A ‘Mundo Deportivo’ katalán sportnapilap is megtartotta a tavalyi bajnoki idényt illetően a díjátadóját, amelyen nem túl nagy meglepetésre, Leo Messi lett megválasztva, mint a bajnoki idény legjobbja. Emellett említésre méltó volt még Ivan Rakitić, illetőleg Samuel Umtiti nyilatkozata is.
Ivan Rakitić szavai:
Meg akarom újítani a szerződésemet, és még évekig itt akarok maradni. Nagyon boldog vagyok itt, ezt mindenki tudja, az Elnök is. Nincs mit mondanom már erről.
A Barçában akarok maradni. 30 éves vagyok, és a karrierem legjobb fázisában.
De Jong érkezése befolyásolhatja a jövőmet? Ez egy jó kérdés. Ő egy nagyszerű, tehetséges játékos, én pedig már kicsivel idősebb vagyok nála. Azonban mindenki, aki ismer, tudja, hogy szeretek futballozni és küzdeni is. Ahogy mondtam: remélem, hogy itt maradok, és újabb szezonokban erősíthetem a Barçát.
Meccs a Sevilla ellen? Nagyon kemény visszavágó lesz, mert két gólos hátrányból kell felállnunk. Azonban kellően erősek és motiváltak vagyunk, főleg a hazai közönségünk előtt.
Samuel Umtiti nyilatkozata:
Jól érzem magam. Jelenleg a teljes felépülésre koncentrálok, és remélem, hogy a lehető leghamarabb visszatérhetek a pályára. Azt azonban nem tudom megmondani, hogy ez mikor fog megtörténni, tényleg nem.
Dembélé egy sztár. A játéka, a góljai segítenek nekünk megnyerni a Bajnokok Ligáját, a Király Kupát és a La Ligát.