A 2000-es évtized első felében a sikerek elkerülték a csapatot, edzőváltások egymásután, játékosok jöttek s mentek. Az állandóság hiánya maga után vonta az eredménytelenséget. Ezzel együtt is jó pár meghatározó, kiemelkedő képességű játékosa rúgta a „bőrt” ekkor is a Csapatban. Nem rajtuk múlott, hogy a sikerek elmaradtak. Cocu, a de Boer-fivérek, Reiziger – főleg hollandok, akik van Gaal kérésére érkeztek, majd töltöttek el itt éveket. A fenti csapatkép 2003. december 3-án készült egy Málaga – FC Barcelona (5-1) bajnoki meccs előtt.

Michael Reiziger

Michael John Reiziger az Ajax, a Volendam, a Groningen, a Milan, az FC Barcelona és a Middlesbrough, végül a PSV játékosa volt aktív pályafutása során; ebből a legtöbb időt, szám szerint hét idényt a Katalán Óriás szolgálatában töltött el. 1997 nyarán, Louis van Gaalkérésére érkezett a Barçához a kiváló képességű jobbhátvéd, s egészen Frank Rijkaard első szezonjának végéig szolgálta a klubot. Ez idő alatt két spanyol bajnoki címet, egy Spanyol Kupát és egy Spanyol Szuperkupát nyert a csapattal.

Reiziger 1973. május 3-án született az Észak-Holland tartományhoz, és Amszterdam vonzáskörzetéhez tartozó Amstelveen városkában. A suriname-i szülők gyermekeként megszületett gyermek itt ismerkedett meg a labdarúgással is, s 1985-ben került az Ajax utánpótlás-bázisára. 1990-ig a korosztályos csapatokat erősítette, majd 1990-ben a felnőtt keret tagja lett, 17 esztendősen. Ekkor Leo Beenhakker irányította a fővárosi klub szakmai munkáját, majd 1991-ben érkezett meg a csapathoz Louis van Gaal, akivel a következő évek sikereit érte el a Klub és Reiziger is. Első három felnőtteknél eltöltött idényében nem nagyon kapott szerepet, így előbb a Volendam (1992/93), majd a Groningen (1993/94) kölcsönjátékosaként szokott hozzá az Eredivisie légköréhez. Louis van Gaal aztán 1994 nyarán már az Ajax jobbhátvédjeként számított rá, így részese volt a két bajnoki címnek, az 1995-ös BL-elsőségnek, az Európai Szuperkupa-győzelemnek, s a Világkupa-elsőségnek is. A kiváló jobbhátvéd az 1996/97-es idényt az olasz Milan együttesénél töltötte, majd a Barça élére 1997 nyarán kinevezett van Gaal hívásának eleget téve, áttette székhelyét a katalán fővárosba, ahol egészen 2004 nyaráig „állomásozott”.

Reiziger azon holland idegenlégiósok közé tartozott ebben az időszakban, Cocu-vel, de Boer-fivérekkel, Overmarsszal együtt, akit a Camp Nou közönsége is elismert, támogatott. A kiváló képességű, szélvészgyors jobbhátvéd bemutatkozására 1997. augusztus 13-i FC Barcelona – Skonto Riga BL-mérkőzésen (3-2) került sor, s ettől a pillanattól kezdve a csapat alapembere, első számú jobbhátvédje lett. Igaz ez, szinte teljes barcelonai pályafutására: hiszen ha végignézzük a hét idény statisztikáját, csupán a 2001/02-es szezonban kapott kevesebb lehetőséget. Kétségtelen, hogy legjobb, legsikeresebb idényeit van Gaal trénersége alatt érte el, de igaz volt ez a Klub egészére: első két szezonjában bajnoki címet nyert a csapattal, 1997/98-ban spanyol kupát, ill. Spanyol Szuperkupát is. Első barcelonai idényében összesen 44-szer lépett pályára, s egy-két alkalomtól eltekintve, kezdő volt, s végigjátszotta a mérkőzéseit. A legbiztosabb pontja volt a védelemnek a kiváló fizikumú játékos, akit a sérülések is elkerültek. A Barçában 173 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, s összesen 255-ször húzhatta magára a gránátvörös-kék mezt, de gólt elérnie nem sikerült itt. Védekező játékosként – viszonylag – kevés szabálytalanságot követett el, mindig igyekezett szabályos körülmények között játszani. Ezt támasztja alá, hogy hét barcelonai idénye alatt összesen 34 sárga lapos figyelmeztetésben részesült, s kiállítva egyszer sem volt. Az öltözőben, s a pályán is meglehetősen csendes, visszahúzódó volt, maximális odaadással szolgálta Klubját és a szurkolókat. Ezért is válhatott egyik kedvencévé az időszaknak, s mindezt a 2000-es évek elejének sikertelensége sem befolyásolta. A szurkolók is tudták: az eredménytelenség oka nem Reiziger hozzáállásában, játékában keresendő.

