Az 1980-as években az FC Barcelonának voltak zseniális, kiemelkedő tudású játékosai, akikről a Hírességek Csarnokában külön megemlékezünk. S voltak olyan futballistái, akik ugyan nem álltak a „rivaldafény” közepén, mégis játékukkal, emberségükkel, becsületükkel öregbítették a Klub hírnevét, és nélkülük nem érhetett volna el sikert a Blaugrana. Az ő pályafutásukról olvashattok az alábbi történelmi írásban, amihez jó szórakozást kívánok! A fenti kép az 1982. május 15-i FC Barcelona – Standard Liége KEK-döntő (2-1) előtt készült a csapatról.

Allan Rodenkam Simonsen

Allan Simonsen (Vejle, 1952. december 15.) dán labdarúgó, edző. A Borussia Mönchengladbachban vált híressé, ahol 1975-ben és 1979-ben is elhódította csapatával az UEFA-Kupát. 1982-ben megnyerte a Barcelonával a KEK-et. Ő az egyetlen játékos, aki BEK-, KEK- és UEFA-Kupa döntőben is gólt szerzett. 1977-ben elnyerte az Aranylabdát. 55 alkalommal szerepelt a dán labdarúgó válogatottban, és 20 gólt szerzett. Játszott az 1972-es olimpián, az 1984-es Európa-bajnokságon és az 1986-os világbajnokságon is.

Labdarúgó-pályafutását szülővárosa együttesében kezdte az 1971/72-es idényben, majd 1972 nyarán csatlakozott a nyugatnémet Mönchengladbach együtteséhez, ahol a következő hét szezont töltötte. A kiváló képességű dán csatár 178 Bundesliga-meccsen 76 gólt ért el, ezáltal három bajnoki címhez (1975, 1976, 1977), egy Német Kupához (1973) és két UEFA-Kupa-sikerhez (1975, 1979) segítve őket. 1977-ben Aranylabdát, 1978-ban pedig Európai Aranycipőt nyert. Kapu előtti élessége és tökéletes helyzetkihasználása felkeltette az FC Barcelona vezetőinek a figyelmét is, és 1979 nyarán Katalóniába csábították a dán mesterlövészt.

Első barcelonai idényében 31 bajnokin 10 gólt lőtt a 165 cm magas csatár. Bemutatkozására 1979. szeptember 9-én a Real Zaragoza – FC Barcelona bajnokin került sor (2-2), ahol a 87. percben az ő góljával mentette döntetlenre a meccset a csapat. A KEK-nyolcaddöntő odavágóján, az Aris Bonnevoie – FC Barcelona meccsen (1-4) mesterhármast ért el. 1981-ben Spanyol Kupát, majd 1982-ben KEK-trófeát nyert a Katalán Óriás mezében. Az 1982. május 12-i FC Barcelona – Standard Liége KEK-döntő 45. percében góllal vette ki a részét a győzelemből, s ezzel a katalánok a Camp Nou-ban ünnepelhették újabb nemzetközi sikerüket. Az FC Barcelona mezét 114 alkalommal öltötte magára ebben a három idényben, és összesen 40 gólt ért el; bajnoki mérlege: 98/31. Három fantasztikus idény után az angol Charlton Athletic együtteséhez szerződött, ahol egy idényt töltött el, majd visszatért nevelőegyesületéhez, a Veljéhez (1983-1989).

Az 1982-es KEK-döntőt itt végignézhetitek:

„Lobo” Carrasco

Az „El Lobo”, azaz „A farkas” becenévre hallgató irányító középpályás 1959. március 6-án született az Alicante provinciában fekvő Alcoy városában, de már gyermekként a katalán fővárosba került, így tősgyökeres Barça-nevelésnek tekinthető. A pályafutása döntő hányadát és meghatározó sikereit a katalán óriásnál eltöltő játékos az anyakönyvben a Francisco José Carrasco Hidalgo nevet kapta, de a labdarúgás közegében mindenki csak „Lobo” Carrasco néven ismeri a szélvész gyors, kiváló képességű középpályást.

A középpályán rendszerint irányítót, vagy szélsőt játszó Carrasco összesen 498 alkalommal szerepelt a Blaugranában, és 99 gólt ért el; ebből bajnoki mérlege: 262 mérkőzés / 49 gól. A Barça „B”-ben az 1977/78-as idényben mutatkozott be, majd egy idényt követően a felnőtt csapat tagja lett. A Primera Divisiónban 1978. december 17-én egy katalán derbin mutatkozott be, amelyet az Espanyol otthonában rendeztek meg, s a Barcelona 2-0 arányban győzedelmeskedett. Első bajnoki gólját is ebben az idényben szerezte meg, a Rayo Vallecano 9-0 arányú legyőzése (16. forduló) alkalmával. Carrasco hamar stabil tagja lett a csapatnak, mivel gyorsasága kiváló ütemérzékkel és magas szintű kreativitással párosult. A szélső középpályás kiválóan látott a pályán, tökéletes labdákkal hozta helyzetbe társait, de ő maga is tökéletesen feltalálta magát az ellenfél kapuja előtt. 183 cm-es magasságához 74 kg-os testsúly párosult, ami tökéletes fizikai kondíciókat biztosított a számára. Nemcsak lábbal, de fejjel is tökéletesen megjátszotta a labdát. Carrasco volt az a játékos, aki az 1980-as évek Barçájának színt adott, aki bejátszotta a középpálya minden szegletét, és Schusterrel párban tökéletesen irányította a csapatot. Részese volt a sikereknek, s a kudarcoknak, de ő mindig is azon játékosok közé tartozott, aki minden meccsen a maximumot próbálta kihozni magából.

A felnőtt csapat tagjaként egy szezont kivéve, az 1980/81-t, amikor sérült volt, szinte mindig végigjátszotta a bajnoki idényeket. Rögtön első idényében feljutott a csúcsra a Blaugrana színeiben: a pályán élte meg a Klub első KEK-győzelmét, amikor a Düsseldorf csapatát Baselben 4-3-ra verték a katalánok hosszabbításos mérkőzésen. Ezt a sikert az 1981/82-es idényben is megismételte vele a csapat, akkor a belga Standard Liége együttesét verték 2-1 arányban a döntőben. Carrasco ezen a mérkőzésen is a pályán volt. Emellett a spanyol kupában sikerült ez időszakban kiemelkedő sikereket elérnie a csapatnak: 1981-ben, 1983-ban és 1988-ban is elhódították a Copa del Reyt. A csapat tagjaként nyert egy spanyol szuperkupát (1984), és két ligakupát is (1982, 1986).

