Katalónia fővárosában járva a turista sokféle látványossággal találkozik. Ezek közül a legnagyobb területet az utcák, terek, közparkok jelentik. Mégis, mintha észre se vennénk ezeknek a szépségeit, nyugtató hatását, mindazt a kellemes érzést, amit nyújtanak a Barcelonába utazóknak. Mindenki a Sagrada Familiát, a Camp Nou-t, a tengerpartot szeretné látni, vagy éppen Kolombusz szobrát. A parkok, zöldterületek szépsége mellett hajlamosak vagyunk elsétálni. Ezt a hiányt szeretné pótolni e rövid összefoglaló Barcelona köztereiről.

Parc Güell – 1914.

A Güell park Antoni Gaudí egyik mesterműve, a 17 hektáros terület a világörökség részének számít. A Parkot 1900 és 1914 között építették, eredetileg lakótelepnek szánták, ez a terv azonban meghiúsult, mert senki nem akart a parkban lakni, és a város sem támogatta az ötletet. Összesen két ház készült el, egyikre se lett vevő. Gaudí – Eusebi Güell javaslatára – beköltözött az egyik házba, s csaknem 20 évig a parkban élt, ez ma múzeum. A Güell Park Gaudí művészi mesterségének a hű tükörképe, a naturalista fázisának legszembetűnőbb alkotása: az építész a saját elképzeléseit és az organikus művészet elemeit vegyítette ebben az „alkotásában”. Igen, alkotás, mert ez olyan, mint egy tökéletesen megkomponált mű, amiben a növényzet s az ember alkotta tereptárgyak organikus egészet alkotnak. A megalkotásakor a geometria számos megoldását alkalmazta, amelyben a szabadság és a kreativitás nem ismertek határokat. A Güell Park mentes minden racionális geometriai vonaltól, az alkotó szabadságának tökéletes megnyilvánulása az egész terület. Ugyanazon elvek vezérelték e park kialakításakor, mint a Casa Milá vagy éppen a Sagrada Família megálmodásakor.

A Güell parkot nemcsak a virágai és dús növényzete teszi gyönyörűvé, hanem Gaudí szabadjára engedett fantáziája is. Belépéskor rögtön a portás tornyos házikója fogad, aztán láthatjuk az oszlopcsarnokot (itt lett volna a piac), a mozaikos sárkányt („El drac”), amely  a görög mondák szerint a vizek őre; a főteraszon Gaudí mozaikból rakott alkotását és a la Torre Rosát (magyarul vörös torony, itt lakott Gaudí).

Külön említést érdemel a Güell park híres padja, mely kígyószerűen kanyarog és mozaikkal van díszítve. S bár a pad nagyon hosszú, a kialakítása miatt mégis lehet privát beszélgetéseket folytatni, mert a kanyargás ügyesen leválasztja a teret. Salvador Dalí különösen imádta ezt a padot. Ez a pad alkotja a park központi, hangsúlyos részét, amely egyfelől terasz, másfelől pedig oszlopcsarnok is – az a kérdés, honnan tekintünk rá. A park létrehozásával Gaudínak az volt az elsődleges célja, hogy a város lakói számára legyen egy olyan zöldterület, ahol nyugodtan sétálhatnak, piknikezhetnek, s társasági életet is élhetnek. Mai szóval: egy rekreációs központ létrehozása vezérelte.

A park élővilága is nagyon sokrétű, főleg a madárfajok számára nyújt biztos életteret. Ezek közül kiemelkednek a Barcelonában nem őshonos papagájfajok széles skálája, emellett a kígyászölyv egyik legnagyobb katalóniai populációja is itt él. Érdekesség, hogy katalánul a park neve Parc Güell helyesen, eredetileg mégis az angolos Park Güell írásmódot használták – Gaudínak megtetszett az angol kertvárosi mozgalom.

Gaudi és kollégái a nagy kerámiagyártó cégektől olcsó selejtárukat szereztek be és alkotásaiknál a tányérok, csészék és csempék különböző színű kerámiaszilánkjait helyezték a habarcsba. Így költséghatékony módon nagyon életszerű hatást értek el, ami tökéletes illik a park hangulatához.
A park ingyenesen látogatható, belépőt csak a Gaudi-házba kérnek, ill. most már a központi teraszra is.

