Az alábbi kulturális cikkben – cikksorozatban katalóniai, de főleg barcelonai látványosságokról, épületekről, olvashattok. A képes beszámolók segítségével bemutatom egy-egy épület, látványosság múltját, megrendelőjének élettörténetét, az épületek külső és belső művészeti értékeit, jelenlegi hasznosítását. A cikksorozat második részét olvashatjátok, az elsőt a linkre kattintva ismerhetitek meg! Kellemes szórakozást, jó olvasást mindenkinek!
Casa Pomar
A ‘Pomar-ház’ egy modernista épület Barcelonában, a carrer de Girona 86. szám alatt, amely lakóháznak épült és akképpen is funkcionál azóta is. Az épületet a „Renaixença” kiváló katalán építésze, Joan Rubió i Bellver tervezte, aki Antoni Gaudí tanítványa volt. A lakóház 1904 és 1906 között épült fel.
Az épület egyik látványosságát a szűkössége adja, hiszen nagyon kevés hely állt rendelkezésére Rubiónak az építéshez. A keskeny homlokzat másik látványos elemét az első emeleten látjuk, ahol a homlokzat síkjából kiugró, összetett ablakszerkezetet csodálhatunk meg. Az ablakpárkány gazdagon díszített és látványos megmunkálással készült el. A harmadik látványos elemet a tetőtérnél kialakított, ún. íjablakok jelentik, amelyek neoreneszánsz stílusban készültek el. Az íjablak üvege festett üveg, körülötte a homlokzatot zöld kerámialapokból rakta ki a mester. A közbülső emeletek ablakai előtt kilépő van, amelyet kovácsoltvas zár le.
Casa Pere Company
Egy modernista épület Barcelonában, amely a carrer de Casanova és a carrer de Buenos Aires utcák kereszteződésénél áll. Az épület 1910-11-ben épült Josep Puig i Cadafalch katalán építész tervei alapján, Pere Company i Molins megbízásából. Pere Company és felesége, Maria Company a Grácia-negyedben éltek ekkor, akik megvásárolták a telket és az azon álló faházat. 1901 és 1911 között Cadafalch sok hasonló, rusztikus házat újított fel és alakított át, az eredeti alapterület, alapok és falak meghagyásával. A házat kívülről urló fehér szín, a fehér stukkók nagyon jól illeszkednek a katalán építész ekkori munkáira, amelyet a szakirodalom Cadafalch „fehér korszakaként” ír le.
Az épület eredetileg is négyszögletet bezáró alapterületű volt, amely alagsorból, fogadószintből, két emeletből és a beépített tetőtérből áll. Az eredeti tervek szerint négy homlokzatból állt volna, azonban a szomszédos épületek miatt, csak kettő került kiemelten díszített megjelenésűre. A ház mögött kis kiterjedésű kert található, a házba a carrer de Buenos Aires felől lehet belépni, az ajtóhoz kőlépcsőn át vezet az út. A fehérre meszelt falat zöld színű zsalugáterek, kovácsoltvas-erkély és festett mozaikok teszik színesebbé, amely aztán nyeregtetőben ér véget. A carrer de Casanova felőli homlokzatos klasszicista stílusú graffiti ill. girlandok találhatók. Az ablakok és az erkély kovácsoltvas-munkáit Manuel Ballarín készítették.
A ház 1911-1920 között a Pere Company-család tulajdonában volt, majd eladásra került, és az új tulajdonos Dolors Catarineu lett, aki Enríc Sagnier-t kisebb átépítési munkákkal bízta meg. 1928-ban a Manufacturas Rosal székhelye, a rosal-család tulajdonába került. A polgárháború kezdetén a szindikalista vezetés elkobozta, és köztulajdonba vette, és az Általános Közrend Rendőrségének Technikai Laboratóriuma kapott benne helyet. 1940-81 között a Dr. Melchior Colet nőgyógyászati Klinika működött benne, végül 1982 elején a katalán Generalitat tulajdonába került, és Samaranch NOB-elnök közbenjárásával, sportmúzeum létesült benne. Jelenleg is ezt a funkciót látja el, a katalán kormány tulajdonlásával.
