Barcelona kerületei – érdekességek, történelem, látnivalók

Az alábbi kulturális-történelmi-várostörténeti ismereteket, információkat bemutató írásban a katalán főváros közigazgatási egységeivel, kerületeivel, azok fejlődésével, sokszínűségével ismertetném meg a Kedves Olvasót és Szurkolót. A Katalán Nemzet fővárosa, mai közigazgatási képét 1984-ben nyerte el: ekkor 10 kerületre (district; katalánul distrito) osztották fel a világvárost, amelyen belül negyedeket (neighbourhoods; katalánul barrios) alakítottak ki. A város így 10 kerületre és 73 negyedre oszlik, a kerületek élén tanácsosok állnak, míg a város élén a polgármester. Induljunk el, kövessetek, s jó pár érdekes dolgot tudhattok meg Katalónia fővárosáról, a Blaugrana otthonáról.

Ciutat Vella

Barcelona óvárosa, történelmi központja, amely mintegy 500 hektáron helyezkedik el. Turisztikai könyvek így fogalmaznak: “Amikor felfedezed a Ciutat Vellát, felfedezed Barcelona eredetét, gyökereit.” A XIX. század közepéig a középkori falak szegélyezték a várost, amely nagyjából követte az Avinguda Paral·lel, a Ronda de Sant Pau, a Ronda de Sant Antoni, a carrer de Pelai, a Passeig de Lluís Companys és a Parc de la Ciutadella sugárutak vonalait.
A középkori falakat 1854-ben bontották le, csak egyetlen középkori maradvány maradt meg, ez pedig a hajógyár épülete – a Drassenes -, amiben ma a barcelonai Tengerészeti Múzeum, a Múseu Maritim található.
A Ciutat Vella négy kerületből áll: a Barrí Góthic, a La Barceloneta, az El Raval, ill. a Sant Pere-Santa Caterina i la Ribera negyedekből. A Barri Góthic Barcelona városának legrégebbi része, a Via Laietana nyugati oldalán található. A Via Laietana keleti felén van a Sant Pere, a Santa Caterina, a La Ribra, amely a Gótikus-negyed középkori kiterjeszkedése. Ennek nyugati széle a La Rambla, amelynek túloldalán fekszik a Raval, amely a középkori városfalon kívüli rész volt, s a XIX. századi spanyol ipari forradalom igazi bölcsője volt. A Ciutat Vella déli része pedig a Barceloneta negyed, a XVIII. században épített halászati negyed, kikötőkkel, mólókkal.

E városrész szerkezete véletlenszerű és szabálytalan, ellentétben a tőle északra elhelyezkedő Eixammple-negyeddel. A Ciutat Vella, mint egy teleírt középkori pergamen, magában foglalja a város egész történetének vonalait, fejlődését az ókori római Barcinótól a középkori Barchinonán át a XXI. századi multikulturális és modern kori Barcelonáig. A Ciutat Vella kulturális, kulináris és művészeti látni- és érezni valók összessége, Barcelona éltető ereje.

Negyedei:
– La Barceloneta
– El Gòtic
– El Raval
– Sant Pere, Santa Caterina i la Ribera: Sant Pere; Santa Caterina; La Ribera.

Via Laietana

A Via Laietana egy hatalmas sugárút Barcelona Ciutat Vella kerületében. A Plaça Urquinaonát a Plaça d’Antonio Lópezzel köti össze, s a tengerpartra merőlegesen fut. Történelmi városrészeket választ el egymástól: az út egyik oldalán a La Ribera/El Born és a Sant Pere fekszik, a másik oldalán pedig a Barrí Góthic.
A Via Laietana a nap minden szakában tele van helyi lakosokkal és turistákkal, így meglehetősen túlzsúfolt az utcakép. A turistákat a különböző építészeti stílusban emelt épületek vonzanak. Megtalálható itt a modernista szecesszió, az Art Deco, a neocentizmus, a neoklasszikus stílus jegyeiben épült épületek mindegyike. A Via Laietana Barcelona egyik pénzügyi-gazdasági központja, miután számtalan nagy bank központja itt található, mint pl. a Caixa Catalunya.
Az út az elnevezését egy ibériai népcsoportról, a “layetanokról” kapta (‘Laietanii’), akik az ókor idején éltek Barcelona, Maresme, Vallés és Baix Llobregat környékén.
A Via Laietana építését először 1879-ben vetették fel, de a tényleges munkálatok csak 1907-ben indultak meg, azzal a céllal, hogy az Eixample-negyedet összekössék a tengerparttal. Az építkezés megkezdését nagyon sokan ellenezték, főleg a környék lakói közül, így az meglehetősen ellentmondásosan indult. Hatalmas számú ház lebontására, ill. az akkori utcák felszámolására volt szükség ahhoz, hogy a Via Laietana felépüljön. Mivel a mai utca helyén számtalan középkori céh működött, azokat el kellett helyezni a Barrí Góthic területén; legnagyobb számban a Plaça de Sant Felip Neri téren. Az építkezés első szakaszában a Carrer de Bilbao készült el, amely különálló, rövidebb utcaként funkcionál ma. A sugárút építése 1926-ban fejeződött be; átadása ünnepélyes keretek között, a kor egyik nagy katalán politikusának, Francesc Cambónak a részvételével zajlott le. A spanyol polgárháború éveiben (1936-39) az út elnevezése Via Durruti volt.

A sugárúton eredetileg két metróállomás is volt, amelyek közül az egyiket teljesen lezártak (Correos), a másik pedig igazán meg sem nyílt (Banco) az utazóközönség előtt. Ma két metrómegállóval közelíthető meg: az Urquinaona és a Jaume I nevűvel.

