Főoldal Irány Barcelona!

Irány Barcelona!

szerző: Somi Gábor
Irány Barcelona!
Barcelonai utazás, meccsnézéssel összekötve – szurkolói kézikönyv

Jó pár szurkolótársunk kérdezte tőlünk, hogy miképpen zajlik egy barcelonai utazás, meccsnézés, Barça-meccsre jegyhez jutás menete. Mit érdemes figyelembe venni? Hol érdemes szállást foglalni? Jegyet hol szerezzünk? Ezekre a kérdésekre szeretnénk a magunk módján válaszolni, úgy is, hogy némi tapasztalattal már rendelkezünk.

Minden Barça-szurkoló nagy álma, hogy kedvenceit, Messit, ter Stegent, Piquét vagy Don Andrés-t élőben láthassa, részt vehessen egy stadiontúrán, és lássa a katalán fővárost.

UTAZÁS

Az utazást meg lehet ejteni autóval, mikrobusszal is, de a legegyszerűbb és leggyorsabb megoldás a repülőgépes utazás. gyors, pontos, és biztonságos. Budapestről a két nagy fapados légitársaság szolgáltatásai igénybe véve, eljuthatunk Barcelonába. A Ryanair és a Wizzair is heti 5-7 járatot indít Barcelonába, az El Prat 2-es terminálba. Ez azt jelenti, hogy naponta 1-1 oda- és visszaúttal lehet számolni. A díjtételeket a két társaság honlapján egyszerűen meg lehet nézni, és a foglalást el lehet végezni.

A repülőgép-jegy foglalással kapcsolatban egy hasznos jó tanácsot tudunk adni: minél korábban tudjuk, hogy melyik bajnoki-, Spanyol Kupa- vagy BL-meccsre szeretnénk eljutni, annál korábban foglaljuk le a repülőjegyet. Ugyanis minél korábban megoldjuk ezt, annál olcsóbb lesz egy jegy. Ha viszont minél közelebb kerül a jegyvásárlás a céldátumhoz, úgy fog növekedni a repülőjegy ára. S ebben az esetben nem hetekről, hanem napokról beszélünk – naponta több ezer forintot nyerhetünk vagy bukhatunk a repülőjegy árán (ez személyes tapasztalat). A repülőjegy-foglalás alkalmával meg kell adni a személyes adatokat, és a személyazonosságot igazoló okmány számát (személyi igazolvány vagy útlevél). Ügyeljünk arra, hogy azt adjuk meg, amelyikkel majd utazni fogunk, mert a repülőtéren azt fogják csak elfogadni. Mivel Barcelona az Európai Unió tagja, így személyi igazolvánnyal is biztonsággal utazhatunk, azonban a foglalásnál egy valamit nézzünk meg alaposan: az utazás időpontjában is érvényes legyen ez az okmány!!!!!!

Emellett a repülőtéri biztonsági szabályok betartására is ügyeljünk. Ettől sem a budapesti, sem a barcelonai reptér biztonsági szolgálata nem tér el, sőt!!!!! Megtörtént eset egy barátommal, aki nemrég járt Barcelonában, hogy mindenféle jelzés nélkül, félreállították, levetkőztették, megmotozták, a csomagját kinyittatták, és az Amatller-csokoládéról megkérdezték, hogy „az micsoda?”. És a kapu nem sípolt be, nem volt semmi, ami miatt ezen átesett. Ez ellen tenni nem tudunk semmit, együtt kell működnünk a biztonsági személyzettel, minden kérést teljesíteni kell. Pl. 100ml-es tubusnál, dezodornál, spray-nél nagyobb űrtartalmú tégely, fogkrém nem lehet senkinél, ha van, azt ott eldobatják az utassal, legyen az bármilyen drága vagy márkájú. Azt a tégelyt sem engedik a repülőre felvinni, ami csak félig van, de 100 ml-nél nagyobb űrtartalmú.

