Gerard Piqué: “Hosszú történet”

Közzétette: Somi Gábor
A Barcelona legendás játékosa, a magát soha meg nem hazudtoló, Gerard Piqué mesélt pályafutása talán legnehezebb időszakáról, a katalán politikai helyzetről és természetesen a Barcelona-Real Madrid rivalizálásról is a ‘The Players’ Tribune’ internetes oldalnak. 

Elmondok nektek egy kis “kulisszatitkot”. Mindenki tudja, hogy a labdarúgók csoportokat hoztak létre WhatsApp-on, hogy gondolataikat megosszák egymással. Van egy csoportom, amelyben csak a barátaim vannak, s van egy másik, amelyben a csapattársaim vannak benne. S van egy harmadik is, amelyen azonban sokan meg fognak lepődni.  Az idei szezonban, amikor már nyolc vagy kilenc ponttal vezettünk a bajnokságban a Real Madrid előtt, egy különleges csoportot indítottam el a spanyol válogatott néhány tagja részvételével, akik a Real Madridban vagy az FC Barcelonában játszunk.

Ha csak a média által kitalált híreket olvassa el, akkor azt hiheti, hogy mi gyűlöljük egymást. Valójában nagyon jó viszonyt ápolunk egymással, kiválóan megvagyunk, beszélgetünk a taktikákról, a futball filozófiákról és azokról a könyvekről, amelyeket olvastunk, vagy olvasunk.

….

…. Nem, dehogy, csak viccelek! Ebben a csoportban mindig csak a Barça és a Real a téma!

Mindaz, amit ebben a csoportban folytatunk beszélgetéseket egymással, megnyilvánulunk egymásról a Barça és a Real játékosok között, és ez benne a legjobb, úgy viselkedünk sokszor, mint a kisgyerekek.

És az az igazság, hogy most különösen örülnek nekem, mert 15 ponttal megyünk a Madrid előtt a bajnokságban, és nagyon kreatív vagyok a válaszaimban.

Az elmúlt szezonban, amikor a Realos játékosok nyertek mindent, nagyon jól érezték magukat, és folyamatosan erről beszéltek, amikor a válogatott edzésén találkoztunk egymással.

Minden alkalommal, amikor tavaly meccset nyertek, az öltözőből félmeztelen képeket osztottak meg az Instagramon, mosolyogtak, befeszítették izmaikat, és azt írták alá, hogy ‘#HalaMadrid’ és kis trófeás emojlikat fűztek hozzá.

“És ennek a csoportnak egy nagyon különleges nevet adtam: ‘GRATULÁCIÓ!'”

“És ennek a csoportnak egy nagyon különleges nevet adtam: ‘GRATULÁCIÓ!'”

Ebben a szezonban aztán teljesen más hangulatú képeket osztanak meg. Minden Instagram-fotón komornak, gondterheltnek tűnnek, és ilyeneket írnak alá: ‘Három pont ma, tovább kell dolgoznunk!

Ezeket aztán megosztom a WhatsApp-csoportba, azzal az üzenettel, hogy “Gyertek srácok, miért vagytok olyan komolyak?”. Aztán a szöveg után egy kis síró és egy nevető emojlit teszek.

És ennek a csoportnak egy nagyon különleges nevet adtam: ‘GRATULÁCIÓ!’

Természetes, hogy viccelődök ezekkel a srácokkal, hiszen ők a testvéreim a spanyol válogatottnál. Lehet, hogy gyűlöljük egymás klubjait, de egy nemzetért hajtunk és dobog a szívünk, egy álomért küzdünk, erre nagyon, nagyon büszke vagyok. Mióta Luis Enrique véres mezét láttam a 94-s Világbajnokságon, azóta az volt az álmom, hogy a válogatott színeiben játszhassak.

Nagyon büszke vagyok, hogy minden négy évben viselhetem a válogatott mezét és képviselhetem Spanyolországot a Világbajnokságon. Talán ez meglep néhány embert. Ha nézed a TV-t és hallgatod miket mondanak rólam Madridban, akkor láthatod mennyire mást állítanak rólam ott. Hazugnak tartanak és azt állítják, hogy züllesztem az öltözőt és szét akarom szakítani az országot, mivel nyíltan támogatom a katalán függetlenedési törekvéseket.