A Via Laietana híres épületei:

– Conservatori Superior de Música del Líceu
– Caixa de Pensions Building (1917, Enríc Sagnier munkája, neogótikus stílusban épült, és közép-európai templomok ihlették)
– Casa Bulbena-Salas (1924-26, Joan A. Roig munkája)
– Edefici del Col·legi d’Enginyers Industrials (1922, Antoni Ferrater)
– Casa Artur Suqué (1927, Adolf Florensa)
– Caixa Catalunya épülete (1931, José Yamoz Larrosa és Luis Menéndez Pidal Álvarez munkája, 1955 óta a Katalán Bank épülete)
– Casa dels Velers (1758-63, Juan Garrído i Bertrán)
– Foment de Treball épülete (1934-36, Adolf Florensa)
– Edefici de Tabacs (1923, Francesc Guárdia Vidal)
– Edefici de Correus (1926-27, Josep Goday Casals és Jaume Torres Grau munkája)

Eixample – Barcelona extravagáns kerülete

Amikor ránézünk Barcelona városára madártávlatból, egyből szemünk elé tűnik annak egy része. Ez a kerület jól elkülöníthető a város egyéb részeitől: az ember úgy érzi, mintha egy hatalmas sakktábla tárulna a szemünk elé.
Ez a kerület a város egyik legrégebbi része, s az Eixample nevet viseli. Összesen 7,5 km2 területű, és 262 ezer barcelonai polgár lakja. A kerületet körülöleli a Ciutat Vella (Barcelona óvárosa), ill. a Sants, a Grácia, a Sant Andreu kerületek. A város központi része, látványosságok sokaságát foglalja magában.
A kerület ezt a formáját a XIX. század közepén nyerte el, Ildefons Cerdá i Sunyer (1815-1876) katalán várostervező mérnök elképzelései, ötletei alapján. Az Eixample kerületét két tényező határozza meg: 1. az egymásra merőlegesen futó utcák (amik közül a két sugárút, az Avinguda Diagonal és a Gran Via de les Corts Catalanes a kivétel); 2. a nyolcszögletű lakóblokkok. Jól megfigyelhető, hogy minden kereszteződésben a lakótömbök le vannak sarkítva, így nagyobb tere marad a közlekedésnek, a gyalogos- és kerékpáros-közlekedésnek. Ebből kifolyólag a kereszteződéseknél kialakult terek is mind-mind nyolcszögletűek.
Az Eixample kerület képét a modernista építészek (Enríc Sagnier, Josep Vilaseca, Antoni Gaudí, Josep Puíg és Josep Doménech i Estapá) művei határozzák meg. Ebben a negyedben található a Sagrada Familia, a Casa Milá, a Casa Batlló, a Casa Terrades (Casa de Puntxes), a Casa Amatller, a Passeig de Grácia egyéb kiemelkedő szépségű és jelentőségű épületei.
Aki Barcelonában jár, nem kerülheti el, hogy e negyed szépségeit, látványosságait kihagyja.

Negyedei:
– L’Antiga Esquerra de l’Eixample (a múltban Esquerra de l’Eixample része)
– La Nova Esquerra de l’Eixample (a múltban Esquerra de l’Eixample része)
– Dreta de l’Eixample
– Fort Pienc
– Sagrada Família
– Sant Antoni

Sants-Montjuïc

Bár Sants-Montjuïc Barcelona egyik legnagyobb környéke, általában kívül esik a turisták látókörén. Sants-Montjuïc előnyére használja fel nagy kiterjedését – lakosai számtalan helyi kávézó és bár közül válogathatnak, kiváló tömegközlekedési lehetőségek állnak rendelkezésükre, és a környéken található művészeti múzeum (MNAC) adta örömöket is élvezhetik. A számtalan szórakozási lehetőség ellenére a Sants-Montjuïc negyedet az elővárosi területekre jellemző egyszerűség és nyugalom jellemzi.
Sants-Montjuïc kerület elődjét, az addig önálló községként működő Santa Maria de Sants-ot 1897-ben csatolták Barcelonához. Fejlődésében fontos szerepet játszott az 1929-es Világkiállítás. Emellett a kikötő közelsége, amely fontos ipari üzemek létrejöttét segítette elő. 1984-ben történt kialakítása óta Barcelona harmadik kerülete. Mai formáját két egykori kerület, a II. (Montjuïc és Poble-Sec) és a VII. (Sants – Hostafrancs – La Bordeta) egyesítésével nyerte el. A város déli részén elhelyezkedő városrész lakossága 2005-ben 177 636 volt.

A kerület Les Corts, Eixample, Ciutat Vella városrészekkel, valamint L’Hospitalet de Llobregat-tal és El Prat de Llobregat-tal határos. Területén helyezkedik el az olimpiának is helyt adó Montjuïc, a teherkikötő, valamint Barcelona központi pályaudvara, a Sants. Barcelona egyik fontos gazdasági-közlekedési csomópontja, ahol turisztikai látványosságokat is megcsodálhat a városba érkező turista.

Negyedei:

– Hostafrancs
– La Bordeta
– Montjuïc: Barcelona fő dombja, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra, a tengerre egyaránt. Korábban nagyon fontos katonai létesítmény-erőd működött itt, amely a XX. század közepéig őrizte fontosságát: 1940-ben itt végezte ki a fasiszta rezsim a polgárháborút követően Lluís Companys-t, a hivatalban lévő Katalán Generalitat elnökét.
A negyedben voltak az 1929-es Világkiállítás fő rendezvényei: erre az alkalomra épült a Plaça d’Espanya szomszédságában álló két oszlop, és a Mágikus-szökőkút felé tartó utca két oldalán épültek fel a pavilonok, többek között a magyar pavilon is. Az utca végén található Barcelona egyik ékessége a ‘La Font Mágica’, s a felette tornyosuló MNAC (Katalán Nemzeti Művészetek Múzeuma). Ha itt tovább haladunk, ott találjuk a domb tetején az olimpiai stadiont, a ‘Telefónica-tornyot’, a Palau Sant Jordit. 1975-ig az itt épített pályán rendezték a Katalán Nagydíjat, a Forma1-es versenyt, amikor Rolf Stommelen halálos balesetet szenvedett, s ezt követően ide nem tért vissza a “száguldó cirkusz”. A Montjuic-dombot meg lehet közelíteni gyalogosan, de sikló segítségével is. A Montjuïc-on számtalan park, nagy kiterjedésű botanikus kert található, emellett pedig a Cemetery Montjuïc temetője számtalan nagy katalán ember számára biztosít végső nyugalmat: Jacint Verdaguer a költő-nyelvújító-államférfi és pap; Lluís Companys és Francesc Maciá korábbi katalán elnökök; Joan Míró a világhírű katalán keramikus-szobrász-festő; Carmen Amaya táncos.

