Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

Evaristo – a brazil gólgyáros

Teljes neve: Evaristo de Macedo Filho
Születési idő, hely: 1933. június 22. Rio de Janeiro, Brazília
Posztja: szélső támadó
Nevelőegyesülete: Madureira (Rio de Janeiro)
Csapatai: Madureira (1950-52, -/-)
Flamengo (1953-57, 160/99)
FC Barcelona (1957-62, 114/78)
Real Madrid (1962-65, 17/15)
Flamengo (1965-67, 31/4)
Válogatottsága: brazil – 14/8

Thomas Carlyle,a híres skót történész-esszéista írja fő művében: „A világ története nem más, mint nagy emberek története”. Ha ezt átplántáljuk a Barcelona esetére így szólna a mondat: „A Barcelona története nem más, mint nagy játékosok története”. Persze, mindez sarkítás, és nagyfokú leegyszerűsítése a dolgoknak, de van igazságtartalma. Hisz a futball csapatjáték, de egyének játsszák. A labdarúgás pedig mindig bővelkedett nagy egyéniségekben. Nem volt/van ez másképp a Barça esetében sem. Egy ilyen játékos rövid portréját mutatnám be a következő sorokban.

1933. június 22. Rio de Janeiro városában megszületik egy legendás brazil játékos, aki a szélsőjáték prototípusa lesz az ’50-es – ’60-as évek fordulóján. Evaristo de Macedóról van szó, aki hazájában forrt ki, az FC Barcelonában lett meghatározó játékos, a Real Madridban háromszoros, de mellőzött bajnok, hogy aztán a Flamengóban fejezze be a pályafutását. A bő másfél évtized alatt megjárta a mennyet és a poklot, volt része sikerekben, és rossz élményekben. Megérezte az Élet napos, és kevésbé fényes oldalát. Mindazonáltal egy sikeres pályafutás képe rajzolódik elénk, aki mindig elkápráztatta a nézőket: cseleivel, beadásaival, góljaival. A kiváló csapatember mind a Flamengóban, mind a Barcelonában a támadósor magabiztos pontjának számított, amit gólokkal és gólpasszokkal hálált meg. S a nézők szerették, élvezték a játékát, tízezrek bíztatták minden meccsen. Az FC Barcelonának egy olyan időszakban volt alapembere, amikor minden kerek volt, a csapat sikeres volt, a játékosok pedig a csúcson voltak. Az Evaristo – Kocsis – Czibor – Kocsis – Kubala támadó-ötöst máig a Klub történetének leghatékonyabb, legzseniálisabb kvintettjének tartanak.

Madureira, Flamengo

A labdarúgás szépségeivel a grundon, Rio utcáin ismerkedett meg az ifjú Evaristo. Az iskola után, vagy éppen helyette, rendszeresen a labdát rúgta – mint megannyi kortársa. A szülei sokszor indultak a keresésére, s mindig valamelyik pályán találták meg. 16 évesen aztán az egyik riói egyesülethez került, hogy szervezett körülmények között folytassa pályáját. A csapatot úgy hívták, hogy Madureira, ahol két évet töltött el Evaristo. A két év alatt sokat fejlődött, erősödött az izomzata, a gyorsasága. Így nem volt meglepetés, hogy 1953-ban Brazília egyik tradicionális egyesületéhez, az 1895-ben alapított Flamengóhoz szerződött. A csapatban hamar helyet szorított magának, egyik alapembere lett annak. Mind Rio állam bajnokságában, mind az országos bajnokságban szereplő csapatnak stabil kezdője volt. Már első idényében meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő: számolatlanul lőtte a gólokat, és hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársait.

A kiváló cselezőképessége tudatában rendszeresen bolondot csinált az ellenfelek védősorából. Kiismerhetetlen cselei minden alkalommal tapsra késztették a csapat szurkolóit. A Flamengóval sorozatban háromszor Rio de Janeiro állam bajnoka lett (Campeonato Carioca): 1953, 1954, 1955. A három sikeres év után a csapat számára két sikertelenebb szezon következett, de ez nem volt igaz Evaristo egyéni fejlődésére, sikereire. A kapu előtt továbbra is gólerős, ellenállhatatlan és magabiztos volt. Nem rajta múlott, hogy elmaradtak a csapat sikerei. Az 1956/57-es szezon második felében aztán több európai klub is felfigyelt a gólerős brazil csatárra. Ehhez hozzájárult az a tény, hogy 1957 elején a brazil válogatottban 5 gólt vágott Kolumbiának. A legkitartóbb kérő a katalán nagy csapat volt, amelynek képviseletében a legenda, Josep Samitier figyelte Evaristo játékát. Amikor hazatért a Klubhoz meggyőzte a csapat vezetőségét a leigazolásáról. A kiváló gyorsaságú, atletikus alkatú szélső támadó 1957 nyarán érkezett az FC Barcelona együtteséhez, és egészen 1962-ig a Blaugranát erősítette.

