Franco első áldozata – Josep Sunyol a Barça elnöke

Közzétette: Blaugrana.hu

Voltak időszakok a spanyol labdarúgás történetében, amikor a politika keményen beleszólt a mérkőzések alakulásába, a bajnoki elsőség eldöntésébe. Voltak időszakok a francóista-fasiszta diktatúra időszakában, amikor katalánnak – vagy éppen baszknak – lenni nem volt túl előnyös dolog, s e két nemzethez tartozó emberek a “megtűrt állampolgárok” sorába tartoztak. Ezen időszak hajnalán a falangisták szélsőséges katonái a Madrid környéki hegyekben aljas és orv módon meggyilkolták az FC Barcelona elnökét, a madridi cortez tagját. Róla szól a következő történelmi visszaemlékezés.

Az elnök halála – Josep Sunyol tragikus története

Van egy széljárta hely a Madrid felé vezető úton, amely arra szolgál, hogy az ember emlékezzen Spanyolország viharos történelmének és labdarúgásának bonyolult viszonyára, s ne hagyja feledni az ország véres politikai múltját.

Ha keresztülmegyünk Guadarrama városon, és a felette levő hegycsúcsokra tekintünk, az észak-nyugati horizonton feltűnik a hely, ahol a Futbol Club Barcelona 28. elnökét, Josep Sunyolt, a polgárháború nyitányán megölték. Ezt követően a nemzet három éven át nyögte a fegyveres harc minden nehézségeit.

Az idealista emberek mindig azt mondogatják, hogy a sport és a politika soha nem keveredik össze, amely ugyan egy ténylegesen nemes elképzelés, de sajnálatos módon Spanyolországban, pontosabban az FC Barcelona esetében, ez ritkán volt így. Sőt, amellett is lehet érvelni, hogy ez a Klub lényegében összekapcsolódik Katalóniával s annak politikájával, soha nem is lesz így.

Bizonyára azonban nem ez vezérelte Josep Sunyol i Garrigát (1898. 07. 21. Barcelona – 1936. 08. 06. Guadarrama), amikor 1925-ben úgy döntött, hogy kitölti a klubtagsági igazolványhoz szükséges papírokat.

Azonban ez a lépés egyértelmű politikai hitvallásnak számított ezekben az években egy 27 esztendős ügyvéd részéről. Ugyanis ekkoriban Primo de Rivera tábornok diktatúrája tombolt Spanyolországban, ami jelentős elnyomást jelentett a két autonóm tartomány, köztük Katalónia számára. Ezekben az években a regionális nacionalizmus minden szimbólumát betiltotta az andalúziai születésű Rivera tábornok, így nem használhatták a katalánok a saját nyelvüket, sem pedig saját zászlójukat, a Senyerát. Épp ezért a Les Corts-stadion lett nemsokára katalánok és a klub lett a gyűjtőhelye és a színtere a politikai szabadságjogok követelésének.

1924-ben a szurkolók kigúnyolták a spanyol nemzeti himnuszt, aminek következtében a stadiont hat hónapra bezárták, és a klub alapítóját, Hans Gampert kiutasították az országból.

Sunyol, aki egy gazdag katalán szabadságharcos fia volt, már fiatalon részt vett a baloldali katalán nacionalista csoport, az “Acció Catalana” tevékenységében, majd miután az FC Barcelona pártoló tagja lett, nem lehetett kérdéses, hogy politikai útra kíván lépni.

1928-ban Sunyolt nevezték ki a Klub igazgatójának, miközben egyre hangosabb és erőteljesebb kritikusa lett a De Rivera-rendszernek, amely ekkorra már elvesztette a hitelességét a spanyolok szemében.

Sunyol létrehozott egy baloldali nacionalista hangvételű újságot “La Rambla” néven, amely hangot adott a katalán nép szabadságvágyának, és azt hangoztatta, hogy sokan belefáradtak már a korábbi hagyományos konzervatív-nacionalista eszmékbe. A kiadvány meglehetősen forradalmi hangokat ütött meg a maga korában, amely teret adott a politika mellett a sport és a labdarúgás eseményeinek is.

1929-ben a diktatúra a Wall Street-i eseményeknek köszönhetően összeomlott, majd 1931 áprilisában az új parlament egy új kezdetet ígért Spanyolországnak és az autonóm tartományoknak. Sunyol, aki ebben az időszakban már a Katalán Labdarúgó-szövetség vezetője volt, bekerült a madridi cortezbe, mint az újonnan alakult “Esquerra Republicana de Catalunya” képviselője.