A bajnokságban sokáig nem tudott eredményt felmutatni a csapat, hiába voltak kiváló játékosok, hiába jöttek kiemelkedő góllövők, az utolsó lépésnél mindig elbotlott a csapat. Mígnem 1984 nyarán a vezetőség az angol Terry Venables szerződtetése mellett döntött, aki magával hozta Allan Simonsent a csapathoz, s az új edzésmódszerekkel elérkezett a siker is a Nou Campba. Rögtön az első szezonjában sikerült a La Liga élére vezetnie a katalán óriást, így Carrasco spanyol bajnoknak is mondhatta magát. A kiváló középpályás kiváló teljesítménnyel járult hozzá a sikerekhez, majd a következő idény BEK-meneteléséhez is. A csapat eljutott a sevillai fináléig, ahol a román Steaua Bucuresti várt rájuk. Az elődöntőben már keményen meg kellett küzdeni a Göteborg együttesével, csak tizenegyes-párbajban sikerült felülmúlni a svédeket, amelynek során „Lobo” Carrasco elhibázta a saját büntetőjét. A korabeli képsorokon jól látni, hogy az elhibázott büntető után Carrasco visszasétál a kezdőkörbe, leül, és fejét a kezei közé temeti. Még akkor sem ocsúdik fel, amikor a svédek is kihagyják a büntetőt, és végül a Barça jut a fináléba. Carrasco ekkor is vigasztalhatatlanul ül a középpontnál, a társak próbálják meg felvidítani, ölelgetik, vállát lapogatják. A döntő aztán hasonló szomorúságot hozott nemcsak Carrascónak, hanem az egész csapatnak: gólnélküli 120 percet követően a büntetőrúgások során alulmaradt a csapat a Steaua ellenében; ezen a döntőn Carrasco nem rúgott tizenegyest a végén.

„Lobo” Carrasco számára a legeredményesebb szezon az 1983/84-es idény volt, amikor 34 bajnokin 11 gólt rúgott, ebből a legemlékezetesebb a Valencia ellen idegenben elért 4-2-es győzelem volt (11. forduló), amikor duplázni tudott. Ezen kívül számtalan meccsen nyújtott kiemelkedőt, szerzett két pontot jelentő, mérkőzéseket eldöntő találatot. 1989 nyarán, a Cruyff által újjáalakuló Barçától fájdalmas búcsút volt kénytelen venni, s levezetésképpen a francia Sochaux együtteséhez távozott, ahol három idényt töltött el, majd 1992-ben befejezte aktív pályafutását.

A spanyol válogatottban 35 alkalommal lépett pályára, és öt gólt szerzett (1979-88); részt vett az 1986-os mexikói világbajnokságon, valamint az 1980-as, ill. 1984-es Európa-bajnokságon is a Selección Espanyola tagjaként. Labdarúgó-pályafutása után edzőnek állt, de sikereket ezen a poszton nem tudott elérni. Edzette a Málaga „B” csapatát, ill. a Real Oviedo együttesét (2007/08).

Esteban Vigo

Esteban Vigo Benítez 1955. január 17-én született az andalúziai Vélez-Málaga városában. A 178 cm magas védekező középpályás a Málaga együttesében ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival, és tíz esztendőn keresztül szolgálta (1977-87) az FC Barcelona együttesét. A „Boquerón” („Szardella”) becenévre hallgató középpályás aktív pályafutását követően az edzői pályára lépett, és több csapat padján is megfordult eddig.

A pályafutását a Málaga együttesében kezdte, ahol egy idényben játszott már a La Ligában is, mielőtt a katalán fővárosba költözött volna. A Málagával 16 bajnokin szerepelt, és egy gólt ért el, mielőtt 1977 nyarán az FC Barcelona együtteséhez igazolt volna. A Blaugrana színeiben 224 bajnokin szerepelt és 23 gólt ért el; összesen 351 meccset játszott a Barçában. Végigjárta a spanyol korosztályos válogatottakat is, részt vett az 1976-os nyári olimpiai játékokon, a felnőtt válogatottban azonban csak három alkalommal szerepelt.

A katalán óriásnál az első bajnoki fellépésére 1977. szeptember 4-én került sor, amikor az FC Barcelona a Real Sociedad együttesét fogadta hazai pályán, és 1-0 arányban legyőzte. Első Barçás bajnoki gólját az 1977/78-as szezon 32. fordulójában, egy FC Barcelona – Elche (5-1) találkozón lőtte. Pályafutásának egyik emlékezetes mérkőzése volt az 1984. december 30-án megrendezett FC Barcelona – Real Madrid mérkőzés, amelyet a hazaiak nyertek meg 3-2-re, és Esteban lőtte a csapat harmadik gólját, amivel bebiztosították a katalánok a győzelmüket. Ebben a szezonjában, és az 1985/86-os idényben is négy-négy bajnoki találatig jutott, ami a legeredményesebb idényeit jelentette. Az 1986. március 1-jei FC Barcelona – Real Valladolid meccsen (4-0) duplázni tudott, pályafutása során először, és utoljára is.

Ugyancsak kiemelkedően emlékezetes mérkőzése volt az 1981. június 18-án megrendezett Copa del Rey-finálé, ahol a Sporting Gijón gárdáját 3-1-re verték a katalánok, és Esteban góllal járult hozzá a sikerhez. Az 1978-as és 1983-as kupadiadal alkalmával is a pályán volt, így ezekből is aktívan kivette a részét. Emellett kiváló játékkal járult hozzá az 1984/85-ös bajnoki elsőséghez, valamint a Ligakupa-győzelmekhez is. Részese volt az 1979-es és 1982-es KEK-győzelmeknek is; az utóbbi sorozatban végig a pályán szolgálta a Blaugranát, és a döntőben is a pályán élte meg a sikert a döntőben. A Nou Campban megrendezett fináléban a Standard Liége együttesét gyűrte le a katalán gárda Quini és Allan Simonsen góljaival.

Tízévnyi szolgálatot követően elköszönt a katalán fővárostól, és még négy idény erejéig visszatért a Málagához, majd szögre akasztotta a „stoplist”. Ezt követően az edzői pályára lépett, 2002/03-ban edzette a Barça „B” együttesét is. Majd több csapat kispadja után 2009-ben a Hercules Alicante trénere lett, akiket 2010 nyarán visszavezetett az első osztályba, és a 2010/11-es idény 2. fordulójában, egykori sikerei színhelyén, 2-0-ra legyőzte a katalánokat.

