Hosszú idő óta először érkezett negatív mérföldkőhöz a Blaugrana. A hétvégi bajnoki mérkőzés végét jelző hármas játékvezetői sípszó óta nem kérdés: a perspektívák megváltoztak. Ez pedig már jócskán időszerű is volt. A gárda vereséget szenvedett, s pontok nélkül távozott Pamplonából, ami a 2011-2012-es idényben másodjára fordult elő. Az elszalasztott bajnoki pontok következményei szerteágazóak, hatása azonban sokkal inkább lehet pozitív, mint negatív. Hogy lehetséges, hogy egy bajnoki kudarc, s az ezzel járó, vélhetően ledolgozhatatlan mértékű ponthátrány ambivalens módon mégis kedvezően hat?

Hol tartunk?

Úgy tűnik, elértünk ahhoz a ponthoz, amikor már nem csupán a szurkolók egy bizonyos csoportja, maga a csapat is beismeri, hogy idén a Katalán Óriás nem képes mindhárom versenysorozatban kiemelkedően helytállni. Az elmúlt hónapokban mindössze annyi történt, hogy egy árnyalattal gyengébben teljesített a gárda a bajnokságban, s képtelen volt tartani a lépést a fő riválissal szemben. A negatív tényezők, mint a kulcsembereket sem kímélő sérülések, formahanyatlások, mentális visszaesés, valamint a támadórendszer – nyilvánvalóan félig-meddig kényszerűségből hívatott – nem zökkenőmentes reformációja mind-mind segített abban, hogy a Blaugrana elérkezzen ehhez a ponthoz, ami meglehetősen szokatlan. Tragikus eseményeket nem láthattunk eleddig, ahogy még nagyobb volumenű visszaesést, így teljes apokalipszist sem jósolhatunk. Ugyanakkor az értékrendekben törvényszerű módosulások következnek be. Ebben a szezonban minden nehézséggel igyekezett megvívni szeretett csapatunk a maga csatáját, de eközben a tényleges ellenfelekkel szemben nem tudott maradéktalanul helytállni. A bajnokságot tekintve ez mára már nyugodtan kijelenthető: egyet jelent a sokak számára elviselhetetlen, csalódást jelentő Real Madrid diadallal.

Lehangoló védekezés, bekapott gólok...

A gránátvörös-kék alakulat elvesztett egy olyan találkozót, mely során az ellenfél nem nyújtott végletekig kimagasló produktumot, mégis ez elegendő volt a nagy Barça két vállra fektetésére. A pamplonaiak lelkesedése, némi szerencséje, és kiváló érzéke az ellenfél hibáinak kamatoztatására önmagában is elegendő lehetett volna. Ám egy olyan mérkőzést láthattunk, amikor a már megpendített béklyókon túlmenően az alapvető körülményekből adódó nehézségek, továbbá időszakosan, vagy konstans jelleggel a csapat egyes részeinek működésképtelensége együttesen túlzott próbatétellé vált Messiék számára. Ez végül a jelenleg folyó bajnokság során második alkalommal is a vereség sötét szakadékába rántotta az FC Barcelonát. Így alakult, bár számtalan momentum volt, mely lehetőséget biztosított a mérkőzés alakulásának átformálásra, de szombat este még a pontszerzést sem sikerült kibrusztolni.

Fájdalmas dolog átélni egy-egy vereséget. Ha pedig mindez csak 20 mérkőzésenként fordul elő egy csapattal, az meglehetősen szokatlan, még kellemetlenebb érzéseket indukál játékosokban és edzőben éppúgy, mint a szurkolókban. A Guardiola-érában előfordultak már vereségek. Emlékezhetünk szezon eleji, meghökkentő, ám később jóvátehető pontvesztésekre, és olyanokra, melyek megfosztották a gárdát egy-egy cím megszerzésétől. A mostani találkozó mindkét kategóriába besorolható – és mégsem.  


Felszabadító vereség?

