Ma este 20:45 órakor kerül sor a bajnokság igazi katalán rangadójára az FC Barcelona és a Girona FC között, amelyen Alberola Rojas fújja majd a sípot. A két katalán egyesület a pályán kívül, de a pályán is szoros, mondhatni baráti kapcsolatot ápol egymással, mindketten a Katalán Nemzet elkötelezett hívei és támogatói, ellentétben a cornellái „papagájkórussal”. Igazi „bulihangulat” lesz a szombati napon a Camp Nou-ban, ugyenis a klubvezetés a meccs napjára farsangi állapotokat teremt. Igazi ünnep, a katalán labdarúgás ünnepnapja ez, hiszen a gironai piros-fehérek még nem léptek pályára a Camp Nou-ban bajnoki meccs keretében. Történelmi pillanat lesz ez.
Mindkét katalán egyesület nagyszerűen szerepel a bajnokság idei küzdelmeiben: az eddigi 24 forduló után a Barça az élen áll, a Girona pedig a 8. helyet foglalja el. Az FC Barcelona 62 pontot gyűjtött, és veretlen még, a Girona pedig 34 pontot gyűjtve, pozitív gólkülönbséggel, kilenc nyert meccsel áll nagyon előkelő helyen a La Liga-tabellán. Mindkét csapat szereplése örömteli, hiszen a mi kedvenceink – az előzetesen vártakat – messze felülmúlva szerepel, s ugyanez elmondhatő a katalán kis csapatról is, amely erejét meghaladó módon áll a középmezőnyben. Nagyon jól látszik, hogy a Gironánál magas szintű szakmai munka folyik, megtámogatva komoly anyagi háttérrel, a Guardiola-testvérek szakmai munkájával, a City tulajainak anyagi segítségével. Példa értékű, ahogyan küzdenek, hajtanak, s játszanak támadófutballt. Így is lehet eredményt elérnie egy kisebb kaliberű csapatnak, nem kell ahhoz feltétlenül ölni a futballt.
Épp ennek köszönhetően a ma esti meccs „baráti jellege” mellett, nagyon is komoly összecsapás lesz, és a Katalán Óriásnak nagyon figyelmesen kell futballoznia, ha otthon akarja tartani a három bajnoki pontot. Ugyanakkor ez a találkozó sokkal emberibb, sokkal szurkoló-barátabb lesz, mint a kék-fehérek ellen vívott „gyilkos küzdelem”. A meccs a katalán futball üneppe lesz, ahol a Blaugrana számára nagyon fontos a győzelem megszerzése – s emellett a látványos játékhoz való visszatérés is, ami az elmúlt meccseken kicsit veszített fényéből. Érdekes statisztikai adat, hogy a Barcelona az elmúlt hat tétmeccsén csupán hét gólt ért el. Mindez betudható a sorozatterhelésnek, a sok meccsnek, a fáradtságnak, s az abból fakadó dekoncentráltságnak. Ettől függetlenül Valverdének komoly impulzust kell átadnia a játékosainak, ha a kisebb „holtpontból” szeretné kilendíteni a Csapat szekerét.
Pihentetésre, pihenésre most sem nagyon lesz idő és lehetőség, hiszen a jövő héten hétközi fordulót is rendeznek, amikor Las Palmas-ra utazik a csapat, majd vasárnap délután jön az Atlético elleni derbi a Camp Nou szent gyepén. Ez a három bajnoki, ami előttünk áll, kulcsfontosságú lehet a Csapat számára. Koncentrálni, figyelni, küzdeni kell. Ugyanakkor a Girona és a Las Palmas (18. helyezettek) ellen egy-pár kulcsjátékos pihentetését is megfontolhatná Valverde mester, és lehetőséget adhatna Denis Suáreznek, Paco Alcácernek, Coutinhónak, Dembélének, Minának és Vermaelennek is, hogy a stabil kezdők egy kis szusszanásnyi levegőhöz jussanak. Luis Suárezre, Piquére, Iniestára és Messire is ráfér egy kis pihenő, nem kell mindkét bajnokit végigjátszaniuk. A Girona és a Las Palmas elleni meccset nélkülük is illendő abszolválnia a Barçának – természetesen, nem lenézve az ellenfelet.
A Barça ezen a héten sem pihent, hiszen megkezdődött a Bajnokok Ligája kieséses szakaszának a küzdelmei, és Messiéknek a Stamford Bridge-n volt jelenésül. Az eredmény (1-1) igazán hízelgő ránk nézve, de ami ennél aggasztóbb, az a mutatott, vagy inkább nem látott, játék volt. Ez, s a megelőző meccsek, némi aggodalomra adhatnak okot. Reméljük, sikerül kibillenni ebből az apátiából. Mindenesetre az 1-1-es idegenbeli eredmény a Barça felé billenti az esélyeket, de a Camp Nou-ban illendő lenne legyőzni Antonio Conte együttesét a március 14-i visszavágón.
A Barça második alkalommal találkozik a Gironával a Primera División küzdelmei során, hiszen a piros-fehéreknek ez az első idényük a legjobbak között. Az első meccset ősszel, 3-0 arányban nyerte a Blaugrana két öngólnak és Luis Suárez találatának köszönhetően. Ezen kívül a Spanyol Kupában futottak össze egy alkalommal, még az 1948/49-es idény nyolcaddöntőjében, s azt a meccset 9-0-ra nyerte a Katalán Óriás. Azon a meccsen Nicolau Gar három, Canal és Josep Seguer két-két gólt értek el, mellettük Marcos Aurelio és Estanislao Basora voltak eredményesek.
A ma esti meccsen Ernesto Valverde minden játékosára számíthat, sérültje vagy eltiltottja nincs. Edzői döntés értelmében Denis Suárez, Paco Alcácer, Yerry Mina és André Gomes maradtak ki a meccsre készülő keretből. Denis mellőzését megszoktuk már, de azt, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Piqué ott van, Mina pedig nincs a keretben, az enyhén érdekes, és engem – kissé – fel is idegesít. Jordi Alba és Luis Suárez vannak eltiltás-veszélyben, hiszen 4-4 sárga lappal rendelkeznek.
Ennek megfelelően az legvalószínűbb összeállítás a következőképpen nézhet ki: ter Stegen – Semedo, Vermaelen, Umtiti, Alba – Coutinho, Sergi Busquets, Sergi Roberto – Dembélé, Luis Suárez, Messi.