Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

Antoni Ramallets Simón – a kapusok királya

Vannak idők, amikor egy csapat keretében egyszerre több klasszis is szerepel. Vannak idők, mikor a csapat kerete szűkölködik kiemelkedő tudású labdarúgókban. Az 1940-es évek közepétől számított másfél évtized a Barcelona életében az előbbi tétel jellemezte. Olyan zsenik rúgták a bőrt a Blaugrana színeiben, mint Seguer, Gonzalvo III, Segarra, Kubala, Manchón, Eulogio Martínez, Luis Suárez. A sor még folytatható lenne, de ennek a pályafutást bemutató írásnak egyetlen legenda a témája. Egy legenda, akinek szelleme, nagyszerűsége máig él a katalán emberekben. Egy kapus, akinek zsenialitása, tudása egy egész korszakot határozott meg. Akinek neve egybeforrt a Barcelonával. Ismerjük meg Antoni Ramallets életpályáját.

A Barcelona legendás kapusa 1924. július 1-én született a Barcelona Grácia negyedében. Az 1950-es évek legkiválóbb kapusaként vonult be a spanyol labdarúgás történelemkönyvébe: a világbajnokságon nyújtott fantasztikus teljesítménye okán kapta becenevét is – „El Gato de Maracaná”, azaz „a maracanái macska”. Majd az 1960-as években edzőként dolgozott.

„Gömbérzéke” már fiatalon megmutatkozott, így nem csoda, hogy 12-13 évesen jelentkezett a CE Europa csapatánál. Az edzői hamar felfigyeltek azon képességeire, amelyek a „gólvonalra parancsolták” az ifjú Antonit. Ruganyos volt, kiváló reflexekkel rendelkezett, a kimozdulásoknál magabiztosságot mutatott. Hamar kiderült: egy igazi gyémántot találtak. Nem volt más feladata az edzőknek, mint csiszolni, alakítgatni e „drágakövet”. Ramallets pedig alázattal közelített a választott sportágához: mindent a futballnak rendelt alá.

Név	Idény	Gól / Meccs	Együttható
Ramallets	1951/52	42 / 28	1,5
Ramallets	1955/56	25 / 29	0,86
Ramallets	1956/57	35 / 29	1,21
Ramallets	1958/59	24 / 30	0,8
Ramallets	1959/60	20 / 30	0,66

18 évesen megkapta első profi szerződését: a Real Mallorca csapatához szerződött, hogy tovább fejlődjön, szokja a felnőtt csapat légkörét, tudást és tapasztalatot szerezzen. Két idényt követően a katalán San Fernandóhoz csatlakozott, ahol a katalán óriás vezetői még közelebbről figyelhették pártfogoltjuk fejlődését. Egy idényt eltöltött a Real Valladolidnál is, majd 1947-ben csatlakozott a gránátvörös-kék alakulathoz. Az FC Barcelonának 1947 és 1962 között állt a szolgálatában – nála hosszabb ideig csak Salvador Sadurni szolgálta kapusként a katalán nagy csapatot. A 15 év alatt sikert-sikerre halmozott: nem szűkölködött az egyéni elismerésekben, és a csapatsikerekben sem. Pályafutása arannyal volt kikövezve, ő pedig aranybetűkkel véste bele a nevét a Barça históriás könyvébe.

Az FC Barcelona legendás alakja, a katalán és spanyol kapusiskola egyik legnagyobbja, aki máig példátlan módon öt alkalommal nyerte el a Zamora – díjat, azaz választották meg a La Liga legjobb kapusának. Hétszeres katalán, és 35-szörös spanyol válogatott kapus; ő védte a spanyol válogatott kapuját az 1950-es, brazíliai világbajnokságon. A VB-n nyújtott teljesítménye okán kiérdemelte „a maracanai macska” becenevet.

1946-ban, 22 évesen írta alá első szerződését a Barcelonával, de ezt a szezont még a Real Valladolid kapusaként játszotta végig. 1947 nyarán visszatért a Barcelonához, ahol első bajnoki meccsét 1948. november 28-án a Sevilla ellen (2-1) játszotta. Ebben a szezonban még második számú kapusnak számított Juan Zambudio Velasco mögött. Velasco a maga korában legalább akkora kaliberű kapus volt, mint Antoni Ramallets. Sajnos, vagy szerencsére, sérülése okán az 1940-es évek végén a cserepadra szorult, hogy átadja helyét Ramallets – nek. A katalán portások legnagyobbika pedig élt a lehetőséggel.