A 178 cm magas, 75 kg súlyú játékost úgy tudnám jellemezni, s mint szemtanú is állítom, hogy olyannak tűnt, mint egy „szürke eminenciás”: mindig tudta a dolgát, s fegyelemmel tette is. Ennek köszönhette a szakvezetés bizalmát és a szurkolók elismerését. Louis van Gaal, Serra Ferrer, Antic és Frank Rijkaard is a csapat első számú jobbhátvédjeként számolt vele, csupán Rexach idején volt csereember – ekkor Carles Puyolt játszatta a katalán mester a védelem jobb oldalán.

Idény	La Liga	Copa del Rey	Európa	Egyéb	Összesen
1997/98	29/0	4/0	8/0	3/0	44/0
1998/99	26/0	–	5/0	2/0	33/0
1999/00	29/0	4/0	11/0	2/0	46/0
2000/01	25/0	7/0	8/0	–	40/0
2001/02	13/0	–	8/0	–	21/0
2002/03	21/0	1/0	9/0	–	31/0
2003/04	30/4	4/0	6/0	–	40/0
Összesen	173/0	20/0	55/0	7/0	255/0

A Barça színeiben lejátszott meccsei

A Katalán Óriástól 2004 nyarán távozott, amikor épp egy új csapat volt itt születőben. A következő idényt az angol Middlesbrough-nál töltötte, majd 2005-07 között a PSV Eindhovent erősítve ért el újabb sikereket (kétszer nyert holland bajnokságot a PSV-vel). Akítv pályafutását 2007 nyarán fejezte be. A holland válogatottban 72 alkalommal lépett pályára, s egy gólt ért el (1998. 11. 18-án egy Németország elleni 1-1-re végződő barátságos meccsen). Az „Oranjé”-val részt vett az 1996-os, 2000-es, 2004-es Európa-bajnokságon, valamint az 1998-as világbajnokságon is.

Frank és Ronald de Boer

A de Boer-fivérek is az Ajax-iskolából kerültek ki a labdarúgás színpadára, mint Reiziger, vagy Overmars. Az ikerpár 1970. május 15-én látta meg a napvilágot az Észak-Holland tartománybeli Hoorn városkában. Mindketten az Ajax akadémián sajátították el a labdarúgás alapjait: Frank 1984-ben, Ronald 1983-ban került a holland sztárcsapat utánpótlás-bázisára. Mindketten végigjárták a Klub szamárlétráját, mielőtt bemutatkozhattak volna a felnőttek között. Debütálásukra az Eredivisie küzdelmeiben 1988-ban került sor. Frank de Boer a védelem egyik oszlopa volt: középhátvédet, vagy liberót játszott pályafutása alatt. Ezzel szemben Ronald inkább a támadószekcióban érezte jól magát: támadó középpályás, esetenként csatár poszton alkotott maradandót.