Sunyol a parlamenti képviselőség mellett megtartotta az FC Barcelonánál betöltött szerepvállalását is. Az igazság azonban az volt, hogy ez egy nagyon nehéz időszakot jelentett Sunyol számára. A Barca súlyos anyagi helyzetben volt, ami elsősorban az amerikai tőzsdekrach-nak volt köszönhető, ill. annak a szomorú eseménynek, ami 1930. júniusban bekövetkezett: ekkor Joan Gamper, a klub alapítója, öngyilkosságot követett el. A 33 éves Sunyolnak az anyagi nehézségek mellett szembe kellett nézni a politikai sokszínűséggel és eltérő érdekekkel is, miközben magukat a katalán érdekek rendíthetetlen képviselőinek tüntették fel.

A kép közepén Lluís Companys, tőle jobbra – cigarettával a szájában – Josep Sunyol: ami közös bennük, hogy  mindketten a fasiszta diktatúra áldozataivá váltak

Egész Barcelona és Katalónia egy puskaporos hordóhoz hasonlított, annak ellenére, hogy a madridi kormányzat a decentralizáció irányába tett lépéseket. Ezek azonban kevésnek bizonyultak a felpaprikázott barcelonai emberek számára, akik 1933-ban Lluís Companys vezetésével 1933-ban kikiáltották – a rövid életű – Katalán Köztársaságot. A központi hatalom azonban rövidesen helyreállt. 1935-ben Josep Sunyol pedig megnyerte az FC Barcelona elnöki tisztéért folyó versengést.

Ennek ellenére a politikai helyzet most vált mindent felemésztő válaszút elé, az ország rohamosan közeledett a megingás és a végromlás felé, s ebben a helyzetben kevés embert érdekelt a labdarúgás. Ilyen körülmények között kezdte meg elnöki tevékenységét Sunyol a Barca élén: magát a baloldali konszolidáció katalán prominenseivel vette körül, ami egyértelműsítette a Klub véleményét a politikai kurzusban, majd a következő negyven év katasztrófális körülményeit előre predesztinálta is.

1936. januárban a választásokon a szocialista-kommunista pártok értek el meggyőző sikert a parlamenti választásokon, ami ebben a robbanásig feszült helyzetben a gyutacs szerepét játszotta: július 18-án Észak-Afrikában a Franco vezette katonák puccsot hirdettek meg a madridi kormánnyal szemben, s ezzel kezdetét vette a három éven át tartó polgárháború.

Barcelonában az anarcho-szindikalista csoportok és a hozzájuk hű “Guardia Civil” mindent elkövetett azért, hogy legyőzze a nacionalista lázadókat, akik elfoglalták a telefonközpontot a Placa Catalunyán. Miután egy rövid, de annál véresebb csatában a a nacionalistákat legyőzték és kiűzték a városból, Barcelona egy időre megmenekült.

A helyzet eszkalálódása meglepetésként érte az FC Barcelona labdarúgóit, de az egész spanyol labdarúgást is. Egy nehéz szezont követően pihenéssel, regenerálódással foglalkoztak, azonban ezt a háború most keresztülhúzta. A klub menedzsere, az ír Patrick O’Connell a játékosok nagy részével egy latin-amerikai túrára indult, hogy kimaradjanak a véres eseményekből.
Sunyol és a vezetőség később elismerte, hogy ez egy nagyon kényes szituáció volt a Klub életében, hiszen nem volt titok, hogy a Klub milyen politikai meggyőződést követ, és hogy a katalán nacionalizmus elkötelezett híve.
Ironikus módon a Klub helyzete is veszélybe került, mivel a munkások anarchista mozgalma, a CNT-FAI, azt követelte, hogy a klub a forradalmárok számára adja át a stadiont és a Les Corts területét, hiszen azok is a köz tulajdonát képviselik.

Az elnökség gyorsan döntött, és mentette a menthetőt: bejelentették, hogy immáron a “munkavállalói bizottság” igazgatja a Klubot és az egész stadiont, így megfelel a szociális-társadalmi elvárásoknak.

Eközben Spanyolország több, kulcsfontosságú városát, többek között, Bilbaóban, Zaragozában, Sevillában már Franco csapatai tartották felügyeletük alatt, és keményen támadták a fővárost, Madridot is. Eközben az hamarosan eldőlt, hogy az 1936/37-es Primera División küzdelmeit el kell halasztani, így az FC Barcelona a katalán bajnokságba nevezett be, hogy a játékosok formában, s edzésben maradjanak.