Míg Antoni a Zamora – díjakat gyűjtögette, a csapat három alkalommal jutott fel a bajnoki tabella csúcsára (1952, 1959, 1960). Jól láthatóan óriási szerepet játszott a bajnoki címek megszerzésében, s nem rajta múlt, hogy 1956-ban a második, 1957-ben pedig a harmadik helyen végzett a Blaugrana.

Barcelonai karrierjének egyik legeredményesebb és legfényesebb idénye az az 1951/52-es szezon volt, amit a Klub történetében „az Ötkupás Barça” – „Barca de las Cinco Copas” címen emlegetnek: a Csapat Ferdinand Daucík vezetésével megnyerte a spanyol bajnokságot, a spanyol kupát, a spanyol szuperkupát, a Latin Kupát és a Martini&Rossi Kupát. A következő szezon is hasonlóan sikeredett a kapus és a csapat számára: a hazai triplázás újfent sikerült. E két idény volt a kapus számára is az „első aranykor”: minden sikerült – ahol elindultak, ott győzelemmel zárták a sorozatot. Ramallets, amint azt a Zamora – díj is mutatja, elévülhetetlen érdemeket szerzett a sikerekben. Kiváló védéseivel tartotta a lelket a csapatban, amit az előtte álló védelemnek is köszönhetett.

Az 1950-es évek sikercsapatának oszlopos tagja, aki összesen 538 meccsen védte a Barca kapuját, amiből 288 bajnoki összecsapás volt (1947-1962). Az ’50-es évek „nagy Barcelonája” nem volt elképzelhető nélküle. Fernández, Daucík, Puppo, Balmanya és Herrera edzősködése alatt is az együttes első számú kapusának számított, csupán sérülések alkalmával adta át helyét a második számú kapusnak. Mindig lehetett rá számítani, ő pedig magabiztos játékkal, remek kifutásokkal szolgálta meg a vezetőség bizalmát és a nézők szeretetét. Utolsó éveiben pedig nemcsak a védésekkel foglalkozott, hanem azzal is, hogy utódját felkészítse a felnőtt csapat kapujának védésére. A kiszemelt utód pedig minden percet kihasznált a tanulásra, a fortélyok ellesésére. Így válhatott Sadurniból meghatározó kapus, eredményes játékos, akit ugyancsak nem kerültek el az egyéni elismerések.

Daucík távozása után a csapatot a sikerek elkerülték, bajnoki ezüst- és bronzérmek követték egymást, ő maga azonban nem lankadt: mondhatni rajta nem múltak a csapat sikerei. Amint ez a táblázatból is kivehető, két alkalommal is a Liga legjobb kapusának választották. Ezekben az években is tudása legjavát adva szolgálta a Nou Camp közönségét. Mindig a kezdőben kapott helyet, ha éppen nem hátráltatták a sérülések. Az 1953/54-es szezon kétharmadát térdsérülés miatt ki kellett hagynia, de az idény végére sikerült felépülnie. Az ’50-es évek közepén Pedro Estrems számított első számú helyettesének, neki azonban sok lehetősége nem volt a bizonyításra. Daucík távozása után az egyéni sikereken kívül csak egy Spanyol Kupa – elsőség került a csapat vitrinjébe.

Az 1957. június 16-án a barcelonai Campo Montjuic-ban megrendezett döntőn a csapat 1-0 arányban verte az RCD Espanyol gárdáját. A döntő gólt Sampedro szerezte, a Blaugrana kapuját pedig Ramallets védte. A bajnokságban a csapat ezüstérmes lett, ő pedig Zamora – díjat nyert.

