Vannak dolgok a Földön, melyekért érdemes élni. Vannak helyek, amiket látni kell, mielőtt elmúlnánk. Vannak szegletei a Földnek, melyekre, ha rácsodálkozunk, eláll a lélegzetünk. Barcelona ilyen. Főleg, ha az ember még szereti is a futballt. Pláne, ha egyben megveszekedett Barça – drukker is. Mint ahogy én is ilyen vagyok. Mióta az eszemet tudom, és láttam ŐKET focizni, a Blaugrana életem szerves része.
A továbbiakban elmesélném életem egyik legszebb 10 napjának történetét. Helyezzük magunkat kényelembe, és éljük át közösen a csodát, amiben nekem is részem volt kilenc Barcelona – szurkoló társam kíséretében.

2009 elején fogalmazódott meg az eurobarca.hu honlapon, hogy kellene szervezni egy utat Barcelonába. Hosszas szervezés után, ha nem is az eredeti terveknek megfelelően, de összejött 10 elszánt fiatalember, akik felkerekedtek, mikrobuszba, ill. repülőre szálltak, és elindultak, hogy lássák a világ 8. csodáját, melyet úgy hívnak: BARCELONA! A tíz fiatalember között egy szombathelyi fiú - ez lennék én – is útra kelt, hogy az ókori vallási kultusz egyik szentélye után megismerje a szeretett Klubjának a szentélyét.

2009. augusztus 16-án reggel 6 órakor indultunk Budakalászról, egy Mercedes Vito mikrobusszal, hogy levezetve 2300 km-t, megérkezzünk Katalónia fővárosába. Tornyiszentmiklósnál léptük át a magyar-szlovén határt, majd végighaladva a szlovéniai autópályán Sezanánál elhagytuk a délszláv államot. Triesztnél olasz földre léptünk, és Venezia-Padova-Bologna-Milánó-Genova-San Remo útvonalon haladva elértük az olasz-francia határt Ventimigliánál. Mentonnál beléptünk Franciaország terültére, s végighaladva a Cote d’Azur-ön, Perpignannál megérkeztünk a spanyol határ közelébe. La Jonqueránál (lá zsonkéra) pedig a Spanyol Királyság területére léptünk, pontosabban Katalóniába érkeztünk. Itt 150km megtételét követően megpillantottuk úticélunkat jelző várostáblát: BARCELONA. 21 órás buszozás után megérkeztünk a katalán fővárosba. Ekkor augusztus 17. éjjeli 3 óra volt. Mindannyian fáradtak voltunk, de az izgalom, az öröm okozta feszültség nem hozott álmosságot a szemünkre. Barcelona egyik sugárútján, az Avinguda Meridianán megálltunk, s megnéztük a térképet: hol is vagyunk pontosan.

Innen először elmentünk a Calle Indústriára, szállásadónk lakására, de mivel éjjel volt, úgy döntöttünk: inkább megnézzük a Nou Campot, és kora reggel visszajövünk. Így is tettünk. Visszaültünk a buszba, és irány a Stadion. A város szinte teljesen kihalt volt, autóval szinte alig találkoztunk. A navigációs rendszer segítségével elérkeztünk a szentélyhez, és megcsodálhattuk teljes egészében, éjszakai nyugalmában. Körbesétáltuk, nevetgéltünk, beszélgettünk, örültünk és sírtunk. Az öröm könnyei voltak ezek. Örültünk, és földöntúli boldogság járta át szívünket. Ott álltunk szeretett stadionunk tövében, és Isten kegyeltjének éreztük magunkat. Azok is voltunk. Sétánk során az éjszakai élet „szépségeit” is megéreztük: el kellett hárítanunk az „éjszakai lepkék” támadását. Egy órás sétát követően visszaszálltunk a buszba, és visszatértünk a Calle Indústriára. 5 óra körül odaértünk, és becsöngettünk a Hölgyhöz – már álmosak, fáradtak voltunk. Dona Carmen nem aludt, várt minket. Lejött, elkísért minket a szállásra, ami a Carrer de Sant Antoni Maria Claret – en volt, közel a Sagrera metrómegállóhoz. Reggel 7 óra körül mindenki ágyba került, de délben már mindannyian fenn voltunk.

