Més que un club. A mottó, mely egybeforrott az FC Barcelona szóval. Valóban több, mint egy egyszerű klub. Egy csodálatos sportegyesület, egy óriási „család”, melyet több millió ember szeretete tart össze. Egyedülálló eszméket képvisel, jelképe a szabadságnak, a függetlenségnek, Katalóniának. Egyet jelent a sikerrel, a megalkuvást nem ismerő, már-már művészi módon tálalt támadófutballal! Ahhoz, hogy ez a futballcsapat ilyen hírnévre és tiszteletre tegyen szert, rengeteg ember odaadó, áldozatos munkája szükségeltetett. Ez a sorozat megpróbál a teljesség igénye mellett méltó emléket állítani az FC Barcelona úttörőinek, legendáinak, hőseinek, emblematikus alakjainak. Nem mementó, sokkal inkább ezen emberek éltetése, ünneplése.

Plattkó Ferenc – a Blaugrana első legendás hálóőre

A kedves Barça-szurkolók a következőkben a Klub első legendás kapusának élettörténetével, pályájával ismerkedhetnek meg. Célom bemutatni a kiváló magyar származású kapus fordulatos, regényes életét, sikereit a Blaugranával, majd dél-amerikai edzősködésének állomásait. Plattkó Magyarországon született, Katalóniában vált híressé, és Chilében is megbecsült legenda lett. Az írás apropóját egy vers jelenti, amelyet a híres katalán költő, Rafael Albert írt hozzá/róla egy kiváló barcelonai mérkőzése után.

Az FC Barcelonában Francisco Platko néven lett ismert labdarúgó, de találkozhatunk Franz Platko néven is vele, vagy Francisco Platko Kopiletz megnevezéssel. Az 1920-s évek legendás magyar származású kapusa 1898. december 2-án született a Magyar Királyság székvárosában, Budapesten, és 1983. szeptember 2-án hunyt el Santiago de Chilében, a dél-amerikai ország fővárosában. Egy igazi világfi volt, a világ számos táján megfordult, de bölcsőjét soha nem tagadva meg élte életét. A magyar származású kapus aktív pályafutását követően az edzői pályára lépett, ahol a legszebb sikereit Chilében érte el a Colo Colo együttesénél. Trénerként két alkalommal ült a Barcelona kispadján is, de különösebb eredményeket nem tudott elérni a tekintélyes szakember. 1956-ban visszatért Chilébe, ahol élete hátralévő részét nyugalomban, tisztelettől övezve élte le.

Édesapja Plattkó Pál mezőgazdasági munkás, édesanyja Kopiletz Mária volt. Két testvére is ismert labdarúgó és edző volt az 1930/40-es évek Spanyolországában. Plattkó Károly (1896. június 16. Budapest – ?) a ’20-as évek közepén követte öccsét Barcelonába, ill. spanyol földre. Plattkó Ferenc ikertestvére, István (1898. december 2. Budapest – 1966. november 16. Palma de Mallorca) az 1930/40-es években több spanyol csapat (Real Valldolid, Granada, Real Mallorca) kispadján is megfordult.

Az első lépések

Már kisgyermekként megismerkedett a labdarúgás szépségeivel, ahogy szokták volt mondani: hamar közeli barátságba került a labdával. Ifjabb korában – mint oly sok gyermek – csak hobbiként űzte ezt a sportágat, majd 1909-ben, 11 évesen a BTC csapatában kezdett játszani. 1911-ben a Globus TC csapatának kapuját védte egészen 1914-ig, amikor a Vasas SC igazolt labdarúgója lett. Az 1916/17-es bajnoki idény legjobb kapusának választották a szakírók, amikor még 18 éves sem volt. Korának egyik legnagyobb reményű kapustehetsége volt, aki azonban pechjére nem a legszerencsésebb korban kezdte pályafutását: az ország túl volt egy vesztes világháborún, és a teljes szétesés szélére sodródott.