Plaça Catalunya

A Plaça Cataalunya egy nagy területű tér Barcelona középpontjában a régi városrészek – Barri Góthic, Raval, Ciutat Vella) ill. az új városrész, a XIX. században kiépült Eixample találkozásánál. A tér központi része a katalán fővárosnak, ahova számtalan sugárút, forgalmas utca csatlakozik be: a Passeig de Grácia, a Rambla, a Portal de l’Angel, a Ronda de Sant Pere, a Carrer de Vergara és a Carrer de Pelai. A tér alapterülete kb. 50 ezer négyzetméter, amelyen számtalan szobor, két hatalmas szökőkút látható, ill. a város galambállományának nagy része is itt él, s szórakoztatja – vagy éppen nem – a turisták millióit.

Miután a középkori városfalat a XIX. században lebontották, a város vezetése előtt grandiózus beépítési tervek jelentek meg, melyeket a városépítészek, ill. -tervezők is magukénak tekintettek. A tér kialakításában nagy szerepe volt az 1888-as Világkiállításnak, majd az 1902. évi urbanizációs terveknek, majd az 1929-es Nemzetközi Világkiállításnak is. A tér alatt metrómegálló is van, amelyet 1929-ben adtak át az utasforgalomnak, s Francisco Nebot tervezte.

A tér környékét több nagy szobor díszíti, amelyek Josep Llimona munkái, s a neocentisme, a klasszicizmus ill. különböző avantgard-mozgalmak jegyeit viselik magukon. A tér déli részén álló szökőkút mellett található Francesc Maciá (1859-1933, katalán politikus, republikánus ideológus, katonatiszt, a Generalitat 122. elnöke) mellszobra. A tér alapzatát egy hatalmas kiterjedésű, kör alakú mozaik díszíti, amelynek alkotója Escola Massana.

A tér körül számtalan bevásárlóközpont (El Corte Inglés, El Triangle, Sfera), szállodák (Hotel Monegal, Hotel Olivia Plaza, Hotel Urquinaona, H10 Catalunya Plaza), és pénzügyi épületek (Banco Espanol de Credito, Banco Bilbao Vizcaya Argentaria, Banco de Espanya, Caja Madrid) áll.

A Portal de l’Ángel két érdekessége: egy angyal és egy hőmérő

Akik manapság a Portal de l’Ángelen sétálgatnak aligha gondolkodnak azon a bevásárláson kívül, vajon honnan is kaphatta nevét ez az utca? Ennek, talán nem meglepő, semmi köze a kereskedelemhez.

Az anekdoták szerint 1419-ben – éppen 600 éve – egy Vicente Ferrer nevű embernek megjelent egy angyal, és azt kérdezte tőle vajon vigyázhatna-e innen Barcelonára?

A válasz nem is lehetett más, mint hogy igen, így ezután az égi segítő tette a dolgát. S, hogy a háláját kifejezze neki a város 1466. január 30-án, a pestisjárványt követően hivatalosan is Portal d’Ángel lett a neve, Pedro de Portugal királynak köszönhetően. A király halálát követően, 1859-ig egy fal vette körül a római kori városrészt, az utcán egy kis angyal szobrával. Bár a városfalat később lebontották, ma is megtaláljuk a kis vigyázó képét a Banc d’Espanya épületén, így nem maradt őrangyal nélkül az új Barcelona sem.

Barcelonában annyi látnivaló van, hogy szinte csak kapkodja a fejét az ember, így nem csoda, ha egy-két érdekesség elsikkad a jövés menésben! Ilyen lehet az a hőmérő is, amely a belvárosban található, egy ugrásnyira a katalán főváros központi terétől a Plaça Catalunyatól!

Ez a híres hőmérő a Portal de l’Àngel közepén látható, igaz nem szemmagasságban, hanem följebb, és ugye általában mi emberek nem mindig tekintünk felfelé, így elkerülheti a figyelmünket! A Can Cottet hőmérőjét 1956-ban alkotta meg Rolando Cottet, az Òptica Cotter alapítója, s ez azután is megmaradt, hogy a cég megszűnt. A 4 méter magasan található 20 méteres hőmérő abszolute feltűnő jelenség, így legközelebb ha a Portal de l’Àngelen jársz itt biztos láthatod éppen hány fok van Barcelonában!

