Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.
‘Urruti’ – egy korszakalkotó portás
Teljes neve: Francisco Javier González ’Urruti’ Urruticoetxea
Születési idő, hely: 1952. november 17. San Sebastián, Guipózcoa, Baszkföld
Halálának ideje, helye: 2001. május 24. Esplugues de Llobregat, Barcelona
Magasság/testsúly: 182 cm/80 kg
Nevelőegyesülete: Lengokoak (1967-69)
Csapatai: San Sebastián (1969-72)
Real Sociedad (1972-77, 66/0)
RCD Espanyol (1977-81, 120/0)
FC Barcelona (1981-88, 120/0)
Válogatottság: Spanyol U23 – 2/0
Spanyol – 5/0
Baszk – 2/0
Mottó:
„- Urruti, mit tennél, ha a mennyország kapuját őriznéd?
– Kinyitnám mindenkinek az ajtót.”
A következőkben egy legendás kapus, maradandó életművével ismertetném meg a Kedves Olvasót. Egy emberrel, aki a baszk kapusiskola fantasztikus tudású képviselője volt, aki méltán emelkedett a legnagyobbak közé. Akinek nevét egy lapon szokták emlegetni Pérez Lezamával Carmelo Cedrúnnal, José Angel Iríbarral, Luis Miguel Arconadával vagy éppen Zubizarretával. Pályafutása során az ellenfél csatárai rettegték, aktuális csapatának szurkolói tisztelve szerették. Nagy munkabírású, határozott kapus volt, akinek magassága lehetővé tette a magabiztos kijöveteleket. Mind a magas labdáknál, mind a vonalon kimagasló képességekkel rendelkezett, és kiváló reflexekkel volt megáldva. Pályafutása meghatározó részét Katalóniában töltötte, majd visszavonulását követően itt is telepedett le. Itt érte a halálos kimenetelű autóbaleset is, ami bántóan korán elvette a nagyszerű kapus életét. 2001. május 23-án este 23 órakor hagyta el a „La Fragata de Sitges” nevű éttermet, hol az esti BL – mérkőzést tekintette meg. Mercedes 320 CE típusú gépkocsijával haladt Llobregat felől Besós irányába, amikor éjjeli 03:37 órakor a Ronda de Dalt autópályán elvesztette uralmát a gépjárműve felett, s előbb a bal oldali szalagkorlátnak ütközött, ami átvetette a jobb oldalra, ahol ugyancsak ütközött a korláttal. Ekkor az ütközés következtében „Urruti” kiröpült az autóból, amely visszapattant ezt követően a baloldalon lévő korlátnak. Az ütközés következtében a 
kapus nyakcsigolya-törést szenvedett, így már az élettelen test röpült ki a kocsiból. A baleset következtében szörnyethalt kapuson a kiérkező mentők nem tudtak segíteni, és csak a halál beálltát állapították meg. A rendőrség hajnali 04:08 órakor kiadta az első hivatalos közleményt: Francisco Javier González Urruticoetxea 49 éves korában tragikus autóbaleset áldozata lett. Abban a pillanatban megállt az élet az FC Barcelona háza táján: a Klub gyászolta fiát, legendás játékosát, akinek oly sok örömet köszönhettek. A Blaugrana népe gyászba öltözött, és a stadion területén álló rúdon az FC Barcelona zászlóját félárbócra eresztették. Gyászolta őt a város, az RCD Espanyol szurkolói, a Real Sociedad drukkerei, és egész Spanyolország. Egy legenda itt hagyta a földi létet, de szívünkben örökké él. Ezért emlékezzünk rá: a nagyszerű portásra, a kiváló emberre, és a szerető apára. Ne hagyjuk, hogy emléke elhalványuljon, vagy a feledés homályába vesszen.
