Az 1960-as években a csapat kevésbé tudott sikeres lenni, azonban kiemelkedő játékosai ezekben az esztendőkben is szép számmal akadtak. Az alábbiakban egy évtized meghatározó labdarúgóinak rövid pályafutását olvashatják a Kedves Szurkolók – Olvasók. Jó szórakozást hozzá! A csapatképen az 1963-as Spanyol Kupa-győztes csapat két tagja – Segarra és Olivella – valamint a tréner, Josep Gonzalvo II látható.
„Foncho”
Az 1960-as évtized egyik meghatározó hátvédje, akinek fontos szerepe volt az évtized sikereiben. 1960 nyarán érkezett az FC Barcelona csapatához, és 1967 nyaráig viselte a gránátvörös-kék mezt. Már az első idényétől kezdve alapembérévé vált a katalán csapat védelmének, rendszerint a jobb oldalon segítve a csapatot. Az 1961-es BEK – döntőn is végig a pályán volt, a kettes számú mezt viselve.
Alfonso María Rodríguez Salas, akit a spanyol futballban csak „Foncho” néven ismernek, 1939. április 29-én született Tenerife szigetén fekvő La Laguna városkában, és bántóan rövid életet élve, 1994. március 20-án hunyt el a katalóniai L’Hospitaletben. A kiváló képességekkel megáldott védő Tenerifén kezdte el pályafutását, itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival. Erős testalkata, átlagosnál erősebb testfelépítése okán az edzők már ifista korában a védelembe irányították „Fonchót”, aki végül itt vált ismert és elismert labdarúgóvá. Gyermekként az Orotava és a Porteno kölyökegyütteseiben sajátította el a labdarúgás alapjait, majd 1956-ban, 17 éves korában került a Tenerife együtteséhez. Itt két idényt töltött el, majd az Eldense (1958-1959) és a Murcia (1959-60) csapatának alkalmazásába került. A fejlődése olyannyira szembetűnő volt, hogy a katalán csapat vezetőinek szeme megakadt rajta, és 1960 nyarán szerződést ajánlottak a számára. „Foncho” pedig kapva-kapott az alkalmon, s a katalán fővárosba tette át székhelyét.
A Blaugrana együttesében 1960 és 1967 között 92 bajnokin lépett pályára, de gólt nem sikerült elérnie. Ez persze érthető is, hiszen neki nem a góllövés, hanem a kapott gól megakadályozása volt a feladata – ebben pedig nagyon hasznosan szolgálta csapatát. A csapathoz Ljubisa Brocic kérésére került, de a szerb tréner távozása után is fontos eleme maradt a katalánok védelmének. A CD Europa elleni barátságos meccsen mutatkozott be a Barçában, míg a bajnokságban a Betis Sevilla elleni hazai meccsen (2-1) debütált, 1961. január 22-én. Első két idényében összesen 11-11, a harmadikban 28, a negyedikben 10, majd 14, a hatodikban öt, míg az utolsó barcelonai évében 13 alkalommal lépett pályára bajnoki mérkőzésen. A csapattal 1962/63-as idényben Spanyol Kupát, 1965/66-ben pedig Vásárvárosok Kupáját nyert, a bajnoki elsőség kimaradt az életéből. A Benfica elleni 1961-es – vesztes – BEK-döntőn azonban a pályán volt a kezdőcsapat tagjaként.
Amikor 1967-ben távozott a katalán egyesülettől a Real Zaragozához igazolt, ahol egy idényt töltött el, és nyolc bajnokin lépett pályára. A Selección Espanyolában kétszer szerepelt, és egy gólt ért el, mégpedig 1961. április 19-én a Wales elleni Vb-selejtező mérkőzésen, amelyet Madridban rendeztek meg.
Pályafutása során – védőként – úgy játszotta le a mérkőzéseit, hogy nem kapott sem sárga, sem pedig piros lapot! Mivel védőről van szó, elmondhatjuk, hogy ez egy igazán kiemelkedő teljesítmény! A védelem tagjaként is igyekezett szabályosan szerelni, nem durván játszani. Kemény volt, határozott, de mindig megmaradt a fair play keretein belül, amiért az ellenfelei is tisztelték. A mindig jó kedélyű, kedves játékos, miután szögre akasztotta a stoplist, visszatért Katalóniába, és L’Hospitalet de Llobregat városkában telepedett le, ahol 1994. március 20-án, mindössze 55 éves korában elhunyt. Halálának oka: vastagbél-daganat.