Az Osasuna elleni találkozót követően képtelenség volt ugyanolyan hangnemben, ugyanazon tartalommal véleményt formálniuk Josep Guardioláéknak, mint azt bevett (jó) szokásként tették eddig. A sokat támadott Guardiola-féle motivációs jellegű nyilatkozat-rendszer, valamint a szakvezető szellemisége és maga a szikár realitás megítélésem szerint egyaránt helyesen mondatta azt mindeddig: semmi sem veszett el, a küzdelem tovább folytatódhat a bajnoki címvédésért. Guardiolának ez a feladata, s valóban ez volt, s marad is a mindenkori helyesnek titulálható hozzáállás. Most viszont ő is akarva-akaratlan sugallta: a bajnoki cím ebben a pillanatban túlzottan távol került. Ennek azonban sokkal inkább tulajdoníthatunk pozitív jelleget, látva milyen hatások érték az FC Barcelonát az utóbbi hónapokban, miféle folyamatok játszódtak le, s persze hol, miféleképp jelölhetjük ki a csapat teljesítményének idei középértékét.

Messi gyengébb formában, nincs megváltó...

Az FC Barcelona hetek óta szenved. 2012-ből mindössze másfél hónap telt el, mely jó néhány mérkőzést tartogatott. Az eredménysorban különösebb kivetnivalót nem találhatunk, de a legfontosabb célkitűzés kudarcba fulladt: a csapat kielégítő formájának állandósítása. Több alkalommal is láthattuk jól futballozni a gárdát, épp a legnehezebb ellenfelekkel szemben. Ám a rapszodikus teljesítmény megmaradt. Úgy tűnik, a csapat különösebb gond nélkül tudja elővenni jobbik arcát, ám most ez saját tartalékainak felemésztésével jár együtt. A legnagyobb gond vélhetően a Real Madrid elleni kupa-párharc volt. A presztízs-párharc hatásainak elemzésekor azt írtam: a Blaugranát hosszú távon vissza is vetheti a továbbjutás, ha mentális és fizikai készleteit túlzottan feléli. Rendkívül nehéz sorozat kerekedett rögtön az év elejéből, s az Espanyol elleni döntetlen nem volt váratlan pontvesztés, viszont a Real Madrid részéről elmaradt bárminemű megingás. Így Január második hetétől nem csak egy Real Madrid, majd azt sikeresen abszolválva egy Valencia elleni sorsdöntő kupapárharc várta a Blaugranát a szokásosan leggyengébb időszakában, egyszerre minden egyes bajnoki találkozó is „élet-halál” csatává vált. A kulcsjátékosok 120%-os kihasználtsága mellett folyamatosan, háromnaponta vívott döntő jellegű találkozókat a csapat, s óriási lelki teher nehezedett a gárda vállára. Egészen elképesztő módon próbára tette az elmúlt másfél hónap a Blaugranát, holott az idény igazán jelentős szakasza még el sem kezdődött.

Úgy tűnik, még talán kicsit megkésve is érkezett az újabb bajnoki pontvesztés. A csapat belehajszolta magát egy olyan tarthatatlan versenyfutásba, aminek oka egyszerűen az elmúlt évek pazar, csodás trófeahalmozásában rejlik. Evidens, ez a Barça nem adhatja fel a küzdelmet soha, de sokkal inkább fel kellett volna ismerni a tényeket. Nem kell megjátszani magunk, a gránátvörös-kékek hete óta, Don Quijotét megszégyenítő szélmalomharcot folytatnak, ami bizony felesleges volt, s alaposan megviselt mindenkit, minden téren.

A madridi kupa-Clásicó kiváló volt, a barcelonai kevésbé...

