Elkezdődött az idei Bajnokok Ligája-szezon csoportköre, ahol a Barcelona talán a legnehezebb csoportba került, akárcsak a tavalyi évben. Rögtön az első mérkőzésen a legnehezebb meccs következett, hiszen Németország egyik sztárcsapata, a Borussia Dortmund volt az ellenfél. A sárga-feketék stadionjában félelmetes atmoszféra uralkodik, ami köztudottan a Barcelonának nem mindig ízlik, de ebbe most ne menjünk bele. A 16 éves szupertehetség, Ansu Fati kezdőként debütálhatott a BL-ben, Griezmann és de Jong is bemutatkozhatott a sorozatban, mint Barça-játékosok. Értékeltük a látottakat.
Azt mindenki tudta, hogy ez abszolút nem lesz könnyű meccs, tipikus háromesélyes találkozóra lehetett számítani. A BVB edzője, Lucien Favre nagyon jól összerakta a csapatát, elsősorban a támadójátékra helyezve a hangsúlyt, a fiatal és rutinos játékosat is jól tudja összhangban tartani. A hazaiak összeállítása így nézett ki:
Bürki – Hakimi. Akanji, Hummels, Guerreiro – Witsel, Delaney – Sancho, Reus, T. Hazard – Paco Alcácer.
A labdabiztosabb, technikásabb Weigl helyett a robosztusabb, fizikálisan jobb Delaney kapott helyet a csapatban, náluk ez volt az egyetlen kérdőjel a kezdőt illetően. Nem úgy a Barçánál, ahol több kérdés is felmerült, elsősorban a támadósorban. Messi sérülése után már elutazott a csapattal, de a kezdőben még nem kapott szerepet:
ter Stegen – Semedo, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – de Jong, Busquets. Arthur – Ansu Fati, Suárez, Griezmann.
A cserepadon Neto, Todibo, Sergi Roberto, Rakitić, Vidal, C. Pérez és Messi foglalt helyet.
Nos, nem tudom, milyen szóval lehetne kifejezni azt, amit a Barcelona bemutat idegenben a BL-ben és a bajnokságban is. Mi ennek az oka? Egyszerűen nullák vagyunk idegenben, a gólszerzés még véletlenszerűen sem jön össze. Keresni kell az okokat, mert ha ez így folytatódik, ennek rossz vége lesz, nagyon rossz.
A mérkőzés elején „ismerkedtek egymással” a csapatok, nemhogy igazi gólhelyzet, hanem szabálytalanság sem történt. Mi próbáltunk kezdeményezni, de ebben mindig benne volt a veszély, hogy az ellenfél lekontrázza a Barçát, főleg akkor, ha Busquets nem ér vissza védekezni és a Dortmund gyors játékosai, gondolok itt Hazardra, Sanchora simán meg tudják bontani a védelmet, ahol a belsővédő párosunk, Piqué és Lenglet sem a gyorsaságukról híresek. Emiatt fordulhatott talán elő, hogy a két szélsőnk, Fati és Griezmann is kénytelenek voltak hátra jönni védekezni. Utóbbit különösen meg kell említeni, a pálya minden részén próbált feltűnni, sokszor a saját 16-osunk előtt szerelt. Az így sem jó összképbe belerondított Reus hatalmas kihagyott helyzete, viszont ter Stegen jól állta a sarat, és védeni tudta a gólba tartó labdát. Az már csak han volt a tortán, hogy a keretbe nevezett egyetlen balhátvédünk, Jordi Alba egy rossz mozdulat következtében megsérült, először még megpróbálta folytatni, de a csere elkerülhetetlennrk bizonyult. Helyette Sergi Roberto érkezett, aki átvette régi-új szerepkörét, azaz ismét jobbhátvéd lett, Semedo pedig átment a baloldalra. Zárójelben megjegyezném, hogy a nyáron vettünk egy U21-es EB-győztes játékost Júnior Firpo személyében, aki egyértelműen csereember, de pont az ilyen szituációkban lett volna nagy szükség rá, erre a lelátón nézte végig az összecsapást. Ígyaztán a két szélsővédőnk eredeti posztjától olyan messze volt, mint mi, Barça-drukkerek Valverde logikájának megértésétől. Jár a taps! Az első félidő kiegyenlített volt, a kapura lövések aránya 5-4 volt oda, a katalánoknak viszont kaput eltalált lövése nem is volt.
