2010. október 13. szerda, 12:03 | Írta: Toni Torres
Évente két napon megáll az élet mintegy három óra erejéig, s a világon több százmillió ember egy eseményre figyel. A futballvilág legnagyobb érdeklődéssel várt csatája több, mint százéves múltra tekint vissza. Nehéz szavakba önteni, hogy mit is jelképez ez a párharc, azonban azt hiszem ez eddig sem volt kérdés, így inkább a tényekre hagyatkozom. Következzen tehát az El Clásico, azaz a két örök rivális, az FC Barcelona és a Real Madrid közös múltja a gyepről, és azon túl.
2010. október 13. szerda, 12:10 | Írta: Varga Tamás
A spanyol labdarúgás bővelkedik nagy múltú, sikeres, tiszteletre méltó klubokban. Ha csupán a spanyol bajnokság, valamint a La Liga születése előtti időszak csapatait vizsgáljuk, mindenképp kiemelendő a Real Madrid, az FC Barcelona, az Atlético Madrid, vagy írásunk „főhőse” a baszk Athletic Bilbao együttese. A „hőskort” négy csapat határozta meg: a Real Unión de Irún, az Arenas de Guetxo, az FC Barcelona és negyedikként a Bilbao. Így a Barça – Bilbao összecsapások változatos és izgalmakban bővelkedő múltra tekinthetnek vissza. A Bilbao ráadásul – a Barçán és a Real Madridon kívül – a harmadik olyan együttese a Primera Divisiónnak, mely az országos bajnokság minden idényének szereplője volt.