Eddig még soha nem kommentáltam, hogyan szavaznék. Nem próbálok meg politikusként beszélni, befolyásolni az embereket. Nincs ennek jelentősége szerintem. Az én véleményem pontosan annyit ér, mint bárki másé. De hiszek abban, hogy a Katalóniában élő nagyjából 7 és fél millió embernek joga van ahhoz, hogy kinyilvánítsák véleményüket és szabadon szavazhassanak erről a kérdésről, mindezt békés úton. Sokat lehet erről beszélni és vitázni, nem egy egyszerű történet. Ellentétes érzelmek kavarognak bennem, hiszen életem legboldogabb pillanata volt megnyerni Spanyolországnak a Világbajnokságot, viszont katalán vagyok, a vérem ide köt, ezt nem fogom meghazudtolni. Amikor pedig eljutunk oda, hogy a katalán emberek 80% azt mondja, hogy szavazni akar, akkor le kell velük ülni és megbeszélni ezt. Amennyiben ezt nem tudja egy honfitársam elfogadni…nos, elfogadom, nem lesznek miatta álmatlan éjszakáim.

“Sajnálom, de nem fogom befogni és kussolva játszani. Nem csak ennyit tudok.”

“Sajnálom, de nem fogom befogni és kussolva játszani. Nem csak ennyit tudok.”

Vicces abba belegondolni, hogy mennyre hasonló Amerika és Spanyolország helyzete. Hiszen Amerikában az NBA játékosoknak annyit mondtak: “fogd be és játssz”, amikor megpróbálták kifejezni véleményüket a társadalmi problémákkal kapcsolatban.

Nevetséges, nem?

Spanyolországban pontosan ugyanez történik. Ők csak azt mondják, hogy fogjuk be és focizzunk, hiszen csak ehhez értünk.

Sajnálom, de nem fogom befogni és kussolva játszani. Nem csak ennyit tudok. A futballisták sokkal többek, mint amit a legtöbb ember gondol rólunk, fontosnak tartom, hogy kifejezzük véleményünket. A játékosok ugyanolyan emberi lények, mint bárki más, a mai média világában pedig ez a nézet már a múlté. Vannak olyan dolgok, amelyekről az embereknek fogalmuk sincsen. Rá tudsz keresni az interneten az eredményekre, az átigazolási hírekre, pletykákra, de a játékosok érzéseire nem, vagy arra, hogy mi motivál minket, vagy milyen félelmeink vannak.

Engedd meg, hogy mondjak egy példát a saját életemből.

Visszatekintek az elmúlt tíz évemre és arra, hogy mit értem el ezalatt az idő alatt a karrieremben. Megnyertem a Világbajnokságot, a Bajnokok Ligáját, a La Ligát, a Spanyol kupát, mindent, amiről szeretem emlékeztetni a madridi barátaimat a WhatsApp-on. 😀

De tíz évvel ezelőtt majdnem végem volt. Ki tudja, hogy hogyan alakult volna a karrierem, ha nincs Sir Alex Ferguson.

Kölyökként érkeztem a Manchester Unitedhez és férfiként távoztam. Ez nagyon érdekes kaland volt számomra, hiszen először kerültem távol a hazámtól. Életem első 17 évét a Barcelona akadémiáján töltöttem el, olyan volt, mintha egy iskolai csapatban játszottam volna, szórakozásnak fogtam fel az egész futballbalt. Ismertem mindenkit, a családom közelében éltem. Semmit nem értettem a futball üzleti oldalához. Miután megérkeztem a Unitedhez, nos alaposan meglepődtem.

Első meccsemre készültem az Old Traffordon és nagyon ideges voltam. Képzeljük csak el, egy 18 éves srác az öltözőben húzza fel a zokniját olyan játékosok mellett, mint Ruud Van Nistelrooy, Ryan Giggs vagy Rio Ferdinand. Láthatatlan akartam lenni. Csak annyit mondtam magamnak: “Csak csináld a dolgodat, észrevétlenül.”

Szóval csak ültünk és vártuk, hogy a főnök bejöjjön és beszéljen, Roy Keane mellett ültem. Az öltöző annyira kicsi volt, hogy a lábunk összeért. Nem volt sok hely.

Halálos csend honol az öltözőben. Majd hallok egy finom rezgést, nagyon halkan.

Bzzzzzz ……

………….. Bzzzzzzz.

Roy körülnéz az öltözőben.

Bzzzzzzz …..

A francba, mondom.