A második félidő elején sem Favre, sem Valverde nem kívánt változtatni, tehát csere nem történt. Mondjuk ki, a 2. félidőhöz köze nem volt a Barcelonának, hiába a nagyobb labdabirtoklás, hiába az egyénileg jobb játékosok, ez a Dortmund hazai közönség előtt csapatként működve nagyon elszánt volt. Az első valamire való Barça-helyzet Suárez nevéhez fűződött, a 49. percben akart pimasz megoldással gólt elérni, Bürki eszén viszont nem sikerült túljárni. Majd jött a hidegzuhany: büntetőhöz jutottak a hazaiak, miután Sancho ment el a jobbszélen, a picit hosszan megtolt labdát még elérte, visszahúzta az alapvonalról, beállt Semedo elé, aki rátaposott a lábára, vitathatatlan büntető volt. A labda mögé Reus állt, aki honfitársával nézett farkasszemet, és ter Stegen védeni is tudott. A Barçánál két csere történt, elhagyta a pályát Busquets, helyette Rakitić jött, míg Ansu Fati is a lecserélés sorsára jutott, a helyén Messi játszott az utolsó félórában. A Dortmund többszöri próbálkozások ellenére sem tudott betalálni, ezzel pedig 0-0 lett a mérkőzés végeredménye. Mondanom sem kell, mindannyian többet vártunk a meccstől, két támadó szellemű csapat találkozott, minimális volt csak az esély a gól nélküli döntetlenre. Azt gondolom, az eredmény nem rossz, a mutatott játékban kell még rengeteget fejlődni. Ki kell emelnem Hummels játékát a hazaiaktól, ha ő nincs, sokkal könnyebb lett volna áttörni a védelmet. Dortmundi oldalról a keddi napon egyértelműen ő volt a legjobb.
A Meccs embere: Marc-André ter Stegen (10)

Egyéni értékelés:
Marc-André ter Stegen – Ez volt az első tétmeccs az idényben, amikor nem kapott gólt, és ezért ő maga tette a legtöbbet. Az elsőtől a 90. percig magabiztosan tette a dolgát, lábbal is pontos volt, ami szintén nagy erényeihez tartozik. Senki sem tudott túljárni az eszén, pedig meg voltak a lehetőségek. A megítélt 11-est is világklasszis módjára fogta meg, hiszen egyáltalán nem volt az egy rosszul elvégzett büntető. A mostani Barcelona egyik alappillére, nem hiába a szurkolók egyik kedvence, példátlan profizmusával ki is érdemli. PONTSZÁM: 10 – Az olvasók pontszáma: 10
Jordi Alba – Messi hiánya rettenetesen érződött rajta…Ég és föld a különbség a játéka között, mikor Leo pályán van, és mikor nincs. Ez persze nem magyarázza meg azt, hogy miért nem ér sokszor hátra és miért pontatlan az előrejátékban. Nem lógott ki a csapatból, de ennél többet várunk tőle. Most két hét kényszerpihenőn lesz, de reméljük, erősebben tér majd vissza. PONTSZÁM: 5,5 – Az olvasók pontszáma: 6
Clément Lenglet – Amennyire berobbant tavaly a Barcelonába, idén annyira gyenge a teljesítménye. Keresi a helyét, ártalmatlan helyzetekben történő labdavesztés, határozatlanság. Nagyjából így tudnám jellemezni a teljesítményét. A francia válogatottban már egyre nagyobb szerepet kap, jó lenne, ha mindkét csapatban tudná hozni a szurkolók által elvárt szintet, mert egy ilyen szintű csapatban, mint a Barça, ez kevés. PONTSZÁM: 4 – Az olvasók pontszáma: 6