„Manolo”

A ’80-as évek egyik kiváló középhátvédjét nem sokan ismerik, még talán a Barça-szurkolói sem. José Manuel Martínez Toral 1960. október 29-én született a Murcia tartománybeli Caracava de la Cruz városában. A „Manolo” becenéven ismertté vált középpályás 1978 és 1988 között, tíz idényen keresztül szolgálta a gránátvörös-kék alakulatot, amellyel minden sikert elért, minden győzelemnek aktív részese volt.

A ’80-as évek olyan játékosa volt, aki nem vitte hírnévig, aki nem szerepelt a címlapokon, de mindig maximális tudással és alázattal szolgálta a Barcelonát. Elfogadta azt, hogy rendszerint csereként számított rá a szakvezetés, hogy a cserepadról kellett legtöbbször beállnia, vagy akkor kapott több lehetőséget, ha az első számú középhátvédek egyike sérült volt. Sok játékos képtelen ezt elfogadni, és inkább elszerződik. Martínez Toral viszont másképp gondolta: szívesen szolgálta a Blaugranát a padról is, és minden játékpercért hálás volt, maximális erőbedobással küzdött minden meccsen, amelyen pályára léphetett. Első bajnoki fellépésére az 1979. május 20-án megrendezett Barcelona – Real Sociedad találkozón (1-3) került sor, ami a vereség okán nem volt számára túlzottan örömteli.

A Blaugranában alapembernek az 1981/82-es szezonban számított, amikor 30 bajnokin lépett pályára, amikor is Alexanco párjaként alkotta a belsővédő-páros egyik tagját. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek az elsődleges oka Migueli egész szezont átölelő sérülése volt, aki csupán pár meccs erejéig állhatott Udo Lattek rendelkezésére. Ettől függetlenül „Manolo” maximálisan meghálálta a bizalmat, hiszen enélkül nem játszhatott volna 30 bajnokit az idény során. Migueli felépülése után viszont újra a padon találta magát, de ő tovább tette a dolgát, edzett, és ha szükség volt a játékára, boldogan állt edzője és csapata rendelkezésére. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez milyen hatalmas dolog: a legtöbb játékos ilyen helyzetben inkább új csapatot keres magának, semmint vállalja a kispadon „savanyodás” keserű tudatát, érzését. Az idény legfontosabb mérkőzésén a pályán érezhette a siker ízét: ugyanis 1982. május 12-én a barcelonai KEK-döntőt végigjátszotta, így teljesen mértékben átélhette a 2-1-es sikert hozó finálét.

A KEK-győzelem mellett 1984/85-ben spanyol bajnoknak is mondhatta magát, emellett kétszer nyert spanyol kupát (1981, 1983), részese volt a spanyol szuperkupa- és –ligakupa-győzelemnek is. A katalán óriás színeiben összesen 219 alkalommal lépett pályára, ebből 98 volt a bajnoki mérkőzés. 1988 nyarán a Real Murcia együtteséhez szerződött, ahol egy idényt játszott, majd befejezte aktív pályafutását.

Josep Moratalla

A katalán származású középső védő – Migueli, Alexanco és „Manolo” mellett – a ’80-as évek meghatározó játékosa volt, aki azonban csupán utolsó két barcelonai idényében vált a csapat alapemberévé. Ennek ellenére 1981 és 1988 között töretlen hittel és bizalommal szolgálta a gránátvörös-kék színeket, és volt a sikerek részese.

Josep Moratalla Claramunt 1958. október 1-jén született a Barcelonához tartozó Esparreguera városkában. 23 éves korában, 1981 nyarán írta alá első szerződését az FC Barcelona együttesével, amelyet nyolc idényen keresztül szolgált. A katalán óriáson kívül más csapatban nem játszott, ami ugyancsak pozitívumként értékelhető. Első bajnoki meccsét 1982. február 28-án egy FC Barcelona – FC Sevilla (2-0) találkozón játszotta a gránátvörös-kék színekben. Az 1981/82-es idény fénypontja, s egyben pályafutásának egyik legörömtelibb pillanata volt, hogy játszhatott a Liége ellni KEK-fináléban, amelyet a Nou Campban rendeztek meg, s amelyen a katalánok 2-1-re győztek. Másik emlékezetes mérkőzése volt pályafutásának az 1983/84-es szezon 32. fordulójában megrendezett FC Barcelona – Salamanca (2-0) találkozó, melynek 1. percében betalált az ellenfél kapujába, így megszerezte pályafutása egyetlen bajnoki találatát.

Az FC Barcelona színeiben egyszeres bajnok (1984/85), KEK-győztes (1981/82), kétszeres Spanyol Kupa-győztes (1982/83, 1987/88). Emellett egyszer nyert spanyol szuperkupát (1983) és kétszer spanyol ligakupát (1982/83, 1985/86). 1986. május 7-én Bernd Schustert váltva pályára lépett a Steaua elleni BEK-fináléban is, azonban a csapat sikerét elérni nem tudta, a tizenegyes-párbajban alulmaradtak a román bajnokkal szemben.

Alapemberré utolsó két bajnoki szezonjában vált, amikor 40, ill. 26 La Liga-találkozón lépett pályára. Összesen 104 bajnokit játszott a Blaugrana színeiben, amelyeken egy gólt ért el. Az FC Barcelona mezét viselve minden sorozatot, mérkőzést figyelembe véve 219-szer szerepelt. 1988 nyarán, Johan Cruyff érkezésével az ő szolgálataira már nem tartott igényt a csapat, így elhagyta a klubot. Ezt követően még két szezont játszott a másodosztályban szereplő UE Figueres katalán csapat tagjaként, majd 1990 nyarán végleg befejezte aktív pályafutását. Miután a „stoplist” a szögre akasztotta sem szakadt el a futballtól, és az amatőr CE Europa csapatának menedzsere lett.