FC Barcelona

Idény	Meccs / Gól
1957-58	24/13
1958-59	23/20
1959-60	24/14
1960-61	21/11
1961-62	22/20
Összesen:	114/78

A folytatás is hasonlóan sikeresre és eredményesre sikeredett. Az új játékos tökéletesen beleillett a Doménec Balmanya edzette csapat játékába. A Blaugrana gerince továbbra is változatlan volt, a kapuban Ramallets állt, hátul a Vergés – Olivella – Segarra – Gensana védősorral. A gólokért továbbra is Tejada, Eulogio Martínez, Kubala voltak felelősek, s hozzájuk csatlakozott a brazil támadó – szélső. Amint az a számokból kiderül, Evaristónak hamar sikerült a beilleszkedés új csapatába: a 24 bajnoki mérkőzésen elért 13 gólja igazán kielégítő teljesítménynek számít az elsősorban szélsőként számításba vett braziltól. Azonban nemcsak a gólok terén alkotott nagyot a riói futballista. Maximálisan együtt élt a csapattal, látványos cselekkel, szebbnél-szebb megoldásokkal kápráztatta el a Nou Camp közönségét. A nézők pedig hamar a szívükbe zárták a csupaszív brazilt, aki ördöngős cseleivel az őrületbe kergette az ellenfél játékosait.

Az első szezon Evaristónak kiválóra sikeredett, a csapat azonban elmaradt a várakozásoktól. A bajnokságban a harmadik helyen végeztek, a Spanyol Kupában pedig az elődöntőig jutottak. A gyógyírt a Vásárvárosok Kupájának elnyerése jelentette, amiből Evaristo aktívan kivette a részét. Az elődöntő harmadik, mindent eldöntő mérkőzésén, a Birmingham City ellen ő lőtte a csapat első gólját, így neki is köszönhetően nyert a gránátvörös-kék alakulat 2-1-re. A döntőben a London együttesével találkozott a Blaugrana: az első mérkőzés 2-2 arányú döntetlenje után hazai pályán 6-0 arányban nyert a csapat. A nagy arányú győzelemből a brazil zseni két góllal vette ki a részét. A döntő második felvonásán Evaristo tanári játékkal szórakoztatta a katalán szurkolókat: hol a jobb szélen, hol középen tűnt fel!

Evaristo mind szélsőként, mind pedig csatárként kimagaslót nyújtott, és 20 találatával a csapat házi gólkirálya lett! Tejada mindössze egy góllal elmaradva 19 találatig jutott. A csatársor többi tagja is nagyon gólerős volt ebben az idényben, így gólcsúcsot jelentő 96 találattal nyerték meg a La Ligát. A 30 mérkőzéses kiírás történetében ennél több gólt egyetlen csapat sem tudott rúgni.

A következő idényben a csapat ott folytatta, ahol 1959 júniusában abbahagyta. Herrera fiai sorozatban aratták győzelmeiket, de nem várt vereségek is becsúsztak. Ezzel együtt sikerült megvédeni a bajnoki elsőséget az 1959/60-as idény végén. Evaristo 24 bajnoki találkozón 14 gólt ért el, ami kevesebb az előző évi termése, de így is tiszteletet parancsoló eredményt ért el. A 3. fordulóban az Osasuna elleni hazai 6-0 alkalmával mesterhármast ért el, a 7. fordulóban a Las Palmas otthonában duplázott (8-0 a Barça javára), és további kilenc alkalommal volt eredményes. Továbbra is pontos passzokkal hozta kihagyhatatlan helyzetbe csatártársait, a széleket bejátszva járt túl ellenfelei eszén. Az ellenfél védői sokszor még szemmel sem tudták követni cseleit, mindig egy lépéssel előttük járt. Gyorsasága semmit sem kopott, fáradhatatlanul játszotta be a széleket. A szezon második felében különösen nagy szerep hárult rá, amikor az argentin edző viszonya teljesen megomlott Kubalával, s a magyar sztár kikerült a keretből. A szezon egyes szakaszaiban ez az ellentét meglátszott a Barça játékán, de Evaristo teljesítménye nem romlott. Továbbra is termelte a gólpasszokat, így a siker nem maradt el. A győztes idény végén aztán a kispadon váltás következett be. Herrera és Kubala konfliktusából az argentin edző került ki vesztesen, és kellett idő előtt távoznia a katalán fővárosból. A szurkolók a száműzött Kubala pártjára álltak, aki így visszakerülhetett a csapatba.
Az 1959/60-as idény krónikájához hozzátartozik, hogy ekkor indult a csapat először a BEK–ben, ahol egészen az elődöntőig jutott; a megálljt a Real Madrid csapata jelentette, akiktől oda-vissza 3-1 arányú vereséget szenvedtek a katalánok. Evaristo számára a legemlékezetesebb mérkőzés a sorozatban az első fordulóban, a Szófia elleni hazai találkozó volt: mesterhármassal vette ki a részét 6-2-es győzelemből. Ugyanebben az idényben a csapat részt vett a VVK 1958-60-as kiírásában is, amelynek aztán végső győztese lett. A sorozatban a brazil három alkalommal volt eredményes: az 1. fordulóban a Basel ellen oda- és visszavágón is, ill. a Belgrád elleni hazai pályán lejátszott elődöntőn.