Idények	Csapat	Bajnoki	Játékperc	Válogatott
1947/48	FCB	0	0	0
1948/49	FCB	1	90	0
1949/50	FCB	16	1401	4
1950/51	FCB	20	1800	2
1951/52	FCB	28	2520	2
1952/53	FCB	27	2340	4
1953/54	FCB	6	540	1
1954/55	FCB	29	2610	2
1955/56	FCB	29	2610	0
1956/57	FCB	29	2610	5
1957/58	FCB	22	1980	1
1958/59	FCB	28	2409	1
1959/60	FCB	27	2364	9
1960/61	FCB	26	2337	4
Összesen	14 idény	288	25611	35

Az 1950-es évtized „második aranykora” Helenio Herrera érkezésével köszöntött be a Camp Nou-ba. Az argentin mester új impulzusokat adott a kiváló játékosokból álló csapatnak. A csapat pedig szárnyalni kezdett! És megszületett minden idők egyik legnagyszerűbb Barça tizenegye, amely csapatot sokan minden idők legnagyobb Barçájának tartanak:

A Ramallets – Foncho, Gensana, Gracia – Vergés, Garay – Kubala, Kocsis, Evaristo, Luis Suárez, Czibor összeállítású csapatot ma is a Barca klasszikus nagy csapataként tartják számon. Ez idő alatt mindent megnyert, amit hazai és nemzetközi porondon meg lehet nyerni klubszinten. Mindvégig a Csapat első számú kapusaként számítottak rá, Ő pedig meghálálta a bizalmat. Védéseivel tartotta a lelket társaiban, irányította a védelmet, és karmestere volt az egész csapatnak. Abban a két idényben, amikor sikerült bajnoki címet szerezni, Ramallets a Liga legjobb kapusa lett: 1959-ben és 1960-ban is Zamora – díjjal ismerték el kiemelkedő teljesítményét. Főleg az 1959/60-as idényben produkált 0,66-os mutatója érdemel kalapemelést. Ehhez tegyük hozzá, hogy 1960-ban már 36 (!) éves volt a katalán legenda.

Az európai kupaporondon 1958-ban ért fel a csúcsra: a csapattal elnyerte a Vásárvárosok Kupáját, amit 1960-ban megismételt. Mindkét kiírásban csapata egyik legmegbízhatóbb tagja volt. Az 1958-as döntő visszavágóját kapott gól nélkül abszolválta, 1960-ban a döntő mindkettő mérkőzésén Ramallets állt a kapuban, és csupán egy gólt kapott.

Pályafutása végén elérte a csúcsot is: a berni BEK-döntőben védhette szeretett csapata kapuját. A sorozat egyik legkiválóbb teljesítményét azonban a Real Madrid elleni nyolcaddöntő páros mérkőzésein produkálta. A visszavágón, melyet 2-1-re nyert meg a Barça, Ramallets emberfeletti teljesítményt nyújtott. A döntőben ugyan a Barcelona vereséget szenvedett a Benficától 3-2-re, és Ramallets is „részt vállalt” az egyik portugál gólból, mégis méltó megkoronázása volt ennek a csodálatos pályafutásnak. Szeretett klubjától az 1962. március 6-iki Hamburger SV elleni meccsen búcsúzott el, melyet a kék-gránátvörös alakulat 5-1-re nyert meg, méltóképpen búcsúztatva az aktív pályafutástól legendás kapusát.

Aktív pályafutása után rövid ideig edzősködött: ült a Zaragoza, a Murcia és a Valladolid kispadján is, és változó sikert tudott elérni. A Real Zaragozával az 1963/64-es idényben spanyol Kupát és Vásárvárosok Kupája-elsőséget ért el, abban az egy szezonban, amikor a csapat kispadján ült. Érdekesség még, hogy a Spanyol Kupa (Copa Generalísimo) elődöntőjében korábbi sikerei helyszínét, az FC Barcelonát búcsúztatta 4-3-as összesítéssel. A Valladolid után még ült a Logrones, a Hercules Alicante padján is, majd utolsó csapata az Ilicitano (1968/69) volt.