Gerard Piqué – Lassacskán lejár az ő ideje is, fiatalabb már nem lesz, viszont ahogy idősödik, úgy fog jönni egyre több bizonytalanság, hiba. Kicsit hasonlít Suárezre…Ha nem megy a játék, kezdjük el a bírót hibáztatni, reklamálni, hátha megoldódik minden. Nem tudom, van-e olyan, aki számolta, hányszor ért kézzel a labdához. Ez nem kézilabda…Muszáj lesz neki is összekapnia magát. PONTSZÁM: 4 – Az olvasók pontszáma: 6
Nélson Semedo – Élvezi a bizalmat, ami mindenképp pozitívum. Támadásban kevesebb szerep jut neki, mint ahogy azt megszokhattuk, Fatival jól elpasszolgattak, csak egyikőjük sem tudott váratlant húzni. Több, mint egy félidőt számára szokatlan poszton kellett játszania, nem vallott szégyent, viszont egy teljesen jogod büntetőt összehozott, és csak német portásunkon múlott, hogy nem lett belőle gól. PONTSZÁM: 5,5 – Az olvasók pontszáma: 6
Arthur Melo – Ő az, akinek a játékára tényleg semmi panaszunk nem lehet. Végig pontosan osztogatott, az előrejátékot preferálta, fejben gyors volt. Kár, hogy a társak nem asszisztáltak ehhez, de így is egy egészen kiváló meccset tudhat maga mögött a brazil válogatott középpályás. Csak remélni tudom, hogy a későbbiekben sem szorul ki a kezdőcsapatból, vétek lenne kihagyni. PONTSZÁM: 9 – Az olvasók pontszáma: 8
Sergio Busquets – Érdemes megfigyelni, amikor nála van a labda, melyik utat választja. A könnyebbet vagy a nehezebbet? Hát persze, hogy a könnyebbet…Aktuális csapatkapitányként neki kellene valahogy összhangban tartani a társaságot a pályán, de a legnagyobb baj az, hogy ezt az összhangot ő maga bontja meg. PONTSZÁM: 5 – Az olvasók pontszáma: 5
Frenkie de Jong – Továbbra is élmény nézni a játékát, Arthurral egészen fantasztikus középpályát alkotnak, maradjon is így a jövőben is. Az első félidőben – magához képest – viszonylag sok labdát eladott. Jól jelzi a játékát, hogy csak ennyi negatívumot tudok a számlájára írni, Busquets lecserélésével ténylegesen a saját posztján tudott „alkotni”, itt láthatóan jobban is érezte magát. De, mindegy hol játszik, ha mindig a keddihez hasonló produkcióval rukkol elő, hatalmas karrier előtt áll Barcelonában. PONTSZÁM: 8,5 – Az olvasók pontszáma: 7
Antoine Griezmann – Ismételten a balszélen szerepelt, később feltűnt a jobbszélen is (Fatival változtatták a helyüket), csak ott tűnt fel a legkevesebbszer, ahol igazán otthon érzi magát, azaz a 9-es poszton…Csatár létére védekezésben id irigylésre méltó, és véleményem szerint ez hiányzott az utóbbi évek Barcelonájából. Ahogyan fentebb is említettem, próbált feltűnni a pálya minden pontján, ez az én szememben dicséretre méltó. Nagyon agilisan játszott, jár a piros pont! PONTSZÁM: 8 – Az olvasók pontszáma: 7
Luis Suárez – Lehet, hogy velem van a probléma, de én szinte észre sem vettem, hogy a pályán van. Jó, lehet volt 1-2 említésre méltó megmozdulása, mint például a második játékrész elején az a megkerülős csel és lövés, de ennyi. A helyére simán be lehetett volna hozni Carles Pérezt. Az uruguayi immár 19 idegenbeli meccsen nem talált az ellenfelek hálójába a BL-ben, ami 4 évre nyúlik vissza…PONTSZÁM: 3,5 – Az olvasók pontszáma: 5
