Ma este 20:45 órakor lép pályára az FC Barcelona együttese a Levante otthonában. A már biztos bennmaradó és 25. bajnoki címét ünneplő csapatok összecsapásán a cél az, hogy az FC Barcelona megőrizze 44. bajnoki meccs óta tartó veretlenségét, ill. hogy veretlenül nyerje meg a La Liga 2017/18-as kiírását – amire eddig még nem volt példa a 20 csapatos Primera División történelmében. Az Estadi Ciutatban megrendezésre kerülő bajnokit Melero López fogja dirigálni, aki már mindkét csapatnak vezetett meccset ebben a szezonban. Reméljük, sikerül három ponttal távozni Levantéből, de legalábbis vereség nélkül.
A Levante egy korrekt csapat. Nem mondom, hogy a pályán – néha – nem bújik ki belőlük a „favágás”, de alapvetően jó meccseket szoktunk velük játszani. emellett pedig a klubvezetők úriemberek, akik előre kijelentették, hogy tisztelve a hagyományokat, megadják a kellő tisztességet az FC Barcelonának, és sorfallal köszöntik a bajnokot. Emlékezhetünk, mióta a Blaugrana matematikailag is bajnok lett, így tett a Deportivo La Coruna és a Villarreal együttese, játékosai is. Csupán a „””királyi klub”””” edzője és tagjai gondolták úgy, hogy fittyet hánynak az évtizedes hagyományokra, és szembe köpik a becsületet, a tisztességet.
Mindkét csapat győzelemmel hangolt a ma esti előadásra. A Levante együttese, a kieséstől ugyancsak megmenekült, Leganés otthonában aratott magabiztos, 3-0 arányú győzelmet. A Katalán Óriás pedig hazai pályán lépett pályára szerdán este, hogy az elhalasztott meccsét lejátssza a „Sárga Tengeralattjárók” legjobbjai ellen. A Villarreal könnyű esti játszótársnak bizonyult, s egyetlen percig sem okoztak komolyabb nehézséget a Blaugrana számára. Az 5-1 arányú győzelem egyik legjobbja a dupláig jutó Ousmane Dembélé volt, mellette Philippe Coutinho és Leo Messi voltak még eredményesek, ill. a második gólt Paulinho Bezerra szerezte. Ugyancsak kiemelkedő teljesítményt, igazi varázslatot nyújtott ezen az estén – is – Don Andrés Iniesta, aki forintos, szemet gyönyörködtető labdákkal és átadásokkal hozta kihagyhatatlan helyzetbe Lucas Digne-t, majd a 45. percben Leót. Kár, fájdalmas, szomorú, hogy már csak két Barcelona-meccs erejéig látjuk Don andrés-t varázsolni. Becsüljük meg, legyünk Rá büszkék!
A két csapat eddig 23 alkalommal találkozott egymással a Primera Divisiónban, és a Barça komoly fölényben van:18 győzelem mellett négy döntetlen született, ill. egy Levante-siker; az összesített gólarány 72-23 a Katalán Óriás javára. Idegenben is a Barcelona van fölényben: Levantében hat győzelem, négy döntetlen és egy vereség született a katalánok szempontjából; a gólarány 27-15 a Blaugrana javára. Ősszel 3-0-ra nyertek Valverde fiai, ahol Messi, Luis Suárez és Paulinho voltak eredményesek. A Levante az egyetlen győzelmét az 1964/65-ös idényben érte el, amikor 5-1-re verték a vendég Barçát; az utolsó pontszerzésre a 203/14-es idényben volt példa (1-1).

„Szabadságot Katalóniának és népének!”
A ma esti találkozón a Levante nem számíthat Raúl Fernández,Álex Alegría, Ivan López, Tono és Doukouré játékára, míg a Barcelona Sergi Robertót (eltiltás), ill. Josá Arnáizt (sérülés) kénytelen nélkülözni. Ugyanakkor érdekes adat, hogy a Levante sorozatban az utolsó négy bajnoki meccsét megnyerte – szóval, meglehetősen jó formában vannak Paco López fiai. A Levante kapujában egy régi ismerőst köszönhetünk, aki a Camp Nou-ban is védte a csapat kapuját, mégpedig Oier Olozábal személyében, aki a ‘B’-csapatban szerepelt sokat, majd volt a Barça felnőttcsapatának harmadik számú portása. A védelemben Rober, Luna, Chema és Sergio Postigo számít alapembernek, így ma is ők léphetnek pályára. A középpályán Bardhi, a spanyol Campana, José Luis Moráles (9 gól) és a kolumbiai Lerma a legtöbbet foglalkoztatott játékos. A gólokért Ivi López (4), Roger Martí (3) lesznek a felelősek.

„Ne légy szomorú, hogy vége van. Annak örülj, hogy részese lehettél.”
Ernesto Valverde, amint az várható, elég komoly rotálást alkalmazhat ezen az estén is. Ennek egyik legeklatánsabb jele, hogy Lionel Messi el se utazott Levantébe, így az argentin zseni pihenni fog ezen a napon. Azonban ezen az estén Marc-André ter Stegen áll majd a Barça kapujában. Sergi Roberto távollétében Nélson Semedo lesz a jobbhátvéd, míg a baloldalon újfent Lucas Digne lehet a kezdőcsapat tudja. A középhátvédek posztjain Gerard Piqué és Thomas Vermaelen léphet pályára, de én örülnék annak, ha a katalán ‘Presidente’ helyén inkább Yerry Minát látnám tevékenykedni. A középpályán Sergi Busquets és Iniesta helye bizonyosra vehető, mellettük Paulinho pályára lépését prognosztizálom. A támadósorban Luis Suárez és Ousmane Dembélé segítője Paco Alcácer lehet, Messi távollétében.
Azonban semmi sem biztos, így teljesen más felállással is találkozhatunk ezen az esti bajnokin.