A lakás egy társasház 5. emeletén volt: 4 szoba, konyha, 2 fürdő és egy tágas nappali állt a 10 szurkoló rendelkezésére. A lakás nagyon barátságos, kellemes hangulatú volt. Minden igényt kielégített, nagyszerű hely volt a 8 napos ott tartózkodás kényelmes eltöltésére. Jómagam háromágyas szobában aludtam, Háry Peti és Ákos társaságában. Ezen kívül volt még egy 3 ágyas szoba, egy 2 ágyas, és egy szimpla ágyas szoba. Egy ember pedig a nappaliban található kanapén aludt. Ezt a kanapét Balla Peti foglalta el magának.

Első nap: 2009. augusztus 17.

Amikor a csapat tagjai felébredtek, összeszedték magukat az utazás fáradalmait követően, dél körül volt. A kis csoport egyik fele elment bevásárolni, míg négy ember a lakásban maradt, és várta Carment. Szállásadónk olyan fél 2 magasságában megérkezett, két angol tolmács kíséretében. Rendeztük a „számlát”, hasznos tudnivalókkal, információkkal gazdagodtunk. Közben a csoport másik fele is hazaért, kicsomagoltunk, és útra keltünk. Városnéző túránk középpontjában Gaudí életművének legfőbb alkotásai álltak: a Sagrada Família, a Casa Milá és a Casa Batlló.

A Sagrera metrómegállónál felszálltunk a kék metróvonalra (L5) és három megállót menve leszálltunk a Sagradánál. Mikor felértünk a megállóból elénk tárult Barcelona büszkesége, a világ 8. csodája, Isten ajándéka a gyarló emberiségnek. Az ember lélegzete elállt a Sagrada láttán. Nincs rá szó, nincs fogalom, amivel hűen vissza tudnám adni a bazilika nyújtotta élményeket. A monumentális építmény, ami 1883 óta épül folyamatosan, lenyűgöző látványt nyújt a turisták számára. A bazilika rendkívül lassan épül, összetettsége miatt csak vontatottan halad a végső arculat elnyerése felé. A római katolikus templom, elkészülte után, a világ legnagyobb befogadóképességű bazilikája lesz. Nemcsak kívülről, de belülről is fel van állványozva.

A hatalmas templomnak három homlokzata van: a "Születés kapuja"” a "Szenvedés kapuja” és a "Feltámadás kapuja". A bazilika előtt egy tavacskát alakítottak ki, amelyet leanderek, fekete fenyők övezte liget vesz körül.

A csoport majdnem két órát töltött el a Sagrada megtekintésével. Megmondom őszintén, jómagam még maradtam volna, gyönyörködtem volna a Sagrada méreteiben, a külső faragványokban, a szobrokban, a különféle díszítésekben, a tornyokban. Egyszerűen elállt a lélegzetem a bazilika láttán. Ugyanazt a csodálatot éreztem, mint 2008 júniusában Pisában, mikor megpillantottam a Campo dei Miracoli-t: libabőrös lettem, és elérzékenyültem. A Sagrada ugyanolyan örök hatású élmény marad, mint a Ferde torony Pisában a bazilikával és a Keresztelő kápolnával. Szerencsésnek érzem magam, hogy láthattam Barcelona egyik ékességét.

