Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.
ALEXANKO – A VÉDELEM OSZLOPA
A labdarúgás történetét figyelemmel kísérő szurkolók rendszerint a csatárteljesítményekre, esetleg az irányító középpályások pontos, gólokat érő átadásaira szoktak csettinteni. Amiatt nézik meg újra és újra a videókat, meccsösszefoglalókat, hogy lássák kedvenc csatáraik góljait, szebbnél-szebb megmozdulásait. A labdarúgás azonban nem csupán csatárok klasszisteljesítményéből áll: ott vannak a „vízhordók” is, akik nélkül egyetlen csapat sem juthat el a csúcsra. Nemhiába tartja a mondás, hogy a csapat ott kezdődik, hogy veszel egy jó kapust. Ha ez megvan, s az 1980-as évek Barçájában ez adott volt Urruticoetxea személyében, akkor a következő lépés, hogy a védelem tengelyébe is korszakalkotó zseniket állítasz. A ’80-as évtized első felében az egyik tengely Migueli volt a védelemben, azonban ő ekkor már pályafutása utolsó szakaszában volt. Kellett hát mellé egy hozzá hasonlóan robosztus, keménykötésű, mégis mozgékony középső védő, aki sikeresen hárítja el az ellenfél csatárainak meg-megújuló támadásait. Ezt a személyt pedig a Katalán Óriás akkori vezetősége a baszk mintaklub 24 éves üdvöskéjében, José Ramón Alexankóban találta meg, aki 1980 nyarán költözött el a katalán fővárosba, hogy a következő 12 esztendő meghatározó személyisége legyen, s neki adasson meg az a történelmi esemény, hogy elsőként emelhesse magasba a Klub történetének első BEK-trófeáját a Wembley-stadionban.
A KEZDETEK
Alexanko 1956. május 19-én született a baszkföldi Barakaldo városában. Ez a Földközi-tenger partján található, 100 ezer lélekszámú város nagyon sok, kiváló tehetségű futballistát adott a spanyol, ill. a baszk labdarúgásnak. Nagyon sok futballpalánta indult innen 
hódító útjára, s vált a spanyol foci meghatározó játékosává, többek között: Raimundo Pérez Lezama, Santiago Urquiaga, Alvaro Iglesias, Inaki Lafuente, Asier Del Horno, Ismael Urtubi, Javier Clemente. S itt született az FC Barcelona legendás elnöke, Josep Lluis Núnez is.
Na, de vissza főhősünkhöz, aki már gyermekkorában közelebbi barátságot kötött a labdával. A „Talín” becenévre hallgató későbbi kiváló középső védő Barakaldo utcáin ismerte meg a foci alapjait, az iskola előtt és után, amikor csak tehette rúgta a „bőrt” barátaival. A szülei sem tudták, de nem is akarták eltéríteni elképzelésétől, miszerint ő futballista lesz, ezért elvitték az 1967-ben alapított Llodio csapatához, amely Baszkföldön egy komoly utánpótlás, bázisnak is számít. A kisvároska csapatában aztán szervezett körülmények között fejleszthette tudását Alexanko, mígnem 1972-ben felfigyelt rá az Athletic Bilbao, és elvitte saját korosztályos együtteséhez. A Baszkföld első számú csapatához 16 évesen kerülő fiú hamarosan a ’B’-csapat meghatározó játékosa lett, s a felnőtt keretben is számítottak a tudására. Mind habitusa, mind fizikai felépítése arra predesztínálta, hogy a védelem közepén, mint egy oszlop őrködjön az ellenfelek támadása felett. Magassága és testsúlya alapján meglehetősen mozgékony védőnek számított, ami majd a későbbiekben kitűnik a Barcelonánál eltöltött évek alatt, hiszen előbb Migueli, Gerardo, majd Koeman társa volt a védelem tengelyében.
