Barcelona nemcsak Katalónia fővárosa, hanem a Spanyol Királyság egyik legnagyobb, műemlékekben is leggazdagabb városa. Olyan szeglete a világnak, ahova minden turista örömmel, nagy várakozások közepette érkezik meg. A több, mint ezer éves múltra visszatekintő Földközi-tenger nyugati medencéjében fekvő „ékszerdoboz” bővelkedik látnivalókban, építészeti csodákban, lenyűgöző formákban. A jelentőségét a kereskedelmi központi szerepnek köszönhető kikötővárosban a történelem folyamán előnyösen keveredtek a különböző kultúrák vívmányai, melyeknek jellegzetességei ma is megcsodálhatók a város utcáin járva. Az alábbi írásban a város építészeti csodáival szeretnénk megismertetni a kedves Olvasót.

 

 

Barcelona közigazgatási egységei

Mielőtt elindulnánk felfedező utunkra, röviden ismerkedjünk meg a város közigazgatási felosztásával, kerületeivel. Barcelona közigazgatásilag 10 kerületre (distrito) osztható. Minden kerület egyúttal önálló politikai egységként is működik. A területi felosztás alapja történeti eredetű. A legtöbb kerület megfelel azoknak a korábban független településeknek, melyeket a 19-20. században csatoltak Barcelonához. A kerületeket negyedekre (barrio) osztják.

Kerületek:

I. Ciutat Vella – a város történelmi központja, itt húzódik a Rambla is; negyedei: El Raval, Barri Góthic, La Barceloneta, Barri de la Ribera.

II. Eixample – a központtól északra fekvő városrész; negyedei: Sant Antoni, Esquerra de l’Eixample, Dreta de l’Eixample, Barri de la Sagrada Família, Fort Pienc, Sant Anton.

III. Sants-Montjuic – a nyugati városrész, a heggyel; negyedei: Poble Sec, La Marina, La Font de la Guatlla, La Bordeta, Hostafrancs, Sants, Badal.

IV. Les Corts – a Montjuic-tól északra fekvő terület, itt található a Nou Camp; negyedei: Les Corts, La Maternitat, Pedralbes.

V. Sarriá-Sant Gervasi – a város legészakibb területe, itt van a Parc Güell is; negyedei: Tres Torres, Sarriá, Vallvidrera, Bonanova, Sant Gervasi, Putxet-Farró, Galvany.

VI. Grácia – a város középső része; negyedei: Vallcarca, El Coll, La Salut, Grácia, El Camp d’el Grassot.

VII. Horta-Guinardó – a város ÉK-i területe; negyedei: Horta, El Carmel, La Teixonera, El Guinardó, La Clota, La Vall d’Hebron, Montbau.

VIII. Nou Barris – a város keleti peremterülete; negyedei: Can Peguera, Porta, Canyelles, Ciutat Meridiana, Guineueta, Prosperitat, Vallbona, Verdum, Vilapicina, Roquetes, Trinitat Vella, Trinitat Nova, Torre Baró, Torre Llobeta, Turó de la Peira.

IX. Sant Andreu – a keleti területe a városnak; negyedei: La Sagrera, Congrés, Trinitat Vella, Bon Pastor, Sant Andreu, Navas, Baró de Viver.

X. Sant Martí – a város DK-i területe; negyedei: Diagonal Mar, Fort Pius, San Martí de Provençals, Poble Nou, La Verneda, El Clot, Vila Olímpica del Poblenou.

 

Sagrada Família

A Sagrada Família, avagy A Jövő Temploma Barcelona területén (Katalónia, Spanyolország) található templom, katalán nyelven a hivatalos neve: Temple Expiatori de la Sagrada Família (A szent család engesztelő temploma). Antoni Gaudí mesterműve.

Római katolikus bazilika (nem katedrális – Barcelona katedrálisa a Santa Eulàlia katedrális, gótikus stílusú épület a középkorból). A tervek összetettsége miatt rendkívül lassan épült, jelenleg is munkálatok folynak rajta, elkészülte után a világ legnagyobb bazilikája lesz. Az épület az organikus építészet mintapéldánya, de sorolják a szecesszióhoz is, sőt kubista jegyeket is találtak rajta.

