“Més que un club” – “Több, mint egy klub”

Közzétette: Blaugrana.hu

Napjainkban talán már nincs olyan Barça-szimpatizáns vagy csak szimpla futballkedvelő, aki az FC Barcelonáról nem a cikkünk címére, azaz magyarul a „több, mint egy klub” kifejezésre asszociálna. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ezt a mondatot a sarki fűszeresnél megemlítve még az épp a mérleg bekalibrálásával bajlódó Erzsike néni is ismeri. Egy mondat, melynek értelmezését az emberekre bízzák. Én azonban nem elégszem meg ennyivel, s néhány mondatban vázolnám a történetét és varázslatosságát, amivel azt is elárulom: nekem miért is fontosabb ez a klub minden másnál…

Négy szó, mely mondattá fejlődve egész egyszerűen zseniális. Olyan definíciós szabadságot ad, hogy azt kell mondjam: ettől jobb szállóigét ember nem eszelt még ki!

Egy mondat, melyet bármilyen módon próbálunk kapcsolatba hozni az FC Barcelonával, megállja a helyét. Nem kell magyarázkodni, hogy miért szerelmes az egyszerű Homo Sapiens a Blaugranába, elég elővenni ezt az egy mondatot, mely mindent szimbolizál, ami a klubhoz köthető. Saját, önálló filozófiát, értékrendet és egy egészen lenyűgöző világnézetet reprezentál legfőképp a sport segítségével, de nem mehetünk el szó nélkül a humanitárius tevékenységek mellett sem, azaz egyedülálló interpretációja a futballnak, a sportnak és nem utolsó sorban a világnak, amelyben élünk. Minden ott lapul egy mondatban…

Előszó

Manapság a gazdag és híres klubok hegemóniájának idején üde színfolt mind a klub, mind a mottó. Talán az utolsó mentsvár a sportág krémjében, ahol a pénz irányít mindent.
A patinás és jómódú klubokhoz lehetetlen felnőni, népszerűségük vizsgálatakor már nem a dicső múlt jut először az eszünkbe. Legyen a csapatodban 5-6 világhírű futballista, akik irdatlan mennyiségű profitot termelnek rajongóik által, nyerj címeket mindenáron – háttérbe szorítva a sport szépségét –, melyek további pénzt, s az ettől sokkal fontosabb újabb „szurkolói” tömeget vonzanak, és így tovább, mígnem visszaérkezünk oda, hogy a vagyont újabb világsztárokra költik, a marketingesek elvégzik a piszkos munkát, a tulajdonosok pedig dörzsölhetik a tenyerüket. Az egész egy színjáték, melynek a következménye az, hogy a szurkolókat megvezetik, s elhitetik velük, hogy ez a futball, ez a helyes hozzáállás.

Az FC Barcelona születése óta alapvetően más eszméket képvisel, s úgy tudott a világ elitjébe kerülni, s ott is maradni, hogy eközben mindvégig hű maradt a „més que un club” jelentéséhez.
Pedig a szlogen – mely egyébként Nárcis de Carreras nevéhez fűződik – nemrég ünnepelte születésének ötvenedik évfordulóját, holott Gamperék 110 évvel ezelőtt alapították a klubot. Gamper szellemisége alapozta meg a klub jövőjét, eszméihez tökéletesen illeszkedik a „több, mint egy klub” szlogen. A legendás svájci-katalán úriember már az egyesület korai éveiben is rávilágított, hogy nem csupán egy szimpla labdarúgóklubot alapítottak, melyért bármilyen áldozatot hajlandóak voltak hozni. A klub atyja már az 1900-as évek elején is hirdette: az FC Barcelonának részt kell vennie és példát kell mutatnia társadalmi, kulturális és tudományos tevékenységekben, valamint szórakozási lehetőséget kell biztosítania az emberek számára, ezzel együtt hűségesen szolgálni kell a katalán embereket és a pártoló tagokat. Az említett irányelv mellett már a kezdetektől fogva Katalónia függetlensége mellett is kampányolt a klub, ahogy azt az alapítók szerették volna.