– Poble-Sec
– Sants: 1897-ig önálló falu volt, ekkor vált Barcelona részévé. Itt található a Plaça d’Espanya; fő útvonala a carretera de Sants. Kiemelkedő közlekedési központja a Sants vasútállomás. Leghíresebb turisztikai-társadalmi ünnepe a “Festa Major”, amelyet minden évben megünnepelnek Szent Bertalan napján. Ekkor az egész kerületet feldíszítik, csokoládé- és egyéb édességkülönlegességeket lehet megkóstolni, zenés-táncos utcabál zajlik egész nap, koncertekkel megspékelve. A nagyobb tereken csoportos sarsaneda-tánc alakul ki spontán, és szórakoztat mindenkit. A negyedben él két világhírű operaénekes Núria Feliu és Josep Carreras (a három “nagy” egyike).
– La Font de la Guatlla
– La Marina del Port
– La Marina del Prat Vermell
– Sants-Badal
– Zona Franca – Port

Les Corts

Barcelona egyik legrégibb része, amely az Avinguda Diagonal sugárúttól nyugatra fekszik, távol a tengerparttól. Nyugat felől L’Hospitalet de Llobregat és Esplugues de Llobregat, északről San Just Desvern városok határolják. Keleten és délen pedig Barcelona három kerülete, a Sarriá-Sant Gervasi, az Eixample és a Sants-Montjuïc határolja. A XIX. század végéig ugyanezen nevű falu volt, amelyet Grácia, Sants és Sant Martí településekkel együtt csatoltak Barcelonához 1897-ben. A település egy mezőgazdasági jellegű falu volt, amelyet a Collserola-patak vizéből öntöztek, s tápláltak. Mára lakóövezetté avanzsált, számtalan bevásárló-központtal és fontos kultúrális-, valamint sportlétesítményekkel. Ezzel együtt a XIX. századi hatás nem veszett el teljesen, mivel nagy kiterjedésű zöld területek, parkok kerültek kialakításra, köztük a Collserola Park.

A negyed legismertebb épülete a Camp Nou, amelyet 1957-ben adtak át, s az FC Barcelona otthona is egyben. Európa legnagyobb stadionja mellett a Barça Múzeum, amit ki kell emelni, amelyet 1984-ben nyitottak meg, majd 2011-ben teljesen felújítottak. Ebben a kerületben állt a Blaugrana korábbi otthona, a Camp del Les Corts is, amelyet azonban 1969-re elbontottak, s lakó- ill. pihenőövezetet alakítottak ki a helyén.
A Les Corts kerület további látványossaágai az egykori királyi palota (a Palau Reial de Pedralbes), amelyben korábban rendszeresen időzött a spanyol király és a felesége, mára azonban ez teljesen időszerűtlenné vált, így a látogatók csodálhatják meg. A kerületben található a Monestir de Pedralbes, a gótikus építészet remekműve, a ma is működő kolostor, amelyet a XIV. században alapítottak, s építettek fel. Ez Európa legnagyobb, mai napig is működő kolostora.
A kerületnek kb. 85 ezer lakosa van, amely három negyedben – a Les Corts-ban, a a La Maternitat i San Ramónban ill. a Pedralbesben – él.
A kerület neve latin eredetű: a ‘cohors, cohortes’ szóból ered, amelynek jelentése: ‘videki ház/udvar’. Utalva ezzel az egykoron virágzó mezőgazdasági termelésre.

Sarriá-Sant Gervasi

A katalán főváros egyik legnagyobb kiterjedésű negyede, Barcelona ÉNY-i részén. Északon Sant Just Desvern, Sant Feliu de Llobregat, Molins de Rei, Sant Cugat del Vallés településekkel határos, míg délen a Les Corts, az Eixample negyedekkel, keleten pedig a Grácia és a Horta Guinardó negyedekkel. A Sarríá maga egy régi falu volt, amelyhez 1890-ben hozzákapcsolták Vallvidrera települést, 1916-ban Santa Creu d’Olorda települést, s együttesen csatolták 1927-ben Barcelonához. Sant Gervasi is önálló településként lett a fővároshoz csatolva 1897-ben. Sarríá település első írásos említése 987-ből származik, de azt megelőzően is már lakott volt: a falu már a római kortól kezdve lakott volt.
A Sarríá és a Sant Gervasi települések összevonására 1927-ben került sor. A negyed 20 négyzetkilóméter kiterjedésű, s a 2011-es népszámlálás szerint valamivel több, mint 140 ezren lakják. A negyed egyik legfontosabb, leglátogatottabb kulturális intézménye a Monestir de Pedralbes (Pedralbes klarissza kolostor; Pedralbes szó eredte: ‘Petras albes = fehér kő”, arra utal, hogy fehér mészkőből épült).
Emellett nagyon vonzó lehet a turisták számára, hogy a kerület megőrizte falusias, történelmi jellegét, még a Barcelona belvárosához közeli részein is: szűk utcák, kis házak, hangulatos teraszokkal.A kerület főutcája a Major de Sarríá, amelynek fő látványossága az Eglésia de Sant Vicenç de Sarríá, a negyed főtepmloma.
Ugyancsak látványos, s egyben fontos része a negyednek a Passeig Elisenda Mercat de Sarríá, a hatalmas piac, amely 1900-ban nyílt meg, majd 1967-ben és 2007-ben felújították.
A Sarríá-Sant Gervasi negyedhez tartozik a Collserola-hegy, ahol a Tibidabo és az Observatori Fabra is, amely a turisták kedvelt helye, ami akár gyalogosan vagy kerékpárral is jól megközelíthető. A Tibidabót két célból érdemes felkeresni: egyrészt hatalmas szabadidő- és kalandparkja miatt, másrészt az itt található Katedrális (Sagrat Cor, Enríc Sagnier tervei alapján épült) okán.

