Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

Bakero – Kaiserslautern, Kaiserslautern

Teljes neve: José María Bakero Escudero
Születési idő, hely: 1963. február 11. Goizueta, Navarra
Magasság, testsúly: 172/65
Posztja: támadó középpályás
Nevelőegyesülete: Real Sociedad
Csapatai: Real Sociedad (1980-88, 223/67)
FC Barcelona (1988-96, 260/72)
Veracruz (1997, 17/3)
Mezszáma a Barçában: 6
Válogatottsága: utánpótlás – 18/4; felnőtt – 30/7

SIKEREI:

– spanyol bajnok (1981, 1982, 1991, 1992, 1993, 1994)
– Spanyol Kupa-győztes (1986/87, 1989/90)
– Spanyol Szuperkupa-győztes (1982, 1991, 1992, 1994, 1996)
– BEK-győztes (1991/92)
– Európai Szuperkupa-győztes (1992)
– KEK-győztes (1988/89, 1996/97)

A ’Dream Team’ egyik alapembere is baszk nemzetiségű volt, mint barcelonai csapattársai közül jó páran, hogy csak Zubizarretát, ’Txiki’ Begiristáint, Andoni Goicoetxeát vagy épp Julio Salinas-t. Johan Cruyff tehát előszeretettel merített az 1980-as évek két baszk sikercsapatának, az Athletic Gilbaónak és a Real Sociedadnak a keretéből/utánpótlásából. Az üzleteket, igazolásokat megkönnyítette az a tény is, hogy a klubelnök, Josep Lluís Núnez is baszk nemzetiségű volt. Persze, nem csupán a baszk származásuk számított, hanem a kimagasló teljesítményük. A ’Dream Team’ alkotó mag – tehát – katalánokból és baszkokból tevődött össze, őket vette körül a három idegenlégiós – Laudrup, Sztoicskov és Ronald Koeman. A kiemelkedő csapat tagjai pedig tökéletesen megértették egymást, a holland mester iránymutatásával pedig előbb Spanyolország, majd Európa futballjának a tetejére is felértek. Mindezen sikereknek pedig egyik alapembere volt a Goizuetában 1963. február 11-én született José María Bakero Escudero. Róla, a zseniális középpályásról, Michael Laudrup „hősies” társáról szól a következő írás, amiben megpróbálom bemutatni Bakero baszkföldi és katalóniai pályafutásának főbb sarokpontjait. Hiszen Bakero már fiatalon megmutatta „oroszlán körmeit”, amiket aztán a Sociedad és a Blaugrana felnőtt csapatában rendszeresen az ellenfelekbe is „mélyesztett”.

A REAL SOCIEDADBÓL A KATALÁN FŐVÁROSBA

José María Bakero egy nagyon népes családba született bele, hiszen tizenegyen voltak testvérek; a sorban ő látta meg a napvilágot harmadiknak. Így biztosítva volt a mozgalmas gyermekkor, s a fiútestvéreivel már a családban elkezdhette a labdarúgás alapismereteit. S a tények azt bizonyítják, hogy ez nem csupán feltevés, hanem valóság is: másik két fiútestvére is profi labdarúgó lett (Santiago /1958/ és Jon Bakero/1971/). Nagyon kicsi korától tehát olyan közegben nőtt fel, ahol a labda játszotta a központi szerepet, sokszor iskola helyett is a „bogyót” kergették a Bakero-fivérek. Az hamar megmutatkozott, hogy José mari volt a legügyesebb közülük: kiválóan mozgott a labdával, gyors volt, s technikailag is tanulékony. Nem csoda hát, hogy a baszk nagy csapat egyik játékos-megfigyelője a Real Sociedad utánpótlás-bázisára irányította, ahova 1978-ban került. Két esztendőt töltött el az utánpótlásnál, amikor Alberto Ormaetxea Ibarlucea, a felnőtt csapat trénere felhívta a „nagyok” közé. Az 1980/81-es szezont már a felnőtt keret tagjaként kezdte meg a 18 éves titán.
Amikor az ifjú tehetség belépett a felnőttek öltözőjébe olyan nagyságokkal került egy „légtérbe”, mint Luis Miguel Arconada a korszak legnagyobb kapusa, vagy a középhátvéd Kortabarría, a középpályás – később Barçába igazoló – „Perico” Alonso, vagy éppen a két csatár – López Ufarte és Santiago Idigoras. Történetünk főhőse azonban nemhogy nem ijedt meg a lehetőségtől és a „nagyok” látványától, hanem épp ellenkezőleg: megragadta az adódó lehetőséget, s csereemberként a bajnokságot nyerő együttes egyik első számú cseréje lett. Olyannyira, hogy bemutatkozó szezonjában 27 bajnokin lépett pályára: 1234 játékpercet töltött el a pályán, tízszer kezdő, 17 alkalommal pedig csere volt. A Primera Divisiónban 1980. szeptember 6-án, rögtön az 1. fordulóban sor került, amikor a Real Sociedad a Valencia vendégeként lépett pályára – a csapat ugyan 3-2-re elvesztette a bajnokit, Bakero azonban jó benyomást tett Ormaetxeára. Így a következő fordulókban is a pályán volt, élvezte a baszk mester bizalmát, s ami ennél fontosabb – élt is vele. Élete egyik nagy élményeként a 7. fordulóban pályára lépett a Real Sociedad – FC Barcelona (2-0) bajnokin is, amikor a 87. percben Jesús María Zamorát váltotta. A 11. és 18. forduló között minden meccset kezdőként élhetett meg, ami tovább erősítette hitét és önbizalmát. A társak befogadták maguk közé a szárnyait nyitogató, ifjú titánt, és Bakero nem volt rest tanulni a „nagyoktól”, a rutinosabb társaitól. S az idény végén a Real Sociedad próbálkozásait siker koronázta: megnyerték történetük első spanyol bajnoki címét. S kérdezem én: kell ennél jobb antré egy ifjú titánnak? A kezdet parádés volt, a következő szezont viszont csalódásként élhette meg Bakero: a bajnokság első két fordulójában, és a BEK első két meccsén még pályára lépett, innentől kezdve viszont nem számolt vele Ormaetxea. Sérülésről nem tudok, így – valószínűleg – ő lett az „áldozata” annak, hogy a BEK első fordulójában a Sociedad kiesett a bolgár CSZKA Szófia ellenében. Tény: egyetlen baszk szurkoló sem gondolta, annak ellenére sem, hogy a csapat újonc volt a legrangosabb európai kupában, rögtön az első körben búcsúzni kényszerülnek.
Nem tudni, mi volt az oka a mellőzésének az 1981/82-es szezonban, a tény még valóság marad: a BEK-ből történő kiesést követően nem lépett pályára ebben a szezonban José Mari. Az 1982/83-as idényben viszont már újra a Sociedad alapembereként számított rá Ormoetxea, olyannyira, hogy a 34 fordulós bajnokság 33 találkozóján számított rá: ebből 22-szer kezdőként. A kétszeres spanyol bajnok támadó középpályás ebben az idényben elnyerte a csapattal a Spanyol Szuperkupát is, emellett pedig megszerezte első gólját a baszk együttesben és a spanyol nemzeti utánpótlás-tizenegyben is. Több szempontból is fontos szezon volt tehát ez Bakero számára. A nemzeti tizenegy tagjaként lőtte meg előbb a találatát: 1982. október 27-én lejátszott Spanyolország – Izland meccsen (1-0) ő lőtte a spanyolok győztes gólját. A Primera Divisiónban 1983. január 23-án esett át a „tűzkeresztségen”: a Real Sociedad – Racing Santander (2-0, 21. forduló) bajnoki 38. percében ő szerzett vezetést a baszkoknak. Ezt követően eredményes volt még a Valladolid elleni idegenbeli (1-1), a Betis elleni hazai (2-0), s a Málaga elleni hazai (2-0) találkozón is. Ebben az idényben már a BEK-ben is sokkal jobban szerepelt a Sociedad, olyannyira, hogy az elődöntőben a Hamburg SV tudta kiejteni őket, 3-2-es összesítéssel. A nyolc BEK-meccsből hat alkalommal szerepelt a csapatban, ez is bizonyította, hogy végleg elnyerte Ormaetxea bizalmát, s a Sociedad alapemberévé vált, s a kezdőcsapat stabil tagjává. A Sporting Lisszabon elleni negyeddöntő visszavágóján ő lőtte csapata második, s egyben továbbjutást érő gólját (’68). Innentől kezdve pedig a karrierje egyenesen ívelt felfele a következő esztendőkben. S nem változott a megítélése 1985 nyarát követően sem, amiikor a sikeredző Ormaetxea felállt a padról, s helyét a wales-i John Toschak vette át.

José Mari Bakero 1988-ig szolgálta a Real Sociedad gárdáját: ez idő alatt – összesen – 244 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 72 gólt ért el; ebből 223 volt a spanyol bajnoki, 67 találattal a neve mellett. A két bajnoki cím (1980/81, 1981/82) és Spanyol Szuperkupa (1982) mellett még egy Spanyol Kupát nyert a baszk együttessel (1986/87). Az 1986/87-es spanyol Kupa-döntőt az Atlético Madrid ellen vívták, s a rendes játékidő, majd a 120 perc után is döntetlen állt az eredményjelzőn (2-2), így következhettek a tizenegyesek: Bakero volt az első végrehajtó a baszkoknál, és magabiztosan bombázott Ábel hálójába.
Érdekesség José Marival kapcsolatban, hogy 1986-88 között, két idényen keresztül együtt játszott a Sociedadban bátyjával Santiago Bakeróval: a báty középcsatár volt, s számtalan meccsen voltak együtt a pályán ebben a két idényben. A másik érdekesség pedig, hogy a Cruyff-féle Barçának (1988-96) három tagja is a Real Sociedadból érkezett, ahol csapattársak is voltak. Bakero mellett ’Txiki’ Begiristáin (aki 1982-88 között volt a Sociedad tagja) és Luís María López Rekarte (1985-88), s mind a hárman 1988 nyarán érkeztek a katalán fővárosba a holland mester kérésére.
A Sociedadnál eltöltött nyolc idény, amiből hétben alapembere volt a baszk gárdának, más csapatok figyelmét is felkeltette. A Real Sociedad – előtte is, utána is – az a csapat Spanyolországban, ahonnan a kimagasló tehetségek inkább Madridba igazolnak, ha elhagyják a Baszkföldet. Azonban, mint azt említettem az elején, a Barça klubelnökének, Núneznek elég jók voltak a kapcsolatai Baszkföldön, így a Cruyff-érában számtalan baszk játékos érkezett a Blaugranához. José Mari Bakero pedig már nem csupán tehetség volt, hanem tökéletesen kiforrott játékos. akiről Cruyff is tudta: építhet rá, a tudására, a képességeire, a támadó szellemiségére. Bakero pedig tudta, hogyha további sikereket szeretne elérni pályafutása során, váltania kell. Egyrészt, kinőtte a Real Sociedadot, másrészt pedig, érzékelhető volt, hogy a Sociedad újabb trófeákat nem fog nyerni. Így elfogadta a Katalán óriás hívását, és áttette székhelyét a katalán fővárosba, ahol egy kilenc idényen át tartó /siker/sorozat vette kezdetét. Bakero előbb a Real Sociedad szurkolóinak a szívébe írta be magát, 1988-tól kezdődően pedig a gránátvörös-kék drukkerei zengtek róla ódákat.

EGY FELEDHETETLEN BASZK BARCELONÁBAN

1988 nyarán az egész FC Barcelona egy komoly vérátömlesztésen ment keresztül. Ez nem véletlen, hiszen a szakvezető tisztségében is változás történt: egy évnyi barcelonai edzősködés után Luis Aragonás távozott a Klubtól, s helyére a Klub egykori játékosa, a ’70-es évek legendás középpályása, Johan Cruyff érkezett. A holland tréner érkezésével egy időben pedig a játékoskeretben is komoly változások történtek: Schuster, Marcos Alonso, Gerardo távoztak, Migueli befejezte a pályafutását. Helyükre pedig egy fél csapatnyi baszk játékos érkezett: ’Txiki’ Begiristáin, López Rekarte, Julio Salinas – és történetünk főhőse – Bakero; mellettük Ricardo Serna a Sevillától, és Eusebio Sacristán az Atlético Madridtól.
A vérfrissítés kellett már a Csapatnak, amihez pedig a tréner nagyon jó kézzel nyúlt. Sikerült azokat a játékosokat kiválasztania, akik fiatalok voltak, de már kellő rutinnal rendelkeztek – így a várt sikerek kulcsemberei lehetnek. Ilyen volt Bakero is, aki nyolc idényt eltöltött már a Ligában, a Sociedad alapembere volt, jól tudta, hogy mi az, amire szükség van ahhoz, hogy egy csapat sikeres legyen. 25 éves volt, ereje teljében lévő fiatalember, aki tökéletes technikával, s kiváló fizikai állóképességgel volt megáldva. S volt még egy nagy erénye Bakerónak: nem számított sérülékenynek, hiszen a nyolc idénye alatt, amit a baszkoknál eltöltött, nem kellett kihagynia hosszabb időt sérülés okán.
Bakerónak hamar sikerült gyökeret vernie új csapatában: már az első barcelonai idényében a kezdő-tizenegy tagja volt. A középpályán Luis Milla és Eusebio Sacristán társa volt, legtöbbször ő volt a felelőse az irányításnak, a csatárok megjátszásának. tökéletesen illeszkedett a keretbe és a Cruyff-féle játékrendszerbe. Már a felkészülési meccseken rendszeresen pályára lépett, a La Ligában pedig a 4. fordulóban 1988. szeptember 24-én mutatkozott be az Osasuna stadionjában: az 1-1-es végeredményhez góllal járult hozzá (’56). Tökéletes antré a világ egyik legjobb csapatában: jó játék, gól az első hivatalos meccsén, mi kell még az örömhöz?
A következő meccsén, amely a Spanyol Szuperkupa-döntő visszavágója volt, kétszer volt eredményes: a Real Madrid elleni 2-1-es győzelem azonban nem volt elég az első meccsen összeszedett két gólos hátrány ledolgozásához. Ezzel együtt Bakero beilleszkedése a csapatba jó úton haladt: az edző bízott benne, a szurkolók pedig hamar megkedvelték. A bajnokságban összesen 10 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, ami középpályásként, új csapatban, első idényben tökéletes teljesítmény. S az első szezon már trófeában is sikeres volt, hiszen a KEK-sorozat végén az FC Barcelona vitrinjébe került a serleg: a Sampdoria legyőzésekor Bakero nem volt a pályán, de a nyolc meccsen lőtt két góljával így is tevékenyen hozzájárult a végső sikerhez.

A következő két idény sem volt sikertelenebb sem a Barça, sem Bakero számára. Az újabb vérfrissítések – Koeman, Laudrup, Sztoicskov, Guardiola, Ferrer – nem veszélyeztették Bakero helyét: továbbra is fontos láncszemként tekintett rá Johan. Az 1989/90-es bajnoki idényben különösen elemében volt Bakero. A 30 fellépésén úgy ért el 13 gólt, hogy háromszor is duplázni tudott: a 15. fordulóban a Cádíz elleni hazai meccsen (5-0), majd az idegenbeli meccsen a két csapatnak (0-4), ill. az Athletic Bilbao 4-2-es legyőzése (37. forduló) alkalmával is. Második barcelonai szezonjában sem maradt serleg nélkül: a Spanyol Kupa 1989/90-es kiírásának végén Alexanco emelhette magasba a kupát, miután a döntőben 2-0 arányban – Amor és Julio Salinas góljaival – legyőzték a Real Madridot. Bakero a Copa del Rey-sorozatban pihent, csupán a döntőt játszotta végig. Ez a két esztendő volt a felkészülés, az építkezés időszaka arra a csodálatos négy esztendőre, ami ezután következett. Ezt az időszakot nevezik a Blaugrana történelmében a „Dream Team” korszakának, amikor sorozatban négy bajnoki címet, BEK-sikert, s egyéb trófeákat nyert el a Katalán Óriás. S ezeknek a sikereknek Bakero alapembere, jó pár alkalommal a letéteményese, kulcsszereplője volt. A baszk középpályás egyszerűen kihagyhatatlan, nélkülözhetetlen volt abban a játékrendszerben, amit Johan Primero kitalált, és játszatott a csapattal: Guillermo Amor – Guardiola – Eusebio társaságában a középpálya rendszeres alkotóeleme volt. Ha kellett irányított, ha kellett labdát szerzett, ha arra volt szükség, akkor pedig gólt lőtt. Ebben a négy idényben – összesen – 44 találatot ért el. Bármilyen mutatót, statisztikát, csapatösszeállítást vizsgálunk ebből a négy esztendőből, azt látjuk, hogy Bakero kulcsfontosságú szerepet töltött be Cruyff elképzelésében. S mint azt látjuk, külön kis részben meg is emlékezünk erről, az 1991/92-es végső siker az ő fejesgólján múlott – ha ő nincs, nem érkezik jókor a ’lauterni estében, akkor Wembley sincs.

Idény	La Liga	Copa del Rey	Európa	Supercopa Espana	Összesen
1988/89	22/10		8/2		30/12
1989/90	30/13	1/0	2/0		33/13
1990/91	34/13		6/1	1/0	41/14
1991/92	33/11		9/3		42/14
1992/93	37/9		5/0	2/0	44/9
1993/94	34/5	1/0	11/3	2/0	48/8
1994/95	34/4		7/3	1/0	42/7
1995/96	32/6	4/1	10/3		46/10
1996/97	4/1		1/0	1/0	6/1
Összesen	260/72	6/1	59/15	7/0	332/88

Barcelonai pályafutása számokban

A következő két idény volt barcelonai pályafutásának szezon legeredményesebb szezonja, minden szempontból. Egyénileg is a legtöbb gólt ezekben az idényekben szerezte, s csapatszinten is ekkor nyerte a legtöbb, és legfontosabb trófeákat. A Barça játékának, taktikájának megkerülhetetlen láncszeme volt, számtalan fontos gól szerzője, a sikerek egyik kulcsa. Az 1990/91-es bajnoki idényben 13, a ’91/92-ben pedig 11 gólt ért el a Primera Divisiónban. Duplázni tudott az 1991. január 27-i Espanyol lleni hazai derbin (5-1), majd két fordulóval később – a 22. etapban – a Real Betis Balompié hazai legyőzése (4-2) alkalmával is. Fontos gólt szerzett a 17. fordulóban a Logrones 2-1-es legyőzésekor is, hiszen az ő találata jelentette a két bajnoki pontot a Camp Nou-ban. A KEK 1990/91-es kiírásában egyszer talált be az ellenfelek hálójába: a Dinamo Kijev elleni idegenbeli siker (2-3) alkalmával. A KEK-ben egészen a döntőig menetelt a Cruyff-legénység, azonban a Manchester United bizonyult jobbnak (2-1, Koeman lőtte a Barça gólját). S az 1990/91-es bajnokságban a Barça nem talált egyszerűen „legyőzőre”: szenvedtek ugyan vereséget, de végig a tabella élén tanyáztak, ellenállhatatlanul haladtak a bajnoki elsőség felé, amit aztán sikerült is megszerezniük: 10 pontot vertek az ezüstérmes Atlético Madridra, és tizenegyet a bronzérmes Real Madridra. Egyszerűen nem volt igazi ellenfele a Blaugranának ebben az idényben. Ennek megfelelően a következő szezonban a Barça képviselte Spanyolországot a legrangosabb európai kupában.
A munka, amit 1988 nyarán Johan I elkezdett, beérni látszott. A csapat összeállt, a taktika győztes csapatot eredményezett. Mindenki derűlátó volt, bízott a csapatban, a szurkolók pedig remélték a nemzetközi sikert is. A BEK-menetelés jól indult, aztán a 2. körben majdnem szerte is foszlottak az álmok. A legjobb 16 közé jutásért a keletnémet Hansa Rostock csapatát könnyedén verte ki a Barça, majd a nyolcaddöntőben a nyugatnémet K’lautern következett. Egy megnyugtató győzelmet hozó első meccs otthon, majd egy tragikus visszavágó a német városban. A sikert a bukástól egyetlen perc választotta el – és egy Koeman-Bakero összjáték.

Barcelonai pályafutásának legfontosabb találata

Az 1991/92-es BEK-idény nyolcaddöntőjének keretében a nyugatnémet 1. FC Kaiserslautern csapatával játszott a Cruyff-legénység. Az első meccset 2-0 arányban nyerték a katalánok ’Txiki’ Begiristáin duplájának köszönhetően.
A visszavágót a svéd Erik Fredriksson sípjelére, 1991. november 6-án játszották a Fritz-Walter-Stadionban. A telt ház előtt lejátszott meccsen a Zubizarreta – Nando, Cristóbal, Koeman, Eusebio, Bakero, Guardiola, Nadal, Sztoicskov, Laudrup, Witschge, Beguiristáin (Ricardo Serna) összeállítású csapat lépett pályára. A Kaiserslautern összeállítása a következő volt, a történeti hűség kedvéért: Ehermann – Schäfer, Funkel, Hoffmann, Goldbaek, Lelle (Kranz), Hotic, Scherr, Witeczek, Haber, Kuntz. A K’lautern csapata hatalmas elánnal kezdte a mérkőzést, nem ismertek lehetetlent. Nem létezett számukra elveszett labda, úgy küzdöttek, mint akiknek az életéről van szó. A viszonylag tartalékos katalán gárdát beszorították kapujuk elé, és sorra dolgozták ki helyzeteiket. A Barça nem tudta játszani saját játékát, a labda alig volt a katalánoknál. Ennek a 35. percben meg is lett az eredménye: egy bal oldali szögletet követően a rövid sarkon érkező jugoszláv Demir Hotic fejelt a hálóba, ezzel 1-0 lett a ’Lautern javára. A felvételekből kitűnik, hogy a fejes előtt rendesen megrángatta a kimozduló Zubizarreta mezét, de a svéd bíró érvényesnek találta a gólt, és a középpontra mutatott – hiába reklamáltak a Barça játékosai. A gólnak köszönhetően egy gólos kaiserslauterni előnnyel vonultak az öltözőbe a csapatok.
A második félidőben minden úgy folytatódott, ahogyan az elsőben abbamaradt. Továbbra is a németek uralták a játékot, és a 49. percben sikerült egalizálni a Barcelonában összeszedett hátrányt. Újfent Hotic volt eredményes, megint csak fejjel: ugyancsak bal oldalról végeztek el szögletet, amit a rövid saroknál megcsúsztattak és a túlsó kapufánál álló Hotic egy méterről befejelte a hálóba a labdát. A második gólt is fejesből kapta a Barça, ami a védekezés hibáit mutatja. Hotic duplájával az összesítésben 2-2-re állt a párharc, ami meglehetősen nehézzé tette a katalánok helyzetét. A hazai nézők által űzött-hajtott K’lautern pedig megérezte a továbbjutás lehetőségét, és továbbra is támadásban maradt. Aminek aztán a 76. perben a harmadik német gól lett a következménye. A középpályán megszerzett labdával Lelle ugratta ki Bjoern Goldbeaket, aki 10 méterről a kimozduló Zubizarreta mellett a hosszú alsó sarokba lőtt. Ezzel a Kaiserslautern 3-0 arányú vezetésre tett szert, így összesítésben már ők álltak továbbjutásra. A katalánoknak negyed órájuk maradt a továbbjutást jelentő találat bevitelére. Ennek érdekében mindent megpróbáltak, vehemens támadásokba kezdtek. Már mindenki elkönyvelte a kiesést, mindenki letargiába esve ült a padon, a képernyők előtt, senki nem hitt igazán a megváltást jelentő gólban. Vajon a játékosok fejében mi játszódhatott le? Ezt nem tudhatjuk. Azt azonban tudjuk, láthattuk, hogy emberfeletti módon küzdöttek, hajtottak, mentek előre. Az utolsó percekben sem lankadt a Blaugrana figyelme, támadási kedve. Tudták, ez az utolsó esélyük, utolsó lehetőségük. Így érkeztünk el a mérkőzés hajrájáig. A 90. percben a ’lauterni térfél közepén szabadrúgáshoz jutott a Barça, Ronald Koeman állt a labda mögé. A hatalmas lövőerővel megáldott hollandus most ésszel oldotta meg a feladatot. Lágyan ívelte a labdát a kapu elé, s a jobb saroknál álló José Maria Bakero fejesét követően a labda a hosszú felső sarokba hullott – 3-1! A 89. perc 45. másodperce meghozta azt a találatot, aminek köszönhetően a Blaugrana továbbjutott, idegenben lőtt góljának köszönhetően.

A gólt követően az összezuhant németek már újítani képtelenek voltak, így a barcelonai együttes jutott a csoportkörbe. A gránátvörös-kékek, ha nehezen is, de abszolválták az úgymond „kötelezőt”, és folytathatták a küzdelmet a legrangosabb európai kupasorozatban. A folytatást pedig ismerjük.
Ezt követően csoportmeccsek következtek, ami a BL mai rendszerének az előszele is volt egyben. S a csoportkörben is fontos gólt szerzett a baszk középpályás: 1991. november 27-én, hazai pályán fogadta a Katalán Óriás a Sparta Praha együttesét. A 15. percben Amor góljával vezetést szerzett a Csapat, azonban a katalán játékost két perccel később kiállították, így a megfogyatkozott Barça számára nehézzé vált a mérkőzés. Bakero a 61. percben talált be a csehet kapujába, amivel 3-1-re alakította az eredményt; s mivel a Praha már csak egy gólt rúgott ezt követően, így 3-2-re nyertek a katalánok. A BEK-ben még a Benfica elleni hazai csoportmeccsen elért győzelem (2-1) alkalmával volt eredményes, majd a Wembley-beli döntőt is végigjátszva lett részese a Klub első BEK-sikerének.
A BEK-győzelem mellett a bajnoki címet is sikerült megvédenie a Blaugranának, így teljes volt az öröm a Klubnál és Bakerónál is. A bajnokságban végig a pályán volt, s 11 góljával a csapat negyedik legeredményesebb játékosa volt. Kétszer is sikerült dupláznia a Ligában: a 19. fordulóban az ő góljaival verték idegenben az Athletic Bilbaót (0-2), míg a 31. fordulóban is két találatot ért el az Albacete 7-1 arányú legyőzése alkalmával. További érdekesség, hogy az Atlético Madrid ellen mindkét bajnokin kapuba talált (2-2, 1-1), ami egy-egy pontot jelentett a Csapatnak. S ismerve a bajnokság végkimenetelét – amikor pontazonosság mellett, jobb egymás elleni eredménynek köszönhetően előzte meg a Barça a Realt – ezek is sorsdöntő találatoknak bizonyultak.

A következő idényekben is Bakero nélkül elképzelhetetlen volt az FC Barcelona kezdőcsapata: Johan Cruyff edzősködésének végéig maximálisan bízott a katalán középpályásban, akinek a játéka kis mértékben átalakult: kevésbé volt eredményes, sokkal inkább az előkészítésben, ill. a középpályás védekezésben nyújtott maradandót. S ebben is ugyanolyan sikeres tudott lenni, mint a korábbi évek támadó szelleműbb játékában: épp ezért Johan I továbbra is a csapat alapembereként számított rá, mind a négy bajnoki idényben 30-szor vagy annál többször lépett pályára. Az 1992/93-as idény több szempontból is érdekesre bizonyult a Barça, de Bakero számára is. Címvédőként, már az első fordulót sem élték túl a BL-ben, így csak a hazai porondra kellett figyelniük. A bajnokság 1. fordulója máris egy Real Madrid elleni „klasszikust” hozott, ahol a Barça 2-1-re nyert hazai pályán – Bakero pedig meglőtte pályafutása első gólját a „Clásícók’ történetében. Ez az idény arról is emlékezetes maradt, hogy megkapta első – s egyben utolsó – piros lapját a La Ligában. A történelmi meccset 1993. február 13-án játszotta a Csapat az Atlético Madrid ellen hazai pályán, amikor a 65. percben előbb sárga lapot kapott, majd reklamálásért a kiállítás sorsára is jutott José Mari. Ez egy eléggé túlfűtött hangulatú mérkőzés volt (1-1), hiszen Ronald Koeman és Guillermo Amor is a kiállítás sorsára jutott a Barçából, míg a madridiaktól Vízcaíno mehetett előbb zuhanyozni. Bakerónak a Real Sociedad és a Barça játékosaként is – együttesen – ez volt az egyetlen piros lapja; kiemelkedő teljesítmény. A szezon vége megint izgalmasra sikeredett, megint csak a Tenerife játszotta a „királycsináló” szerepét, s megint csak az FC Barcelona sikerével ért véget a bajnoki idény. Sorozatban a harmadik Liga-elsőségét nyerte Cruyffal a csapat, ami példa nélküli a Klub történelmében. S ezt az elsőséget az 1993/94-es szezonban is sikerült megvédeni – ez pedig felülmúlhatatlan teljesítménynek tűnő tett.
Az 1993/94-es szezonban is alapember volt Bakero, hiszen 34 bajnokin lépett pályára, és 5 gólt ért el. A 15. fordulóban a Valencia idegenbeli legyőzése (0-4) alkalmával tudott duplázni Bakero. Emellett a BL-ben a Dinamo Kijev hazai legyőzésekor (4-1). A BL-ben is alapember volt, 11 meccsen volt a pályán; így az athéni döntőn is, ahol 4-0-s vereséget szenvedett a Csapat az AC Milantól. A vereség nem csupán a kupa elbukását, hanem egy sikeres korszak lezárultát is jelentette. Meghatározó játékosok távoztak a csapattól, akiket fiatalokkal próbált pótolni a holland mester.
A kisebb vérátömlesztésen esett Barçában, Bakero számított az egyik rutinos játékosnak, nem csoda, hogy az idény elejétől ő számított a Katalán Óriás első számú csapatkapitányának. Igazándiból már az előző szezonban is átvette a „stafétabotot” Alexancótól, de akkor még sokszor volt a „cséká-szalag” Laudrupon is és Zubizarretán. Mivel a dán és a baszk játékos távozott, Bakero lett az első számú kapitánya a megfiatalított csapatnak. A bajnokságban 34 meccsen lépett pályára, de csupán 22-t játszott végig, s négy gólt lőtt a fellépésein. Jól látszik tehát, hogy bár alapember még mindig Bakero, de sok esetben a lecserélése mellett döntött a holland mester. A 8. fordulóban a Tenerifének, majd a 19. etapban az Athletic Bilbaónak lőtt gólja, egyszersmind a győzelmet is jelentette a Barça számára, hiszen mindkét meccset 1-0 arányban nyerték a katalánok. A Bajnokok Ligájában háromszor volt eredményes: a csoportkörben a Manchester Unitednek és a Göteborgnak talált be, majd a negyeddöntő visszavágóján a Paris Saint-Germainnek. Ez utóbbi csak szépségtapasz volt, mivel 2-1-es vereséggel ért véget a párizsi este, a párharc pedig kieséssel.
A megfiatalított Barça nem csupán a BL-ben, de hazai környezetben sem tudta hozni a korábbi évek kimagasló és kiegyensúlyozott játékát, s az 1994/95-ös szezont a bajnokságban a 4. helyen zárta, s a Spanyol Kupában sem tudott maradandót alkotni. A helyzet az 1995/96-os idényben sem változott, s további távozók is voltak a csapatban: Koeman és Sztoicskov mellett a renitens, és a labdarúgással már komolyabban foglalkozni nem hajlandó, Romário is távozott. A csapat gerince „megroppant”, Bakero, Pep, Nadal, Sergi Barjuán és Amor képtelenek voltak az „újakat” kellő mértékben sikerre vezetni. Bakero 32 bajnokin 6 gólt lőtt, de még kevesebbet töltött már a pályán. A baszk középpályás számára a szezon legemlékezetesebb meccse a 6. fordulóban lejátszott FC Barcelona – Real Oviedo bajnoki volt (4-1), ahol „klasszikus” mesterhármast jegyzett. A 22. fordulóban az ő találata jelentette a három pontot a Real Valladolid elleni hazai meccsen, majd betalált a Sevilla és a Hercules Alicante hálójába is. A bajnoki idényt a 3. helyen zárta az ifjakkal teletűzdelt Csapat, a szezon vége azonban meglehetősen „otrombára” sikeredett. Johan Cruyff, az utolsó előtti forduló előtt a katalán sajtóból tudta meg, hogy a következő idényben már nem ő fogja irányítani a Barçát, így a 41. fordulóban már a padra sem ült le. A maradék két meccsen Carles Rexach ült a Barça kispadján.
Az új edző, az angol Sir Bobby Robson lett, aki őszintén közölte Bakeróval, hogy csak csereként, kiegészítő emberként számít rá az 1996/97-es idényben. A baszk középpályás ezt tudomásul vette, beállt a sorba, végigcsinálta a felkészülést, s a bajnokság kezdetén ott találtuk még a padon, s a csapat keretében. Mindössze négyszer lépett pályára a bajnokságban, háromszor csereként; egyetlen találatot ért el: 1996. november 18-án, a 13. fordulóban a Real Valladolid elleni hazai győzelem (6-1) alkalmával volt eredményes – s ez volt egyben a búcsúmeccse is a Barçában. A Camp Nou közönsége előtt búcsúzhatott el élete egyik legnagyobb klubjától, sikerei színhelyétől, a katalán szurkolóktól. Méltó búcsú volt az elmúlt nyolc esztendő karizmatikus alakjától, a szerethető, csupa szív játékostól, akit az utolsó meccsén a szurkolók felállva tapsolták. A mai napig hatalmas tisztelet és megbecsülés övezi Bakerót a Klub szurkolóinak, alkalmazottainak körében. Mivel pedig az AEK Larnaca elleni KEK-meccsen pályára lépett, így a végső győztes csapat tagjaként, ő is megkapta az elsőségért járó aranyérmet, s KEK-győztesnek vallhatja magát az 1996/97-es szezonban is.

A SPANYOL VÁLOGATOTT JÁTÉKOSAKÉNT

Még a Sociedad játékosaként végigjárta a spanyol utánpótlás-válogatott „szamárlétráját”, szerepelt az U16, az U18, az U21 és az U23-as válogatottban, majd 1987-ben debütált a felnőttek között is: október 14-én egy Ausztria elleni EB-selejtezőn, ahol a spanyolok 2-0-ra nyertek ’Lobo’ Carrasco duplájával. A felnőtt válogatottal részt vett az 1980-as Európa-bajnokságon, valamint az 1990-es és 1994-es világbajnokságon. Összesen 30 alkalommal húzta magára a Selección Espanyola mezét, s hét gólt ért el a nemzeti színekben. További érdekesség, hogy mind a hét gólját tétmeccsen, EB-, ill. VB-selejtezőkön érte el. Leginkább emlékezetes válogatottbeli meccse az 1987. november 18-án lejátszott Albánia elleni EB-selejtező volt (5-0, hazai környezetben), ahol mesterhármast ért el. Az 1994-es VB után a válogatottban nem számítottak a játékára, így visszavonult onnan.
1997-ben befejezte aktív pályafutását is, s korábbi kenyéradójánál maradva, edzői pályára lépett. Előbb Serra Ferrer mellett, a Barça ’B’ csapatánál volt segédedző, majd Louis van Gaalnak lett a segítője. Emellett Barcelonában a „Generalitat de Catalunya” sportügyekért felelős tanácsadója is volt. 2005-ben a Málaga ’B’-nek az edzőjévé nevezték ki, majd 2005 nyarán visszatért nevelőegyesületéhez. A Real Sociedad sportigazgatója lett, majd szezon közben, kilenc meccs erejéig, az első csapat vezetőedzője is. A 2006/07-es idényt is vele kezdte meg a Sociedad, azonban a 7. fordulót követően, a rossz eredmények miatt, menesztették – hét bajnokin 2 döntetlent és 5 vereséget ért el vele a csapat. Ezt követően Ronald Koeman segítője lett a Valenciánál (2007-2008), majd 2009-ben a Polonia Warszaea, 2010-ben – két idény erejéig – Lech Poznán vezetőedzője lett. 2013-ban Peruban, a Juan Aurich gárdájánál vállalt állást, majd 2015-ben a venezuelai Deportivo La Guaira sportigazgatója lett. Jelenleg – 2019. január – az FC Barcelona utánpótlásának egyik szakmai vezetője, a ‘B’-csapatért felelős sportszakmai vezető.

Bakero egy tökéletes játékos volt. Az edzők ilyet kívánnak mindig maguknak: az edzéseken precízen dolgozó, a mérkőzéseken maximumot nyújtó csapattag. Ez jellemezte már a Real Sociedadnál is, emiatt figyelt fel rá Cruyff is, s ezt látták tőle a Camp Nou szurkolói is. Mindkét, pályafutását meghatározó klubjában, szerették, tisztelték, s ez a mai napig így van. Fiatalon bekerült egy legendás Real Sociedadba, ahol megragadt, élt a lehetőséggel, és tökéletesítette a tudását. S amikor elérkezett az idő, meghallotta az idők, és a Barça hívó szavát, és a katalán fővárosba költözött. Nyolc csodálatos esztendőt, s egy kicsit, töltött el a Blaugrana mezét viselve. Az 1990-94 közötti sikerek egyik központi szereplőjeként pedig a Klubbal, a csapattársakkal együtt jutott fel a csúcsra. Nem lehetünk eléggé hálásak Neki – se.

Visca el Barça!
Visca Catalunya!