Az emberiség egyik legszebb remekműve

A „Jövő Templomának” megtekintése után metróba szálltunk, és a lemenő Nap sugaraitól megigézve elindultunk Gaudí újabb csodáinak megtekintésére. A Diagonal megállónál leszállva, és rövid sétát követően elérkeztünk csodálatos utazásunk újabb stációjához, a Casa Milá épületéhez. A Gaudí által épített, és a Pesseig de Grácia 92. szám alatt található monumentális építményt „La Padrera” („A Kőfejtő”) néven is ismerik. A Casa Milá 1905-10 között épült, a művész utolsó jelentős műve, a gazdag textil-gyáros Roger Segimon de Milá megrendelésére készült. Az épület első emeletét lakta a család, az alagsorban garázsok, istállók kaptak helyek. Az épületet igazi terv nélkül építették, csak néhány vázlatos „skicc” készült előtte. Az épületnek nincs hagyományos értelemben vett homlokzata, mint ahogy szinte egyetlen egyenes vonallal sem találkozunk kívülről rajta. Az épületet márvány- és kerámialapocskák díszítik – ezek minden Gaudí által épített és tervezett épületen megtalálhatók. Leglátványosabban a későbbiekben bemutatandó Güell Parkban lesz hangsúlyos.

A város esti fényeiben is pompás Casa Milá

Gaudí épülete 1984-ben a Világörökség része lett – méltán. Az esti fényárban gyönyörű, leírhatatlan képet mutatott. Ehhez a csodálatos látványhoz járultak még a Passeig de Grácia (passzedzs de grászia) hangulatos fényei. A Pge de Grácia, mint egy hatalmas sétálóutca megjelenése: kétszer háromsávos út, két oldalt 4-5 méter széles járdával, amin végig teraszos cukrászdák, sörözők, éttermek sora követi egymást. A sötétséget az utca hatalmas lámpái megvilágítják, és hangulatossá teszik. Hatalmas élmény volt sétálni, hallgatni az utca forgatagának különböző hangszíneit, a bárokból kiszűrődő zeneszót, az emberek csiripelését, a közlekedés hangjait. Miután megcsodáltuk a Casa Milá egyszerűségben megmutatkozó nagyszerűségét, gyalogosan indultunk tovább déli irányban a Pge de Grácián, hogy elérkezzünk a másik csodás lakóházhoz, a Casa Batllóhoz.

Az épület a Passeig de Grácia 43. szám alatt található, ugyancsak a Világörökség része. A házat „Csontok háza” néven is ismerik, valójában egy meglévő épület átalakított formája. Egy középosztálybeli család kérésére épült 1904 és 1906 között. A Casa Milával ellentétben a Batllót alaposan, minden elemét tekintve aprólékosan megtervezte a művész. A görbe vonalak a házon belül itt is meghatározóak, annak ellenére, hogy a homlokzata beleilleszkedik a többi ház síkjába. Belül viszont az organikus formák uralják a szecessziós épületet, amely Gaudí talán legharmonikusabb munkájának tekinthető.

Casa Batlló az éjszakában

A Casa Batlló megtekintését követően folytattuk sétánkat a Pge de Grácián, immáron hazafelé. Útközben találtunk egy kis sörözőt, ahol letelepedtünk, és elfogyasztottunk két kör „söröcskét”. Picit drága volt, de a hangulatunkon semmit sem nyomott. Egy csodálatos nap-este, kiváló befejezése volt. Természetesen a katalán sörgyártás ékes darabját, az Estrella Damm sört kortyolgattuk. Jómagam inkább a bort részesítem előnyben, de el kell, mondjam: az Estrella Damm mély nyomokat hagyott bennem. Ízvilága fenséges, könnyű, és nagyon jól élvezhető. Mindenkinek ajánlom figyelmébe, aki Katalóniában jár.

Miután visszaértünk szállásunkra, a tisztálkodást követően az ágyba zuhantunk, hogy kipihenjük magunkat a következő nap csodáira. Nem maradtak el…

Második nap: 2009. augusztus 18.

