Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

Joan Gamper – a sokoldalúság mintaképe

Ki mással is nyithatnánk meg a „Hősök termét”, mint a klub alapító atyjával.
Hans-Max Gamper Haessig néven látta meg a napvilágot – a továbbiakban bátorkodom nevének katalán változatát használni – Kelet-Svájc kapujában, Winterthurban, 1877. november 22-én. Édesapja August Gottlieb Gamper, édesanyja Rosina Emma Haessig volt. Nyolcéves korában elvesztette édesanyját, aki tuberkulózisban hunyt el. A család ekkor Baselbe költözött. Innen ment a fiatal Hans Zürich-be, ahol a kerékpár-sport szerelmese lett.

16 évesen fordult a labdarúgás felé, s ekkor kezdett el focizni az FC Excelsiorban. 1895-ben a csapat kapitánya lett, s az együttes szíve-lelke, vezére. Ennek ellenére 1896-ban klubot váltott, és az FC Zürich igazolt játékosa lett. Azonban vendégjátékosként szerepelt az FC Basel és az FC Winterthur csapataiban is. 1897 őszén Lyonba költözött, ahol befejezte üzleti tanulmányait – itt a rögbivel kötött szorosabb “barátságot”.

Életének első szakaszáról már külön tanulmányt lehetne írni – most azonban ellentmondva Einstein és a fizika törvényeinek, ugrunk egyet az időben. 1898-ban járunk, amikor Gamper először vetette meg lábát Katalóniában. 21 évesen rengeteg élettapasztalattal, többek közt profi futballista múlttal a hátában új ambícióktól vezérelve érkezett meg nagybátyjához, Emili Gaisserthez, aki Barcelonában élt. Eredeti célja egy afrikai cukoripari vállalkozás beindítása volt, a sors azonban másképp akarta: több helyi katalán fiatalemberrel is megismerkedett, akikkel szoros barátságot kötött, így a katalán fővárosban maradás mellett döntött.

A képen nagyobbik fiával, Marcellel látható.

Elcsépelt közhely, de az akkor még Hans néven ismert svájci fiatalember első látásra szerelemes lett a tengerparti nagyvárosba. Az addigi terveit sutba vágta, s letelepedett. Meg kell jegyezni, hogy Gampert nem csupán a csinos latin hölgyek, a tenger, vagy épp a mediterrán éghajlat bírta maradásra. Először a Credit Lyonnais banknál helyezkedett el, majd a Sarriá vasúti társaság könyvelője lett. Emellett két svájci lapnak írt a katalán sport mindennapjairól, ill. a helyi protestáns gyülekezet, a Sarriá Sant-Gervasi kerület futballcsapatában is focizott.

Villámgyorsan elvegyült a sokszínű barcelonai közösségben, otthon érezte magát, megszívlelte a helyi szokásokat, s nem utolsó sorban azonosulni tudott a katalán nemzeti identitással.

Életének hátralevő szakaszában minden fronton kiállt második hazája elvei, törekvései mellett.
Nevezhetjük  szabadságharcosnak? Azt hiszem nyugodtan…

Más eszközökkel, mint például Petőfi Sándor, vagy  Garibaldi, de szívügyének tekintette Katalónia függetlenségért vívott harcát, s ezért a maga módján cselekedett is, végül sajátos módon mártírhalált halt, de messze még az epilógus, folytassuk a „jelenben”.

Korábban volt igazolt labdarúgó, rögbijátékos, imádta a kerékpározást, a zongorajátékot, sőt még játszott is a csodás hangszeren. Ha az élet és a sport szeretetét definiálni szeretnénk, elég lenne csak a nevét megemlíteni. Olyan személyiség volt, aki sohasem állt meg, a jég hátán is megélt.

Új otthonában eleinte könyvelésből, majd újságírásból élt meg. Eközben elméjében alig egy év alatt kirajzolódott egy ötlet, mely alapos tervezgetés után alakot öltött: egy Los Deportes nevű sportújság hasábjain – amelyben korábban publikált is – invitálta a helyi lakosságot egy labdarúgóklub megalapításához.

A felvetésre szép számmal jelentkeztek érdeklődők, s alig egy hónappal a hirdetés megjelenését követően 1899. november 29-én életre kelt a Futbol Club Barcelona.