Lampadaire de la plaça Reial
Ha elindulunk a Ramblán a Kolumbusz-szobor irányából, nem sokat kell mennünk, és jobbra betérhetünk Barcelona egyik leghangulatosabb terére, amely a Plaça de la Reial nevet viseli, de a Plaça Garibaldi néven is ismert. A tér közepén egy díszes szökőkút áll, a tér épületei pedig a katalán modernizmus jegyében épültek a 19/20. század fordulóján. A tér éjszakai fényeiről pedig egy érdekesen, látványosan díszített lámpatestek gondoskodnak, amelyeket nem más tervezett, mint Antoni Gaudí, a katalán ‘Renaixença’ egyik legnagyobb alakja. Ezek a lámpatestek voltak Gaudí első munkái azt követően, hogy megszerezte építészi oklevelét, s elkezdett dolgozni Barcelonában.
1879-ben, miután megszerezte építészmérnöki diplomáját, és elkezdett dolgozni – Josep Fontseré i Mestre mellett – a Ciutadella Park bejáratán, kapta a megbízatást Barcelona Város Önkormányzatától, hogy tervezze meg a Plaça Reial lámpatestjeit. Gaudí két különböző lámpatest-modellt tervezett, három- és hat lámpakarral. Ezek közül a hatkaros megoldás nyerte el a városi ítészek tetszését, s ezek kerültek felszerelésre is. A lámpatestek kőalapon nyugszanak, amelyből kiemelkedik a bronz tartóoszlopa a lámpatesteknek, amely aztán Mercur istennő kovácsoltvas-sisakjában végződik. Az oszlopot Mercur istennő sisakjával két – stílizált – tekergő kígyó köti össze, ami az ún. hírnökbotot (Caduceus) öleli körbe. Az ókori római mitológiában a Caduceus hordozója volt Mercur, aki a görögöknél Hermész istennek felel meg. Ezt jelenítette meg nagyon hatásosan Gaudí ezekben a hatkaros lámpatestekben, amelyeket 1889-ban avattak fel a Plaça Reaialon.
A háromkarú lámpatestek sem mentek veszendőbe, azok 1890 óta a Pla de Palau épülete előtti teret díszítik.
Casa Malagrida
Modernista épület Barcelonában a Passeig de Grácia 27. szám alatt, amelyet 1905 és 1908 között építtetett Manuel Malagrida i Fontanet dohánygyáros. Az épület terveit Joaquím Codina i Matalí készítette el, s ezek alapján került megépítésre. Manuel Malagrida Argentínában élt sokáig, itt tett szert hatalmas vagyonra, és hazatérése után adott megrendelést a többszintes lakóház megtervezésére és felépítésére. Jelenleg helyi építészeti védelem alatt áll és Katalónia egyik kiemelt műemlékének számít.
Az épület öt szintből áll: a fogadószintből, három emeletből és a beépített tetőtérből, amelyet egy szépen díszített tetőzet zár le, tetején egy kovácsoltvas-elemmel. Az első emeleten ívelt és gazdagon díszített manzárd-szobák helyezkednek el, amelyek az épület síkjából is kiemelkednek. Függőlegesen három részre tagolódik, miközben a 3. emeleten négy ablak került kialakításra.
A fogadószintre tágas kapun léphetünk be, ahol egy nagy légterű, egybefüggő terem került kialakításra. A kapuzat két oldalán egy-egy oszlop áll, amelynek tetejét egy-egy madár díszíti: a pireneusi sas Spanyolországot testesíti meg, míg az Andok kondorkeselyű Argentínát szimbolizálja; utalva ezzel az építtető származására. A két madárszobor Pere Ricart i Marés munkája. A fogadóteremben egy-egy mellszobor látható: az egyik Kolumbusz Kristófot ábrázolja, a másik Bartolomé Mitre tábornokot. Az emeletekre egy széles, gazdagon díszített kőkorláttal ellátott lépcsőkön lehet feljutni, amelynek kiindulópontja egy díszes márványoszlop. Az első emeletet manzárd-szobák uralják, míg a második emeleten, kovácsoltvas-korláttal szegélyezett erkélyek kerültek kialakításra. A belső terek fényét a nagy kiterjedésű tetőablak biztosítja, miközben a homlokzati ablakok ólomüvegből készültek. Az épület kívülről és belülről is gazdagon díszített, nagy része megmaradt eredeti formájában, még az átépítések, restaurációk során is. Magát az épületet egy négyoldalú kupola zárja le, tetején egy kovácsoltvas-díszítménnyel.