E rövid életrajz végén engedtessék meg pár személyes jellegű mondat Ramallets pályájával kapcsolatban. Magam nem láthattam védeni, csupán történeteket, visszaemlékezéseket olvashattam Róla. Ezek alapján egy kiváló tehetségű kapus képe rajzolódott ki előttem, akire a Klub szurkolói méltán lehetnek büszkék. Aki teljesítményével arra a szintre emelkedett, mint Kubala, Cruyff, Sadurni, vagy a hőskor korábbi nagyjai. A maga korában sztár volt, még ha nem is abban az elcsépelt értelemben, mint ezt manapság használjuk. Ramallets igazi, vérbeli profiként védte szeretett Klubja kapuját. Teljesítménye alapján a katalán és a spanyol labdarúgás legnagyobbjai közé emelkedett. Kapus poszton pedig egy lapon emlegetik Zamorával, Iríbarral, Arconadával és Zubizarretával. Ramallets azon kapusok egyike, aki a mai körülmények között is megállná a helyét. Legyünk büszkék rá! Én az vagyok!

Az alábbi videóban három legenda mutatja meg különleges képességeit – Ramallets, Kubala és Samitier:

Névjegy

Teljes neve:	Antoni Ramallets Simón
Születési idő, hely:	1924. július 1. Barcelona, Katalónia
Halálának ideje, helye:	2013. július 30. Vilafranca del Penedés, Katalónia
Posztja:	kapus
Nevelőegyesülete:	CE Europa
Klubjai:	RCD Mallorca (1942-44)
	Real Valladolid (1946-47, kölcsönben)
	FC Barcelona (1947-62, 538/0)
Válogatottság:	spanyol (35/0) katalán (7/0)

Egy nem mindennapi találkozó – Ramallets és Valdés 2010. októberben

2010. október 10-én a Nou Camp egy újabb felemelő, és egyben történelmi pillanatnak volt a színhelye. A múlt és a jelen két kiemelkedő egyénisége adott egymásnak „randevút”. A gyepen egyszerre nyolc Zamora-díj „lépkedett” – képletesen szólva. Két legenda lába illette a „szent gyepet”: mindketten egy hosszabb korszak meghatározó egyéniségei voltak, ill. egyikük jelenleg is az. E dicsőséges pillanatról szóljon következő kis írásunk, amivel nemcsak tisztelegni, de emlékezni is kívánunk.

A vasárnapi találkozó két főszereplője jól ismert a Barça-drukkerek körében. Mindketten a Klub történelmének élő legendái, kiemelkedő személyiségei, akik átlag feletti képességeikkel beírták nevüket a futball történelemkönyvébe. Ami összeköti őket, sok más tényező mellett, az az egyes számú gránátvörös-kék mez. Két zseniális kapus találkozóját hozta össze a klubvezetés: a dicső múlt képviseletében Antoni Ramallets tette tiszteletét a jelenkor Blaugranájának hálóőrével, Víctor Valdéssel karöltve.

Ramallets 1947-ben mutatkozott be az FC Barcelona együttesében, Valdés pedig 2002. szeptemberében. Ramallets 23, Valdés 20 esztendős volt a debütálás idején. Mindketten katalán nemzetiségűek, és a Klub saját nevelésű játékosaként futottak be pompás karriert. Mindkét kapus eljutott a spanyol – valamint a katalán – válogatott keretébe, és világbajnokságon részt vevő csapat tagjai is voltak. Ramallets az 1950-es uruguayi VB-n védte a spanyol válogatott kapuját – innen származik beceneve is: „El Gato Maracana” – „A Maracana macskája”. Victor Valdés a 2010-es dél-afrikai rendezésű VB-n volt a keret tagja, bár pályára nem lépett. 1950-ben Ramallets volt csapata egyik legjobbja, és összesen 35 alkalommal húzhatta magára a címeres mezt. 1982-ben született utódja eddig mindössze háromszor szerepelt a La Furia Rojában, de így is világbajnoknak mondhatja magát.