La Rambla

Barcelona fő sétálóutcája, ahol utcazenészek, festők és rajzolók tömkelege várja az ide tévedő turistákat, ne meg persze helyieket. Díszállattól kezdve a virágpiacig itt minden megtalálható, természetesen végig gyönyörű épületekkel, kávézókkal és más butikokkal. A sétálóutca mindig tele van helyiekkel, és turistákkal. A La Rambla sétálóutcán kávézók, bárok, butikok, üzletek, trafikok találhatók. A korzózókat komédiások, zsonglőrök, és mutatványosok is szórakoztatják. A Plaça Catalunyától a tengerpartig húzódik 1,2 km hosszan. A tengerparton a Monumental Cristóbal Colónba torkollik, majd a Rambla del Marral egészen a tengerig húzódik.  Itt található Barcelona 1847-ben nyílt operaháza (Gran Teatre del Liceu), és a legrégebbi színháza is, az 1568-ban alapított, de azóta többször újjáépített Teatre Principal. További fontos látványosság a Virreina-palota (Palau de la Virreina), amelyet 1772-78 között építettek Manuel d’Amat de Junyent, perui alkirály /1761-1776/ megbízásából. A palotát Carles Grau tervei alapján barokk és rokokó stílusban építették, s nevét az alkirály feleségéről kapta. A palota homlokzatán látható egy Szűz Mária-szobor rózsafüzérrel a kezében, amely Luis Granero alkotása (1967).

Részei:

• Rambla de Canaletes – nevét a Font de Canaletes-ről, azaz a Canaletes-szökőkútról kapta, amely rögtön a Plaça Catalunya és a Rambla találkozásánál áll;
• Rambla dels Estudis – a második utcarészlet az egykori jezsuita egyetemre és diákjaira utal, aminek már csak a romjai láthatók;
• Rambla de Sant Josep (vagy de les Flors) – a harmadik utcaszakasz a virágárusokra, a szabadtéri virágpiac szépségeire utal;
• Rambla dels Caputxins – ez a része a Ramblának egy régi kapucinus kolostorra utal, amelyet most a Liceu Operaház ural;
• Rambla de Santa Mònica – az utolsó része a Ramblának a Szent Mónika-zárdára utal, amelyben ma egy művészeti központ kap helyet.

Maga a Rambla „kiszáradt folyómedret” jelent, amely egykoron csatornaként szolgálta a várost:: ez vezette el a szennyvizet, az esővizet, mindenféle csapadékot a tengerbe. A kora középkortól kezdve itt húzódott a városfal, amely elválasztotta egymástól a fallal körülvett részeket ill. a külvárost („El Raval”). 1377-től kezdődően azonban a fallal körülvett városrész – úgymond – kinőtte magát, ezért a falat folyamatosan elbontották, s terjeszkedni kezdett. 1440-ban a csatornát feltöltötték, és ettől kezdődően utcaként kezdett funkcionálni fokozatosan. A patakot ill. csatornarendszert az új falakon kívülre terelték.

Az ezt követő évszázadokban a mindennapi élet fő színterévé vált az utca, ahol számos rendezvényt, piacokat, fesztiválokat, sportrendezvényeket tartottak. Emellett számos vallási intézményt is felépítettek itt: 1553-ban épült fel a jezsuita Betlehem-kolostor és kollégium. Az utca középső részén épült fel a Szent József kármelita kolostor és rendház, a La Boqueria, és a kapucinus kolostor az utca végén. Az első fákat 1703-ban ültették a Ramblán.

Számos konfliktus színhelye is volt az utca a történelem folyamán. 1835-ben a Szent Jakab-éjszakai zavargások során a feldühödött tömeg felgyújtotta az utcában álló vallási épületeket, a kolostorokat és a templomokat is, és lemészárolták a szerzeteseket s az apácákat is. A spanyol polgárháború kezdetén is komoly egyház-ellenes támadásokat élt meg az utca, s annak vallási színhelyei.

2010-ben a Rambla dels Estudis-on található kisállat-kereskedéseket a város kénytelen volt bezárni, mivel a törvények egyre jobban szigorodtak, s az állatvédők is folyamatosan össztűz alá vették az árusokat, mondván: nem tartják tiszteletben a madarak és egyéb kisállatok jogait, életkörülményeit.