SZÁLLÁS

A legfontosabb a repülőjegy megszerzése után, a szállás lefoglalása a városban. A szállás terén azt tudjuk javasolni, hogy a foglalást megelőzően döntsük el magunkban: mennyit szánunk rá, milyen komfortfokozatot tűzünk ki magunk elé célként? Ha kényelmes, teljes ellátást szeretnénk magunknak, akkor egy szállodát nézzünk ki magunknak, ami azonban – csillagoktól függően – váltakozhat, de ez semmiképpen sem olcsó mulatság. A szállodák esetében is van azonban nagy szórás: nagyban függ az elhelyezkedésétől, attól, hogy szezonban (április-szeptember között) kívánunk-e menni Barcelonába, kérünk-e reggelit és vacsorát, vagy csak reggeli étkezéssel kalkulálunk. Barcelonában számtalan kiváló minőségű szálloda várja az odalátogatókat. Külön kiemelni nem kívánunk, hiszen nem mindenkinek ugyanaz az ízlése, elvárása. A világhálón mindent megtalál a kedves Olvasó, és látogató.
Ugyanakkor nagy segítséget jelent két olyan szolgáltatás is, amely költségkímélőbb, ugyanakkor alacsonyabb komfortfokozatot képvisel. Az egyik ilyen a booking.com, a másik pedig az airbnb.hu.

Mindkét opció teljességgel megbízható, kipróbáltuk, működött, és semmilyen kockázatot nem foglal magában.

A booking.com-ot jobban ismerik – szerintem – a Kedves Olvasók. Itt az útra készülő beírja, hogy melyik városban – jelen esetben Barcelonában – kíván éjszakákat eltölteni, hányat és milyen intervallumban. Be lehet állítani a költségkeretet is, hogy egy éjszakai szállásért mennyit kíván/hajlandó kifizetni, és a booking.com kiadja a különböző opciókat. Itt a foglalást is el lehet végezni, amiről számlát, visszaigazolást, e-mail-ben történő visszajelzést fog kapni a foglaló. Mindezt ki lehet nyomtatni, telefonos és internetes elérhetőséget is kap az adott szállodai szobával, panzióval kapcsolatban, amin felveheti a célállomással a kontaktust. Legutóbb, 2016. decemberben én magam is ezen foglaltam a barátaimmal, és nagyon jó ár-érték aránnyal töltöttünk el 3 éjszakát a Ramblán. Ugyanakkor itt is figyelembe kell venni a nyári időszakot, a fő szezont, vagy azt, ha az október-március közötti intervallumban utazunk. Egy éjszaka ára július közepén jóval magasabb, mint december elején.

Az airbnb.hu-ról is sokan hallottak már, gondolom. Ez egy – viszonylag – friss szolgáltatás, ahol magánszemélyeknél lehet szállást foglalni, minimum 3 napra – rendszerint. Ez esetben egy magánlakásban fogunk aludni, élni abban a pár napban, ahol a főbérlő is ott tartózkodhat, velünk egy lakótérben. Külön szobában, de egy lakásban. Ennek van egy külön honlapja, ahova személyi adatokat igazoló okmánnyal lehet regisztrálni, és szállást foglalni. Itt is az utazni kívánó beüti a célvárost, mettől-meddig kíván Barcelonában tartózkodni, milyen árfekvésű ingatlanban kívánja eltölteni az időt – s ennek megfelelően adja ki a számtalan opciót. Ezt is kipróbáltam jó magam is, és nem okozott csalódást, azt kaptam, amit vártam, amit ígért a szállásadó. Ez is egy nyomon követhető rendszer, teljességgel megbízható. Ugyanis a foglalás árát nem a szállásadónak közvetlenül kell elutalni, hanem az airbnb.com központjába – ami, azt hiszem, Kanadában van -, s a szállás árát a szállásadó csak azután kapja meg, miután az útról hazaértünk. Tehát, ha pl. 2018. január 15-20. között tartózkodunk Barcelonában, s a szállást az airbnb-n foglaltuk, a szállásadó csak 21-én fogja megkapni a szállás árát, így védve az utazót, a szállást igénybe vevőt. Addig az airbnb hivatalos számláján van a pénzünk. A lefoglalt szállás, bizonyos időpontig visszamondható, díjfelszámítás nélkül.