Akkor jöttem rá, hogy ez én vagyok. A telefonom az, amit rezgőn hagytam és a nadrágomban van, ami a szennyeszsákban lapul, a zsák pedig Roy feje mögött.

Roy nem tudja, hogy honnan jön a hang. Egy őrülthöz hasonlóan körültekint az öltözőben. Kemény tekintettel sandít mindenhova és próbálja kitalálni, hogy honnan is jön a hang. Biztos ismered a Ragyogás című filmből azt a jelenetet Jack Nicholsonnal, amikor betörte az ajtót? Na, pontosan úgy nézett.

Ordít mindenkinek és kérdezi: “Kinek a telefonja ez?!”

Csend van.

Újra megkérdezi.

Még mindig csend van, senki nem szólal meg.

Harmadjára is megkérdezi.

“Kinek a szaros, kibaszott telefonja ez?!”

“Kölyökként érkeztem a Manchester Unitedhez és férfiként távoztam.”

Végül, egy kisfiúhoz hasonló halk hanggal megszólaltam és mondtam: “Az enyém, sajnálom.”

Roy a vállamra tette a kezét és nevetve így szólt: “Ne aggódj miatta.”

….

…. Elhitted? Csak vicceltem! Roy elképesztően ideges lett, mindenki előtt őrült meg. Hogy őszinte legyek, majdnem beszartam. Ez egy jó lecke volt.

“Kölyökként érkeztem a Manchester Unitedhez és férfiként távoztam.”

Most 2018-t írunk, minden megváltozott azóta. Ma már minden srác a meccs előtt az iPhone-t nyomogatja. De 2006-ban? Egy más világ volt. Nem tehetted meg, különösen nem a Unitednél. Különösen nem Roy öltözőjében. Ez volt az egyik hiba az ezer közül, amit elkövettem a Unitednél.

Nem csak a futball miatt volt nehéz időszak ez számomra. Nehéz volt a nyelvet megtanulni, a kultúra is teljesen más volt és természetesen a magány miatt is. Ez volt a legrosszabb, távol lenni a családomtól, még csak 17 éves voltam, körülöttem pedig felnőtt, érett férfiak, legendák voltak. És, akkor még ott volt Sir Alex is….bonyolult volt vele. Amikor az emberek nem értik azt, hogy a tehetséges fiatalok miért nem mennek szívesen külföldre, akkor elmondhatom nekik, hogy nem a kevés technikai tudásuk miatt van így. Többről szól ez, mint aminek látszik. Az első két évemben, amit Angliában töltöttem, nos, rengeteg este volt, amikor legszívesebben hazamentem volna, Angliában ugyanis már délután négy után sötétedni kezdett, én pedig a lakásomban voltam egyedül. Rossz érzés volt. Édesanyám természetesen telefonál nekem én pedig hazudok neki és nem mondom el, amit valójában érzek, biztosítom róla, hogy minden a legnagyobb rendben van.

De nem volt rendben, nagyon nem. Szar volt. Azonnal le akartam lépni és rögtön hazamenni Spanyolországba. Ilyenkor az édesapám mindig ugyanazt mondta, amire a mai napig emlékszem, nagyon fontos volt ez akkor nekem.

Panaszkodtam neki és mondtam: “Nem tudom, Apa. Nem élvezem az edző bizalmát, nem bízik bennem. Ezek a srácok pedig erősek, én pedig csak egy szerencsétlen.”

Ő pedig ilyenkor mindig így szólt: “Lehet, de tudod mit? A mai nap lehet rossz volt, de a nap holnap ugyanúgy felkel és az élet megy tovább.”

Nem tudom miért, de ilyenkor mindig jobban éreztem utána magam. Előrébb vitt. Szerencsésnek mondhatom magam, mivel hiába voltam rettenetesen nyers és naiv, Sir Alex rendkívül jól állt hozzám már az első naptól kezdve. A legjobb edzők tulajdonsága ez, hiába nem játszol sokat, érzed, hogy foglalkoznak veled, nem érzed magad számkivetettnek, Sir Alex ilyen volt. A második apám volt. Küzdenem kellett, de a lehetőséget megkaptam végül tőle.

Két évvel később, 2007-ben azt mondta nekem, hogy nagyjából 25 mérkőzésen kaphatok majd szerepet előreláthatólag. Minden jól kezdődött. Rio mellett játszhattam, majd elérkeztünk ahhoz a novemberi meccshez, ahol a Bolton volt az ellenfél.

