Kedden este 21 órakor rendezik meg a Copa del Rey 2016/17-es idényének – remélhetőleg – utolsó előtti mérkőzését a Camp Nou-ban; a tét a döntőbe jutás lesz, az ellenfél az Atlético Madrid együttese. A múlt szerdai „odavágón” – egy kétarcú mérkőzésen – 2-1-es előnyt sikerült szereznie a Katalán Óriásnak, így minimális előnyre tett szert, amit azonban realizálni is illendő lenne. Ehhez – legalább – olyan fokon kell égni, mint a szombati bajnokin, de koncentrálni sokkal jobban. A legfontosabb, hogy a Csapat átérezze azt a súlyt, amit ez a mérkőzés jelent: ebben a szezonban – innentől kezdve – minden találkozó hatványozottan fontos lesz.
A kedd esti elődöntő visszavágójára mindkét együttes győzelemmel hangolt: a „matracosok” 2-0 arányban verték a Leganés gárdáját – egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen, ahol Griezman büntetőt hibázott, s a hazaiak legjobbja a „nagy öreg”, Fernando Torres volt. A csapat belső egységét – a sérülések mellett – Lucas Hernández barátnő-verési mizériája tovább gyengítheti, hiszen „Cholo” Simeonének így is jó pár játékosát nélkülöznie kell. Na, de ez legyen a fővárosi csapat problémája, nekünk is vannak gondjaink, koncentráljunk arra.
Ezzel együtt a szombati bajnokin meglehetősen egyértelmű győzelmet arattak Messiék az Athletic Bilbao felett: Paco Alcácer, Messi és Aleix Vidal voltak eredményesek azon a délutánon. Igen, Paco Alcácer gólt lőtt! Megtörve ezzel a „gólcsendjét”, bajnoki meccsen is eredményes tudott lenni a Barçában. A magam részéről nagyon bízom abban, hogy ez egy új „korszak” kezdete lesz a számára: az elmúlt hónapok pechszériáját maga mögött hagyva gólokkal, jó játékkal tudja majd segíteni a gránátvörös-kék egyesületet és a szurkolókat. A harmadik gól pedig Aleix Vidal nevéhez fűződött, aki egyre jobb formába lendül, meghálálja a bizalmat, és – talán – Luis Enrique is belátja: sokkal több szerepet kell biztosítania a katalán jobbhátvéd számára!
Az Atlético Madrid vezetőedzője továbbra sem számíthat a múlt héten is sérült játékosokra: a kapus Oblakra, Matías Fernándezre, Barragánra, a védő Giménez játékára, valamint a középpályás Tiago Mendesre. A Katalán óriás edzője számára viszont jó hír, hogy Sergi Busquets és Andrés Iniesta is teljes értékű edzésmunkát végeztek már, az orvosi team is megadta nekik a „zöld jelzést” a játékra, így mindkettejük bevethető lesz a kedd esti meccsen. Emellett Gerard Piqué játékát sem veszélyezteti semmi, akit a Bilbao-meccs szünetében – elővigyázatosságból – lecserélt Luis Enrique. Ugyanakkor a bajnoki meccsen szerencsétlen sérülést szenvedett Rafinha, miután találkozott ter Stegen stoplisával, s eltörött az orra ill. felszakadt a szemöldöke – ő a PSG elleni BL-nyolcaddöntőig biztosan nem léphet pályára. Ugyancsak a maródiak listáján van Lucas Digne.
A Spanyol Kupa-elődöntő visszavágójának játékvezetője Jesús Gil Manzano lesz, aki a bajnokságban és a kupában is vezetett már meccset a Barçának, ill. a tavalyi Copa del Rey-fináléról lehet emlékezetes a Barça-szurkolók számára. Remélhetőleg a „sporinak” sikerül felnőnie a feladathoz, és egy átlagos „hibaszázalékkal” dirigálja majd a mérkőzést. Ennél többet egy spanyol bírótól elvárni felelőtlenség – manapság. A legjobban Leo Messinek, Albának és Samuel Umtitinek kell figyelnie magára, hiszen 2-2 sárga lapjuk van: ha bármelyikük begyűjt még egy „tarjeta amarillát”, akkor ki kell hagynia a finálét – amennyiben bejutunk.

Don Andrés és Busquets a csapat vasárnapi edzésén
A két csapatnak ez lesz a 47. összecsapása a Spanyol Kupa 1903 óta íródó történelmében. Az első találkozásra az 1924/25-ös idény elődöntőjében került sor, ahol mindkét csapat nyerte a hazai meccsét, így harmadik találkozót kellett rendezni, amelyet az FC Barcelona nyert 2-1 arányban. A kupában a két csapat összevetésében a katalánoknál van az előny: eddig 22 győzelmet arattak, 8 döntetlen és 16 vereség ellenében; az összesített gólarány 92-70 a Barcelona javára. A Camp Nou-ban lejátszott meccseken is meglehetősen kiegyenlített a két csapat kupamúltja, hiszen kilenc sikerünkkel szemben 6-6 döntetlen és Atlético-győzelem áll szemben; a gólarány 49-32 a Blaugrana javára.
Amennyiben minden sorozatot figyelembe veszünk – bajnokság, Spanyol Kupa, Bajnokok Ligája – elég hosszú és mozgalmas párharcot mutat a két együttes történelme. Összesen 209 tétmeccsen mérte össze a tudását a két csapat egymással, amelyeken enyhe Barça-fölény mutatkozik: 94 győzelmet aratott a Barça, a „colchonerók” 68-szor voltak sikeresek, míg 47 találkozójuk döntetlennel végződött. Az összesített gólarány 407-313 a Blaugrana javára.
A Camp Nou-ban eddig 103-szor mérkőztek meg egymással: 58 hazai siker született, 19 Atlético győzelem és 26 pontosztozkodás mellett; a gólarány 247-135 a Barça javára. Reméljük, ez a tendencia fog folytatódni az esti találkozón is, és az FC Barcelona hívei örülhetnek majd a döntőbe jutásnak, amelyet 2017. május 27-én rendeznek majd meg.

A történelmi fotó 1973. decemberében készült egy FCB – Atlético bajnokin: Johan Cruyff a levegőben, bal külsővel lő kapura, amit a madridiak kapusa, Miguel Reina Santos nem tudott védeni
Luis Enrique számára a kezdőcsapat összeállítása „kellemes” problémákat okoz, hiszen minden játékosa, aki rendszeresen pályára lép, a rendelkezésére áll. A csapat egyetlen biztos pontját Jasper Cillessen jelenti: a holland kapus a madridi meccsen is nagyszerű teljesítményt nyújtott, védéseivel nagyban hozzájárult a Vicente Calderónban megszerzett előny kialakulásához. Reméljük, hasonlóan jó napot fog ki este is, s akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a hőn áhított kupadöntőhöz. A védelem jobb oldalán – nagy valószínűséggel – a szülinapos Sergi Roberto kerül, a balhátvéd pedig Jordi Alba lesz. A két középhátvéd Gerard Piqué és Samuel Umtiti lesznek, miután a katalán játékos is vállalni tudja a játékot. A védekező középpályás posztra visszatér Sergi Busquets, mellette Denis Suárez és André Gomes lehetnek a társak. A csatársorban Messi és Luis Suárez harmadik „pajtása” Arda Turan lehet, Neymar eltiltása okán.