A mai napon került sor az FC Barcelona második nyári igazolásának, a francia középhátvédnek a bemutatására. Nem sokkal 13 óra után jelent meg a Josep Sunyol-teremben Josep María Bartomeu Elnök és Clément Lenglet, hogy ellássák kézjegyükkel a francia játékos kontraktusát, amely 2023. június 30-ig szól majd, és 300 millió euro kivásárlási árat tartalmaz.
A hivatalos aláírási ceremóniát követően, közös fotók készültek a szurkolók számára, amin már Éric Abidal és Jordi Mestre alelnök is jelen volt. Ezek után Clément Lenglet (1995. június 17. Beauvais, Franciaország) ‘levedlette’ az öltöny-nyakkendő kombinációt, hogy magára ölthesse az FC Barcelona 2018/19-es hazai mezét. Ebben vonult ki a Camp Nou gyepére, ahol szép számú szurkolósereg várta, akik előtt jó párat dekázott, labdázgatott, integetett a szurkolóknak.
Majd Barça-pólóba öltözve át megjelent az ‘Auditorium1899’-ben, hogy – Éric Abidal társaságában – megtartsa első hivatalos sajtótájékoztatóját, mint a Blaugrana játékosa.
Nagyon boldog és büszke vagyok arra, hogy a Barça játékosa lehetek. Egy kisebb álmom vált ezzel valóra.
Megtiszteltetés számomra, hogy magamra ölthetem a Barcelona mezét. Ez egy gyermekkori álmom, a családom tudja, és nagyon büszke vagyok rájuk.
Már nagyon kicsi gyerek koromban arról álmodoztam, hogy ennek a nagy klubnak a játékosa legyek.
Azért vagyok itt, hogy segítsek címeket nyerni a csapatnak. Ambíciózus vagyok, és szeretnék sokat tanulni a játékostársaimtól.
Még nem beszéltem Umtitivel és Dembélével. Vasárnap egy nagyon fontos találkozó vár rájuk, és ilyenkor nem szerencsés zavarni őket. De korábban már váltottam velük szót, akik beszéltek a városról, az itt élő emberekről, a klubról.
Mint minden játékos, szeretnék minél jobban játszani. Tudom, hogy ez egy nagy csapat, hogy nehéz bekerülni a kezdőbe, de mindent elkövetek ezért. Címeket akarok itt nyerni, ez a legfontosabb a karrieremben. Éric itt ül mellettem, elmondhatja, hogy mennyire ambíciózus vagyok.
A motiváció, a sikerek, Leo Messi, címeket nyerni – ezek a legfőbb törekvéseim.
Az első meccs a Sevilla ellen lesz (Spanyol Szuperkupa), ahol jó pár barátom játszik, de én a Barcelona sikeréért fogok küzdeni, mert meg akarom nyerni velük az első kupámat.
Az utóbbi napokban már türelmetlen voltam kicsit. De ha várakozni kell, azt türelmesen kell tenni. Én pedig nyugodt voltam, mert a Klub mondta, hogy a záradékot ki fogják fizetni. Így nyugalommal edzettem a Sevillánál.
Úgy gondolom, meg kell majd szoknom a Barça stílusát, ami különbözik más csapatokétól. Különbözik más csapatok életétől, de tudom a dolgom, így minél többet megteszek azért, hogy mihamarabb sikerüljön ez.
Nagyon boldog vagyok, mert Umtiti mellett játszhatok, fejlődhetek, aki a világbajnokságon is bizonyítja nagyságát. Kellő tapasztalattal rendelkezik, így sok mindenben tud segíteni nekem a tanulásban.
Segítségemre lesz nemcsak a meccseken, hanem az edzéseken és futballon kívüli életben is. Ha a Barça hív, annak pedig nem tudsz ellenállni. Ilyen lehetőség csak egyszer adódik egy játékos életében. Mivel 55-60 tétmeccset játszanak egy idényben, így lesz időm bizonyítani a képességeimet.
Természetesen, örülnék, ha Rabiot is érkezne. A Barça a legjobb játékosokat akarja mindig, és Rabiot az egyik legjobb fiatal játékos, emellett ő a barátom és nagyon jól ismerem.
A sajtótájékoztató ezzel véget ért, és Lenglet mehetett felkészülni a mai napi edzésre: ugyanis, ma is, mint tegnap is, két edzést vezényel a játékosoknak Ernesto Valverde. Így az esti tréningen már Clément is részt vehet, s bemutatkozhat az edzésen jelenléevő társainak.
Visca el Barça!
Allez, Clément!