Hétközi forduló keretében ma este 21:30 órakor lép pályára idegenben az FC Barcelona együttese a Villarreal CF (katalánul: Vila-real) otthonában. A hazaiak a kiesés elkerüléséért vívnak ádáz harcot, míg a katalánok egy újabb sikerrel, még közelebb kerülhetnek a hőn áhított címvédés felé. A mérkőzés játékvezetője Hernández Hernández lesz.
Az elmúlt fordulóban a két csapat ellentétes előjelű mérkőzést játszott. A ‘Sárga Tengeralattjárók’ hamar két gólos előnyre tettek szert a Celta Vigo otthonában, végül azonban pont nélkül távoztak Galíciából: a Vigo végül 3-2 arányban nyert. Ezzel szemben az FC Barcelona a Camp Nou-ban fogadta a kisebbik barcelonai csapatot, és a kezdeti nehézségek ellenére, Leo Messi vezérletével, 2-0 arányban legyőzte az Espanyol gárdáját. Így a Katalán Óriás megerősítette vezető helyét a tabellán, míg a Villarreal továbbra is kieső pozíció közelében, a 17. helyen áll.
A ‘Submari amarillók’ az elmúlt öt bajnokijukon két győzelmet és három vereséget szenvedtek, míg a Blau-grana mindegyik meccsét megnyerte, sőt! Az elmúlt 17 bajnokin nem szenvedtek vereséget: 14 siker és 3 döntetlen áll a Valverde-legénység neve mellett. Reméljük, ez a széria kitart a következő 4-5 bajnokira, s akkor sikerül megvédenie a Barçának a tavaly megszerzett elsőségét. Nem lesz egyszerű, főleg, hogy pihenésre már nem nagyon lesz idő: áprilisban nyolc tétmeccs vár a Katalán Óriás játékosaira.
A két csapat – eddig – 37 alkalommal találkozott egymással, és az összesített statisztika a Barça fölényét mutatja: 21 győzelem mellett 8-8 vereség és döntetlen áll a katalánok neve mellett; az összesített gólarány 75-46 a Barcelona javára. A La Cerámicában (ill. elődjében, az El Madrigalban) valamivel kiegyenlítettebb a mérleg: kilenc Barça-siker mellett négy döntetlen és öt Villarreal-győzelem született; a gólarány 28-25 a katalánok javára. Az őszi meccset, a Camp Nou-ban – Piqué és Alená góljaival – a Barcelona nyerte 2-0 arányban. A Barça a 2007/08-as idényben szenvedett utoljára vereséget Valenciában, akkor 3-1-re nyertek a ‘Sárga tengeralattjárók’.
Ernesto Valverde számára az a legfontosabb feladat, hogy a BL-meccsekre, ill. a szombati Atlético elleni bajnoki döntőre, egy jó fizikai és mentális állapotban lévő csapatot tudjon a pályára küldeni – egy jó „karban” lévő Messivel. Épp ezért, még ha merésznek is tűnik, én Barcelonában hagynám ezen a napon Messit, hogy pihizzen a fontosabb meccsekre. Persze, ismerjük Leót, ez nem fog megtörténni, így a Cerámicában is pályán fogjuk látni, és – remélhetőleg – varázsolni.
Javi Calleja nem számolhat ezen az estén Bruno, Javi Fuego, Jaume Costa, Trigueros játékával, míg Valverde nem küldheti pályára Dembélét, Rafinhát és Cillessent sem. Emellett – reményeim szerint – lesz egy-két kulcsember, aki pihenőt kap – pl. Gerard Piqué, akinek négy sárga lapja van. Nem lenne szerencsés, ha a szombati, ‘Colchonerók’ elleni meccsről hiányozna a ‘Presidente’. Emellett Rakitic és Vidal rendelkeznek még 4-4 sárga lappal.
Valverde mester döntése értelmében Murillo és Todibo maradtak ki az utazó keretből, ill. Rafinha, Dembélé és Cillessen sérülés okán. Ennek fényében, s tudván, hogy a sajtótájékoztatón arról beszélt Ernesto, hogy túl nagy rotálás nem várható, az alábbi kezdőt prognosztizálom: ter Stegen – Semedo, Piqué (Umtiti), Lenglet, Alba – Arthur, Sergi Busquets, Rakitic (Vidal) – Coutinho, Luis Suárez, Messi.