No, de ennyire ne szaladjunk előre a történetben. Ott tartunk, hogy megérkezett Bilbaóba, ahol csakhamar az utánpótlás-csapat stabil tagja lett, így 1973-ban, 17 évesen megkapta első profi szerződését a Bilbaónál. A Bilbao Athletic – azaz a ’B’ csapat – mezében 1973 és 1976 között pallérozódott, s készült fel a La Liga küzdelmeire. Itt – összesen – 97 alkalommal lépett pályára, s kilenc találatot jegyzett. Fejlődése töretlen volt, amivel felhívta magára az első csapat vezetőinek figyelmét is. Azonban a klub jobbnak látta, mielőtt bedobják a Primera Division küzdelmeibe, egy évre kölcsönadják a Deportivo Alavés együttesének, ahol tovább erősödhet. Azonban az élet közbeszólt: mindössze öt meccset játszott az Alavés-ben, amikor visszahívták Bilbaóba, s a következő négy esztendőben az Athletic meghatározó egyéniségévé nőtte ki magát. A spanyol első osztályban 1976. december 12-én, egy hazai pályán 5-2-re az RCD Espanyol ellen megnyert bajnokin debütált – 30 percet töltött a pályán csereként. Első idényében eljutott csapatával a Király Kupa-döntőjébe, ahol azonban vereséget szenvedtek; az UEFA-Kupában ugyancsak a döntő jelentette a végállomást számukra. Amikor ifjú sihederként az Athletic Bilbao tagja lett, olyan legendás veteránokkal került egy öltözőbe, mint José Ángel Iribar, Javier Irureta, Ángel María Villar, José Francisco Rojo vagy Andoni Goicoetxea Olaskoaga (a „bilbaói mészáros”).
A spanyol első ligában az első gólját 1978. március 12-én szerezte egy Bilbao – Sporting Gijón hazai mérkőzésen (1-0), amit a baszkok színeiben még további hét találat követett. Játéktudása és magas intelligenciája hamar ismertté tette a nevét a Ligában, így nem volt kérdéses, hogy előbb vagy utóbb valamelyik nagy csapat keretében fog kikötni. A katalán klub élére 1978-ban kerülő Josep Lluís Nunez, kihasználva baszk származását, minden követ megmozgatott 1980 nyarán annak érdekében, hogy Migueli mellé egy ifjú, de mégis megbízható középső védőt igazoljon, miután Antonio Olmo és Rafael Zuvíria már pályafutásuk vége felé jártak. Így került képbe Alexanko, aki 1980. júniusban a baszk fővárosból áttette székhelyét a katalán fővárosba, hogy kezdetét vegye egy 13 évig tartó „töretlen szerelemmel működő házasság”.
AZ FC BARCELONA KÖTELÉKÉBEN
Alexanko a katalánoknál első meccsét egy barátságos találkozón játszotta 1980. augusztus 5-én egy Vitesse Arnem – FC Barcelona összecsapáson: a meccset 2-1-re nyerték meg a katalánok, s a baszk középhátvéd az első félidőt játszotta végig Migueli és Zuvíria oldalán. Ezt követően a felkészülési időszak minden meccsén szerepet kapott, így nem csoda, hogy a bajnoki szezon nyitón is a kezdőben találta magát. Az 1980. szeptember 7-én lejátszott Real Murcia – FC Barcelona (1-2) meccset végig a pályán töltötte, társa a védelem közepén Rafael Zuvíria volt. Tudását mi sem bizonyítja jobban, mint a tény: a szezon mind a 34 bajnokiján pályára lépett, összesen 3024 játékpercet töltött a pályán – s mindezt tette újoncként a Katalán Óriásnál. Tovább növeli játékának hatékonyságát, hogy középhátvédként csupán 3 sárga lapot szedett össze, s egyetlen alkalommal sem jutott a kiállítás sorsára. Elmondható tehát, hogy bemutatkozó szezonja az FC Barcelonában tökéletesre sikeredett. Hamar beilleszkedett, könnyedén vált stabil kezdőemberré, de mindezt nem magától értetődően érte el, hanem kemény, szívós munkával. A csapat ugyanakkor nem zárt eredményes szezont, amit az idénybeli edzőváltás is jól tükrözött: Kubalát a 9. forduló után Helenio Herrera váltotta. Alexanco azonban alapember maradt az argentin szakembernél is.