Mindketten tagjai voltak a ’90-es évek közepén felemelkedő, sikereket elérő Ajax Amszterdamnak: van Gaal irányítása alatt bajnokságokat, BL-t, nemzetközi kupákat nyertek – s Reiziger, Overmars, ill. Cocu csapattársai voltak. Némi eltérés kettejük Ajax-ban betöltött szerepében, hogy míg Frank 1988-99 között megszakítás nélkül a fővárosi gárda alkalmazottja volt, addig Ronald 1991-93 között Twente alkalmazásában állt. Ugyancsak közös pont sportolói pályájukon, hogy egyszerre léptek a Katalán Óriás alkalmazásába: 1999. januárban, van Gaal hívásának eleget téve lettek az FC Barcelona alkalmazottai.

Kétségtelen, hogy a fivérek közül Frank volt a tehetségesebb, sikeresebb és eredményesebb, így volt ez a katalán fővárosban is. Ronald de Boer csupán egyetlen szezont töltött el a Klub alkalmazásában, s Louis van Gaal menesztésekor, neki is mennie kellett. Ronald de Boer összesen 54 meccsen lépett pályára a Barçában, és 3 gólt ért el. Ezzel szemben Frank egészen 2003 nyaráig a csapat alkalmazásában maradt, így jóval maradandóbb teljesítményt nyújtott: 215 fellépésén 14 találattal örvendeztette meg a katalán szurkolókat.

Mindketten 1998. január 20-án, egy Spanyol Kupa-mérkőzés alkalmával debütáltak a Barça színeiben: a Benidorm otthonában vendégeskedett a Blaugrana, s 1-0 arányú győzelmet arattak a fiúk. A győztes gólt a 88. percben Ronald szerezte. Az első „fél” szezonjukban Frank mindjárt a kezdőcsapatban találta magát, rendszeres lehetőséget kapva van Gaaltól, de Ronald szolgálataira is 13 bajnokin számított a holland mester. A szezon végén pedig mindketten spanyol bajnoknak mondhatták magukat. Tökéletes kezdet az ikrektől. Első teljes szezonjukban is hasonló volt a képlet: Frank alapember, Ronald rendszerint csereként lépett pályára. Ronald két alkalommal volt eredményes a 37 fellépésén: először a Valencia elleni Spanyol Szuperkupa-döntő barcelonai felvonásán (3-3), majd a bajnokság 25. fordulójában a Valladolid hazai legyőzése (4-0) alkalmával. Frank a BL-sorozatban tudta kétszer bevenni az ellenfelek hálóját: a csoportkörben a Porto 4-2-es hazai legyőzésekor, ill. a Valencia elleni elődöntő visszavágóján (2-1). A csapat sikertelensége miatt 2000 nyarán az új elnök leváltotta van Gaalt a szakvezetői posztról, s vele együtt Ronaldus de Boer is távozott a csapattól. A Glasgow Rangers együtteséhez igazolt, ahol 2000-04-ig játszott, majd az arab világban futballozva fejezte be a pályafutását. A holland válogatottnak 1993 és 2002 között volt tagja, s 67 fellépésen 13 gólt szerzett; részt vett az 1994-es és 1998-as VB-n, ill. az 1996-, és 2000-es Európa-bajnokságokon.

Franciscus, azaz Frank de Boer még további három idényen keresztül erősítette a Katalán óriást, ahol a csapat alapembere, rendszeres kezdőtagja volt. Legtermékenyebb idénye itt a 2000/2001-es szezon volt, amikor 52 fellépésén öt gólt ért el. A BL-ben betalált a Leeds hazai legyőzése (4-0) alkalmával, a spanyol kupában pedig az Espanyol elleni hazai (1-1) mérkőzésen. A bajnokságban háromszor köszönt be: a Celta Vigo (3-3), a Rayo Vallecano (2-2) és a Valencia (0-1) elleni idegenbeli mérkőzéseken. A sikertelenség éveiben ő is azon holland játékosok közé tartozott, akinek a hozzáállásával, játékával elégedettek voltak a szurkolók. Az eredménytelenség, a kilátástalan játékon azonban ő sem tudott változtatni, így a „változás szele” őt is el sodorta: 2003 nyarán távozott a Klubtól, egy fél évet a Galatasarayban töltött el, majd 2004 tavaszát a Glasgow-ban – a testvérével együtt. 2004 nyarán vele együtt távozott a Közel-Keletre, pénzt keresni.

