Egy hagyományos katalán eseménysorozat, amely a nyári napforduló idején kerül megrendezésre, s amelynek elsődleges célja a katalán nemzeti identitás erősítése, elmélyítése, fejlesztése. 1955 óta minden évben megrendezik június 22. és 23. közötti éjszakán.
A Canigó maga egy hegy a Pireneusokban, Franciaország területén, Észak-Katalóniában Conflent és Vallespir között, keleten Taurinya, nyugaton Vernet határolja. Magassága 2784 méter a csúcsnak, amelyet Pica del Canigó vagy Pico de Balaig néven említenek a földrajzi szakkönyvek. A Pireneusok egyik legmagasabb pontja, amelyet először III. (Nagy) Pere [Péter, aragón király, barcelonai őrgróf, 1276-1285) mászott meg először a legenda szerint, 1285-ben, halála előtt.
A Canigó-hegy szimbolikus jelentőségű az egész katalán nép számára, amelynek az újbóli felfedezésére a XIX. század utolsó harmadában, a “katalán Renaixença” idején került sor, elsősorban Jacint Verdaguer i Santaló (1845. május 17. Folgueroles, Katalónia – 1902. június 10. Vallvidrera, Katalónia) katalán költő jóvoltából. A Canigó-hegy lábánál két kolostor fekszik: az egyik a Szent Márton-kolostor, a másik pedig St. Michael Cuixá néven ismert. A Szent Márton-kolostorban vannak eltemetve II. Guifré de Cerdanya gróf (970 k. – 1050.) földi maradványai, ezáltal a katalánok egyik ismert zarándokhelye lett.
A Flama del Canigó, magyarul “Canigó lángja” a nyári napéjegyenlőséghez fűződő rituálé, amely jól illeszkedik a további hagyományos ünnepségsorozatokhoz, mint pl. a ‘festes del foc del solstici d’estiu Pireneus’, a ‘falles d’Isil’, Alins, Durro, Vilaller, Barruera, Pont de Szert i Andorra vagy a Val d’Aranban zajló ‘crema d’eth Haro’ ünnepekhez. A Canigó egy vallási ünnep, megtűzdelve népi hagyományokkal, amelyek még a kereszténység felvétele előtti időkből származó rituálékat foglal magában, s ezen a hétvégén átfogja az egész katalán nemzetet D-Franciaországtól, Katalónián át, egészen Valencia tartományig, ahol katalánok élnek.
Eredete 1955-re tehető, ami az Arles-sur-Tech faluban élő Francesc Rise által jött létre, s indult hódító űtjára, ihletője pedig Jacint Verdaguer ‘Canigó’ című verse (1886) volt. Arles-sur-Tech Vallespir megyében, Észak-Katalóniában, Franciaország területén fekszik, amely azonban a történelmi Katalónia része. A cél az volt, hogy Szent Iván éjszakáján, megtestesítve a katalán nemzet egységét, összefogását, égő tűzzel, égő fáklyákkal, tábortűzzel, amik végigfutnak a katalánok lakta területeken. Ez egy kollektív kiállás a katalánok jogai, szabadsága, önállósága mellett.
1955 és 1966 között a Flama csak Franciaország katalánok lakta területeit lengte be, hiszen Spanyolországban ekkor még Franco falangista diktatúrája működött, aki tűzzel-vassal irtott mindent, ami katalán volt. 1966-ban azonban átlépte a francia-katalán határt, s az egyik “legkatalánabb” városkában, Vic-ben is meggyulladt. A következő években lopva, titokban, föld alatti mozgalmakban kezdték ápolni a ‘Flama del Canigót’, amivel a hithű katalánok komoly büntetést vállaltak ezzel. Azonban a katalán nemzet szabadságvágya erősebb volt mindenféle elnyomásnál, és az 1970-es évek elejére Valencia katalánjaihoz is elérkezett ‘Canigo lángja’. A diktátor halála után egyre több katalán szervezet karolta fel a tűz meggyújtását, és végig vezették egész Katalónián; jelenleg az Ómnium Cultiral egyesület égisze alatt rendezik meg minden évben, szinte az összes katalánok lakta terület egészén D-Franciaországtól Valenciáig bezárólag.