Második barcelonai idénye már sokkal fordulatosabb, izgalmasabb és mozgalmasabb volt. Továbbra is a csapat alapembere volt, de csupán 32 alkalommal lépett pályára. Ennek azonban egyetlen oka volt, hogy egy piros és egy dupla sárga lapos kiállítást sikerült összeszednie az idény során, így két meccsen eltiltott volt. Ennél sokkal nagyobb esemény volt számára, hogy második szezonjában már az ellenfél kapujába is betalált: összesen öt bajnoki és egy európai kupában lőtt gólt ért el. Első hivatalos bajnoki találatát 1981. október 7-én a Castellón – FC Barcelona mérkőzés (1-6) 48. percében érte el. Ezt követően eredményes tudott lenni a Hercules Alicante, a Real Zaragoza, a Real Sociedad és az Espanyol elleni bajnokikon. A legboldogabb azonban a Real Madrid ellen elért 3-1 arányú győzelem alkalmával lehetett, amikor a 7. minutumban az ő találatával szerezte meg a Katalán Óriás a vezetést a hazai pályán megrendezett „klasszikuson”. Ez az idény hozta meg az első nemzetközi kupában elért gólját is: 1981. november 4-én a Dukla Praha ellen lejátszott hazai KEK-meccsen (4-0) lőtt a csehszlovák kupagyőztes hálójába a 40. percben. Az idényt a bajnokságban a második helyen zárta a csapattal, a KEK-ben viszont a végső győzelemig menetelt. A kupadöntőt a Camp Nou-ban rendezték meg, a belga Liérse gárdáját győzte le a Barça 2-1-re, amely meccsen Alexanko is a pályán volt.
Jól látszik tehát, hogy a baszk középső védő nagyon gyorsan felvette új klubja játékának ritmusát. Tette ezt egy olyan időszakban, amikor az új klubvezetés még próbálkozott a szakmai munka irányítójának kiválasztásával. Az edzők szinte egymásnak adták a Barça öltözőjének kilincsét az 1980-as évek első harmadában, az új igazolás azonban mindegyik trénernél stabil kezdő tudott lenni. Mindez nem is volt meglepő, hiszen José Ramón Alexanko tökéletes képzést kapott Bilbaóban, játékintelligenciája, alkalmazkodóképessége pedig kiemelten alkalmassá tette arra, hogy a játékostársaival, ill. a közönséggel is hamar megtalálja a közös hangot. A csapat minden szintjén nagy népszerűségnek örvendett az elnyűhetetlen, mozgékony és épp ezért technikás középhátvéd, aki tökéletes bemutatkozásával megalapozta a következő évtizedben betöltött vezető szerepét, amely 1986-ban a csapatkapitányi tisztségig röpítette.
A Blaugrana kötelékében eltöltött 13 idényével az egyik leginkább meghatározó középhátvédjévé emelkedett, aki méltó módon vette át Migueli szerepét az 1980-as évek közepén. Pedig elődje sem volt akárki: másfél évtizeden keresztül szolgálta a gránátvörös-kék mezes gárdát, s amikor visszavonult biztos lehetett abban, hogy méltó kezekbe kerül a védelem irányítása. Különleges kegyelmi állapot volt, hogy az 1984/85-ös idényben a nagy előddel együtt lehetett bajnok, majd a következő évben menetelhetett a BEK-döntőig. Alexanko a Katalán Óriás mezét viselve megnyert minden címet, amit egy labdarúgó elnyerhet: volt bajnok (1985, 1991, 1992, 1993), Spanyol Kupa-győztes (1981, 1983, 1988, 1990), BEK-győztes (1992), spanyol Szuperkupa-győztes (1983, 1991, 1992), Spanyol Ligakupa-győztes (1983, 1986), és KEK-győztes (1982, 1989), ill. Európai Szuperkupa-győztes (1992). Az 1980-as, és ’90-es évek elejét tekintve a klubon belül a baszk-vonulat egyik oszlopos tagja volt; együtt játszott ‘Txiki’ Begiristáinnal, José María Bakeróval, Julio Salinasszal, Andoni Goicoetxeával, Andoni Zubizarretával, akik mindannyian Baszkföldön születtek, s lettek a Dream Team meghatározó egyéniségei Cruyff edzősködése alatt.