A templom építésének ötlete egy gazdag barcelonai könyvkereskedőtől ered, José María y Bocabella álma volt egy olyan bazilika felépítése, ahol gazdagok és szegények egyaránt imádkozhatnak. Alapítványa így megvásárolt egy 2 hektáros területet a város akkori egyik szegénynegyedében, melyet ma La Sagrada Família negyednek hívnak. Az épület alapjait Francesc Paula de Villar tervezte. Majd összeveszett az építtetőkkel, akik a munkával ezután Joan Martorell-t, Barcelona egyházmegyei főépítészét keresték meg.

1883-ban kapta meg Gaudí a templom készítésének feladatát. Életének további részét főként ennek a munkának szentelte, élete főművének tekintette. Gaudí bekapcsolódásával az eredetileg neogótikus templom építése egészen más irányt vett. Gaudi kedvelte a túlburjánzott díszítő elemeket, ez főművén is csodaszépen lekövethető. Bár kortársai nem értették meg a mester nagyra törő terveit, és az általa képviselt építészeti vonalat sem sokra értékelték, így ez a templom a jövő temploma lesz, ha elkészül egyszer. Ahogy maga Gaudi mondta:

„Az anyag tisztán, a maga asztrális görbületeiben tárulkozik majd ki, s ekkor majd a világ végre megsejtheti a paradicsom alakzatait.”

A spanyol polgárháború alatt a félkész épület egy részét, Gaudí modelljeit és műhelyét lerombolták.

Homlokzatai:

- A Születés Kapuja (sp. Fachada de la Natividad, kat. façana del Naixement): 2005-ben a Születés Kapuja felőli homlokzatot az UNESCO világörökség részévé választották;

- A Szenvedés Kapuja (sp. Fachada de la Pasión, kat. façana de la Passió);

- A Feltámadás Kapuja (sp. Fachada de la Gloria, kat. façana de la Glòri).

 

Sant Eulália katedrális

Hivatalos neve: Catedral de la Santa Creu i Santa Euléli – a Szent Keresztről és Szent Euláliáról nevezett Katedrális, mely Barcelona fogadalmi temploma; itt székel a barcelonai érsek is. A gótikus stílusú templom a XIII-XV. században épült, de a legjelentősebb munkálatokat a XIV. században végezték el rajta, majd a következő évszázadban nyerte el végső formáját. A jelenlegi, neogótikus homlokzatot a XIX. században húzták fel.

A katedrális egy kora középkori vizigót kápolna fölé épült, melyet Szent Jakab apostolnak szenteltek, és Barcelona őrgrófjának a tulajdona volt. 1058-ban Mir Gerberto őrgróf eladta a város püspökének, Guislebertónek.

A katedrális névadója Szent Eulália, egy ókori római-kori vértanú, aki nem volt hajlandó feláldozni szüzességét, ezért a rómaiak kivégezték. Szent Eulália nemcsak a templom névadója, hanem egyben a város védőszentje is. A történet szerint, mikor nem volt hajlandó engedelmeskedni a római katonák erkölcstelen tettének a téli hidegben meztelenül kiláncolták a város fő terére, azonban a leesett hó eltakarta testét. A feldühödött rómaiak erre agyonszúrkálták, majd egy hordóba zárták, és úgy görgették végig Barcelona utcáin. A hagyomány szerint a gyilkosságra a mostani „Baixada de Santa Eulália” téren került sor. A vértanú szűz földi maradványai a katedrális kriptájában leltek végső nyugalomra.

A Barri Góthic területén fekvő katedrális hatalmas tömegével uralja az egész középkori városrészt. Vastag falai, homlokzata és tornyai meghatározzák a terület képét. Belső díszítettsége, oltárképei, belső megvilágítása igazán ünnepélyessé, magasztossá teszi a katedrális hangulatát. A belső teret a kórus részére kialakított, fafaragványokkal, miniatűr képekkel díszített stalluma uralja. Másik nevezetes része a katedrálisnak a „Lepantói Krisztus” oltár, melyet a törökök felett, 1571-ben aratott lepantói győzelem tiszteletére emeltek.

