Utazásom második részében az Olvasó megismerheti a Plaça Catalunya, a Rambla, a Rambla de Mar nappal is nyüzsgő életét, a hatalmas embertömeg hullámzását. Ezt követően elkalauzollak Benneteket a Gamper Kupára, a járékosok ünnepélyes bemutatására, a stadion hangulatába. Kövessetek barangolásomon, amit a Gótikus Negyedben teszek, ahol végigsétálok a szűk sikátorokon, megtekintem a Santa Eulalia-katedrálist, a középkori városmagot. Végül éljétek át velem együtt a Mágikus szökőkút csodálatos vízi játékát..

Csodálatos utazásunk első két napja is felettébb érdekes, izgalmas volt, azonban legnagyobb álmunk, azaz egy Blaugrana mérkőzés megtekintése a szentélyben, még váratott magára. Már a gondolat is félelmetes és felemelő volt: látni szeretett csapatunk előben, együtt lélegezve több tízezer szurkolóval, a Camp Nou varázslatos atmoszférájában...

Harmadik nap: 2009. augusztus 19.

A nap reggelén felkeltünk, felfrissültünk, reggeliztünk, és megbeszéltük a napi programot. Hamar dűlőre jutottunk. Úgy határoztunk, hogy amit előző nap éjjel, sötétben láttunk, most nappali világosságban is megtekintjük. Mondhatom, nem csalódtunk. Újfent a Plaça Catalunya állomáson szálltunk le a metróból, feljöttünk a lépcsőn, és megint tátva maradt a szánk.

Plaça Catalunya nappal

Persze, most más hangulata volt a térnek, mint előző este. A szökőkút nem működött, csendben ringott benne a víz. Újra megcsodáltuk a Corte de Inglés, a Banco Espanyol de Credito, a Catalana Occident, a Monegal Hotel épületeit. Gyönyörködtünk a teret körülvevő szobrokban, melyek hangulatosabbá, látványosabbá tették a márványlapokkal burkolt hatalmas teret. Most is emberek százai zsongtak a téren, galambokat etettek, pihentek, ejtőztek a felkelő Nap sugaraiban. Most is nagyon meleg volt, csak úgy gyöngyözött a homlokunk a verejtéktől. Dél felé haladva a téren lefényképeztük Francesc Maciá mellszobrát. Maciá a XX. század első harmadának kiemelkedő politikusa, történelmi személyisége volt, a köztársasági eszme elkötelezett híve. A polgárháború elején ennek lett az áldozata a katalán politikus, aki a Katalán Tartományi Tanács 122. elnöke volt (1932-33).

A Rambla nappali forgataga

A szobor megtekintése után átkeltünk a zebrán, és a La Rambla elejére értünk. Nappali fényben is csodás képet mutatott a sétálóutca. Élő szobrok, virágárusok, trafikosok, ajándékárusok tucatjaiba botlottunk, és az utcát övező gyönyörű épületek homlokzataiban gyönyörködtünk. Mindannyiunk kezében csattogtak a fényképezőgépek, mindent meg akartunk örökíteni. A Ramblán kisebb volt az embertömeg, mint előző este, de a látvány így jobban élvezhető volt. Mikor a sétálóutca végére értünk, elénk tárult a Monumental Cristóbal Colón szobor.

A Monumental Colón tetején az iránymutató nagy felfedezővel

A szobor talapzatán szobrok, domborművek örökítették meg a történelmi út egyes pillanatait: háborgó tenger, hatalmas hullámok, a hajók képei, szobrok, melyek a híres út vezetőit ábrázolták. A hatalmas, 60 méter magas oszlop tetején áll Kolombusz Kristóf emberméretű szobra, amely a tenger felé néz. Az 1888-ban épített monumentális szoborkompozíció a város egyik ékköve, igazi jelképe. Az oszlop belsejében lift működik, így annak tetejébe is fel lehet menni.