No, de vissza az 1980-as évek közepéhez. 1984-ben egy nyugalmasabb időszak következett a Klubnál Terry Vanables érkezésével – az előző évek sűrű edzőváltása helyett most 3 évig az angol tréner irányította a katalánok munkáját, ami meghozta a várva-várt sikereket a Camp Nou-ba. Alexanko a szezon egészében alapembere volt a védelemnek, ami rendszerint a következő felállásban lépett pályára a bajnokság során: a jobbhátvéd posztján Miranda Concepción Gerardo, középen Migueli és Alexanko, a balhátvéd szerepkörében pedig Julio Alberto Moreno. A szezon egyik érdekessége, hogy a 34 bajnokin a védőnégyes összesen 11 gólt ért el a Ligában, ami meglehetősen szép teljesítmény: a 11 találatból Alexanko három gólt vállalt magára, emellett pedig öt sárga lapot is összeszedett, így egy meccset kellett kihagynia eltiltás miatt. A Real Betis Balompié elleni idegenbeli győzelem (1-2), ill. a Real Valladolid elleni bajnokik alkalmával (4-2, 2-1) volt eredményes a baszk középhátvéd. Magabiztosságával döntően hozzájárult a Barça hátsó alakzatának stabilitásához, ami az idényt végig vezetve ért fel a Primera División csúcsára, 10 ponttal megelőzve az Atlético Madrid együttesét. A 34 bajnokin csupán 25 gólt kapott a Katalán Óriás, ami különösképpen kiemeli a hátsó alakzat nagyszerű teljesítményét, és összehangolt játékát. Ebben fontos szerepe volt Alexankónak is, aki ekkor már – szinte – igazi vezérként irányította nem csupán a védelmet, hanem az egész csapatot. Jól nyomon követhető volt az a fejlődés, amit Alexanko és a védelem bemutatott, s ezek nélkül nem lehetett volna újfent bajnokcsapatot ünnepelni a Camp Nou-stadionban. S a következő idény után mindez már megkérdőjelezhetetlen ténnyé emelkedett, amit a legjobban az tett nyilvánvalóvá, hogy 1986-ben José Ramón Alexanko kapta meg a csapatkapitányi karszalagot, betöltve ezt a tisztet egészen 1992-ig.
Alexanko és Koeman ünneplik a BL-sikert
Az 1985/86-os idény háromfrontos „harcot” hozott az FC Barcelona számára, ami aztán felemás végeredménnyel zárult. A bajnoki elsőséget – sajnálatos módon – nem sikerült megvédeni, csupán ezüstérmes lett a gárda a Real Madrid mögött. Alexanko számára azonban pozitívan zárult az idény, hiszen 31 bajnokit játszott, amin négy sárga lapot szedett össze, s hét gólt ért el. Az alábbi bajnokikon zörgette meg az ellenfelek hálóját:
- 5. forduló: Athletic Bilbao – FC Barcelona 2-1 (’49)
- 8. forduló: FC Barcelona – Las Palmas (’48, ’78)
- 14. forduló: Real Sociedad – FC Barcelona 1-5 (’53, ’55)
- 20. forduló: FC Barcelona – Atlético Madrid 2-1 (’60)
- 29. forduló: FC Barcelona – Celta Vigo 1-1 (’44)
Emellett eredményes volt a spanyol szuperkupa visszavágóján az Atlético Madrid ellen, amit az ő góljával nyert meg a csapat 1-0-ra. Idénybeli kilencedik gólját a Real Betis elleni Spanyol Ligakupa-mérkőzésen (2-0, 1986. 06. 14.) érte el. Egyénileg tehát teljességgel pozitív véget ért számára a szezon, a csapattal azonban nem tudott sikeres lenni, hiszen a Ligakupa-győzelmen kívül egyéb trófea nem került a vitrinbe.