A katedrálishoz kora középkori kolostor is tartozik, melyet a XIII. században emeltek, közepén egy természetes tavacskával, melyet kerengő vesz körül. A kolostor szent állatai a libák, melyekből jelenleg is több tucat éli gondtalan életét a tavacska körül.

 

Casa Milá

A Casa Milà, vagy ahogy más néven ismerik, a „Kőfejtő” (La Pedrera) Antoni Gaudí épületeinek a sorában az egyik legismertebb lakóház. Barcelona Eixample kerületében a Passeig de Gràcia 92. szám alatt található. 1905–1910 között épült a gazdag textilgyáros, Roger Segimon de Milà megrendelésére.

Az építész utolsó lakóépülete tulajdonképpen egy ötemeletes bérház, amelynek első emeletét lakta a Milà család. Az alagsorba kerültek a garázsok és az istállók. Gaudí életének abban a szakaszában tervezte, amikor úgy érezte, álmai szertefoszlanak. A Güell park eltervezett beépítése zátonyra futott, művészetét egyre nagyobb értetlenség vette körül. A Casa Milà épületében szinte életműve összegzését adja: itt valósítja meg legtökéletesebben a természet és az építészet összeolvasztását. Mintha egy lepusztult, barlangokkal szaggatott hegy lenne.

A házat szinte kiviteli terv nélkül, néhány egyszerű vázlat alapján építették fel. Az építésnél használtak acélszerkezetet és a fölsőbb szinteken téglaíveket is. A homlokzat kőszerűen hat, s ebbe a látványba Gaudí belekomponálta a balkonok növényeit is, amelyek változékonyságot biztosítanak. Hagyományos értelemben nincs is homlokzata, mint ahogy az egész épületben alig található egyenes falszakasz. A tetőterasz sem hagyományos: a cementhabarccsal, kerámiával és csiszolatlan márvánnyal borított felületen non figuratív plasztikák sora található, a kémények is szobrokat mintáznak. Gaudí a későbbi esetleges szállodaként való felhasználására gondolva a lakások között áthelyezhető, eltávolítható válaszfalakat tervezett. 1954-ben a padlástérben szintén lakások épültek. A ház tetőterasza volt az egyik színhelye Michelangelo Antonioni Foglalkozása: riporter című filmjének.

 

Casa Batlló

Josep Batlló i Casanovas textilgyáros unalmas, szokványos házát Gaudí kezébe adta, hogy a városrész legeredetibb épületévé tegye; 1905-06 között épült. A Casa Batlló nem nagy alapterületű ház. Gigantikussá 60 cm átmérőjű oszlopai, nagy ablakai, erkélyei teszik. Újszerű az ablakok és az erkélyek formája, a külső burkolat puha hullámzása. A kül- és beltéri díszítőelemek között teljes az összhang. A belső terek finom melegségét a fa- és a kerámiaanyagok alkalmazásával, a barna és a sárga árnyalatainak dominanciájával éri el az építész.

Gaudí tulajdonképpen egy meglévő lakóépületet alakított át (1870, Emili Sala i Cortés tulajdona), a szerkezetét érintetlenül hagyva a balkonokat átépítette, új tetőt és emeleteket épített. Minden részletet, még a bútorzatot is aprólékosan megtervezte. Az aszimmetrikus tetőszerkezetet üvegmázas kerámialapokkal pikkelyszerűen borították, s így egy óriási hüllőre hasonlít. A szellőzőnyílásokat és kéményfőket üvegmozaikkal díszítette.

Bent mintha egy hűvös barlangban járna az ember, csak a fönti világítóablakokon beszűrődő fény csillan a csempéken. Sehol nincs egy egyenes vonal, éles szegély sem, csak organikus formák. A Batlló-ház Gaudí szecessziós stílusának egyik legharmonikusabb példája.

 

Palau Güell

A Güell-palota (katalánul Palau Güell, spanyolul Palacio Güell, kiejtése: guell) Barcelonában a híres Rambláktól pár lépésre, a Calle Nou de la Rambla 3. szám alatt magasodó épület, Antoni Gaudí munkája, az UNESCO Világörökség része.