Casa Comalat
A Casa Comalat egy modernista épület Barcelona egyik forgalmas sugárútján, az Avinguda Diagonal 442 szám alatt. Az ‘art nouveau’ stílusban épült lakóházat Salvador Valeri i Pupurull (1873-1954) tervezte, és 1906-11 között készült el. Az épület hátsó homlokzatát a carrer de Corsica 316. szám alatt lehet megtekinteni. A lakóépület megrendelője Joan Comalat Aleñà volt, aki a vagyonát a zálogházának köszönhette.
A Diagonal felőli főhomlokzata kőből készült, amelyen a késői modernizmus stílusjegyei figyelhetők meg: a fogadószintet a kovácsoltvas-ajtón keresztül lehet megközelíteni. Maga a homlokzat nem sík, hanem hullámos vonalak uralják, amelyek nagyban hasonlítanak a Casa Batlló vonalaihoz. A homlokzatot 12 erkély uralja, amelyet különféle faragott díszítőelemek tesznek látványosabbá. Az első emeletet egybefüggő erkélyrendszer uralja, ami a további emeleteken megszakad, s a lakóház egy kupolában végződik. A homlokzaton végigfutó korlát kovácsoltvasból készült. A felsőbb emeleteken a homlokzatot zöld mázas kerámiák díszítik, körülötte pedig kőfaragványok emelik a homlokzat szépségét. A tornyot ugyancsak ezek a kerámialapok díszítik.
A carrer de Corsica felőli homlokzatot teljes egészében színes kerámialapok uralják, amely Lluís Bru i Salelles művész munkái. Ez a homlokzat is hullámos, az ablakok boltívei fából készültek, amelyeket redőnyökkel láttak el. Az épület belseje legalább annyira gazdagon díszített, mint a Casa Batllóé, azonban a látogatók számára ez nem csodálható meg, mivel a belsejébe nem lehet belépni.
Escoles de la Sagrada Família
A Sagrada Família Iskolák (katalánul: Escoles de la Sagrada Família) épülete 1909-ben épült fel Antoni Gaudí katalán építész munkájaként. Az épület a Sagrada Família bazilika közvetlen közelében épült. Egy kis iskola működött benne, ahol a bazilika építésén dolgozó munkások gyerekei részesültek oktatásban. Azonban nem csak nekik adatott meg ez a lehetőség, ugyanis a szomszéd negyedekből is érkeztek ide gyerekek, főleg a szegényebb társadalmi rétegben ragadt családokból. Az oktatást Magin Espina Pujol matematika tanár vezette, aki jó barátja volt Gaudínak. Fotója ma is megtekinthető az épületben.
Az épület egy 10x20m-es téglalap formájú alapon fekszik és tartalmaz három osztálytermet, egy várótermet és egy kápolnát. A falak és a tetőzet hullámzó alakban díszelegnek, ami azt a látszatot kelti, hogy fényes a hely. Az épület etalonként szolgált számos tervező számára, ugyanis egy építészeti mestermű, ugyanakkor rendkívül egyszerű, tartós és egyedi. Hullámzó formáját olyan építészek is átvették, mint például Le Corbusier, Pier Luigi Nervi, Felix Candela és Santiago Calatrava.
Az épületet a San Joséban rendezett Devout gyűlésen alkották meg, amit Josep Maria Bocabella vezényelt le, aki egyben a Sagrada Família bazilika alapítója is. Az épület megépítését Gil Parés javasolta, aki a Sagrada Família első plébános papja volt, emellett pedig tanított is, egészen 1930-ig. Pályafutása elején az Andrés Manjón nevelési módszerét alkalmazta( ő alapította az Ave Maria de Granada iskolát), majd 1915-től a Montessori metódust alkalmazta. Az iskolát 1909, november 15-én avatta fel a barcelonai püspök, Juan José Laguarda y Fenollera.
Az intézmény súlyos károkat szenvedett a spanyol polgárháború idején, később újjáépítették. 1940-ben Doménic Sugrañest azzal vádolták, hogy nem fektetett be eleget, nem gondolkodott a megbízható és biztonságos alapanyagokról és munkálatokról, aminek következtében az épület összeomlott. 1943-ban Francesc Quintana építette újra. 2002-ben, a még mindig épülő templom helyet igényelt, így az épületet megint elbontották és áthelyezték a templom déli oldalára, a Sardenya és a Mallorca utcák közé.