1919-ben több társával együtt külföldre távozott. Előbb a WAC Wienna együttesében védett (Ausztria), majd 1920-ban a Middlesbrough FC együttese következett.1921-ben rövid ideig játékos-edző volt az AFK Kula csapatánál, majd a csehszlovák Sparta Praha kapusa lett. Hazatérése után megint csak a Vasas kötelékébe állt, még ha csak rövid ideig is. Ezután az MTK alkalmazottja lett (1922 őszén), akikkel magyar bajnoki címet és kupát is nyert. Az MTK-val Európa több városában több edzőmeccset is vívott; két alkalommal – 1923 őszén – az FC Barcelona vendége volt. A két találkozón Plattkó teljesítményét olyannyira kiválónak találták a katalán óriás akkori vezetői, hogy azonnal szerződést ajánlottak neki, aki nem habozott igent mondani erre a felkérésre. Ezzel kezdetét vette a két fél hét éven át tartó eredményes együttműködése. Plattkó 1917 és 1923 között hat alkalommal pályára lépett a magyar nemzeti tizenegyben is, ezeken a meccseken a válogatott öt győzelmet aratott és egy döntetlent ért el, és mindössze négy gólt kapott.

Barcelona, ahol legendává válik

1923 őszén tehát a katalán főváros nagyobbik csapatában folytatta pályafutását, ahol az első szezonjában még csak barátságos mérkőzéseken szerepelt, a katalán bajnokság küzdelmeiben nem vett részt. A Blaugrana együttesénél azt várták a sokoldalú kapustól, hogy megpróbálja pótolni az 1922 nyarán a városi riválishoz szerződött Ricardo Zamorát. A kiváló katalán portás hirtelen távozott az Espanyol együtteséhez, így a Barçának kellett egy hozzá hasonlóan megbízható kapus.

Az edzőmeccsek alkalmával tapasztalt pozitív benyomások alapján a gránátvörös-kékeknél biztosak voltak benne, hogy megtalálták Zamora méltó utódját. A katalán hálóőrnél valamivel magasabb magyar kapus nem okozott csalódást, sem a nézőknek, sem a szakvezetésnek.

Az edzéseken és a barátságos meccseken rendre magabiztos teljesítményt nyújtott, így a második idényében már minden sorozatra nevezte őt csapata; így részt vett a katalán bajnokság (Campeonato Catalana) és a spanyol kupa küzdelmeiben is. Ezzel együtt az 1923/24-es katalán bajnokcsapat tagjának mondhatja magát. Az almanachok a bajnoki elsőséget szerzett együttes kapusaként tartják számon.

Az 1924/25-ös idény aztán meghozta számára az első sikereket is. Az együttes alapembereként tevékeny részt vállalt a katalán bajnoki címből, ill. a Spanyol Kupában elért végső sikerből. A tartományi bajnokságot szinte végigvédte, így maximálisan hozzájárult a trófea újbóli elnyeréséhez. Hasonló volt a helyzet a spanyol kupában is. A Barcelona végig magabiztos játékkal jutott el a döntőbe, ahol aztán az Arenas Club de Guetxo várt a katalánokra. A hőskorszak kiváló együttesét 2-0 arányban múlták felül a Pozsonyi Imre (Jesza Poszony) trenírozta katalánok. A döntőn Plattkó védte a Barça kapuját, s mint látható: meglehetős hatékonysággal tette ezt. Samitier és Sancho góljaira a baszk együttes nem tudott góllal felelni.

A kiváló reflexekkel megáldott magyar származású kapus a következő években pótolhatatlan alapemberré emelkedett, aki minden sikerből aktívan kivette a részét. Nélküle szinte elképzelhetetlen volt az 1920-as évek második felének Barcelonája. Legyen szó katalán bajnokiról, spanyol kupáról, vagy majd az országos bajnokságról, rendszerint az ő nevével kezdődött a Barça összeállítása. Nemcsak a vonalon volt képes bravúrokra, hanem a beadásoknál is résen volt: kiváló ütemérzékkel tudott kimozdulni a beadásokra. A Les Corts közönsége pedig hálás volt Plattkónak: tapssal és gondoskodó szeretettel övezték, bátorították a magyar kapust.

A következő esztendőkben tovább folytatódott a Barcelona sikerszériája. Mind a katalán bajnokságban, mind a Copa Alfons XIII – ban meghatározó szerepet töltöttek be a katalánok.