A katalán modernizmus jegyében született mű Eusebi Güell gróf megbízásának köszönhető, aki 1882-ben ismerte meg és fogadta barátságába az ifjú építész tehetséget. 1885-1889 között jött létre a palota, a gróf lakóhelynek szánta. Igen szűk területen, egy 18 méter x 12 méteres kis helyen kellett megoldania Gaudínak az épület megalkotását. A kis területet a kupola, a nagy üvegablakok és a lépcsők teszik tágassá a bent lakók számára.

A palota külsejét fehér kőburkolat, szigorú homlokzat uralja. Két kapujának íve Gaudí munkáiban később is viszontlátható, már itt a parabolaívhez fordul. Az ajtókon hullámvonalas kovácsoltvasból készült rácsdíszítés látható, mely kígyóformát idéz, s mely a 19. századi szemlélők számára meghökkentőnek bizonyult.

Az épület legalsó szintje a pince, mely piramis formájú tetővel lezárt gomba alakú oszlopokkal rendelkezik, mintegy a palota tartóoszlopaként, alapjaként. A palota lépcsőháza monumentális hatást nyújt, csiszolt graffiti márványlapokkal rakták ki. A nagyméretű, háromemeletnyi magas központi hall kettős héjazatú parabola kupolával lett ellátva. Tetőteraszán megjelenik a művész által oly kedvelt csempe-, illetve kerámiaburkolat. Remek kilátás nyílik innen a belváros nyüzsgő forgatagára is.

Az épületben Színháztörténeti Múzeumot és Könyvtárat találhatunk, mivel 1945-ben Barcelona városa a Güell-családtól megvásárolta a palotát és kilenc év múlva elhelyezte itt a tartományi gyűjteményt. 1984-ben az UNESCO bejegyezte Gaudí művét a Világörökség listájára.

 

Palau de la Musica Catalana

A Katalán Zene Palotája, Lluís Doménech i Montaner, a szecesszió Gaudí és Puig y Cadafalch mellett harmadik ismert katalán alkotója illetve annak elméleti megalapozója által tervezett koncertterem, melyet 1905-ben kezdtek el építeni és 1908-ban avattak fel.

Kezdetben az Orfeó Catalá nevű kórusnak kívántak otthont teremteni vele, de ma már az azonos nevű intézmény székhelye is. Magát a kórust Lluís Millet és Amadeu Vives alapította 1891-ben a katalán zene újjászületésére irányuló szándékok által vezérelve.

A Katalán Zenepalota egyike a legfontosabb modernista alkotásoknak a városban. Az épületet vörös klinkertégla, rikító mozaikdíszítés fedi, mely Lluís Brú munkája.

A földszinten árkádsor és kovácsoltvas ablakrácsok díszítik - a kor divatjaként - az épületet. Felettük bábos korlát látható. A homlokzaton mellszobrok sorakoznak, melyek Shakespeare, Beethoven, Moliére és Talma alakját ábrázolják. Az épület sarkán a Népdal (Canción Popular) szoborcsoportját Miquel Blay, neves katalán szobrászművész alkotta. A műalkotás azt szimbolizálja, hogy az éneklés, a dal mindenkié. Figyelemreméltó a sok oszlop is, mely rendkívüli változatosságot mutat, különböző népek formavilágát eleveníti fel. Az épület kupolája barna - fehér - kék csempével kirakott, terrakotta színű keresztek rajzolatával tarkított.

Az épület belső díszítése is tükrözi a katalán modernizmus jegyeit, a belső tér színes kerámiamozaikok, kristályüveg berakások, ornamentikus, növényi minták felhasználásával válik hatásossá. Előcsarnokában Massot falfestményében gyönyörködhet a látogató, s innen juthat át a nagy koncertterembe.

Maga a terem egyike a legnagyobbaknak a kontinensen, Pau Gargallo és Dídac Massana szobrai adják dekorációját. Bal oldalon a Clavé és a Május virágai című szobrok, jobb oldalon Beethoven mellszobra látható. Figyelmet érdemel a wagneri Walkürök szoborcsoportja is. A koncertterem látványos mennyezeti világítóteste Rigalt i Granell munkája. Az UNESCO az épületnek 1987-ben adományozta a Világörökség része címet.

