Merész, mondhatni nagyszabású célt tűztünk ki magunk elé: bemutatni Katalónia történelmét a kezdetektől napjainkig. Több ezer év fordulópontjait, meghatározó eseményeit, történéseit leírni, hogy ezáltal is jobban megértse mindenki: mit jelent a jelenkor küzdelme a szabadságért, a független Katalónia létrejöttéért. Igyekszem végigvezetni a Kedves Olvasó-Szurkolót az első lépésektől az aktuális állapotig. Biztos nem lesz tökéletes, mégis: fogadjátok sok szeretettel, és olvassátok! A fenti képen bal oldalt Jordi Pujol, középen Artur Mas, jobb oldalon pedig Carles Puigdemont, a Generalitat elnökei láthatók.

Az első részben a kezdetektől a XII. század végéig ismerhettétek meg Katalónia történelmét, a másodikban a XII. század végétől a földrajzi felfedezések koráig, a harmadikban pedig 1516-1716-ig terjedő időszak eseményeit ismerhettétek meg. A negyedik felvonásban pedig a Katalán Nemzet mindennapjait ismerhetitek meg a XVIII. század elejétől a “katalán reneszánsz” végéig. Az ötödik részben a polgárháború időszakát, ill. az azt követő falangista diktatúra mindennapjait ismerhettétek meg.

Katalónia a diktatúra bukása után

„L’idioma estava salvat. I, salvat I’idioma, estava salvat Catalunya” – „A nyelv megmenekült. És ezzel Katalónia is megmenekült.” Zárta sorait a Katalónia történetéről szóló művében Ferran Soldevila. Mi ezzel a mondattal kezdenénk a Katalán Nemzet történelmét bemutató sorozatunk utolsó részét.

Franco uralma után, 1977-ben I. János Károly került a királyi trónra és Spanyolország elindult a demokratizálódás útján, miután 1977-ben megtartották az első szabad választásokat, Barcelonában pedig visszaállították a Katalán Autonóm Kormányzatot (Generalitat de Catalunya), melynek első elnöke Josep Tarradellas volt. 1978-ban fogadták el a spanyol alkotmányt, mely rendezte az állam területi tagozódásának kérdését is. Ez kulcsfontosságú́ volt, mert Spanyolország lakossága több népcsoportból állt és áll ma is (kasztíliaiak – Spanyolország lakosságának 72%-a-, az asztúriaiak, az aragóniaiak és az andalúzok, baszkok, katalánok, cigányok). Az alkotmányozók azonban nem tudtak megegyezni minden területi tagozódást érintő kérdésben, ezért csak a keretszabályokat fektették le, részletek szabályozása a központi és a regionális törvényhozóikra maradt.

A több évtizedes elnyomás, a Caudillo halála után 1977 végén hazatért Josep Tarradellas i Joan (1899. Cervello – 1988. Barcelona), az ERC nevű katalán köztársasági szellemiségű párt egyik alapítója, parlamenti képviselője és többszörös miniszter. Tarradellas egy régi cervellói katalán család sarja, a Franco-diktatúra üldöztetése és a megtorlás elől külföldre menekült a ’30-as évek végén, és egészen 1977-ig Svájcban, majd Franciaországban élt. A száműzetésben alelnöke volt az ugyancsak külföldön élő Josep Irlának, a Generalitat elnökének, aki 1954. augusztus 7-én Mexikóban, megromlott egészségi állapotára hivatkozva, lemondott a Generalitat elnökségéről. Utóda Tarradellas lett, aki 1977. október 23-án tért vissza Katalóniába.

Josep Tarradellas hithű katalánnak született, és elkötelezett Barça-szurkolónak. A család 1914-ben költözött Cervellóból Barcelonába, s a fiatal Josep a Barça harmadik csapatában játszott. Gyakran kilátogatott az IndústrIára, hogy megnézze a nagyok mérkőzéseit. 1919-ben lett a Barça pártoló tagja, sociója. Ezt követően katonai szolgálatra vezényelték, de ez alatt is, amikor csak tehette, megnézte a csapat mérkőzéseit. A Franco-rendszerrel együtt élni nem tudott, ezért külföldre távozott. Így nem lehetett jelen a Camp Nou 1957-es megnyitó ünnepségén sem, nem ünnepelhetett együtt a csapattal a Klub 50. éves “születésnapján” sem (1949). Ezzel együtt nem feledkezett el egy pillanatra sem szeretett Klubjáról. Erről tanúskodik naplója is, amelyet napi rendszerességgel vezetett. Mára ez egy kiemelt történelmi dokumentummá vált, amiből megtudhatjuk: rendszeres bejegyzések szólnak a Barçáról, az aktuális eredményeikről, sikereikről.

