A szezon befejeztével itt az idő a „bizonyítványosztásnak”. Az értékelés posztok szerint fog lezajlani. Végigmentünk már a kapusokon, a védelem tagjain, a középpályásokon, a gólszerző felelősökön. Következzen hát értékelőnk utolsó fejezete, amiben Luis Enrique idei munkásságát fogjuk pontozni és kivesézni, aki erre a szezonra teljesen kimerült mentálisan, ez pedig a szezonra is alaposan rányomta a bélyegét.
Luis Enrique: Kétlem, hogy amikor a Barcelona bejelentette 2014 nyarán Luis Enrique érkezését, akkor sokan fogadtak volna arra, hogy ennyi trófeát fog begyűjteni a csapattal. A kilátástalan csapatot felrázta és sokkal direktebb játékkal rukkolt elő, ennek meg is lett a hozadéka. Első szezonjában rögtön triplázott, majd a következő szezonban megvédte a csapattal a bajnoki elsőséget és a Spanyol Kupa-címet is. A játék szemkápráztató, gyors, lendületes volt. Sajnos, amiket itt felsoroltam a harmadik szezonjára teljesen eltűnt, a csapat szenvedett, nem volt meg a kellő gyorsaság, a kellő improvizáció, és a csapat rengetegszer alulmaradt taktikailag. Képtelen volt a megújulásra, az előző két szezonban látott tüzesség teljesen kiveszett a tekintetéből, nem volt meg az éhség, és ha az edzőben nincs meg a mindenáron győzni akarás, akkor a csapattól sem várható ez el. Ebben az írásban nem csak az idei szezonról lesz szó, hanem Lucho mindhárom szezonjáról. Talán a legnagyobb kritika akkor éri a trénert, amikor az igazolásokról ejtünk szót. Ne szépítsük, Luis Enrique „teleigazolta” a csapatot középszerű játékosokkal, aminek az utánpótlásunk látta leginkább a kárát. A fiatalok nem bíztak a trénerben, ahogyan Ő sem bízott bennük. A kölcsönös bizalmatlanság pedig soha nem vezetett jóra. Marc Bartrával nagyon csúnyán elbánt, ami miatt a keret spanyol tagjaiban szálka is maradt, ha hihetünk a híreknek. Emiatt én azóta is haragszom rá egyébként, mivel nagyon kedvelem a saját nevelésű középhátvédet.
Határozott mozdulatok az FC Barcelona – Sevilla bajnoki összecsapáson
Kicsit a taktikára rátérve, mint azt már feljebb írtam, Lucho irányítása alatt a Barcelona elszakadt a korábbi stílustól és egy kontrázó, gyors csapat épült. Ez azonban a harmadik szezonra teljesen kipukkadt. Ugyanis a Barcelona nem kontra csapat, a védelemre és a kapusra hatalmas felelősség és teher hárult, aminek a szezonban többször hiba lett a következménye, amiből kaptuk a gólokat. A csapatrészek között hatalmas lyuk tátongott, nem volt meg a kellő összhang. Mivel a Barcelona nem kontracsapat, ezért a játékosok sem tudják ezt magfelelően kezelni, mivel mindig ahhoz voltak hozzászokva, hogy ők irányítják a mérkőzések alakulását. Most képzelhetjük, hogy ezek a játékosok hogyan kapkodták a fejüket, amikor folyamatosan bekkelniük kellett, vagy amikor olyan szinten nem volt kapocs a középpálya és a védelem között, hogy a labdakihozatalok gördülékenyen működhessenek. Ugyanez a probléma meg volt a középpálya és a támadósor között is, alapvetően mindhárom poszt külön életet élt a szezon egésze során. A támadók nem kaptak segítséget a középpályától, és a nagyobb mérkőzések alatt többnyire magukra maradtak. Luis Enrique mindent az egyéni képességeknek rendelt alá, pedig a Barcelona mindig is a fantasztikus csapatjátékáról volt híres, amikor pedig pusztán az egyéni képességek kevesek voltak a győzelemhez, általában alulmaradtunk, mivel nem volt rendszer, egy alap rendszer, amihez visszanyúlt volna a csapat. Andrés Iniesta nem ütköző, robotoló középpályás, sosem volt az. Lucho mégis ezt a szerepkört aggatta az egyre idősödő középpályásra, aki inkább varázsló, semmint nagy munkabírású játékos. Többek között ez is volt az oka annak, hogy Iniesta ennyi volt sérült a szezon alatt, hiszen sokkal több párharcot kellett megvívnia, amihez nincs hozzászokva, ahogyan a teste sem. Hiába a győzelmek, a kupák, Luis Enrique sok kárt okozott ennek a csapatnak ezekkel a változtatásokkal, ugyanis megfosztotta attól a csapatot, ami évtizedekig fémjelezte ezt a gárdát.
FC Barcelona – Leganés (2-1) meccsen a tanácstalanságot láthattuk az edzőpáros arcán
Az összhang, a csapatjáték, a középpálya központúság, mind a három kiveszett a csapatból. A játékosok menedzselése is komoly probléma volt, különösen az utolsó szezonjában. Denis Suárez jól kezdte a szezont, télen is remekül játszott, sajnos végül csak a pad jutott neki. André Gomes leigazolásához és játszatásához görcsösen ragaszkodott, pedig mindenki látta rajta kívül, hogy a portugál játékos fejben egyszerűen nem Barcelona-szint. Aleix Vidal esete is érdekes volt, véleményem szerint méltatlanul volt ennyire mellőzve. A Bartra-sztorival kapcsolatban már írtam, inkább megtartotta a 32 éves Jeremy Mathieu-t, mint hogy lehetőséget adott volna Marc Bartrának. Lényeg a lényeg, rengeteg érhetetlen dolog történt a játékosokkal kapcsolatban Lucho irányítása alatt. Hogy ne csak a negatív dolgokról ejtsünk szót, kiemelhetjük, hogy Luis Enrique irányítása alatt elképesztően gólerős lett a csapat, hiszen mindhárom szezonban a legtöbb gólt szereztük a bajnokságban, amihez természetesen alaposan hozzájárult az is, hogy az „MSN” mindennél nagyobb szerepet kapott a pályán. Összességében Luis Enrique kupák terén eredményes „kalandot” tudhat magáénak, ám kicsit mélyebbre ásva már látjuk ezeknek az árnyoldalait is. Köszönünk mindent neki, és sok sikert neki a folytatásban, bármerre is vezessen az útja! Köszönünk mindent Luis Enrique Martinez! PONTSZÁM: 10/5
A ‘Cholo’ Simeone elleni párharcokat rendszerint megnyerte ‘Lucho’
Ezzel véget ért a 2016/17-es szezon értékelése, köszönjük, hogy velünk tartottatok és olvastatok minket!