A BEK-sorozatban a döntőig jutott a Katalán Óriás egyik vezéreként, azonban a sevillai éjszakában lejátszott fináléban a büntetőrúgásokat követően, szomorúsággal telve léphetett az öltözőbe. Mindez azért volt különösen fájdalmas főhősünk számára, mert a tizenegyes-párbaj első szereplője Alexanko volt, s a büntetőjét Helmut Ducadam remek vetődéssel hárítani tudta. Így személyes kudarcként is meg kellett élnie az elszalasztott lehetőséget. Azonban a sors kegyes volt hozzá, és 1992-ben kárpótolta ezért a fájdalmas pillanatért.
Az elbukott BEK-döntő, ill. egy komoly térdsérülés törést hozott Alexanko barcelonai pályafutásában. Ezt követően már nem tudott stabil kezdőtagságot kicsikarni a maga számára: az 1986/87-es idényt teljes egészében ki kellett hagynia, aminek az lett a következménye, hogy a továbbiakban csupán csereként számított rá Venables és Aragonés is, Cruyff érkezésével pedig végleg a kispadra szorult. Előbb Josep Claramunt, majd Ricardo Serna foglalta el helyét a kezdőcsapatban. 1989-ben pedig a klub leigazolta Ronald Koemant, aki ettől kezdve kirobbanthatatlan volt a védelem tengelyéből, s mivel a csapat sokszor 3-4-3-as taktikai felállásban lépett pályára, így másik középhátvéd nem is nagyon volt a Barcelonában. Az 1987/88-as idényben 13, 1988/89-ben 19, 1989/90-ben 16, 1990/91-es szezonban 20, az 1991/92-es idényben 7, és az utolsóban is hét bajnokin lépett pályára, s ezeken összesen öt gólt ért el.
1993. május – a társak sorfala között búcsúzik a Barçától Alexanko
Ugyanakkor hatalmas elégtétel lehetett a számára, hogy Johan Cruyff mégis bízott benne, s egyetlen pillanatra sem gondolta azt, hogy el kellene adnia Alexankót. Ezáltal részese lehetett a Dream Team megszületésének, és csúcsra érésének. 1991 nyarán bajnoki címet ünnepelhetett, előtte KEK-siker részese volt, majd az 191/92-es idény végeztével megkoronázhatta pályafutását. Az ekkor már 35 éves középhátvéd háromszor lépett pályára a BEK-sorozatban – igaz, csupán csereként. Johan Cruyff sportemberi nagyságát mutatja, hogy a Wembley-ben megrendezett döntő 113. percében – 1-0 arányú vezetésnél – pályára küldte Pep Guardiola helyett: ez a csere szimbolikus is volt, azt is jelentette, hogy „előttem az utódom”. S a győzelmet követően José Ramón Alexanko részesülhetett abban a kegyben, hogy csapatkapitányként a magasba emelhette a Klub történelmének első BEK-serlegét. Ez a pillanat nem csupán a csapatnak, a szurkolóknak maradt felejthetetlen, hanem a baszk középhátvédnek is, aki egész pályafutása alatt az állhatatosság, a megbízhatóság, a csapatszellem kiemelkedő alakja volt. José Ramón Alexanko pályafutása végén felért a csúcsra, s abban a tudatban léphetett le a futball színpadáról, hogy elért mindent, amit klubszinten meg lehet nyerni, a szurkolók tisztelték és szerették, s ezáltal egy tökéletes karriert tudhatott maga mögött. Így amikor 1993-ban szögre akasztotta a stoplist, elégedetten dőlhetett hátra, s boldogsággal kezdhette meg élete következő szakaszát.