Az 1970-es évek elejétől azonban a Klub és a Tarradellas közötti kapcsolat még szorosabbá vált. A Klub élén álló Agustí Montal i Costa is elkötelezett, hithű katalán volt, aki még szorosabbra fűzte a kapcsolatot Tarradellasszal: rendszeresen leveleztek egymással. Először Joan Granados a Klub titkára, a ‘Convergénçia’ nevű párt egyik alapítója vette fel vele személyesen a kapcsolatot, s utazott el Tarradellas-hoz Franciaországba. 1977. januárban Tarradellas egy érzelmektől áthatott levelet küldött Montalnak, melyben többek között ezt írta: “Bár messze vagyok országomtól és hazámtól, rendszeresen követtem az általam csodált és szeretett FC Barcelona történelmét (…), akár közel, akár távol is voltam Katalóniától, egy pillanatra se hagytam abba a Klub dicsőséges történetének követését. A Barçán keresztül kapcsolódtam Katalóniához.”

Amikor a száműzetés vége közel került, Montal i Costa arra bíztatta, hogy amint Katalóniába érkezik, mihamarabb látogasson el a Camp Nou-ba. A történelmi hazatérésre 1977. október 23-án került sor. Amikor leszállt a barcelonai repülőtéren, első útja a Generalitat épületébe vezetett. A Plaça de Sant Jaume erkélyéről köszöntötte az ott ünneplő hatalmas, katalán tömeget, s ekkor hangzott el máig emlékezetes, kultikus mondata: “Ciutadans de Catalunya, ja sóc aqui” – “Katalónia polgárai, itt vagyok”. A Genralitat elnöke (1954-től, Josep Irla i Bosch [1874. 10. 24. Feliu i Guixols – 1958. szeptember 19. Saint-Raphaël, Franciaország] lemondásától volt ő a Generalitat első embere) hazatért. Második útja a Camp Nou-ba vezetett: 78 évesen, 1977. október 30-án először tehette be a lábát imádott csapata szentélyébe.

1977. október 30-án Josep Tarradellas, a felesége, Antónia Maciá és fiai kíséretében lépett a Camp Nou-ba. Izgatott volt, mint egy gyermek. És büszke, határtalanul büszke. Amikor a pedig meglátta a gyepet, amelyen egy 60 méter hosszú Senyera (katalán zászló) feküdt, teljesen elérzékenyült. Mindez csak tovább fokozódott, amikor a 100 ezer ember a lelátókon elkezdte lengetni a nekik kiosztott kis, katalán zászlókat. És a százezer katalán szurkoló hangos ovációval fogadta hazatérő elnökét. Josep Tarradellas nem tudta fékezni érzelmeit, s a szemtanúk szerint könnyeivel küszködve üdvözölte népét, Hazáját, a Barça csapatát. Ezt követően Montal i Costa üdvözölte a Klub 2-es számú tagságijával rendelkező Tarradellas-t: “Elnök Úr! A Barça és a Te sorsod ugyanaz, egybeforrott az elmúlt évtizedekben. Te rendelkezel népünk legjobb erényeivel. Köszöntünk itthon!” Tarradellas így válaszolt: “Klubunk nagyszerű, mindig, minden időben képes volt fenntartani elkötelezettségét Katalónia iránt. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben is megtartja ezt, és mindez lehetővé teszi Katalónia számára, hogy még erősebb, még gazdagabb és még szabadabb legyen – erősebb, mint valaha!” Ezt követően felhangzottak a Katalán Himnusz, az Els segadors akkordjai.

1979 és 1983 között kialakították Spanyolország közigazgatási alapjait, létrehozták az autonóm közösségek és városok rendszerét. A közösségeket eltérő, de széles önállósággal ruházták fel, így minden közösség rendelkezik saját parlamenttel és regionális kormánnyal. „Az Alkotmány a spanyol nemzet, minden spanyol közös és oszthatatlan hazája megbonthatatlan egységén alapszik, és elismeri és szavatolja az országot alkotó nemzetiségek és tartományok önkormányzathoz való jogát és a valamennyiük közti összetartást.”

Már az alkotmány elfogadása óta zajlik azonban a központosított államszervezet lebontása és helyébe az autonóm közösségek kialakítása. Ez a folyamat abban is tetten érhető, hogy az autonóm közösségek statútumokat (estatuto autonomia) hoztak létre, melyben a közösség alapszabályait rendezték. Az autonómia-folyamat (proceso autonomia) megmutatkozott még az alkotmánybíróság alkotmányértelmező tevékenységében és a politikai pártok megállapodásaiban is. Az autonóm közösségek önkormányzata folyamatosan szélesedett és tökéletesedett a folyamat során.

A Katalán Autonómia Statútum 1979-ben lépett hatályba, és a Preambuluma kimondja, hogy „… a katalán nép visszanyeri önigazgatási intézményeit”, valamint „Katalónia kollektív identitásának kifejezője és meghatározója intézményeinek, az állammal való kapcsolatának a más nemzetiségekkel és régiókkal való szabad szolidaritás keretén belül”.

Az autonómia

Az 1978-ban elfogadott spanyol Alkotmánnyal kapcsolatosan elmondható, hogy egy decentralizált államhatalmi berendezkedést valósított meg. A spanyol államot alkotó nemzetiségek kulturális-politikai jogait maradéktalanul biztosították. Az Alapcharta megpróbálja az „egységes” és a „többnemzetiség” fogalmát összeegyeztetni oly módon, hogy elismeri az országot alkotó régiók és nemzetiségek különleges történelmi, nyelvi és kulturális sajátosságait.