„Tente” Sánchez

A kiváló képességekkel megáldott, zseniális irányító középpályás, Josep Vicente Sánchez Felip 1956. október 8-án született Barcelonában. A spanyol labdarúgásban azonban „Tente” becenéven vált ismertté a mindössze 171 centire megnövő játékos, aki nemcsak irányítóként, de bal oldali támadóként is rendszerint maradandót alkotott. Igazán univerzális játékos volt, aki kiválóan látott a pályán, nagyszerűen adott be, és tökéletesen játszotta be a pálya közepét, ill. bal szélét. Sokkal inkább a társak kiszolgálása, mintsem a befejezés volt az ő feladata – ezt pedig nagyon magas szinten, hiba nélkül megoldotta. Ezt tökéletesen mutatja az az adat, miszerint legeredményesebb bajnoki szezonjában is „csupán” négy gólig jutott (1978/79).

A labdarúgás alapjait egy barcelonai kölyökcsapatban, az Artiguenc – ben sajátította el, innen került 18 évesen a Barça utánpótlás-csapatához, majd az 1974/75-ös szezont a Barça „B”-nél töltötte, ahol összesen 20 bajnokin lépett pályára. A felnőtt csapathoz 1975 nyarán került fel, és egészen 1986-ig az első csapat keretének tagja volt. Bemutatkozására 1976. április 11-én egy katalán derbi alkalmával került sor, amelyet idegenben 3-0-ra elvesztett a Barcelona. Első bajnoki gólját is ebben a szezonban érte el: a 31. fordulóban az FC Barcelona – Valencia (1-1) találkozó egyetlen katalán gólját ő szerezte. A katalánok színeiben összesen 236 bajnokit játszott, és 15 gólt ért el a tíz idénye alatt; a Blaugranában lejátszott mérkőzéseinek száma: 416.

Pályafutásának egyik legemlékezetesebb mérkőzése az 1979. májusi KEK-finálé volt, amelyet hosszabbítást követően 4-3-ra nyertek meg a katalánok. A fordulatos döntőn ő nyitotta a gólok sorát: az 5. percben bevette a német Jörg Daniel hálóját, s megszerezte ezzel a vezetést a Blaugrana javára. A rendes játékidőben 2-2 állt a bázeli stadion eredményjelzőjén, majd a hosszabbításban döntötték el a maguk javára a meccset Rifé II edző tanítványai. Aktív részese volt az 1981/82-es KEK-győzelemnek is, amelynek döntőjén ugyan pályára lépett, de gólt nem ért el. A döntőig vezető úton egyszer eredményes volt, méghozzá a Dukla Praha elleni nyolcaddöntő hazai visszavágóján, melyet 4-0-ra nyert meg a Barça. A sorozat szinte minden meccsét a pályán töltötte, így kiváló passzokkal, tökéletes indításokkal járult hozzá a végső sikerhez.

Tizenkét esztendő egy klubban igazán megtisztelő időszak, amihez aztán sikerek is járultak. A két KEK-siker mellett nyert három Copa del Reyt (1978, 1981, 1983), egy Spanyol Szuperkupát (1983), két Spanyol Ligakupát (1983, 1986), és végül egy spanyol bajnoki címet az 1984/85-ös szezonban. Utolsó szezonjában már nem tudott meghatározó játékos lenni, így 1986 nyarán, tarsolyában egy elvesztett BEK-döntővel, elhagyta az FC Barcelonát, és a Real Murciához igazolt. 1988-1990 között még a Sabadell együttesénél is játszott, majd befejezte aktív pályafutását.

A spanyol válogatottban 14 alkalommal lépett pályára (1978-84), részt vett az 1982-es, hazai rendezésű világbajnokságon is, de csak egy csoportmeccsen lépett pályára.

Gerardo

Gerardo Miranda Concepción a ’80-as évek Barcelonájának kiváló jobbhátvédje volt, aki 1981 és 1988 között szolgálta a klubot. Ha végignézzük a spanyol futball orgánumait többféle alakban is találkozhatunk a nevével, de legtöbbször két változat fordul elő: Gerardo, és Gerardo Miranda. A 178 cm magas és 78 kg súlyú hátvéd 1956. november 16-án született Maurítánia fővárosában, Nouakchottban. Aktív pályafutása során az UD Las Palmas és az FC Barcelona együttesében szerepelt csupán.

Már gyermekkorában Spanyolországba költözött szüleivel, így hamarosan spanyol állampolgár lett, végigjárta a spanyol korosztályos válogatottakat, majd a felnőtt nemzeti tizenegyben is szerepelt kilenc alkalommal (1981-85). 1976-ban írta alá első profi szerződését a Las Palmasszal, ahol a következő öt idényt is eltöltötte, majd innen szerződött a katalán fővárosba 1981 nyarán. A Las Palmas színeiben 101 első osztályú mérkőzésen lépett pályára, és itt négy gólt ért el. A szigetországi csapatban nyújtott kiemelkedő teljesítményére felfigyeltek Katalóniában is, és a leigazolása mellett döntöttek. Ennek eredményeképpen érkezett 1981 nyarán az FC Barcelona együtteséhez, amelyet nyolc idényen keresztül szolgált. A Blaugrana színeiben az 1981/82-es idény első fordulójában bemutatkozott a Nou Campban lejátszott Cádíz elleni bajnoki mérkőzésen, melyet 4-0 arányban nyertek meg a katalánok. A mérkőzésen azonban kisebb sérülést szedett össze, így legközelebb csak a bajnokság 20. fordulójában léphetett pályára. Mivel a szezon második felében már teljes mértékben a csapat rendelkezésére állhatott, így szerepelt az 1982. május 12-i Barcelona – Liége KEK-döntőn is, amit 2-1-re nyertek a katalánok.

Az 1983/84-es idényt kivéve, mindegyik szezonban a csapat egyik biztos pontja volt, a védelem jobb oldalának alapembere, akire mindig lehetett számítani, aki mindig az edzők rendelkezésére állt. Gerardo maga volt a nyugalom, a stabilitás: gyors volt, technikás, és kiválóan látott a pályán. Rendszeresen futott fel a támadásokat segítve a jobbszélen, amellett, hogy a védekezésben is tökéleteset alkotott. Barcelonai karrierje legjobb esztendeit Terry Venables edzősködése alatt érte el: az 1984/85-ös szezonban ért el pályája csúcsára. Ekkor 28 bajnokin lépett pályára, és három bajnoki gólt is elért. Első La Liga – gólját 1984. december 30-án a Nou Campban lejátszott „klasszikuson” érte el: a mérkőzés 25. percében ő szerezte a katalánok első találatát, megzörgetve Miguel Ángel hálóját. A forró hangulatú találkozón, melyen Ramos Marcos játékvezető két jogos büntetőtől fosztotta meg a Barçát, Migueli és Esteban Vigo voltak még eredményesek. Ebben a szezonban még az Elche elleni hazai 4-0-s (20. forduló), és a Pamplonában elért 2-1-es (23. forduló) alkalmával volt eredményes.