Maga a rituálé minden év június 22-ét megelőző hétvégén kezdődik, amikor a “Cercle de Joves” túracsoport tagjai felmennek a Perpignan-i vár kupolájába, ahol egész éven át ég “Canigo lángja”, itt meggyújtják a fáklyájukat. Ezt követően a fáklyával megmásszák a Canigó-hegyet, s az annak a csúcsán álló máglyát – különféle rituálékkal egybekötve – meggyújtják a megújult ‘Flama’-val. A máglyát a hegycsúcson álló vaskereszt közelében állítják fel, majd gyújtják meg. Itt körbetáncolják a máglyát, az “új tüzet”, majd a túracsoport tagjai, meggyújtva saját fáklyájukat, leereszkednek a hegyről, és Katalónia különböző pontjaira gyalog, kerékpárral, autóval, az Ebro-folyón kajakkal, elviszik a tüzet. A cél az, hogy Szent Iván napjának estéjére minden olyan területre, városba, helységbe odaérjenek, ahol katalánok élnek, s az új tűzzel meggyújthassák az ott felállított máglyákat, és a napéjegyenlőség éjszakáját már az új tüzet táncolhassák körbe.
Minden évben Katalónia Parlementje is megkapja az új lángot, amit Szent Iván-éj előtti órákban meggyújtanak intézményi ünnepségek közepette, a katalán nemzet politikai, társadalmi, kulturális vezetőinek a jelenlétében. Mára az egész rendezvénysorozatot az Ómnium felügyeli, s a feljegyzések szerint ezen az éjszakán több, mint 3000 helyen ég ‘Canigó lángja’ – kifejezve a katalán nép egységét, szervezettségét, együvétartozását.
Jacint Verdaguer: Canigó (1886)
1898. Verdaguer: Canigó
A Canigó Katalónia alapítóverse. Sokat elárul a korai középkorról és a mórok és a terület visszahódítását szorgalmazó keresztények háborúiról. A háborúról szóló rész sokban hasonlít a La chanson de Rolandra. Azonban ez a mű nem csupán hős-történet, hanem emberi tragédia is. A legrosszabb dolog, amit ember tehet önszántából, dühből, az az, mikor meglök egy másikat, aki ennek következtében lezuhan a hegyről és meghal. Ez az emberi tragédia: hogyan lehet megemészteni egy ilyen szörnyű veszteséget? Ez a probléma legalább olyan sokrétű, mint az élet maga.
A műben olyan klasszikus vonások is megjelennek, mint az intertextualitás. Az ifjú Gentil nem engedelmeskedik, mert fiatal. Mind ilyenek vagyunk fiatalon. Felmegy a hegy tetejére, abban reménykedve, hogy a tündérek segítenek neki megtalálni a választ arra a kérdésre, hogy hogyan lehetne együtt szerelmével, akitől el van tiltva. Ez olyan, mint a Rómeó és Júlia. Gentil szerelme egy pásztorlány volt. Nemesként nem vállalhatta fel ezt a románcot. Itt jelenik meg az intertextualitás: legyen szerelmével és tagadja meg családját, pont mikor szükség lenne rá, mert támadnak a mórok? Valamint egy másik: mikor Tallaferro megtudja, hogy testvére a felelős Gentil haláláért, elsőre legszívesebben fogná kardját és “igazságot szolgáltatna”. Mint látjuk, a vers több alapvető eleme is megegyezik más művek bizonyos részeivel. Valamint van a műnek egy ideológiai olvasata is, hiszen alapítóversként egyfajta eredettörténet is. A vers egy emberről szól, egy igaz katalánról. Fontos megjegyezni, hogy a vers írója, Jacint Verdaguer akkor költötte a művet, mikor a katalán nép hanyatlásban volt. Továbbá, jelentős a mű azért is, mivel vers és nem novella vagy színdarab. A Canigó a klasszikus költészet része, csakúgy, mint Milton, Spenser, vagy a régi görögök, és, mint a többi klasszikus, ez a mű is sokban kapcsolódik a görög kultúrához.