A Katalónia autonómiájáról szóló Alaptörvény Spanyolország demokratikus átalakulása idején a nemzetiségi kérdés és ezzel párhuzamosan az autonómia megteremtésének igénye került előtérbe. A katalán Alkotmányt a spanyol képviselői ház 1979. december 18-án fogadta el, melynek jogi alapját a spanyol Alkotmány 151. cikkelye képezte.
A katalánok számára széleskörű önkormányzáshoz való jogot biztosít, amely a Generalitat formájában nyilvánul meg. A katalán Alapcharta bevezető cikkelye a katalánokat „történelmi nemzetiségként” határozza meg és elismeri az Alkotmánnyal összhangban az önkormányzáshoz való jogukat.

Az Alkotmány 5. cikkelye biztosítja a Generalitat azon jogát, hogy maga döntsön Katalónia területi szervezetéről. Az 1979. december 18-án elfogadott katalán autonómia-statútum kimondta, hogy a katalán Generalitat területi szervezete községekre és comarca-kra (‘comarqués’) tagolódik. A statútum 2. cikkelye szerint Katalónia, mint autonóm közösség területét a comarcák rendszere alkotja, amelyek köré Barcelona, Girona, Lleida és Tarragona provinciák tartoznak. Katalónia jelenleg 41 comarcára oszlik.

A spanyol Alkotmány 149. és a katalán Alapcharta 9. cikkelye a Katalán Autonóm Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozó feladatokat sorolja fel. Ezek a következők:
– önkormányzásához szükséges intézmények felállítása; önkormányzati jogosítványok gyakorlása
– terület- és városrendezés/fejlesztés;
– kultúrpolitika irányítása és közintézmények (múzeumok, iskolák, könyvtárak) fenntartása; oktatás és kutatás;
– nyelvpolitika irányítása;
– idegenforgalom;
– szociális feladatok ellátása; egészségügy;
– infrastruktúra és szállítás;
– a régió hatáskörébe tartozó gazdasági ügyek ellátása; stb.
Katalónia saját parlamenttel, kormánnyal és elnökkel rendelkezik. Ezen szervek együtt alkotják a Generalitat de Catalunyát. Az elnököt a katalán parlament választja saját soraiból, de a király nevezi ki:
• politikailag az elnök az autonóm közösség törvényhozó gyűlése előtt felelős
• összetett feladatkörének ellátásban a kabinet segíti
• az elnök az autonóm közösség első számú közjogi méltósága, az állam képviselője
• feladata a helyi törvények közzétételének elrendelése a központi hivatalos lapban és a főtörvényszéki elnök kinevezésének végrehajtása
• elnöki jogosítványt képez a kormány tagjainak kinevezése és visszahívása is
• a katalán alaptörvény az elnöknek lehetőséget biztosít minisztériumok felállítására és megszüntetésére, de ez csak a költségvetési felhatalmazások keretén belül történhet.
A katalán regionális kormány:
• az elnök irányítása alatt testületi szervként működik
• megszabja a Katalán Autonóm Közösség politikájának irányvonalait
• törvényjavaslatokat terjeszt a törvényhozó gyűlés elé, amelynek beszámolási kötelezettséggel tartozik
• végrehajtói és adminisztratív feladatok ellátása
• szabályozási hatáskör, határozatok és rendeletek kibocsátása
• a kormányt az autonóm közigazgatás minisztériumainak a vezetői alkotják. A katalán kormány 14 minisztériummal rendelkezik: elnökség, belügy, külügy, igazságügy, ipar és energia, gazdaság- és pénzügy, területrendezés és közüzemek, kereskedelem és turizmus, mez gazdaság, környezetvédelem, egészségügyi és szociális védelem, népjólét, munkaügy, oktatás és művelődés.

A regionális kormány hatalma egyszerre kizárólagos és osztott. A művelődéspolitika területén a kormány törvényhozó és végrehajtó hatalommal rendelkezik. Gazdasági kérdések kapcsán (gazdaság szabályozása a katalán autonóm közösségen belül és gazdasági tervek készítése) a Katalán Autonóm Közösség véleményezési joggal bír, a központi kormánynak az általa beterjesztett javaslatokat figyelembe kell vennie. A minisztériumok felállításáról az elnök vagy pedig a regionális kormány dönthet a költségvetési felhatalmazások keretein belül.

A Katalán Autonóm Közösség hatáskörrel rendelkezik a bírói hatalom szervezetét illetően. Az Alkotmány 152. cikkelye értelmében Katalóniában az igazságszolgáltatás csúcsszerve a Főtörvényszék (Tribunal Superior de Justicia). Bírói kontrollt gyakorol az autonóm közösség kormánya és adminisztrációja felett. A katalán statútum előírja, hogy a Katalán Autonóm Közösség milyen módon vegyen részt a területén kialakítandó bírósági illetékességi körzetek megszervezésében. A különböző peres eljárások esetén a Legfelsőbb Bíróság hatáskörének sérelme nélkül, az eljárási fórumrendszert azok a bírói szervek alkotják, amelyek az autonóm közösség ugyanazon területén találhatók, mint az elsőfokú bíróság. A területi bíróságok (Audencia Territorial) szintén fontos szerephez jutnak, mivel meghatározzák az igazságügyi szervek működésének területi kereteit és segítik a bíróságok, illetve a közjegyzői irodák szervezését.