Jesús Garay
A baszk származású hátvéd az Athletic Bilbao együttesének emblematikus alakja, a baszk labdarúgás egyik legzseniálisabb védője, aki pályafutásának zenitjén érkezett az FC Barcelona csapatához hatmillió pezetáért, hogy öt idényen keresztül szolgálja a katalán óriást.
Jesús Garay Vecino 1930. szeptember 10-én született Bilbaóban, és 1995. február 10-én hunyt el ugyancsak a baszk fővárosban, mindössze 64 esztendőt megélve. A labdarúgással már fiatal gyermekkorában megismerkedett, és a Santutxu (1945-1946) kölyökcsapatában látogatott először edzéseket. Ezt követően a Begoná csapata következett (1946-49 között), ahol megkapta azokat a szakmai, taktikai alapokat, amelyek segítségével az 1950-es évek spanyol labdarúgásának egyik legmegbízhatóbb középső védőjévé emelkedhetett. Jó testi adottságai, elnyűhetetlen fizikai ereje miatt edzői szerették, és ha a pályán volt, nagyobb biztonságban érezték magukat. Egyéves átmenetet követően – 1949-50 között még az Erandio együttesénél töltött, került a baszk klasszis csapatba, amelyet tíz idényen keresztül hűen és maximális odaadással szolgált. A Primera Divisiónban 1950. október 8-án egy Bilbao – Celta Vigo (9-4) mérkőzésen debütált. Az Athletic Bilbaóval egyszeres bajnok (1955/56) és háromszoros Spanyol Kupa – győztes (1955, 1956, 1958) volt. A Bilbao színeiben 292 mérkőzésen szerepelt: ebből 236 bajnoki, 50 spanyol kupa-meccs és hat BEK-fellépés. A bajnoki találkozókon hét gólt ért el, ami egy védőtől nagyszerű teljesítménynek számít. A Bilbao hőskorának utolsó sikereinek aktív részese volt, aki 1960 nyarán fájó szívvel, de búcsút intett a Bilbaónak, hogy a katalán fővárosban folytassa eredményes pályafutását. A kiváló védőért hatmillió pezetát fizetett a katalán egylet.
Szerencsétlenségére, akkor érkezett a Blaugrana együtteséhez, amikor az sikerkorszakának utolsó évét „taposta”. Az öltözőn belüli egyensúly megbomlott, ennek következtében Herrerának távoznia kellett, mivel a szurkolók és a vezetőség nem nézhette tétlenül Kubala mellőzését, és a lelátóra való száműzetését. Garay ennek ellenére hamar beilleszkedett a Barçába, rövid időn belül elfoglalta helyét a védelem közepén, amit az idősödő Segarra és a visszavonuló Seguer kiesése tett lehetővé. A szakvezetés a legendás védőket egy tapasztalt védővel kívánta pótolni, és erre tökéletes személyt talált Garay személyében. A Barcelonában összesen 87 bajnokin lépett pályára, s ezeken összesen három gólt ért el. Ebből kettőt az 1961/62-es idényben: az elsőt a 7. fordulóban az Oviedo otthonában 2-0-ra megnyert mérkőzésen, a másodikat pedig a 24. körben az Osasuna elleni hazai 3-1-es győzelemkor. Harmadik bajnoki találatát az 1963/64-es szezon 3. fordulójában érte el, amikor a Murcia otthonában 5-1-re győzött a Barça. Azonban ezen a meccsen súlyos sérülést szenvedett, és az egész szezont kénytelen volt kihagyni – csupán a 30. fordulóban léphetett újra pályára a bajnoki pontvadászatban.
A Blaugranával nem tudta megismételni bilbaói sikereit, de ez nem rajta múlott elsősorban. Trófeái számát mindössze egy Spanyol Kupa – elsőséggel tudta szaporítani (1962/63), ill. részt vett a csapat 1960/61-es BEK – menetelésében is, amikor Bernben a Benfica ellen döntőt játszhatott a csapat. Ezen a döntőn a 6-os számú mezt viselve Garay is végig a pályán volt, de hiába játszott megbízhatóan a portugálok győzelmét nem tudta megakadályozni. Öt idényt követően elhagyta a Barçát, egy évet még játszott a CD Málaga együttesében, majd befejezte aktív pályafutását.