A Rambláról nyíló Mercat de Sant Josep de la Boqueria nevű piacon minden nap friss zöldséget, gyümölcsöt, húst, halat (és egyéb tengeri ételeket elképesztő választékban), felvágottat, péktermékeket vagy akár kézműves édességeket vehetünk, tapas-t, készételeket ehetünk, frissen facsart gyümölcslevet ihatunk. Itt elérhető áron lehet bevásárolni kiváló minőségű ételekből. Emellett egy teljes értékű barcelonai látványosság is, valóban Európa egyik legjobb, leghangulatosabb (de igen zsúfolt, és turistás) piaca. A színek, hangok, ízek és illatok kavalkádja lebilincselő, egy gasztronómiai élmény ide ellátogatni. Érdemes még délelőtt jönni. A Boqueria piac első említését 1217-ből találjuk, de jelenlegi helyén és épületében 1840 óta működik.

A barcelonai Rambla tizenkét neve

A katalán főváros ikonikus utcáját nem véletlenül hívják Las Ramblas-nak, de egy tucat más néven is ismert. A Rambla de Barcelona a világ egyik leghíresebb sétálóutcája. Öt különálló részre oszlik, nevei jellemzően az ottani tevékenységekre, valamint épületekre utalnak.

• A Las Ramblas az első, ahogy legtöbben ismerik, ez tulajdonképpen a gyűjtőneve a sétány szakaszainak. A Rambla de Canaletes leginkább a Barca drukkerek körében lehet ismerős, nevét az ott található híres kútról kapta. A Rambla dels Estudis egy XV. században itt álló, mára már eltűnt oktatási intézménynek, az Estudi Generalnak vagy Universitatnak állít emléket.
• A következő szakasz a legismertebb ezen az utcán, a Rambla de les Flors azaz a virágok utcája, amit azonban Rambla de Sant Josep-ként vagy Rambla de la Boqueriaként is szoktak nevezni. Előbbi a régi Sant Josep kolostorhoz kapcsolódik, utóbbi pedig a térhez, ahol ma a Mercat de la Boqueria található.
• Szintén egy vallási eredetű szakasz a Rambla dels Caputxins (vagy rambla del Centre és Rambla del Mig) amely az egykori kapucinus szerzetesek rendje után kapta a nevét. Tovább sétálva az utolsó szakasz neve Rambla de Santa Mònica, s ott áll, ahol egykor az Ágoston-rendiek kolostora állt.
• A tizenkettedik név eredete nem világos, a Rambla dels Ocells, bár az név (madár), akár azokra az árusokra is utalhat, akik szintén a népszerű utcán szokták madaraikat árulni, vagy akár azokról a csapatokban csivitelő papagájokról, akik nagy kedvencek a turisták körében a katalán fővárosban.

Az alábbi kisfilm 1926-ban készült, s azt a címet is viselhetné, hogy: „Barcelona a La Ramblától a Passeig de Grácia végéig”:

La Font Canaletes

A legendák szerint a katalán főváros leghíresebb kútja varázserővel bír mindenkire, aki csak egyszer is oltja a szomját belőle.Ha Barcelonában azt kérdezzük ismeretlenként miről nevezetes a Font Canaletes, a városlakók rögtön azt felelik, hogy itt ünneplik az FC Barcelona drukkerei csapatuk nagy sikereit. Na, de miért a La Rambla, miért nem a Camp Nou a fieszták színhelye?

A történet egészen a XX. század első feléig nyúlik vissza, amikor is itt volt a ‘La Rambla’ újság szerkesztősége, ahol a szurkolók – vagy ahogy itt ismerik őket, culék – egy hatalmas kifüggesztett táblán követhették figyelemmel a bajnokság mérkőzéseinek eredményeit. Azóta már nem kell idáig elbandukolni a friss hírekért, ellenben nincs Barça-siker Font Canaletes-ünneplés nélkül. A kutatások szerint pedig egészen 1934 őszéig kell visszamenni, amikor Estéve Sala i Canadell (1881-1939) volt az FC Barcelona elnöke (1934.07.16. – 1935.07.27.).

A foci szeretete azonban csak az egyik, amiért híres ez a hely. A név még a XIV. századból származik, s azokra a csatornákra utal, amelyek a Collserola-hegységbő ide vezették a vizet. A XVIII. században volt már itt egy kút, de csak a XIX. században a régi egyetem lebontása után jött létre a mostani díszes kút. A négy lyukú, vasból készült emlékműn Barcelona pajzsa is megtalálható, mindezt pedig négykaros lámpákkal tették igazán széppé. Ma egyszerre szimbólum és találkozóhely, nagyon sok látogatóval, akik naponta isznak a Font Canaletes vízből. És a legenda úgy mondja, hogy azok, akik ebből a kútból isznak, beleszeretnek Barcelonába és mindig visszatérnek majd a városba.