Kedd reggel frissen ébredve, megreggelizve keltünk útra. Első tervünk a Sagrada megtekintése belülről volt. Viszont a közel 250 méteres sor eltántorított minket ettől, így azonnal döntöttünk: irány a Nou Camp és a Barcelona Múzeum. Visszaszálltunk a metróra, hogy azután a stadionhoz menjünk. Leszálltunk a Collblanc megállónál, és rövid sétát követően megpillantottuk a Szentélyt. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, ahogy a Carrer d’Aristides Maillol-on haladtunk. Megkerültük a stadiont és a 9-es kapun léptünk be. Ahogy beléptünk, furcsa érzés fogott el: az öröm, a nagyszerűség, a csodálat érzése által könnyek szöktek a szemembe. Szerencsés embernek éreztem magamat, és utastársaimat. Ott voltunk, ahova életünk minden percében vágytunk. Kívánom mindenkinek, hogy egyszer élje át ezt az érzést! Nem fog csalódni!

Miután beléptünk, összedobtuk a fejenként 17€-t, ami a Múzeum és a Stadion megtekintésének az ára volt. Balázs és Ádám beálltak a jegypénztárhoz, hogy megvegyék a tiketteket, addig a többiek megrohanták a Botigát. A szervezettség, átláthatóság példája volt a hivatalos bolt. Rövid nézelődés után, elindultunk a Stadion irányába. Csattogtak a fényképezőgépek, mindent meg akartunk örökíteni. A Múzeum bejárata mellett álló, régi időket felelevenítő busznál csoportképet készített rólunk Balázs. A buszban az 1950-es évek legendáit megelevenítő viaszbábuk „utaztak”: Ramallets, César, Kubala, Luis Suárez, Kocsis. Még most is a hideg futkos a hátamon…

A legendák autóbusza

Beléptünk a Stadionba, és első stációnk egy 5 perces kisfilm megtekintése volt, 3D-s szemüvegen keresztül. Az ember úgy érezte, részese a filmnek. A film elején egy „alagutat” szimbolizáló képsor jelent meg, ami végigvezetett minket az FCB történetén, a legendák segítségével. Megelevenedett Alcántara, Kubala, Cruyff, Neeskens, Migueli, Koeman, Pep, Rivaldo szelleme, a Klub régi címerei. Majd következett a 2008/09-es szezon bemutatása: a nagyszerű gólok, az öröm pillanatainak megelevenítése. Mire vége lett, mindannyiunk szeme könnyes volt az átélt impulzusoktól. A rövidfilm után elindultunk, hogy első menetben bejárjuk a Stadiont. Megtekintettük a doppingszobát, a vendégcsapat öltözőjét, végigsétáltunk a folyosókon, majd a játékoskijáróhoz érkeztünk. A kijáró jobb oldalán egy kis kápolna van, oltárral, padsorokkal: aki úgy érzi, meccs előtt itt imádkozhat az Úrhoz, hogy legyen a segítségére. Elhaladva a „Capella” mellett kiértünk a stadion gyepéhez. A gyepszőnyegre nem léphettünk, de így is felejthetetlen látvány tárult elénk. Élőben láthattuk a Nou Campot a maga nagyszerűségében: a hatalmas építmény lenyűgöző látványt nyújtott. Kis porszemnek éreztem magamat, akit Isten a kegyelmébe fogadott. Testközelből láthattuk a „szent gyepet”, a hazai és a vendég kispadot, a negyedik játékvezető székét. Ezernyi képet készítettünk: mindent meg akartunk örökíteni. Ezután visszamentünk a Stadion „gyomrába”, és a folyosókon folytattuk az utunkat. Előbb megnézhettük az interjúszobát, majd elérkeztünk oda, ahol a nagy, nemzetközi sajtótájékoztatókat szokták tartani.

Utunk folytatásaként, lépcsőkön felmentünk a középső szintre: itt is kimentünk a lelátóra, és egy másik aspektusból láthattuk a Szentélyt. Hatalmas építmény, mégis olyan „kicsinek” tűnik. Kívülről hatalmasabbnak éreztem, mint bent a lelátón ülve. Ugyanezt éreztük a legfelső karéj megtekintésekor is. Itt leültünk a közvetítőállásokba, és onnan csodáltuk a lelátók nyújtotta látványt. El kell, mondjam, innen is tökéletesen figyelemmel követhető a mérkőzés. Persze, kisebbnek tűnnek az emberek, de nem annyira, hogy élvezhetetlen legyen az előadás.