Középhátvédként nemcsak a klubcsapatait, hanem a spanyol válogatottat is jó játékkal szolgálta 1953 és 1962 között. A „Selección Espanola” színeiben 29 alkalommal lépett pályára, és egy gólt ért el – mégpedig az 1957. január 30-án Madridban megrendezett Spanyolország – Hollandia (5-1) barátságos találkozón, ahol ő szerezte a spanyolok első találatát. A válogatottal részt vett az 1958-as és 1962-es világbajnokságokon, ill. az 1960-as Európa-bajnokságon is.
Garay erőssége volt a kiváló helyezkedés, a kiváló technikai adottságok ill. a labda kontrollálása. Ezek tették az ’50-es évek legkiválóbb középhátvédjévé, a klasszikus védőpozíció kiemelkedő képviselőjévé. Azonban nemcsak a védekezésben, de a támadások elindításában is nagy szerep hárult rá, amit ugyancsak magas szinten művelt. Annak ellenére, hogy 1960-ban elhagyta a San Mamés-t, a Bilbao szurkolói mindig hatalmas tisztelettel voltak iránta.
„Chus” Pereda
Jesús María Pereda Ruíz de Temino, ismertebb nevén „Chus” Pereda 1938. június 23-án a León-Kasztília tartománybeli Medina de Pomar városában született, Burgos közelében. Itt ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, az Alcázar és a Balmaseda kölyökcsapataiban edződve.
Az 1960-as évek zseniális középpályása, aki nemcsak az FC Barcelona, de a spanyol válogatott karizmatikus személyisége is volt. Mielőtt azonban Katalóniába került volna, 18 évesen a baszk SD Induatxu labdarúgója volt (1956-58), ahol a veterán Pérez Lezama csapattársa lehetett. Hiába szeretett volna bekerülni az Athletic Bilbao együttesébe, ezt nem érhette meg, mivel a Bilbao csak baszk nemzetiségű labdarúgókat volt hajlandó alkalmazni, így kénytelen volt elhagyni Baszkföldet, és a Real Madrid játékosa lett. A fővárosban azonban csak egy idényt töltött el, mivel az „aranykorát” élő Realba nem volt hely számára. Ezzel együtt BEK-győztesnek (1958) és bajnoknak (1958) mondhatja magát a „blancók” színeiben. 1959-ben azonban kölcsönadták a Valladolidnak, majd 1959-61 között a Sevilla alkalmazásában állt. 1961 nyarán igazolta le az FC Barcelona, ahol nyolc szép idényt töltött el, ahol megtalálta a helyét, a számítását, és igazi otthonra lelt a Nou Campban.
Az FC Barcelonánál azonban olyan időszakban vált meghatározó játékossá, igazi alapemberré, amikor a csapat nem tudott sikeres lenni. Hiába voltak kiváló csapattársai, jó góllövők a csapatban, a kiváló irányító középpályás nem tudott csodát művelni. A katalán csapat színeiben összesen 312 alkalommal lépett pályára, és 107 gólt ért el; ebből bajnoki mérlege: 134/41. Legeredményesebb szezonja az 1963/64-es volt, amikor 25 bajnokin 12 gólt ért el, s ennek köszönhetően kihagyhatatlan tagja lett a spanyol válogatottnak is, amellyel EB-aranyérmet nyert 1964 nyarán. A bajnokik közül a legemlékezetesebb meccse ebben a szezonban az 1964. március 1-jén lejátszott Barcelona – Levante (6-2) volt, ahol mesterhármast ért el. Rá három hétre a Bilbaót hazai pályán az ő duplájával sikerült legyőzni 2-1-re, azaz kiváló formába lendült. A katalán óriásnál eltöltött nyolc éve alatt végig a csapat alapembere volt, szinte minden bajnoki idényt végigjátszott. Edzők váltották egymást, de Pereda játékára a középpályán minden tréner számított. Kiváló technikája, átlag feletti cselezőkészsége és a pályán való látása a ’60-as évek Barcelonájának igazi vezéregyéniségévé tette. A csapattal ugyan bajnoki címet nem sikerült szereznie, de így sem maradt trófeák nélkül. Részese volt két Spanyol Kupa-elsőségnek (1963, 1968), ill. egy VVK-győzelemnek (1966).
1964: EB-siker
A Blaugrana színeiben 1961. szeptember 30-án egy idegenben megrendezett „klasszikuson” mutatkozott be, amelyen a Real Madrid 2-0 arányban győzedelmeskedett. Első barcelonai gólját is ebben az idényben szerezte meg: a 12. fordulóban egy FC Barcelona – Atlético Madrid (5-1) találkozó 25. percében talált be Edgardo Medinabeytia hálójába. A spanyol Kupa – győzelmek mindegyikén pályán volt, az 1963-as Zaragoza elleni 3-1-es győzelem alkalmával ő szerezte a csapat első találatát is.