Egy kis történelem…

Josep Sunyol

A klub életét több történelmi tényező is befolyásolta. Első ízben Miguel Primo de Rivera diktatúrája idején kezdett látványosan szétszakadni Spanyolország. A katalánok, főként a szélsőségesebb eszmékkel azonosulók számára volt ádáz ellenség, hiszen a katonából lett államfő semmibe vette a a tartománybeliek hagyományait, törekvéseit. Tovább is elemezhetnénk a magát „reformernek” tartó Rivera világnézetét és intézkedéseit, azonban az FC Barcelona szempontjából elég még egy dolgot megemlíteni: 1925-ben a katalánok szurkolók, akik a Les Corts stadionban gyűltek össze, megzavarták a Spanyol himnuszt. Ezzel próbálták kifejezni elégedetlenségüket, azonban a demonstráció végeredménye az lett, hogy a diktatúra fél évre bezárta a „katedrális” kapuit, egyúttal a klub akkori elnökét, Gampert kitoloncolták Hispániából (többé vissza sem térhetett, s végül a magánytól és depressziótól megtörve véget vetett életének). Ez csak tovább szította a feszültséget, s ezzel együtt egyre inkább kezdett formálódni, hogy az FC Barcelona ténylegesen kiáll hazája mellett, valóban, minden szempontból a katalán emberekért, szurkolóiért is létezik, egyszóval kinőtte az egyszerű sportegyesület mivoltát.

1936 és 1975 között Spanyolországot Franco tábornok irányította. A diktátor nem tűrte az ellentmondást, Hispánia sötét korszaka volt ez. Százezrek haltak meg, akik nem voltak hajlandóak behódolni és a szabadságért és demokráciáért harcoltak. Köztük volt az a Josep Sunyol is, aki az FC Barcelona akkori elnökeként Madridba tartott, majd útközben Franco hadserege megállította. Elfogását követően per nélkül kivégezték…

Ebben a korban vált először igazán „több, mint egy klubbá” az FC Barcelona, mely követve a Gamper által kijelölt utat a katalán ellenállás legerősebb bástyája lett a katonai rezsim ellen. Az emberek a mérkőzések alatt – fittyet hányva a tiltásokra – Katalónia szimbólumaival, zászlóival megrakodva tértek a stadionba, s egy emberként énekelték az Els Segadors-t. Számukra nem maradt más lehetőség hazájukat éltetni, s véleményüket kifejezni, mivel Franco megtorlással „jutalmazott” mindenkit, aki Katalónia függetlenségét bármilyen módon hirdette. Azonban az emberek lelki ereje, nemzeti öntudata és büszkesége a diktatúra felett állt, így minden egyes lehetőséget kihasználtak a jelképes harcra, demonstrációra.

Agustí Montal Galobart nevéhez fűződik az az emlékezetes eset, amikor a félelmet nem ismerő Presidente azzal szedte rá a város akkori kormányzóját a stadion hangszóróiból felcsendülő Katalán himnusz hallatán, hogy az nem más, mint a Barça himnusza.

Az FC Barcelona tehát már akkor is több volt, mint egy klub Spanyolországban és a világban egyaránt. Nem csupán a Katalánoknak, minden egyes spanyolnak példát mutatott és egyben szócsöve volt, ezzel együtt a rezsimmel szembeni ellenállás legjelentősebb képviselőjévé vált.

Eközben természetesen a futball sem szorult háttérbe. Ebben az időszakban a spanyol labdarúgásban – a Real Madridot leszámítva – életben maradni és egyben eredményesnek lenni szinte lehetetlen volt, legalábbis emberfeletti küzdelemre késztette mind a játékosokat, mind a klubvezetést.