A holland nemzeti tizenegyben jóval többet játszott, mint Ronald: 1990 és 2004 között 112 alkalommal öltötte magára a címeres mezt, s ezeken 13 gólt ért el. Részt vett két világbajnokságon (1994, 1998) és három EB-n (1996, 2000, 2004). Az aktív pályafutás után edzői pályára lépett: volt a nemzeti tizenegy mellett másodedző (2008-10), az Ajax (2010-2016), ill. az Internazionale (2016) felnőttcsapatának az edzője.

Marc Overmars

A következő holland játékos, aki négy idényt töltött el a Blaugrana kötelékében, 1973. március 29-én született a közép-hollandiai Emst városában, amely Gelderland tartományban fekszik. Már öt évesen futballiskolába került, nevezetesen az SV Epe utánpótlás-bázisra, ahol egészen 1987-ig tanult, ill. sajátította el a labdarúgás alapjait. Kiváló fizikumú, gyors, technikás játékos volt már gyermekkorban is, így a támadóharmadban kamatoztathatta tudását: klasszikus szélsőként került 1987-ben a Go Ahead Eagles utánpótlás-csapatához, ahol három esztendőt töltött el. 1990-ben mutatkozott be az Eredivisie küzdelmeiben, s lett a Go Ahead felnőttcsapatának tagja. Az 1991/92-es szezont a Willem II együttesénél töltötte, majd van Gaal kérésére az Ajax AFC igazolt játékosa lett. A következő öt esztendő minden sikerének aktív részese lett: háromszoros bajnok, 1995-ben BL-győztes, majd Európai Szuperkupa-, ill. Interkontinentális Kupa-győztes. 1997 nyarán az Arsenal együttesébe távozott, ahol három idény alatt bajnoki címet, FA Kupát, ill. angol szuperkupát nyert.

Az FC Barcelona alkalmazásába 2000 nyarán került, amikor Serra Ferrer kívánságára igazolták le. A következő négy idényben összesen 141 tétmeccsen lépett pályára, ez idő alatt pedig 19 gólt ért el. A bemutatkozására 2000. július végén az Amszterdam Tornán került sor – éppen az Arsenal ellenében. A spanyol bajnokságban 2000. szeptember 9-én az FC Barcelona- Málaga hazai bajnokin került sor (2-1). Az első gólját a Barça színeiben a 3. fordulóban megrendezett Barça-Racing Santander (3-1) bajnokin szerezte meg. Ez a szezonja volt a legeredményesebb, mint a lőtt gólok számát tekintve, mint a pályára lépést nézve. Azt is mondhatjuk, hogy a 2000/01-es idényben elkerülték a sérülések, így a csapat hasznára tudott lenni. Későbbi szezonjaiban mindig valami sérülés megakadályozta abban, hogy folyamatosan, kiemelkedő teljesítményre legyen képes. Alig volt olyan időszak, amikor ne bajlódott volna kisebb-nagyobb sérülésekkel, így formába sem tudott lendülni, s a Barçát sem tudta segíteni. A legjobb időszaka a 2011. év tavasza volt, miután Serra Ferrert menesztették, s Rexach érkezett a helyére: gólokat lőtt, pontokat érő találatokat ért el, szinte megtáltosodott. A csapat a 4. helyen végzett, ama emlékezetes Rivaldo-gólnak köszönhetően, amelyet a Valencia ellen szerzett (3-2).