Mint azt korábban említettem, a spanyol válogatottban is szerepet kapott: 1960 és 1968 között 15 alkalommal lépett pályára, és hat gólt ért el. Ezen hat gólja közül kettő különösen nagy fontosságú volt, mivel az 1964-es Európa-bajnokság négyes döntőjében talált be az ellenfelek hálójába. Az elődöntőben a Magyarország elleni meccsen (2-1) a 35. percben az ő góljával szerezték meg a vezetést a spanyolok. A döntőben aztán megismételte ezt a teljesítményét: a Szovjetunió ellen 2-1-re megnyert mérkőzés 6. percében szerzett vezetést José Villalonga edzette spanyol nemzeti tizenegynek. A győztes gólból is tevékenyen kivette a részét, hiszen ő adta a passzt Marcelinónak, aki bevette Lev Jasin hálóját, s szerezte meg a győzelmet a spanyoloknak.
Aktív pályafutása végén a Sabadell (1969-70) és a Real Mallorca (1970-72) együtteseiben szerepelt még, majd a szögre akasztotta a stoplist. Ezt követően edzői pályára lépett, nagyrészt spanyol utánpótlás-válogatottaknál kapott megbízatást, ahol két kiemelkedő eredményt is sikerült elérnie. 1988-ban az U16-os válogatottal Európa-bajnok lett, ill. 1985-ben az akkori U20-as nemzeti csapattal világbajnoki ezüstérmet szerzett. 2011. szeptember 27-én, daganatos betegség következtében hunyt el Barcelonában.
Pedro Zaballa
Teljes nevén Pedro Zaballa Barquín, akit azonban a spanyol labdarúgás berkeiben csak „Peru” Zaballa néven szoktak emlegetni. 1938. július 29-én született a Kantábria tartománybeli Castro Urdiales városkában, és 1997. június 4-én hunyt el az asztúriai Oviedóban. A ’60-as évek kiváló csatára, jobbszélsője 1958 és 1971 között folytatta aktív pályafutását, melynek során a legeredményesebb esztendőket a Racing Santander és az FC Barcelona együttesében töltötte el.
Pályafutását a Castro FC (1955-56) kölyökcsapatában kezdte, amely szülővárosa együttese volt. Itt ismerkedett meg a futball alapjaival, itt érezte meg a góllövés örömét, és ragadt meg pályája végéig a támadósorban. Ezt követően is helyi csapatokban edződött, mielőtt 1958-ban a Racing Santander csapatához került volna. A kantábriai együttest három éven keresztül erősítette, ahol 54 bajnoki mérkőzésen szerepelt a Ligában, de gólt nem sikerült elérnie. Ennek ellenére felkeltette a katalán csapat szakvezetésének figyelmét, akik a távozó csatárok, gólfelelősök által hátrahagyott űrt kívánták pótolni. 1961-ben befejezte pályafutását Kubala, elhagyta a csapatot Czibor és Luis Suárez, így szükség volt csatárokra. Így került a választás „Peru” Zaballára, aki 1961 és 1967 között hat idényen keresztül szolgálta a gránátvörös-kék színeket.
A Barça színeiben 1961. szeptember 24-én a Bilbao elleni hazai (4-2) mérkőzésen debütált, míg első barcelonai színekben elért góljára a 30. fordulóig kellett várni. 1962. április 1-én a Blaugrana hazai pályán volt csapatát, a Santandert fogadta, és 8-0-ra legyőzte őket; a mérkőzés 26. percében talált a kapuba Zaballa, ami a csapat második gólja volt ezen gólgazdag találkozón. Legeredményesebb szezonja az 1966/67-es volt, amikor 26 bajnokin tíz gólt ért el, emellett kétszer jutott el hét-hét gólig. Barcelonai éveinek két igazán emlékezetes pillanata volt, amelyekkel beírta nevét a klub történelemkönyvébe. Az egyik ilyen találkozóra 1964. január 12-én került sor, amikor az FC Barcelona hazai pályán a Valencia gárdáját fogadta. A mérkőzés 54. percében Pedro Zaballa bevette Antonito kapuját, s ezzel megszerezte a Barça 2000. jubileumi bajnoki találatát! A bajnokit 4-0-ra nyerték a katalánok, „Peru” Zaballa pedig bevéste nevét a Klub történelemkönyvébe.