A teret elhagyva a kikötőbe, a Rambla del Marra érkeztünk. A kikötőben hajók, vitorlások, motoros hajók százait csodálhattuk meg. A kikötő mentén áll a Múseu Maritím, a Port of Barcelona és a Múseu d’Historial Catalunya épülete. Végigsétálva a Rambla del Maron magunkba szívhattuk a tenger, a végtelenség érzését. A kikapcsolódást, az ejtőzést, az ajándékvásárlást szolgálja a Mare Magnum hatalmas bevásárló-központ épülete, amely hangulatos, a kikötő látképéhez kiválóan illeszkedve várja a turistákat. A kikötő mentén sétálva lefényképezhettük az első tengeralattjáró kiállított példányát, a történelem egyik újabb szeletével gazdagodva. Egy hatalmas kör végén visszafordulva pálmafákkal övezett sétányon értünk vissza a Colón-szobor uralta térre.

Pálmafák erdeje

Mikor végigjártuk a látványosságokat, már elmúlt délután 3 óra, így hazafelé vettük utunkat. A csoport 4 tagja azonban leszállt a metróról, és megcsodálta az Arc de Triomf lenyűgöző méreteit. A hatalmas Diadalív 1888-ben épült, és uralja az egész teret. A 30 méter magas építmény kolosszális, látványban vetekszik a római és a párizsi „testvéreivel”. Bennem mély nyomokat hagyott, lenyűgözött nagysága, díszítettsége, művészi kidolgozottsága.

Tökéletesség hatalmas méretben

E rövid kitérő után mi is visszaértünk a szállásra, ahol felfrissültünk, ettünk, és hangolódni kezdtünk utazásunk egyik fénypontjára, az FC Barcelona – Manchester City mérkőzésre. A csoport minden tagja hatalmas izgalommal készülődött a nagy eseményre. Barcelonás pólók, sálak, baseball – sapkák kerültek elő a táskákból, így a metrón utazva mindenki tudhatta hova igyekszünk. Természetesen a magyar nemzeti trikolór sem hiányozhatott a magunkra „aggatott” relikviákból. Miután összeszedtük magunkat, zsebre vágtuk a mérkőzés belépőket, elindultunk. Lenn az utcán, megvártuk egymást, és közösen indultunk el a gyönyörű útra. A Sagrera megálló előtt, a Jardins d'Elx téren készült az alább látható fotó, amin tíz, mindenre elszánt, a Barcelonáért élni-halni tudó, megveszekedett szurkoló látható. Arcunkon öröm és vágyakozás látható, miközben a szívünk már egyre jobban vert.

Készülődés a Gamper Kupára

E pillanat után a Linea 5 metróra szálltunk, és hosszas metrózás végén, a Collblanc állomáson leszállva elindultunk a Stadionhoz. Mikor odaértünk, már hatalmas tömeg özönlött a Nou Camp felé, hisz a hagyományos Gamper Kupa előtt zenei programok, szórakoztató előadások vezették fel a meccset. A kijelölt helyünket hamar, mindenféle nehézség nélkül sikerült elfoglalnunk. A VIP – páhollyal szembeni hosszanti lelátón ültünk, az oldalvonaltól 5 méterre, a 4. és 5. sorokban. Már a hely elfoglalása pillanatában tudtuk, testközelből fogjuk látni kedvenceinket. Leültünk, és élveztük az előttünk álló 5 órának minden pillanatát. Volt hullámzás, éneklés, hangos szurkolás, villogtak a vakuk. Boldogok voltunk, Isten kegyeltjeinek tartottuk magunkat, akiknek az egyik legnagyobb vágyuk sikerült: eljutottak a „Szentélybe”. Magam is így voltam vele: sírtam örömömben, boldognak, felszabadultnak éreztem magam. És szerencsésnek, kimondhatatlanul szerencsésnek. A helyszínen szurkolhattam annak a Csapatnak, amelynek 1986 óta elkötelezett, hű szurkolója vagyok, akik oly sok örömmel ajándékoztak meg engem, és szurkolók millióit. Ezt látni kell, át kell élni, ott kell lenni – amikor 98000 ember énekli a Barça Himnuszát: „Tot el camp, és un clam, Som la gent blaugrana...”