Óriási volt a kontraszt az ősi rivális, Real Madriddal szemben. A „Királyi Gárda” sorsát a diktátor szívügyének tekintette, pártolóival együtt minden elképzelhető módon támogatta, s egyengette útját. Sokan épp ebben a tekintetben tesznek különbséget a Real Madrid és az FC Barcelona között, mert valljuk meg őszintén, mindkét klub ismeretes a szép, attraktív játékról, s első sorban ezért bálványozzák milliók. Azonban a történelem iránt érdeklődők számára jól látható, hogy mit szimbolizál(t) a Barça, s ezzel szemben mit a Real Madrid: az ellentmondást nem tűrő elnyomást és a kiváltságot. Ezért is váltak sokan – köztük a jelenlegi spanyol miniszterelnök Josè Luis Rodriguez Zapatero is – a Blaugrana szurkolójává, támogatójává. Az FC Barcelona valóban több volt, mint egy klub, egyben a szabadság, önállóság és a demokrácia zászlóshajója!

A klub a nehézségek ellenére sikeresen megvívta a sokszor kilátástalannak tűnő szélmalomharcát a diktatúra ellen, s életben tudott maradni.

A szlogen születése

1968 január 17-én hagyta el a már említett Narcis de Carreras ajkát a „més que un club” mondat.
Egy évvel korábban Enric Llaudet – akinek például a Gamper Kupát is köszönhetjük – bejelentette lemondását, melyet egyetlen feltételhez kötött: az új elnökjelöltet egyetértésben kandidálják!

A Camp Nou építésének költségeit a Les Corts eladása nem fedezte (amiben a madridi sajtónak is jelentős szerepe volt), a sikerek elmaradtak, az adósság nőtt. Llaudet mindent megpróbált, sőt a Culék is próbálták segíteni egy tanácsadó testület létrehozásával, de minden kísérlet eredménytelennek bizonyult. A rengeteg hiábavaló próbálkozás és erőfeszítés után Llaudet lemondott, s a jelölt konszenzus alapján Narcis de Carreras lett, aki új irányvonalat jelölt meg.

Ezzel egy időben némi változás történt a politikában is. A korábbi presszió és vasszigor a katalánokkal szemben enyhülni látszott. Ismét értelmet nyert egy szó: tolerancia. Az új elnök beiktatása napján tartott beszédje katalánul hangzott el – úgy is jegyzőkönyvezték –, melyben megnevezte a jövőben követendő irányvonalat kitérve a sportra és a gazdasági kérdésekre is. Ez nem csupán a klubnak, a katalán társadalomnak is szólt.

“Lelkességünk határtalan, hajlandóak vagyunk bármilyen áldozatot meghozni, hogy a Barcelona azzá váljon, amit megérdemel. (…) Mindent meg fogok tenni, mert a Barça több, mint egy klub, ahogyan több, mint egy hely, ahol csak kikapcsolódunk és Vasárnaponta gránátvörös-kékbe öltözve bohóckodunk. Egy hely, amelynek hagyományai és szelleme mélyen gyökerezőek, sokszínű, igaz eszmékkel, amiben mindentől jobban hiszünk!”

Ezek a szavak indították útjára az FC Barcelonát, hogy kilépve a főként történelmi és politikai értelemben vett „több, mint egy klub” státuszból, Carreras szavaitól vezérelve evolúción menjen keresztül, melynek végeredménye az lett, hogy a Blaugrana minden szempontból egyedülálló, sikeres és világhírű klubbá vált.

