Az éjfélkor véget ért bajnoki mérkőzésünk pillanatában hét pontra nőtt a listavezető Real Madrid előnye a katalán óriással szemben. Az FC Barcelona együttese ugyanis gól nélküli döntetlent ért csak el az El Madrigalban, ezzel hatalmas szívességet téve fővárosi riválisának, akik könnyedén győzték le a Real Zaragozát. Innentől kezdve a bajnoki címre az esélyeink minimálisra csökkentek - bármily fájó is ezt kimondani.

A katalán csapatot rég látott sérüléshullám sújtja, s ennek következtében egy elég érdekes, némiképp védekezőbb stílusú felállásban küldte pályára csapatát Pep Guardiola. A Victor Valdés - Dani Alvés, Piqué, Puyol, Abidal - Mascherano, Xavi, Sergi Busquets - Adriano, Messi, Cesc összeállítású csapatnak így is meg kellett volna bírkóznia a kötelező feladattal: vagyis legyőzni a bajnokság 17. helyén szerénykedő Villarreal gárdáját. Azonban nem így történt.

Az első gondolat, ami eszembe jutott a tegnap esti szörnyű teljesítménnyel kapcsolatban, az Petőfi Sándor "Minek nevezzelek" című örökbecsű költeménye volt. Mi, Barça-szurkolók is feltehetjük a költői kérdést: milyen jelzővel illessük a tegnap esti produkcióját Messiéknek? Enervált? Akaratgyenge? Kilátástalan? Mindegyik jelző jogos, és igaz. A csapat egyszerűen úgy játszott, mint ahogyan tette ezt 2008 tavaszán, Frank Rijkaard edzőségének végnapjaiban. Nem látszott semmi elszántság, semmi tűz, semmi határozottság. A játékosok mint idegen testek mozogtak a pályán, az összjáték akadozott. Néha olybá tűnt, hogy a 11 játékos most játszik először egy csapatban, nem pedig évek hosszú sora óta. Rossz passzok, rossz döntések, elképzelés-nélküliség. Egy szó, mint száz: rossz volt nézni ezt a vergődést.

Ennek ellenére, mégis a zsebben lehetne a három bajnoki pont, ha a három 100%-os ziccer egyikét méltóztatnak berúgni a "sztárok". Ebből kettő kihagyása Leo Messi nevéhez fűződik, a harmadik pedig Cesc Fábregaséhoz. A legidegesítőbb mindenképpen Cesc bénázása volt, aki az utolsó percekben tíz méterről képtelen volt eltalálni az üresen tátongó kaput, ehelyett kibombázta a nézők közé a meccslabdát. Azonban félreértés ne essék: nem ennek a két játékosnak a nyakába szeretném varrni a vereséggel felérő döntetlent: a csapat egyetlen (!!!!!) jó és pozitív teljesítményét a csereként beállt Cristian Tello mutatta: amikor az ifjú szélső beállt a 76. percben, a hátralévő negyedórában többet csinált, mint nagynevű, címekkel rendelkező társai együttvéve. Tello volt az egyetlen srác a katalánoknál, akin látszódott a győzni akarás, aki futott, s küzdött minden labdáért. Negyed óra alatt többet csinált, mint a csapattársai 93 perc alatt - együttvéve.