Negyedei:
– El Putget i Farró: A kerület két részből áll – ‘El Putget’ és a ‘Farró’. A Putget egy dombos, hegyvidéki jellegű része Barcelonának, itt fekszik a ‘Jardins del turó del Putget’, egy négy hektáros hatalmas kiterjedésű park, amelyet 1970-ben nyitottak meg. A ‘Farró’ kerület nagyon családias, sok rendezvénnyel, zenei előadással, gyermekrendezvényekkel telített mindennapokkal. A Plaça de Lesseps és a Plaça de Molina határozza meg Farró látképét, s életét. A Pl. de Lesseps uralkodó épülete a “Cases Ramos”, amely 1906-ban készült el Jaume Torras i Grau tervei alapján.
– Sarrià: A kerület rangját emeli az itt található olasz nmezetközi iskola és óvoda, az Instituto Statale Comprensivo di Barcelona.
– Sant Gervasi – la Bonanova: a negyed két központi épülete a Bonanova-székesegyház, ill. a francia tannyelvű nemzetközi líceum (Lycée Français de Barcelona), amely nemcsak Barcelona, de Spanyolország egyik legmagasabb színvonalat képviselő gimnáziuma is.
– Sant Gervasi – Galvany: Nevét Josep Galvany Castellóról, a földterület tulajdonosáról (1866) kapta, akinek nevéhez a kerület központi épülete is fűződik, a Galvany-piac. Ebben a negyedben található a Jarinsc de Turó (a Turó Park).
– les Tres Torres: Sarríá-stadion, Espanyol otthona volt 1923-1997-ig, az 1982-es VB-n három csoportmeccset rendeztek itt. A másik látványossága a kerületnek a Casa Muley (1914, Cadafalch tervezte), amely régebben Abd el-Hafid marokkói szultán rezidenciája volt, jelenleg Mexikó barcelonai konzulátusa működik benne.
– Vallvidrera – Tibidabo i les Planes

Grácia

Barcelona egyik kerülete, amely az Eixample, a Sarríá-Sant Gervasi és a Horta-Guinardó kerületekkel határos. A katalán főváros egyik leggazdagabb, legtöbb látványossággal rendelkező kerülete, ahol nyüzsgő élet, gazdag üzletek foglalnak helyet. 1897-ben lett hivatalosan is Barcelona része, s az alábbi negyedekkel rendelkezik: Vila de Grácia, Vallcarça i els Penitents, El Coll, La Salut és a Camp d’en Grassot i Gràcia Nova.
A Grácia névre hallgató település 1626-ban alakult, karmelita rendi nővérek hozták létre itt kolostorukat, s eköré épült az első falucska. A kolostor a “Nostra Senyora de Grácia”, azaz: a “Kegyelmes Mi Asszonyunk”-ról elnevezett zárda volt, s innen ered a ma ismert sugárút is, amely egyben a “barcelonai Champs-Elysée”-nek is tekinthető. A katalán függetlenség 1714-es elvesztését követően is Grácia önálló önkormányzat maradt a Collserola-hegység és Barcelona közötti lankás területen. Ekkoriban, a ma Pg de Grácia néven ismert sugárút a kis települést és Barcelonát összekötő országút volt csupán.
Az 1800-as évek közepén azonban a barcelonai ipar, kereskedelem rohamos fejlődésnek indult, és jelentősen kiterjesztette a város határait, amely a római kori és az óvárosi magot foglalta addig magában. Az iparfejlődés magával hozta a lakosság növekedését, s lakhatási- és kolonizációs problémákat vetett fel. Az új iparágak pedig a gazdaság átalakulását hozták magukkal: az addigi, leginkább mezőgazdasági termelés háttérbe szorult, az iparosodás, a gépiesedés pedig magával hozta, hogy emberek tízezrei váltottak életmódot, szakmát, megélhetési formát. Az átalakuló gazdaságnak egyre több emberre, munkaerőre volt szüksége, így Barcelona lakossága drasztikus növekedésnek indult. Számokban kifejezve: a katalán főváros lakossága 1801 és 1850 között 115.000 főről 187 ezer polgárra emelkedett. A gyors fejlődése az iparnak és a lakosság számának számtalan problémákat vetett fel. Az addigi lakóépületek kevésnek bizonyultak; a szűk utcák túlzsúfolttá váltak; a csatornarendszer képtelen volt elvezetni a megnövekedett melléktermékeket; az állami infrastruktúra gyenge és szabályozatlan volt.