A következő szezonokban már jóval kevesebb lehetőséget kapott, ami – mint említettem – a sérüléseinek volt köszönhető. Ugyanakkor a 2002/03-as szezonban, amikor pályán volt hasznos tagja volt a csapatnak: a fellépésein összesen hét gólt ért el, közülük a 2003. március 23-i FC Barcelona-Racing bajnoki volt a legemlékezetesebb (6-1), amikor duplázni tudott. Elmondható, hogy ebben az idényben is az edzőváltás után került jobb formába, mikor van Gaalt Radomir Antic váltotta a padon. 2003 nyarán bekövetkező változások nem érintették a helyzetét a Barçában: Frank Rijkaard számított a játékára: a bizalmat meghálálva, rendszerint jó teljesítménnyel segítette a Barçát. Azonban a sérülések ebben a szezonban sem kerülték el, ami aztán nemcsak a barcelonai karrierjének, hanem a pályafutásának is véget vetettek. A visszatérő térdsérülések miatt így 2004 nyarán bejelentette visszavonulását az aktív labdarúgástól. Mikor elhagyta a Barçát, az El Mundo így búcsúzott Overmars-tól: „A gyakori sérülések megakadályozták abban, hogy folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtson”.

A holland válogatottban 1993 és 2004 között 86 alkalommal szerepelt, s 17 gólt szerzett. Részt vett az 1994-es és 1998-as világbajnokságon, ill. a 2000-es és 2004-es Európa-bajnokságon is. Az aktív pályafutás befejezése után sem szakadt el a futballtól, jelenleg az Ajax AFC sportigazgatója (2012-től).

Phillip Cocu

Phillip John-William Cocu 1970. október 29-én született Eindhovenben, de három évesen Zevenaarba költöztek, ahol az apja munkát vállalt. Itt kezdett el futballozni, a helyi utánpótlás-bázison, a DCS csapatában. Innen került a De Graafschap akadémiájára, ahol hamarosan kitűnt képességeivel, technikai tudásával és gyorsaságával. Rendszerint a pálya középső harmadában játszott: igazi, vérbeli középpályássá formálódott fiatal évei végére. Elsősorban védekező középpályás posztján nyújtott kimagaslót és emlékezeteset. 1998-2004 között a Barçában is rendszerint ezt a posztot töltötte be.

1987 nyarán került az AZ Alkmaar alkalmazásába, ahol egészen 1990-ig játszott; a holland első osztályban 1989. január 22-én mutatkozott be egy NEC Nijmagen elleni bajnoki alkalmával. Összesen 53 meccset játszott az AZ alkalmazásában, s 9 gólt ért el, miután a Vitesse együtteséhez igazolt. A következő öt szezont itt töltötte el: a csapat meghatározó egyénisége, alapembere lett, amit alátámaszt, hogy 153 meccsen lépett pályára, s 28 gólt lőtt. Ez a kiváló teljesítmény pedig felkeltette a PSV szakembereinek a figyelmét, így 1995-98 között az Eindhoven játékosa lett – először pályája során. Bajnokságot (1996/97), holland kupát, holland szuperkupát nyert ebben a három idényben, csapata meghatározó játékosa, majd holland válogatott lett. Szikár testalkata, gyorsasága, jó fizikai képességei okán egy olyan poszton tudott sérülésmentesen teljesíteni, ahol pedig gyakoriak szoktak lenni a kisebb-nagyobb húzódások, sérülések. Játékintelligenciája, pályán való tökéletes látásmódja arra predesztinálták, hogy a PSV csapatából továbblépve, egy topcsapat tagja legyen. Így tehát eleget téve Louis van Gaal hívásának, 1998 nyarán a Katalán Óriás alkalmazásába állt.