1992. Wembley – egy fantasztikus pályafutás megkoronázása
Barcelonai pályafutása során 352 alkalommal lépett pályára összesen, ezeken 45 sárga és 5 piros lapot szedett össze, 35 gólt ért el, s 15 trófeát nyert. A mérkőzéseinek 57%-át (202) megnyerte, 22%-án döntetlent játszott (78), és 21%-án vesztesen (72) vonult le a pályáról.
A SELECCIÓN ESPANYOLA TAGJAKÉNT
A spanyol válogatottnak 1978 és 1982 között volt tagja, s ezen idő alatt 34 alkalommal lépett pályára. Részt vett az 1980-as Euórpa-bajnokságon, ill. az 1982-es spanyolországi világbajnokságon. Ezen négy évben a válogatottnak is alapembere volt, mindkét világversenyen a kezdőcsapat tagjaként számított rá Kubala László és José Santamaría is. Azonban a világbajnokságon elért rossz szereplés magával rántotta őt is, hiszen ezt követően nem kapott behívót a Selección Espanola keretébe.
A 34 válogatott meccsén négy gólt ért el:
- 1980. május 21. Dánia – Spanyolország 2-2
- 1981. július 5. Chile – Spanyolország 1-2
- 1981. november 18. Lengyelország – Spanyolország 3-2
- 1982. április 28. Spanyolország – Svájc 2-0
Azon a 34 meccsen, amin pályára lépett, 12-t megnyert, tízet elveszített a spanyol válogatott, és 12-szer döntetlent játszott. Nem túl acélos arány, az egyszer biztos.
A játékos-pályafutás befejezése után Alexanko is az edzői pályára lépett, ahol azonban már korántsem tudott annyira eredményes lenne a ma 59 éves szakember. Az 1997/98-as idényt a román Universitat Craoiva trénereként töltötte el a baszk tréner, majd 1998-99 között a National Bucuresti edzője lett. Azonban egyik helyen sem tudott maradandót alkotni, így hazatért, és 2000-2002 között az FC Barcelona másodedzője lett Llorenç Serra Ferrer és Carles Rexach mellett. 2005. júliusban a Blaugrana utánpótlás-nevelésért felelős koordinátorává nevezte ki Laporta, amely tisztet egészen 2010-ig betöltötte.
Rexach segédjeként a Barça padján – 2001/02.
Pályafutásának egy negatív pillanata volt, amikor nemi erőszak vádjával bíróság elé állították, azonban felmentették. Az eset 1988 nyarán történt, amikor a katalánok a felkészülés során Hollandiában léptek pályára, s a csapat az arnhemi Papendal Hotelben szállt meg. A hotelben dolgozó pincérnő jelentette fel, miszerint Alexanko erőszakkal lépett vele szexuális kapcsolatba. Alexanko a vádat tagadta, de négy napig a rendőrség „vendéglátását” élvezhette az eset után. A bíróság végül a vádat megalapozatlannak ítélte, s felmentette a Barcelona védőjét.
ADATLAP:
Teljes neve: José Ramón Alexanko Ventosa
Születési idő, hely: 1956. május 19. Barakaldo, Baszkföld
Magassága, testsúly: 182/78
Posztja: középhátvéd
Nevelőegyesülete: Llodio, Athletic Bilbao
Csapatai: Bilbao Athletic (1973-76, 97/9), Deportivo Alavés (1976, 5/0), Athletic Bilbao (1976-80, 91/8), FC Barcelona (1980-93, 274/26)
Válogatottsága: spanyol – 34/4; baszk – 1/0
Alexanko azon Barça-játékosok közé tartozik, akiket a közönség az első pillanattól kezdve elfogadott, s úgy tisztelt, mintha saját nevelés lett volna. A kőkemény védő mindig igyekezett kihozni magából a maximumot, aminek meg is lett az eredménye: klubszinten minden elnyerhető címet bezsebelt, s a válogatottal is két világverseny résztvevője volt. Életével, pályafutásával minden fiatal példaképe lehet, aki erre a mesterségre adja a fejét. Köszönjük, amit tettél a Katalán Óriás sikereiért!
