Bernardo ‘Migueli’

Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

A Barça „Tarzanja” a védelem tengelyében

Teljes neve: Miguel Bernardo Bianquetti ‘Migueli’
Beceneve: „Tarzan”
Születési idő, hely: 1951. december 19. Ceuta, észak-afrikai autonóm terület
Magasság / testsúly: 183cm / 86kg
Posztja: középső védő
Nevelőegyesülete: Cádíz CF
Csapatai: Cádíz CF (1971-73); FC Barcelona (1973-89, 548/27)
Mezszáma: 3
Válogatottság: spanyol – 32/1

Az FC Barcelona háza táján, ha elhangzik az a szó, hogy: legenda, sok szurkolónak Migueli neve ugrana be elsőre. Az őserővel megáldott, ellenállhatatlan középhátvéd 16 idényt játszott a Blaugrana színeiben, neve két korszakot összekötött, egyet pedig átívelt. Összekötötte a Cruyff, Neeskens és Rexach fémjelezte alakulatot a Dream Team együttesével, a közötte lévő másfél évtizedet pedig meghatározta. Számtalan siker tevékeny részese volt: megingathatatlan sziklaként állt a védelem tengelyében, s irányította az egész csapatot. Az ellenfelek rettegték, pedig békés természet volt: 391 bajnokiján mindössze három piros lapot gyűjtött össze. Középső védőtől, utolsó ember esetében ez a szám elenyésző.

A zseniális játékos 1951. december 19-én Miguel Bernardo Bianquetti néven látta meg a napvilágot Ceutában, Spanyolország észak-afrikai autonóm területén. Az FC Barcelona históriás könyvébe „Migueli” néven írta be magát, s a különböző almanachokban is ezen a néven találkozunk vele. Hatalmas termetével mindvégig kiemelkedett kortársai köréből: testi adottságai is védőnek teremtették. Robosztus alkata, magassága ellenére mozgékony volt, ruganyos, és magas súlypont-emelkedésű. Szögleteknél mindkét oldali kapunál kihasználták magasságát: a hazai kapu előtt a védekezésben hárult rá fontos szerep, míg az ellenfél kapujánál elvégzett pontrúgások esetén felhőfejeseivel veszélyeztetett. Kezdősebessége – magasságából adódóan – közepesnek volt mondható, viszont, ha megindult, nehezen volt megállítható. Csupán szabálytalanul tudták elválasztani a labdától: számtalan szabadrúgást, és nem kevés büntetőt harcolt ki hosszú pályafutása során.
Még gyermek korában szüleivel áttelepül az Ibériai-félszigetre, a dél-spanyolországi Cádíz kikötővárosban ismerkedik meg a labdarúgás alapjaival. Az örökké mozgékony fiúban hamar meglátták edzői a tehetséget, az irányító készséget. Az ifjúsági csapat edzői hamar megtalálták a nyurga fiúnak leginkább megfelelő posztot: a védelem közepére állították, hogy irányítsa, felügyelje a védelem munkáját. Bernardo pedig készséges „palánta” volt: keményen edzette magát, erősített, kiegészítő edzéseket végzett. A labdarúgás számára játék, a védelem irányítása pedig kihívás volt. A külön erősítő edzésekre szükség is volt, hogy a hirtelen növekvő szervezetnek megfelelő izomzata alakuljon ki.
Nevelőegyesületében 1971-ben mutatkozott be a felnőttek között, ahol rögtön a csapat egyik alapembere lett. 20 évesen állították a felnőtt csapat védelmének tengelyébe, ő pedig bizonyított. Mérkőzésről-mérkőzésre a kezdőben találta magát, így kellő tapasztalatot szerezhetett a Segunda Divisiónban szereplő Cádíz csapatában. A csapattal az 1971/72-es szezonban a 16. helyen végzett, a következő idényben pedig a 7. helyet szerezték meg. Ebben az idényben figyelt fel rá a katalán főváros nagyobbik egyesülete, s 1973 nyarán Doménec Balmanya ajánlására szerződtették is. A 22 éves Migueli élete hatalmas fordulatot vett: a másodosztály középcsapatából a Primera División egyik meghatározó csapatának keretében találta magát. Olyan zsenik mellett edzhetett, mint Rexach, Antoni Torres, Pedro Morá, Sadurni, Cruyff vagy éppen Juan Manuel Asensi.