Az oldalon minden szállásadó leinformálható, meg lehet tekinteni a szállás adatait, képeket láthatunk róluk, s a költségek forintban vannak megadva. Minél több pozitív visszajelzés van egy-egy célszemély neve mellett, annál inkább bízhatunk abban, hogy jó helyre kerülünk majd barcelonai tartózkodásunk alatt. Amennyiben lefoglalunk egy szállást, és a szállásadó 3 napon belül nem veszi fel velünk a kapcsolatot, akkor az airbnb.com központjának ezt jelezhetjük, akik intézkedni fognak. Ha a szállásadó visszamondja a mi foglalásunkat, az airbnb.com nekünk ezt e-mail-en jelzi, és újabb opciókat fog nekünk felajánlani, az adott ár mértékében. Az ügyintézés korrekt, naprakész, precíz. Ezt is a magam „bőrén” érzékeltem, saját tapasztalatom van. Magam az airbnb.com szolgáltatásában sem csalódtam, azt kaptam, amit vártam, amire befizettem. Ezzel együtt, természetesen, lehet másnak negatív tapasztalata is, de – azt gondolom – ez bármi egyéb szolgáltatás terén így van.

JEGYEK BESZERZÉSE

A mérkőzésre a jegyeket, manapság, jó pár helyről be lehet szerezni. Ezerféle módja van a foglalásnak, a Barça-meccs jegyeinek beszerzésére. Én – minden alkalommal – a http://www.barcamania.hu/ – oldalról, ill. annak tulajdonosától szerzem be a jegyeket. Ugyanőt éritek el az alábbi oldalakon: ticketmania.hu. Meleg szívvel ajánlom őket: precizitás, korrektség, pontosság; ez jellemzi őket, ill. a Tulajdonost. A foglalást, ill. az utalást követően, rövid időn belül a megadott e-mail-címen fog landolni a belépőjegy, PDF-formátumban. Ezt ki kell nyomtatni, magunkkal vinni a meccsre, és kész.
Emellett, ha a Futballárium nevű magyar étteremnek írtok itt fészbúkon, ott is kaptok megfelelő, megbízható, korrekt, pontos információkat, s még jegyhez jutásban is tudnak esetleg segíteni.

EGYEBEK

Emellett a magyar éttermet kötelező felkeresni is: családias, barátias hangulat, nagyszerű kaják, piák, minden, mi szem-szájnak ingere.

A közlekedésről is szólnék egy-pár szót, ez is hasznos lehet a Barcelonába látogatóknak. A repülőtérről a város központjába, a Plaça Catalunyára közvetlen buszjárattal lehet bejutni (Aerobus) a legegyszerűbben, ami a repülőtér bejáratától indul; a jegyet a buszon lehet megvásárolni, oda-vissza egyszerre (a visszaút idejétől ez független). A retúrjegy 11,50€-ba kerül, az egy út 7-8 euro között mozog. Az Aerobus-ról mindent megtudhattok itt.

Barcelonán belül a legegyszerűbb, leggyorsabb, legtisztább közlekedési mód, az a metró: minden fontos látnivaló, minden része a városnak jól megközelíthető, mindenhova el lehet vele jutni. Számtalan metróvonal hálózza be a fővárost, amelynek használata nagyon egyszerű. A metróhálózatról térképet a metróállomásokon, a barcelonai turisztikai információs központ pontjain – ingyenesen – beszerezhet mindenki. De itthon, az internetről is leszedhető, kinyomtatható, és már kész térképpel érkezhetünk meg Barcelonába. Emellett villamos- és buszjáratok is nagyon sűrűen indulnak az egész városban, amelyeket a modernitás, a gyorsaság, a tisztaság jellemez.

Kellemes időtöltést Katalónia fővárosában és a Szentélyben!