Az 1925/26-os idényben újfent sikerült a duplázás: a tartományi bajnokság mellé megint begyűjtötték a spanyol kupát, az évtizedben immáron negyedik alkalommal. Ezúttal az Atlético Madrid volt az ellenfél, amelyet hosszabbítást követően sikerült 3-2-re legyőzni Samitier, Just és Alcántara góljaival. A kapuban ezúttal is Plattkó állta az ellenfél rohamait; ugyan két gólt kapott, de a győzelemben így is tevékenyen részt vett.

Plattkónak a spanyol kupa küzdelmei igazán „hazai pályának” számítottak. A bajnokikon is kiválóan védett, de a legkiválóbb teljesítményre itt volt képes. A kupában igazi önmagát adhatta, ahol egy-egy jó védésnek, jó ütemű kimozdulásnak kulcsszerepe volt, míg a bajnokságban volt esély a javításra. Barcelonai évei alatt hat alkalommal nyerte el a Campeonato Catalanát: 1924, 1925, 1926, 1927, 1928, 1930. Míg a spanyol kupában három alkalommal volt tagja a győztes csapatnak: 1925, 1926, 1928, melyek közül a legemlékezetesebbnek az utolsó bizonyult.

A spanyol kupa – Copa XIII Alfons – 1927/28-as kiírásában hosszas előcsatározások után jutott el a Blaugrana a döntőbe, ahol a baszk Real Sociedad volt az ellenfél. A döntő első felvonására 1928. május 20-án került sor Santanderben. A csapat a Plattkó – Walter Burkhardt, Mas, Guzmán, Castillo, Carulla, Piera, Sastre, Samitier, Arocha, Parera összeállításban lépett pályára. A meccs 1-1-es döntetlenre végződött, ahol a katalánok gólját Samitier lőtte. Azonban a döntő első felvonása nem erről vált híressé, hanem Plattkó teljesítményéről, hőstettéről, amely aztán egy máig halhatatlan irodalmi alkotásnak is az apropójává vált.

A két csapat küzdelmének kulcsjelenetét így írta le a kor híres költője, Rafael Alberti Merello (1902-1999):

„Egy kapu előtti csetepatéban a Sociedad játékosai rávetették magukat Plattkóra, és amikor leomlott az embergúla, alul egy vérbefagyott, látszólag élettelen test terült el, kezében a labdával. A tömeg üvöltött, és a csapattársak, miután levitték az ápolásra szoruló kapust, csak álltak villámsújtottan. Mintha beletörődtek volna sorsukba, a vereségbe. Percekkel később viszont csoda történt. A bebugyolált fejű Plattkó visszatámolygott a helyére, és a csapat varázsütésre megtáltosodott.” /Kormanik-Moncz: FC Barcelona, 2006./

A beszámoló valószínűleg nem mentes a költői túlzásoktól, mindenesetre a sérült Plattkó a visszatérése után bemutatott néhány szép védést, míg Pepe Samitier kiegyenlített. A mérkőzés 1-1-re végződött, csakúgy, mint a megismételt döntő. A harmadik összecsapást végül a Barça 3-1-re megnyerte, így az övék lett a kupa.

A szemléletes beszámolón túl Alberti egy verssel, „Óda Plattkóhoz”, is megemlékezett a magyar kapus szédületes teljesítményéről.

Rafael Alberti

Oda a Platko

Nadie se olvida, Platko
no, nadie, nadie, nadie
eso rubio de Hungria.

Ni el mar,
que frente a ti saltaba sin poder defenderte.
Ni la lluvia. Ni el viento, que era el que más rugía.

Ni el mar, ni el viento, Platko,
rubio Platko de sangre,
guardameta en el polvo, pararrayos.

No nadie, nadie, nadie.
Camisetas azules y blancas, sobre el aire.
camisetas reales,
contrarias, contra ti, volando y arrastrándote.
Platko, Platko lejano,
rubio Platko tronchado,
tigre ardiente en la yerba de otro país.
¡ Tú, llave, Platko, tu llave rota,
llave áurea caída ante el pórtico áureo !

No nadie, nadie, nadie,
nadie se olvida, Platko.
Volvió su espalda al cielo.
Camisetas azules y granas flamearon,
apagadas sin viento.
El mar, vueltos los ojos,
se tumbó y nada dijo.
Sangrando en los ojales,
sangrando por ti, Platko,
por ti, sangre de Hungría,
sin tu sangre, tu impulso, tu parada, tu salto
temieron las insignias.