Casa Ferrán Guardiola – Casa Xina
Az art deco és a katalán modernizmus stílusjegyeit viselő épület Barcelonában a carrer del Consell de Cent és a carrer de Muntaner utcák sarkán. Az épület a Guardiola-család megrendelésére készült, tervezője és kivitelezője a család egyik tagja, Joan Guardiola, valenciai katalán építész, aki testvéreivel – Ferránnal és Salvadorral – együttműködve építette azt fel. Az épület 1929-ben készült el, jelenleg a Katalán Építészeti Örökségvédelmi Hivatal védelme alatt áll. Stílusában a szecesszió, az art deco jegyei köszönnek vissza.
Az épületnek gyakorlatilag három homlokzata van: egy a carrer de Muntaner utcára néz, egy a carrer del Consell de Cent utcára, a harmadik pedig a két utca keresztezésében található térre. Az épület alaprajza sokszögletű, amely egy földszintből, egy fogadószintből, egy főemeletből, négy emeletből, tetőtérből és padlásból áll. Az épületegyüttesnek két főbejárata van, amelyek a két utcára nyílnak, s mindegyik bejárathoz egy-egy lift ill. lépcsőház tartozik, viszont az emeleteken az átjárás biztosított: belül egybefüggő gang fut körbe mindegyik emeleten.
Az épület teljes homlokzata 15 függőleges síkra bomlik, amelyek szabályos ritmusban követik egymást, axiális kompozíciót képeznek a homlokzati törésvonalak középpontjától. Az épület vízszintesen három részre bomlik.
Az első részt a földszint és a fogadószint alkotja, ahol a nyílásokat hatalmas kőoszlopok övezik, ión oszlopfővel díszítve. A főbejáratok nagy méretűek, keleties díszítőelemekkel van ellátva, míg az üzletek nyílásai kisebbek és kevésbé díszítettek.
A második részt a négy emelet alkotja, amelyeket kívülről erkélyek uralnak, amelyek kovácsoltvas-korláttal vannak ellátva. Az első három emelet erkélye egybefüggő, míg a negyedik szinten önálló erkélyek kerültek kialakításra. A falat ezeken a szinteken sárgás stukkó díszíti, amelyek stílizált, vörös színű geometriai és növényi elemeket formáznak.
A harmadik szintet a tetőtér, a padlás ill. a főhomlokzatból kiemelkedő toronyszerű tetőzet képviseli. A torony az épület koronája, amelyet két oldalt két oszlop tart, amely monumentális csúcsban végződik.
Casa de l’Ardiaca
Egy sajátos épület Barcelonában, a Gótikus-negyedben a Santa Eulalia katedrális közvetlen szomszédságában, amelyben jelenleg Barcelona Város Történeti Levéltára működik. Maga az épületegyüttes a XII. században épült, közel abban az időben, amikor a mellette álló katedrális. A gótika idején épült részt mutatják a vastag, régi falak, amelyek között akkoriban a katedrális főesperese, az ‘Archidiácono’ élt, és a hivatala működött. Innen származik az épület mai elnevezése is.
A történelem folyamán több alkalommal is átépítették, amik közül az egyik legjelentősebb a XVI. században történt Lluís Desplá i d’Orms által. Ezen átépítés után vált az épület olyan kinézetűvé, mintha egy kastély lenne:nyitottabb külső homlokzat, reneszánsz dekoráció, szabad terű belső udvar, galéria, lépcső és az udvar közepén álló szökőkút is ekkor készült el, amelyen minden évben Úrnapján megcsodálható a Katalóniában ekkor szokásos nevezetesség, a ‘tojások tánca’ („l’ou com balla”).
Az épületet 1870-ben az egyház eladta, és Josep Altamira tulajdonába került, aki Josep Garriga építészt bízta meg az újabb átalakításokkal. Az átépítés során a Casa del Degával egybenyitották az udvarát, ami által egy összefüggő, nagy belső tér jött létre. 1895-ben az épület a Barcelonai Ügyvédi Kamara székhelye lett, akik 1902-ben megbízták Lluís Doménech i Montanert, a kor kíváló katalán építészét, a külső dekorációk, díszítő elemek elkészítésével. Ő készítette el a főhomlokzaton található híres postaládát is. Ezt a postaládát talán kevesen láttak még eddig, de érdekes szimbolikus jelentéssel bír! Az öt fecskét és egy teknőst ábrázoló alkotás Louis Domènech I Montaner munkája, aki azt a magyarázatot fűzte hozzá, míg a fecskék az igazságot képviselik, akik magasan szárnyalnak, addig a teknős a bürokrácia és szabályozások nehézkességét jeleníti meg. Azt is mondják, aki a teknős megsimogatja, annak szerencsét hoz!