A kezdeti évek

1973 nyarán a csapat vezetői nagyot álmodtak, mélyen a zsebükbe nyúltak, hogy újra bajnokcsapatot láthasson a Nou Camp közönsége. 1960 óta a Klubot elkerülték a hazai sikerek: három Spanyol Kupa – elsőségen kívül csak kudarcok sorozata érte a gránátvörös-kék alakulatot. A szurkolók már ki voltak éhezve a sikerre, mint ahogy történetünk főhőse is. Az első idényben mindössze egyetlen bajnokin kapott lehetőséget: ezzel együtt a bajnokcsapat tagjának mondhatta magát. Az első idényt követően aztán 15 esztendőn keresztül kirobbanthatatlan volt a Blaugrana kezdőcsapatából. Mindössze az 1981/82-es szezonban hiányzott a csapatból: súlyos sérülése miatt csupán 3 bajnokin tudott a Barça segítségére lenni.

Rinus Michels vezetőedző hamar meglátta benne a védelem tengelyét, a magabiztos „kősziklát”, akiről az ellenfél csatárai szinte „lepattantak”. Magasságához, termetéhez kifinomult intelligencia is párosult. A megszerzett labdát rendszeresen megjátszani próbálta, nem csupán előrevágni. Igyekezett csapattárshoz passzolni, támadást indítani, rendszeresen bekapcsolódott az összjátékba. Felfutásaival pedig zavart, meglepetést okozott az ellenfél játékosaiban. Szerencsés izomzatának és testi adottságainak köszönhetően a sérülések elkerülték, így a szezonok egészében a csapat rendelkezésére állhatott – egyetlen idény kivételével.
Barcelonai pályafutása második szezonjában mind a bajnokságban, mind a BEK – ben szereplő csapatnak az alapembere volt. Első bajnoki gólját 1974. október 27-én a Salamanca elleni hazai mérkőzésen szerezte: a 3-1-es győzelem alkalmával csapata második gólját szerezte. Ebben az idényben még egy alkalommal eredményes volt a La Ligában: november 27-én az Espanyol otthonában elszenvedett 5-2 arányú vereség alkalmával. A BEK sorozat 8 mérkőzéséből haton szerepelt a védelem tengelyében. Az 1975/76-os idényben újfent meghatározó szerep jutott neki: mind a 34 fordulóban pályára lépett, és 5 gólt ért el – ez volt a legeredményesebb bajnoki szezonja a 16 idény alatt. Eredményes volt a Granada (3-0) ellen, a Las Palmas (3-0), az Elche (1-0), a Betis Sevilla (3-1) és a Real Sociedad (2-0) legyőzése alkalmával. Ebben az idényben a Barça az UEFA Kupában szerepelt, s a harmadik fordulóban, 1975. november 26-án a Vasas csapatával csapott össze a katalán alakulat. Az odavágón 3-1 arányú győzelmet aratott a Blaugrana, ahol az első gólt Migueli (16. perc) szerezte. A visszavágón is az FC Barcelona diadalmaskodott 1-0-ra. A sorozatban a végállomást az elődöntő jelentette Migueliék számára, a Liverpoolnak köszönhetően.
Az 1977/78-as szezonban továbbra is a csapat védelmének irányítója volt: mindössze egyetlen bajnokiról hiányzott a zseniális bekk. A 33 fellépés alkalmával két gólra is képes volt Migueli, amivel tovább növelte a szurkolók körében élvezett népszerűségét. Migueli végiga szezon során megbízható, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, aminek köszönhetően az évad végén a „Don Balón” sportújság a La Liga legjobb spanyol játékosának választotta a szurkolók szavazatai alapján. A szezont más szempontból is sikeresen zárta a csapat, és Migueli is. Az UEFA Kupában az elődöntőig jutott, míg a Spanyol Kupa küzdelmei végén a döntőbe jutott. A madridi döntőben a Las Palmas együttesét 3-1 arányban győzték le Rinus Michels fiai. A döntőben győztes csapat védelmét – magától értetődő módon – Migueli irányította. A sorozat minden meccsét végigjátszotta, sőt, az elődöntő visszavágóján eredményes is volt a Sociedad elleni 2-1 arányú hazai győzelem alkalmával.