2010. október 10-én aztán ketten, kéz a kézben, együtt léptek egykori, ill. jelenlegi sikereik színhelyére. Abban biztosak lehetünk, hogy Valdés számára ez hatalmas élményt jelentett: egyszerre pályán lenni a 86 éves legendával, nyilvánvalóan felemelő érzés. Szerencsésnek mondhatja magát, hisz egy „aranykor” élő tanújával oszthatta meg élményeit, eredményeit, gondolatait. Még akár szakmai tanácsot is kérhetett tőle, hisz elődje a spanyol futball legeredményesebb kapusainak egyike. Máig tartó rekordot tart fenn: nincs még egy kapus a Liga 82 éves történelmében, akit ötször is a bajnokság legjobb kapusának választottak volna. Márpedig Antoni Ramallets az 1951/52-es, 1955/56-os, 1956/57-es, 1958/59-es és 1959/60-as idényben is elnyerte az ezért járó Zamora-díjat. Azonban ifjú kollégája sem „szégyenkezhet”: Victor Valdés eddig háromszor bizonyult a Liga legjobb kapusának: 2004/05-ben, 2008/09-ben és 2009/10-ben. Mivel jelenleg csak 28 éves, minden esélye megvan arra, hogy befogja, és akár le is előzze az 1950-es évek zseniális portását.

A Barça történelmének két kiemelkedő kapusának találkozója meglehetősen különleges élmény volt Valdés számára. A Klub történelmének élő legendái, nagyságai sétáltak együtt a sikereik színhelyén. A találkozó kezdeményezője a gránátvörös-kék klub saját kiadású orgánuma volt.

Érdekesség, hogy az eddig eltelt 111 esztendő alatt a hivatalos statisztika alapján 74 kapus védte a Blaugrana hálóját, közülük négyen lépték át a 200-as határt: Ramallets, Sadurni, Zubizarreta és nem utolsó sorban Victor Valdés. A sort természetesen a baszk legenda, Zubizarreta vezeti, aki nyolc idény alatt összesen 301 alkalommal állt a kapuban – nem mellesleg barcelonai pályafutása alatt négy bajnokságot nyert, és tagja volt a Wembley-stadionban BEK-győzelmet aratott gárdának is.

Antoni Ramallets 14 idényen keresztül szolgálta szeretett Klubját, hatszoros bajnok, ötszörös kupagyőztes, az „ötkupás Barça” egyik oszlopa volt. Összesen 288 bajnokin védte a gránátvörös-kékek kapuját. Salvador Sadurni a Ramallets utáni időszak meghatározó kapusa volt, háromszor nyert Zamora-díjat. A Johan Cruyff (mint játékos – a szerk.) fémjelezte együttes tagja volt; ő állt a kapuban az 1974-es Bernabéu-beli „klasszikuson” is, amikor a mitikus 0-5 arányú győzelmet aratta a csapat. És a sort Victor Valdés zárja, a jelenkori futball egyik legnagyobb kapusa.

Victor nyolc évvel ezelőtt, szeptember 1-jén mutatkozott be a felnőtt csapatban, amikor Louis van Gaal edzette a csapatot, az ellenfél pedig hazai pályán az Atlético Madrid gárdája volt. Jelenleg 270 bajnoki fellépésnél tart, ezzel megelőzte Sadurnit, aki 247-szer játszott bajnokit a katalán csapattal. A sorban előtte álló Ramallets (288) ekképp vélekedik a rekordokról: „A rekordok arra valók, hogy megdöntsék azokat. És számomra hatalmas boldogság, ha egy olyan srác dönti meg, mint Victor”.

Valdés az első bástyája a Barçának, aki miután van Gaal kezei alatt bemutatkozott a felnőttek között, Frank Rijkaard trénerkedése során visszavonhatatlanul a csapat elsőszámú portásává vált. A három Zamora-díjat nyert portás (az utolsó kettőt zsinórban egymásután) jelenleg 270 bajnokinál tart, s ezek kiváló hajtóerők a további fejlődéshez.

„Azok, akik megbíztak benne, nem döntöttek rosszul” – mondja Ramallets, majd így folytatja: „Szüksége volt a játékra ahhoz, magabiztos kapussá váljon. Tudtam, hogy Klubnak olyan kapusra van szüksége, mint Victor, mert a közvetlen elődei nem illeszkedtek megfelelően a csapat játékába. Róla viszont tudtam, hogy tökéletesen fedik egymást. A legfőbb erénye pedig az, hogy a kapuban ösztönösen mozog.”