A diktatúra után

Spanyolország Franco tábornok halálát követően visszatalált a demokráciához, ezzel együtt teret nyert Katalónia lakosainak sok éven át tartó elégedetlensége. Felszakadtak a gátak, s a demokrácia jegyében Katalónia „benyújtotta a számlát”. Végeredményben a katalánok ma már egy viszonylag szabad, önálló tartományban élhetnek nyugodtan, s boldogan, mely autonómiát élvez. A katalán nyelvet és Katalónia szimbólumait ma már nem tiltják, szabadon használhatják. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Blaugrana ma már nem képviseli szülőhazáját és lakosait, a Barça több maradt, mint egy egyszerű labdarúgóklub. Xavier Sala i Martín szavaival élve: „Szeretettel várjuk és fogadjuk a szurkolókat, akik értik és tisztelik a klub hagyományait, mivel nem tudunk és nem akarunk elfordulni a gyökereinktől…”

Az FC Barcelona az elmúlt évtizedek során új vizekre evezett, s amennyire csak lehetséges volt kihasználta a szlogen definíciós szabadságát. A következőkben már a jelen kap főszerepet.

A futball sajátos, egyedi nyelve

Ma már talán a legfontosabb, főleg a felületesebb ismeretekkel rendelkező szurkolók számára az eredményesség és a pályán mutatott teljesítmény. Természetesen az elvárások óriásiak minden oldalról, hiszen a klub minden mérkőzését meg akarja nyerni, s minden évben, minden sorozatban diadalmaskodni szeretne, az azonban nem mindegy hogyan. Ennél a klubnál elvárás, hogy mindenki, aki részt vesz a munkában alázatos legyen, s tartsa tiszteletben a hagyományokat. A Barcelonánál nem szeretik például a földön fetrengő, szimuláló játékosokat, vagy a durva szabálytalanságokat, és még folytathatnánk, egyszóval a győzelmet a szabályok megszegése nélkül, tisztességes úton kell mindig elérni. Milliónyi gyermek kedveli a klubot, akik a játékosokra felnéznek, ezért példát kell mutatni nekik. Az FC Barcelona arra neveli a fiatalokat, hogy a győzelemhez vezethet jó, és rossz út is, azonban mindig a helyes utat kell választani, még ha az nehezebb is. A „fair play” szellemében cselekedni alapvető elvárás, de kivitelezni megterhelő.

Nagyon könnyű megszeretni a Blaugranát, s annak játékát – s most nyugodtan tekintsünk el a 2008-2009-es szezontól –, mert az FC Barcelona mindig a szemet gyönyörködtető játékra törekedett. Adott egy filozófia, melyhez általában megfelelő edzőt keres a klubvezetés, akinek a feladata felépíteni egy játékoskeretet, ami meg tudja valósítani az egyes játékelemeket, s ki tudja hozni magából a maximumot – ehhez azonban hozzáértő szakemberek és elnökség is szükségeltetik. Így, első ránézésre egyszerű, mint a hintaló, főleg ha még hozzávesszük, hogy biztos anyagi háttér és a világon egyedülálló utánpótlásképzés is társul a feltételekhez, nem beszélve a többi, optimálisnak nevezhető körülményről, tehát minden adott ahhoz, hogy a klub úgy legyen sikeres, hogy mindeközben hű maradjon a filozófiájához.

Carreras

A Barça játéka egyrészt alkalmazkodik a mediterrán éghajlatból adódó körülményekhez, másrészt megpróbálja kiszolgálni a közönségét, még ha nem is ez a legcélravezetőbb. Az alaptétel, tehát a saját elképzelés és az akaratráerőltetése az ellenfélre, valamint a labda birtoklása, s a játékszer villámgyors, pontos járatása szép egyéni megmozdulásokkal megfűszerezve nem egyszerű dolog. Főként, ha egy a megszokottól is védekezőbb, taktikailag végletekig felkészült, kiváló erőnléttel bíró, agresszív letámadást végrehajtó ellenfélről van szó. Azonban az „amíg nálunk a labda, addig nem kaphatunk gólt”- elv megfelelő játékosok és edző, valamint optimális körülmények segítségével mondhatni legyőzhetetlen. Ez ma már a Blaugrana védjegye lett, a futball ily módon történő értelmezése beletartozik a „több, mint egy klub” jelentésébe. Nem ritka, hogy az alapfilozófia elképesztően látványos, lenyűgöző játékkal párosul, ami egy kicsit még a régi idők futballjára emlékeztet, csupán sokkal gyorsabb kivitelben. Sajnos ez mára a korábban már leírt eszmefuttatásom alapján az elitklubok között szinte felfedezhetetlen.

