Aktualitások
Nem fest ez jól Rosell!
Nem fest ez jól Rosell!
Az FC Barcelona szombat esti, Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzése folyamán nem először bírálta egy szurkolói csoport a Sandro Rosell vezette Junta Directivát. Az persze nem meglepő, hogy létezik ellentábor, s nyilvánosan demonstrál. A klubvezetés pedig gyorsan közbelépett. Miért zörög a haraszt?
Ahogyan azt várni lehetett, az FC Barcelona újdonsült elnöksége még (avagy már) másfél éves regnálása távlatában sem élvez egyöntetű bizalmat a klubhoz közel állók körében. A Sandro Rosell vezette Junta Directiva eleddig több ízben is a pártoló tagok, és hétköznapi szurkolók értékrendjének határát súroló kijelentéseket tett, illetve döntéseket hozott. Elég csak az elnökségük hajnalán nagy port kavart „klubadósság-kálváriára” gondolni, melynek hitelfelvétel lett az eredménye, vagy emlékezhetünk a nagy volumenű klub-átvilágításra, melyre a leköszönő elnökség gazdasági inkorrektsége miatt volt szükség – legalábbis Rosell szerint. Végül a klub történelmében elsőként olyan mezszponzori kontraktus jött létre a Quatar Foundationnel, mely meghatározó bevétel ellenében reklámfelületté változtatta az FC Barcelona felszerelését. A mára már megszokott, ámbár teljesen el nem fogadott üzlet több szurkolói csoportosulás számára is gyújtóbombának bizonyult, és elégedetlenségüknek azóta is folyamatosan hangot adnak.

A Junta Directiva munkálkodását bíráló táborok közül mindenképpen kiemelkedik egy, mely a ConsultaBarça, avagy ConsultaQatar nevet viseli. Működésük célja egyértelműen a Junta Directiva ellen folytatott „háború”, s ahogyan azt többször is hangoztatták: egyértelmű, átlátható, nyilvános betekintést szeretnének a klub gazdasági működésébe, és egyenes válaszokat szeretnének a klubot érintő szponzorációról – amit érthetetlennek és esetlegesen törvényellenesnek tartanak. Erősen kérdésesnek titulálják az FC Barcelona gazdasági irányítását, a költségvetés törvényszerűségét. Mivel feltételezéseiket és kérdéseiket mindeddig semmibe vették, s a kétes ügyek tisztázására való törekvésüket az elnökség permanensen visszautasította – jobban mondva válaszra sem méltatta –, így több ízben is referendum segítségével kívánták akaratuk érvényesíteni. Erre a Sociók megoszló véleménye, valamint Rosell megrendíthetetlensége miatt vélhetően sosem fog sor kerülni.
Ennek ellenére az elmúlt hónapokban rendszeresen, nyíltan bírálták a jelenlegi klubvezetést, ennek legjobb módját pedig nem meglepő módon transzparensekben találták meg. Így a hétvégi, Real Sociedad elleni bajnoki mérkőzés során – nem először a szezonban – kifüggesztésre került a Camp Nou lelátóján több felirat. A mérkőzés alatt ez meglepően gyorsan eltávolításra került a klubvezetés döntése értelmében, mely nem meglepő, ismervén Sandro Rosell mentalitását: nem tolerál egyetlen felé irányuló támadást sem.
A találkozót követően a ConsultaBarça saját webes felületén elégedetlenségének adott hangot, s részletesen érvelt a transzparens eltávolításának jogtalansága mellett. Véleményük szerint a ConsultaBarçának nem állt szándékában támadást intézni Sandro Rosell ellen, és indulatokat sem akartak szítani. Mindamellett nem akadályozták a mérkőzésre kilátogató nézők kilátását, és reklámfeliratot sem takartak el transzparensükkel (bár részben lefedték az egyik Qatar Foundation feliratot). Reakció még nem érkezett a Blaugrana vezetésétől.
Ahogy a képen látható, a felirat mindössze néhány szóból áll, s közvetlenül nem értelmezhető, csupán azok számára, akik könnyedén megértik az utalásokat:
"No pinta bé: Traductor, PP, Ailanto, Gendre... Al parrot!!!"