1854-ben aztán a városi tanács elérkezettnek látta az időt, hogy a növekvő lakosság igényeit ki kell elégíteni, új utcákat kell nyitni, terjeszkedni kell északi és északnyugati irányba. Ezért 1855-ben megbízták a korszak kiváló katalán várostervezőjét, Ildefons Cerdá i Sunyert (1815. Centelles – 1876. Caldas de Besaya), hogy új kerületet alakítson ki Barcelonában. Cerdá nekilátott a feladatnak, azonban a városi tanács elvetette az ő ötleteit, mivel azok Madrid támogatásával készültek el. Barcelona városa pedig inkább egy helyi tervezőt hozott előtérbe, Antoni Rovira i Trias személyében, aki a korábbi években a Parc de la ciutadella átépítésében, a katonai létesítmények lebontásában szerzett hírnevet és támogatást magának. Azonban Cerdá terveit sem tudták elvetni, hiszen a spanyol kormány támogatását bírta, így a két tervező egymás mellett, de egymástól elkülönített területeken tudott alkotni: Ildefons Cerdá létrehozta az ‘Eixample-negyedet’, míg Rovira a Grácia-negyed kiépítésének feladatait irányította. A két városrész építése fokozatosan haladt, a két várostervező halálát követően is, így a XIX. század végére a két rész összeért, s 1897-ben az addig önálló települést, Grácia néven, Barcelonához csatolták önkormányzatilag.
Jelenleg a negyedben kb. 120 ezer ember él, ami egyben a nagyváros legkisebb lélekszámú része, ugyanakkor ők 4.2 négyzetkilométeren élnek – így Barcelona legsűrűbben lakott részének tekinthető. A Grácia a főváros egyik legszebb, leginkább kozmopolita területe: szűk utcák, alacsony magasságú, mediterrán típusú lakóházak, mediterrán építészet, egyirányú közlekedés és bigott katalánizmus jellemzi.
A negyed lakossága is meglehetősen vegyes: fiatal szakemberek, művészek mellett nagy számban élnek idős, régi katalán családokhoz tartozó emberek, akik még Franco diktátor előtt ill. alatt költöztek a negyedbe. Barcelona “legkatalánabb” negyedének is nevezik, ahol nincsen olyan utca, sikátor, ahol ne találkoznánk erkélyekről, ablakokból lógó katalán szimbólumokkal, zászlókkal, címeres lobogókkal. Feljegyezték, hogy a fasiszta diktátor uralma alatt sem volt ez nagyon másképp.
A városrész turisztikai vonzereje minimális, így a negyed mindennapjainak élete nyugost. Nincsenek nagy üzletek, éttermek, hanem inkább kis falatozók, a katalán konyhát bemutató, hangulatos kis éttermek, ill. a görög ízektől a japán konyháig terjedő ételkülönlegességeket bemutató kis üzletek. A kereskedelmi üzletek is kis méretűek, helyi kézműves dolgokat, csecse-becséket árulnak. A kézművesek és a különböző művészek portékáit kis üzletekben árulják, melyek a lakóházak földszintjéről nyílnak az utcára. Az éjszakai életet a kis kávézók, bárok, kis éttermek jelentik, ahol leginkább a kellemes beszélgetés, csevej jelenti az idő hasznos eltöltését.

Főbb látványosságok a negyedben:

1. a Casa Vicens, amelyet Antoni Gaudí tervezett, nemrégiben alakították át, újították fel teljes egészében.
2. a Parc Güell, amely 1969 óta a Világörökség részét képezi, s 1963 óta lát el közpark feladatokat.
3. érdekesség pedig az ún. “graffiti-túrák”, amelyek ebben a negyedben kiemelten jelennek meg: az ‘Ozzy’ vagy a ‘C125’ névre hallgató művész munkái a leglátványosabbak.
4. a Casa Fuster, amely Lluís Doménech i Montaner tervei alapján épült 1908-10 között, jelenleg egy luxusszálloda működik benne.
5. a Plaça de la Vila Grácia téren található harangtorony, amely a még különálló Grácia közigazgatási központja volt 1897-ig. A 33 méter magas torony Rovira i Trias tervei alapján épült 1862-64 között.
6. a ‘Cinema Verdi’, amely a város egyik leghíresebb, legrégebbi mozija: érdekessége, hogy itt minden filmet eredeti nyelven mutatnak be.
7. s itt működött a város egyik legrangosabb színháza, a ‘Teatre Lliure’, mielőtt még a Montjuic-negyedbe költözött volna.
8. itt működik a Bibliotheca Jaume Ferrer, a város egyik legnagyobb közkönyvtára, amely 2005-ben nyílt meg.
9. a Plaça Lesseps.

A városrész látványossága közé tartozik a ‘Festes de Grácia’, amely augusztusban nyolc napig tartó, a régebbi idők hagyományait megelevenítő eseménysor, és 1817 óta rendezik meg. Amíg Grácia önálló település volt, addig is megrendezték, majd az 1897-es Barcelonához kapcsolása után is. Ez valójában a negyed lakóinak, lakóházainak a “versenye”: különféle témákat választva díszítik fel az utcák házait, épületeit, a tereket, az utcákat karneváli stílusban. A kiválasztott témák a vadon élő állatok, növények, teremtmények, népi kulturális hagyományok körül elevenednek meg.
A másik látványosságot a negyedben működő embertorony-csoport, a ‘Castellers de la Vila de Grácia’, amelyet 1997-ben alapítottak, s rendszeresen lépnek fel a kerületben, Barcelonában és Katalónia egész területén.

Horta-Guinardó

Barcelona 10 kerületének egyike, amely a katalán főváros ÉK-i sarkában terül el. A terület korábban két különálló egység, a Horta és a Guinardó részek összevonásával jött létre, ennek megfelelően meglehetősen heterogén képet mutat. Közel 12 km² nagyságú, ami a katalán metropolisz területének 11,9%-át teszi ki. A 2005-ös adatok szerint ebben a kerületben 170 ezer ember él, de nem egy sűrűn lakott része Barcelonának: maga a kerület a 3. legnagyobb kiterjedésű egysége Barcelonának (a Sants-Montjuic és a Sarríá-Sant Gervasi negyedek után), mégis meglehetősen ritkán lakott rész, s az adatok a lakosság csökkenését mutatják.
A negyed utcaképe meglehetősen változatos, dombos-lankás utcák, és táj uralja, amelyet a Collserola, a Vall d’Hebron és a Riera d’Horta dombjai, kisebb hegyei uralnak, és vesznek körül. A kerületet É-ról Sant Cugat del Vallés, Cardenyola del Vallés és – kisebb részben – Montcada i Reixac települések határolják, a többi oldalról Barcelona egyéb kerületei övezik.
A kerület nagy része a XIX. század utolsó éveire lett Barcelona része közigazgatásilag, de a domborzati viszonyok következtében, mindig is kis mértékben megőrizte “önállóságát”. Ebben nagy szerepe volt a Serra de Collserolának, azaz a Collserola-hegynek, amelynek legmagasabb pontja a Tibidabo, a maga 512 méterével. 1987-ben a Collserola-hegységben megalakult a világ világ legnagyobb városi parkja, amely 85 km²-nyi területet ölel fel (Parc de la Collserola), amely 22-szer nagyobb, mint a New York-i Central Park, és nyolcszor nagyobb, mint a párizsi Bois de Bolulogne. A park nagyon változatos növény- és állatvilággal rendelkezik. A Collserola-hegység egyik csúcsán, a 445m-es Vilana-hegyen áll a ‘Torre de Collserola’, egy hatalmas távközlési torony, ami az 1992-es nyári olimpia előtt készült el.