A La Ligát tekintve nincs mese, a Real Madriddal csak önmaga tud versenyt futni jelen pillanatban, s akkor sem pontok, hanem a minél nagyobb gólarányú győzelmek jelenthetnének különbséget. Ezzel szemben az FC Barcelona képtelen volt ilyen meccsdömping során a rá láncolt terhekkel együtt 100%-os produktivitást nyújtani. Pedig csak így maradhatott volna esélyes a bajnoki címvédésre. Addig-addig görgette a csapat maga előtt ezt a nehezéket, míg kisajtolta magából a legtöbb tartalékot, s mentálisan alaposan elhasználódott. Ahelyett, hogy időben megtalálta volna mindenki a realitások talaját, jobbnak tűnt Tom Cruise szerepét eljátszani csapatostól, médiástól, nyilatkozatostól, szurkolóstól a Mission Impossible 68. részében. A gárda legkésőbb a Betis elleni 4-2-es, mondhatni kínkeserves győzelmet követően eljuthatott volna a helyes konklúzióhoz: egyelőre felesleges tovább folytatni ezt a hajszát az életben maradásért a bajnokságban, sokkal inkább hasznos a saját problémák kiküszöbölésére, a hullámvölgy átvészelésére, egyúttal (kizárólag) a másik két versenysorozatra koncentrálni. Mindez nem történt meg, s minden részről megmaradt az elvakultan túlzó elvárás, amit ha a Villarreal elleni döntetlen nem is volt képes, a mostani vereség talán végérvényesen szerte tud foszlatni.

A problémák adottak, a nézőpont változik

Világrengető problémák szerencsére nincsenek. Adott egy jelenleg bukdácsolásra képes FC Barcelona, mely fontos sérült játékosokat nélkülöz és kissé kizsigerelt, legalábbis enervált kulcsjátékosokkal, alapcsapattal áll ki mérkőzésről mérkőzésre – egészen pontosan kettőre, hetente. A pontatlan játék minden csapatrészre igaz, a védelem egészen banális hibákat ejt, a középpálya nem elég stabil, így nem képes összeszedetten precízen futballozni, s akkor még nem beszéltünk a támadójátékról, mellyel a hatékonyság egy lapon említése minimum kalodát érő bűnként, minden nemzet törvénykezésében helyet kellene foglaljon. Felfrissülés szükséges, s az, hogy normalizálódjon a csapatot érő nyomás. Fel kell légezni, s tudatosan folytatni a következő hónapok koránt sem tét nélküli munkáját. Azt hiszem, nem beszélhetünk végzetes motiválatlanságról, ahogy arról sem, hogy a későbbiekben nem láthatunk majd tartós, gördülékeny, könnyed, na és persze eredményes játékot sem. Ahhoz viszont vajmi kevés értelmet párosítok, hogy a mottó továbbra is hasonló legyen: győzni minden találkozón, bármi áron. Folytatni bármit lehet, még ha értelmetlennek is hat. Továbbra is lehetőség mutatkozik arra, hogy emelt hangon kiáltsuk az égbe: most, vagy soha, a bajnoki cím márpedig elérhető. Közben szó sem esik a hibákról, azon dolgokról, melyben fejlődést kell mutatni, azon tényezőkről, melyek szinte lehetetlenné teszik, hogy nagy elánnal összpontosítsunk a La Liga hátralévő mérkőzéseire. A Bajnokok Ligája igazán fontos szakasza a héten már kezdetét veszi, jön első ízben a Leverkusen, mely kötelező feladat, de közel sem könnyű. Miközben a bajnokságban Valencia, Atlético Madrid, s egy szokásosan nehéz ellenfél, a Sporting Gijón. Maradjunk, mi szurkolók és a csapat is az eddigi attitűdnél? Nekivághatnak minden erejüket rááldozva, de akkor a későbbi hónapkora aligha marad elegendő. Most legalábbis a Barça nem rendelkezik kellő feltételekkel egy ilyen brutális szériához. Lelkileg semmiképp…