A csúcson

Miután sikeresen beilleszkedett a csapatban, kellő tiszteletet vívott ki magának a csapaton belül, Katalóniában és az ellenfelek között is, vezére lett a következő évtized Barçájának. Tevékeny részt vállalt a hazai és európai kupasorozatokban elért sikerekből. Mindig, minden meccsen a maximumot hozta ki magából, határozottan irányítva a védelmet.
Az 1978/79-es szezonban 28 bajnoki találkozón lépett pályára, gólt nem ért el. Mint az előző idény kupagyőztese az FC Barcelona képviselte Spanyolországot a KEK–ben. A csapat ellenállhatatlanul menetelt a sorozatban: előbb a szovjet Sahtar Donyeck csapatát, majd a belga Anderlechtet (büntetőrúgásokkal), ezt követően az Ipswich Town együttesét búcsúztatta. Az elődöntőben a belga Beveren együttese sem jelentett akadályt a Blaugrana számára, így készülhettek a bázeli döntőre, ahol a nyugat-német Fortuna Düsseldorf volt az ellenfél. Egy nagyon fordulatos, kiélezett mérkőzésen, hosszabbítás után 4-3 arányban diadalmaskodott az FC Barcelona, Miguelivel a soraiban. Migueli a sorozatban kétszer volt eredményes. Először a Donyeck elleni hazai 3-0 arányú győzelem alkalmával, majd a negyeddöntő visszavágóján (FCB – Ipswich 1-0) ő lőtte a továbbjutást jelentő gólt – az első meccset 2-1-re nyerték az angolok. Elmondható hát, hogy „Tarzan” elévülhetetlen érdemeket szerzett a KEK-serleg első alkalommal történő elhódításában. Ez annál is inkább így van, hogy a bázeli döntőt törött kulcscsonttal játszotta végig.
A bajnokságban azonban évről-évre elmaradtak a várt sikerek. A csapat nem tudott feljutni a csúcsra, így a spanyol, ill. a nemzetközi kupákban vigasztalódott. Michels távozása után hiába jött Herrera, César Menotti, Udo Lattek a katalánok kispadjára, La Ligát nem tudtak nyerni. A csapat is kicserélődött: Cruyff 1978-ban, Neeskens 1979-ben távozott az egyesülettől, Rexach is visszavonult 1981 nyarán. Jött Urruti a kapuba, Schuster és „Lobo” Carrasco a csatársorba, de Migueli továbbra is biztos pont volt a védelem tengelyében. Csupán az 1981/82-es idényt kellett kihagynia, sérülése okán.
Az 1980/81-es szezonban a bajnokság megint elúszott, azonban a Király Kupában sikerült a csúcsra érni. A bajnokságban 20/3-as mutatóval zárt főhősünk: a Murcia elleni idegenbeli (2-1), a Bilbao elleni idegenbeli (1-4) és az Almería elleni idegenbeli (5-2) mérkőzéseken talált be az ellenfelek hálójába.  A Király Kupában a Castilla elleni idegenbeli 5-3-as győzelem alkalmával (nyolcaddöntő, odavágó) volt eredményes. A Soriano Aladren vezette június 18-iki Gijón elleni döntőben nem tudott pályára lépni, de nélküle is 3-1 arányú győzelmet arattak a gránátvörös-kékek. 1981 májusában ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett, amiből közel egy éves rehabilitáció után épült fel.
A következő idény nagy részét kihagyta, azonban a végső küzdelmek alkalmával már pályára léphetett. Így ott volt a KEK-döntőben újfent diadalmaskodó csapatban is 1982. május 12-én. A hazai pályán, hazai nézők előtt megrendezésre kerülő fináléban a belga Standard Liége volt az ellenfél, amelyet 2-1 arányban sikerült legyőzni, Allan Simonsen és Quini góljaival. A védelmet pedig újra Migueli irányította. Emlékezetes, fordulatos mérkőzés volt: a 110 ezer néző ereiben meghűlt a vér a 6. percben, amikor Vandersmissen vezetést szerzett a Liége-nek. A félidő végén sikerült egyenlítenie Simonsennek, majd a 62. percben ‘Quini’ belőtte a mindent eldöntő találatot. Kezdődhetett a fieszta!
Az 1981/82-es idénytől összeállt a következő éveket meghatározó hátvédsor. A jobbhátvéd posztján Miranda Concepción Gerardo, középen az Alexanco – Migueli páros, a balhátvéd posztján pedig Manolo, majd egy évvel később Julio Alberto. Ez a védőnégyes a következő idények egyik legerősebb védelme lett a spanyol bajnokságban. A kapuban az 1981/82-es idénytől már „Urruti” állt, aki Zubizarreta érkezéséig az első számú portása volt a Barcelonának.