A következő két szezon a csapat számára a hazai bajnokságban nem az elképzelések szerint sikerült, a bajnokságban nem sikerült megőrizni az elsőséget, a kupában sem termett babér a Blaugranának. Mindez Evaristo egyéni teljesítményére nem vonatkozott. Ugyan az 1960/61-es idényben a 21 mérkőzésen elért 11 gólja elmarad az előző két idényben elért találati mutatótól, viszont az utolsó idénye egyben a legeredményesebbnek is bizonyult. 1961/62-es bajnoki küzdelemben 22 találkozón 20 találatot jegyzett a brazil szélső. Evaristo mindent megtett a sikerek érdekében, azonban a csapattársak ebben nem voltak teljesen partnerek. A keret látványosan meggyengült, és nem tudta veszélyeztetni a csúcsra érő Real Madrid hazai eredményességét.

Az 1960/61-es szezonban a csapatnak a BEK – kiírásában sikerült felülmúlnia az elmúlt idény eredményét. A csatározások során több alkalommal sikerült a kapuba találnia, s ezek közül kettő sorsdöntőnek bizonyult a továbbjutás szempontjából. Előbb a Real Madrid elleni nyolcaddöntő hazai visszavágóján vette be a „királyiak” kapuját a 82. percben, amivel 2-1-re sikerült nyerni, és továbbjutni. Majd az elődöntőben a Hamburg SV ellen az első meccsen, hazai pályán is eredményes volt, amit 1-0 arányban nyert a Barça, majd a harmadik, mindent eldöntő meccsen is Evaristo 43. percben szerzett góljával lett 1-0 nekünk. Emellett eredményes volt még az 1. fordulóban a belga Lierse elleni idegenbeli mérkőzésen (Lierse-FCB 0-3), ill. a csehszlovák Hrálec Králové elleni hazai meccsen (FCB-Králové 4-0) is. A berni BEK – döntőt végigjátszotta, ahol azonban a portugál SL Benfica 3-2 arányban jobbnak bizonyult a katalán egyesületnél.

A vesztes BEK – döntő után a csapat hatalmas változásokon ment keresztül: Ramallets, Kubala abbahagyták az aktív játékot, Czibor eligazolt a csapatból, csakúgy, mint Luis Suárez. Evaristo még egy idényt maradt, a csapat házi gólkirálya lett 20 találattal. 1962 nyarán azonban ő is eligazolt, és az ősi rivális, a Real Madrid játékosa lett.

A Real Madriddal ugyan háromszor nyert bajnoki aranyérmet, de kevés alkalommal kapott lehetőséget, így három idényt követően visszatért hazájába, és a Flamengóban fejezte be sikerekben gazdag pályafutását.

A válogatottban

A brazil válogatottban 1955 és 1957 között 14 alkalommal lépett pályára, és 8 találatot ért el. A sors, és a szakvezetés igazságtalansága, hogy pályája zenitjén, egy sikeres szezont követően, 1962-ben nem volt tagja a chilei világbajnokságon szereplő keretnek. Pedig tudása, gólérzékenysége alapján helye lett volna a „Selecao Brasileirá” – ban. Mivel érthetetlen módon kimaradt onnan, így nem volt része a világbajnoki cím kivívásában.

Edzőként

Játékos-pályafutása végeztével edzőnek állt. A brazil futball szinte minden jelentős csapatának kispadján megfordult. Edzette a Bahíát (1973, 1988-89, 1998, 2001, 2003), az Américát (1985), a Grémiót (1990), a Cruzeirót (1991-92), a Flamengót (1993-95, 1998, 2003-05), a Corinthians-t (1999). 1985-ben pár meccs erejéig ült a brazil válogatott kispadján, majd 1986-ban ő volt a szövetségi kapitánya a világbajnokságra eljutó iraki nemzeti tizenegynek.