Plaça Reial – Plaça Garibaldi

Barcelona gótikus negyedének szívében fekszik a Plaça Reial (magyarul Király tér), a Les Rambles utca mellett. A tér az egyik legforgalmasabb turistaközpont. A Plaça Garibaldi – a tér másik elnevezése – Barcelona testvérvárosának, Mexikóvárosnak az ottani terére utal.

A teret Francesc Daniel Molina i Casamajó tervezte még a 19. században, a teret megvilágító lámpákat viszont Gaudí. A téren azt megelőzően a kapucinus rend „Santa Madrona-temploma” állt, amelyet 1835-ben lebontottak.

Olyan híres éjszakai klubok nyílnak a Plaça Reialra, mint a Sidecar, a Jamboree és a Karma. Ha szeptember végén járunk errefelé, akkor a La Mercè, a barcelona városi fesztivál zsibongását is élvezhetjük. Ilyenkor nemcsak az állandó koncertek zenéje tölti be a teret, hanem a katalán borfesztivál és a zenére ritmizált pirotechnikai bemutatók is. A La Mercè hivatalosan szeptember 24-én kezdődik, de a mediterrán katalánokról beszélünk, tehát már előtte pár nappal buliznak. Természetesen a szabadtéri koncertek nem korlátozódnak a fesztivál idejére, a Plaça Reialnak fesztiválokat megszégyenítő zenei programfüzete van.

Ha nincs kedvünk a zenéhez, akkor szombatonként déltől kettőig ingyenes foglalkozás keretében mutatják be (és tanítják meg), hogy hogyan lehet újrahasznosítható anyagokból művészeti alkotásokat létrehozni.

A Plaça Reial zsúfolva van éttermekkel. Gyakorlatilag nem lehet úgy lefotózni a teret, hogy azon ne szerepeljen egy rakás éttermi asztal és szék, illetve a pálmafák. A téren ami nem étterem, az szálloda: a leghíresebb a Hotel Roma Reial.

Lampadaire de la plaça Reial

A tér közepén egy díszes szökőkút áll, a tér épületei pedig a katalán modernizmus jegyében épültek a 19/20. század fordulóján. A tér éjszakai fényeiről pedig egy érdekesen, látványosan díszített lámpatestek gondoskodnak, amelyeket nem más tervezett, mint Antoni Gaudí, a katalán ‘Renaixença’ egyik legnagyobb alakja. Ezek a lámpatestek voltak Gaudí első munkái azt követően, hogy megszerezte építészi oklevelét, s elkezdett dolgozni Barcelonában.

1879-ben, miután megszerezte építészmérnöki diplomáját, és elkezdett dolgozni – Josep Fontseré i Mestre mellett – a Ciutadella Park bejáratán, kapta a megbízatást Barcelona Város Önkormányzatától, hogy tervezze meg a Plaça Reial lámpatestjeit. Gaudí két különböző lámpatest-modellt tervezett, három- és hat lámpakarral. Ezrk közül a hatkaros megoldás nyerte el a városi ítészek tetszését, s ezek kerültek felszerelésre is. A lámpatestek kőalapon nyugszanak, amelyből kiemelkedik a bronz tartóoszlopa a lámpatesteknek, amely aztán Mercur istennő kovácsoltvas-sisakjában végződik. Az oszlopot Mercur istennő sisakjával két – stílizált – tekergő kígyó köti össze, ami az ún. hírnökbotot (Caduceus) öleli körbe. Az ókori római mitológiában a Caduceus hordozója volt Mercur, aki a görögöknél Hermész istennek felel meg. Ezt jelenítette meg nagyon hatásosan Gaudí ezekben a hatkaros lámpatestekben, amelyeket 1889-ban avattak fel a Plaça Reaialon.

A háromkarú lámpatestek sem mentek veszendőbe, azok 1890 óta a Pla de Palau épülete előtti teret díszítik.