Az 1982/83-as szezonban Migueli 31/1-es mutatóval zárt. Egyetlen bajnoki gólját a Las Palmas otthonában elszenvedett 2-1 arányú vereség alkalmával lőtte. A Spanyol Kupa küzdelmeiben a csapat egészen a döntőig jutott, ahol Real Madridot 2-1-re sikerült legyőzni; Migueli minden kupameccsen a pályára lépett, így járulva hozzá a fényes győzelemhez. A KEK-ben címvédőként indult ebben a szezonban a csapat, de a negyeddöntőben az osztrák Austria Wien csapata a végállomást jelentette a számukra.
1983/84-es szezonban az 1978-ban világbajnok argentin válogatott szövetségi kapitánya, César Luis Menotti került a Blaugrana kispadjára, akivel egy Ligakupát és egy spanyol szuperkupát nyert a csapat, a bajnokságban viszont csak a 3. helyen zártak. Migueli 30 mérkőzésen lépett pályára, de gólt nem sikerült elérnie. A kiváló bekk a szezon egészében kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de a csapat nem volt képes átlépni saját árnyékát. Hiányzott az a plusz, ami a bajnoki elsőség megszerzéséhez kellett volna. Ezért 1984 nyarán Nunez elnök újra cserét eszközölt a kispadon. Előbb Sir Bobby Robson neve merült fel, ő azonban nem hagyta ott az angol válogatott kispadját, így egy másik szigetországi edző felé fordult a figyelme. Az akkor 36 éves Terry Venables lett a kiválasztott, aki a csatársorba magával hozta Steve Archibaldot. Így elöl összeállt a Schuster-Archibald csatárduó, a védelemben pedig – a már említett – Gerardo-Migueli-Alexanco-Julio Alberto hátvédsor. A középpályát Marcos Alonso irányította, a védekező középpályás posztját pedig Victor Munoz látta el.
Az 1984/85-ös idény újra meghozta a várva-várt sikert a Primera Divisiónban. A Barça ellenállhatatlan, kiegyensúlyozott játékkal nyerte el a bajnoki címet: nem volt ellenfele hazai környezetben, a mérkőzéseket magabiztosan, gólokban gazdag mérkőzéseken vívta ki. Ehhez hozzájárult Migueli tanári játéka: az idényt 32/4-es mutatóval zárta – ennél több gólt csak pályafutása elején lőtt, szám szerint ötöt. Eredményes volt az Atlético Madrid elleni idegenbeli (2-1), a Hercules Alicante elleni hazai (2-0), a Real Madrid elleni hazai (3-2) győzelmek alkalmával, ill. az Atlético ellen hazai pályán döntetlenre (2-2) végződött mérkőzésen. A bajnokság érdekessége, hogy az ősi rivális fővárosiakat oda-vissza sikerült két vállra fektetni: idegenben 3-0-ra, hazai pályán 3-2-re nyert a gránátvörös-kék alakulat. A védelem nem tudott hibázni: a csapat mindössze 25 gólt kapott. Migueli játékát a Don Balón is elismerte: pályafutása során második alkalommal a La Liga legjobb spanyol játékosának választották.  A zseniális védő méltán részesült ebben a megtiszteltető címben: mindvégig stabilan állt a lábán, határozottan irányította a védelmet. Védekező feladatát kimagasló szinten látta el, s ehhez párosult gólerős játéka is. Mind elöl, mind pedig a védelemben maradandót alkotva járult hozzá a bajnoki elsőséghez. 34 évesen csapata egyik legjobbjaként sziporkázott a pályán. Elnyűhetetlennek, örökifjúnak hatott, akiről a játékostársak példát vehettek, a fiatalok pedig erőt meríthettek. Migueli nem ismert lehetetlent, és ez a küzdeni akarás átragadt a csapattársakra is. Meg is lett az eredménye.