Victor nyolc éves tapasztalattal rendelkezik az FC Barcelona gárdájában. Tiszta karakter és megfelelő személyiség a Klub számára, aki tehetséges és egyben eléggé agilis is. Kiváló reflexei vannak, akiben hatalmas vágy ég arra, hogy még jobb legyen – maximalizmusa kimeríthetetlen. Victornak a címek és nemzeti elismerések adtak nyugalmat, és vált a Klub egyik legnagyobb alakjává. Ha pedig ebben az idényben megismétli a tavalyi teljesítményét és legfőképpen elkerülik a sérülések, akkor utoléri a Klub jelenlegi csúcstartóját, Andoni Zubizarretát (301).

„Számomra Zubi, Ramallets és Sadurni azok a történelmi igazodási pontok, amelyek által a Barça kapusa lehetek. Mindhárman éveken keresztül védték a Barça kapuját, ami igazán tiszteletet parancsoló számomra” – beszélt nagy elődeiről Valdés, majd külön említést tett Ramallets-ről: „Az idők során Ramallets mindig világossá tette, hogy maximálisan megbízik bennem. Kezdettől fogva érzem a támogatását. Ő bízott bennem, mondhatni fogadott rám – ezért én végtelenül hálás vagyok neki. Ramallets támogatását mindig különös kiváltságként éltem meg”. Valdés soha nem látta elődjét játszani, de szinte áhítattal tekint az egyik legnagyobb Barça-legendára.

A csapatnak sokáig nem volt megbízható kapusa, mígnem érkezett Valdés, aki Ramallets-hez hasonlóan gyors, látványos, és egyszerű. Ramallets 1947 és 1961 között volt a Barça kapusa; az első két idényében megosztozott az egyes számú mezen nagy elődjével, Juan Zambudio Velascóval. Összesen 473 meccset játszott a Klub színeiben, és öt alkalommal választották a Liga legjobb kapusának. Az 1950-es Mundial legjobbjaként kapta az „El Gato Maracana” becenevet. Hatvan évvel később Spanyolország világbajnok lett, és Valdés volt a válogatott második számú kapusa a tornán

„Nagyon szerettem volna élőben látni, és gratulálni a győzelemmel megvívott világbajnoksága után” – mondta Ramallets, majd Valdésre kitérve hozzátette:„Valdés egyike a három kapusnak, aki a válogatottban szóhoz jut, de az első számúnak Casillas számít. De mindenképpen megérdemelte, hogy a Dél-Afrikába utazók egyikének választották, s ez számomra hatalmas öröm volt. A Barça számára pedig hatalmas megtiszteltetés”.

Tanulságos és felemelő pillanatok voltak ezek, mind Valdés, mind a szurkoló-olvasó számára. Mindig kell, hogy legyen idő arra, hogy a múlt nagyjait meghallgassuk, véleményüket kikérjük. Ramallets hét évtizeddel ezelőtt alkotott maradandót, de ennek máig ható következményei vannak. Egyetlenként elnyerte öt alkalommal a Zamora-díjat, s azon kevesek egyike, aki hatszor volt spanyol bajnok a Barcelona színeiben. A képek és az egymásról alkotott vélemények alapján egyértelműnek látszik: kölcsönösen tisztelik egymást. Victor szavain érezni a feltétel nélküli szeretetet, elismerést az „első igazi aranykor” legendás portása iránt. Ramallets pályafutásából a világbajnoki arany hiányzik, de ezért nemhogy nem neheztel Valdésre, hanem őszintén örül ifjú kollégája kiemelkedő sikerének. Szavaival int, nevel és bíztat. További fejlődésre, maximális munkára sarkallja Victort, aki maga is a tökéletességre vágyik. Tudja jól, mindig van hova fejlődnie.

Ramallets és Valdés találkozójának mozgóképes pillanatai:

Különös, kedves kezdeményezés volt ez a találkozó, mely fontos üzenetet hordoz magában: a Blaugrana nem csupán a jelenkorban létezik, nem pusztán az aktuális trófeavadászatokról szól a jelene. Biztosak lehetünk benne, hogy a két kapus élvezte, a szurkolók pedig örömmel vették a két fenomén közös lépéseit, közös véleménynyilvánítását. A kölcsönös tiszteleten alapuló múltidézés megmutatta azt, hogy az ősök tisztelete nélkül a Klub nem élhet teljes életet. Az egykori legendák máig velünk élnek, s aktív részesei a Klub mindennapjainak. Becsüljük meg őket!