Az 1930-as évtized egy meglehetősen zaklatott időszaka nemcsak az FC Barcelonának, hanem a spanyol közéletnek, s a labdarúgásnak. Az évtizedet a belső forrongás, a belső ellentétek feszítik, ami 1936-ban polgárháború kitöréséhez vezet el. A Blaugrana azonban már ezt megelőzően is „belső válságát” élte. Az 1928/29-ben megszerzett országos bajnoki cím után a csapat szétesett, meghatározó eredményt elérni nem tudott. 1932-ben még eljutott a spanyol kupa fináléjába, ott azonban a Bilbaótól vereséget szenvedett; ugyanezt az eredményt érték el 1936-ban, amikor a Real Madridtól szenvedtek a döntőben vereséget a katalánok. Ezt követően viszont nem tudott meghatározó résztvevője lenni a spanyol labdarúgásnak, volt esztendő, amikor egy hajszálon múlott az első osztályú tagsága (1933/34). A meglehetősen visszás körülmények közepette nehéz volt kiemelkedő teljesítményt nyújtani, néhány játékosnak mégis sikerült meghatározónak lennie. Az ő rövid pályafutásukkal ismertetem meg az Olvasókat.

JUAN RAMÓN I PERA

Az 1930-as évek első felének egyik meghatározó alakja a katalán származású csatár, aki számolatlanul ontotta a gólokat a gránátvörös-kék mezben. Pera hét idényen keresztül viselte a Klub mezét, s írta be magát a hőskor időszakának történetébe. 1909. február 22-én született a közigazgatásilag a katalán fővároshoz tartozó Vilassar de Marban, ahol a labdarúgás alapjaival is megismerkedett. Kapu előtti különös érzéke hamar megmutatkozott, így nem keltett meglepetést, hogy ifjúsági korától kezdve csatárként számítottak rá edzői. Átlagos termete jól segítette cselezőkészségének fejlődését: alacsony súlypontja okán könnyen fordult le védőiről, s került gólhelyzetbe.

Fiatalon került az FC Barcelona kötelékébe: 19 esztendősen kapta meg első profi szerződését a katalán klubtól, 1928-ban. A kiváló csatárt nemcsak a katalán bajnokság, ill. a spanyol kupa küzdelmeibe nevezték, hanem a frissen induló első országos bajnokság mérkőzéseire is. A Primera Divisiónban rögtön az első fordulóban sikerült a bemutatkozása: 1929. február 12-én a Racing Santander otthonában esett át a „tűzkeresztségen”, csakúgy, mint a csapat, ill. nagyon sok pályatársa. Ebben az idényben ugyan még kevés lehetőséget kapott – mindössze öt bajnokin lépett pályára -, mégis spanyol bajnoknak mondhatja magát. A minimális játéklehetőséget még fiatal korának, és viszonylagos tapasztalatlanságának lehet elkönyvelni, ill. annak, hogy Manuel Parera I mellett nem igazán tudta magát a kezdőcsapatba verekedni. A következő szezonoktól kezdődően azonban a csapat alapembere lett, és elsőszámú csatárává nőtte ki magát. Legeredményesebb bajnoki idénye az 1932/33-as volt, amikor 15 mérkőzésen 12 alkalommal volt eredményes. A Ligában összesen 60 mérkőzésen lépett pályára, és összesen 30 gólt ért el. 1932. június 16-án pályán volt a Bilbaóval szemben elvesztett Spanyol Kupa – döntőn is, amikor 1-0 arányban maradtak alul a baszkokkal szemben.

Utolsó két idényében már kevés lehetőséget kapott, de ekkor sem vallott szégyent: utolsó idényében nyolc bajnokin öt, utolsó előttiben pedig öt meccsén három góllal járult hozzá a Blaugrana eredményeihez. A spanyol válogatott kötelékébe nem kapott meghívót egyetlen alkalommal sem. Négyszeres katalán bajnok (1930, 1931, 1932, 1935).

A hőskor egyik meghatározó játékosaként vonult vissza a játéktól 1935-ben. Az almanach-ok szerint más csapatban nem játszott, mindvégig hű maradt a katalán főváros nagyobbik csapatához.