Negyedei:
– El Guinardó
– El Baix Guinardó
– Can Baró
– La Font d’en Fargues
– El Carmel
– La Teixonera
– La Clota
– Horta: először 965-ben említik írásos emlékek, mint a Horta-völgy legnagyobb települése; a kerület érdekessége, hogy január 1-jét szabadtéri forgataggal, étel- és italkülönlegességekkel ünneplik, egyedüliként egész Spo-ban.
– La Vall d’Hebron: az 1992-es olimpia idején négy versenyszámot is itt rendeztek. A barcelonai metróvonal (L3) három állomása is itt található; a terület északi határa a ‘Ronda del Dalt’. A negyedben található Barcelona egyik legnagyobb és legmodernebb kórháza, a Hospital Universitari Vall d’Hebron.
– Montbau: a negyed keleti részén fekszik a Mundet Campus, amely a régi Llars Mundetből alakult ki, amely egy jótékonysági intézmény volt, amelyet 1957-ben Artur Mundet katalán-mexikói emberbarát filantróp alapított, ahol árvákat, időseket, betegeket és rászorulókat ápoltak, gyógyítottak, neveltek. Az egyetemi részlegben a barcelonai egyetem (University of Barcelona) pszichológiai és pedagógiai karai, intézményei, egy geriátriai otthon és egy középiskola működik. A negyed nyugati részére átnyúlik a Vall d’Hebron Egyetemi Kórház is. A negyed déli határa a ‘Ronda del Dalt’.
– Sant Genís dels Agudells

Nou Barris

Barcelona kerületeinek egyike; a neve magyarul ‘A kilencedik’-et jelenti, utalva arra, hogy ez volt a IX. kerülete Barcelonának 1984-ig, amikor még – összesen – kilenc közigazgatási egységre volt osztva a katalán főváros. A kerület 8.04 km²-en terül el. A kerület a város É-ÉK-i részén fekszik, nyugatról a Horta-Guinardó, keletről pedig a Sant Andreu kerületek övezik, míg észak felől Montcada i Reixac település öleli körbe.
A kerületi tanács épülete egy korábban mentális intézménynek helyet adó épületben, az Instituto Mental de la Santa Creuban található meg.
A kerület, az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökkenő lélekszámot mutat: 1991-ban még 189 ezer lakosa volt, 1998-ra már közel 20 ezer fővel laktak itt kevesebben, a 2010-es adatok szerint pedig már csak 164 ezren élnek itt. A kerület lakosságának egy jelentős részét bevándorlók teszik ki: itt él Barcelona legnagyobb lélekszámú román közössége, de sokan költöztek ide Ecuadorból és Ukrajnából is. Az integrációjukra a kerületi és a városi tanács különös gondot fordít.

Negyedei:
– Can Peguera
– Canyelles
– Ciutat Meridiana
– La Guineueta: az 1950-es években kezdték igazán beépíteni ezt a részét a kerületnek, azt megelőzően gabona- és szőlőültetvények voltak a helyén. “A kis róka” becenévre hallgató negyed ezt követően indult fejlődésnek, s mára a város egyik legnagyobb külföldiekből álló közössége alakult itt ki.
– Porta
– La Prosperitat
– Les Roquetes
– Torre Baró
– La Trinitat Nova
– El Turó de la Peira
– Vallbona: a XX. század közepétől Barcelona része, addig egy kis falu volt. A Besós folyó mentén fekszik, a Montcada i Reixac-tól délre. A Barcelonából észak felé tartó vasútvonalak és autópályák ezen a negyeden haladnak keresztül.
– Verdum
– Vilapicina i la Torre Llobeta.

Sant Andreu

Barcelona 10 kerületének egyike, az 1984-es közigazgatási átalakítást követően. Az egykori önkormányzat a Barcelonai-síkságon elterülő Sant Andreu de Palomar nevet viselte, amely a mai kerület legnagyobb részét alkotta. Az egykori község egy része ma a Nou Barris kerülethez tartozik. Északról Nou Barris, délről a Sant Martí, nyugatról pedig a Horta-Guinardó kerületek határolják, míg keleten Sant Adriá de Besós és Santa Coloma de Gramenet önálló települések.
Mérete 653 ha, 2005-ben a lélekszáma 143 ezer lakos volt.

Negyedei:

– Sant Andreu de Palomar: a kerület legrégebbi múlttal rendelkező negyede. Ez egy önálló városka volt, több mint 1000 évre visszanyúló, gazdag történelemmel, mielőtt 1897. április 20-án Barcelonához nem csatolták közigazgatásilag. Területe 174 hektár, ahol kb. 55 ezren élnek ma. A carrer Rovira i Virgili, a carrer Riera de Horta, a Passeig de Santa Coloma ill. az Avinguda Meridiana határolják körbe. A negyed nevezetessége és fő látványossága a Sant Andreu de Palomar-templom.