 

Palau Reial Major

Ez a gótikus palota nemcsak spanyol királyok palotája volt, de Aragon és a vízigót Ataulf egykori rezidenciája is. A Római Birodalom virágzásának idejében épült palotában még Kolombusz Kristóf is megfordult miután felfedezte Amerikát. Egyik tornyát később Martin Luther King-ről nevezték el, aminek így King Martin's Tower lett a neve.

 

Les Ramblas

Barcelona fő sétálóutcája, mely a Plaça Catalunyától a Port Vell-ig húzódik. A kb. 1.6 km hosszú utcán utcazenészek, festők és rajzolók tömkelege várja az ide tévedő turistákat, ne meg persze helyieket. Díszállattól kezdve a virágpiacig itt minden megtalálható, természetesen végig gyönyörű épületekkel, kávézókkal és más butikokkal. Barcelona legpezsgőbb utcája, tele élettel. A „Rambla” kiszáradt folyómedret jelent. A sétálóutca a Gótikus Negyedet határolja nyugati oldalról, amelyet két oldalról gazdagon díszített épületek, múzeumok, színházak határolnak. A sétálóutca alatt a 3-as számú metróvonal fut, melynek három állomása érinti a területet: a Catalunya, a Liceu és a Drassanes.

A Rambla több részből áll, amely a Plaça Catalunyától indulva a következő neveket viseli: Rambla de Canaletes – Rambla dels Estudis - Rambla de Sant Josep – Rambla dels Caputxins – Rambla de Santa Mónica, s az utcát a Monumental Cristóbal Colón zárja le, a végét pedig a Rambla de Mar jelenti. A sétálóutcán egész éven át hatalmas tömeg hömpölyög, megcsodálva az itt látható nevezetességeket, díszesen kidolgozott homlokzatú épületeket, kávézókon és teraszokon felfrissítve magukat. Az utca teljes hosszában számtalan látnivalóval találkozhatunk: „élő szobrokkal”, melyek történelmi figurákat, irodalmi személyeket, a városra jellemző motívumokat jelenítenek meg. Emellett számtalan árussal, újságos bódéval, különböző csecse-becséket áruló pavilonokkal találkozhatunk utunk során. Nemhiába írta a Rambláról a híres spanyol költő, Federico García-Lorca a következőket: „Az egyetlen út a világon, amelynek nincsen vége”

A Ramblán számtalan kultúrának otthont adó épület található. Ilyen a nagy barcelonai Operaház (Gran Teatre del Liceu), a helyi és nemzetközi művészeti alkotásoknak helyet adó Santa Mónika Művészeti Központ (Centre d’Art Santa Mónica), a halpiac (Mercat de la Boqueria), és itt áll az Indiai Köztársaság konzulátusa is. Fontos része a Ramblának a Font de Canaletes: az ivókút tövében szokták ünnepelni a katalán szurkolók az FC Barcelona sikereit.

 

A Colón-szobor

Amikor végigsétálunk a Ramblán a tengerpart irányába, az utca végén egy kör alakú térre érünk, melyet az Újvilág felfedezőjének, Kolombusz Kristófnak a szobra ural. A tér keleti oldalán a katalán honvédelmi minisztérium (Gobierno Militar), másik felén pedig a Sector Naval de Catalunya épületével, amely a katalán kormányzat egyik központja. A Monumental Cristóbal Colón terveit 19856-ban rakták le, majd 1882-88 között emelték. Az építés költségeit nagyrészt a város önkormányzata biztosította, de annak tized részét közadakozásból teremtették elő. A felfedező bronzszobra 7,2 méter magasságú, mely egy 40 méter magas korinthusi oszlopfőben végződő monolit oszlopon áll. A szobor Rafael Atché munkája, melynek kinyújtott karja a Földközi-tenger irányába mutat, ezzel jelezvén Kolombusz történelmi jelentőségét. A szobor belsejébe liftet létesítettek, így minden akadály nélkül fel lehet menni a tetejébe, ahonnan gyönyörű látvány tárul a szemünk elé.