Támogatók, szurkolók

Az FC Barcelona mindent megtesz, hogy szimpatizánsait a lehető legjobban ki tudja szolgálni. A Blaugranát a szurkolók szeretete tartja össze, ezért a klub honorálni próbálja őket. A lényeg, hogy bár egy százötvenezertől is nagyobb támogatói bázissal, valamint szerte a világon több millió szurkolóval rendelkező elitklubról van szó, mégis érezzék, hogy fontosak. Sajnos néha egyes, a mérkőzést helyszínen megtekintő szurkolók elvesztik a fejüket, agresszívak, s ezzel kárt tesznek a klubban. Ez Joan Laporta bevallása szerint is nagyon kellemetlen dolog, mert az ilyen atrocitások ellen kötelezően keménykézzel kell fellépni, ami mérkőzésekről való eltiltást, vagy egyéb szankciókat von maga után, holott minden egyes szurkoló fontos a klub számára, s mindenki részese a csapat sikereinek. Természetesen ekkora támogatottságnál lehetetlen elérni, hogy mindenki tisztelje a gránátvörös-kékek hagyományait, s megfelelően viselkedjen.

A szurkolók kiszolgálásába természetesen a pályán mutatott játék és az elért eredmények, azaz a dicsőség tartozik leginkább, azonban ha közelebbről megvizsgáljuk, jól látható, mennyi innovációval és egyéb, máshol is alkalmazott szolgáltatással próbálják még nagyobb élménnyé tenni az FC Barcelona családjába való tartozást.

Humanitárius tevékenységek

Az FC Barcelona merőben más véleményt alkot a világról és a sportról. A kulcsszavak ez esetben: jótékonyság, szolidaritás. Ezek a szavak lebegnek a klubvezetés előtt, amikor már megkezdett, vagy teljesen új módon, különböző projektekben segédkeznek.

Talán a legszembetűnőbb mindenki számra az UNICEF és a Blaugrana kapcsolata. Köztudottan az FC Barcelona sohasem adta be a derekát több mint egy évszázados történelme során egyetlen szponzor, és bármilyen nagy összeg ellenére sem, hogy a gránátvörös-kék felszerelésből „reklámfelület” váljék. 2006-ban is bombázták a klubot ajánlatokkal, melyek közül az egyik esetében egy öt évre szóló, százmillió dollárnál is nagyobb összeget magába foglaló szerződésről volt szó, ami akkor (és még ma is) igencsak értékes volt, s a klubok közül talán nincs olyan, aki visszautasította volna. Ezzel szemben a klubvezetés, Joan Laportával az élen udvariasan visszautasította a „lehetőséget”, hogy később megállapodjon az Egyesült Nemzetek Gyermekalapjával, azaz röviden az UNICEF nevű szervezettel. Azt hiszem a név beszélő, ma már az UNICEF szót a világ legtöbb területén ismerik, tevékenységüket elismerik. Céljuk a világ valamennyi hátrányos helyzetű, szegény, szenvedésben, veszélyben élő gyermekeinek segítése az összes létező módon. Az FC Barcelonával kötött megállapodás értelmében a klub a mez elején hirdeti a szervezetet, hogy tudassa a világgal: vannak fontosabb dolgok is a pénznél! Ezzel együtt új támogatókat szerez a szervezeten keresztül a gyermekeknek. Ezt természetesen nem ingyen vállalja a klub, éves szinten még mintegy kétmillió dollárnak megfelelő összeggel támogatja is az UNICEF-et. Nem csak ilyen „csekély” pénzösszeget különít el a vezetőség a szervezet számára, rendre hozzátesznek, s egyéb ideákkal próbálnak további pénzt, s új adakozókat keríteni. Itt azonban még nem merül ki a gránátvörös-kékek jótékonysága.