Másik emlékezetes bajnoki meccsére 1966. december 18-án került sor, amikor a Nou Camp vendége a Deportivo La Coruna együttese volt, és egy ötössel a hálójukban tértek haza Galíciába. A katalánok öt találatából Zaballa klasszikus mesternégyessel vette ki a részét, amit az 55. és 83. perc között ért el, mindössze 28 perc leforgása alatt! Klasszis teljesítmény, egy klasszis csatártól.
A Blaugranában összesen 109 bajnokin lépett pályára, és ezen alkalmakkor 28 gólt ért el; a Primera Divisiónban összesen 170/33-as mutatóval vonult vissza 1971-ben. Miután a Barcától távozott, ahol egy spanyol kupát (1963) és egy VVK-t (1967) nyert, a Sabadell (1967-70) és a Real Oviedo (1970-71) együtteseit erősítette.
A spanyol válogatottban egyetlen alkalommal lépett pályára: 1964. április 8-án Dublinban, amikor az ő két találatával nyertek a spanyolok 2-0-ra Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen; s ennek eredményeképpen Európa-bajnoknak vallhatja magát (1964).
Pályafutásának emlékezetes és igazán emberi pillanata volt, amikor az 1967/68-as idényben egy Real Madrid – Sabadell bajnoki mérkőzésen, gólhelyzetben megállt, és nem vitte tovább a labdát, miután konstatálta, hogy a madridiak portása, Junquera sérülten fekszik a gyepen. Eme cselekedetével 1968 végén Párizsban nemzetközi „Fair Play” – díjat vehetett át, és kivívta az egész spanyol labdarúgó-társadalom elismerő megbecsülését. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 58 évesen hunyt el Oviedóban.
José Antonio Zaldúa
A navarrai születésű csatár – teljes nevén José Antonio Zaldúa Urdanavia – 1941. december 15-én született Elizondóban. A kiváló képességű csatár, aki a ‘Nené’ becenévre hallgatott, az Oberena és a Real Valladolid utánpótlás-csapataiban ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, mielőtt a felnőttekhez került volna.
A Primera Divisiónban is a Real Valladolid tagjaként mutatkozott be 1960 őszén; a león-kasztíliai gárdában egyetlen idényt töltött el, amely időszakban 32 bajnokin lépett pályára, s 11 gólt ért el. A jól sikerült szezont követően került az FC Barcelona látókörébe, ahol a távozó góllövőket szerették volna pótolni. Erre egyik megoldásként került szóba Zaldúa neve, akit aztán 1961 nyarán le is igazolt a katalán csapat. A navarrai illetőségű csatár ezt követően kilenc idényen keresztül szolgálta a Blaugrana együttesét, ahol összesen 145 bajnokin lépett pályára, és 61 gólt ért el a Ligában. Az 1964/65-ös szezont kölcsönjátékosként az Osasunánál töltötte el.
A Barçában 1961. szeptember 3-án az FC Barcelona – Sevilla bajnoki (3-2) találkozó alkalmával mutatkozott be, míg első bajnoki gólját a 12. fordulóban az Atlético Madrid 5-1-es hazai legyőzésekor érte el. A következő idényben vált igazán meghatározó játékossá, ekkor 13 bajnokin 10 találatig jutott. Legemlékezetesebb meccse ebből a szezonból az Elche elleni hazai bajnoki volt, amikor a 4-0-s győzelemből (21. forduló) mesterhármassal vette ki a részét. Sajnos azonban a rendszeres pályára lépésben többszöri sérülés is megakadályozta, ami végigkísérte egész pályafutását. Alig múlt el úgy idény, hogy egészségesen, sérülés nélkül végig tudta volna játszani a teljes szezont. Csupán az 1967/68 és az azt követő szezont tudta – majdnem – végig játszani, s ekkor 12, ill. 11 gólt ért el.
Pályafutása során összesen 329 mérkőzésen lépett pályára a katalán klub színeiben, s ez idő alatt három Spanyol Kupát (1963, 1968, 1971) és egy VVK-t (1966) nyert; pályán volt az 1962-es VVVK-döntőn is, ill. az 1968-as KEK-döntő alkalmával is, amikor azonban vereséget szenvedett az FC Barcelona együttese. Az 1963-as Spanyol Kupa-döntőn az ő góljával állította be a csapat a végeredményt (3-1) a Real Zaragoza ellen. Az 1968/69-es idényben a csapat a KEK-ben egészen a döntőig menetelt, ahol azonban – jókora meglepetésre – 3-2 arányú vereséget szenvedett a csehszlovák Slovan Bratislava együttesétől. A mérkőzés 16. percében Zaldúa góljával alakult a döntő állása 1-1-es döntetlenre; ezt követően azonban a pozsonyiak kétszer is betaláltak Sadurni hálójába, és Rexach találata csupán a szépítést jelentette a katalánok számára.