Fenébe…

Még mindig előttem van az a kép, ahogy a labda száll a levegőben.

“A földre érkezés után rémülten fordultam meg. Anelka átvette a labdát és betalált. A meccs végül 1-0-s vereséggel végződött, az én hibámból kaptunk ki.”

Egy beadásnál történt az eset. Nicolas Anelkát kellett őriznem. A Bolton belőtte a labdát a tizenhatoson belülre, én pedig döntöttem, agresszív leszek. Felugrottam, hogy elfejeljem a labdát, de teljesen elrontottam, rossz ütemben tettem. Egy rémálomhoz tudnám hasonlítani. A labda pedig elszállt a fejem felett, akár egy lufi, ez volt az a sárga-lila Premier League labda, emlékszel rá?

A földre érkezés után rémülten fordultam meg. Anelka átvette a labdát és betalált. A meccs végül 1-0-s vereséggel végződött, az én hibámból kaptunk ki. Ha egy fiatal védő ilyen hibát követ el, akkor könnyen lehet, hogy végleg elveszíti edzője bizalmát. Hiába akar benned bízni, már nem tud. Nálam is valami ilyesmi volt, ebben a momentumban elveszítettem Sir Alex bizalmát és vélhetően a legtöbb United-szurkoló bizalmát is.

A földre érkezés után rémülten fordultam meg. Anelka átvette a labdát és betalált. A meccs végül 1-0-s vereséggel végződött, az én hibámból kaptunk ki.

Sir Alex a szezon előtt 25 mérkőzést ígért nekem, végül 12-vel fejeztem be a szezont. Nagyon nehéz időszakot éltem meg akkor, a hibám miatt úgy éreztem, hogy a karrierem véget ért, nincs visszaút. A szezon vége felé aztán az ügynököm mondta, hogy a Barcelona érdeklődik irántam, szívesen visszavásárolnának. Nem tudtam elhinni, őszintén mondom. Szó szerint ezt válaszoltam az ügynökömnek: “Ennek semmi értelme nincs. Nem játszom a Unitedben, miért akarnának engem?”

Ő pedig csak azt mondta: “Ismernek téged. Hisznek benned.”

Természetesen ideges voltam, haza akartam menni. Tudtam azonban, hogy még hátra van egy rendkívül nehéz beszélgetés Sir Alexszel. A szerződésemben nem szerepelt kivásárlási ár, bármennyit elkérhettek volna értem, ezért kellett meggyőznöm, hogy engedjen el. Életem legnehezebb beszélgetésére készültem, mivel mindig figyelt rám, foglalkozott velem. Ez azonban nem változtatta meg a véleményemet, bementem az irodájában és őszintén elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Azt mondtam: “Figyelj, úgy érzem, hogy elveszítettem a bizalmadat. Barcelona az otthonom, haza szeretnék térni. Remélem, hogy elengedsz.”

Hosszan beszélgettünk egymással, de végül elengedett, mivel őszintén rögtön leültem vele beszélni erről.

De ezzel nem ért véget a közös történetünk, a futball sokszor tud komplikált lenni. Annak a szezonnak a végén kivel kerültünk össze a BL-ben, na kivel? Természetesen a Barcelonával. Esélyem sem volt, hogy pályán legyek, harmadik számú középhátvéd voltam. Azonban az odavágó előzz Vidić megsérült, hirtelen játszanom kellett, 90 ezer ember előtt a Camp Nouban, a gyerekkori csapatom ellen.

Nagyon izgatott és ideges voltam… A meccs előtt a hotelban, a szokásos 2 órás szieszta volt, azonban nem tudtam aludni, majd hirtelen valaki kopogott az ajtón.

Nem a személyzet volt, hanem Sir Alex.

Tudtam, hogy valami fontos, mivel ilyenkor sosem szokta zavarni a játékosokat. Ajtót nyitottam majd így szólt: “Gerard, sajnos nem játszhatsz ma. Az átigazolásod szinte kész, ha játszani fogsz, és rosszul teljesítesz, azt mondják majd, azért tetted, mert már a Barça járt a fejedben. Csak el akartam mondani, hogy miért nem rakhatlak ma be a csapatba.”

Az igazat megvallva, eléggé lehangolt lettem, kész voltam, hogy mindent megtegyek a Unitedért és Sir Alexért, nagyon fájt, azonban Sir Alex helyes döntést hozott. A Camp Nouban 0-0 lett az eredmény, és az Old Traffordon kiejtettük a Barçát. Ezután megnyertük a BL-t és a bajnokságot is, én pedig nyugodtan hazatérhettem utána.

