Egy gólokban gazdag mérkőzésen döntetlent játszott García Pimienta együttese hazai pályán a Valencia Mestalla csapata ellen. A meccs döntő részében a vendégek uralták a játékot, ők álltak közelebb a győzelemhez, azonban Oriol Busquets és Araujo góljai egy pontot hoztak a ‘B’-csapat konyhájára.
Ahogy a ‘SPORT’ kezdi a meccsről szóló beszámolóját, Ronald Araujo a Barcelona megmentőjeként emelkedett ki a mezőnyből, s úgy tűnt, mintha José Ramón Alexanco vagy Gerard Piqué elevenedett volna meg a személyében. Utalva ezzel arra, hogy „felhőfejesével” lekopírozta a nagy elődöket, akik sok esetben, hasonló szituációkban hoztak pontot vagy pontokat a csapatnak. Araujo egész meccsen a csapat legjobbja volt, már az első percekben helyzethez jutott, amikor megelőzte egy beadásnál a Valencia kapusát, akkor azonban még a fejese éppen, hogy elkerülte a vendégek kapuját. A 95. percben azonban már sikerrel előzte meg Cristiant, ami a 2-2-es végeredmény beállításához vezetett.
Sajnos, a meccs legnagyobb részében a Valencia játéka tűnt szervezettebbnek, tudatosabbnak, sorra alakították ki helyzeteiket. A két csapat leányvállalata ezen az estén is látványos, kiegyensúlyozott, jó ritmusú meccset vívott egymással, amint a múltban már oly sokszor. A Barça ‘B’ próbálta átvenni a meccs irányítását az első negyedóra után, ez azonban nem sikerült. A Mestalla támadói veszélyesebbek voltak, támadásaikban több volt a spiritusz, ez pedig a 45. percben góllá érett: egy oldalsó beadást követően Merentiel vette be Carevic hálóját, így vendégelőnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.
A második félidőre egy jobban játszó Barcelona jött ki: sokkal támadóbban és érettebben léptek fel. Oriol és Riqui Puig vezetésével egyre-másra vezették a támadásaikat, a párharcokat is nagyobb százalékban nyerték meg. Előbb Abel Ruiz előtt adódott egyenlítési lehetőség, majd ezt követte Oriol Busquets szabadrúgása, ami már utat talált az ellenfél kapujába. A mérkőzés utolsó 15 perce – hosszabbítással együtt – egészen fordulatosra sikeredett: felváltva kerültek veszélybe a kapuk, s a 90. percben Konrad De la Fuente szabálytalansága után megítélt tizenegyest, Sito a hazaiak kapujába lőtte. Ezzel úgy tűnt, hogy vereség lesz a vége, azonban érkezett Araujo, és Wagué jobb oldalról érkező beadását hét méterről a Mestalla kapujába fejelte. Őrült egy végjáték volt.
JEGYZŐKÖNYV
Barça ‘B’ – Valencia Mestalla 2-2 (0-1)
Mini Estadí, 1.479 néző
Barça B: Carevic – Wague, Araujo, J. Cuenca, Guillem, O. Busquets, Carles Pérez, Riqui Puig, Abel Ruiz (Mújica, ’71), Collado, Ballou (Conrad, ’78).
Valencia Mestalla: Cristian – O. Arroyo, Centelles, Fernando Román, Javi Jimenez, Uros Racic, Esquerdo (Miki Muñoz, ’75), Pascu, Fran Navarro (Merentiel ’22) Kangin Lee (Álex Blanco, ’78), Sito.
Gólok: Oriol Busquets (’79), Araujo (’95); Merentiel (’45), Sito (’90./ 11-es)