Ma már tudjuk, hogy a svájci úriember kezdeményezéséből, s néhány – köztük katalán, angol, svájci- sportkedvelő összefogásából hogyan vált a világ futballját meghatározó, milliók által bálványozott, legendás klubjává. Ez azonban Gamper nélkül nem valósult volna meg.

Gamper nem csupán egy újabb szórakozási, sportolási lehetőséget teremtett. Ő határozta meg a jövőben követendő irányvonalat, ő nevezte meg az egyesület eszméit, egyszóval elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy ma ott tart az FC Barcelona, ahol.

Természetesen a klub filozófiája, törekvései és politikája az idők haladtával változtak némiképp, ezek azonban a klub érdekeit, fejlődését szolgáló, az adott korhoz, követelményekhez való alkalmazkodást segítették, miközben mindvégig tiszteletben tartották az alapítók szándékát, hűek maradtak az elveikhez.

A klub első címere egyfajta propaganda is volt. Katalónia éltetése, önállóságágának szimbolizálása volt a cél. A klubszínek kiválasztásában valószínűleg – bizonyíték híján csak feltételezés- egykori csapata az FC Basel inspirálta. (Az pedig több mint érdekes egybeesés, hogy a klub első hivatalos európai trófeáját épp Bázelban szerezte meg a csapat 1979-ben.)

Joan életét ettől kezdve meghatározta a klub. Tevékeny részt vállalt az alapítók összefogásában, új támogatókat, tagokat, szurkolókat szerzett. Mellesleg csapatkapitányként nap, mint nap a bőrlabdát kergette. Azt csinálta, amihez kedve és tehetsége volt: futballozhatott egy olyan csapatban, amely számára fontos értékeket is közvetített a külvilág felé.

A szórakozás mellett az FC Barcelona  hamarosan begyűjtötte első trófeáját, s ezzel együtt egyre meghatározóbb szerepet töltött be a spanyol labdarúgásban.

Játékosként közel ötven mérkőzésen szerepelt a Blaugrana színeiben, ezalatt több, mint száz gólt szerzett, s jó játékkal járult hozzá a csapat sikeres szerepléséhez. A klub első sikerét 1901-ben Gamper hathatós közreműködésével érte el. A katalán bajnokságban második alkalommal induló klub  minden mérkőzésén pályára lépett, s félelmetes ütemben „termelte” a  gólokat.
A végül minden mérkőzésén diadalmaskodó csapat góljainak  egyharmadát a klub alapítója szerezte, majd a következő idényben  folytatta, s végül 20 találattal a bajnokság és csapata  legeredményesebb játékosának számított – volt, hogy 90 perc alatt  kilenc gólig jutott! Játszott az első Copa del Rey fináléban is, sajnos a diadal elmaradt.

Játékos karrierjét követően tovább tevékenykedett a klubnál. Miután annak jövője veszélybe került (pénzügyi csőd közeli állapot), elvállalta az elnöki tisztséget 1908-ban. Az ezt követő években rendre feltűnt a „Presidente” szerepében (öt különböző alkalommal). Rátermettségét és zsenialitását a megszerzett trófeák száma is bizonyítja. Elnöksége idején összesen 13 címet gyűjtött a klub, köztük öt Spanyol Kupát! Munkájának eredményeképp a klub anyagi helyzete stabil lett. Ez tette lehetővé azt is, hogy 1922-ben a csapat új, kezdetben 30.000 férőhelyes otthonába költözhessen, azaz megnyitották a Les Corts stadiont.

A klub reputációja is fokozatosan növekedett, legfőképp Gamper újabb ideájának köszönhetően. Sikeres toborzó útjainak hála 1924-ben a pártolói tagok száma elérte a tízezret!

Emellett ebben az időszakban több, később legendává vált játékos mutatkozott be a gránátvörös-kékeknél. Ide sorolhatjuk Jack Greenwellt is, aki előbb játékosként katalán bajnokságot nyert, majd a csapat első profi menedzsereként a közreműködésével vette kezdetét a klub aranykora. Sikeres csapatot kovácsolt – melyben egykori csapattársa Paulino Alcántara is szerepelt -, amely többek közt kétszer is megnyerte a Copa del Rey-t.

A dicsőséges időszak a harmincas évekig folytatódott, sajnos azonban Gamper élete az évtized közepén zátonyra futott. Ahogy azt már taglaltam, megalapításától, de különösen a húszas évektől kezdve az FC Barcelona egyben Katalónia függetlenségi törekvéseinek szinonimája lett. Ebben döntő szerepe volt Gampernak, aki katalánizálta a nevét, a beszédeit katalán nyelven mondta el, s katalán nyelven írt.