A katalán identitás alapja: a nyelv

Katalónia nyelvi, politikai és gazdasági szempontból is alapvetően különbözik a többi spanyol tartománytól. Mind a katalán, mind a spanyol nyelv latin eredetű, de egészen különböző dialektusaiból származnak. A spanyol (a modern kasztíliai) a rómaiak által Északnyugat-Spanyolországban beszélt nyelv változatából ered. A katalán viszont eredetileg a középkori francia nyelv délkeleten beszélt változata, az úgynevezett régi okcitán, amely az ott beszélt latin nyelvjárásból alakult ki.

A katalán tehát nyelv az indoeurópai nyelvcsalád itáliai ágán az újlatin nyelvek nyugati csoportjába tartozik, legközelebbi rokona az okcitán (provanszál) nyelv. A nyugati újlatin nyelvek számos vonását hordozza, így közel áll hozzá még az aragóniai, a francia, a portugál és a spanyol és a standard katalán nyelv mellett számos egyéb nyelvjárása is van.

Az első, teljes szövegű katalán nyelvemlék a ’Homilies d’Organyá’, amely a jelenleg ismert legrégebbi, teljes katalán nyelvemlék, olyan, mint a magyarság számára a „Halotti beszéd”, amely korban is egyidejű a katalán nyelvemlékkel, hiszen annak a keletkezése is 1192-95 közé tehető. A ‘homilies’ magyarul prédikáció, szentbeszéd, a Biblia magyarázata, amely a latin ‘homilia’ szóból ered. Ebből következik, hogy a legrégebbi katalán nyelvemlék – is – egyházi szöveg, amely a nagyon korai katalán nyelvben használatos szavakat, kifejezéseket, mondatokat őrizte meg. A ‘Homilies d’Organyá’ szövege nem más, mint az okcitán nyelvű prédikációk katalán nyelvű fordítása. A nyelvemléket tartalmazó pergameneket 1904-ben Joaquim Miret i Sans történész találta meg az organyái paplak felújítási munkálatai során. Az eredeti irat jelenleg a Biblioteca de Catalunya (Katalán Nemzeti Könyvtár) tulajdonában van, Organyában a másolatai tekinthetők meg.
Vannak régebbi katalán-nyelvtöredékeket tartalmazó iratok, mint a ‘Forum iudicum’ (1098) vagy a ‘Gregues de Guitard Isarn’ (1080-91), de ezekben csupán egy-pár katalán nyelvű szó fordul elő. A ‘Homilies d’Organyá’ viszont teljes egészében katalán nyelven íródott és maradt fenn.

A szakértők szerint a nyelvemlék a XII. század végén, a XIII. század elején keletkeztek, papírra vetője pedig Ágoston kanonok, a Sant Rufus d’Avignon szerzetese volt. A ‘Homilies’ jellegzetessége, hogy a gótikus művészet átmeneti időszakának stílusjegyeit viseli magán, ill. hogy a pergamen az akkor használtnál jóval vastagabb és erősebb anyagú volt. A nyelvezetből a történelem- és az írástörténet tudósai azt valószínűsítik, hogy II. (Katolikus) Péter (Pere, 1196-1213) uralkodása idején keletkezett. A szöveg egyértelműen nem provanszáli, hanem katalán nyelven íródott, ennek ellenére a szöveg tartalmaz olyan szavakat, amelyek nem ismertek a katalán nyelvben.

A ‘Homilies’ a hamvazószerdán elhangzott szentbeszédek, Biblia-magyarázat szövegeit tartalmazza, amelynek szövege kifinomult, kultikus és nagyon magas röptű. A katalán szavak jól értelmezhetők, díszesek és magasztosságot mutatnak. Szövege jól fordítható, még akkoris, ha azok a szavak ma már kissé átalakultak, fejlődtek.

A ‘Homilies d’Organyá’-t 1904-ben három, összehajtogatott pergamenlapon fedezték fel, amely 18cm magas és 12,5cm széles lapok voltak, s mindegyik lapon 23 sorral. Később újabb pergamenlapok kerültek elő, amelyek kiegészítették az először talált szöveget, így jelenleg 8 lapból és 16 oldalból álló szöveget ismerünk. Az eredeti szöveget csak digitálisan lehet megtekinteni, a pergamenek megfelelő módon vannak tárolva, megtekintésük nem engedélyezett.

Az egyházi szövegben olyan, ma is gyakran használt szavakat találunk, mint a ‘soms’ (‘vagyunk’), a ‘plader’ (‘kedvére tenni’ valakinek), a ‘fed’ (‘csinál’), a ‘pad’ (‘béke’) vagy a ‘crod’ (‘kereszt’), amelyek némelyike mára valamelyest átalakult.