A következő idényben a csapat a BEK-ben képviselhette Spanyolországot. A legrangosabb kupában a csapat fordulatos, minden igényt kielégítő mérkőzéseket vívott, és így jutott el a sevillai döntőbe. A sorozat emlékezetes mérkőzése volt a svéd IFK Göteborggal vívott elődöntője. Idegenben 3-0 arányú vereséget szenvedtek „El Tel” tanítványai, így a visszavágó meglehetősen nehéznek ígérkezett. A barcelonai estében aztán „Pichi” Alonso mesterhármasának köszönhetően sikerült egalizálni a párharc állását, így jöhettek a büntetőrúgások. A tizenegyes-párbaj hőse a kapus, „Urruti” volt: a 6. sorozatban előbb megfogta az ellenfél büntetőjét, majd ő állt oda a mindent eldöntő tizenegyeshez. A labdát hatalmas erővel vágta a kapuba, s kezdődhetett az ünneplés. A sevillai döntő azonban nem úgy végződött, ahogy azt a katalánok szerették volna. A 120 perc után is 0-0 állt az eredményjelzőn, így következhettek a büntetők. „Urruti” hiába tett ki magáért újfent, és fogott meg két tizenegyest is, Ducadam mind a négy barcelonai próbálkozást hatástalanította.

Migueli végigjátszotta a BEK-sorozat minden mérkőzését, és a bajnokságban is 29 alkalommal lépett pályára. Gólt nem sikerült szereznie, de minden meccsen lehetett rá számítani. A fájdalmasan elvesztett kupadöntő ellenére Migueli a csapat tagja maradt, és még három idényen keresztül szolgálta szeretett Klubját – igaz, utolsó évadjában már pályára nem lépett.

Az 1986/87-es szezon hozta meg számára a legtöbb bajnoki fellépést: 41 alkalommal lépett pályára a La Ligában, gólt nem sikerült elérnie. A csapat sem tudta megismételni korábbi eredményes játékát. Ennek ellenére a védelem teljesítményére nem lehetett panasz: 44 mérkőzésen mindössze 29 gólt kapott az együttes: mindez Zamora-díjat eredményezett az első Barça–idényét játszó Zubizarretának. Ehhez szükség volt a védelem kimagasló teljesítményére is, ami újfent csak Migueli zsenialitását támasztotta alá. A védelem precízen működött, így a sikerek elmaradása nem rajtuk múlott.

