Aktualitások
Magabiztos győzelem Leverkusenben
Magabiztos győzelem Leverkusenben
A katalán gárda magabiztos, könnyed győzelmet aratott tegnap este a Bayer Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntő első felvonásán. Pep fiai különösebb megerőltetés nélkül fektették kétvállra a gyógyszergyáriakat, így a visszavágó puszta formalitásnak tűnik. A 3-1-es idegenbeli sikerrel - minden bizonnyal a továbbjutás kérdését is eldöntötték a fiúk. Az est legjobbja a duplázó Alexis Sánchez volt, aki ezzel megszerezte első BL-góljait is.
A mérkőzés előtt egy órával megjelent hivatalos kezdőcsapat láttán a Barça-szurkolók megint csak elképedéssel konstatálták, hogy a Mester megint egy érdekeset húzott, ugyanis sem Piqué, sem Xavi nem volt sem a kezdőcsapatban, de még a cserék között sem kapott lehetőséget. A hírek szerint Xavinak a jobb talpában keletkezett duzzanat, míg a középhátvédről semmilyen információ nem látott napvilágot annak okáról, hogy miért a lelátóról figyelte az eseményeket. A kezdő tizenegyben kapott viszont helyet Sergi Busquets, akinek játékát még nem igazán javasolták az orvosok. Így a Valdés - Dani Alvés, Mascherano, Puyol, Abidal, Sergi Busquets, Iniesta, Cesc Fábregas, Adriano, Messi, Alexis Sánchez összetételű kezdő futott ki a BayArena stadionjának gyepére, melyet a hazai nézők színültig megtöltöttek. A mérkőzésre meglehetősen cudar körülmények között került sor, hiszen -2 Celsius-fokos hőmérséklet, és erőteljesen hulló havas eső - eső kíséretében kellett játszaniuk. A pálya talaja azonban tökéletes volt a játékra, így azt semmilyen módon sem befolyásolta.
Az első félidőben nem igazán láthattak nagy iramot, fergeteges játékot a nézők. A Leverkusen, csatárok hiányában, csupán a rombolásra, a védekezésre fordította minden erejét, míg a Barcelona képtelen volt áttörni ezt a kemény védőfalat. Jól mondta a mérkőzés kommentátora Faragó Richárd a félidő vége előtt, még gólnélküli állásnál, hogy "olyan meccs ez, amikor a sztárcsapat lemegy a közeli kisvárosba, hírverő meccset játszani". Hát, nagyjából ilyen képet mutatott az első félidő. Na meg, jelentős Barça-fölényt a labdabirtoklás terén (22-78%), a passzok és a helyzetek terén. A gólcsendet aztán a 41. percben a chilei Alexis Sánchez törte meg, aki Lionel Messi forintos labdáját váltotta gólra, így egy gólos előny tudatában vonulhattak az öltözőbe a gránátvörös-kékek.

A második félidőben aztán nagy mértékben javult a mérkőzés színvonala, ami elsősorban a Leverkusennek volt köszönhető. Kevin Dutt fiai ugyanis előbújtak a sündisznó-állásukból, és támadólag léptek fel. Ennek eredményeképpen nem sokkal a második játékrész kezdése után Kadlec fejes góljával, némi meglepetésre, de egyenlítettek is. Ezzel egy csapásra megélénkült a mérkőzés, és a Barcelona is felébredt Csipkerózsika-álmából. Pep fiai is nagyobb sebességfokozatra kapcsoltak, az egész meccs megélénkült. A mérkőzést továbbra is a katalánok irányították, akik az egyenlítést követően egyre-másra alakították ki gólhelyzeteiket. A Blaugrana továbbra is megerőltetés nélkül gombolyította a mérkőzés fonalát, alakította ki a lehetőségeket a nagyszerűen védő Leno kapuja előtt. A 71. percben azonban ő is tehetetlen volt, amikor egy újabb kitűnő kiugratást követően Alexis megindult az eltolódó védelem mögé kerülve a kapuja felé, finoman elhúzta mellette, és az üres kapuba gurított - s ezzel újra a Barçát juttatta előnyhöz. A vezetés újbóli megszerzése maximálisan tükrözte a mérkőzés képét, amit aztán a 88. percben Messi egy újabb találattal meg is toldott, így aztán kialakult a 3-1-es katalán győzelem, ami egyben a párharc végső kimenetelét is nagy valószínűséggel eldöntötte.

Az FC Barcelona gárdája tehát különösebb megerőltetés nélkül aratott magabiztos, 3-1 arányú győzelmet a Rajna-parti városban. A Pep Team ezzel az idegenbeli győzelmével némi gyógyírt adott a szurkolók keservére, nem feledve ugyanakkor, hogy a Leverkusen nem igazán állította nehéz feladat elé a Blaugrana játékosait. A mérkőzés embere mindenképpen Alexis Sánchez volt, aki nem csupán két találatával, hanem átlagon felüli futóteljesítményével, és védekezésével is kiérdemelte ezt a titulust. Jellemző volt, hogy a leverkuseniek egyenlítő góljánál ő ugrott fel fejelni Kadleccel, és igyekezett megmenteni kapuját a góltól. Mellette a megint kiemelkedő védőmunkát produkáló Mascheranót lehet még kiemelni, valamint Messit, aki megint adott egy csodás gólpasszt, a gólja mellett.
FORCA BARCA!
VISCA CATALUNYA!
Módosítás: (2012. február 15. szerda, 06:04)