Sir Alexnek hála, a lehető legjobban távoztam, akkor még nem tudtam, de a Bolton elleni hibám volt a legjobb ami velem történhetett. Végül a Barcelona mindössze 5 millióért igazold le, negyedikszámú középhátvédnek. Senki sem várt tőlem sokat, Pep Guardiola belém vetett bizalmának köszönhetően azonban, a szezon végére már Carles Puyol mellett a kezdőcsapat tagja voltam. Carles a szárnyai alá vett, nagy hatással volt rám, sokat tanultam tőle és jó párost alkottunk, végül még a válogatottban is.

Ha akkor, amikor visszatértem Barcelonába azt mondtad volna nekem, két év múlva Puyol mellett állok majd és együtt emeljük fel a világbajnoki trófeát, bolondnak tartottalak volna. Azonban pontosan ez történt, nagyon gyorsan változott meg minden, és ilyenkor a sorsra szoktam gondolni, amikor ez szóba jön, ha nincs az a hiba a Bolton ellen, vajon akkor is ez történik? Ha Sir Alex még egy szezonra megtart, és nagyobb lesz a piaci értékem, akkor is ez történik majd?

“Ha akkor, amikor visszatértem Barcelonába azt mondtad volna nekem, két év múlva Puyol mellett állok majd és együtt emeljük fel a világbajnoki trófeát, bolondnak tartottalak volna.”

“Ha akkor, amikor visszatértem Barcelonába azt mondtad volna nekem, két év múlva Puyol mellett állok majd és együtt emeljük fel a világbajnoki trófeát, bolondnak tartottalak volna.”

Nagyon sok olyan dolog zajlik egy focista életében amit a szurkolók nem tudnak, és ezért hoztam fel ezt a sztorit, és ezért kell még valamire kitérnem. 24 éves voltam, a világ tetején álltam, mindent megnyertem – La Liga, Bajnokok Ligája, Világbajnokság, az edzőm egy zseni volt Pep Guardiola személyében, aki hitt bennem, abban a csapatban játszottam amit kiskorom óta imádok, minden tökéletes volt.

És ezután… jött a karrierem legrosszabb szezonja.

Úgy tűnt 2012-ben mindennek vége, talán kicsit kevésbé hittem magamban akkor, egyre többször kérdőjeleztem meg saját magamat, és a szezon közben Pep is egyre kevésbé bízott bennem. Ez egy nagyon nehéz időszak volt, Pep nem bízott bennem úgy, mint korábban, aztán amikor azon a sorsdöntő Real elleni bajnokin nem játszatott, az teljesen összetört.

Azon gondolkodtam, ennyi lett volna? Az álmomnak, hogy a Barça játékosa legyek, vége lenne? Gyorsan jött és gyorsan ér véget?

Majd újabb fordulat, jött a Chelsea elleni odavágó ahol kikapott a csapat 1-0-ra idegenben, én pedig nem játszottam, a visszavágón pedig Pep a kezdőbe rakott, és hát sokat nem tudok mesélni arról a meccsről.

A meccs elején a kapusunk Valdés, véletlenül eltalálta a fejemet a térdével, én pedig elvesztettem az eszméletemet, amikor fel tudtam kelni, maradtam a pályán, azonban a következő 10 percből semmire sem emlékszem, ezután a csapat orvosa észrevette, hogy rosszul vagyok, majd lecseréltek és gyorsan a kórházba vittek.

“Másnap reggel ébredtem fel, és teljesen homályban voltam, nem emlékeztem semmire, ami utána történt, azt sem tudtam ki nyert. “

Másnap reggel ébredtem fel, és teljesen homályban voltam, nem emlékeztem semmire, ami utána történt, azt sem tudtam ki nyert.

“Másnap reggel ébredtem fel, és teljesen homályban voltam, nem emlékeztem semmire, ami utána történt, azt sem tudtam ki nyert. “

Majd megtudtam, hogy 2-2 lett a vége és kiestünk, pár nappal később Pep bejelentette a távozását, én pedig úgy gondoltam, talán az én időm is lejárt a csapatnál.