Az FC Barcelona az UNESCO-val is kiváló kapcsolatot ápol, s segíti a szervezetet, ezáltal szintén a gyermekeket. A cél közös: fellépni a rosszsorsú gyermekek érdekében, harcolni az igazságtalanság, az erőszak és minden elítélendő dolog ellen. Menjünk tovább: a Blaugrana egy alapítvány segítségével részt vesz a malária elleni küzdelemben, s a betegség ellen harcoló tevékenységet segíti (például moszkitó-irtás finanszírozásával).

Rendre fellép az AIDS, vagy épp a rasszizmus ellen, folyamatosan adakozik, melyből a klub játékosai is kiveszik a részük. Jó néhány mérkőzés és gála bevételét szánta az FC Barcelona jótékony célokra, de az is megesett már, hogy egyik játékosa szülőfaluján, vagy egy másik által létrehozott alapítványon segítsen, s meg kell említeni még tv reklámokat, kórházak megsegítését, egyéb adakozásokat. Ezek talán így röviden vázolva, s összecsapva apróságnak tűnnek, de nem azok számára, akiket megsegítenek ezzel. Hihetetlen mennyiségű pénzről van szó, amit a klub fordíthatna bármi másra.

Azt hiszem itt már kimerül a példaértékű szolidaritás fogalma, azonban most már ne hagyjuk abba, s jöjjön a jelenleg még nagyon fiatal, ám annál erősebb és életképesebb mozgalom, melynek egyik alappillére a Blaugrana. A „MÉS” alapítványról, vagy jobban mondva programról van szó, amit a katalán klub mellett a Nike sportszergyártó-óriás, valamint az ENSZ Menekültügyi Bizottsága, az UNHCR alapított meg. Ez egy nagyon nemes vállalkozás, elsősorban a menekült gyermekek megsegítése céljából. A világ különböző pontjain együttes erővel harcolnak azért, hogy minden gyermeknek lehetősége legyen a tanulásra, oktatásra, valamint a szórakozásra és sportra. Nem csupán az említett felek, bárki a világon hozzájárulhat a programhoz, amennyiben a Nike által forgalmazott, „MÉS” emblémával ellátott terméket vásárol.

A fejezetet egy idézettel zárnám, ami szintén Xavier Sala i Martín (a klub 2010-es gazdasági igazgatója – a szerk.) szájából hangzott el: „… a viselkedésünk és a hozzáállásunk furcsa lehet, és valószínűleg a világ pénzügyi mágusai azt mondják, vagy azt fogják mondani őrültek vagyunk. Talán valóban elment az eszünk… vagy lehetséges az is, hogy a mi labdarúgóklubunk nem csupán egy egyszerű klub. Több, mint egy klub!”

Így, miután azt hiszem a legfontosabb tényezőkre kitértem, s a magam módján összefoglaltam, már nem lehet kérdés, hogy miért is nevezhetjük egyedülálló, csodálatos, emberséges és persze nagyszerű klubnak az FC Barcelonát. Azt a Blaugranát, mely Joan Gamper filozófiáját szem előtt tartva – azaz, hogy az élet és a sport minden területén maradandót kell alkotni, s a közösségért, a klub hazájáért, szurkolóiért és nemes célokért mindent meg kell tenni – virágzását éli, s nemes céljaik napról-napra, évről-évre egyre jobban megvalósulnak. Gamper büszke lehet, ahogy nekünk is annak kell lenni Rá, és erre a csodálatos, élettől és humánusságtól duzzadó sportegyesületre is, mely valóban több, mint egy klub!

Kapcsolódó cikkek