A válogatott mérkőzésekből fakadó két hetes szünetet követően, szombaton folytatódnak a LaLiga küzdelmei az FC Barcelona számára. A katalánok a Leganés otthonában lépnek pályára 13 órai kezdettel, amelyen Santiago Jaime Latre fújja majd a sípot. A házigazdák a tökutolsó helyen állnak, a Barça pedig az első helyet foglalja el a tabellán, így nem kérdéses, hogy milyen eredményt tudunk csak elfogadni.
Lezárultak az EB-selejtetők csoportmeccsei, a spanyol válogatott csoportelsőként kvalifikálta magát a kontinensviadalra, s azt is megtudhattuk a hét közepén, hogy visszatér a kapitányi posztra Luis Enrique, Roberto Moreno pedig távozik onnan. A kurta-furcsa váltás eredményeként ‘Lucho’ a 2022-es VB végéig kapott megbízást a Selección Espanyola szakmai munkájának irányítására. Sok sikert, Luis Enrique!
Na, de vissza az FC Barcelonához, hiszen a játékosok előtt egy erőltetett menet mérkőzései tornyosulnak: a következő 28 nap alatt nem kevesebb, mint 8 mérkőzést kell lejátszaniuk Messiéknek, amelyek között igencsak rázós találkozók állnak. A holnapi még a legkönnyebbek közé tartozik, majd ezt követően jön a Dortmund elleni hazai BL-meccs, míg a bajnokságban elutaznak az Atlético Madrid vagy a Sociedad otthonába, december 18-án sor kerül a ‘klasszikusra’. Nem fognak tehát unatkozni a csapat tagjai, de mi szurkolók sem. A komoly erőpróbák által megláthatjuk, vajon sikerül-e összekapnia magukat Valverde tanítványainak, vagy továbbra is ez a hektikusság határozza meg a szezont.
Amint írtam, a tabella 1. és 20. helyezettje csap össze holnap kora délután a Butarque-stadionban. A Leganés az eddigi 13 bajnokin mindössze 6 pontot szerzett, 7-22-es gólkülönbséggel állnak az utolsó helyen. Egyetlen győzelmüket a Mallorca ellen érték el hazai pályán. Az FC Barcelona 12 bajnokin 25 pontot szerzett és 33-15-ös gólaránnyal vezeti a tabellát. Ez sem valami fényes eredménysor a katalánoktól. Ezen kellene javítani, és állandósítani a formájukat Piquééknek. Ugyanakkor, bár papíron kötelező győzelemnek kellene következnie szombaton, a legtöbbször az ilyen mérkőzések a legnehezebbek, és egyben legveszélyesebbek. Biztosra vehetjük, hogy a Javier Aguirre által trenírozott Leganés komolyan megnehezíti majd a dolgát a Blau-grana csapatának.
A két együttes – eddig – hat alkalommal találkozott egymással, amin 5 Barça-győzelem és egy Leganés-siker született; az összesített gólarány 17-6 a katalánok javára. A Leganés otthonában két győzelem és egy vereség áll a Barcelona neve mellett, a gólarány pedig 9-3 a Barça javára. Az egyetlen vereséget épp a tavalyi idényben szenvedte el a csapat, amikor 2-1-re nyert a Leganés El-Zhar és Rodríguez találatával a hazai együttes; a katalánok gólját Coutinho szerezte. Reméljük, hogy ez a csúfság nem esik meg holnap a csapattal.
Valverde sérülés okán nem számíthat Nélson Semedo, Clément Lenglet és Jordi Alba játékára, míg Sergi roberto öt sárga lapos eltiltását tölti. Ebből kifolyólag egy bevethető jobbhátvéd maradt, Moussa Wagué – remélem, hogy bízik is benne a mester, és nem valami vészmegoldást alkalmazva, küldi pályára a csapatot ezen a poszton. Lenglet a tegnapi edzésen érzett fájdalmat a bal lábában, ezért maradt ki a meccskeretből. A B-csapatból Dani Morer és Ronald Araujo kapott meghívót a holnapi keretbe, s akár pályára is léphet egyikük. Edzői döntés okán pedig Arthur Melo kap pihenőt, immáron visszatérően. Ennek megfelelően a védelem összetétele meglehetősen érdekes lehet. Elképzelhető egy 3-4-3-as felállás, akkor Piqué-Umtiti-Junior Firpo alkothatják a védelmet, ha viszont négy védővel áll fel a csapat, akkor Wagué – talán – szóhoz juthat. A kapuban ter Stegen áll majd, míg a középpályán Sergi Busquets ill. Frenkie de Jong játéka biztosra vehető, a harmadik szereplő pedig Arturo Vidal lehet. A csatársorban a Griezmann-Luis Suárez-Leo Messi hármas fog felelni a gólokért és a három pont megszerzéséért.