Parc de la Ciutadella

A Parc de la Ciutadella, azaz Citadella Park Barcelona város egyik legnagyobb területű zöldövezete jelenleg, amely a Ciutat Vella városrész ÉK-i részén fekszik. A létrehozását követő évtizedekben, egészen a XIX. század közepéig a legnagyobb zöld terület volt a városban, amely 70 hektár nagyságú. A parkban található a Városi Állatkert, a Katalán Parlament, egy múzeum és egy látványos szökőkút, amelyet Josep Fontseré az ifjú Gaudíval együtt tervezett.

A park azonban egykoron teljesen más célokat szolgált, s mozgalmas történelmi múltra tekint vissza. 1714-ben, a spanyol örökösödési háború végén, 13 hónapos ostrom után V. Fülöp spanyol király, komoly francia segítséggel bevette Barcelonát, s ezzel Katalónia függetlensége megszűnt létezni. Annak érdekében, hogy a törékeny spanyol fennhatóságot megerősítse, és a katalán függetlenséget elnyomja, fellegvár felépítését kezdte meg Barcelonában. Amikor elkészült, ez volt Európa legnagyobb, legerősebben kiépített védelmi rendszere.

Ahhoz, hogy a fellegvár, a spanyol elnyomás példaképe felépülhessen, területet kellett szerezni a La Ribera negyed szélén. Ehhez több száz barcelonai lakost kellett kitelepíteni, és hajléktalanokat kellett földönfutóvá tennie az elnyomó királynak. Az ötszög alakú fellegvárat a spanyol elnyomók a katalánokkal építtették fel: Barcelona állta az építkezés költségeit, háborús jóvátétel címén. Mikor elkészült közel 8000 katona elszállásolására képes erődítmény emelkedett a város fölé, hirdetve a spanyol elnyomás példáját, de egyben szítva a gyűlöletet a madridi zsarnokság ellen.

1841-ben a megrendült madridi királyság idején aztán a városi hatóság elrendelte a fellegvár lerombolását, amit azonban sikerült még megakadályoznia Maria Cristina királynőnek, s 2 év múlva leállították a bontást. 1848-ban aztán a „népek tavasza” elsöpörte a gyűlölt királynőt, s a fellegvár maradéka is a földdel vált egyenlővé. Az épület maradványai aztán 1869-ben kerültek a város tulajdonába.

Az egykori kápolnában ma katonai plébániatemplom működik, az egykori kormányzói palota a Verdaguer Gimnáziumnak ad helyet, míg az egykori fegyverraktárban székel a Katalán Parlament. Újabb komoly átépítések indultak meg az 1888-as világkiállítás idejére, amelyet Rius i Taulet polgármester irányítása alatt végeztek el. Ekkor jelentős átalakításokkal adtak új „külcsínt” a parknak, számtalan szobrot állítottak fel. A park átépítése is hozzájárult, hogy a XIX. század vége felé Barcelona világvárossá emelkedett, s a katalán nemzet igazi zászlóshajójává vált.

A park egyik leglátványosabb szelete a „Cascada”, azaz a szökőkút, s annak egész felépítménye. A szökőkút a park északnyugati parkjában áll, s 1881-ban avatták fel, de ekkor még nem díszítették szobrok, ami miatt a sajtótól jelentős bírálatokat kaptak az építők, s a tervezők. Ekkor kisebb díszítő elemeket kapott, Az átépítés 1882-88 között zajlott Josep Fontseré vezetésével, aki kikérte egy ifjú építész véleményét is – nevezetesen Antoni Gaudíét. Az 1888-as világkiállításra nyerte el a Cascada a ma látható formáját, amely nagy mértékben hasonlít az ihletőjére, a római Trevi-kútra.

A tó felett álló hatalmas építmény tetején egy római Quadriga látható, amelyet Aurora a hajnal római istennője vezet. Az oszlopokon álló szobor félkörívben éri el a tavat, s két-két szárnyas oroszlánban végződik. A boltozat alatt található szoborcsoport Venanci Vallmitjana alkotása. A tó az egyik leglátványosabb része a parknak, amelyben buja növényzet és komoly élővilág alakult ki, a talapzat nagy részét benőtte a moha, s ezzel még látványosabbá vált az évtizedek során.

A park leglátogatottabb részei az Állatkert és a Zoológiai Múzeum. Az Állatkert leghíresebb élőlénye az 1966-2003-ig élő albínó gorilla volt, amely a „Hópehely” névre hallgatott. A Parc de la Ciutadellában található a város Geológiai Múzeuma is. Az állatvilággal való szoros kapcsolatát reprezentálja a park látványos elefánt-szobra is, ami turisták százezreit kápráztatja el. A park látogatottságát növeli a közelben található barcelonai Diadalív (Arc de Triomf) is.

