1962 karácsonyának más napján a barcelonaiak hatalmas hóesésre ébredtek. Nem mondhatni, hogy ez teljességgel ritkaságszámba ment arrafelé, korábban is volt ilyesmire példa, de ilyen mennyiségben meglepetéssel, de egyben örömel is fogadták. A meglepettség érthető volt, mint ahogyan az öröm is, hiszen a katalán fővárosban, ill. Katalónia nagy részében egyszerre, rövid idő alatt ennyi hó nem esett le, esetleg emberöltők alatt egyszer-egyszer. Korábban az 1900-as évek elején, ill. 1942 telén volt hasonlóra példa.
Katalónia, és ezen belül Katalónia lakói, amikor 1962. december 26-án felébredtek reggel álmukból, azt gondolták, hogy eljött a „végítélet” napja. Egész éjszaka tartó havazás következtében a tartományt, a fővárossal együtt, hatalmas hó borította el, ami a „nagy hóesés” (‘la gran nevada’) néven íródott be a katalánok tudatába, történelmébe. Ez volt a XX. század legsúlyosabb havazása ezen a vidéken, ahol télen is kellemes időjárásra, esőre számíthatunk, s csak a Pireneusok vonulatain lehet a téli sportoknak hódolni.
December 26-án kora hajnalban kezdett el hullni a hó, és pár óra alatt – átlagosan – 70-80 cm-nyi hó hullott, aminek következtében a katalán főváros közlekedése összeomlott: az autók nem tudtak elindulni, a tömegközlekedést felfüggesztették, és csupán a metróvonalak működtek. Emellett a város egyes részei áramellátás nélkül maradtak, mivel a villamos-vezetékek leszakadtak a rájuk fagyott hó súlya alatt.

A város nagy részében káosz uralkodott 26-án, hiszen az utcákat ellepte a 60-80 cm-es hóréteg. Mivel ünnep volt, így az emberek nyugodtabban vették tudomásul e ritka környezeti jelenséget, nagyon sokan húztak síléceket, emberek ezrei mentek ki a terekre, parkokba, utcákra hógolyózni, hóembert építeni. A Balmes és a Muntaner utcákon, amelyek enyhe lejtéssel rendelkeztek, még sífutó-versenyeket is rendeztek, de a Plaça Catalunyát is ellepték a síelő katalánok.
A havazás egész Katalóniát érintette, de főleg a partvidéket és a Pireneusok előtti részeket. Cardedeu környékén pedig, rekordnak számító, mínusz 15 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek. A Barcelonán belüli mobilitás zűrzavarossá vált, Andorrában hókotrókat kellett hirtelen vásárolni, hogy a kb. 6 millió köbméternyi havat el tudják takarítani. Késő délutánra Barcelona szinte egésze elnéptelenedett, az akkor élők elbeszélése szerint, igazi szellemvárossá vált a katalán főváros. A ‘la gran nevada’ azonban egy-két napig tartott csak, hiszen a hó hamar olvadásnak indult, s ezáltal az élet visszatérhetett a megszokott kerékvágásba.