Ma este 20:45 órakor lép pályára az FC Barcelona együttese az Estadio Coliseum Alfonso Pérezben, hogy megkezdje a 2019-es naptári év tétmérkőzéseit. A Getafe együttese nagyon jó formában van, akik ellen rendszerint keményen meg kell küzdeni minden gólért, minden pontért, így nem számíthatunk könnyed évkezdetre. A találkozót egy „újonc” játékvezető, Cuadra Fernández fogja dirigálni, aki Madridban született, ám a Baleár-szigeteki testülethez tartozik.
Két hetes szünet, Karácsony és újév után visszatérnek a pályára az FC Barcelona játékosai is. Az edzések már december 30-án elkezdődtek, a dél-amerikai kontingens január 2-án csatlakozott a Csapathoz, így kellően le tudták dolgozni az ünnepek fáradalmait és a bejglik okozta „súlyfelesleget” Luisitóék. Az évkezdet sosem volt egyszerű az FC Barcelona számára, főleg nem az utóbbi években: több alkalommal is „megégett” a csapat az év első tétmérkőzésén, így a ma esti meccsen sem ülhetünk nyugodtan a képernyők előtt. Ezzel együtt is, a cél egyértelműen a győzelem kell, hogy legyen.
A Getafe pedig mindig is a Barcelona egyik mumusának számított, így volt ez tavaly is, amikor idegenben találkoztunk velük. emlékezhetünk, hogy sokáig 1-0-ra vezettek, s csak az utolsó fél órában sikerült megfordítani a meccset Denis Suárez és Paulinho góljainak köszönhetően. S az idei bajnokságban még jobban szerepelnek José Bordalás tanítványai: 17 fordulót követően a tabella 7. helyén állnak az eddig megszerzett 25 pontjuknak köszönhetően. Az elmúlt öt találkozóból pedig háromszor döntetlent játszottak, kétszer pedig nyerni tudtak, így kiváló formában vannak. Az FC Barcelona vezeti a tabellát, a 17 bajnokin megszerzett 37 egységnek köszönhetően, ill. annak, hogy zsinórban az utolsó négy bajnokijukat megnyerték, s mindezt kapott gól nélkül teljesítették ter Stegenék.
Ernesto Valverde számára a helyzet annyiban könnyebb lett, hogy két sérültjére is számíthat: Malcom Oliveira és Sergi roberto megkapták az orvosi stáb „zöld jelzését”, így ők a csapattal tarthatnak Madridba. Ugyanakkor Samuel Umtiti, Vermaelen, Rafinha és Sergi Samper továbbra is a maródiak listáján van: közülük Umtiti hiánya a legégetőbb, s a francia visszatérésének időpontja még nem is ismert. Reméljük, hogy az új szerzemény, a kolumbiai Jeison Murillo hasznára lesz majd a Barçának.
A két együttes – eddig – 26 alkalommal találkozott egymással a Primera Divisiónban, és a Barcelona áll jobban az összevetésben: 18 győzelemmel szemben 6 döntetlen és két vereség áll a csapat neve mellett; az összesített gólarány 60-18 a katalánok javára. Madridban is a Katalán Óriás áll jobban, hiszen kilenc győzelmet arattak, s emellett 2-2 döntetlen és vereség született; a gólarány 25-11 a Barcelona javára. Reméljük, ezen az estén a Barça-győzelmek száma fog növekedni.
Mindennek fényében a kezdőcsapat az alábbiak szerint alakulhat. A kapuban ter Stegen áll majd, a jobbhátvéd Semedo lesz, míg a balhátvéd Jordi Alba. A védelem tengelyében Gerard Piqué és Clément Lenglet foglal majd helyet, Murillo bemutatkozására – véleményem szerint – még várni kell. A középpályán Sergio Busquets és Ivan Rakitić játéka biztosra vehető, s mellettük – én – Arthur Melót várom a harmadik középpályás posztjára. A támadósorban Luis Suárez és Leo Messi harmadik társa Dembélé lesz a gólszerzésben. Philippe Coutinho csereként léphet pályára ezen az estén is, bár én örömmel látnám a kezdőben akár Arthur, akár Dembélé „kárára” is.