Ahhoz, hogy csökkentsék a felesleges pénzügyi terheket sok labdarúgó elfogadta a tengerentúli klubok ajánlatát, és elhagyták a forrongó Spanyolországot, Barcelonát. Ezt követően 1936. július végén Josep Sunyol elhagyta Barcelonát, s előbb Valenciába, onnan pedig Madridba utazott. Ma már tudjuk, soha nem tért oda vissza…

Bizonytalan, hogy Sunyol miért szánta el magát erre az utazásra, de több, mint valószínű, hogy politikai megfontolások motiválták: a madridi cortez ülésére igyekezett, hogy eleget tegyen pártbéli és politikai kötelezettségeinek. Augusztus 5-én korán indult el a sofőrje által vezetett autóval, hogy a Madrid mellett fekvő Guadarrama városkába érjen, amely út Corunna mentén helyezkedett el. A Guadarrama városára néző dombok már Franco csapatainak a kezén voltak, akik itt előretolt ellenőrző pontokat állítottak fel, és szétszóródva bújtak meg.

Josep Sunyol abban a tudatban haladt erre, hogy az a köztársaság-pártiak ellenőrzése alatt áll még. Sunyol autója így haladt előre a hegyi úton, de mindinkább fenyegetővé vált a helyzet. Ilyen körülmények közepette állt meg 1936. augusztus 6-án egy ellenőrző pontnál, amiről hamar kiderült: falangista – azaz francóista – katonák által állított pont volt. Josep Sunyol ezt hamar felismerte, de nem volt már innen visszaút: a falangista katonák kiszállították az autóból, és a helyszínen agyonlőtték, a sofőrjével együtt.

Sunyol halálának a híre hamar elért Barcelonába, de két nappal később kitört a polgárháború, ezért az elnökgyilkosság hamar feledésbe merült. Josep Sunyol halálának részletei sokáig feledésbe merültek, és nem foglalkozott vele senki.

Franco csapatai végül 1939. január 26-án bevonultak Barcelonába, és a polgárháború befejezése után az autonóm tartományok számára soha nem látott megtorlás vette kezdetét: a nacionalista-falangista erők brutalitásai nem ismertek határokat.

A következő évtizedekben a legfontosabb dolog az életben maradás volt: a lakosság csupán arra koncentrált, hogy folytassák az életüket, így a polgárháború több ezer áldozatának, így Sunyolnak a sorsa is az “általános amnézia” oltárán “égett el”.

1975-ben elhunyt Franco tábornok, és Spanyolország elkezdte a lassú átmenetet a demokráciába, annak ellenére, hogy akadtak kísérletek arra, hogy a diktátor leghűségesebb szövetségesei visszaállítsák a Caudillo elnyomó rendszerét.

1986-ban, Sunyol halálának 50. évfordulóján Josep Lluís Núnez elnök is figyelmen kívül hagyta elődje halálát, semmilyen módon sem emlékeztek meg arról a szomorú eseményről. 1996-ban azonban országos kampány indult annak érdekében, hogy kiderüljön: mi is történt azon az augusztus 6-i napon? Az egész országban cikkek jelentek meg, aminek eredményeképpen a Klub és a történészek is kutatásokba kezdtek Sunyol halálának körülményeit kivizsgálandó. Az események csúcspontjaként kivégzésének helyszínén megemlékező ünnepséget tartottak Josep Sunyol tiszteletére, amelyen az FC Barcelona vezetői is részt vettek.

Ennek ellenére még mindig vannak olyanok, akik kritizálják az FC Barcelonát – mint pl. az “Els Amics de Josep Sunyol” tagjai -, mivel nem tesz meg mindent a volt elnök emlékének tiszteletben tartására, s őrzésére. Hatalmas döbbenetet váltott ki egyes emberekből az is, amikor a Sunyol tiszteletére Guadarrama közelében felállított emlékkőre a neve nem katalán, hanem kasztíliai – Josep Suñol – helyesírással került fel.

Több, mint hét évtized telt el a polgárháború befejezése óta, és csak most kezdik igazán feldolgozni az akkori eseményeket az emberek. Most kezdik el megérteni, hogy mi is történt a városokban, falvakban, hegyekben abban a három esztendőben, majd az elnyomatás évtizedeiben.

S az FC Barcelona sem különbözik e tekintetben az általános helyzettől: ott is sok vezetőnek lehet szégyenkezni valója, mivel megtagadták Josep Sunyol emlékét, s annak ápolását. Ideje lenne elismerni Sunyol tevékenységét és erőfeszítéseit – még akkor is, ha azzal nem ért egyet mindenki.

A végső konklúzió az, hogy a sportot és a politikát nem szabad összekeverni, de ezt Spanyolországban nagyon nehéz megvalósítani. Ennek alátámasztására elég egy rövid kis sétát tennünk a Guadarrama városka feletti hegyekbe, s egy pillanatra megállni az emlékkőnél, mely arra emlékezteti az arra járót, hogy a politika igenis összefonódik a sporttal. Ennek vált áldozatává Josep Sunyol.

Kapcsolódó cikkek