Nagyon elgondolkodtam a karrieremen akkor, Pep nem bízott bennem, majd amikor újra bizalmat kaptam ki lettem ütve a meccsen. Gondolkodtam rajta, hogy mi lett volna, ha arra ébredek, hogy továbbjutott a csapat, a fejsérülésem miatt hetekre kidőltem, szóval a döntőben semmiképpen sem játszottam volna, viszont talán Pep maradt volna, én pedig eligazoltam volna. Bármi is lehetett volna, az biztos, hogy utána jött Tito én pedig visszakerültem a csapatba.

Sokat gondolkodhatsz a karriered során a sorson, és a kis dolgokon, amik ha máshogy alakulnak mindent megváltoztathattak volna, azonban ezek nem szerepelnek a címlapokon, a címlapokon minden egyszerűnek tűnik, a valóság sokszor távol áll attól, amit az újságok lehoznak.

Például, az emberek gyakran kérdezik, milyen Messivel játszani, röviden összefoglalva: ő tényleg földönkívüli.

Az egyetlen játékos, akiről fel tudom idézni mikor láttam először játszani. Mindketten 13 évesek voltunk, és azt gondoltam: “Ez a srác valami más, ez tényleg nem ember.”

A legjobb, akit valaha láttam, azonban nemcsak azért ahogyan támad, az emberek azt várják, hogy azt emeljem ki, ahogyan kicselezi a védőket, azonban másról is tudnék mesélni.

Én azt emelném ki, amit akkor csinál, amikor nincs nála a labda, talán a TV-n keresztül nem tűnik fel, de a pályán látszik. Amikor elindul, hogy megszerezze a labdát, amit a szemeiben láthatsz, azt másnál én még sosem láttam, soha semmit sem csinál fölöslegesen, mindent egy más látószögből tud értelmezni, ez teszi őt olyan páratlanná.

Persze, talán ezt nehezebb címlapra rakni, azonban ha Messi zsenialitásáról van szó, akkor olyasmire gondolok, amit nem fogsz a YouTube-on megtalálni, huh, hát még órákat tudnék róla beszélni. Talán majd egy másik interjúban!

Inkább visszatérnék egy korábbi témára inkább. Ahogyan öregszem, és az utolsó világbajnokságomra készülök, egyre többet gondolkodok azon, hogy hol is a helyem a világban, hogyan jutottam el idáig, és még mit akarok elérni.

Az egyik célom az, hogy sose fogjam be a számat.

Úgy gondolom a sportolóknak ki kell használniuk a lehetőséget, hogy közelebb kerüljenek a rajongóikhoz, hogy nagyobb betekintést nyerjenek az életünkbe, kicsit bele lássanak a fejünkbe, úgy gondolom sosem volt még ekkora szükség ilyen mentalitásra.

Ha a madridi tv-t nézed, azt látod, hogy Barcelonában mindenki azon dolgozik, hogy tönkretegyék Spanyolországot.

Ha a barcelonai tv-t nézed, ott azt látod, hogy minden madridi célja, hogy elnyomja a katalánokat.

Ha csak a tv-t nézed, akkor ott azt fogod látni, hogy mindenki gonosz lett.

Azt mondják a válogatottnál konfliktusokat okozhatnak a poltikai nézetek, valójában szinte sosem beszélgetünk ilyenekről. Inkább azzal vagyok elfoglalva, hogy a Real játékosokat emlékeztessem, hogyan szerepelnek idén a bajnokságban, ők pedig engem próbálnak meggyőzni, hogy a játékvezetés a hibás.

A fél életemet focival töltöttem, 31 éves vagyok. Volt amikor úgy gondoltam 30 évesen vissza fogok vonulni. Ősztintén, tudod mi hajt még mindig? Az amit eddig az öltözőben kaptam, hogy olyan zsenikkel ismerkedhettem meg, mint Puyol, Messi, Neymar vagy Roy Keane, annak ellenére, hogy az utóbbi legszívesebben megölt volna, amikor csapattársak voltunk.

Végül is… a foci egy hosszú utazás. Nyersz, kikapsz, megalázod magadat amikor hibázol, van hogy nevetsz, van hogy sírsz, sokszor viccelődsz, hogy azzal teljen az idő. Talán a csapattársaiddal felgyújtjátok az egyik edzősegéd motorját, majd természetesen újat vesztek neki… ezt a sztorit majd legközelebb elmesélem, ígérem!

Remélhetőleg, az utad során fiúból felnősz és férfi lesz belőled, számomra ez teszi olyan csodássá a sportokat, az egész egy csodás és hosszú történet.

Kapcsolódó cikkek