A bajnoki címet követő évben végigjátszotta a BEK-menetelés mérkőzéseit, és pályán volt a Steaua elleni emlékezetes sevilllai döntőn is. A bajnoki cím és a KEK-győzelem mellett kétszer nyert spanyol kupát (1983, 1988), egyszer spanyol szuperkupát és kétszer spanyol ligakupát. Az FC Barcelona színeiben összesen 279 mérkőzést játszott, melyből bajnoki mérlege: 145/5. A kiváló képességű Gerardo könnyen belopta magát a katalán szurkolók szívébe, akik mindig elismerték odaadó, csupa szív játékát. Épp ezért fájó szívvel vették tudomásul, hogy Cruyff mester nem tartott igényt a szolgálataira, s ezért 1988 nyarán – két idény erejéig – visszatért a Las Palmas együtteséhez, amely ekkor a Segunda Divisiónban szerepelt. 1990-ben aztán befejezte aktív pályafutását.

Julio Alberto

A ’80-as évek egyik legkiválóbb balhátvédje 1958. október 7-én született az asztúriai Candás városában Julio Alberto Moreno Casas néven. A korszak egyik, ha nem a legjobb spanyol balhátvédjének tartották, aki nemcsak a védekezésben alkotott maradandót, de a támadásokban is aktív szerepet vállalt. A futball-lexikonok egyenesen támadó szellemű balhátvédként aposztrofálják, aki rendszeres segítője volt a támadásoknak. A szakirodalom kiemeli, hogy volt eset, amikor balszélsőt játszatott vele az edzője, mivel olyan tökéletesen érezte a támadásokat. Ennek köszönhetően vált az 1980-as évek Barça védelmének kihagyhatatlan láncszemévé, megkerülhetetlen alapemberévé. A 177 centi magasra növő támadó szellemű balhátvéd az Atlético Madridban nőtt fel, itt járta végig az utánpótlás-csapatok „szamár létráját”, s itt mutatkozott be a Primera Divisiónban is. Az Atléticónál öt idényt töltött, azonban ebből az 1979/80-as szezont a Recreativo Huelva együttesében játszotta kölcsönjátékosként. A „colchonerók” színeiben összesen 68 bajnokin lépett pályára, és két gólt ért el, mielőtt a Barçához szerződött volna 1982 nyarán. Első bajnokiját a katalánokkal 1982. szeptember 19-én játszotta egy Sevilla – FC Barcelona (0-0) mérkőzés alkalmával. Az első bajnoki gól, amelyet a katalánok színeiben szerzett, is ebben az idényben esett: a 29. fordulóban a Celta Vigo otthonában elért 4-0-s győzelem alkalmával talált a kapuba, majd a 33. fordulóban a Las Palmas hazai legyőzésekor (7-2) is eredményes tudott lenni. A ’80-as évek egészét tekintve a védelem egyik oszlopa volt, szinte az egész bajnoki idényeket végigjátszotta, stabil kezdőként szolgálta csapatát. Cruyff érkezése után már csupán a bajnoki meccsek harmadán lépett pályára, de ez inkább volt betudható korának, semmint tudásának. A kilenc idénye alatt összesen 379 meccsen húzta magára a gránátvörös-kék csíkos mezt; ebből 200 volt a bajnoki, melyeken összesen kilenc találatot ért el. Ez idő alatt kétszer nyert bajnokságot (1984/85, 1990/91), háromszor Copa del Reyt (1983, 1988, 1990), egyszer KEK-et (1989). Nyert a csapattal spanyol szuperkupát (1983), és ligakupát is (1983, 1986).

Kiváló szezont mutatott be az 1984/85-ös bajnoki cím alkalmával, amikor 32 bajnokin lépett pályára és egy gólt ért el. A következő idényben a BEK-menetelés alkalmával játszotta egyik legjobb mérkőzését a negyeddöntő első felvonásán, amikor is az FC Barcelona hazai pályán fogadta a Juventus együttesét. A BEK-negyeddöntőt 1-0 arányban nyerték a katalánok, a gólt pedig a 82. percben Julio Alberto szerezte. Ugyancsak pályán volt, és jól játszott a BEK-finálén is, azonban itt a Steaua ellen vereséget szenvedet a csapat. 1988-ban Johan Cruyff lett a katalánok mestere, aki legfőképpen csereként, kiegészítő játékosként számított Julio Alberto tudására, így még három idényen keresztül szolgálta a Blaugranát, és részese volt a Dream Team születésének, és első bajnoki címének is.

A spanyol nemzeti válogatottnak 34-szer volt tagja (1984-1988), s részt vett az 1984-es Európa-bajnokságon és az 1986-os világbajnokságon is. Az EB-n aktív tagja volt az ezüstérmes csapatnak, hiszen minden mérkőzésen, így a döntőn is a pályán szolgálta tudásával a Selección Espanolát.

Az aktív pályafutását 1991-ben fejezte be, amely komoly belső válságot, lelki törést okozott az életében, aminek következtében depresszióval és kábítószer-problémákkal küzdött éveken keresztül. Azonban a Barça szerető családja mellé állt, felkarolta, és munkát adott neki: a Klub jószolgálati, jótékonysági programjaiban vesz részt, amivel sikerült felülkerekednie a nehézségeken.

„Pichi” Alonso

Ángel Alonso Herrera 1954. december 17-én született a Valencia tartomány északi részén fekvő Benicarlo városában, amely katalán nyelvterületnek számít. A kiváló képességű csatár a spanyol és a katalán futball történetébe „Pichi” Alonso néven került be: ezen a becenéven játszotta ugyanis a mérkőzéseit. A 178 centi magasra növő középcsatár a szülővárosa csapatában ismerkedett meg a labdarúgással, innen került a Castellón utánpótlás-bázisára.