Beszélői száma mintegy 10 millió fő, többségük Spanyolország területén, néhányan Andorrában, s megint mások Franciaországban élnek, a nyelv Valenciában beszélt nyelvjárását pedig egyszerűen valenciainak nevezik.

A legkorábbi utalás egyébiránt a katalánokra (Catalanenses), mint népre, a latin nyelvű Liber maiolichinus című olasz eposzból származik 1120-ból. Ez egyben az első forrás, amelyben említik Katalóniát (Catalania) is.

A mai Katalónia területén ibér népek, majd kelták éltek, akik összeolvadtak velük, így alakult ki az i. e. 8. századra a keltibér nép, akik számos betörő nép (föníciaiak és punok) uralma alá kerültek, akik végül kolóniákat alakítottak ki a part mentén, mint pl. Barcino (a mai Barcelona). A pun háborúk után Kr. e. 206-ban a karthágóiak helyére a rómaiak érkeztek és költöztek be.

Katalónia napjainkban

Már az 1990-es évek elejétől folyamatosan alakítottak a Katalán Autonómia statútumon, viszont a tényleges reform lehetősége csak 2003 végén, a regionális választások kapcsán vált elérhető céllá. 2005-ben a katalánok megpróbálták kivívni a pénzügyi függetlenséget, de sikertelen volt a kezdeményezés a Spanyol kormányzattal szemben.

Az autonómia-folyamat igen fontos állomása volt viszont a 2006-ban elfogadott új Katalán Statútum. A statútum célja az volt, hogy az alkotmányos kereteken belül a lehető legnagyobb mértékű önkormányzást valósítsa meg. Ez a törekvés olyannyira sikerült, hogy 2010-ben a spanyol alkotmánybíróság úgy értékelte, hogy a statútum több ponton már túl is lépte az alkotmány kereteit. Az alkotmánybíróság 2010-es határozata a katalán statútumról meghatározó jelentőségű, mert ebben a határozatban a bíróság értelmezi a spanyol területi berendezkedés több lényeges pontját, és ezzel együtt hozzájárul a pontos keretek kijelöléséhez.

A 2008-as gazdasági világválság Spanyolországot is jelentősen sújtotta. A gazdasági krízis felerősítette a katalánok függetlenedési törekvéseit, ugyanis Spanyolország többi részéhez képest a katalán gazdaság kevésbé volt sebezhető, kevésbé volt kitett a hitelválság okozta drágulásnak és bizalmatlanságnak. A katalán gazdaság ekkor a spanyolországi GDP 20%-át adja, pedig csak a lakosság 16%-a él Katalóniában, miközben Katalónia csak az ország területének 6%-t foglalja el. Katalán közgazdászok azt állítják, hogy 8 százalékkal több adó hagyja el Katalóniát, mint amennyit a régió a központi kormányzattól kap, s emiatt a katalánok úgy vélik, hogy erejükön felül támogatják Spanyolország többi részét.
Ennek következtében a politikai diskurzusban folyamatosan forró téma maradt a függetlenedés ügye, további jelentős politikai, igazgatási aktusok nélkül. A spanyol alkotmánybíróság korábban ugyanis rigorózusan kijelölte a határokat, aminek egyenes következménye lett, hogy a politika sokkal inkább az utcára terelődött és a 2012 szeptember 11-én, a Katalónia függetlenségért megtartott tömegtüntetésen 1,3 millió ember tett hitet az elszakadás mellett.

A 2012. novemberében megtartott választásokon a korábban kormányzó, a függetlenséget támogató katalán párt, bár nem szerzett abszolút többséget, a függetlenség párti erőknek már összesen 54%-os többségük volt a katalán parlamentben, így erővel léphettek a tettek mezejére.

2013 szeptemberében Katalóniában ‒ a Balti-élőlánc mintájára ‒ több százezer ember 400 kilométeres élőláncot alkotott a tartomány függetlenségének és egy erről szóló népszavazás megrendezésének a támogatására, majd 2014 januárjában a katalán parlament elfogadta a Szuverenitási Nyilatkozatot. A Nyilatkozatot támogatták a katalán nacionalisták (CIU), a baloldali republikánusok (ERC), az ökoszocialisták (ICV) és a szeparatisták (CUP). A Nyilatkozat ellen pedig a konzervatívok (PPC), a szocialisták (PSC) és a Ciudadanos polgári mozgalom szavazott.

Az Artur Mas vezette jobbközép Konvergencia és Unió (CiU) kormányzó párt a függetlenedésről népszavazást akart, amit a katalán parlament végül 2014. november 8-ra írt ki, de hogy mit kérdezzenek, ez már korántsem volt ennyire egyértelmű. A föderalisták és a szeparatisták között ugyanis nézeteltérés volt abban, hogy mit is akarnak, ezért a népszavazáson végül két kérdésben kellett döntenie az embereknek:
– Az első kérdés: akarja-e, hogy állam legyen Katalónia?
(Ebben a kérdésben a szeparatisták és a föderalisták is egyetértenek.)
– A második kérdés: független állam legyen-e Katalónia?
(Ebben már nem volt teljes az egyetértés.)