No nadie, Platko, nadie,
nadie se olvida.
Fue la vuelta del mar.
Fueron diez rápidas banderas
incendiadas sin freno.
Fue la vuelta del viento.
La vuelta al corazón de la esperanza.
Fue tu vuelta.

Azul heróico y grana,
mando el aire en las venas.
Alas, alas celestes y blancas,
rotas alas, combatidas, sin plumas,
escalaron la yerba.
Y el aire tuvo piernas,
tronco, brazos, cabeza.
¡ Y todo por ti, Platko,
rubio Platko de Hungría !

Y en tu honor, por tu vuelta,
porque volviste el pulso perdido a la pelea,
en el arco contrario al viento abrió una brecha.
nadie, nadie se olvida.
El cielo, el mar, la lluvia lo recuerdan.
Las insignias.
Las doradas insignias, flores de los ojales,
cerradas, por ti abiertas.
No nadie, nadie, nadie,
nadie se olvida, Platko.
Ni el final: tu salida,
oso rubio de sangre,
desmayada bandera en hombros por el campo.
¡ Oh, Platko, Platko, Platko
tú, tan lejos de Hungría !
¿ Qué mar hubiera sido capaz de no llorarte?

Nadie, nadie se olvida,
no, nadie, nadie, nadie.

(1928. május 20. Santander)

Az alábbi videóban az FC Barcelona – Real Sociedad (1-1, 1927/28.) kupameccsen készült képek elevenednek meg, amelyen Plattkó sérülten védett, s amelyet Alberti a versben megörökített. A videó végén maga a költő olvassa el a verse egy részletét:

Rafael Alberti

Óda Platkóhoz!

Nem feled senki, Platkó,
Nem, senki, senki, senki
te szőke magyar medve.

A tenger, az se,
mely ott zúgott előtted és mégse védhetett meg.
Az eső se. S a fennen uralkodó szelek se.

Tenger se, szél se, Platkó, telivér szőke Platkó,
kapu őre a porban, villámhárító.

Nem, senki, senki, senki.

Kék és azúr dresszek a szélben, királyi dresszek,
kik rád törtek repülve, zúdulva Neked estek,
Platkó, Platkó, te messzi, elesett szőke Platkó,
idegen föld gyepén lángoló tigris! És kulcs,
Platkó, törött kulcs,
az arany portikusz előtt elhullt arany kulcs!

Nem, senki, senki, senki,
nem feled senki, Platkó!
Háttal fordult az ég.
Lángoltak az azúr és bíborszínű dresszek
És szél híján kihúnytak.
És a tenger, szemét lesütve,
szó nélkül összeomlott.
A gomblyukakban vérzett,
vérzett, Platkó, teérted,
magyar véred elestén,
s hogy nem volt többé véred,
lendületed, bravúrod,
remegve mind a jelvény.

Nem, senki, senki, Platkó,
el nem feled senki.

És visszatért a tenger.
Tíz zászló jött lobogva, robogva,
villámgyors lendülettel.
És visszatért a szél is. Vissza a szívbe a reménység.
Te visszatértél.

Hősi kéket s bíborszínt küldött szét a levegő az erekbe.
S szárnyak, égi szárnyak, és fehér törött, szárnyak
hullottak tollafosztva, legyőzötten a gyepre.

És lába nőtt a szélnek, és feje, törzse, karja.
És Platkó, mind teérted, te szőke magyar Platkó!

S visszatérted tiszteletére,
mert új vért zúdítottál a harc ernyedt erébe,
a szél egy rést nyitott az ellenfél kapujában.

Nem, senki sem feledhet.
Emlékszik az eső, a szél, a tenger.
S mind az aranyló
jelvények, gomblyukaknak sok bezárult virága,
kelyhét érted megint kitárta.

Nem, senki, senki, senki,
el nem feledi Platkó!

És a végét sem: távozásod,
telivér, szőke medve;
ájult zászló, a pálya fölött, vállra emelve.

Ó, Platkó, Platkó, Platkó,
honodtól messze, messze!
Mily tenger volna képes téged meg nem síratni?

Nem, senki, sem feledhet,
nem, senki, senki, senki.