A következő hat szezonban az FC Barcelona alapembere, meghatározó személyisége lett, majd a 2000-es évek elején a csapat második számú csapatkapitányává emelkedett, Luis Enrique mögött. A szurkolók nagyon hamar megszerették a csupa szív, tökéletes képességekkel és készségekkel rendelkező játékost, aki rögtön első szezonjában spanyol bajnoki címet ünnepelhetett a csapat tagjaként, meghatározó játékosaként. Első hivatalos meccsét a Barçában 1998. augusztus 18-án játszotta a Real Mallorca elleni Spanyol Szuperkupa-döntő első meccsén; a bajnokságban augusztus 30-án, egy Racing Santander-FC Barcelona meccsen (0-0) debütált. Első gólját október 17-én a Barça- Salamanca (1-1) bajnokin szerezte – ez a gól egyben pontot is jelentett a csapat számára. A bajnokság 10. fordulójában a Tenerife elleni hazai győzelem (4-1) alkalmával duplázni tudott, így nemcsak a védekezésben, de a gólgyártásban is jeleskedett a szikár középpályás. A 27. fordulóban az ő két góljával hozta el az együttes a 3 bajnoki pontot a Real Sociedad otthonából (0-2). Bemutatkozó szezonjában 36 bajnokin volt a pályán: a 25. fordulót és a 31. etapot is eltiltás miatt kellett kihagynia. Előbb 5 sárga kártya miatt, majd egy piros lapos büntetés okán. Az 1998/99-es bajnoksággal végződő idényben összesen 3125 percet töltött a pályán; ennél többet csak Rivaldo játszott a Barçában. Ha végignézünk a hat barcelonai idényén, hasonló adatsorokkal találkozhatunk: átlagban 2900 percet töltött a pályán idényenként. Nehéz lenne nem észrevenni, hogy megkerülhetetlen, mellőzhetetlen láncszeme volt ennek az időszaknak. Edző jött, edző ment, eredmények nem igazán, ő azonban konstans szereplője volt a csapat játékának.

Az 1999/2000-es idénye is hasonló módon sikerült: alapemberként, stabil kezdőként, nyolc gólt szerzett pályára lépései alkalmával. A BL-csoportmeccsen góllal vette ki a részét az Arsenal idegenbeli legyőzésekor (2-4), s a bajnokságban is többször kimagaslót alkotott. A 14. fordulóban a Real Mallorca hazai legyőzésekor (3-2), ill a 24. etapban a bilbaói 4-0-s siker alkalmával is duplázni tudott. Majd a BL-elődöntő visszavágójának végén az ő találatával nyert a csapat a Valencia ellen 2-1-re; ez ugyancsak szépségtapasz volt, mégis érdemes kiemelni. Phillip Cocu továbbra is meghatározó eleme volt a Barça játékának: Pep Guardiola, Luis Figo mellett a középpálya oszlopa volt, aki nem csupán a védekező középpályás feladatait látta el magas színvonalon, hanem a támadások segítéséből, a góllövésből is tevékenyen kivette a részét.