Így azok az emberek, akik különálló katalán államot szeretnének, de nem támogatják a függetlenedési szándékot, egy igennel és egy nemmel, a függetlenségpártiak két igennel, azok pedig, akik egyáltalán nem támogatják Katalónia függetlenedési szándékát, nemmel voksolhattak volna. Ezzel a rendszerrel minden katalánnak meg lett volna a lehetősége, hogy arra az opcióra szavazzon, amit leginkább preferál: hogy Katalónia független állam, vagy állam a spanyol államban, vagy továbbra is Spanyolország autonóm közössége legyen. A Spanyol Néppárt és a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), mint Spanyolország legerősebb pártjai azonban ellenezték a referendumot.

2014 őszén a spanyol központi kormányzat az érvényben lévő alkotmánnyal szembenállónak tekintette a tervezett függetlenségi népszavazást, és panaszt nyújtott be ellene az alkotmánybíróságnál. A spanyol alkotmánybíróság szeptemberben felfüggesztette a népszavazás megtartását, amit ugyan 2014. november 9-én végülis megtartottak, de nem ügydöntő referendumként, ezért eredménye nem is lett kötelező senkire nézve.

A nem ügydöntő referendumon minden 16 év feletti személy leadhatta voksát: 7 milliós lakosú Katalóniában megrendezett nem hivatalos népszavazáson több mint 2,3 millióan vettek részt – 80,7 százalékuk voksolt a Spanyolországból való kiválásra, 10,1 százalékuk válaszolt igennel az első, és nemmel a második kérdésre, 4,55 százalékuk mondott nemet az első kérdésre, ezáltal pedig a másodikra is.

A népszavazás után a spanyol központi kormányzat igen mereven elzárkózott mindenfajta egyeztetéstől és együttműködéstől, mi több kijelentették: „Ezzel a párttal, ezzel a kormánnyal ne igyekezzenek a spanyol szuverenitásról tárgyalni. Ha valóban Katalónia függetlenségét akarják elérni, akkor nehezen fogunk egyezségre jutni”. A problémákat még tetézték a spanyol vezérkari főnök szavai, aki a spanyol-amerikai háborúhoz hasonlította a helyzetet, aminek végén Kuba függetlenedett. A katalánok nem örültek ennek a párhuzamnak, mert előbbi (bár nem egyenes) következményeként polgárháború és 40 év fasiszta diktatúra köszöntött Spanyolországra és a katalán népre.

2015. szeptember 11-én újra közel másfélmillió ember vonult Barcelona utcáin, az immár negyedszer megrendezett Diadán, aminek aktualitását az adta, hogy szeptember 27-én választások következtek a régióban, ahol egyre erősödött a Junst pel Sí (Együtt az Igenért) nevű párttömörülés – ennek tagja volt a katalán kormánypárt is -, akik kijelentették, egyoldalúan megindítják az elszakadási folyamatot Spanyolországtól.

Merre megy Katalónia?

A szövetség megnyerte végül a választásokat, többséget is szerzett, de részint nem abszolút többséget, részint pedig ha mindent egybeveszünk többen szavaztak a Katalónia függetlenségét nem támogató pártokra (52%), mint a függetlenedéspártiakra.

Az új katalán parlament nem is sokat várt, november elején határozatot fogadtak el, hogy megindítják a függetlenedési folyamatot, amely döntés komoly ellenérzéseket váltott ki a spanyol nagypolitikában: a madridi kormány jelezte, hogy bármilyen ilyen lépést a bíróságon fog megtámadni. Mariano Rajoy spanyol kormányfő többek között azzal érvelt, hogy Katalónia kiválása egész Spanyolországot érintené, ezért a demokratikus megközelítés az lenne, ha az egész ország beleszólhatna Katalónia jövőjébe. A skótokhoz hasonlóan a katalánoknak is rendszeresen az orra alá dörgölte a központi kormányzat, hogy a függetlenség bizony az EU-ból való kilépéssel járna, csakhogy míg előbbi esetben London hajlandó volt együttműködni és engedte a népszavazás megtartását, Madrid folyamatosan akadályozza a referendumot az alkotmányra mutogatva.

Nem segítette a tiszta képlet kialakulását a soron következő spanyol parlamenti választások sem, ahol a klasszikus kétpártrendszer beborult, a klasszikus koalíciók nem voltak elegek a stabil kormányzásra, viszont a várakozáson felül szerepeltek a katalán pártok, amik nyolc illetve kilenc parlamenti széket tudhattak magukénak. A várakozásokkal szemben és a szerencsétlenkedések eredményeképpen azonban végül kisebbségi kormány alakult, az addig is kormányzó konzervatívok vezetésével.

2016 januárjában Carles Puigdemont, Girona korábbi polgármestere lett Katalónia új elnöke az elszakadáspártiak támogatásának köszönhetően. A katalán parlament négy ellenzéki pártjának képviselői nem tapsolták meg az új elnököt, miután a házelnök bejelentette a választás eredményét, ami jelezte: komoly törés van a katalán parlamenten belül is.