A Camp Nou varázsa

Mire megkezdődött a játékosok bemutatása, megtelt a Stadion. Egyszer csak eltűntek a fények, kikapcsolták a reflektorokat, és kezdődhetett a show. Csupán egy mozgó reflektor maradt világítva, amely pásztázta a gyepre befutó játékosokat. És jöttek a kedvencek, sorban. Az első hatalmas hangorkánt Bojan érkezése jelentette: szinte felrobbant a Stadion, akkora üvöltés, tapsvihar köszöntötte az ifjú csatárt. Ebből érezhetővé vált: nagyon szeretik itt Bojant. A következő nagyobb köszöntést Piqué kapta, viszont Victor Valdés esetében tapasztalható enyhe köszöntés megmutatta: Katalóniában sem örültek a szerződés-hosszabbítás során előadott mizériájának. A csapat sztárjai, Messi, Iniesta, Xavi, Dani Alves és természetesen Pep, ugyancsak fülsiketítő őrjöngések közepette futottak ki a gyepre. A katalán sztárok és Messi kapták a legnagyobb tapsot, az ő pályára lépésük alkalmával volt a leghangosabb a Camp Nou népe. A bevonuló játékosok a sötét stadionba lépve egy fénycsóva világította meg, és tette hangulatossá, hátborzongatóvá az élményt.

A bemutatást követően a Barça játékosai, és a közben ugyancsak a pályára lépő Manchester City labdarúgói megkezdték a bemelegítést. Egyszerűen felfoghatatlan volt még mindig a számunkra, hogy tőlünk pár méternyire melegítenek azok a játékosok, akikért élünk-halunk, akikért hétről-hétre szorítunk. Ott nyújt tőlünk pár lépésre Dani Alves, melegíti az izmait Zlatan. És álljunk meg egy pillanatra a svéd újoncnál. Az egyértelműen érezhető volt ott a stadionban, hogy szeretik, várják a bemutatkozását, és igazi kedvencként kezelik. Fülsiketítő hangon kiabálták idősek, fiatalok, lányok, gyerekek, hogy: „Zlatan, Zlatan”, „Ibra, Ibra!” Teljesen mindegy, hogy mit gondolunk mi itt Magyarországon a transzferről, mellékes, hogy mit érzünk Samuval kapcsolatban: ott kinn, Barcelonában befogadták, szeretettel várták Zlatant. A közel 20 perces mozgás után a játékosok az öltözőbe vonultak, hogy meghallgassák a Mester utolsó instrukcióit. Majd jókora késéssel, 22 óra 30 perc magasságában megkezdődött a mérkőzés. A meccsről bemutatót, leírást ne várjanak a Kedves Olvasók. Láttunk már jobb meccset is, győzelmes meccset is, de ezen az estén-éjszakán ez számomra csak mellékes volt. A Nou Camp lelátóján, 98 ezer Barcelona-drukker szerető társaságában énekelhettem a klub himnuszát, szurkolhattam annak a Csapatnak, amelynek 1986. május 17-e óta a „szerelmese” vagyok. Testközelből figyelhettem kedvenceimet: Messit, Dani Alvest, Piquét, Ibrát, Victor Valdést, Xavit, Márquezt és a többieket. Az az érzés, ami akkor elfogott, kimondhatatlan, leírhatatlan: azt át kell élni. Remélem, mindenkinek megadatik ez az ajándék, ez a csodálatos, semmivel sem felülmúlható, semmivel sem helyettesíthető érzés. Életem egyik legboldogabb óráit töltöttem el a „Szentélyben”, a labdarúgás „templomában”, amiért örökké hálás leszek a Teremtőnek, a Szüleimnek, Mindenkinek!