(Somlyó György fordítása)

Plattkó és Alberti találkozása – avagy a döntő, ami 1 hónap és 1 hétig tartott

Az 1927/28-as idény Spanyol Kupa-döntője (akkori nevén Copa Alfons XIII) különbözik a többi kupadöntő szokásos menetrendjétől. Nemcsak azért, mert akkoriban a döntetlenre végződött finálé végén nem tizenegyesek következtek, hanem a mérkőzés megismétlése, hanem más okból is. Egy fantasztikus kapus, hősies küzdelméről is, amit a Barça sikeréért vitt véghez az El Sardinero-stadion gyepén – ráadásul magyarként. 1928. május 20-a eseményeit már jó párszor feldolgozták, megemlékeztek róla, mégis: nem lehet eléggé hangsúlyozni Plattkó Ferenc csodás teljesítményét.

1928. május 20-án a santenderi stadionban találkozott egymással az FC Barcelona és a Real Sociedad csapata, hogy megküzdjön a spanyol kupáért. Már a döntő időpontjának a meghatározása is nehézkes volt, mivel közeledett az amszterdami nyári olimpia, amelyen a spanyol labdarúgó-válogatott is részt vett, s ez érintette a küzdő feleket is. A FIFA felhívta a NOB figyelmét a z anomáliákra, és a spanyol kupa-döntőt szervező szövetség figyelmét is.

A két csapat szurkolói hatalmas számban érkeztek Santanderbe, amely mindkét várostól közel azonos távolságra helyezkedik el, s vonattal könnyedén megközelíthető volt. Nemcsak egyszerű szurkolók, hanem a társadalom különböző rétegeinek képviselői is ellátogattak az Estadio Sardineróba. Így pl. Carlos Gardel, Pepe Samitier jó barátja és személyi titkára, vagy Paulino Uzcudun. A stadionban foglalt helyet a korszak ismert költője Rafael Alberti is, és annak jó barátja, a bikaviadalok nagy kedvelője, José María de Cossío is. Rangos társadalmi esemény lett tehát ez a finálé.

Erre a Sardinero is felkészült, hiszen mozgólelátókat állítottak fel a megnövekedett figyelem miatt. A döntő napjára viharos időjárás kerekedett: esett az eső, erős szél fújt, a háttérben a háborgó tenger zaja is hallatszott. Már a meccs előtt nyüzsgött a tömeg, az árusok jól kerestek, hatalmas ‘népünnepély’ alakult ki. Alberti nagyon szemléletesen írta le magának a meccsnek a lefolyását is, amin brutális verseny alakult ki: „több volt ez, mint sport, inkább brutális küzdelem a régiók között”. Utalva ezzel arra, hogy a Sociedad a spanyolok csapata volt, a Barça pedig katalán. A helyiek pedig inkább a Donostia mellé álltak – a Donostia a Sociedad korabeli neve volt.

Albertire viszont a legnagyobb hatással Plattkó Ferenc volt, a Barcelona kapusa. Leírja a költő, hogy végig nagyon lelkesen és magas színvonalon védett a Barça magyar hálóőre. S a legendás pillanatban, hogy Amadeót, a Sociedad játékosát megakadályozza a gólszerzésben, elé vetődött. Amadeo lendülő lába így a labda helyett Plattkó fejét találta el a rakás alján, aki a labdát eközben megkaparintotta, de eközben felszakadt a fejbőre, s ömlött belőle a vér. Percekig állt a játék, s Plattkót levitték, de ekkoriban csere még nem volt, így a Barcelona kapuját a belsővédő, Arocha foglalta el. Plattkót a pályán kívül ápolták, fejére hatalmas kötést helyeztek, de a magyar „szőke medve” visszatért a katalánok kapujába. Ezt követően is hatalmas védéseket mutatott be, így maradt az 1-1-es döntetlen a meccs végén, így a finálét meg kellett ismételni. Ez ihlette meg Albertit az „Óda Plattkóhoz” című versének megírására, amit május 27-én adott ki, és a ‘La Voz de Cantabria’ című helyi lapban jelent meg először.

A meccs után a sérült Plattkót kórházba vitték, ahol meglátogatták őt Samitier és Gardel, s erről a vizitről készült a híressé vált kép.