A KEZDETEKTŐL A SOCIEDAD KAPUJÁIG
„Urruti” 1952. november 17-én született Baszkföld egyik legnagyobb városában, San Sebastiánban. A labdarúgással is itt ismerkedett meg, s nagyon hamar a kapuban találta magát. Már a grundon szeretett a vonalra állni, és önfeláldozóan az 
ellenfél lövéseibe vetődni. Az átlagnál erősebb testalkata, és hamar megmutatkozó reflexei hamar megmutatták helyét a csapatban. A játékosok többsége ódzkodik a kaputól, ő azonban másképp gondolkodott: minden erejével azon volt, hogy minél jobb portás váljon belőle. Komolyan edzett, erősítette az izomzatát, fejlesztette reflexeit, hogy sikerre vihesse tehetségét. Miután „kinőtte” a grundot, szervezett keretek között folytatta tudásának csiszolást, így került az S.D. Lengokoak utánpótlás-csapatába, amely a Sociedad fiókcsapataként működött. Számtalan híres kapuslegenda indult el a pályáján innen: Arconada, Artola, és főhősünk is. Kiváló utánpótlás-bázis volt, mint a Bilbao számára Barakaldo, vagy a Barça számára az Athletic.
„Urruti” két esztendőt töltött el a Lengokoak együttesében, ahol kiváló edzők, szakemberek kezei között sajátíthatta el a szakmát. A képességeit itt csiszolták tudássá, amivel kiemelkedett kortársai közül. 1969-ben a San Sebastián csapatában folytatta az alapok elsajátítását, hogy 1972-ben, 20 éves korában csatlakozzon a Real Sociedad felnőtt csapatához. A három év alatt tovább erősödött fizikálisan a leendő kapusfenomén: fejlesztették reflexeit, a kijöveteleknél a határozott fellépését. Nem véletlen, hogy 1972-ben a felnőttekhez került, ahol rövidesen az első csapat meghatározó tagja, első számú kapuvédője lett. Első La Liga – szezonját 1973/74-ben játszotta, amikor csapata mind a 34 bajnokiján kezdőként lépett pályára. A csapattal a negyedik helyen zárta az idényt, és összesen 45 gólt kapott a bajnokikon. 1974 nyarán azonban nagyon komoly vetélytársat kapott Luis Miguel Arconada személyében, aki rögtön elsőszámú portássá lépett előre, így „Urrutinak” csupán hét bajnoki fellépés jutott osztályrészül. Az 1975/76-os szezonban sikerült visszaverekednie magát a kezdőcsapatba, de ekkoris csupán 25 bajnokin lépett pályára. Utolsó Real Sociedadnál eltöltött szezonjában viszont már egyetlen játékpercet sem kapott, így nem csoda, hogy a távozás mellett döntött.
KATALÓNIA, ELSŐ ÁLLOMÁS: RCD ESPANYOL (1977-1981)
Amikor 1977 nyarán Barcelona kisebbik csapatához érkezett, biztos lehetett abban, hogy jól választott: az Espanyolnál első számú portásnak igazolták le, aki stabilitást ad a hátsó alakzatnak. A masszív, robosztus termetű baszk ekkorra már kellő tapasztalattal rendelkezett, hogy megfelelő bizalommal a háta mögött segítségére legyen a kisebbik katalán egyesültnek. Az Espanyolnál pedig maximálisan megbíztak tudásában és teljesítményében: a négy szezon alatt, amit ott töltött, végig ő számított a kezdőnek, az alapembernek a kapuban. Első szezonjában 27, 
1978/79-ben 28, 1979/80-ban 34 bajnokin védett, míg az utolsó idényében 31 bajnokin védte az Espanyol csapatának hálóját. Egyébként, erre az időszakra tehető mind az öt válogatottbeli fellépése is. Az Espanyol ebben az időben a középmezőnyhöz tartozott, átlagos játékerőt képviselve. Abban a négy idényben, amikor „Urruti” védte a kaput, a következő eredményeket érte el a csapat: 14., 8., 14, ill. 10. bajnoki helyezés.