Piqué és Tévez afférja

A 90 perc végén 1-0 arányú vereséget szenvedtünk a futballozni nem igazán akaró Citytől, de nem szomorkodtunk, hanem boldogok voltunk. Ezzel a csodálatos érzéssel eltelve hagytuk el a Nou Camp lelátóit, és indultunk el kifelé az embertömeg gyűrűjében. Nem volt itt semmiféle lökdösődés, türelmetlenkedés, kiabálás. Csak jókedv, dudálás, szurkolás, a Barcelona éltetése. A City szurkolói is a katalán drukkerekkel együtt hagyták el a stadiont, de senkinek eszébe nem jutott, hogy a futball ünnepét elrontsa. Ez egy nagy, boldog Család, és ez így van rendjén! Miután kiértünk a kapun, az úttest teljes szélességében hömpölygött a tömeg az utcákon, és haladt a metró felé. Mi is felszálltunk a Collblanc-nál a kék színű metrókocsira, és a Sagrera mellett lévő otthonunkba mentünk. Élményekkel eltelve, beszélgetve, jó kedvvel felvértezve léptünk lakásunkba. Az úton a frissen szerzett élményeket meséltük egymásnak: mindannyian nagyon boldogok voltunk! Az esti zuhany, rövid vacsora után izgalommal telve feküdtünk le, még ha aludni nem is tudtunk.

Negyedik nap: 2009. augusztus 20.

Ezen a napon a csoport nagyobbik része a strandra ment, miután „kikászálódtak” az ágyból. Jómagam viszont inkább a kulturális részére voltam kíváncsi Barcelonának, így egy hatalmas sétát tettem a városban. Az útvonal: Barri Góthic – La Rambla – Plaça Catalunya – Passeig de Grácia – Casa Batlló – Casa Milá.

A piros színű metróval (Línea1) az Urquinaona megállóig mentem, itt feljöttem a metróból és a Plaça d’Urquinaonán találtam magam. A tér egy hatalmas háromszög alakot ölt, s én a Via Laietana felé indultam, ami a Barri Góthic – Gótikus Negyed főutcájának tekinthető. A Gótikus Negyed Barcelona középkorban épült része, szűk sikátorokkal, kanyargós, labirintus-szerű, keskeny utcácskákkal. Az ember itt nagyon könnyen eltévedhet, ha nem visz magával térképet – igaz, a látvány lenyűgöző, magával ragadó, és mindenért kárpótol. A szűk utcákat hatalmas, többemeletes, középkori épületek övezik, amelyek gazdagon díszítettek. A házak kívülről a szivárvány minden színében pompáznak, a homlokzatokat freskók, külső falfestmények, szobrok, erkélyek díszítik. A szűk utcák egyszersmind az utcai művészek nyílt terepe: festők, muzsikusok, bűvészek, egy- és kétszemélyes „színjátszók” bemutató-terme. Találkozhatunk legyező-árusokkal, különböző csecse-becsék árusaival, akik a bevándorlók széles rétegéből kerülnek ki. Főként Fekete-Afrikából és a Távol-Keletről érkeztek ide szerencsét próbálni.

A Katalán Zene Palotája

A Gótikus Negyedben találkozhatunk piciny, de nagyon hangulatos kávézókkal, kis boltokkal, és a művelődés számtalan lehetőségeivel: Zeneiskolát is felfedeztem pl. sétám során. A középkori városrészből magasságával, hatalmas „tömegével” emelkedik ki Barcelona fogadalmi temploma, a Santa Eulalia – katedrális. Ez a hatalmas építmény egy római templom és egy mór mecset alapjaira épült. A gótikus stílusú katedrális a 13-15. század között épült, majd a 19. században nyerte el mai képét. A csodás építmény tetejébe lift segítségével lehet feljutni, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra, ill. a környező területekre. Magam sem hagyhattam ki ezt a felemelő érzéssel járó élményt – nem csalódtam, fantasztikus érzés volt! A templombelső díszítése nagyon látványos, a mellékoltárok gondosan faragott oltárokkal díszítettek. A templom közepén egy fafaragással ékesített „stallum” áll – mintha egy kis kápolna lenne a templomon belül. Az oltár előtt egy lépcsőn le lehet menni az Altemplomba, ahol sírkamrák vannak. A templom jobb oldalán egy mellékajtón keresztül juthatunk ki a kerengőbe, amelynek közepén egy kis tavacska található: benne kacsákban és kisebb vízi madarakban gyönyörködhet a látogató.