A finálét meg kell ismételni, csak az a kérdés, hogy mikor, mert az olimpia miatt szorít a naptár. Végül, gyors döntésre jutnak: egy pihenőnapot követően, május 22-én, a Sardineróban megismétlik a mérkőzést. Az időjárás nyugodtabb volt, se eső, se szél, de a pálya talaja még mindig mély és sáros. A játékvezető személye változik: az első finálét vezető Vallana leváltásra kerül, mivel az első döntő irányítása kicsúszott a kezéből, s helyette Escartín érkezik. A Barçában nem lehet a pályán sem Plattkó, sem Samitier. A mérkőzés ezúttal sem nevezhető éppen barátinak, a futball inkább harcra, háborúra hasonlít ezen a napon is. S igaz ez a nézőtérre is, ahol a polgári gárdának kell több alkalommal is szétválasztani a szurkolókat. A megismételt döntő is döntetlent hoz: az 1-1-es végeredményt Piera (Barça) és Kiriki góljai állítják be. Escartín konzultál a két csapattal, hogy hajlandók lennének-e újabb meccset játszani, azonban mindkét kapitány elutasítja ezt.

És ekkor adódik a probléma: mikor játsszák le az újabb megismételt döntőt? Ugyanis nem sokkal később kezdődtek meg az olimpiai futballtorna küzdelmei, amelyen a spanyol válogatott is részt vett, s a Sociedadból kilencen is képviseltették magukat a 17 fős amatőr keretben. Így az olimpia előtt már nincs idő a döntő lejátszására. először az a javaslat érkezik, hogy másnap (05. 23.), zárt kapuk előtt játsszák le a meccset, mivel a nézőtéri rendbontások zavarták az első két finálé légkörét. Ezt a Sociedad elutasítja, és másnap vonatra szállnak, s hazautaznak. A Barcelona viszont nem akar az olimpia után közvetlenül pályára lépni, mert Amerikában túráznak, ami komoly anyagi előnyökkel jár a Klub számára. A viták ezzel nem oldódnak meg.

Következik az olimpia, ahol a spanyol csapat május 30-án debütál és nyer 7-1-re Mexikó ellen. Június 1-én Olaszország ellen 1-1-re végeztek a negyeddöntőben, amit június 4-én meg kellett így ismételni, ezen pedig az olaszok 7-1-re legyőzik a spanyolokat, így kiestek a további küzdelmekből.

A Spanyol Kupa fináléjának kell már csak időpontot találni, amire aztán június 28-án kerül sor az El Sardineróban. A meccsen Plattkó még mindig nem léphet pályára, így Ramón Llorens védi a Barça kapuját. A finálé harmadik meccsén aztán döntés születik, miután Samitier, Arocha és Sastre találataira csak egy Sociedad-találat érkezik. Így a vontatott 1928/29-es kupadöntőt az FC Barcelona nyeri meg 3-1-re, és emelheti magasba a XIII. Alfonz-trófeát.

Ezekben az években már meg kellett osztoznia a kezdőtagságon Ramón Llorensszel, azonban amikor fontos mérkőzés következett az edzők Plattkó rutinja mellett döntöttek. Így történt ez az 1928/1929-es idényben, amikor első ízben került sor az országos bajnokság kiírására. A tízcsapatos küzdelemsorozat elején Llorens számított az első számú kapusnak, azonban az eredmények elmaradása láttán Romá Forns bizalma Plattkó felé fordult. Az első körben végig Llorens védett, de ez nem hozott szerencsét a katalánoknak, így a második „felvonást” a magyar kapussal játszották végig a katalánok. Azon a kilenc találkozón, amelyiken Plattkó védett, a Barça mindössze négy gólt kapott, és csak egy pontot vesztett. A magyar kapus zsenialitásának köszönhetően Barcelonába került az első ízben kiírt országos bajnoki trófea! Ezzel a Klub hőskorszakának csúcsára ért, a meghatározó zsenik igazi hőstettet hajtottak végre! Ebben pedig Plattkónak elévülhetetlen szerepe volt: minden meccsen maradandót alkotva mutatta meg, hogy még mindig képes kiemelkedő védésekre, zseniális megmozdulásokra. Kiváló védésekkel segítette csapatát a bajnoki címhez, a világra szóló diadalhoz. Rutinja, tapasztalata biztonságot kölcsönzött a játékostársaknak, akik mihelyt a kapuban látták „vezérüket”, megtáltosodtak, és képtelenek voltak veszíteni.