Parc del Laberint d’Horta – 1971.

Egy régi történelmi múltra visszatekintő kert Barcelona Horta-Guinardó kerületében. A város legrégebb óta működő parkja, amelyet a Desvalls-család hozott létre a XVIII. század végén klasszicista stílusban; a XIX. század folyamán romantikus kertté alakult át a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően.

A kert alapjait 1791-ben rakta le Joan Antoni Desvalls i d’Ardena márki, aki vagyonának nagy részét mint árverések vezetője szerezte. A kert tervezője az olasz Domenico Bagutti mérnök volt, aki neoklasszicista stílusban álmodta meg ezt a csodálatos természeti alkotást. Az ő irányítása alatt dolgoztak a kerten a katalán Jaume és Andreu Valls, valamint a francia Joseph Dalvalet kertészmérnökök. A márki /katalánul marquis/ leszármazottai a XIX. század közepén Elies Rogen építészt bízták meg a kert továbbépítésével, és bővítésével. Rogent hozta létre a ma megtekinthető kert alapjait, romantikus beütésekkel: ez nyilvánul meg a virágágyások kialakításában, a pavilonok, a hatalmas fák és vízesések létrehozásával. A víz- és csatornarendszert is ekkor építették ki, amely összeköti a kert felső teraszait az alsó részekkel.

1880-ban épült a kert közepén a Desvalls Palota, amely a XIX. század végén társadalmi és kulturális események, szabadtéri színházi előadások színhelye volt. A park fenntartását, működtetését a Desvalls-család 1967-ben átadta a város tulajdonába, amely ettől kezdve megnyílt a nagyközönség előtt is 1971-ben. Az 1990-es évek közepén az Európai Unió hatalmas összegeket bocsátott a város rendelkezésére annak érdekében, hogy a palotát ill. a körülötte lévő kertet felújítsa, karban tartsa, továbbfejlessze.

Manapság a kert büszkesége az élő sövényből kialakított, rendszeresen gondozott és nyírt labirintus, amelyben egyszerre csupán 750 látogató tartózkodhat, hogy így fenntartsák a környezet egyensúlyát, az ökoszisztéma törékeny állapotát. A Desvalls Palotában 1993-tól kezdve Kertészeti Oktatóközpont, valamint szakkönyvtár működik.

A kert bejáratánál áll közvetlenül a Desvalls Palota neoarabikus ill. neogótikus elemekkel. Ennek közelében van a Torre Sobirana, egy régi, középkori őrtorony. A park területe 9,1 hektár, két részre oszlik: egy neoklasszikus és egy romantikus kertre. A parkban mindenfelé szobrok találhatók, amelyek görög mitológiai és népi motívumokat elevenítenek meg; valamint számos szökőkút és medence tárul a látogatók szeme elé.

A neoklasszikus kertben három terasz különíthető el:

1. az alsó teraszt a sövénylabirintus uralja, amely a kert nevét is adja. A labirintus bejáratánál lévő márvány dombormű Ariadnét és Thészeuszt ábrázolja, míg a szobor Eros istent eleveníti meg;

2. a köztes terasz jobb oldalán labirintus van, míg bal oldalán toszkán oszlopok és szobrok találhatók; a szobrok Danae és Ariadné római isteneket ábrázolják, míg a makettek római templomokat mintáznak. A felső és középső terasz között lépcső vezet, amelynek végében Dyonysos, a bor és a gazdagság római istenének szobra áll.

3. a felső teraszon egy pavilon áll, amelyet a kilenc múzsának szenteltek; emögött pedig egy nagy tó található, melyet természetes forrás táplál. A pavilon lábánál két dombormű áll, amelyen az alábbi feliratok olvashatók: „Artis Naturaqua Parit Concordia Pulchrum” – „A művészet és a természet harmóniája szépséget eredményez”; „Ars Concors Foetum Naturae Matris Alumbrat”.