Santa Eulalia a maga pompájában

A katedrálisból kilépve folytattam sétámat a negyed utcáiban, mígnem magam is eltévedtem. Azonban olyan „jól” sikerült ez, hogy a Ramblára értem ki – magam sem tudom, miképp történt ez, de így „jött össze”. Újra végigsétáltam az utcán, újfent átéltem a tömeg magával ragadó érzését, gyönyörködtem az erőművészek testet próbáló mutatványaiban, az „élő szobrok” szépségeiben. Miután végighaladtam a Ramblán a Plaça Catalunyára érkeztem. A hatalmas, szökőkutakkal ékesített téren most is hatalmas volt a tömeg: kirándulók, turisták tucatjai etették a tér galambjait, sütkéreztek a napsütés simogató sugaraiban, ejtőztek, énekeltek, beszélgettek. Jó érzés volt gondtalan, boldog embereket látni, elvegyülni közöttük. Ilyenkor napközben a szökőkút csak ”takaréklángon” működik, de a tér látványa újfent lenyűgözött: a teret övező hatalmas épületek szinte „ránehezedtek” a légkörre. A bankok, a Corte de Inglés hatalmas tömbjei, mint erős karok ölelték körbe a lovas szobrokkal övezett teret. Miután keresztülsétáltam a Plaçán, Barcelona egyik főutcájára tértem, a Passeig de Gráciára.

Itt ragadnám meg a pillanatot, hogy a barcelonai utcanevekkel kapcsolatban kis magyarázatot adjak a Kedves Olvasónak. Az Avinguda jelentése: „sugárút” (pl. Avinguda Meridiana); a „Passeig” annyit tesz: sétány (pl. Passeig de Grácia); a „Carrer” magyarul: „utca” (pl. Carrer de Sant Antoni Maria Claret”). A „Plaça” jelentése: „tér” (mint pl. Plaça d’Espanya). A „Rambla” pedig kiszáradt folyómedret jelent. Az utcák megjelölései mutatják, hogy milyen fontosságú utcáról van szó. A Passeig de Grácia pl. 2*4 sávos úttesttel, a menetirány mindkét oldalán úgy két méter széles járdaszigettel, s mindkét oldalon olyan 4-5 méter széles járdával rendelkezik. A sétányt mindkét oldalon hatalmas, életerős fák szegélyezik, a világítótestek a múlt század elejének hangulatát idézik fel, s a sétány alatt végig metróvonal fut. Mind a felszíni, mind a föld alatti közlekedés nagyon szervezett, és kiválóan megtervezett; a város egyik pontjából könnyedén el lehet jutni a másikba.

Casa Batlló, immáron világosban is

A Passeig de Grácián sétáltam Észak felé: a járdán bámészkodók, turisták és munkába siető, munkából jövő helyiekkel találkoztam. A forgalom jóval kisebb volt, mint az esti-éjszakai órákban. A sétányon a turista előbb Casa Batlló szépségében gyönyörködhetett. Gaudí egyik remekművénél százak álltak sorba, hogy bejuthassanak. Jómagam megelégedtem a kívülről való látvány „megörökítésével”: csattogtak a fényképezőgépem gombjai. Az épület homlokzata érdekes és nagyon látványos mintázatot hordott magán. Az utcán továbbhaladva Gaudí munkásságának másik ékkövében gyönyörködhetett az egyszerű földi halandó: pár száz méterrel odébb a Casa Milá szabálytalan, köríves homlokzatát pillantottam meg. Nappali fényben még jobban elcsodálkoztam: egyszerűen hihetetlennek tűnt a számomra, miképp tudta kivitelezni Gaudí ezeket a vonalakat. A világ egyik legérdekesebb, leglátványosabb homlokzatával „ruházta fel” ezt az egykoron nagypolgári hajlékot. A bejárat előtt vagy 200 méter hosszú sorban kígyóztak a belépésre várakozó turisták – nem csodálom. Majd legközelebb magam is megtekintem.

