Tegnap délután játszotta le aktuális fordulóbeli bajnokiját García Pimienta együttese. A Mini Estadíban a CE Sabadell együttesét fogadta a ‘B’-csapat, tehát hamisítatlan katalán összecsapásra került sor a Segunda División ‘B’ osztályának III. csoportjában is. A két csapat eddig kiegyenlített eredményeket ért el, azonban a pályán mindez nem mutatkozott meg.
A fordulót megelőzősen a Barça ‘B’ a 6. helyen állt, míg a Sabadell a 8. pozíciót foglalta el. Ennek fényében tehát egy kiegyensúlyozott, jó mérkőzésre volt kilátás, amiben nem is csalatkoztak a nézők. Ugyan kiegyenlítettnek nem volt tekinthető, de látványosnak, gólokban gazdagnak – mindenképpen. Ezen a meccsen – végre – minden klappolt, minden a helyén volt: a helyzetkihasználás magas szinten működött, a középpálya tökéletes összhangban volt a védekező sorral és a támadószekcióval is. Ennek lett az eredménye az 5-1-es siker, amelyhez Carles Pérez mesterhármassal járult hozzá.
García Pimienta számára a nehézséget egyedül a jobbhátvéd posztja jelentette, mivel Moussa Wagué négy meccsre szóló eltiltást kapott az elmúlt fordulóban történt incidense miatt. Emlékezhetünk, hogy az Ejea „szurkolói” egész meccs alatt rasszista megnyilvánulásokkal hergelték a szenegáli védőt, akinél a 81. percben elszakadt a ‘cérna’, és összetűzésbe keveredett a nézőkkel, kisebb dulakodásra is sor került, amiért a játékvezető kiállította. A fiatal srác a tettéért elnézést kért, míg az Ejea szurkolói ill. a klub, ugyanezt nem tette meg, és a spanyol szövetség szerint is helyénvalók voltak a rasszista rigmusok.
A tegnapi mérkőzés mégse úgy indult, hogy abból a ‘B’-csapat gálaelőadása kerekedik ki, hiszen a 4. percben a Sabadell szerezte meg a vezetést Arturo gólja révén. A bekapott gól azonban nem zavarta meg Riqui Puigékat, hamar sikerült rendezniük a soraikat, és a 11. minutumban Carles Pérez révén sikerült is az egyenlítés: Puig adott szenzációs, mértani pontosságú hosszú labdát a katalán csatárnak, aki azt higgadtan el is helyezte a Sabadell kapujában. A továbbiakban is a hazaiak voltak veszélyesebbek, azonban újabb gólt az első félidőben nem sikerült szerezni, így 1-1-es döntetlennel vonultak az öltözőbe a felek.

Álex Collado
A második félidő elejétől a ‘B’-csapat még egy fokozattal feljebb kapcsolt: Puig, Oriol Busquets, Collado és Carles Pérez remeklésével bő negyed óra alatt lerendezte a mérkőzést. Az 52. és a 64. percben is Pérez volt eredményes, aki így klasszikus mesterhármast ért el ezen a találkozón. Péreznek ez volt a második triplája ebben a szezonban. A mérkőzés végeredményének kialakítását Álex Collado és Ignasí Vilarrasa gólja jelentette, s így alakult ki az 5-1-es győzelem.
Összegezve tehát: a nézők egy kiváló meccset láthattak, ahol minden sikerült, látványos gólok születtek, jól játszott a Csapat. Minden szempontból kiszolgálták a Mini Estadíba kilátogató szurkolókat. Csak így tovább, fiúk!
JEGYZŐKÖNYV
Barça ‘B’ – Sabadell 5-1 (1-1)
Mini Estadí, 1727 néző
Barça B: Iñaki Peña – Guillem (Morer, ’78), Araujo (Cuenca, ’84), Chumi, Miranda (Vilarrasa, ’73), Oriol Busquets, Monchu, Riqui Puig, Collado, Carles Pérez, Mújica.
Sabadell: Roberto – Capó, Migue,Nico, Josu, Ángel, Adri Cuevas, Antonio Domínguez, Néstor (Acedo, ’82), Felipe (Pol, ’65), Arturo (Edgar, ’70)
Gólok: Carles Pérez (’11, ’52, ’64), Collado (’69), Vilarrasa (’83); Arturo (4′)