– La Sagrera: Nem csupán a kerület, de egész Barcelona városának egyik legjelentősebb része, negyede – közlekedési, gazdasági ‘központja’, amelynek történelmi múltja a XI. századba vezet vissza. Ebben az időszakban a terület gazdái a nemesség fenyegetései és támadásai alatt éltek, aminek megoldását Oliba apát adta meg. A gazdálkodók védelme érdekében ’30-as terek’ létrehozását javasolta, így közösen tudnak fellépni a fenyegetések ellen. Ezekben a terekben a mezőgazdasági termelők közösen építettek kisebb épületeket, amit a katalánok ‘sagrer’nek neveztek el: ez biztosította a termés biztonságos helyen való tárolását.
Az első említése a területnek 998-ban történik, amikor Sant Martí Provençals plébániatemplomának iratai beszámolnak ezeknek a ‘sagreráknak” a létrehozásáról. A terület hosszú évszázadokon át nem mutatott semmilyen változást, a népessége viszont folyamatosan csökkent: 1877-ben már csak 48 házból álló közösségről írnak.

A XIX. század utolsó harmada aztán gyökeres átalakulást hozott a negyed életében: az iparosodás hatására gyárak, ipari létesítmények kezdtek ide települni, a népesség növekedésnek indul, s az egész terület képe megváltozik. Ugyanakkor továbbra is, csupán a régi “magot” nevezik “La Sagrerának”. 1877 után, hogy az ipari létesítményeket könnyebben és gyorsabban meg lehessen közelíteni, sor kerül a gőzhajtású villamos-útvonal kiépítésére. 1901-ben villamosították a az útvonalakat. Az iparosítás menetében mérföldkőnek számít 1911, amikor sor került a ‘Hispano Suiza’ (1946-tól ENASA) gyár alapítására. Ezt 1971-ben áttelepítették a Sagrerától délre fekvő Zona Franca ipari területre. A gyár helyén lakóépületek, iskolák, egy nagy park (Parc Pegaso) létesült, s vált lakóövezetté.
Az 1980-as évek elejétől az Avinguda Meridiana mindkét oldalán lakóépületek, kiszolgáló üzletek létesültek, s váltak egyre meghatározóbbá. Mára pedig a “La Sagrera” a város egyik közlekedési csomópontjává vált: a hasonló nevű metróállomáson van a helyi érdekeltségű gyorsvasút-vonal (Rodalies AVE) központja, amely összeköti a városrészt az El Prat repülőtérrel. A La Sagrera negyedben több metróvonal (L1, L5, L9, L10) megy kereszül, ill. a helyi vgyorsvasút két vonala (R3, R4) is érinti.
Ugyanakkor a kultúra is egyre nagyobb fontosságot mutat a negyedben: 2003-ban alakult a negyed “gegentera-csoportja”. Az ún. ‘Gegánsok’, azaz ‘óriások’ nagyon népszerű emberek, hatalmas méretűek, a katalán nemzeti szimbólumok részesei; nemzeti ünnepeken rendszeresen felvonulnak.
La Sagrera közlekedési rekonstrukció és átalakulás:

– Trinitat Vella
– Baró de Viver
– Navas
– El Congrés i els Indians
– Bon Pastor

Sant Martí

Barcelona 10 kerületének egyike, amelyik fekvése, infrastruktúrája, a tengerparti rész okán az egyik legfejlettebb, leginkább frekventált része a katalán fővárosnak. Délről a Ciutat Vella, nyugatról az Eixample, északról pedig a Forta-Guinardó és a Sant Andreu kerületek határolják, míg ÉK felől Sant Adriá del Besós városa. 1897-ben lett Barcelona része közigazgatásilag, előtte – 1714-től, a hírhedt ‘Nueva Planta-dekrétumok’ által – katonai irányítás alatt állt, a tengerpart mellett található létesítmények miatt; addig közvetlen királyi irányítás alatt működött.
Sant Martí lakossága 2005-ben 221 ezer fő volt, ami azóta enyhe növekedést mutat – ezzel a második legnépesebb kerülete Barcelonának. A közigazgatási egység 10.8 km²-en terül el, amivel a negyedik legnagyobb kerülete a világvárosnak.

Negyedei:
– El Besòs i el Maresme: a XIX. században ez egy mezőgazdasági művelés alatt álló rész volt, amelyet a Besós folyó vízével öntöztek, kiépített csatornarendszeren keresztül. A negyed fő utcája a Rambla del Prim, ami egy széles és hosszan elnyúló sugárút. A negyedben fekszik a Parc del Fórum, amelyet a 2004-es Kulturális Világfórum idejére építettek
– El Camp de l’Arpa del Clot: A kerület északi részén fekszik ez a negyed, amely ugyancsak 1897-ben lett Barcelona része.
Maga a negyed elnevezése – Camp de l’Arpa – egy kora középkori dolmen létezéséből ered, amelyet 1037-ben említettek először a Sant Cugat-apátság iratai között, latin nyelven: “ad ipsa archa” alakban. A mai elnevezés ennek átalakult formája lehet.
Maga az eredeti, önálló település 1845-ben alakult meg újra, s ekkor kapta mai utcaképét, amit Ildefons Cerdá tervezett (neki köszönhetjük az Eixample kerület képét is). A XIX. század második felében, a vele szomszédos ‘El Clot’ területen egymás után alakultak a gyárak, a különféle gazdasági egységek: malmok, téglagyárak, a textil- és a vegyipar üzemei kezdték meg a működésüket. Ez a rész rohamosan fejlődött, s egyre inkább foglalt “területet” a szomszédos település rovására. A XIX. század végére katalán és aragón területekről érkeztek vendégmunkások, akik az itteni iparágakban helyezkedtek el, majd telepedtek le, s építkezni kezdtek. Fontos társadalmi szervezetek, társulások jöttek létre, amelyek közül pár a mai napig is működik, mint pl. a Foment Martinenc, az Orfeó Martinenc.
Fontos tényező volt a negyed életében a vasútvonal építése, amelynek állomása – az El Clot – ma teljesen a föld alatt van már. 1984-ben egyesítették a Camp de l’Arpa és az El Clot negyedeket, s azóta érdekes kettősség jellemzi a kerületet: az előbbiben zöldövezeti lakások, parkok, pihenőövezetek nőttek ki azon emberek, alkalmazottak, munkások számára, akik az ‘El Clot’ területén dolgoznak, termelnek. Ugyanakkor a Camp de l’Arpa épületein, utcaszerkezetén a mai napig meglátszik Ildefons Cerdá “keze nyoma”.