MANUEL PARERA PENELLA I

Az FC Barcelona egyik kiemelkedő labdarúgója Parera I, aki legjobban az ellenfél kapuja előtt érezte magát. Tehetségével, eredményességével a ’30-as évek legkiemelkedőbb Barça – játékosaként vált ismertté, és vezéregyéniséggé. A kiváló csatár öt idényen keresztül szolgálta a katalán klubot és szurkolóit, messze legkiemelkedőbb szezonja az első volt, amikor 18 bajnokin tizenegy gólt szerzett. Ezzel a csapat házi gólkirálya lett, egyben pedig az országos bajnoki cím egyik fontos láncszeme. Az 1928/29-es szezonban az elején, ill. az idény végén tudott kiemelkedőt nyújtani: az utolsó két fordulóban előbb hazai pályán a Real Unión elleni meccsen (4-1) tudott duplázni, majd a 18. fordulóban az ő duplájával nyertek a katalánok az Arenas de Guetxo otthonában – szerezve meg ezzel az első ízben kiírt országos bajnoki elsőséget.

Az 1907. október 7-én Barcelonában született játékos egy másik tettével is beírta magát a Barça történelemkönyvébe: 1929. február 12-én a Liga első fordulójában, a Racing elleni idegenbeli mérkőzésen ő szerezte meg a vezetést a Blaugrana számára. Ez egyben azt is jelentette, hogy Parera nevéhez fűződik az első katalán találat a Ligában. A történelmi találaton kívül még tizennégy alkalommal volt eredményes a 62 bajnoki fellépésén. Az adatokból jól látszik, hogy első szezonban nyújtott kiemelkedő teljesítményét már nem tudta a továbbiakban megismételni. Utolsó bajnoki találatát 1933. január 29-én a Donostia FC ellen hazai pályán lejátszott mérkőzésen (3-2) érte el, majd az idény végén befejezte aktív pályafutását. Megbízható teljesítménye ellenére a spanyol válogatott színeiben nem lépett pályára. A Barçával háromszoros katalán bajnok (1930, 1931, 1932). Pályája után Barcelonában maradt, s élte le élete hátralévő részét. Halálának időpontja nem ismert, ill. erre vonatkozó adatot nem találtam.

Egy idény erejéig ifjabbik testvére, Ramón Parera Penella II is tagja volt az FC Barcelona együttesének. Az 1912. március 11-én Barcelonában született testvér az 1928/29-es idényben játszott együtt bátyjával, így ő is a bajnokcsapat tagjának mondhatja magát.  Parera II csupán egyetlen bajnokin lépett pályára: 1929. március 10-én az Atlético Madrid otthonában 4-1 arányban elvesztett meccsen.

SEVERIANO GOIBURU LOPETEGUI

Az 1930-as évek első felében öt idényt töltött el a gránátvörös-kékek szolgálatában a pamplonai születésű középpályás. Goiburu 1906. november 6-án született a szomszédos Navarra tartomány székhelyén. Hosszú és eredményes pályafutása során három csapatban is megfordult, s mindenütt meghatározó egyéniséggé nőtte ki magát: Osasuna (1925-29), FC Barcelona (1929-34), Valencia CF (1934-36, 1939-41). Emellet a spanyol válogatottnak is meghatározó tagja lehetett 12 alkalommal, amely meccseken összesen öt gólt ért el. Bemutatkozására 1926. december 19-én Vigóban került sor, amikor is a Selección Espanyola a magyar nemzeti tizeneggyel csapott össze. A 4-2-re megnyert találkozón Severiano Goiburu kulcsszerepet vállalt: előbb a 17. percben bevette Weinhardt kapuját, majd az 55. minutumban alulmaradt a magyar válogatott kapusával folytatott „párviadalban”. A magyar kapus ugyanis hárította Goiburu büntetőjét.

A Blaugrana színeiben három idényt játszott a Primera Divisiónban a kiváló irányító középpályás. Azonban nemcsak az irányításból, hanem a góllövésből is aktívan kivette a részét, erről árulkodik barcelonai statisztikája is: 64 bajnokin összesen huszonnégy gólt ért el; sorrendben: 11/8, 8/3, 15/3,14/4, 16/6. A bajnoki címet követő idényben érkezett a csapathoz, melyben a debütálására 1929. december 1-jén a Real Sociedad elleni hazai mérkőzésen került sor. Az „antré” pedig tökéletesre sikeredett: a Les Corts közönsége előtt duplával bizonyította, hogy méltó a katalán szurkolók bizalmára. A 17. fordulóban a barcelonai házi derbin ugyancsak két találattal járult hozzá a Blaugrana győzelméhez (5-4). Barcelonai karrierjének legemlékezetesebb mérkőzésére 1933. december 17-én került sor: ekkor a Racing Santander látogatott a Barça otthonába, és egy 6-3-as „zakóval” távozott. A fél tucat gólból Goiburu mesterhármassal vette ki a részét. Barcelonai játéka során még egy duplázásra került még sor, a 9. fordulóban a Real Betis elleni hazai 5-1-es győzelem alkalmával. 1931. február 2-án részese volt a Barcelona történelmének legsúlyosabb vereségének, amikor a San Mamés-ben a Bilbao 12-1 arányban legyőzte a katalánokat; ezen a találkozón ő szerezte a Blaugrana becsületgólját. Az idény végén azonban elköszönt a Les Corts közönségétől, és Valenciába tette át székhelyét. Háromszor nyert katalán bajnokságot (1930, 1931, 1932).