A másik műremek, Casa Milá

Majd 6-7 órás séta után picit elfáradtam, így metróra szálltam, és a lakásunkra indultam. Mikor beléptem az ajtón, a többiek még nem voltak otthon: lefürödtem, ettem egy jó kiadósat, és lepihentem tévét nézni: megittam két 2,5 decis Estrella Damm sört – mit mondjak, nagyon jól esett. Itt hívnám fel a figyelmet egy másik katalán érdekességre. Az Estrella Damm a helyi specialitás, a katalán sör, a Barça egyik fő támogatója is. A sörből csak 0,25 dl-es és 0,33 dl-es kiszereléssel találkozhat a Barcelonába látogató. Ennek két alapvető oka van. Egyrészt Barcelonában a hűtők mérete kisebb, mint az Európában általánosan, akár itt Magyarországon is elterjedt hűtőszekrényeké. Másrészt, úgy gondolják, hogy egy ivásra ez a mennyiség éppen elegendő. Na, ennyi kis kitérő után vissza az utazás szépségeihez. Úgy egy óra múlva csoporttársaim is megérkeztek, akik a napot a tengerparton töltötték. Miután mindenki felfrissült, evett-ivott, útnak indultunk. Utunk célja a La Font Mágica megtekintése volt.

A Mágikus Szökőkút egy csodálatos környezetben épült szökőkút-rendszer. A Plaça d’Espanyán szálltunk le a metróról, innen gyalog indultunk el a kút irányába. A szökőkút  az Avinguda de la Reina María Cristina végén volt, felette a Montjuic-hegy magasodott. Az utat két oldalt több, önálló szökőkút és kulturális intézmények övezték. A Plaça d’Espanya szélén, az utca bejáratát két oldalt, két hatalmas vörösmárvány-oszlop nyitotta meg. A két oszlop az 1929-es barcelonai világkiállításra készült el, az akkori időkre emlékeztet. Az éjszakai sötétségben a megvilágított szökőkutak fénye, vízgőz-zápora teljesen magával ragadta az embert: szem kitágult, száj tátva maradt. Az utat övező szökőkutak azonban „csupán” felvezetés, előjáték volt a La Font Mágica szivárvány-színben pompázó vízzuhatagához képest. Az utcán, a járdákon az emberek tömött sorokban igyekeztek megnézni, meghallgatni a szökőkút vízjátékát. A szökőkút vízét színes fényszórókkal világítják meg, miközben a víz különböző alakot-formát vesz fel, s közben a komolyzene különböző világhírű darabjainak akkordjai hangzanak fel: Brahms, Csajkovszkij, Ravel, Vivaldi, Beethoven műveinek részleteit hallhatjuk. A látvány egyszerűen lenyűgöző: elmondhatatlan, amilyen csodában, örömben, boldogságban van része az embereknek! Egyszerűen ámul-bámul az ember, nem bír szóhoz jutni. Este fél 9 és éjfél között fél óránként követik egymást a szemkápráztató előadások. Nekünk annyira tetszett, hogy három ilyen előadásban is gyönyörködtünk. Felejthetetlen élmény volt ez is. Miután Barcelona újabb csodálatos élménnyel ajándékozott meg bennünket, fél tizenkettőkor hazaindultunk. Jómagam egész úton a hatása alatt voltam ennek a páratlan látványnak: ember és természet művészi egyvelegét láthattam, élhettem át. Ajánlom mindenkinek, ha Barcelonában jár a nyári hónapokban!

Valóban mágikus - La Font Mágica

Mikor hazaértünk, már elmúlt éjfél, de nem éreztük magunkat fáradtnak: még beszélgettünk, közösen próbáltuk „feldolgozni” a felejthetetlen élményeket. Lassan azonban nyugovóra tértünk, hogy az új nap felvirradásakor folytathassuk Barcelona nevezetességeinek megismerését.

Újabb két napot töltöttünk el álmaink városában. Megadatott, hogy szeretett klubunk alapítójának, Joan Gampernek az emléktornáján ott legyünk, részesei legyünk a mérkőzésnek, ott üljünk a Camp Nou lelátóin és együtt szorítsunk megannyi szurkolóval a Blaugranának. És ez csupán egy szelet, ezenkívül a rengeteg látnivaló, a többi élmény is páratlan volt. Kalandjaink még itt közel sem értek véget, hiszen még további négy nap és egy újabb mérkőzés várt ránk. Legközelebb innen folytatjuk!