A fájdalmas döntetlen után hát pontra duzzadt a Real Madrid előnye a Primera División tabelláján. Ugyan még 18 forduló hátra van, tehát ennyi idő alatt könnyedén ledolgozható ez a hátrány, mégis azt kell mondjam: ez a Real Madrid nem fog 7-8 pontot veszíteni, mert bármennyire is szenvednek, a "kötelező" győzelmeket rendszerint behúzzák. Mi viszont a kis- és középcsapatok ellen, főképp idegenben, csak szenvedünk. Idén már ez volt eddig a hatodik döntetlenünk a bajnokságban, ami nagyon sok, főképp a jelenlegi kiélezett küzdelmet látva. S a fájó pontvesztések mellett a mutatott játékkal sem lehetünk egyáltalán elégedettek. A csapaton sokszor a kilátástalanság, a fásultság jelei mutatkoznak. Úgy tűnik, mint akik jól laktak, akiket nem igazán érdekel az eredmény végkimenetele. Unott arccal, dekoncentráltan futballoznak. Egyszer-egyszer "kijön a lépés", de a nagy átlag inkább közelít az elégségeshez semmint a közepeshez. S ebben van hatalmas felelőssége Pep Guardiolának, akiről eddig mindenki azt tudta, azt tapasztalta, hogy a motiválás nagymestere. Most itt az idő: megmutathatja, mire képes. Ezt a gárdát nagyon gyorsan ráncba kell szedni: erre nincsenek hetek, maximum napok. Különben lehúzhatjuk a "rolót": nemcsak a bajnokságban, hanem a többi versenysorozatban is. Két hét, és jön a Bayer Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntő első felvonása, hogy a Valencia elleni Copa del Rey-elődöntő mérkőzéseiről már ne is beszéljünk.

Egy másik, Barcelonával foglalkozó oldalon a mérkőzésről író szurkolótársam, azt írja, hogy nem feltétlen kell felelősöket keresni, azaz burkoltan azt próbálja sulykolni belénk, hogy a kritikáknak nincs helye, vagy nem jött még el az ideje. Szerintem pedig egy szurkolónak az is a kötelessége, hogy a látottakról véleményt mondjon, s a negatívumokra is rámutasson, adott esetben kritikával illesse szeretett csapatát. Nincsenek "szent és sérthetetlen" emberek az FC Barcelona tagjai között sem. Nekik is vannak rosszabb periódusaik, ők is játszanak elfogadhatatlanul gyengén, s ebben az esetben a szurkoló kifejezheti elégedetlenségét. Vegyük példának Leo Messit, aki ugyan lövöldözi a gólokat, azonban jó pár mérkőzés óta csak ténfereg a pályán, unottan, letargiába esve futballozik. Lehet ez a fáradtság, lehet ez a pillanatnyi motiválatlanság jele is, de ettől még elfogadhatatlan, és kritikával kell illetni. Ugyanez áll Pep Guardiolára. Tudjuk, elismerjük az eredményeit, a sikerekben való kiemelkedő szerepét, de ettől még mostanában ő is hibát hibára halmoz a pálya mellett. Itt van pl. a tegnapi középpálya, ahol két védekező középpályás is helyet kapott: miért nem lehetett Sergit pihentetni és Thiago Alcantárát a kezdőcsapatba állítani? Vagy. Miért Adriano Correiával kellett balszélsőt játszani, amikor van két agilis, feltörekvő fiatal, akik "vért ivva" küzdöttek volna - gondolok itt Isaac Cuencára és Cristián Tellóra. Egyszerűen érthetetlenek ezek a döntései. Mintha nem ugyanaz a Pep lenne, aki a közelmúltban volt. A pihenés ideje még nem érkezett el, s nem azért, mert telhetetlenek vagyunk. Azért vagyunk elégedetlenek, mert a jelenlegi keret minőségileg jobb, mint a tavalyi. Végül pedig Cesc hanyatló, lefelé ívelő teljesítményéről is meg kell emlékeznünk. Ahhoz képest, amit decemberig láthattunk tőle, az idén egy nagy rakás szerencsétlenség, amit előad. Egyszerűen értékelhetetlen - nemcsak a teljesítménye, hanem a hozzáállása is. Megérett egy kis padozásra, pár találkozó erejéig.

Ettől függetlenül bíznunk kell, szurkolnunk. Azonban a kritikai észrevételeknek helye van jelen pillanatban, azt elhallgatni hiba lenne, sőt! Több, mint hiba - halálos bűn! Ettől még mindannyian, akik így gondolkozunk hithű, elvakult Barça-szurkolók vagyunk, akik minden meccs elé úgy ülnek le, hogy ma pedig megint szép győzelmet aratnak a kedvenceink. Bízzunk bennük hát töretlenül, szurkoljunk, mert ők ugyanúgy a mi kedvenceink maradnak, ha nem elsők, hanem "csak" másodikok is vagyunk!

VISCA BARCA!

VISCA CATALUNYA!