1975 és 1977 között játszott a Castellón felnőtt csapatában, majd a Real Zaragoza együtteséhez igazolt, amelyet 1982-ig szolgált. A Zaragoza színeiben összesen 160 bajnokit játszott, és ezeken 92 gólt ért el: kétszer jutott el 19 találatig, egyszer 16, és egyszer 15 gólig zaragozai idényeiben. A kapu előtt nagyon jó érzékkel használta ki az adódó helyzeteit, a labdákra, beadásokra tökéletes ütemben érkezett, s ez felkeltette több klub érdeklődését is iránta. Zaragozai éveinek legemlékezetesebb mérkőzésére 1979. február 25-én került sor, amikor hazai pályán fogadta a Real az Espanyol együttesét: a bajnokit 8-1-re nyerte a Zaragoza, „Pichi” Alonso pedig mesterötöst ért el (’14, ’22, ’44, ’48, ’88)! Fantasztikus teljesítmény volt ez tőle, amivel örökre belopta magát a Zaragoza-szurkolók szívébe.

1982-ben aztán nem tudott ellenállni a katalán klub hívó szavának, így az FC Barcelona játékosa lett, amelyet négy idényen keresztül szolgált. Első és utolsó idényében alapembernek számított, a másik kettőben viszont alig kapott szerepet. A Barça színeiben 1982. szeptember 11-én egy FC Barcelona – Real Valladolid (3-0) bajnokin mutatkozott be, amelyen rögtön gólt lőtt! Igazán Pazar bemutatkozásnak számított. Ebben a bajnoki idényben hat gólt ért el, ami a legeredményesebb barcelonai idényének számít. A bajnoki győzelem évében az Archibald – Carrasco páros számított Venables favoritjának a csatársorban, így „Pichi” Alonso csupán hat bajnokin kapott lehetőséget az angol mestertől. A következő idényben több lehetőséghez jutott, a BEK-menetelésben is részt vett, amely sorozathoz fűződik a legemlékezetesebb barcelonai fellépése. 1986. április 16-án a Barça hazai pályán fogadta a svéd IFK Göteborg együttesét, a BEK-elődöntő visszavágóján; az első meccset a svédek nyerték 3-0-ra, így eléggé nehéz helyzetbe kerültek a katalánok. „Pichi” Alonso azonban ihletett állapotban játszott ezen az estén, hiszen mesterhármasával (’9, ’63, ’69) hosszabbításra mentette a párharcot, és a büntetőkkel a döntőbe jutott a katalán óriás. A döntő is hosszabbítást, majd tizenegyeseket hozott a Steaua ellen, ahol a 111. percben állt be Alonso. A büntetők során „Pichi” Alonso volt a harmadik ítélet-végrehajtó, azonban lövését Duckadam hárította – mint ahogy a másik három katalán büntetőt is.

A vereséggel zárult BEK-döntő volt Alonso utolsó mérkőzése az FC Barcelona együttesében, hiszen 1986 nyarán az Espanyol együtteséhez igazolt, amelyet 1986-89 között erősített játékával, góljaival.

Aktív pályafutása után az edzői pályára lépett: edzette a katalán válogatottat (1995-2005), előtte a Figueres csapatát (1992-93), majd 2006-ban az ukrán Metallurg Donyeck együttesét.

Marcos Alonso

Marcos Alonso Peña 1959. október 1-jén született Santanderben; gyermeke, Marcos Alonso Mendoza is futballista, a Real Madrid neveltjeként jelenleg az FC Barcelona csapatában játszikde előtte több klubban is megfordult, többek között a Boltonban vagy a Chelsea-ben. Az apja kiváló hátvédként írta be nevét a spanyol labdarúgás történelmébe: pályafutása során játszott a Racing Santander, a Real Madrid (1954-62), a Hercules Alicante és a Murcia együttesében. Marcos Alonso pályája során a Racing Santander, az Atlético Madrid, az FC Barcelona, valamint a CD Logrones együtteseiben lépett pályára. A négy csapattal összesen 302 bajnokin lépett pályára, s legeredményesebb a katalánokkal tudott lenni. A spanyol válogatottban összesen 22-szer szerepelt, és egy gólt ért el. Részt vett az 1984-es Európa-bajnokságon, és az 1980-as moszkvai nyári olimpiai játékokon.

Az átlagos testalkattal – 176 cm magas, 74 kg – rendelkező jobbszélső messze földön híres volt gyorsaságáról és pontos beadásairól. A jobb oldal egészét szinte teljesen bejátszotta, egész meccsen „liftezett” a középvonal és az ellenfél alapvonala között, és úgy tűnt: soha nem fárad el. Hatalmas munkabírású, tökéletes technikai képzettségű szélső volt, akinek játékára nagy biztonsággal támaszkodhattak az edzők.  A labdarúgás alapjaival a Racing együttesében ismerkedett meg, ahol az utánpótlás-korosztály csapatait végig járva mutatkozott be a felnőtt csapatban az 1977/78-as idényben. Szülővárosa csapatában mindössze két idényt töltött el, majd 1979 nyarán az Atléticóhoz szerződött, ahol három szezont játszott. Szélsőként a Santanderben öt, az Atléticóban tíz gólt ért el, majd 1982 nyarán a Blaugrana együtteséhez szerződött – addigi legnagyobb összegnek, 150 millió pezetának a fejében. Soha előtte, ennyit nem fizettek egy spanyol játékosért Hispániában.

1982 és 1987 között viselte a katalánok gránátvörös-kék mezét az „El Pichón” – „A galamb” becenévre hallgató Marcos Alonso, és tevékeny részese volt a Klub sikereinek, eredményeinek. Itt is, csakúgy, mint előző csapatainál, a jobbszélső posztján csillogott minden mérkőzésen. A barcelonai öt idénye alatt végig a csapat egyik alapembere, a támadósor kihagyhatatlan pillére volt: 124 bajnokin lépett pályára, és 28 gólt ért el. A katalánoknál 1982. szeptember 4-én egy Valencia – FC Barcelona (2-1) bajnokin mutatkozott be, míg első gólját a 2. fordulóban a hazai pályán 3-0-ra megnyert mérkőzésen lőtte meg, amelyet a Rayo Vallecano ellen vívott a csapat. Második szezonja bizonyult a leggólerősebbnek, hiszen 34 bajnokin 12 gólt ért el, amik közül kiemelkedik a 33. fordulóban Nou Campban megrendezett katalán derbi. 1984. áprlis 22-én a Barça hazai pályán 5-2-re verte a városi rivális Espanyolt, amelyen Marcos Alonso mesternégyest ért el (’8, ’20, ’34, ’86).