Ugyanakkor a négy Espanyolban eltöltött idény, jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy „Urruti” önbizalma, tudása megerősödött. A rendszeres játék, a bizalom megléte nagyban hozzájárult képességeinek kiteljesedéséhez. Bátran mondhatjuk, hogy ezen idő alatt vált igazi kapussá, s hívta fel a figyelmet magára. „Urrutinak” volt még egy hatalmas képessége: ez pedig a büntetők nagy százalékban történő hárítása. Kivételes képessége volt az ellenfél elképzelésének megoldása, és utána a büntetőlövés hatástalanítása. Ez olyan képessége volt, amire születni kellett, amit érezni kellett. Tanulni nem lehetett, csupán finomítani, csiszolni. Urruticoetxea pedig a mestere volt ennek, amit majd barcelonai pályafutása alatt is megcsodálhatunk. Ez maximális koncentrációt, kiváló, átlagon felüli reflexeket, higgadtságot követel egy kapustól – és „Urruti” birtokában volt ezen ismérveknek.
A folyamatosan kiemelkedő, megbízható teljesítmény felkeltette a „nagyobbik” barcelonai Klub érdeklődését. Salvador Sadurni visszavonulása óta a Barçának nem volt igazán jó kapusa, akire hosszú távon rá lehetett bízni az egyes számú mezt. Pedro María Artola ás Pedro Valentin Morá, kiváló kapusok voltak, de folyamatosan nem tudtak megbízható teljesítményt nyújtani. Ezért az elnökség a megfelelő megoldás reményében felvette a kapcsolatot az Espanyol hálóőrével. „Urruti” számára a Barcelona érdeklődése örömteli volt, és igazi kihívást jelentett a számára. Rövid tárgyalások után a baszk portás igent mondott Josep Lluís Nuneznek, és a Blaugrana együtteséhez szerződött. Pályafutása hátralévő éveit a katalán óriásnál töltötte: innen vonult vissza, majd a katalán fővárosban telepedett le véglegesen.
KATALÓNIA, MÁSODIK ÁLLOMÁS: FC BARCELONA (1981-1987)
Amikor 1981 nyarán az FC Barcelonához érkezett a csapat elsőszámú kapusának, az ugyancsak baszk származású portás, Pedro María Artola Urrutía (1948. 09. 06. Andoaín, Guipózcoa) számított, aki 1975-ben érkezett a gránátvörös-kék alakulathoz. Így „Urrutira” az első barcelonai idényében csupán cserekapusként számított az edző, a nyugatnémet származású Udo Lattek. Első idényében csupán négy bajnokin lépett pályára, így bemutatkozására elég sokat kellett várni. Az első bajnoki fellépésére 1982. február 21-ig kellett várni: az Atlético Madrid – FC Barcelona (0-1) mérkőzés alkalmával húzhatta magára először a katalán gárda mezét. Ezt követően még három bajnokin védte a Blaugrana kapuját, többek között a Real Madrid – FC Barcelona (3-1) Bernabéu-beli „klasszikus” alkalmával.
Ennél is fontosabb fellépésére került sor 1982. május 12-én, szerdán este a Nou Camp-stadionban. A Barcelona hazai pályán fogadta a KEK döntőjében a belga Standard Liége gárdáját. Ez az este igazi népünnepély volt a város, és a Klub életében, hisz ritkán adatik meg, hogy egy nemzetközi kupa döntőjét egy csapat a saját stadionjában, saját közönsége előtt játszhassa le. Ennek következtében a katalán csapat tagjai különös izgalommal és maximális koncentrációval léptek pályára. Aztán a 8. percben jött a hidegzuhany: a Raymond Goethals edzette belgák Vandermissen góljával vezetést szereztek. A 80 ezres nézősereg katalán szimpatizánsainak ereiben meghűlt a vér. A bekapott gól után a Barça heves támadásokba kezdett, aminek a 45. percben meglett az eredménye: a dán Simonsen góljával még a szünet előtt sikerült egyenlíteni. A második félidőt is a katalánok kezdték jobban, és a 63. percben „Quini” bevette a legendás Michel Preud’homme kapuját, és ezzel megszerezte a végén győzelmet jelentő gólt. „Urruti” ezzel rögtön első idényét egy kupagyőzelemmel zárta, amiből ráadásul aktívan ki is vette a részét.