A Bahíával 1988-ban brazil bajnokságot nyert, 1997-ben a Vitória csapatával Brazil Kupát, volt Bahía és Pernambucano állam bajnoka edzőként. Tehát: trénerként sem kerülték el a sikerek. 2006-ban, 73 éves korában visszavonult az oldalvonal mellől, és már csak külső szemlélője annak a játéknak, aminek egykoron fénylő klasszisa volt.

Evaristo De Macedo szerezte az 1960/61-es BEK – nyolcaddöntő egyik legfontosabb találatát 1960. november 23-án a Real Madrid ellen, amivel sikerült kiverni a fővárosiakat a BEK-sorozatból. A brazil fenomén 226 mérkőzésen 176 gólt ért el, s annak a csapatnak volt igazi gólvágója, amelyet Kocsis Sándor, Kubala László, Czibor Zoltán, Luis Suárez neve s játéka fémjelzett. Az alábbi interjú 2011. április 15-én, az aktuális „El Clásíco” előtt készült a brazil zsenivel.

Mi újság van? Brazíliában is elérte a „Clásíco” szele?

– Nézem a spanyol bajnoki mérkőzéseket, és azt hiszem, a Barça jelentős előnyben van, mert már régóta játszik együtt. Ők sokkal jobban fel vannak készülve a meccsre, mint a Real Madrid, ahol van néhány egyéniség, de csapatként gyengébbek, mint a Barcelona. A különbség az, hogy az egyik csapat, a másik meg játékosok összessége.

Mit gondol: a legjobb formában érkeznek a szezon végéhez?

– A Barça a kedvenc. Ők a jobbak a bajnokságban jelenleg, ahol a folyamatosság számít.

Gondolja, hogy a Barça által sorozatban megnyert öt bajnokija hatással lesz a mostani meccsre?

– Persze, a Madrid gondolataiban ott vannak a sorozatos vereségek. Amikor még én is játszottam, s a csapat győzött, mindig dinamikusak voltunk, és az ellenfél azt gondolta, hogy most is ugyanez fog történni. De azt kell mondanom, hogy a Madridban sok karakteres játékos van, akik képesek felülemelkedni az elmúlt évek sikertelenségein.

Azt mondják, hogy a Madrid és a Barça ellentétes stílust követ. Melyik tetszik jobban?

– A Barcelona útja sokkal közelebb áll hozzám. Sok mozgás van, sok passz, ami dinamiussá teszi őket.

Mit gondol: elsőbbséget kell tenni egyes mérkőzések között?

– Én ezt nem gondolom. Minden Barça – Real meccs fontos. De mégis úgy hiszem, hogy a Barça jelenleg megengedheti magának, hogy a bajnokságban picit lazítson. Azonban a Copa del Reyben és a Bajnokok Ligájában ezt nem tehetik meg, és nem is fogják megtenni.

Szóval úgy gondolja, hogy a bajnokságot a Barça megnyerte?

– A szombati mérkőzés alapvetően nem fontos, mivel a katalánok több ponttal vezetnek. Bármi történjen is a Bernabéuban, azt mondom, a bajnokságot az FC Barcelona nyeri meg. Nem látni erre sok esélyt, hisz a sorsa a saját kezében van.

Aztán ott van a kupadöntő…

– Az valami egészen más. Az egy egyszeri mérkőzés, az minden vagy semmi. Az nagyban függ a játékosok inspirációjától is, épp ezért nehéz megjósolni annak végkimenetelét.

Befejezésnek pedig ott vannak a BL – elődöntők.

– Az európai kupameccsek különböznek a másik két találkozótól, mivel ott van hazai meccs, majd a visszavágó. Például az első mérkőzésen a vendégcsapatnak lehetősége van védekezőbb taktikát választani, hogy a második meccsre egy elfogadható eredményt érjen el. De  aBarça mindig is a támadó futballt helyezte előtérbe, sosem tudta a hangsúlyt a védekező stílusra helyezni.

Jól tudja, hogy volt idő, amikor Európában minden a Real Madridról szólt. Lát-e hasonlóságot a mostani és az 1960-as csapat között?

– Minden csapat kiegyenlített játékot mutat az idők távlatában, azonban a Real Madrid abban az időben egy fokkal meghaladta a többi együttest: mert győzött, címeket nyert, és ezáltal ők voltak a kedvencek. 1960 novemberében sikerült legyőzni őket a Bern felé vezető úton, ami meglehetősen nagy fegyvertény volt akkor.