A közvetítőállásból

Visszatérve a Stadion belsejébe, elhaladtunk Joan Gamper mellszobra mellett. Itt a falon lévő márványtábla mutatja a Klub eddigi elnökeinek nevét, és elnöki periódusainak dátumát. Emellett áll egy másik tábla, amely tanúsítja, hogy a Nou Camp egyike a világ „Ötcsillagos stadionjainak”. És ha itt az ember felfelé tekint, egy kb. 30 méteres hosszúságban elnyúló vitrint lát: ez tele van kupákkal, amiket a Barcelona eddigi „élete” során elnyert. Félelmetes, csodás, fenséges…

A Stadion után következett az FCB Múzeum. Itt egyik ámulatból a másikba estünk, csak kapkodtuk a fejünket. Miközben egyik teremből a másikba mentünk figyelemmel kísérhettük a Klub történelmét, eredményeit. Az elnyert trófeák száma megmutatta a számunkra, hogy egy hatalmas Klub szurkolói vagyunk. A trófeák mellett a hőskor, a korábbi évtizedek kiemelkedő játékosainak relikviáiban is gyönyörködhettünk: Alcantára, Ramallets, Ronaldo, Sztoicskov, Bakero csukáiban, mezeiben, dedikált fotóiban. Nagy élmény volt látni Sztoicskov Aranylabdáját is, amely az őt bemutató vitrinben díszelgett. Hasonló érzések kavarogtak bennem, amikor az 1952-es „Ötkupás Barça” vitrinje előtt fényképezkedtem: hátam mögött az elnyert öt trófeával – csodás érzés volt, mindenkinek kívánom, hogy átélje ezeket a pillanatokat.

Sztoicskov vitrine

Persze, a Múzeumban mindenki a 2009-es bajnokcsapat által elnyert három kupájával a háta mögött akart fényképezkedni. Hatalmas tumultus volt ott, az emberek egymást lökdösték. Én türelmesen kivárva a soromat, megcsodáltam e három remekbe szabott trófea látványát! Magamba szívtam a „győzelem illatát”, és elgondolkodtam a „barcelonizmus” lényegén. E három trófea együttes látványa lenyűgözött, magával ragadott, és könnyeket csalt a szemembe. Még most is, mikor e sorokat írom, a hideg futkos a hátamon, libabőrös lesz a kezem. A „Tricampeones” serlegei előtt számtalan fotót sikerült készíteni, melyek örökre megőrződnek az utókor számára. A szívemben, eszemben lévő érzés megtárgyiasult képei ezek!

A Tricampeones ékkövei

A Múzeum nyújtotta gyönyörök után még sétálgattunk a Stadion területén. Elmentünk ahhoz a bejárathoz, ahol az új igazolásokat szokták bemutatni a sajtó számára. Azon a napon hirtelen „tíz új igazolása lett a Csapatnak”. Miután az új igazolások „sztárfotói” elkészültek, szép lassan elindultunk a szállásunkra. Mindenki élményekkel gazdagon bandukolt a metró felé, a friss élményeket megbeszélve. Mindegyikünknek volt valami kis története, kis pillanatképe, ami a legjobban megfogta ebben a csodálatos utazásban. Miután hazaértünk a szállásunkra, lefürödtünk, ettünk, picit pihentünk, majd útra keltünk. A célállomás a Város este: a Plaça Catalunya, a La Rambla és a Rambla del Mar.

A Sagreránál a metróba szálltunk, majd a Plaça Catalunyánál leszálltunk róla. Mikor feljöttünk a megállóból már sötét volt, a tér esti fényei köszöntöttek bennünket. A hatalmas, kör alakú teret szobrok övezték. A tér két nagyobb, és egy kisebb „elemre” tagolódott: egy hatalmas, kivilágított szökőkútra, egy nagy területet kitevő, kör alakú térre, és a Rambla felé eső részen egy kisebb felületű kútra.