Labdarúgó pályafutása után a baszk nemzeti játék, a pelota világában is kipróbálta magát, és itt sem vallott szégyent: 1945-ben spanyol bajnoki címet szerzett a pamplonai együttes tagjaként.

A „Seve” becenévre hallgató egykori kiváló futballista az edzői pályával is megpróbálkozott az 1940-es évek első felében, azonban az Osasuna trénereként nem tudott eredményes lenni, így rövid edzői pályafutásának hamar vége szakadt.

Severiano Goiburu 1982. július 31-én hunyt el Pamplonában.

JOSEP SASTRE PERCIBA

Katalán nemzetiségű labdarúgó, aki 1927 és 1934 között viselte az FC Barcelona mezét. A hőskor egyik zseniális középpályása, aki pontos, precíz passzairól vált híressé. A csatárok – főképp Ramón Pera, Parera – mögött játszva irányította a csapatot, biztos kapocs volt a védelem és a támadósor között. Öt idényen keresztül Goiburuval alkotott tökéletes középpályás-párost, volt meghatározója nemcsak a Barçának, hanem a spanyol bajnokságnak is. Minden sorozatot beleszámítva – katalán bajnokság, spanyol bajnokság, spanyol kupa, barátságos találkozók – összesen 163 alkalommal viselte szeretett Klubja mezét. A Primera Divisiónban mindössze 31 találkozón lépett pályára, és 16 találatot ért el. Legeredményesebb szezonja a bajnoki címet jelentő évad volt, amikor 14 bajnokin tíz gólt ért el.

Josep Sastre 1906. december 16-án született a katalán fővárosban, s pályafutása során csak a Blaugrana színeiben lépett pályára. Itt járta végig az utánpótlás-korosztály minden lépcsőfokát, majd mutatkozhatott be a felnőtt csapatban is. Sastre az 1928/29-es idényben vált a csapat alapemberévé, és egyik legjobb játékosává. Középpályás létére a szezon második legeredményesebb játékosa lett Parera I mögött, a maga tíz találatával. A Ligában a 2. fordulóban, a Barcelona – Real Madrid (1-2) találkozón mutatkozott be, míg első góljait a 6. körben érte el. Az 1929. március 24-én lejátszott FC Barcelona – CE Europa katalán rangadón (5-2) mesterhármassal járult hozzá a magabiztos hazai győzelemhez. Az idény végén, a 17. fordulóban duplázni tudott a Rwal Unión elleni hazai mérkőzés (4-2) alkalmával, ezzel aktívan hozzájárult a csapat sikeréhez, és végső bajnoki címéhez. A felnőtt csapatnál eltöltött idénye volt a legsikeresebb, és egyben a legeredményesebb. Ezt a mutatót nem tudta megismételni a következő idényekben, s az utolsó két szezonjában már pályára sem lépett, noha a keret tagja maradt. A csapattal négyszer nyert katalán bajnoki címet (1938, 1930, 1931, 1932), míg 1928-ban tagja volt a spanyol Kupát nyert együttesnek is. A kupadöntő harmadik mérkőzésén, amikor 3-1-re verték a Real Sociedad együttesét, ő lőtte a csapat harmadik találatát.

A válogatottban mindössze egyetlen alkalommal lépett pályára, 1930. január 1-jén az ő góljával verték a spanyolok 1-0 arányban a csehszlovák nemzeti tizenegyet a barcelonai Montjuic-stadionban megrendezett mérkőzésen. A 75. percben vette be a csehszlovák válogatott kapuját. Ezt az egy fellépését azonban nem követte újabb lehetőség.

Aktív pályafutását 1934-ben fejezte be, s Barcelonában élt 1962-ben bekövetkezett haláláig.

MARTÍ VENTOLRÁ PUIG

A katalán születésű labdarúgó 1906. december 16-án született Barcelonában, és 1977. június 5-én hunyt el a mexikói fővárosban. A kiváló jobbszélső pályafutása során megfordult az RCD Espanyol (1924-29), az FC Sevilla (1929-31) együtteseiben, mielőtt az FC Barcelona kötelékébe szerződött volna. A Blaugrana színeiben 1931 és 1936 között öt idényen keresztül szórakoztatta a Les Corts közönségét, amely időszakban 58 bajnokin lépett pályára és 31 gólt ért el. A Primera Divisiónban az Espanyol színeiben mutatkozott be, ahol 30 meccsen 16 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját.