A katalánok színeiben az európai kupaporondon összesen 29 mérkőzésen volt a pályán, és 22 gólt ért el. Ezek közül kiemelkedik az 1965/6-os idényből a DOS Utrecht elleni hazai találkozó, amelyen a 7-1-es győzelemből öt találattal (’14, ’17, ’55, ’59, ’82) vette ki a részét. Ebben a szezonban a 11 Vásárvárosok Kupája – fellépésén hét gólt ért el. Magyar vonatkozású pillanata a pályafutásának az 1969/70-es idény, amikor a Barcelona a Győri ETO csapatával csapott össze: a magyarok elleni mindkét találkozón eredményes volt. A 3-2-re végződött első találkozón kétszer (’31, ’71), a 2-0-s visszavágón pedig egy alkalommal (’62) volt eredményes.
Amikor 1971-ben elköszönt az FC Barcelona együttesétől még négy idényen keresztül szolgálta Katalónia futballját: 1971-75 között a CE Sabadell színeiben 126 bajnokin lépett pályára, és 18 gólt ért el. A spanyol válogatott mezét háromszor húzhatta magára, de gólt nem sikerült szereznie (1961-63). 2018. június 30-án a katalóniai Sant Andrés de Llavaneres városkában, 76 éves korában, visszaadta lelkét Teremtőjének.
Silvestre Eladio
A katalán születésű kiváló hátvéd teljes neve: Silvestre Eladio Graells, aki 1940. november 18-án Sabadell-ben látta meg a napvilágot. Pályafutásának nagy részét Katalóniában töltötte: az FC Barcelona mellett a Condal, a Lleida és a Gimnástic Tarragona együtteseit erősítette. A kakukktojást a Hercules Alicante együttese jelentette, amelyet 1972-74 között erősített.
Az 1960-as évek meghatározó védőegyénisége a pályafutását a Merkantil kölyökegyüttesében kezdte, s innen került az FC Barcelona kötelékébe az 1950-es évek közepén. 1959-ben aztán a Condal, majd a Lleida csapatához került, hogy erősödjön, kellő rutint 
szerezzen, felkészülve a Primera División küzdelmeire. Három idényen keresztül erősítette a két kisebb katalán együttest, majd 1962 nyarán visszatért a Blaugrana csapatához, hogy a következő tíz idényen keresztül meghatározó tagja legyen a csapatnak. A gránátvörös-kékek színeiben összesen 428 alkalommal lépett pályára, s ezen meccseken 14 gólt ért el; bajnoki mérlege: 226/8. A felnőttek között 1962. december 30-án mutatkozott be egy vesztes mérkőzés alkalmával: a katalánok az Osasuna vendégeként szenvedtek 3-1 arányú vereséget. Első idényében összesen nyolc bajnokin lépett pályára, majd a következő idénytől számítva vált a védelem alapemberévé. Első bajnoki találata, amely egyben a győzelmet is jelentette azon a találkozón a Barça számára, 1965. december 25-én esett, amikor a katalánok hazai pályán fogadták a Las Palmas együttesét, és 3-2-re győzedelmeskedtek: Eladio szerezte a harmadik találatot a mérkőzés 81. percében, ezzel 3-2-re alakítva a mérkőzés állását. Ebben az idényben még egyszer eredményes tudott lenni: a 19. fordulóban a Pontevedra ellen 3-0-ra megnyert meccsen. Legeredményesebb szezonja az 1966/67-es volt, amikor háromszor zörgette meg az ellenfelek hálóját. Ebből kettőt a Granada ellen hazai pályán megnyert (3-0) találkozón ért el a 7. fordulóban.