2000 nyarán van Gaal távozott, ő maradt, és mindvégig meghatározó csapattag volt. Serra Ferrer, Rexach, Antic és Frank Rijkaard is számított a kiváló holland játékára, tapasztalatára, határozottságára. A csapat egyik vezéreként mindent elkövetett annak érdekében, hogy a Barça továbbra is sikeres tudjon lenni – hogy ez nem sikerült, nem rajta múlott. Pep 2001-es távozása után Gabrival és a fiatal titán, Xavi Hernándezzel alkották a középpályát: Luis Enrique és ő lettek a csapat vezérei. A bajnokságban nem tudták állandósítani a jó formájukat, meglepő vereségekbe, döntetlenekbe szaladtak bele, így ekkor is elmaradt a bajnoki cím. A BL-ben az elődöntőig meneteltek, itt a Real Madrid jelentette a végállomást. Az újabb sikertelen idény után a klubvezetés visszahívta a csapat élére van Gaalt, s ezzel kezdetét vette a vesszőfutás kiteljesedése: az idegenlégiósok uralták az öltözőt, ahol nehéz volt fegyelmet, összhangot tartani. Cocu, Luis Enrique mindent megpróbáltak, de nem járhattak sikerrel.  Annyi féle náció gyűlt össze, hogy sokszor egymás nyelvét sem értették meg a csapattagok. A csapat szenvedett, s Cocu is egyre kedvetlenebb lett. Ennek a helyzetnek vetett véget van Gaal lemondása, az elnökváltás. S így, bár Cocu már szóban elígérkezett a PSV-nek 2003 nyarától, mégis úgy döntött, hogy enged az új Barça-vezetés, és Rijkaard kérésének: egy évvel meghosszabbította 2003-ban lejáró szerződését.
A döntését nem bánta meg Phillip, hiszen részese lehetett egy új korszak hajnalának, a sikerek, az önbizalom visszatérésének a Blaugrana háza tájára. Franknél is alapember volt, stabil kezdő: a bizalmat kiemelkedő játékkal, s gólokkal hálálta meg. Rögtön az 1. fordulóban az ő góljával nyert a csapat a Bilbao otthonában (0-1), majd a 3. etapban az Albacete idegenbeli legyőzéséből (1-2) is góllal vette ki a részét. A jó rajt, az új edző, a visszatérő optimista hangulat új életet „adott” Cocunek is, aki Xavi és Gabri oldalán a középpálya alapembere volt: 36 bajnokin lépett pályára, 3129 percet töltve a zöld gyepen. Ezzel a csapat legtöbbet foglalkoztatott játékosa volt a búcsúszezonjában. Elképesztő, példa értékű, kimagasló teljesítmény. A szezon végén bajnoki ezüstérmet szerzett a csapattal, s így búcsúzott el a Camp Nou közönségétől. A holland középpályás hatalmas tisztelettel övezték Barcelonában: a mai napig emlékeznek kimagasló intelligenciájára, s rendszeres látogatója a Barça-meccseknek is.

Idény	La Liga	Copa del Rey	Európa	Sp. Szkupa.	Összesen
1998/99	36/12	5/0	3/0	2/0	46/12
1999/00	35/6	4/0	12/2	2/0	53/8
2000/01	35/3	7/0	13/1	–	55/4
2001/02	34/2	–	16/0	–	50/2
2002/03	29/3	–	10/2	–	39/5
2003/04	36/5	5/0	7/1	–	48/6
Összesen	205/31	21/0	61/6	4/0	291/37

A Barçában játszott meccsei

2004 nyarán lejáró szerződését nem hosszabbította meg, hanem búcsút intve a katalán fővárosnak, visszatért a PSV Eindhoven együtteséhez, ahol még három sikeres idényt töltött el. Érdekesség, hogy a 2006/07-es idényben Ronald Koeman volt az edzője a csapatnak, s Cocunek is. Ebben a három szezonban három bajnoki címet és egy Holland Kupát nyert a csapattal, ill. a BL 2004/05-ös idényében BL-elődöntőt játszott, ám a Milannal szemben, szerencsétlen módon, kiestek (3-3-as összesítéssel, az olaszok idegenben lőtt góllal jutottak csak tovább). 2007 nyarán távozott a holland bajnokcsapattól, s egy fél évre Katarba ment levezetni. 2008 elején vonult vissza az aktív pályafutástól.

A holland válogatottat 1996 és 2006 között erősítette: 101 alkalommal 10 gólt ért el; részt vett az 1998-as és 2006-os világbajnokságon, az 1996-os, 200-es és 2004-es EB-n is. Az 1998-as VB elődöntője, amit a brazilok ellen vívtak, különösen emlékezetes maradt a számára is: a tizenegyes-párbajban az ő büntetőjét is védte Taffarel. A 2004-es EB-n is elődöntőt játszhatott az „Oranjéval”, de a portugálok ellenében alulmaradtak.

A labdarúgó-pályafutása után nem szakadt el a zöld gyeptől: edzőként folytatta pályáját. 2008-12 között a holland válogatottnál volt a kapitány asszisztense, majd a PSV alkalmazásába állt; itt 2013 nyara óta tölti be a vezetőedzői feladatokat.

Visca el Barça!