Szokatlan időpontban, délután 14 órakor lép pályára az FC Barcelona hazai pályán: az ellenfél az Osasuna lesz, a mérkőzés játékvezetője pedig Mateu Lahoz. A mérkőzés a szerdai tragikus események árnyékában kerül megrendezésre: a világot, Argentínát, a Barçát és engem is letaglózott Diego Maradona halálhíre.
A világ futballt szerető hívei még mindig emésztik a felfoghatatlant, hogy az „isteni” Diego teste nincs többé. Koponyaműtétjét követően nem sokkal az égi futballpályákra távozott Diego Armando Maradona, az argentin nemzet csillaga, a korszakos zseni, a féktelenül lángoló magánember, aki egy pillanatra sem volt képes megnyugodni. Messziről, mérhetetlen nyomorból érkezett el a futballvilág csillogásába, s úgy gondolta, sok kanállal kell habzsolnia az élet minden örömét. A pályán alkotott, varázsolt, „zenélt”, ámulatba ejtett, és ezzel együtt sok millió embernek adott reményt, hitet és okozott örömet. Találóan fogalmazta meg az az argentin transzparens, amit Pep Guardiola fejtett ki, megemlékezvén „Isten kezéről:” nem az a fontos, hogy mit tettél az életeddel, hanem az, hogy mit tettél a mi életünkkel! Virtuózitásoddal örömet rajzoltál az arcunkra, boldogságot hoztál a szívünkbe, mi pedig tátott szájjal imádtuk a játékodat, a cseleidet, a góljaidat, a megoldásaidat. Mostantól már csupán videókon gyönyörködhetünk ezekben. Legyen könnyű Számodra a föld! Isten Veled, Diego!

A Barça kedden este a BL-csoportkör negyedik fordulójának keretében lépett pályára Kijevben, és egy könnyed, látványos második félidőnek köszönhetően, magabiztos győzelmet aratott az Olimpiai-stadionban. A 4-0-s siker főhőse Braithwaite volt, aki két góllal és egy gólpasszal járult hozzá a győzelemhez, amivel a csapat biztosította helyét az egyenes kieséses szakaszában a Bajnokok Ligájának: sorozatban 17. alkalommal, ami csúcsot jelent az európai topküzdelemben. A csapat a BL-ben jól muzsikál, a LaLigában pedig botladozik: 4 meccsen több pontot szerzett ott, mint a bajnokságban nyolc forduló alatt. Reméljük, hogy a jó forma végre áttevődik a bajnokságra is, és megindul felfelé a Barça „szekere”. Ehhez az első lépést ma délután tehetik meg Messiék, hiszen az Osasuna sincs éppen kimagasló formában: a pamplonaiak a 14. helyen állnak 9 meccsen szerzett 11 pontjukkal, míg a katalánok kilenc bajnokin szereztek ugyanennyi pontot.
A két csapat – eddig – 76 alkalommal találkozott a Primera Divisiónban, és az összevetésben a katalánok komoly fölényt tudhatnak magukénak: 43 Barça-siker mellett 17 döntetlen és 16 Osasuna-győzelem született korábban; az összesített gólarány 164-66 a Barcelona javára. Hazai pályán ennél is nagyobb a katalánok fölénye: 29 siker mellett négy döntetlen, és minössze 5 pamplonai győzelem született Barcelonában; a gólarány 112-20 a Blaugrana javára. Sajnos, a tavalyi idény végén, egy fájdalmasan gyenge maeccsen a Setién-csapat 2-1-re kikapott a szervezetten futballozó pamplonai együttestől. Reméljük, ezt a kisiklát sikerül ma délután kijavítani. Ráadásul idegenben is csak 2-2-es döntetlenre futotta a tavalyi szezonban, így nincsenek jó emlékeink ezekről a meccsekről (se).

Ronald Koeman ezen a délutánon nem számolhat Araújo, Ansu Fati, Gerard Piqué, Umtiti játékával, viszont Sergio Busquets felépült, megkapta a játékengedélyt az orvosoktól, így akár be is vetheti a holland tréner a védekező középpályást. A kapuban ter Stegent láthatjuk majd, a jobbhátvéd posztján Destet, míg a balhátvédén Jordi Albát. A védelem tengelyében Lenglet mellett a Kijevben nagyszerűen debütáló Óscar Mingueza játéka várható. A középpályán Frenkie de Jong párja Miralem Pjanic lehet, míg előttük a Coutinho-Pedri-Dembélé hármas pályára lépése várható, míg a kapu előtt Messit láthatjuk majd.
Visca el Barça!
Visca Catalunya lliure!