2016 júliusában, a választási ígéreteknek megfelelően, a katalán parlament meghatározta az elszakadás menetrendjét, amelyben kinyilvánítják, hogy a katalán nép joga egy saját alkotmányozó folyamat kezdeményezése. Erről népszavazást tartanának, majd kinyilvánítanák az elszakadást, elkészítenék a Katalán Köztársaság alkotmányát, amelyet egy újabb népszavazással ratifikálnának.

A szavazás és az azt megelőző parlamenti vita botrányba fulladt: a katalán parlamentben többségben lévő két függetlenségi párt megszavazta az elszakadási menetrendet, a többi nagy párt tiltakozásul nem vett részt a szavazáson.

Az ügy szépséghibája, hogy a katalán parlament a szavazással lényegében átlépett egy törvényességi határt, mivel a spanyol alkotmánybíróság 2015. decemberben már alkotmányellenesnek minősítette az elszakadási kezdeményezéseket. A katalán kormány viszont már akkor jelezte, hogy nem fog engedelmeskedni a bíróság döntésének.

Közben a függetlenségpárti katalán pártok között is van már feszültség: a két erőt (Junts pel Sí / CUP) csak a katalán önállóság célja köti össze, a gazdasági-társadalmi elképzeléseik egyébként teljesen eltérnek. A feszültség azután tetőzött, hogy a katalán kormány a többsége ellenére nem tudta elfogadtatni a parlamenttel a költségvetési tervet, ezért Carles Puigdemont katalán elnök bizalmi szavazást kért maga ellen.

A spanyol alkotmánybíróság pár nappal később, 2016 augusztus elsején döntésével felfüggesztette a katalán parlament egyoldalú elszakadás menetrendjét tartalmazó határozatát. A testület egy korábbi döntésében a katalán elszakadási törekvéseket már alkotmányellenesnek nyilvánította, felháborítónak és jogellenesnek találták, hogy a katalán elnök lehetővé tette a parlamenti vita és szavazás megtartását, valamint figyelmeztette a katalán vezetőket, hogy amit elkövetnek az súlyos törvényszegés, komoly következményekkel (pénzbüntetés, hivatalvesztés, börtönbüntetés).

2017. június 9-én Carles Puigdemont i Casamajó katalán elnök bejelentette: Katalónia október elsején tart népszavazást a Spanyolországtól való elszakadásról.

„Akarja-e, hogy Katalónia független köztársaság legyen?” – szól a kérdés, amire a régióban élőknek válaszolniuk kell majd. A felmérések alapján elsöprő többség szeretne szavazni a kérdésről és kis többségben vannak az elszakadást ellenzők. A katalán parlament végül szeptember 6-án hozott határozatot a népszavazás megtartásáról. Ezzel együtt a katalán parlament ellenzéke bejelentette, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Carles Puigdemont elnök ellen, céljuk, hogy előre hozott választást tartsanak Katalóniában.

A 2017. október 1-i népszavazás végeredménye

A hivatalos közleményben a szavazatok 95%-nak összeszámlálása utáni állapotot tették közzé. Ezek alapján az 5,3 millió szavazásra jogosult polgárból 2,3 millió vett részt a népszavazáson (43%), és további 770 ezerre becsülik a rendkívüli körülmények miatt távolmaradók számát. A leadott szavazatok közül hatvanhatezer volt érvénytelen (2,9%). Az igenek nyertek, az elsöprő többség, több mint kétmillió ember a függetlenségre szavazott (92%).

		Jogosultak arányában	szavazók arányában	érvényes voksok arányában
Választásra jogosult	5,313,564
Szavazó	2,262,424	42,58%
Érvényes	2,196,709	41,34%	97,10%
Érvénytelen/Hiányzó	65,715	1,24%	2,90%
Távolmaradó	3,051,140	57,42%
IGEN	2,020,144	38,02%	89,29%	91,96%
NEM	176,576	3,32%	7,80%	8,04%

2017. október elsejére a Spanyolország részét képező autonóm Katalónia kormánya népszavazást írt ki a tartomány függetlenségéről. A referendum megtartását a spanyol kormány és az Alkotmánybíróság illegálisnak tekintette és fellépett a megtartása ellen. Mind Katalóniában, mind egész Spanyolországban Katalónia függetlenné válásának kérdése megosztja a közvéleményt, ami komoly belpolitikai válságot okozott az ország, aminek a következményei bizonytalanok, megoldására nem a közeljövőben fog sor kerülni.

A szavazás megtartását a spanyol állam rendőri fellépéssel kísérelte meg megakadályozni.

Szavazóhelyiségeket zártak le, urnákat vittek el. Sok esetben erőszakot is alkalmaztak a szavazni kívánókkal szemben. A katalán egészségügyi minisztérium szerint 761 ember sérült meg az utcai összecsapásokban, köztük 13 rendőr. A spanyol kormány az alkotmányosság védelmével magyarázta és indokoltnak tekintette a rendőri fellépést. Barcelona polgármestere a rendőri erőszak miatt lemondásra szólította fel a spanyol miniszterelnököt. A katalán kormány a spanyol állami fellépést a Franco-diktatúrához hasonlította.

