Egyszerű laikusként nem is gondolnátok, hogy a Katalán és a Magyar Nemzet történelme mennyi, de mennyi hasonlóságot, párhuzamosságot mutat. A X-XI. század mindkét nemzet esetében az állammá, a közigazgatási-politikai-vallási egységgé szerveződés időszaka volt: Magyarországon az Árpád-dinasztia hatalma erősödött meg, míg Katalóniában Barcelona grófjainak a hatalma. A XIV. század középső-utolsó harmadában itt is, ott is a virágkorát élte az állam: Magyarországon Anjou Károly Róbert és (Nagy) Lajos uralma idején, Katalóniában IV. Péter királysága idején. A XVII-XVIII. század fordulójának eseményei mindkét régióban fontos, döntő változásokat hoztak. Majd a XIX. század utolsó harmada Magyarországon a dualista berendezkedés által generált gazdasági-kulturális-társadalmi „boom” időszaka volt, amit Katalóniában a „Renaixença” időszakával lehet párhuzamba állítani. A XX. század jelentős részét pedig mindkét részen a diktatúrák jellemeztek, majd az ezt követő politikai átmenet nehézségei.
A magyar és a katalán történelem két ponton gyakorlatban is keresztezte egymást. A második alkalom 1235-ben következett el, amikor I. Jakab aragón király, Barcelona grófja feleségül vette Árpád-házi Jolánt, II. András magyar király leányát. Az első pont pedig, amikor e két nemzet találkozott egymással, a X. század közepe volt, ami mindkét rész esetében még az államiság előestéjének történése volt. A magyarság már letelepedett a Kárpát-medencében, laza törzsszövetségben élt egymással, de még tevékenyen „űzték” az addig megszokott kalandozó életmódot. Így keveredtek el a magyarok 942 nyarán egészen Hispániáig, ahonnan azonban kevés sikerrel a hátuk mögött, kénytelenek voltak távozni, miután a katalán haderők megfutamították őket.
Erről az eseményről Luidprand cremonai püspök annales-e tudósít. Antapodosis c. műve V. könyvének 19. caputjéban a magyarokra vonatkozóan a következő történetet meséli el. Magyar fordításban ez a következőképpen hangzik.
Ebben az időben Hugó király a magyarokkal békét kötött, miután 10 mérő pénzt adott nekik; őket pedig – kezeseket kapván – Itáliából kiűzte, s vezetőt adván nekik, Hispániába irányította őket. Minthogy pedig Hispániába és abba a városba, Córdovába, amelyben a ti királyotok [ti. a mór kalifa] tartózkodik, nem érkeztek meg, annak az volt az oka, hogy három napon át víztelen és szárazságtól kietlen vidéken vonultak át; s úgy gondolván, hogy ők maguk és lovaik is a szomjúságtól fognak elpusztulni, a Hugó által nekik átengedett vezetőt halálra ütlegelték, és gyorsabb iramban, mint ahogy oda elmentek, visszafordultak.
A kalandozó magyarok útvonalai
A magyar történetírás tudott ugyan erről az eseményről, azonban sokáig nem voltak kézzel fogható leírások róla. Kezdetben voltak olyan feltevések, hogy a magyarok már 924-ben megjelentek Hispániában, erről azonban nem volt írásos feljegyzés. Ebbe a homályos elképzelésbe tört utat magának a tény, miután előbb napvilágra került Luidprand latin nyelvű annales-e, ill. a legnagyobb arab történetíró, Ibn Hajján (997-1076) műve (‘A más arab szerzőktől kivonatolónak könyve’). Ezen mű Hispánia arab fennhatóság alatt álló részeinek történetét meséli el 711-976-ig; ebből az V. könyv szól Abd al-Rahman kalifáról (912-961), a legnagyobb mór uralkodóról. És ebben a részben ír a magyarok hispániai kalandozásáról, amit aztán egy másik arab histórikus műve is megerősített.