Guardiola is más felé kémlel

Arra várni legalábbis blődség, hogy az FC Barcelona egyszersmind hihetetlen kiugró javulást mutat, mostantól minden egyes bajnoki mérkőzését megnyeri, mindezt remek futballal megspékelve, míg a Real Madrid egyszerre csak elhullajt 6-8 pontot. Pedig az Osasuna elleni mérkőzés előtt is ugyanez volt a helyzet, pusztán annyi különbséggel, hogy egyel több forduló volt hátra, s hátrányunk „csak” hét egység volt. Mégis folyamatosan azt hallhattuk és vártuk, hogy jön az áttörés, mintha csak ez az egyetlen versenyfutás lenne fontos, s csak ebben lenne érdekelt a Blaugrana. Még akkor is erősen megkérdőjelezhető lenne az elmúlt időszak hozzáállásának folytatása, ha nem az idegenbeli szenvedés, a sérült játékosok nagymértékű hiánya, a fáradtság, némi motiválatlanság, s a csapat pontatlan, sok hibát vétő szereplése lenne tendencia.

Bizonyosak lehetünk benne, hogy Guardiola tisztában volt a helyzet komplikáltságával, s a pillanatnyi célkitűzések kivitelezhetetlenségével. Sikeredzőnk nem pusztán kényszerűségből nyúl manapság fokozottan az utánpótlásban pallérozódó, ámbár már a kiteljesedéshez közel álló játékosokhoz. Új impulzusokat keresett, valamint menekülő utat a jelenlegi legfőbb csapdából: hetente kétszer a rendelkezésre álló legjobbakkal pályára lépni. Ezzel együtt arra sem maradt kellő ideje, hogy az általa kissé kockázatosan megkezdett támadójáték-reformot tovább csiszolgassa. Minden oldalról szorult a hurok, most viszont ott tartunk, hogy újra megvalósítható csodák letéteményese lehet, aki képes motiválni és újra-meg újra felépíteni a gárdát. Eközben pedig olyan csiszolatlan gyémántok sorsának alakulását figyelhetjük, mint Tello, olyan ígéretek kibontakozását láthatjuk, mint Thiago, vagy (remélhetőleg) szemtanúi lehetünk Messi és Xavi újabb kivirágzásának is. Valahogyan túl kell jutni a mostani hullámvölgyön, ami nem is tűnik olyan mélynek, ha nem akarunk mindenáron, még az utolsó szalmaszálba is kapaszkodva mindent.

Szükség van az új impulzusokra

Persze, a tudat mindig ott lapul majd a lelkekben, s a csapat tisztában van vele, hogy némi szerencsével ismét a célkeresztbe kerülhet a bajnokság. Az nem kérdés, hogy ha valóban sikeresen, egészséges irányba fordulnak is a perspektívák, s fel is hagy a csapat az értelmetlen, önmarcangoló hajszával, még mindig, mindenkor a győzelemért fog pályára lépni. Ezt viszont már sokkal inkább fellélegezve, ésszerűen teheti meg. A bajnokság most már cseppet sem a gránátvörös-kék alakulaton múlik, de később talán újra adódik lehetőség – mely a Copa del Rey és a Bajnokok Ligája küzdelmeiben tökéletesen adott.

Átéltünk egy szokatlanul nagy kudarcot a hétvégén, hiszen tagadhatatlanul is olyanokká váltunk, mint a kellemetlen élményeket elfogadni nem képes kisgyermek. A lelki sérülések – ha estek – idővel be is gyógyulnak majd, ám miért ne tekintenénk erre a 3-2 arányú vereségre, s következményeire úgy, hogy a várva-várt megújuláshoz vezethet? Az FC Barcelona most új utakon járhat, további célokért küzdhet, s adott egy kellő táptalaj arra, hogy a jelenlegi gyengeségeit kijavítsa. Minden esetre, bíznunk kell abban, hogy ez a vereség, s a bajnoki cím elvesztésének tudata pozitív hatással lesz Josep Guradiolára és fiaira, akik ha más szemszögből is, de ugyanúgy a szórakoztató diadalok, s trófeák megszerzésére törekedve, a földön járva folytatják…