Nemzetközi és uniós szinten kevesen reagáltak a fejleményekre. A belga miniszterelnök elítélte a szavazást kísérő erőszakot. Az Európai Unió azonban hivatalosan nem kommentálta az eseményeket.

Következmények

A népszavazás előtti hetekben a katalán parlament törvényt alkotott, mely szerint ha a népszavazáson az igenek győznek, a katalán függetlenséget 48 órán belül ki kell kiáltani. A központi kormány ugyanakkor világossá tette, hogy nem tűri el a függetlenség kikiáltását, és letartóztatásokat, valamint Katalónia autonómiájának felfüggesztését helyezte kilátásba arra az esetre, ha a katalán törvényhozás vagy a Generalitat elnöke mégis deklarálná a régió függetlenségét. Végül október 10-én Puigdemont beszédet mondott a parlamentben, amelynek során kimondta: a régió kivívta a függetlenséghez való jogot, és Katalónia független köztársasággá válik. A tapsvihar elcsitultával azonban a függetlenségi nyilatkozat felfüggesztését javasolta, hogy a helyzetre megegyezéses megoldást lehessen találni.

Válaszul Mariano Rajoy miniszterelnök (a központi kormány akkori vezetője) felhívta Carles Puidgemontot, tisztázza, hogy Katalónia deklarálta-e a függetlenségét. Rajoy szerint Puidgemont nemleges válaszával „helyreállíthatná a törvényességet”. Ugyanakkor a spanyol kormányfő kijelentette, ha a katalán Generalitat megerősíti a függetlenségi nyilatkozatot, akkor a központi kormány – az alkotmányos monarchia 1978-as bevezetése óta először – élni fog az alkotmány 155. cikkelyében foglalt jogkörével. Az alkotmány 155. cikkelye kimondja: ha valamelyik autonóm közösség nem tesz eleget az alkotmány illetve a törvények által elrendelt kötelességeinek, vagy cselekedeteivel súlyos kárt okoz a spanyol közérdeknek, akkor a kormány a szenátus felhatalmazásának birtokában minden szükséges intézkedést megtehet, hogy kikényszerítse az alkotmányos-törvényi kötelezettségek teljesítését illetve a közérdek védelmét.

A következő hetekben a katalán és a spanyol kormány álláspontja nem közeledett egymáshoz. A katalán kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedett, a függetlenség kikiáltása mellett felmerült az előrehozott választások megtartása Katalóniában is. Végül október 27-én a katalán parlament 72 igen, 10 nem, 2 tartózkodás mellett kikiáltotta Katalónia függetlenségét. A döntést Spanyolország nem ismerte el és felfüggesztette a tartomány autonómiáját, és egyúttal feloszlatta a Katalán Parlamentet és 2017. december 21-re választásokat írt ki Katalóniában.

További következménye lett a függetlenségi népszavazásnak, hogy az abban tevékenyen részt vevő katalán politikai vezetők ellen persorozat indult: lázadással, sikkasztással, közpénzek elcsalásával vádolják őket, amely per 2019. februárban kezdődött a madridi Legfelsőbb Bíróságon. A per elől azonban a katalán politikai vezetés egyik fele, élén Carles Puigdemonttal a száműzetés, Spanyolország elhagyása mellett döntött. Puigdemont és négy minisztertársa Brüsszelben van, Carla Ponsatí Skóciában, az edinburgh-i egyetemen tanít, míg két másik függetlenségi vezető Svájcban tartózkodik. Madrid több alkalommal kérte Puigdemont és társainak kiadatását Spanyolországnak, viszont a belga bíróságok ezt minden alkalommal megtagadták, ugyanis a lázadás vádját nem tekintik megalapozottnak, ill. nem látják garantáltnak a per jogszerű, pártatlan, törvényes lefolyását Madridban.

A 2017. decemberi választáson, hiába a madridi kormány minden trükkje, fenyegetőzése, újfent a függetlenségi pártok győztek: a 135 tagú Katalán Parlamentben 70 fős tömböt alkotnak, így újfent a szeparatista pártok adják a katalán politikai vezetést. A Generalitat 131. elnöke Quim Torra lett (Junts per Catalunya, PDeCAT), a Parlament elnöke pedig Roger Torrent (ERC). Kijelenthető, hogy a helyzet sokat nem változott: a katalán-spanyol szembenállás továbbra is élénken él a katalán ill. spanyol társadalomban.

Két évnyi bírósági tárgyalás végén, a Legfelsőbb Bíróság, első fokon kilenc katalán politikai vezetőt 9-13 évnyi börtönbüntetésre ítélt: Oriol Junqueras alelnök kapta a legtöbbet, a 13 évvel. A 2019. október 14-én kihirdetett ítéletre válaszul, Katalónia-szerte tüntetések, tömegmegmozdulások kezdődtek, általános sztrájkot hirdettek a katalán civil és gazdasági szervezetek, napra megbénították a tüntetők az El Prat repülőteret. és komoly összetűzésekre került sor a brutálisan, embertelenül és sok esetben törvénytelenül fellépő madridi karhatalom képviselőivel.

Catalunya lliure!
Visca República Catalána!