– El Clot: ez a negyed a kerület legrégebbi része, szoros kapcsolatban áll az előző negyeddel. A középkor óta lakott terület, amikor a ‘Clotum Melis’ (‘Clot de la Mel’) nevet viselte. Akkoriban ez a rész egykori Sant Martí de Provençals település egy része volt, csakúgy, mint a mai Poblenou és a Sant Martí de Provençals negyedek nagyobbik része is.
– Diagonal Mar i Front Marítim del Poblenou
– El Parc i Llacuna del Poblenou: Ezen a területen találhatók a kerület és egész Barcelona fontos és látogatott közparkjainak egy jelentős része (Parc de l’Estáció del Nord, Parc de la Ciutadella), amelyeket az El Clot, az El Poblenou és a LLacuna között alakítottak ki. Korábban a közeli park a ‘Fort Pius’ néven volt ismert, amelynek részei voltak olyan szigetek, amelyek ma a Vila Olímpica del Poblenou negyedhez tartoznak.
– El Poblenou: Jelentése: ‘új falu’. A negyed határos a Földközi-tengerrel, nyugatra a Parc de la Ciutadellával és a Ciutat Vellával, északon a Horta-Guinardó és a Sant Andreu kerületekkel. Városépítészetileg az Eixample része, hiszen az utcaképének mai formáját Ildefons Cerdának köszönheti.
A XIX. század közepétől a katalán és az ibériai ipari forradalom epicentruma volt ez a rész, s ekkoriban nevezték a ‘katalán Manchesternek’ is. Számtalan üzem, gyár, ipari egység működött, nagyszámú munkások által lakott lakóteleppel. A XX. század közepétől azonban gyökeres átalakulás indult meg, ami aztán az 1992-es olimpia után vett rohamos lépteket, hiszen itt volt az olimpia központja. Az 1990-es évek elejétől működik a “22@-terv”, aminek lényege, hogy Poblenou váljon Barcelona és Katalónia technológiai és innovációs központjává.

A régi gyárépületeket, amelyek a Víla Olímpica és a Diagonal Mar környékén álltak, nem bontották le, hanem helyi, fiatal építészek, művészek tervei alapján átépítették, átalakították, és galériák, üzletek, raktárak létesültek a helyükön. A területen számtalan Art&Design iskola kezdte meg a működését, amelyek kreatív módon hasznosítják újra a régi gyárépületeket.
A régi gyárépületek egy része ma történelmi műemléknek minősül és védettséget élvez. Ilyen az Emilio Heydrich kubai-német kereskedő által építtetett ‘Factory Hispania SA’ épülete, vagy a Josep Graner katalán építész által 1923-ban épített ‘Valls, Teixedor i Jordana’ épületegyüttese.
A Poblenou az egyik legélénkebb, legnyüzsgőbb életet élő negyede a városnak: lehetőség van fürdőzésre, másrészt bevásárló-központok, bárok és éttermek széles választéka települt meg itt. A területen található lakások ára drámaian emelkedett, aminek legfőbb oka a nyugalom, a turisták számának – viszonylagosan – alacsony száma.
Poblenou nevezetes épületei a Torre Agbar (Jean Nouvel munkája), a Herzog&de Meuron’s Forum Building ill. az ME Barcelona Hotel (Dominique Perrault munkái) magas épületei. Számtalan park található itt: Parc de Diagonal Mar, Parc Central del Poblenou, Parc del Poblenou, Parc del Forum. Egyik központi tere a Plaça de les Glóries Catalanes; ill. sok híresség nyugszik Barcelona egyik legrégebbi temetőjében, a Poblenou Cemetery-ben.
– Provençals del Poblenou
– Sant Martí de Provençals: Az egykori önálló település, Sant Martí de Provençals központi része volt ez a negyed, amely mai kiterjedésében megközelíti az akkori falu nagyságát. Az 1950-es évekig a területet mezők, vidékies házak uralták, központban a l’Església Sant Martíval, azaz a Szent Márton-templommal.
– La Verneda i la Pau: Az 1950-es évekig ezt a részt is mezők és vidékies házak uralták, mint a ‘Can Planas’, ‘Can l’Arnó’ vagy a ‘Can Cadena’. Ettől kezdve azonban, mint a legtöbb külvárosi rész, erőteljes átalakulásnak indult: magas házak, szolgáltató egységek, vasút- és metróvonalak, közlekedési csomópont kiépítése. Az utóbbi években folyamatos fejlődésen, átalakuláson ment/megy keresztül ez a rész is.
– La Vila Olímpica del Poblenou: a negyed átalakulása az 1980-as évek végén kezdődött, miután Barcelona elnyerte az 1992-es nyári olimpia rendezési jogát. Ekkor az addigi utca- és városkép alapvetően megváltozott: addig egy ipari körzetnek számított, de ezeket kisajátították, a lakó- és gyárépületeket elbontották (pl. a Fábrica Foret épületét), hogy a helyén építsék fel az olimpiai falut, az egyéb olimpiát kiszolgáló épületeket, hoteleket. Az Olimpiai Falut Oriol Bohigas, David Mackay és Albert Puigdoménec tervezte.
A negyed nevezetessége a Frank Gehry által tervezett és megálmodott ‘Aranyhal’ (‘Peix d’Or’), a Casino Barcelona, ill. a ‘Hotel Arts’ ill. a ‘Torre Mapfre’ két tornya. A negyedhez több strand is tartozik, mint pl. a Platja Bogatell tengeri fürdőző szakasza.

Catalunya triomfant!!!