Az épület 1920-ban Barcelona Városi Tanács tulajdona lett, ahol 1921-ben a város történeti Levéltárát helyezték el. Ekkor belső átépítéseket végeztek el rajta, hogy az új funkciójának minél jobban meg tudjon felelni. Az ekkori munkákat Josep Goday irányította, és Agustí Duran i Sanpere segédkezett neki.
Casa Bruno Cuadros – Casa dels Paraigües
Az épület helyi kulturális védettséget élvez Barcelonában, amely az „Esernyők Háza” (Casa dels Paraigües) néven is ismert, és a La Rambla 82. szám alatt csodálható meg. Az épület „őse” 1858-ban épült, amelyet 1883-ban újítottak fel, ill. építettek át Josep Vilaseca i Casanovas tervei alapján. Ekkor kapta az épület az eklektikus stílusú homlokzatát is.
Az épület trapéz alaprajzú, Barcelona Ciutat Vella kerületében áll, s az alábbi utcák határolják: la Rambla, a Pla de la Boqueria, a Carrer del Cardenal Casañas és a Passatge d’Amadeu Bagués. Három homlokzattal rendelkezik, három különböző utcára nézve, a főbejárat a La Rambla felől található. A homlokzat érdekessége a mindhárom homlokzaton végigfutó mezzanine, ami az első szintet öleli körbe. Az épület három emeletből és egy beépített tetőtérből áll.
A ház homlokzatai függőleges tengelyekben szimmetrikusak: a bejáratok, majd az emeletek ablakai egy vonalban helyezkednek el. A legfelső emelet ablakai kisebb méretűek az alatta lévőknél. Az épület felül habarccsal összeillesztett stukkókban ér véget. Noha az épület uralkodó stílusa a modernista eklektika, bizonyos elemekben utalást találunk az ókori Egyiptom és a hagyományos japán építészetre. A földszinti portálok fából készültek és festett ablakok díszítik, amelyeket polikróm japán motívumok díszítenek kék, fekete, piros és arany színű árnyalatokkal. Ezeket a kirakatokat egy hamis pagodatető alakú karnis zárja le. Az első emeletet kívülről uraló mezzanine mögött négyszögletes ablakok találhatók, amelyek polikróm fából készült díszítéssel láttak el, hasonló színvilággal, mint a fogadószint esetében. Az ablakok alatt női karakterek láthatók esernyővel a kezükben, s innen kapta az épület az „Esernyők Háza” elnevezést is. Ezeken is a japán művészet hatása figyelhető meg.
A második és a harmadik emeleten nagy nyílású ablakok találhatók, melyeket erkély zár le, melyek öntött vasból készültek. ennek az emeletnek a leglátványosabb alkotóeleme egy nagy méretű japán polikróm cink-sárkány, amely a Rambla irányába néz és kezében egy bambuszt idéző vaslámpát tart. A sárkány alatt egy cinkből készült esernyő jelzi, hogy az építtetője milyen kereskedelmi tevékenységet folytatott a XIX. században. Az emeleti ablakok között esernyőket, legyezőket szimbolizáló díszítőelemek láthatók, s teszik érdekesebbé az épület egészét.
Az épületet a bioscai (Segarra) születésű Bruno Cuadros i Vidal kereskedő építtette 1858-ban, aminek helyén egy kisebb ház állt, s amelyet 1854-ben kezdett el bérelni esernyő-, legyező- és kendőüzlete részére. Pár év alatt az üzlet kedvelt lett a polgárok körében, és kellő jövedelmet biztosított a számára, hogy egy teljesen új épületet építtessen a kis ház helyén. Ekkor egy három emeletes, tetőtér-beépítéses lakóházat húztak fel, amelynek felsőbb szintjein lakásokat alakítottak ki, s amelyet Cuadros ezt követően bérbe adott. Az épületet, s a fogadószint boltját 1888-ban Josep Vilaseca tervei alapján átépítették, és a külső ekkor nyerte el a mai megjelenését. Az orientalista stílusjegyeket egyértelműen a megrendelő kérésére helyezte el rajta Vilaseca. 1914-ben a homlokzati elemeket megtisztították. A polgárháború alatt az épület Carrer del Cardenal Casañas felőli oldalán egy bomba robbant fel, de szerencsére nem okozott komoly károkat az épületben. 1980-ban került újabb komoly felújításra sor, amikor a fogadószinten a Caja de Ahorros de Sabadell bankfiókja került itt elhelyezésre. Ekkor a fogadótér belső képét jelentősen átalakították.