Parc de Joan Miró: vágóhídból kellemes pihenőpark

Ennél jobban aligha lehetett volna jobb megoldást találni Barcelonában arra, hogy a szomorú múltat feledtetni tudják.
A volt bikaviadal-aréna mellett található a Parc de Joan Miró, amely ma ideális lehetőség a kikapcsolódásra, és amit a világhírű művész halála előtt nem sokkal, 1983. május 12-én nyitottak meg. Miután itt sokáig egy vágóhíd üzemelt, egyértelmű tetszést aratott az itt lakók körében a park ötlete. Így megszabadulhattak a szomorú múlttól, s ha azt is hozzátesszük, hogy az egykori bikaviadal-aréna helyén ma üzletközpont áll, akkor érthető miért olyan népszerű napjainkban a környék.

Az Antoni Solanas, Márius Quintana, Beth Galí és Andreu Arriola építészek által megalkotott park két részből áll. A Carrer Villamaríhoz közelebb eső részen egy nagy tér van, ahol például Joan Miró 22 méter magas szobra, a „Hölgy madárral” áll, míg a másik – alacsonyabb részén – fákkal övezett pihenőrész található. Itt a különböző trópusi fák mellett padok, játszótér valamint kutyafuttató petanque és sportpályák, és bárok is találhatóak. Az uralkodó növényzetet a pálmafák, fenyőfák, eukaliptusz-, leander- és leanderfélék, nyárfák és tölgyfák adják, aminek árnyékában a padok mellett, sportpályák, játszótér, kutyafuttató, ping-pong-asztalok és egy petanque-pálya is található.

Külön érdekessége a parknak a Joan Miro könyvtár, amelyet nyaranta vízzel teli medence tesz még hangulatosabbá, és amelynek bejárati kapuja nagyon vidám, ugyanis gyerekeket ábrázol! A Parc de Joan Miró mindenki számára nyitva van napközben így egyaránt ajánlani tudjuk azoknak akik a nyári melegben szeretnénk hűsölni, akik az Arenas Barcelonában bevásárolva szeretnének egyet pihenni, vagy akik egyszerűen csak egy jó helyet keresnek egy délutáni sziesztához a haverokkal!

Plaça d’Espanya – 1929.

A Plaça d’Espanya (spanyol nyelven Plaza de España) Barcelona egyik legnagyobb, legforgalmasabb tere, amelyet 1929-re építettek a Montjuic-hegy lábánál a Nemzetközi Világkiállítás idejére.

A katalán főváros egyik központi tere egy hatalmas csomópont, amely a Gran Via de les Corts Catalanes, az Avinguda del Paral·lel, a Calle de la Creu Coberta, a Calle de Tarragona valamint az Avinguda de la Reina Maria Cristina sugárutak találkozási pontjánál épült fel. A tér a Montjuic lábánál, a Palau Nacional és a La Font Mágica közelében fekszik, s este csodálatos látványt nyújt. A teret Josep Amargós tervezte, annak közepén álló szökőkutat pedig Josep María Jujol, Antoni Gaudí munkatársa tervezte, a rajta álló szobrokat pedig Miquel Blay.

A Plaça d’Espanya mentén áll a két, Velencei Torony, amely az 1929-es Világkiállításra készült el, az Arenas de Barcelona, a mór stílusban felépült aréna, amely 1900 után a bikaviadalok helyszíne volt.

A tér helyén állt egykoron a Ciutadella-vár, mára pedig a város egyik fő közlekedési csomópontja lett.

Cementiri de Les Corts – 1846.

Barcelona egyik legrégebbi temetője, ahol a katalán nemzet, sportélet, politikai élet színe-java alussza örök álmát. A temető 1846-ban nyílt meg, majd 1896-1897-ben modernista stílusban felújították. A temető a régi városközpontban, Barcelona egyik legősibb részén fekszik: 34,417 négyzetméteren összesen 28339 sír található. A temető a Les Corts negyedben, a Camp Nou-tól ÉNY-ra fekszik.

A temetőben nyugvó katalán hírességek:

• Francesc Folguera, építész
• Paulino Alcántara, labdarúgó
• Julio César Benítez, labdarúgó
• Josep Samitier, labdarúgó, sportvezető, edző
• César Rodríguez, labdarúgó
• „Urruti”, labdarúgó
• Kubala László, labdarúgó (sírja: Dep. 6,2, nínxol 625.)
• Enric Llaudet, az FC Barcelona elnöke
• Juliá Gonzalvo, labdarúgó
• Eduardo Manchón, labdarúgó
• Estanislao Basora, labdarúgó
• Gustau Biosca, labdarúgó

CATALUNYA TRIOMFANT!