A következő szezonban már jóval több lehetőséghez jutott, bár még mindig Artola számított a kezdőcsapat alapemberének ezen a poszton. Ezzel együtt „Urruti” 18, Artola pedig 15 bajnoki fellépéssel zárta a szezont, ami jól mutatja a kapuban történt szerepcsere tényét. Az idénybeli bemutatkozására azonban meglehetősen sokáig kellett várni, egészen a 17. fordulóig: ekkor a CA Osasuna gárdáját fogadták a Nou Campban, és 3-0 arányú győzelmet arattak Lattek fiai. Innentől kezdve nem engedte ki a kezéből a „stafétabotot”: az idény hátralevő részében ő védte végig a csapat bajnoki mérkőzéseit.
A nemzetközi kupákban is már ő számított az elsőszámú kapusnak. „Urruti” védte a katalánok hálóját az Európai Szuperkupa-döntő mindkét felvonásán (az Aston Villával szemben 1-3 arányú összesítéssel elvéreztek); és a KEK-sorozatban is benne bízott Lattek. Ennek ellenére az előző idényben megszerzett sikert megismételni nem tudta a csapat.
A Spanyol Kupában viszont sikeresen menetelt a Barça, egészen a döntőig jutottak, ahol a Real Madrid várt a katalánokra. A kupameccsek többségén is „Urruti” védett, így a döntőben is az ő nevével kezdődött a katalán egyesület névsora. A kiváló játékot, felfokozott izgalmakat hozó Király Kupa-döntőt végül a Blaugrana nyerte meg 2-1 arányban, Marcos Alonso és Maradona góljainak, és persze „Urruti” védéseinek köszönhetően.
| Klub | Idény | Bajnoki | Nemzetközi |
| FCB | 1981/82 | 4/0 | 3/0 |
| FCB | 1982/83 | 18/0 | 2/0 |
| FCB | 1983/84 | 33/0 | 3/0 |
| FCB | 1984/85 | 33/0 | 1/0 |
| FCB | 1985/86 | 31/0 | 9/0 |
| FCB | 1986/87 | 1/0 | 0 |
Az 1983/84-es szezonban vált megkérdőjelezhetetlenül első számú kapussá, mind a bajnokságban, mind a kupákban ő védte a Blaugrana hálóját. Ekkor már az argentin Menotti ült a Barça padján, aki maximális bizalommal viseltetett iránta. A baszk portás pedig fergeteges védésekkel, hatalmas bravúrokkal hálálta meg a bizalmat. Végig lehetett rá számítani, csapata egyik legjobbja volt. Kiegyensúlyozott teljesítménye a bajnoki idény végén Zamora-díjban öltött testet: a 33 bajnokin mindössze 26 gólt kapott, aminek köszönhetően a Liga legjobb kapusának választották. Az egyenletes munkája azonban nem párosult a csapat sikereivel, és végső győzelmével. A hektikus játék, az ingadozó forma miatt a bajnoki címbe nem tudott beleszólni a Blaugrana, így hiába volt kiemelkedő a kapusteljesítmény, a csapat a harmadik helyen végzett – egy ponttal lemaradva a bajnok Bilbao és az ezüstérmes Real Madrid mögött.
Ennek az idénynek volt még egy emlékezetes mozzanata, a Copa del Rey-finálé, amelyet a madridi Bernabéu-stadionban rendeztek, s az ellenfél az Athletic Bilbao csapata volt. A döntő nem a szép megoldásokról, a felejthetetlen gólokról maradt emlékezetes, hanem a mérkőzést követő tömegverekedésről, amelyet a spanyol király jelenlétében „rögtönöztek” a csapatok. A mérkőzést egyébként a baszk egyesület nyerte 1-0 arányban, hiába védett kimagaslóan „Urruti”, aki a „karate-bemutatóból kivonta magát.