A támogatók egy része épp azért állt a klub mellé, mert az lándzsát tört Katalónia szuverenitása mellett. Az egyik ilyen jelképes „tüntetés” – melyet az akkori spanyol diktatúra túldramatizált- egyenes ágú következménye az lett, hogy Gamper utolsó elnöki regnálása botrányos körülmények  között ért véget.

Történt ugyanis, hogy 1925. június 14-én a Les Corts  publikuma a spanyol himnusz felhangzására a „God Save the  Queen”-el reagált, ezzel tüntetve az önkényuralom ellen.  Ennek megtorlásaként Gampert kiutasították az országból, a stadiont pedig fél évre bezárták.

Óriási csapás volt ez számára, amit nem tudott feldolgozni. 1925 decemberében végleg búcsút intett szeretett klubjának, a városnak, és Katalóniának. Visszatért szülőhazájába, ahol tovább nehezítették dolgát magánéleti és anyagi gondok. A visszatérés engedélyezésének feltételéül azt szabták, hogy az FC Barcelonával semmilyen kapcsolatot nem ápolhat. Képzeljük el a szituációt: az “apát” eltiltották a saját “gyermekétől”. Feldolgozhatatlan trauma volt ez a számára. Ehhez társultak az 1929-es gazdasági világválságból eredő nehézségek, amik így együttesen feldolgozhatatlan problémává növekedtek.

A sorozatos csapások, nehézségek két vállra fektették Joant. Elvesztette motivációját és korábban kimeríthetetlennek tűnő életkedvét. A depresszió végül öngyilkosságba torkollott. 1930. július 30-án távozott az élők sorából. Túlzás talán, de átvitt értelemben az életét adta szeretett klubjáért. Másnap a hír hallatán népes tömeg gyűlt össze Barcelonában, hogy együtt  gyászolják Gampert. Elvesztették jó barátjukat, vezetőjüket, a klub atyját, s ezzel együtt az FC Barcelona egy kis része is meghalt. A klub vezetőségének első intézkedése a szomorú hírt követően az volt, hogy az 1. számú tagsági számot visszavonultatták.

1955-ben a klubvezetés azt szerette volna, hogy a felépülő új stadiont róla nevezik el. Ezt azonban a Franco-diktatúra nem engedélyezte. “Franco diktatúrája a leghatározottabban ellenezte ezt a döntést. Több okból: mert külföldi állampolgár volt; mert öngyilkos lett; mert protestáns volt; mert liberális gondolatvilágban élt; mert a szabadság szinonímája volt a neve. Azonban ami a legfontosabb ellenérv volt: katalán volt, katalánul beszélt,a katalánizmus elkötelezett híve volt. Nem nézte jó szemmel a rezsim, hogy Hans-ból Joan lett.” (Manuel Tomás, katalán író, esszéista)

Természetesen neve nem veszett el a feledés homályában. Ma is megtekinthető az FCB múzeumban viaszmása, vagy épp a nevét viseli a Blaugrana új edzőközpontja, de ettől sokkal méltóbb módon is tisztelegnek előtte: 1966-tól kezdve évente egyszer egy, a nevét viselő, nagy presztízsű futballtornával adóznak emlékének.

Akár szomorúan is érhetne véget történetünk Joan Gamperről, de megpróbáljuk más perspektívából megközelíteni alakját, szerepét.

Természetesen nehéz elfogadni azt, hogy az elnyomó politikának köszönhetően egy ilyen példásan élő, nagyszerű sportember, vezető és szabadságharcos is egyben hozzá méltatlan módon távozott el. Azonban azt mondják egy ember addig él, míg emlékeznek rá. Így állíthatom: Joan Gamper örök életű, aki tettei miatt vált halhatatlanná…!

Azt hiszem nem lehet kérdés, hogy miért lehet a Barça legendái között említeni.
Viszonylag rövid, de csodálatos és tartalmas életének legszebb, legnagyobb, legtökéletesebb műve az FC Barcelona.

Több volt, mint egy hétköznapi ember. Mind az élet, mind a sport területén maradandót alkotott! Öröksége felbecsülhetetlen értéket képvisel, melyet milliók tudnak magukénak. Ezért is dicsőség szívünk felett viselni Gamper gyermekének címerét…