Anssumane Fati – Itt van ez a 16 éves srác, aki először negyed órát kap a LaLiga 2. körében, majd a következő fordulóban már be is talál, aztán a következőben már góllal, gólpasszal szolgálja ki a Camp Nou közönségét…Utána pedig a kezdőcsapat tagjaként bizonyíthat egy Dortmund ellen a BL-ben. Így kell berobbanni a köztudatba! A mezőnyben abszolút helytállt. Izgult, emiatt volt párszor pontatlan, de mit vártunk egy 16 évestől? Nem várhattuk azt, hogy majd Griezmann, Suárez mellett vezérré lép elő. Hatalmas potenciál van benne, csak ki is kell használni és a földön maradni. Akkor a legnagyobbak között fogják emlegetni. PONTSZÁM: 7 – Az olvasók pontszáma: 7
Cserejátékosok:
Sergi Roberto – Kényszerűségből kellett pályára lépnie, és ismét bebizonyosodott, hogy a jobbhátvéd pozíció nem az ő terepe. Ész nélkül futott fel-alá, ezzel nem volt gond, csak különösebb haszna nem volt ezeknek. Az is lehet, hogy idén csupán peremember lesz, annak tökéletes, de jó lenne végre azt a Sergi Robertót látni, akit pár éve még a világ legalulértékeltebb játékosnak tartottak. PONTSZÁM: 4,5 – Az olvasók pontszáma: 6
Lionel Messi – Sérülése után, a májusi Copa del Rey-döntőt követően ismét láthattuk Barça-mezben pályára lépni a világ legjobbját. Látszott rajta a kihagyás, de ahogy pályára lépett, mintha lendületbe jött volna a támadójáték, kár, hogy ez minimális ideig tartott. Cseleit elég könnyen olvasni tudták a Dortmund védői, a végén pedig még adódott is egy helyzete, de nem tudta megnyerni a Barçának a meccset. PONTSZÁM: 6,5 – Az olvasók pontszáma: 6
Ivan Rakitić – Beszállt az utolsó fél órára, de olyan szinten gyenge volt, hogy semmi értelme nem volt beküldeni. Ennyi erővel simán be lehetett volna küldeni inkább Vidalt, akiben van tűz, elszántság. Abszolút nem győzött meg, Aleñától pedig foglalja a helyet. Az igazán jó játékosok ismérve az, hogy belátják, ha már nem tudnak a csapaton segíteni. PONTSZÁM: 3 – Az olvasók pontszáma: 6
Vezetőedző:
Ernesto Valverde – Számomra érthetetlen, hogy lehet ilyen felfogásban a csapatot pályára küldeni idegenben, ez a beszari hozzáállás semmi jóra nem vezet. A másik, miért kellett megvenni Firpót, ha a kispadra sem nevezi? Aleñá is szép lassan meg fogja elégelni a helyzetét, hogy a Bilbao-meccs óta keretben sincs.
Pozitívum viszont, hogy Ansu Fati kezdőként játszhatott és Arthur valamint de Jong is végig a pályán volt. PONTSZÁM: 4,5 – Az olvasók pontszáma: 1
Végszó:
Túl vagyunk egy rendkívül nehéz meccsen, a rajt olyan közepesre sikerült, de az Inter ellen a következő fordulóban már lehet is javítani. Hétvégén a Granada vendége lesz a Barcelona, ahol bár toronymagas esélyesek vagyunk, sima meccsre senki ne számítson, inkább valami olyasmire, mint az Osasuna elleni volt.