A felirattal először is Rosell korábbi kijelentéseire utaltak: „no pinta bé”, vagyis „nem fest jól”, „nem néz ki jól” – ahogyan a múltban többször is elhangzott a klub gazdasági helyzetéről, illetve gondolva Rosell állásfoglalására az egykori Real Madriddal történő konfrontáció során (feljelentés, hírnév megrontás, stb.), s az ezekkel merőben szembenálló jelenlegi nyilatkozataira, meghunyászkodására.
A „Traductor” első sorban nem más, mint a „tolmács”, vagyis José Mourinho, Sir Bobby Robson egykori tolmácsa a Blaugranánál, aki ellen nem lépett fel elég keménykezűen a klubvezetés eddig. A ConsultaBarça emlékeztet Mourinho erőszakos, botrányos viselkedésére Tito Vilanova másodedző ellen, valamint a pletykákra, mely szerint a legutóbbi, 2-2-es döntetlennel záruló barcelonai El Clásicó után José Mourinho a stadionon kívül megvárta a játékvezetőt, és kérdőre vonta munkálkodását. Ezen kívül a Traductor szóval arra is utaltak, miszerint több „neves” román lap fals fordításnak köszönhetően tényként közölte, hogy egy hírhedt román maffiózó és az FC Barcelona vezetősége, valamint játékosai kapcsolatban állnak, mellyel alaposan beszennyezték a klub hírnevét.
A „PP” is szintén két jelentést hordoz magában. Az egyik utalás Pepére, a Real Madrid játékosára vonatkozik. Az erősen korlátolt szellemi képességű védő szegényes szürkeállományáról tanúbizonyságot tett már több alkalommal is, így legutóbb a madridi Király-Kupa negyeddöntő odavágóján, amikor a földön ülő Lionel Messi kezét szándékosan megtaposta, majd a Barça részéről elmaradt feljelentés, valamint a spanyol szövetség dilettantizmusa következtében nem kapott eltiltást. Ezt tetézve, a Getafe elleni szombati bajnoki mérkőzésen egyértelmű kezezést követett el a büntetőterületen belül, amiért nem kapott a házigazda csapat büntetőt.

Nem csupán Pepét vették célkeresztbe a szurkolók, az utalás politikai töltettel is rendelkezik. A jelenleg hatalmon lévő spanyol kormányzó párt, röviden PP (Popular Partido, azaz: Néppárt) is negatív érzelmeket vált ki a szurkolókból. A PP a katalán emberek szemében elnyomó politikai erőt szimbolizál. Az új adókulcsoknak köszönhetően közvetlenül az FC Barcelonát is hátrányosan érintette a kormány működése, ám úgy tűnik, a jelenlegi tendencia folytatódni fog.
Az „Ailanto” megemlítése viszont már más kategóriába tartozik, s valóban személyes támadásnak is nevezhető. Ahogy az ismeretes, Sandro Rosell a választásokat megelőző kampányában egész egyszerűen úgy fogalmazott: a klub elnökségéhez, azaz a Junta Directivához tartozó emberek más jellegű, a klubhoz nem kapcsolódó tevékenysége, szerepvállalása erősen káros a klubra nézve. Ezzel egyértelműen Joan Laporta politikusi pályájának egykori előkészítését bírálta, még elnöksége idején. Mindezek ellenére, Sandro Rosell még ma is 99%-os részesedéssel bír az Ailanto nevű cégnél, mely nem csupán figyelmét osztja meg, a cég által még meglehetősen rossz hírnévbe is hozta saját magát. Az Ailanto, mint sportrendezvények szervezésével foglalkozó cég a mai napig vizsgálat alatt áll, egy 2008-as üzlet körüli homályos foltok kapcsán. 2008-ban a Rosell vezette cég leszervezett egy Brazília-Portugália barátságos mérkőzést, melyre 3 millió eurós költségvetést használt fel. Az esemény azonban állítólag ennek az összegnek a töredékéből, mintegy félmillió euróból került megrendezésre. Továbbra sem tisztázott az üzlet gazdasági oldala, a finanszírozás törvényes, tiszta menete.