A magyar sereg 942. június 10. táján tört be a Pireneusi-félszigetre, katalán területre. Ezt a következő adatok bizonyítják. Ibn Hajján szerint Lleida város ostromához július 7-én kezdtek a magyarok, s ez nyolc napig tartott, és sikertelenül ért véget. Ezután eltávoztak és visszavonultak, miközben Ibn Yahya barbastrói kormányzót magukkal cipelték, mint foglyot. Majd július 27-én – kiváltás révén – Barbastro (Aragónia, Huesca tartomány) város ura kiszabadult a magyarok fogságából. Ez egyébként nyilvánvalóan még Hispániában katalán területen zajlott le a határon. Ez az időpont azért tekinthető hitelesnek, mert Ibn Hajján azt is közli, hogy a kormányzó összesen harminchárom napig volt a magyarok foglya. Ez azt jelenti, hogy június 25-én esett fogságba, amit viszont egy másik arab forrás határozottan igazol. Udzri, a 11. századi mór szerző, aki egyébként a korabeli teljes kútfőanyagban egyedül nevezi mágusoknak a kalandozó magyarokat, művében elmondja: Ibn Yahya kormányzót június 25-én ejtették foglyul a magyarok, akit azután egy kereskedő ezer mitkal összegnyi pénzért váltott ki a fogságából. Július 15-től tehát – négy naponként egy-egy pihenőnapot számítva – két-három pihenőnappal együtt július 27-ig mintegy tizenkét-tizenhárom nap alatt jutottak vissza a magyarok a Lleidától kb. 300 km-re fekvő északi katalán határvidékre.
Barbastro – utcarészlet
Az adatok alapján arra lehet következtetni, hogy Al-Andalus felső végein, az arab határvidéken Lleida mellett más jelentősebb városok ostromlásával és kifosztásával is megpróbálkoztak a magyar kalandozók. Ha ugyanis feltételezzük, hogy június 25-én már el is távoztak Barbastro alól, és Huescához vonultak, majd onnan tértek vissza Lleidához július 7-én, akkor ezt a – mintegy 170 km-es – távolságot egy-két napi pihenő közbeiktatásával maximum hat-hét nap alatt tették meg. Ily módon július elején a hónap hetedik napjáig üresen áll legalább öt nap. Valószínűleg ezt az időt először Barbastro, azután Huesca és másik három város eredménytelen ostromával töltötték a magyar sereg katonái. E városok megtámadására röviden Ibn Hajján is utal. A sorozatos kudarcok nyilván alaposan megtépázták a magyarok harci lelkesedését. Rossz kedvük akkora volt, hogy – Liudprand tudósítása szerint – dühükben a Hugótól kapott kalauzukat a visszavonuláskor halálra korbácsolták.
Az utat társzekereik, váltólovaik és foglyaik kíséretében tették meg, hiszen érkezésükkor és visszavonulásukkor is zsákmányoltak, és foglyokat ejtettek. A latin nyelvű helyi források szerint útjuk során számos katalán helységet (falut, várost), kolostort, templomot és tanyát feldúltak és kiraboltak. Erre a zsákmányoló dúlásukra utal Ibn Hajján is: a magyarok támadása „Katalónia felől jött. Amerre csak ott elvonultak, mindenkit leigáztak.” Maqdisi arab szerző alábbi megjegyzéséből szintén ez derül ki. „A turkok [magyarok] egy lovaskülönítménye betört Andalúzia [a mór kalifátus] határvidékére, ott foglyokat ejtett, és elhajtotta a szabadon legelő jószágokat.”
A fenti adatok alapján szerintünk a nagy hispániai magyar hadjárat kb. 942. június 10. és július legvége között zajlott le, s a kalandozók július-augusztus fordulóján a korábbi útvonalon érkeztek vissza a Hispánián túli, a Pireneusoktól északra elterülő – ugyancsak katalán – vidékre, ahol a rájuk támadó egyesült katalánokkal még ütközetet kellett vívniuk, amely a magyarok súlyos vereségével végződött. Mindezek nyomán megállapítható: a hadjárat 942-ben nem egy hónapig, hanem több mint másfél hónapig tartott.