1984 nyarán edzőcsere történt a Barcelona padján: az argentin Menottit az angol Terry Venables váltotta. Menottival távozott Maradona is, viszont érkezett Steve Archibald, aki Bernd Schusterrel ellenállhatatlan kettőst alkotott. A kapuban továbbra is „Urruti” élvezte az új edző bizalmát, így vele vágott neki az új szezonnak „El Tel”. A szezon pedig – hosszú idő múltán – végre eredményesre sikeredett: nemcsak a kapus számára egyénileg, hanem csapatszinten is. A Barça végig egyenletes teljesítményre volt képes, minden meccsen a maximumot hozták ki magukból a játékosok, aminek következtében a csapat megnyerte történelmének tizedik bajnoki címét! Mindezt „rajt-cél győzelemmel” abszolválta a Blaugrana, azaz: az első fordulóban élre állt, és a 34. körig nem engedte ki a kezéből az első helyet. A csapatból Archibald, Bernd Schuster, Francisco Javier Clos támadójátékát kell kiemelni, valamint a védelem határozottságát. A csapat a bajnokság során csupán 25 gólt kapott, ami a legkevesebb kapott találatot jelentette a Liga csapatai közül. Az Alexanco – Julio Alberto – Migueli – Gerardo védősor végig egyenletes munkát végzett, amivel magabiztosságot kölcsönzött az amúgy is parádés szezont futó „Urrutinak”. A szezon során mindössze két bajnoki vereséget szenvedett az együttes, ami nagyban hozzájárult az elsőség kivívásához. A baszk portás rendszerint csapata egyik legjobbja volt: magabiztosságával, határozottságával megfelelő nyugalmat kölcsönzött a csapat többi részének, és együttesen az aranyérem jogos megnyerését jelentették.
A fantasztikus bajnoki győzelemnek köszönhetően a Blaugrana elindulhatott a BEK-ben az 1985/86-os sorozatban, amelyben egészen a döntőig menetelt a gárda. A sorozat egyik hőse, kiemelkedő alakja volt a baszk kapus, aki végig a csapat egyik legjobbja, legegyenletesebb teljesítményt nyújtó tagja volt. A sorozat csúcspontja, és egyben „Urruti” tündöklésének zenitje a svéd IFK Göteborg elleni elődöntő visszavágóján érkezett el. Az első összecsapást a svédek otthonában rendezték, amit 3-0 arányban az északiak nyertek meg. A háromgólos vereség után nagyon sokan lemondtak már a döntőbe jutásról, nem úgy a játékosok. Az 1986. április 16-án megrendezésre kerülő mérkőzés máig emlékezetes estét varázsolt a Nou Campba. Egy feledhetetlen, megismételhetetlen örömmámort varázsolt a stadionba. Az est két főszereplője Marcos Alonso Pena és Urruticoetxea voltak. A csatár mesterhármasának köszönhetően a Barça egalizálta az idegenben elért eredményt. Mivel sem a rendes játékidő, sem pedig a hosszabbítás 30 perce alatt nem változott már az eredmény, így következhettek a büntetőrúgások, melynek során elérkezett a kapus ideje is. A második sorozatig fej-fej mellett haladtak a küzdő felek, amikor a harmadik etap meghozta az első hibát: „Lobo” Carrasco tizenegyesét védte Wernersson, a svédek kapusa. A negyedik sorozatban nem hibázott egyik fél sem, így az utolsó sorozatra maradt a döntés. A svéd Roland Nilsson állt először a labda mögé, akinek jól helyezett, bal alsó sarokba helyezett lövését „Urruti” kiváló reflex-szel védte. A védést követően az őrjöngő, ünneplő katalán szurkolókat maga a kapus intette „csendre”, hisz jól tudta: még csak az első lépést tette meg a végső döntés felé vezető úton. A sorsdöntő védést követő pillanatok emlékezetes pillanata volt, ahogy a játékostársak odarohantak a kezdőkörben, magába roskadtan ülő Carrascóhoz, és vigasztalták, bíztatták, és mintha azt mondták volna neki: „ne búsulj már öreg!” Így a következő büntető volt hívatott dönteni „életről és halálról”. A labda mögé, nem ámítás, maga a baszk kapuslegenda állt. A két kapus nézett tehát szembe egymással: „Urruti” Wernersson ellen. A katalánok kapusa határozott nekifutással, hatalmas erővel bombázta a labdát a kapu jobb felső sarkába. Csatárokat megszégyenítő, hatalmas erejű bomba volt: így a kapus magabiztosan elvégzett büntetője után már „Urruti” is győzelmesen emelhette ökleit a magasba! Majd a következő képkockán Calderét láthatjuk, aki a kezdőkörben térdelve örül a kiválóan elvégzett büntetőnek. Következhetett a hatodik sorozat, amelyben a svédek játékosa, Mordt csúnyán a kapu fölé bombázott, pedig „Urruti” már verve volt. A katalánok kezébe került így a döntés: a mindent eldöntő büntetőt a 7-es számmal játszó Victor Munoz vállalta magára. A zseniális középpályás pedig semmit sem bízott a véletlenre: életerős, félmagas bombával lőtte a labdát a kapu jobb oldalába. Ezzel a csapat 5-4 arányban megnyerte a büntetőpárbajt, s jutott be a sevillai fináléba.