A bajnoki cím alkalmával 18 bajnokit játszott, és négy gólt ért el, így maximálisan magáénak érezhette a sikert, amelyre 1974 nyara óta várakozott a Nou Camp közönsége. A következő idényben a BEK-döntőig jutó csapatnak is alapembere volt, és a Steaua elleni döntő tizenegyes-párbajában Terry Venables őt jelölte ki a negyedik ítélet-végrehajtónak, és az ő lövését is védte Helmut Duckadam, a román katonacsapat hálóőre.

Az FC Barcelonával egyszeres bajnok (1985), Spanyol Kupa-győztes (1983), spanyol szuperkupa- és –ligakupa-győztes, valamint részese volt a BEK-menetelésnek is.

1987 nyarán visszatért az Atlético Madrid együtteséhez; majd 1991-ben befejezte aktív pályafutását: onnan vonult vissza, ahonnan elindult, azaz a Santander csapatából. 63 éves korában, hosszan tartó betegségkövetkeztében hunyt el 2023. febr9-én, Madridban.

„Periko” Alonso

Miguel Ángel Alonso Oyarbide 1953. február 1-jén született a baszkföldi Tolosa (Guipózcoa) városában, s lett a ’70-es évek második felének és az 1980-as esztendők meghatározó védekező középpályása, aki pályafutása során megfordult a Real Sociedad, az FC Barcelona és a Sabadell csapataiban. A spanyol labdarúgás almanachjaiban becenevén találkozhatunk vele rendszerint, így a Barça keretében is a „Periko” Alonso őt rejti.

A kiváló testi adottságokkal rendelkező, erős testfelépítésű „Periko” Alonso a futballt szülőföldjének egyik kiváló utánpótlás-akadémiáján sajátította el: a San Sebastián csapata a Real Sociedad „előszobájaként” működött, és ontotta a tehetségeket a baszk, ill. spanyol labdarúgás számára. 1974 és 1977 között szerepelt a San Sebastián felnőtt csapatában, majd innen került a Sociedad együtteséhez, amelynek színeiben jelentős sikereket ért el. Akkor volt a San Sebastián-i gárda tagja, amikor az történelmének legfényesebb éveit élte: 1980/81-ben és 1981/82-ben is spanyol bajnoki címet szerzett velük, így kétszeres bajnokként érkezett 1982 nyarán az FC Barcelona együtteséhez, amelynek három idényen keresztül volt a tagja. A Real Sociedad csapatának alapembere volt: Alberto Ormaetxea Ibarlucea (1939-2005), a sikeredző rendszerint őt állította a középpálya védekezéssel megbízott posztjára, amit Alonso maximális koncentrációval ellátott. Ugyanakkor a kapu előtt sem „esett kétségbe”, ezt jól mutatja bajnoki mérlege a baszkokkal: 154 mérkőzésen 25 gólt ért el, ami egészen kiváló teljesítmény volt tőle.Viszonylagos gólerőssége, kiváló labdaszerző képessége és középpályás védekezése okán felkeltette az FC Barcelona szakvezetésének figyelmét is, akik hosszas tárgyalásokat követően a katalán fővárosba csábították az ekkor 29 éves játékost. „Perico” Alonso 1982 és 1985 között, három idényen keresztül játszott a katalán óriásnál, ebből az első két szezonban alapemberként szolgálta a klubot, utolsó idényében viszont már nem igazán számított rá Terry Venables vezetőedző. A Barçában 1982. szeptember 4-én a Valencia elleni idegenbeli bajnokin mutatkozott be, amelyet 2-1 arányban elvesztettek a katalánok. Első bajnoki találata is ebben a szezonban esett a Blaugranával: a 17. fordulóban az FC Barcelona – Osasuna (3-0) mérkőzés 28. percében az ő találata nyitotta meg a gólok sorát. Ebben az idényében még kétszer volt eredményes, míg a 22. fordulóban a Barcelona – Atlético (2-1), ill. az FC Barcelona – Real Madrid (2-1) bajnokik alkalmával. A Nou Camp-beli „klasszikuson” a 77. minutumban 1-1-es állásnál talált be Mariano García Remón hálójába, és szerezte meg a győzelmet csapatának. Az 1983/84-es idényben egyszer volt eredményes: a 4. fordulóban a Barcelona – Bilbao (4-0) találkozón.

Az FC Barcelona színeiben 52 bajnokin lépett pályára, és négy gólt ért el; nyert velük egy spanyol bajnoki címet (1985), spanyol kupát (1982/83), spanyol szuperkupát (1983) és spanyol ligakupát (1982/83). 1985 nyarán, a bajnoki címet követően azonban elhagyta a Barça együttesét, és a Sabadell együttesébe igazolt. A spanyol válogatottban 20 alkalommal lépett pályára, és egy gólt ért el. A nemzeti válogatottban egy Magyarország – Spanyolország (2-2) barátságos mérkőzésen debütált 1980. szeptember 24-én. Egyetlen gólját egy Lengyelország – Spanyolország (2-3) barátságos mérkőzésen lőtte 1981. november 18-án.

Aktív pályafutását követően edzői pályára lépett, de különösebb sikert elérni nem tudott. Két gyermeke is labdarúgó lett: Mikel Alonso és Xabi Alonso is a Real Sociedad együtteséből indult el. Közülük Xabi Alonso futott be eredményesebb karriert, hisz játszott a Liverpoolban is, most pedig a Real Madrid tagjaként futballozik, és Európa-bajnoknak, valamint világbajnoknak mondhatja magát.

Gary Lineker

A kiváló képességű és legendás angol csatár 1960. november 30-án született Leicesterben Gary Winston Lineker néven. Az 1980690-es évek angol és nemzetközi futballjának meghatározó alakja egyike volt azon klasszikus csatároknak, akikre a futballt szerető közönség a mai napig nagy örömmel emlékezik vissza. Lineker nevét és tudását a világ az 1986-os és 1990-es világbajnokságon ismerte meg teljes egészében, és vált sokunk nagy kedvencévé.

Lineker igazi angol gentlemanként a klubhűség mintaképe volt: másfél évtizedes aktív pályafutása alatt négy klubcsapatban fordult meg: Leicester City (1978-85), Everton (1985-86), FC Barcelona (1986-89), Tottenham Hotspur (1989-92). Levezetésképp 1992 és 1994 között játszott a K-League-ben is a Nagoya Grampus Eight mezét viselve. Pályafutásának egyik igazán elismerésre méltó szegmense, hogy nem kapott egyetlen sárga és piros lapot sem! Azt hiszem, ebben a relációban világbajnoknak tekinthető Lineker sportszerűsége!