Miután az FC Barcelonához került, az első két idényében nem nevezték a Liga mérkőzéseire, így csupán három idényt játszott a gránátvörös-kékekkel. Első barcelonai idényében 17 mérkőzésen 14 gólt ért el, ebből hat alkalommal duplázni tudott. Szélsőként ez meglehetősen eredményes játékra vall, a csapatot mégsem sikerült a végső győzelemig vezetnie. Ezekben az idényekben Pepe Samitier és Goiburu mellett a csapat egyik meghatározó alakja volt. Nemcsak góljaival, hanem passzaival is kiemelkedett a mezőnyből, amiért a Les Corts közönsége különösen a szívébe zárta. Duplázni tudott a Real Oviedo (1. forduló; 3-7), az Espanyol (2.; 5-0), a Valencia (6.; 5-2), a Santander (7.; 6-3), az Espanyol elleni idegenbeli mérkőzésen (11.; 2-3), ill. az Arenas de Guetxo (12.; 4-0) elleni találkozó alkalmával. Barcelonai pályafutásának legemlékezetesebb mérkőzésére a következő szezon végén került sor: 1935. április 21-én került sor hazai pályán az „El Clásícóra”, amelyet mesternégyesének köszönhetően 5-0 arányban nyert meg a Barça. Nemcsak a csapat, hanem Ventolrá (más helyeken Vantolrá) számára is felejthetetlen 90 perc volt ez. Hatalmas elégtétel és kielégülés volt ez Ventolrá számára, aki a hétköznapi életben igazi katalán nacionalista és köztársaságpárti nézeteket vallott. Ezen a napon nem csupán az FC Barcelona győzedelmeskedett, hanem az általa képviselt eszme is legyőzte a központi hatalom példaképéül szolgáló „királyi gárdát”. Nem kis elégtétel lehetett ez a katalán érzésű jobbszélső számára. Utolsó barcelonai idényében, 1935/36-ban 21 bajnokin hat gólig jutott, majd a kitört polgárháború miatt barcelonai játékoskarrierje félbe szakadt.

A spanyol válogatottban tizenkét alkalommal lépett pályára, s összesen három gólt ért el. A nemzeti tizenegy tagjaként részt vett az 1934-es világbajnokságon. Az FC Barcelona kötelékében két katalán bajnoki címet szerzett (1935, 1936).

Politikai nézetei, köztársaságpárti gondolkodása miatt helyzete Barcelonában, ill. Spanyolországban tarthatatlanná vált, ezért hazája elhagyására kényszerült, és Mexikóba távozott. A közép-amerikai államban folytatta labdarúgó-pályafutását, és 1940-49 között az Atlante Cancún játékosa lett. 43 éves korában fejezte be aktív pályafutását, és ezután edzői pályára lépett. Többek között edzette a Laguna Santos csapatát. Fia, José Ventolrá tagja lett a mexikói válogatottnak, amelynek színeiben részt vett az 1970-es hazai rendezésű világbajnokságon, ahol a negyeddöntőig jutottak a mexikóiak.

BERKESSY ELEMÉR

Meghatározó játékos nem volt, de mivel magyar származásúként volt tagja két idény erejéig az FC Barcelona együttesének, megemlékezünk róla.

Berkessy Elemér (Emilio Berkessy, Emil Berkessy) 1905. június 20-án született Nagyváradon, és 1993. július 7-én hunyt el Barcelonában. Az FC Barcelona magyar származású középpályása. Pályafutását a CA Oradea csapatában kezdte, majd a CS Jiul Petrosani együttesénél folytatta (1923-30). 1930-32 között a Ferencváros labdarúgója volt, majd Nyugatra távozott. Előbb az RC Paris csapatát erősítette (1932-34), majd a következő két idényt a katalán nagy csapatnál töltötte. Az FC Barcelona színeiben 28 mérkőzésen 3 gólt szerzett. 1936-37-ben a Le Havre AC csapatában szerepelt, majd fejezte be az aktív pályafutását. A magyar válogatottban 7 alkalommal lépett pályára (1928-30).

A labdarúgó pályafutást követően edzőnek állt. Dolgozott a Ferencvárosnál, a Vicenzánál, a Real Zaragoza csapatánál (1951-52), a belga Beerschotnál (1955-57), majd az RCD Espanyolnál (1957-58).