Végül nézzük, mit takar a „Gendre”. Ez is többféleképpen interpretálható. Egyrészt utalnak a Spanyol Király „fiára”, pontosabban vejére, Iñaki Undargarinra. Az egykori neves kézilabdázó, aki több éven keresztül gránátvörös-kék színekben is játszott, Palma hercege, egykor mintaférj, kiváló tagja I. János Király családjának. Később aztán alaposan megrendítette saját maga és családja hírnevét az ő főszereplésével lejátszott korrupciós drámával. Az aktív sporttól való visszavonulása után, már a királyi família tagjaként könnyedén szerezte meg a Noós alapítványt, mely sportrendezvények szervezését vállalta, ennek segítségével pedig több, mint kétmillió eurót sikkasztott. Így már semmi meglepő sincs abban, hogy a szurkolók miért is ellenzik a botránya ellenére is a Fundáció FC Barcelona elnöki posztját elfoglaló Undargarin jelenlétét a klub életében. Ugyanakkor szó esik Jose Luis Carazo fiáról, az újságíró, főszerkesztő Xavier Mirről is, aki a Gol címú lapnál tevékenykedik. Legutóbb sajátosan szólította fel, s sarkallta ébredésre Sandro Rosellt, aki szerinte nem áll ki elég erélyesen magáért és klubjáért, mivel az FC Barcelona jóformán egyedül küzd a jelenlegi idényben, miközben csak ellenségeket tudhat magának. Egyúttal a Real Madrid vélt, vagy valós megsegítését is nyíltan vállalta, amiért cselekvésre buzdítja az elnököt.
A ConsultaBarça röviden állást foglal a „Parrott” (azaz papagáj – a szerk.) jelentésével kapcsolatban is, mellyel pusztán némi humort kívántak belecsempészni az egyébként szigorú bírálatnak is értékelhető transzparensükbe. A papagájjal utaltak Joan Laporta becenevére, valamint vélhetően Rosell kétszínűségére is, de a legfontosabb cél az volt, hogy ne vegyék túl komolyan a „támadásukat”.
Nem ez volt az első bíráló jellegű transzparens. Korábban már szót emeltek Rosell és a Qatar Foundation megállapodása ellen, vagy épp a Camp Nou cenzúrája ellenében, de már több alkalommal is demonstráltak a szükséges referendum mellett:

Mindezek a ConsultaBarça érvelése alapján olyan tények, melyekre szerették volna felhívni a figyelmet mind a szurkolók, Sociók, mind a Junta Directiva részéről. Ugyanakkor nem kívántak semmilyen szabályt megsérteni, s továbbra is jogtalannak érzik a mérkőzés során a klub intézkedését, a transzparensek eltávolítását. Az viszont tény, hogy ha jelen esetben nem is történt egyértelmű támadás Rosell ellen, a ConsultaBarça, és egyéb szurkolói csoportosulások is megbízhatatlannak, korruptnak tartják Sandro Rosellt. Hogy valóban szükség van ilyen figyelemfelhívó intézkedésekre? Úgy tűnik, valóban. Mire célzott a felirat? Egyértelmű, hogy olyan problémákra, melyek léteznek, s egyaránt a klub hírnevét és működését nehezítik meg. Sandro Rosell szélsőséges elnökségével, de főleg a klub anyagi helyzetét érintő intézkedéseivel, s természetesen a mezszponzori szerződés tető alá hozatalával stabil ellentábort szerzett. Főként olyan szurkolókból, pártolókból, akik számára a klub hagyományai, történelme és hírneve mindennél előbbre való. Nem ez volt az első, és nem is az utolsó jelképes „összecsapás” a két tábor között. Egy azonban biztos: Sandro Rosell nem jár minden téren jó útvonalon, s ezt a szurkolóknak mindenkor joguk van szóvá tenni – transzparensekkel, vagy más módon.
Módosítás: (2012. február 06. hétfő, 19:32)