Pályafutását szülővárosának csapatában kezdte, amelyhez hosszú éveken keresztül hű maradt, és csak hosszas tépelődés után szerződött el. Egyéves evertoni tartózkodást követően, a mexikói labdarúgó-világbajnokság után érkezett a katalán óriáshoz, amelynek ekkoriban Terry Venables személyében angol edzője volt. Az FC Barcelonába hamar beilleszkedett, a szurkolók gyorsan megszerették a technikás, kiváló képességekkel megáldott angol csatárt. Lineker pedig meghálálta az edzők bizalmát és a szurkolók szeretetét. Rendszeres játéklehetőség mellett, ipari mennyiségben lőtte a gólokat. Megbízható, kiemelkedő teljesítménnyel járult hozzá a győzelmekhez, még ha bajnoki címhez nem is tudta hozzásegíteni a Blaugranát. „El Tel”, majd Luis Aragonés is alapemberként számított rá, azonban Johan Cruyfftól már nem kapta meg a kellő bizalmat, amit megérdemelt volna. A katalánoknál 1986. augusztus 30-án egy FC Barcelona – Racing Santander (2-0) bajnokin mutatkozott be, amelyen duplázni tudott, amivel gyorsan belopta magát a katalán csapat szurkolóinak szívébe. Ebben a szezonban játszotta egyik legemlékezetesebb barcelonai mérkőzését is: a 25. fordulóban került sor a Nou Camp-beli „klasszikusra”, melyet a hazai csapat 3-2 arányban nyert meg. A mérkőzés mindhárom barcelonai gólja Gary Lineker nevéhez fűződött: klasszikus mesterhármast (’2, ’5, ’47) ért el, amellyel 3-0-ra vezetett a Blaugrana, s a Real Madrid csak szépíteni tudott Jorge Valdano és Hugo Sánchez góljaival. Barcelona pedig az angol lábai előtt hevert. Ebben a szezonban 41 bajnokin húsz gólt ért el, ami a legeredményesebb barcelonai idényének számított. A rájátszásban sorra kerülő FC Barcelona – Real Madrid találkozón (2-1) is eredményes tudott lenni: a 39. percben ő szerezte meg a vezetést a katalánok javára.

Az 1987/88-as idényben Spanyol Kupát nyert a katalánokkal, aminek köszönhetően a következő idényben a KEK-sorozatban indulhatott az FC Barcelona. Ez volt Cruyff első szezonja edzőként, s mindjárt egy európai kupagyőzelemmel nyitott. A KEK-menetelésből Lineker is kivette a részét, hiszen négy gólt lőtt az ellenfeleknek, amivel döntően hozzájárult a sikerhez. Első találatát az izlandi Fram Reykjavík elleni hazai meccsen (5-0) érte el az első körben. Majd a negyeddöntőben ő szerezte a továbbjutást jelentő gólt az Aarhus – FC Barcelona (0-1) odavágón; a visszavágó gól nélküli döntetlent hozott a Nou Campban. Majd az elődöntő mindkét felvonásán eredményes volt a Szredec Szófia elleni meccseken. A KEK-döntőn is pályán volt, de gólt nem ért el a Sampdoria elleni 2-1-s győzelem alkalmával. A KEK-sikert követően azonban Cruyff nem számított rá, így a távozás mellett döntött a kiváló angol csatárfenomén.

Lineker 103 bajnokin lépett pályára a katalánok színeiben, és 42 gólt ért el. Azt gondolom, ez egy elég tiszteletet parancsoló eredménysor, és megérdemelte volna a további bizalmat a holland edző részéről. Lineker minden labdarúgó példaképe lehet, szolid életvitele, futball iránti mély alázata és klubja iránt érzett őszinte elkötelezettsége okán is. A futball egyik nagy alakja brillírozott három idényen keresztül a Barcelona együttesében, és hagyott maradandó nyomot a csapat játékán. A képen a wales-i Mark Hughes oldalán látható az angol gólvágó.

„Paco” Clos

A katalán csapat saját nevelésű csatára 1960. augusztus 8-án született a katalóniai Mataró városában Francisco Javier Clos Orozco néven, de a futball évkönyveiben „Paco” Clos néven ismerhetik a szurkolók.

A ’80-as években számtalan kiváló csatára volt a csapatnak, így a Barcelona utánpótlás-bázisán nevelkedett Clos-nak nehéz dolga volt bekerülni a kezdőbe. A legtöbbször ez nem is nagyon sikerült neki abban a hat idényben, amit a felnőtt csapatnál eltöltött. 1982 és 1988 között mindössze 62 bajnokin lépett pályára, és kilenc gólt ért el. A katalánok színeiben 1982. október 2-án egy Atlético Madrid – FC Barcelona (1-1) bajnoki alkalmával mutatkozott be; ebben az idényben ez volt az egyetlen fellépése. Első bajnoki találatát az 1984/85-ös bajnokságban érte el, amikor összesen 20 meccsen lépett pályára, és hat gólt ért el. A bajnokság tavaszi idényében játszotta a mérkőzéseit, így első gólja a 19. fordulóban esett a Real Zaragoza – FC Barcelona (2-4) bajnokin. Ebben az idényben bajnoki címet nyert a csapat színeiben, amiben tevékeny részt vállalt „Paco” Clos. A következő idényben a csapat a BEK-ben indulhatott, amelynek első mérkőzésén Clos duplázni tudott a Sparta Praha – FC Barcelona mérkőzésen, ami döntő fontosságú volt a továbbjutás szempontjából. Ugyanis a Nou Camp-beli visszavágót 1-0-ra nyerték a csehszlovákok, és így idegenben lőtt több góljuknak köszönhetően jutottak tovább a katalánok. A további küzdelmekben nem igazán számított rá Venables, így a döntőn se lépett pályára. A következő idényeiben még kevesebb lehetőséget kapott, aminek következtében 1988 nyarán elhagyta a katalán óriást, és a Real Murciához igazolt. Itt három idényt töltött el, majd az Orihuelában eltöltött egy szezon után, 32 évesen befejezte aktív pályafutását.

A Barcelonával nyert két spanyol kupát (1983, 1988), egy spanyol szuperkupát (1983) és két spanyol ligakupát (1982, 1986), valamint egy bajnokságot. A spanyol válogatottban három alkalommal lépett pályára, és egy gólt ért el.

Força Barça!