Az FC Barcelona több mint száz éves történelme alatt rengeteg nagy játékos szerepelt a klubnál, akik közül néhányan a legjobbak közül is kiemelkedtek. A következő sorozatban azon játékosokat gyűjtöttük össze, akik egyéni elismerésben is részesültek pályafutásuk során.

Kezdjük azzal az egyéni elismeréssel, melyben a legtöbbször részesült Barça-játékos.

A Zamora-díjat az FC Barcelona és a Real Madrid legendás katalán  hálóőrének tiszteletére Ricardo Zamoráról nevezték el. Legegyszerűbben  – de nem pontosan – úgy definiálhatjuk, hogy az aktuális szezont  követően a spanyol pontvadászat legjobb kapusának adják, aki a legkevesebb gólt kapta.
Napjainkig kilenc különböző kapus összesen 17 alkalommal részesült az  elismerésben, a gránátvörös-kékek kapusaként.

Az első trófeát Juan Zambudio Velasco kapta 1948-ban, miután  tevékeny részt vállalt a Blaugrana történetének harmadik bajnoki címének megszerzésében (az összes bajnoki mérkőzésen  ő védte a gránátvörös-kékek kapuját). Egyébiránt számára ez már a második bajnoki  aranyérem volt.

A következő Zamora-díjas Culé az FCB történetének legendás kapusa, Antoni Ramallets, akit pályafutása során rekordnak számító öt alkalommal is a La Liga legjobb hálóőrének tituláltak! Első alkalommal az "ötkupás Barça" tagjaként, majd a következő évtizedben további négy szezon során is, köztük kétszer 0,82-os együtthatóval, és számos, a csapattal elért sikerrel.

Az pedig egy végképp érdekes dolog a .történetben, hogy Ramallets épp az előbb említett .Velasco szemsérülésének köszönhetően lett a .katalánok első számú kapusa. Véletlenül, vagy a sors akarta, nem tudni. Az azonban biztos, hogy Ramallets élt a lehetőséggel és bizonyított. Mára sokan Velascót el is felejtették, míg Antoni az FC Barcelona legnagyobbjai közé tartozik.

A Kubala-, de maradjunk a kapusoknál, tehát a Ramallets-korszak után is bővelkedett a klub kiváló  portásokban. Előbb Pesudót választották a 65/66-os szezon  legjobb kapusának, miután 22 mérkőzés alatt csak 15 gólt kapott, majd a sorban a Zamora-díjak tekintetében  triplázó Sadurní következett, aki mellesleg egyedülálló módon, 16  éven át szolgálta a Katalán óriást. A Blaugrana Zamora-díjas kapusai közül ő tudhatja magáénak a legjobb együtthatót is (0,6), amit az 1968-1969-es idény során ért el. Harminc mérkőzés alatt csupán 18 alkalommal tudták bevenni kapuját, ilyen teljesítményre azóta sem volt képes másik kapus a katalánok színeiben.


Mielőtt még továbblépnénk, ejtsünk néhány szót Miguel Reináról – Pepe Reina, a La Masiában nevelkedett, jelenleg is válogatott kiváló kapus apjáról –,  aki Sadurní „uralkodása” alatt 1973-ban megkapta a trófeát, teljesen megérdemelten.
A hetvenes évek végén még a baszk származású, kétszeres bajnok és egyszeres KEK-győztes Artola is felülhetett a kapusok  trónjára, lekopírozva Ramallets egykori pazar produkcióját, azaz 28 mérkőzésen kapott 23 gólját.

A következő évtizedben további két játékos iratkozott fel a listára. Először 1984-ben, a mindössze 48 évesen, autóbalesetben elhunyt nagyszerű kapus, Urruti, majd három esztendővel később, a keretből épp őt kiszorító honfitársa, a legendás Zubizarreta. Utóbbi nevéhez fűződik egy elképesztő sorozat is: 1990. és 1993. között 104 mérkőzést játszott végig megszakítás nélkül, s ezalatt rengeteg nagy sikert ért el csapatával, köztük az FC Barcelona történetének első Bajnokok Ligája-diadalát.

A következő másfél évtizedben egyetlen kapus sem részesült a díjban. Ezen akár meg is lepődhetnénk, de akik már akkor is az FC Barcelona szimpatizánsai voltak még emlékezhetnek rá, hogy hosszú időn keresztül nem volt klasszis, kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtó kapus a Blaugrana keretében, de az is igaz, hogy ütőképes csapat, vagy jobban mondva védelem nélkül nehéz kapusként megváltani a világot.

Az új évezred meghozta az újabb Zamora-díjat is. Victor Valdés először 2005-ben bizonyult a legjobbnak a La Liga mezőnyében, kiemelkedőnek számító, 0,71-os együtthatóval, majd négy év szünetet követően 2009-ben megkapta második trófeáját is, ugyanakkor a felsorolt kapusok között minden bizonnyal az ő teljesítményét ismerik el a legkevésbé. A 2009/10-es idényben azonban már minden kétséget kizáróan maximálisan megérdemelte az újabb egyéni elismerést. A bajnokság minden mérkőzését végigvédve mindössze 24 alkalommal kellett maga mögé nyúlnia; ez 0,63-as együtthatót jelent, ami egészen kivételes teljesítménynek felel meg. A bajnokság során 19 alkalommal gólt sem kapott: többek között mindkét "klasszikus" alkalmával érintetlen maradt a hálója. E kiváló teljesítménynek is köszönhetően helyet kapott del Bosque szövetségi kapitány 2010. évi VB-re utazó keretében. Kritikusai is elismerik, hogy ebben a szezonban végig megbízható, kiegyensúlyozott teljesítménnyel járult hozzá a bajnoki cím megvédéséhez. A 2010/2011. évi teljesítménye minden addigi mutatóját felülmúlta: minden második bajnoki fellépésére jutott egy gól, ami egészen kimagasló mutató a labdarúgás jelenlegi időszakában. Ebben az évben is a Liga legjobb kapusának választották, s elnyerte pályafutása negyedik Zamora-díját, amivel immár csak egy trófea választja el a legendás elődtől, Ramallets-től.

Az alábbi játékosok között voltak világklasszisok és voltak szerényebb képességű kapusok is – akiket az előttük kiválóan működő védelem segített az elismeréshez –, de túlzás nélkül mondhatjuk: mindegyikük rászolgált, büszkék vagyunk rájuk!

Végül táblázatban is összefoglalva: