Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

Luis Suárez – „AZ ÉPÍTÉSZ”

Nekünk, magyaroknak az 1950-es évek Barcelonájáról Kubala László jut eszünkbe első sorban, ám akkoriban egy másik sztárja is volt (sőt több is) a katalánoknak, akiről talán kevesebbet tudunk. Spanyolország futballjának egyik legkiemelkedőbb alakjáról van szó, Luis Suárezről.

Pályakezdés

Luis Suárez Miramontes 1935. május 2-án született a galíciai La Coruñában. Az ifjú Suárez is az utcán ismerkedett meg a labdával, vagyis a labdát imitáló rongygolyóval, ugyanis akkoriban aligha futotta a lurkóknak igazi bőr „lasztira”. Egy interjújában meg is említette, hogy mekkora a különbség a mai fiatalok lehetőségei, és az ő korabeli esélyeik között.

„Néha csak hallgatom, hogy panaszkodnak a játékosok az edzőknek, hogy rossz kondícióban van a pálya és nehéz így játszani. Emlékszem, amikor a mezőn játszottunk, emlékszem a vízre és sárra, nagyon ügyesnek kellett lenned, ha a labdát akartad terelgetni azokban a feltételekben. Most azt mondják, árt a futballistáknak a rossz minőségű talaj. A készség és intelligencia pedig a legjobb ellenszere a viszontagságos körülményeknek. Akkoriban egy meleg zuhanyt is élveztünk, hát akkor hogyne tudnám megmosolyogni, amikor ilyen panaszokat hallok?”

Pályafutását a helyi Depotivo La Coruna együttesénél kezdte meg. Bemutatkozó mérkőzésén éppen későbbi klubja, az akkor CF Barcelona néven futó katalán sztárcsapat ellen lépett pályára, 1953-ban. A mérkőzés 6-1-es katalán sikerrel zárult. Abban az idényben 17 találkozón lépett pályára, és három gólt ért el.

A ‘Mundo Deportivo’ hasábjain egy érdekes történelmi anakdota jelent meg 2020. április 2-án, amelynek főszereplői Kubala László és Luis Suárez Miramontes voltak. Az ismert tény, hogy Luis Suárez 1961 nyarán, 25 millió pezeta ellenében távozott az Internazionale gárdájához, követve Helenie Herrerát, s lettek ők ketten a következő évek Interista sikerkovácsai.

Az azonban – eddig – kevésbé volt ismert tény, hogy miképpen került Luis Suárez a Deportivo La Coruña csapatából a katalán fővárosba. A 18 éves Luis Suárez 1953 őszén debütált a Primera Divisiónban, és 1953. december 6-án került sor a Les Corts-stadionban a Barça – Depor bajnoki találkozóra. Az anekdota szerint, a meccs előtti bevonulásnál ‘Laszi’ odaszólt az ifjú titánnak, hogy „Ne gondold magadról, hogy már egy nagy ász vagy, mert addig még hosszú utat kell megtenned.” A meccset 6-1-re nyerte a Katalán Óriás, a gólok sorát Kubala László nyitotta.

Azonban az anekdota csattanójára a meccs szünetében került sor, amikor az öltözőbe érkező Kubala ekképpen fordult a Barça tréneréhez, Daucíkhoz: „Sűrgősen le kell igazolnunk az ellenfél 10-es számú játékosát, azt a fiatalembert, a 10-t!” A tízes számú mezt Luis Suárez Miramontes viselte a Depornál, 18 esztendősen. Kubala kérése meghallgatásra talált: 1954 nyarán, 625 ezer pezeta ellenében Luis Suárez gránátvörös-kék mezbe öltözött, és viselte azt egészen 1961 nyaráig. Két bajnoki címet, két Spanyol Kupát, egy VVK-t és egy Aranylabdát (1960) nyert az FC Barcelona labdarúgójaként; 176 tétmeccsen 80 gólt ért el a spanyol legenda!

Barcelonában töltött évei

Ezt követően igazolt a Barçához, ám első szezonját még kölcsönben töltötte a CD España Industrial csapatában (mely gyakorlatilag a „fiókcsapat” szerepét töltötte be). A nagyon fiatal középpályás tehetsége óriási volt, amit hamar be is bizonyított, kiforrott, az idején túlmutató irányítóvá nőtte ki magát.

Idény	Bajnoki	Copa del Rey	Európai kupák	Válogatott
1954/55	6/3	1/1	–	–
1955/56	17/5	2/0	–	–
1956/57	21/13	2/0	–	4/4
1957/58	12/2	6/5	2/2	4/1
1958/59	26/14	9/6	2/0	3/3
1959/60	23/13	2/0	10/1	8/5
1960/61	17/10	–	11/5	3/1
Összesen	122/60	22/12	25/8	22/14

Pályafutásának egyik legsikeresebb szakaszát 1955-61-ig már az első csapatnál töltötte, Kubala László, Kocsis Sándor, Czibor Zoltán, Ramallets és Evaristo társaságában. Fantasztikusan egészítették ki egymást a pályán a társak, Suárez volt a „szeme” a csapatnak, hihetetlen pontos labdáival, és elemi erejű lövéseivel vétette elsősorban észre magát. Középpályás létére csatárokat megszégyenítően termelte a gólokat is, 122 összecsapáson 61-szer volt eredményes. A támadójáték kulcsfigurája volt, amit beceneve is hűen tükröz, akkoriban Alfredo Di Stéfano egyszerűen csak az „Építész”-nek („El Arquitecto”) nevezte, mivel a hispán gyakorlatilag már akkor tudta hová tegye a labdát, mikor az még el sem ért hozzá. Egyébként kölcsönös volt a tisztelet a két játékos között, Suárez ugyanis mindig azt mondta, Alfredo a legjobb játékos akit valaha is látott.

Két alkalommal lett bajnok a gárdával, az 1958-59-es, és az 1959-60-as szezonban, valamint az 1956-57-es és az 1958-59-es évad során a Spanyol Kupa elhódításában segédkezett. Nemzetközi szinten a Vásárvárosok Kupája volt „mindössze” a végállomás, 1958-ban és 1960-ban. Az ’58-as döntő emlékezetes siker volt számára, hiszen a 6 találatból 2-t ő szerzett, méltóan ünnepelve 22. születésnapját. 1960 is mérföldkő volt a fifikás játékos számára, ám más szemszögből, ugyanis ekkor nyerte el a legjobb Európában játszó játékosnak járó Aranylabdát is, megkoronázva barcelonai teljesítményét. Érdekesség, hogy éppen a nagy rivális Real Madrid magyarját, Puskás Ferencet előzte meg a szavazáson. Ő az egyetlen spanyol születésű nyertese a címnek. 1961-ben és 1964-ben is közel járt a sikerhez, ezekben az években a második hely jutott neki, rá tehát nem hatott az aranyból készült bogyó „átka”, sőt…

1961-ben mielőtt elhagyta a klubot, játszott a 3-2-re elveszített BEK fináléban a Benfica ellen Bernben.

Irány Milánó!

Átigazolása akkoriban rekordot jelentő, 250 millió olasz líráért (kb. 125 ezer font) történt, az olasz bajnokság sztárcsapatához, az Interhez. Nem volt túl meglepő a távozása, miután mentora, Helenio Herrera, egy évvel korábban szintén a Barcelonától igazolt a kék-feketék padjára. Erre az ajánlatra nem mondhatott nemet Suárez, az argentin mesterrel ugyanis nagyon jó kapcsolatot ápoltak. Nem is bánta meg döntését, hiszen három bajnoki címet, két BEK-et és Világkupát is begyűjtött az akkori fenomenális Interrel. 1961-70-ig 328 alkalommal öltötte magára a milánóiak mezét, ezalatt 55-ször volt eredményes.

Utolsó állomásként a Sampdoriában fordult meg 1970-től 1973-ig, végül itt is akasztotta szögre a cipőjét.

A válogatottban

Nem csak klubszinten, de hazájával is nagyszerű sikereket ért el. 1957 december 6-án mutatkozott be, nem is akármilyen mérkőzésen, ugyanis a spanyolok 6-1-re verték meg a Holland tizenegyet! Később rész vett az 1962 és ’66-os világbajnokságon, ám egyszer sem jutattak túl a csoportkörön sem.

Már a milánóiak játékosaként hódította el a válogatottal 1964-ben az Európa Bajnoki serleget, melyben oroszlánrészt vállalt Amancio Amaro és társai kiszolgálásával. A nemzeti tizenegyben 32 alkalommal lépett pályára és 14 gólt jegyzett, 1972-ben játszott utoljára a ’Selección’ tagjaként.

A profi futballista karrier után

Visszavonulását követően sokakhoz hasonlóan edzői pályafutását ápolgatta. Különösebben nem volt kiemelkedő karrierje, legalábbis focista éveihez hasonló sikereket nem tudott elérni. Több ízben ült az Inter padján, valamint néhány olasz és spanyol kiscsapat élén, de megfordult a spanyol U21-es és a nagy csapat padján is 27 mérkőzés erejéig. A válogatottal az 1990-es világbajnokságon a második körig jutott el.

Miután abbahagyta a trénerkedést, az Inter szolgálatába állt, ahol jelenleg is a fiatal tehetségek után kutat. Földi pályafutását 2023. július 9-én fejezte be, amikor Milánóban megtért az égi futballpályákra, de eredményei, nagysága és példája az idők végvelünk maradnak!

Csapatai:

• DEPRTIVO LA CORUNA (1952-53, 17/3)
• FC BARCELONA (1953-61, 148/67)
• INTERNAZIONALE MAILAND (1961-70, 328/55)
• UC SAMPDORIA (1970-73, 63/9)

Sikerei:

• háromszoros olasz bajnok (1963, 1965, 1966)
• kétszeres BEK – győztes az Internazionale csapatával (1964, 1965)
• kétszeres Világkupa – győztes az Internazionale csapatával (1964, 1965)
• kétszeres bajnok a Barcelonával (1959, 1960)
• egyszeres kupagyőztes a Barcelonával (1959)
• kétszeres VVK – győztes a Barcelonával (1958, 1960)
• egyszeres BEK – döntős a Barcelonával (1961)
• 32-szeres spanyol válogatott
• Európa – bajnok (1964)
• Aranylabdás az FC Barcelona játékosaként (1960)
• Spanyol szövetségi kapitány (1988-1992)