A Primera División – elsőséget követően Plattkó elköszönt a katalán csapattól, ahol összesen 187 mérkőzésen lépett pályára. Azonban a búcsú nem volt végleges – edzőként visszatért még korábbi sikerei helyszínére. Aktív játékos-pályafutása vége előtt még védett a Recreativo Huelva, ill. a francia FC Mulhouse csapatában, majd 1933-ban végleg felhagyott a játékkal, s edzőnek állt. Ült a Mulhouse, ill. egy másik francia csapat, az RC Roubaix padján, majd – először – elfoglalta az FC Barcelona padját.

A Blaugrana kispadján

1934 nyarán – négy évvel távozása után – leülhetett szeretett csapata padjára, hogy a szakmai munkát irányítsa. Egyetlen idényt töltött el a katalánoknál, méghozzá sikeresen! A csapat irányításával megnyerte a katalán bajnokságot, soraiban egy magyarral, Berkessy Elemérrel; mellette olyanok alkották a csapatot, mint Josep Escolá, Joan Josep Nogués, Josep Raich vagy Martín Ventolrá. A korszak meghatározó alakjaival könnyedén megtalálta a közös hangot, akik „itták” a mester szavait. Ennek ellenére a szezon végén mennie kellett, s egy rövid közép-európai kitérőt követően, Dél-Amerikában találta meg második/harmadik otthonát: a chilei Colo Colo edzője lett, amellyel sikert-sikerre halmozott.

Dél-amerikai trénerkedése után, 1955-ben újból visszatért Katalóniába: elfogadva Miró – Sans hívását és felkérését, újból leült a gránátvörös-kékek padjára. Ekkoriban olyan nagyságok uralták a Les Corts gyepét, mint Kubala László, Luis Suárez, Antoni Ramallets, Joan Segarra, Josep Seguer, Eduardo Manchón vagy Justo Tejada. A bajnokságban a második helyen végzett vezetésével a Barça, s idény közben felállított egy rekordot is: tíz mérkőzésen keresztül győztesen hagyták el a pályát a játékosok. Ezt a sikersorozatot csak a 2004/05-ös idényben tudták felülmúlni, amikor Rijkaard ült a csapat padján. A sikeresnek mondható szezon ellenére nem hosszabbították meg a szerződését, így visszatért Chilébe.

Trénerként Chilében

1939-1943-ban, ill. 1953-ban volt a chilei sztárcsapat edzője, mely idő alatt a csapata zsinórban nyerte a bajnokságokat, ő pedig vált „nemzeti hőssé”, a chilei futball megújítójává, felemelőjévé. Három bajnokságot nyert a csapatával: 1939, 1941, 1953. Emellett elméleti munkássága is megnyilvánult, amikor kiadta gondolatait, téziseit a futballról.

Edzői hitvallását az 1946-ban megjelent „Művészet és tudomány a modern futball” című könyvében fejtette ki, melyből az alábbi idézet is való:

„Természetesen a labdarúgás a kedvenc sportágam. Ennek a preferálásnak a háttere abban rejlik, hogy a jó futballistának számtalan kombinációs lehetőséggel kell tisztában lennie. Hangsúlyozom, hogy egy játékos egyediségét, egyéni minőségét olyan képességek határozzák meg, amelyek más sportágakban alig játszanak szerepet. De ez az értékelés csupán az átlagnál jobb képességekkel rendelkező labdarúgókra érvényes… A labdarúgás minden esetben megpróbálja elérni a fejlődést az emberi természetben, így nem lehet tagadni annak fizikális, nevelő és mentális szerepét.”

Plattkó igazi forradalmat hajtott végre a chilei labdarúgás életében: az általa képviselt 3-4-3-as felálláson alapuló taktika eredményes és látványos volt, s újra Dél-Amerika futballtérképére emelte Chilét.

Plattkó Ferenc vérbeli futballista volt, aki az FC Barcelona történetének első kiemelkedő kapusa. A magyar származású Plattkó játékos-karrierje során több nagy sikerben vállalt főszerepet, majd edzőként is bizonyította: a futball számára maga az élet, amelyre remek rálátása volt. Igazi sportemberként élt, s számunkra még fontosabb, hogy magyarként ilyen pályafutást ért el. Köszönjük, Te szőke magyar medve!

Força Barça!
Grácies, Ferenc!