Sajtóhírek szerint a Barcelona egy köztes megoldást választva, de lépett, ami Ousmane Dembélé nem megfelelő hozzáállását illeti. A tehetséges francia szélső idén már többször is elkésett a tréningekről, legutóbb éppen vasárnap, az Espanyol elleni 4-0-ás győzelem másnapján.
A játékos két órát késett, majd elnézést kért és végigvitte önállóan az edzést. A Tottenham elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a csapat vezetőedzője, Ernesto Valverde is már-már nevetségesnek titulálta a játékos legutóbbi késését:
Ez nem újdonság, megpróbáljuk a lehető legjobb megoldást választani, hogy szembenézzünk ezzel a problémával. Igyekszünk segíteni a játékosoknak, az ilyen tehetséges játékosoknak pedig főleg. Szombaton megnyertük a rangadót 4-0-ra, azt gondoltuk: ‘most majd lesz egy nyugodtunk vasárnapunk végre’, majd ez történik, az emberek pedig csak Dembélé helyzetéről kérdeznek. Az az igazság, hogy velem is megtörténtek ilyenek, igaz nem sokszor.
A mai hírek szerint, egészen pontosan a madridi ‘AS’ állítása alapján, a klub Dembélét egy komoly, egészen pontosan 100 ezer eurós összegű pénzbüntetéssel sújtotta. Talán ennek is köszönhető az, hogy a hétfői tréningre már 50 perccel a foglalkozás előtt megérkezett a francia játékos, amely után talán reménykedhetnek a szurkolók és maga a klub is, hogy ezzel talán sikerült megértetni a játékossal, hogy ezek mennyire alapvető dolgok.
Az öltöző is picit froclizta a játékost, egészen pontosan Jordi Alba, Gerard Piqué és Sergio Busquets voltak azok, akik némileg viccesen hívták fel a figyelmet arra, hogy nem kéne ennyit aludnia.
A pályán mutatott teljesítménye azonban nem igazán kritizálható a franciának, hiszen a csapat egyik húzóemberévé nőtte ki magát, a butaságai ellenére is. Ennek megfelelően Ernesto Valverde feje főhet, hiszen egy hosszabb ideig tartó, nevelőszándékú jegeléssel magának a csapatnak is ártana. Az öltöző tudja egyébként, hogy Valverde meglehetősen rugalmas, ami a csapaton belül szabályokat illeti, de nem túlságosan boldogak a francia hozzáállása miatt, aki precedenst teremtett, innentől kezdve pedig minden késő komolyabb szankcióban részesülhet.