Ugyancsak a tegnapi napon lépett pályára García Pimienta együttese: hazai pályán a CD Alcoyano együttesét fogadták, s gól nélküli első félidő után, 2-0 arányú győzelmet arattak. A ‘B’-csapat ezzel a harmadosztály tabellájának 5. helyét foglalja el: 20 bajnokin szerzett 32 egységgel.
Kora délután, 16:30 órakor lépett pályára a ‘B’-csapat és az Alcoyano a Mini Estadíban, hogy javítsák a múlt heti döntetlen után kialakult helyzetet. A cél a győzelem volt, amelyben fontos szerep jutott ezen a délutánon a szenegáli jobbhátvédnek, Waguének, Carles Péreznek, ill. a középpályán kiváló teljesítményt nyújtó Oriol Busquets-nek.
Ugyanakkor az első félidőben mutatott játék nem volt valami lenyűgöző – igaz, egy héttel ezelőtt fantasztikus meccsen, csupán egy pont lett Puigék ajándéka. A meccs elejétől Pimienta együttese ragadta magához a kezdeményezést, de inkább erőlködést lehetett látni a pályán, semmint szemet gyönyörködtető játékot. Sikerült jó pár helyzetet kialakítani már ekkor is, de siker nem koronázta a próbálkozásokat. Ugyanakkor az Alcoyano előtt is adódott pár esély, de Iñaki Peña tökéletesen védett .

Moussa Wagué – a meccs legjobbja
A ‘B’-csapat játékosaiból hiányzott az átütő erő, a tűz, a finom megoldások, mindenáron a gólszerzésre törekedtek. Hiába birtokolta nagy arányban a labdát a csapat, ez eredményességben nem öltött teste. A második félidőben azonban változott a játék képe: látványosabb, gördülékenyebb játékot mutattak be Pimienta legényei, ami aztán előbb az 58. percben, majd a 72. minutumban meghozta a gyümölcsét: előbb Wagué, majd Pérez volt eredményes, amivel aztán a mérkőzés végkimenetele el is dőlt. Az összefoglalóban érdemes megnézni Riqui Puig gólpasszát – briliáns meglátás, tökéletes kivitelezés.
A meccs legjobbja, egyértelműen Moussa Wagué volt: a szenegáli jobbhátvéd a pálya szinte minden pontján feltűnt. A legtöbb támadás az ő oldalán futott, nagyon agilisen, életre valóan játszott, s az ő gólja hozta meg az áttörést a meccsen. Nem túlzás azt állítani, hogy ezen a meccsen ő volt a mezőny legjobbja, és a fontos győzelem kulcsa.
JEGYZŐKÖNYV
Barça ‘B’ – CD Alcoyano 2-0 (0-0)
Mini Estadí, 1279 néző
Barcelona B: Iñaki Peña – Wagué, Araujo, Jorge Cuenca, Miranda (Vilarrasa, ’86); Oriol Busquets, Riqui Puig, Monchu; Carles Pérez, Marqués (Ballou, ’79), Collado (McGuane, ’90).
Alcoyano: Bañuz – Barreda, Fomeyem, ‘Primi’, Navarro; Córcoles (Anaba, ’85), De Lerma; Nieto, Reyna, V. Pérez (Rubio, ’79); Lino (Óscar Díaz, ’74).
Gólok:Wagué (’58), Carles Pérez (’72)