Az 1986. május 7-én megrendezett finálé egyik főhőse megint „Urruti” volt, ugyanis a rendes játékidő nem hozott döntést, s a hosszabbításban sem esett gól, így újfent a büntetőkre maradt a döntés. Ezen az estén azonban a román Steaua német nemzetiségű kapusa, Helmuth Ducadam jobbnak bizonyult a katalánok kapusánál. „Urruti” hiába hárított két büntetőt is – Majearu és Bölöni lövését -, Ducadam mind a négy barcelonai büntetőt megfogta. Sorrendben: Alexanco, Pedraza, „Pichi” Alonso és Marcos Alonso tizenegyesét hatástalanította a román katonacsapat portása. Így a trófea Bukarestbe került, hiába teljesített megint kimagaslóan Urruticoetxea.
A kiváló baszk származású kapusnak ez volt a búcsúja a csapattól, a kezdőtagságtól. A 34 éves portás helyére a Klub – érthető módon – egy fiatalabb kapuvédőt szemelt ki, aki a következő esztendőkben megnyugtató módon tudja ellátni a kapusposzt meghatározó szerepét. Olyasvalakit kerestek, aki méltóképpen be tudja tölteni azt az űrt., amit „Urruti” visszavonulása hagyott maga mögött. Így esett a választás a Bilbao baszk kapusára, a kétszeres bajnokra, Andoni Zubizarreta személyére. 1986 nyarán érkezett Barcelonába tehetséges, és ekkor már eredményes „Zubi”, aki a következő nyolc esztendő minden sikerének meghatározó egyénisége lesz.
„Urruti” az 1986/87-es szezonban már csupán a második számú kapus szerepét töltötte be a Blaugranánál, amivel ő tökéletesen meg volt elégedve: tisztában volt azzal, hogy 34 esztendősen eljött a segítő játékos-korszak a Klubnál. Legfőbb feladata az új portás beilleszkedésének segítése volt, ugyanakkor, ha szükség van rá: készen álljon a „bevetésre”. Erre csupán egyszer került sor: az 1986/87-es idény rájátszásában, a Mallorcán megrendezett találkozó 17. percében váltotta csereként Zubizarretát (1986. május 31. 41. forduló). A mérkőzést Gary Lineker góljával a katalánok nyerték 1-0 arányban, így „Urruti” győztes mérkőzésen búcsúzhatott el a közönségtől. Ugyan a következő idényben még, mint cserekapus tagja maradt a keretnek, de többé nem lépett pályára az FC Barcelona színeiben. 1988 nyarán aztán végleg befejezte barcelonai pályafutását, egyben az aktív labdarúgástól is visszavonult a baszk portás.
A zseniális kapus ezt követően Barcelonában maradt, itt élte életét, mígnem a szerencsétlen autóbaleset véget vetett életének. A nagyszerű, eredményekben gazdag pályafutás, a Zamora-díj, a Barça sikereiben való aktív részvétel azonban örökké velünk maradnak, örökké élnek bennünk. Nagyszerű megmozdulásait, fantasztikus védéseit a felvételeken az utókor is megnézheti, a játszótársak pedig tanúsíthatják azt, amit a cikkben megpróbáltam visszaadni: egy zseniális kapus és kiváló ember védte az FC Barcelona kapuját az 1980-as években. Emlékezzünk rá tisztelettel, szeretettel, megbecsüléssel!