A ’60-as évek sikertelenségei nem rajta múltak, ezzel együtt is némi sikerélményben lehetett része. Így háromszor nyert a csapattal spanyol kupát (1963, 1968, 1971), ill. egyszer VVK-t (1966), és tagja volt a VVK – Szuperdöntőn győztes csapatnak is, amelyet 1971-ben hódított el az együttes. Elsősorban a védelem közepén helyezkedett el, szélsőt csak végszükség esetén játszattak vele az edzői. Kiváló testi adottságai mellé gyorsaság, robbanékonyság is párosult. Kellően határozott és kemény volt, a szabálytalanságoktól sem riadt vissza. Pályafutása során két piros lapot kapott: az elsőt 1964. október 25-én egy Sevilla – Barcelona (2-1) meccsen, a másodikat pedig 1969. október 26-án ugyancsak egy Sevilla elleni idegenbeli fellépésen. 1970/71-ben a Barça csapatkapitányaként irányította szeretett csapatát.
A spanyol válogatottban összesen tíz alkalommal lépett pályára (1966-70), de gólt itt nem ért el. 1966-ban egy Spanyolország – Uruguay mérkőzésen debütált La Corunában, majd a csapat tagjaként részt vett az 1966-os angliai világbajnokságon, ahol pályára lépett az Argentína elleni találkozón (2-1). A válogatottól 1970-ben egy Lausanne-ban lejátszott Svájc – Spanyolország mérkőzésen búcsúzott el.
1972-ben elhagyta az FC Barcelona együttesét, és a Hercules Alicantéhoz szerződött (1972-74), ahol a Segunda Divisiónban még 66 meccset játszott, majd két idényt a Gimnástic csapatánál töltött. Ezt követően befejezte aktív pályafutását, és a szurkolók megbecsülésétől övezve él Barcelonában.
Josep Maria Fusté
Josep Maria Fusté Blanch 1941. április 15-én született a katalóniai Linyola városában. Pályafutásának döntő részét az FC Barcelonában töltötte el, itt vált kiváló labdarúgóvá, lett spanyol válogatott, Európa-bajnok csapat tagja (1964), a nézők kedvence, aki pályafutásának befejezése után sem távolodott el szeretett klubjától.
A zseniálisan irányító középpályás a Barçában ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, itt nőtt fel, itt vált meghatározó játékossá. 1958-ban került az utánpótlás-csapathoz, ahonnan két esztendő múlva felkerült a felnőttek közé. Azonban, hogy erősödjön fizikálisan-taktikailag két idényre kölcsönadták az Osasuna együttesének, ahonnan 1962-ben tért vissza, és vált a csapat nélkülözhetetlen alapemberévé, a középpálya motorjává. A bajnokságban 1962. szeptember 16-án egy Bilbao elleni idegenbeli találkozón debütált, majd első találatát is megszerezte a 4. fordulóban. Ekkor a Deportivo La Coruna látogatott el a Nou Campba, és 5-2-re vereséget szenvedtek a galíciaiak: Fusté szerezte a csapat ötödik gólját a találkozó 78. percében. A következő fordulóban egy duplával terhelte meg a Málaga hálóját, egy 4-0-ra megnyert bajnokin.
Az 1963/64-es szezonja kiemelkedően jól sikerült, hiszen 30 bajnokin tíz gólt ért el. Ezzel a teljesítményével meghívót kapott Villalongától a spanyol nemzeti tizenegybe is, így részese volt a hispán labdarúgás első nagy sikerének, az 1964-es EB – győzelemnek. Ezt az idényt hatalmas elánnal kezdte, hiszen az első két fordulóban egy-egy duplát ért el: előbb a Pontevedra elleni idegenbeli, majd a Murcia elleni hazai bajnoki alkalmával. Az egész szezonban végig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott, így meghatározó szerepe volt a Barça eredményeiben, győzelmeiben. A középpályán kiválóan mozgatta csapatát, társait, számtalan gólpasszal járult hozzá a csapat eredményességéhez. Az 1966/67-es idényében is tíz találatig jutott, középpályás létére, azaz: nemcsak a kiszolgálásban járt élen, de a kapu előtt is magabiztosan lőtte be a helyzeteit.
1962 és 1972 között összesen 377 mérkőzésen lépett pályára az FC Barcelona színeiben; a bajnokságban 197-szer lépett pályára, és 47 gólt ért el a tíz barcelonai idénye alatt. Az említett időszakban háromszor nyert Copa Generalísimót (1963, 1968, 1971), 1965/66-ban Vásárvárosok Kupáját, ill. 1971-ben a VVK-szuperdöntőjét hódította el vezérletével a Barça. Az 1971-es, máig emlékezetes Spanyol Kupa-döntőben, ahol hosszabbítás után 4-3-ra verte a Blaugrana a Valenciát, ő szerezte a katalánok első találatát.