Boldog emberek egy csodálatos város varázslatos terén

A tér északi részén álló kivilágított szökőkút oldalán hatalmas, fehér szobrok magasodnak, amelyek női alakot formáznak. A víz játéka, csobogása nagyon kellemes hangulatot idéz elő a téren. A Plaça a város egyik központi tere, körös-körül bankok, pénzintézetek, szállodák épületei magasodnak. Itt áll egy hatalmas bevásárló-központ, az El Corte Inglés, itt található a Banco Espanyol és a Catalunya Occidental épülete is. A hatalmas téren emberek százai nyüzsögtek, pihentek, ejtőztek. Turisták százaival találkoztunk, akik jól érezték magukat. Az este, az éjjel fényei mindenkit lenyűgöztek. Úgy éreztük magunkat, mint a csatában elhunyt római katonák, akik az Elisium mezején sétáltak – semmihez nem hasonlítható érzést éltünk át. A tér megtekintése után gyalogosan folytattuk utunkat, a Rambla irányába.

A Rambla – magyarul kiszáradt folyómedret jelent maga a szó – Barcelona fő sétálóutcája, amelyen végig árusok, vendéglők, teraszos vendéglátó-egységek, újságárus pavilonok helyezkednek el. A közel másfél kilométer hosszú utca hangulata szavakkal ki nem fejezhető.

A Rambla éjjeli forgatagában

Az első szakasza az utcának a Rambla de Canaletes a neve: itt szokták a Barça – szurkolók ünnepelni a csapat aktuális sikereit. Kultikus helye a városnak, a szurkolóknak. Az utca elején álló pavilonnál szoktak összegyűlni a szurkolók a hőskorban, hogy csapatuk eredményeiről első kézből kapjanak tudósítást. Az évtizedekre visszanyúló hagyomány máig él, és hatalmas nimbusza van.

Maga a Rambla az utcai művészetek színtere is egyben. Végig találkozhatunk ún. „élő szobrokkal”, amik a turisták kedvelt látványosságai közé tartoznak. „Megelevenedett” itt Ollókezű Edward, Ronaldinho, római szenátor, Predator, torreádor is. A Rambla első harmadán madár- és kisállat-kereskedőkkel találkozhatunk, a középső szakaszon virágárusok színesítik a Ramblát, míg az utolsó harmadában festők képeiben, alkotásaiban gyönyörködhetünk. De mindenféle kézműves dolgokkal találkozhatunk, amikkel meglephetjük itthon maradt rokonainkat, barátainkat. A közel másfél kilométeres utcán pezsgő éjszakai élet részesei lehettünk: hatalmas tömeg hömpölygött a Ramblán, árusok tucatjainak portékái között.

A Rambla déli végén a hatalmas Monumental Cristobal Colón áll: Amerika felfedezője, a nagy hajós szobra kimagaslik környezetéből. A szobor talapzata lebilincselő: a hajóút, a viszontagságos tengeri körülmények, az Újvilág egy-egy szeletét bemutató domborművek díszítik. A szobor talapzatán szobrok állnak, majd Kolombusz szobra hatalmas kőoszlopon nyugszik, és a tenger felé tekint.

A Monumental Colóm talapzata

Az este-éjjel végén sétáltunk a Rambla del Maron. Az idő kellemes volt, a kivilágított kikötő és tengerpart csodás látványt nyújtott. A mólón leültünk egy padra, csodáltuk a tengert, hallgattuk csendes morajlását, és boldognak éreztük magunkat. Miután kipihentük magunkat, taxiba szálltunk, és a szállásunkra hajtattunk. Mindenki lezuhanyozott, felfrissült, és nyugovóra tértünk.

Alig érkeztünk meg Katalónia szívébe, máris egyik csoda után a másik következett, s rendkívül gyorsan elröpült az első két nap. Így jutottam el hát Szombathely városából "álmaim városába", Barcelonába. Azonban az utazás és a kalandok itt még közel sem értek véget. Hamarosan megírom további élményeim, melyek között számos fantasztikus hely, látnivaló és természetesen Blaugrana-mérkőzések is szerepelnek...