A szobor talapzatán a történelmi jelentőségű esemény főszereplőinek domborképei láthatók: Aragóniai Ferdinánd király és Kasztíliai Izabella királynő képei. Mellettük Martín Alonso Pinsón képe, aki a „Pinta” kapitányaként kísérte el Kolombuszt az útra, ill. Vicente Yánez Pinzón, aki a „Nina” kapitánya volt. Két egyházi személy is megörökítésre került: Juan Pérez és Antonio de Marchena atya. A maradék két domborműn Moya márkija és márkinője látható: Andrés de Cabrera és Beatriz Fernández de Bobadilla. A talapzat négy pontján négy szobor áll: Jaume Ferrer de Blanes, katalán térképészé, Luis de Santángel Bessant, Pedro Bertrán de Margarit kapitányé, és Bernat de Boil atyáé. A szobor alapzatán nyolc dombormű látható, mely a történelmi esemény nyolc epizódját eleveníti fel: az egyiken az a jelenet látható, amikor Kolombuszt fogadja a spanyol uralkodópár. A szobor maga egy 20 méter széles körben fekszik, amelyre négy lépcsőfeljáró vezet. A tenger felőli lépcsőfeljárót két oroszlán „őrzi”.

Ahogy a szobor uralta térről továbbhaladunk a Rambla de Mar irányába, két hatalmas épülettömböt csodálhatunk meg. Nyugatról a Múseu Maritim díszesen faragott épülete áll, keletről pedig a Port de Barcelona csodás építménye tárul a szemünk elé. A Múseu Maritim egy hatalmas művészeti gyűjtemény, melynek alapjait a hajózással kapcsolatos tárgyak, felfedezések, a hajóutakról hozott idegen kultúrákat bemutató tárgyi emlékek alkotják. A kiállításokon a látogatók korabeli hajókat, vitorlásokat, tengerészeti segédeszközöket csodálhatnak meg, jelentős térképgyűjteményben gyönyörködhetnek. Az állandó kiállítások mellett időszakos bemutatók is vannak, ilyen volt pl. a Tutanhamon-kiállítás 2009-ben.

 

Torre Agbar

A 2005-ben átadott, leginkább egy cukorsüvegre emlékeztető Torre Agbar néhány év alatt Barcelona igazi jelképévé vált. Agbar annyit jelent: AGuas BARcelona; a barcelonai vízművek tornya. A helyiek jobb esetben szivarnak, rosszabb esetben kúpnak csúfolják az épületet, amely egy pezsgő üzleti és elegáns lakónegyeddé varázsolta a korábban nem túlságosan izgalmas Diagonal Mar környékét.

Az épület éjszaka nyújtja a legizgalmasabb látvány, amikor a piros, kék és rózsaszín reflektorokkal megvilágított homlokzat a rajta lévő mozgó lapocskáknak köszönhetően modern világítótornyot varázsolnak a Torre Agbarból.

A 38 szintes, 144.4 m magas felhőkarcolót 2005-ben a személyesen a spanyol király adta át. Bár sokan fallikus szimbólumnak nézik, valójában tervezője, a francia Jean Nouvel, egy földből kitörő gejzírt akart leutánozni a formával. Mivel ez a torony a barcelonai vízműveké.

 

Arc de Triomf

Barcelona diadalíve az 1888-as barcelonai világkiállításra épült, és annak főbejárataként funkcionált. A Josep Vilaseca i Casanovas tervei alapján készült diadalív jelentősen különbözik Európa többi diadalívétől, pl. a párizsi Arc de Triomphe-tól. Színes téglái a mór stílusra emlékeztetnek. A diadalív két oldalán egy-egy dombormű látható. Az elülső dombormű mottója: „Barcelona köszönti a nemzetek tagjait”; a hátsó fríz mondanivalója: „Jutalom”. Az egyik Josep Reynés, a másik pedig Josep Llimona szobrászművészek alkotásai.

A diadalív a Passeig de Sant Joan és a Passeig de Lluís Companys között fekszik, míg a végén a Parc de la Ciutadella található.