A Selección Espanyolában nyolc alkalommal lépett pályára, és három gólt ért el, ebből egyiket az Írország elleni EB-negyeddöntőjének hazai felvonásán, amelyet 5-1-re nyertek meg a spanyolok.
Aktív pályafutását a Hercules Alicante színeiben fejezte be, majd visszatért Barcelonába, ahol a veterán csapat játékosa, majd edzője lett. Az FC Barcelona veterán csapatának is ugyanolyan agilis, kiemelkedő játékosa volt, mint az első csapatnak. 2000-ben hagyott fel a veteránoknál az aktív futballal, addig kamatoztatta zseniális futballtudását. Ezt követően a veteránok edzője lett.
„Paco” Gallego
A zseniális spanyol középhátvéd 1944. március 4-én a Cádíz melletti Puerto Real városkában Francisco Fernández Rodríguez néven született. Nemzetisége okán kapta a „Gallego” melléknevet, mivel Andalúziában a szőke haja miatt „Galíciai” – nak becézték. Labdarúgó-pályafutását a Sevilla FC és az FC Barcelona között osztotta meg, azonban a nagyobb sikereket és a válogatottbeli meghívókat a katalán sztárcsapatból kapta. Gallego kiváló középhátvéd volt, aki nemcsak kiválóan helyezkedett, de nagyon jól fejelt: kiváló ütemben tudott felugrani, amivel rendszerint megverte a levegőben az ellenfél játékosait.
Pályafutása elején Andalúziában szolgálta a sportágat. A futball alapjaival a San José kölyökegyüttesénél ismerkedett meg, majd a sevillai vörös-fehérekhez került. 1961-ben lett az andalúz főváros nagyobbik csapatának tagja, és négy esztendőn át szolgálta az együttest. Ez idő alatt 69 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, s hét gólt ért el. Kiváló teljesítményével felhívta magára katalán csapat szakvezetésének figyelmét, akik a védelem megerősítésén fáradoztak ez idő tájt. Így 1965 nyarán visszautasíthatatlan ajánlattal keresték meg a Sevillát, valamint Gallegót, aki ennek eredményeként Katalóniába költözött, és egészen 1975-ig szolgálta a gránátvörös-kék mezes csapatot.
Érett és tapasztalt játékosként került a Barça alkalmazásába, ahol a beilleszkedéssel sem kellett sok időt eltöltenie. Szinte érkezése pillanatától kezdve biztos pontja volt a védelem közepének, ennek köszönhető magas mérkőzésszáma is: összesen 425 mérkőzésen viselte a Blaugrana mezét, és 24 gólt ért el; bajnoki mérlege: 248 mérkőzés és 17 gól a Ligában. Bajnoki bemutatkozására 1965. szeptember 9-én egy FC Barcelona – Real Mallorca bajnokin került sor, ahol a katalánok 3-1 arányban győzni tudtak. Első bajnoki találatát is megszerezte ebben az idényben: a 7. fordulóban hazai pályán az Atlético Madrid elleni meccs egyetlen barcelonai találatát szerezte, ami azonban csak szépségtapasz volt, hiszen a „colchonerók” 5-1-re diadalmaskodtak a Nou Campban. Legeredményesebb szezonja az 1969/70-es idény volt, amikor hatszor talált az ellenfelek hálójába, ami középső védőként igazán kiemelkedő mutatónak nevezhető. Ezen mérkőzések közül kiemelkedően emlékezetesnek bizonyult az 1969. december 28-án hazai közönség előtt lejátszott „klasszikus”, amelynek egyetlen találata Gallego nevéhez fűződik: a 29. percben vette be a madridi Junquera kapuját, s szerezte meg ezzel a két bajnoki pontot a Barcelona együttese.
A katalánokkal egyszer nyert spanyol bajnokságot, már barcelonai pályafutása végén (1974), de még ekkor is 22 bajnokin lépett pályára, és két gólt szerzett. Emellett kétszer nyert spanyol kupát (1968, 1971), valamint egyszer VVK-t (1966), ill. a VVK – Szuperdöntőjének megnyerésében is (1971) aktívan részt vállalt. 1975 nyarán sikerekkel a háta mögött elhagyta Katalóniát, és visszatért a Sevilla együtteséhez, ahol még öt idényen keresztül szolgálta az andalúzokat.
A spanyol válogatottban 36 alkalommal lépett pályára, és 1964-ben az Európa-bajnok csapat tagjának mondhatta magát. 1966-ban részt vett az angliai labdarúgó-világbajnokságon, s három mérkőzésen is pályára lépett.