Klub	Idény	Bajnoki	Spanyol Kupa	Európai kupák	Egyéb	Összes
Cádíz	1971/72	30/0	2/1	0	0	32/1
Cádíz	1972/73	37/4	3/0	0	0	40/4
Összes		67/4	5/1	0	0	72/5
FCB	1973/74	1/0	0	0	0	1/0
FCB	1974/75	29/2	4/0	6/0	0	39/2
FCB	1975/76	34/5	5/0	9/1	0	48/6
FCB	1976/77	25/1	1/0	7/0	0	33/1
FCB	1977/78	33/2	6/1	10/1	0	49/4
FCB	1978/79	28/0	2/0	9/1	0	39/1
FCB	1979/80	31/2	2/0	7/0	0	40/3
FCB	1980/81	20/3	6/0	2/0	0	28/4
FCB	1981/82	3/0	1/0	2/0	0	6/0
FCB	1982/83	31/0	6/0	6/0	0	49/0
FCB	1983/84	30/0	7/0	3/1	6/0	42/1
FCB	1984/85	32/4	7/0	1/0	2/0	44/4
FCB	1985/86	29/0	5/0	9/0	4/0	44/0
FCB	1986/87	41/0	0	8/0	1/0	49/0
FCB	1987/88	24/0	7/0	6/0	0	37/0
Összes		391/20	59/3	84/4	0	548/27
Karrier		458/24	64/4	85/4	13/0	620/37

A következő idényben már kevesebb lehetőséget kapott „Tarzan” Migueli. A bajnokságban 24 fellépésén gól nélkül maradt, de a hazai kupasorozatban újra a csúcsra vezette a Blaugranát. Az 1988. március 30-án lejátszott Spanyol Kupa – döntőben a Real Sociedad csapatát 1-0 arányban múlta felül Migueli irányításával felálló Barcelona. A védelem visszaverte a baszk együttes minden próbálkozását, s a meccsen Migueli újfent kiemelkedőt nyújtott. A győztes kupadöntőt követően még pár mérkőzésen pályára lépett a bajnokságban, de ez a győzelem jelentette számára az aktív, tevékeny részvételt a csapatban. Az 1988/89-es idényben pályára nem lépett, de a keret tagja volt. Így bár tevékeny részese nem volt a sikernek, harmadik alkalommal is KEK-győztesnek mondhatja magát.

A válogatottban

A spanyol válogatottban 1974. november 20-án a Skócia elleni EB – kvalifikációs mérkőzésen mutatkozott be, amely 2-1 arányú spanyol győzelemmel végződött. Az ezt követő hat esztendőben kiszoríthatatlan volt a „Selección Espanyola” együtteséből. A válogatott tagjaként alapembere volt az 1978-as világbajnokságon, és az 1980. évi Európa-bajnokságon részt vevő nemzeti tizenegynek. Kezdőként végigjátszotta az argentínai VB mindhárom mérkőzését, de a csoportból nem sikerült továbbjutnia a Kubala vezette nemzeti tizenegynek. Ugyanez volt a helyzet az 1980-as EB-n is: a csoportból nem tudtak továbbjutni Kubala fiai. A sikertelen EB után nem sokkal Migueli búcsúzni volt kénytelen a spanyol válogatottól, amelynek mezét 32 alkalommal húzta magára. Ezen fellépéseken egyszer volt eredményes: 1980. április 16-án a Csehszlovákia elleni 2-2 arányú döntetlenre végződött mérkőzésen. Búcsú fellépésére az 1980. szeptember 24-én Magyarország ellen lejátszott (2-2) meccsen került sor.

A zseniális védő, a korszakos zseni minden Barça – játékos példaképe lehet. 16 esztendőn keresztül szolgálta a gránátvörös-kék alakulatot, mindent elkövetve annak sikeréért. Részese volt sikereknek és kudarcoknak egyaránt, de soha, egyetlen pillanatig sem gondolt a távozásra. Mindvégig hű maradt az FC Barcelonához, a szurkolókhoz, a városhoz. A szurkolók pedig felállva, könnyes szemekkel búcsúztatták el utolsó fellépésén. Pályafutása során 548 alkalommal öltötte magára a Blaugrana mezét – ez sokáig rekordnak számított, míg Xavi utol nem érte, majd le nem körözte – ebben a tekintetben. Legyünk rá büszkék – méltó rá!