Merész, mondhatni nagyszabású célt tűztünk ki magunk elé: bemutatni Katalónia történelmét a kezdetektől napjainkig. Több ezer év fordulópontjait, meghatározó eseményeit, történéseit leírni, hogy ezáltal is jobban megértse mindenki: mit jelent a jelenkor küzdelme a szabadságért, a független Katalónia létrejöttéért. Igyekszem végigvezetni a Kedves Olvasó-Szurkolót az első lépésektől az aktuális állapotig. Biztos nem lesz tökéletes, mégis: fogadjátok sok szeretettel, és olvassátok! A fenti képen II. Péter, IV. Péter és II. János királyok képeit láthatjátok.

Az előző részben a kezdeteket mutattam be, most következzen a kora középkor időszaka Katalónia életében.

A Barcelonai-ház uralma az Aragón-Katalán Kettős Királyság élén (1162-1410)

1162-1196: II. (Tiszta vagy Trubadúr) Alfonz (1157. március 1.–25. között – 1196. április 25.) a Barcelonai-ház első uralkodója, Petronila aragóniai királynő fia. Eredetileg apja, IV. Ramón Berenguer, Barcelona grófja után Ramónnak hívták. Apja 1162. augusztus 6-án Itáliában halt meg. Anyja, akit a nemesek nem ismertek volna el önálló uralkodónak, két nappal később lemondott a trónról fia javára, aki trónra lépve az Alfonz nevet vette fel.

A reneszánsz művészetek és kiváltképp a trubadúrköltészet nagy pártolójaként ismert; maga is írt szerelmes verseket, amiért a ‘Trubadúr’ Alfonz előnevet kapta. Más források Tiszta Alfonz néven emlékeznek meg róla. Az ő uralma alatt egyesült végleg Aragónia, Katalónia és a Barcelonai grófság. Hatalmát északon egyes dél-francia területekre is kiterjesztette, délen pedig Caspét és Cuencát foglalta el, ezzel gyakorlatilag is függetlenítve országát Kasztíliától. Ezután 1179-ben megkötötte Kasztíliával a cazdai egyezményt, amiben mindkét ország kötelezte magát a reconquista folytatására.

Felesége Sancha kasztíliai hercegnő volt. Egyik lányuk, Konstanza 1198-ban Esztergomban feleségül ment Imre magyar királyhoz, és Aragóniai Konstancia néven magyar királyné lett. Másik lányuk, Leonóra volt VI. Raymond de Toulouse gróf utolsó felesége. 1196-ban hunyt el, a trónon legidősebb fia, Péter

1196-1213. II. (Katolikus) Péter (katalánul Pere; 1178 júliusa – 1213. szeptember 13.) aragóniai király 1196-tól haláláig, a Barcelonai-ház tagja.

II. Alfonz legidősebb fiaként született, és édesapja halála után örökölte a trónt. Montpellier-i Máriával kötött 1204-es házassága nagyban kiterjesztette Aragónia hatalmát Franciaország déli részén. Péter, alattvalói heves tiltakozásának ellenére megkoronáztatta magát III. Ince pápával Rómában, és királyságát ugyancsak 1204-ben a Szentszék hűbérbirtokának nyilvánította. Más spanyol uralkodókkal együtt kiemelkedő szerepet játszott a mórok felett Las Navas de Tolosánál aratott győzelemben (1212. július 16.). Hamarosan sógora, VI. Rajmund toulouse-i gróf segítségére sietett a Simon de Monfort kereszteslovag ellen Languedoc-ban vívott küzdelemben. Itt esett el, a muret-i vesztes csatában. A trónon fia, I. Jakab követte.

1213-1276: I. (Hódító) Jakab (katalánul: Jaume el Conqueridor, spanyolul: Jaime el Conquistador, Montpellier, 1208. február 2. – Valencia, 1276. július 27.) Aragónia, Valencia és Mallorca királya, Barcelona grófja, a Barcelonai-ház tagja.

Jakabot a vesztes muret-i csata után a győztes hadvezér, Simon de Monfort elfogatta és Carcassonne várába záratta, ahonnan csak 1214 áprilisában bocsátották szabadon. 1218-ig rokona, Sancho, Roussillon grófja kormányzott helyette, de őt ekkor az aragón nemesek lemondatták. Jakab csak 1227-ben vehette át ténylegesen a kormányzást.
Aragónia legtekintélyesebb középkori királya 1213-tól; a Baleári-szigetek és Valencia meghódításával megkezdte Katalónia és Aragónia földközi-tengeri terjeszkedését, amely a XIV. század utolsó évtizedeiben érte el a csúcspontját.

II. Péter aragóniai király és montpellier-i Mária fiaként mindössze 5 éves volt, amikor apja, az eretnek albigensekkel szövetséges Péter elesett a muret-i ütközetben. Simon de Montfort, a keresztesek vezetője, egy ideig fogva tartotta Jakabot a franciaországi Carcassonne-ban. 1214 áprilisában azonban szabadon bocsátotta. Az Aragónia és Katalónia uralkodójának elismert kisfiút a monzóni templomos lovagok gyámsága alá helyezték, akik neveltetéséről is gondoskodtak. 1218-ig idősebb rokona, Sancho, Roussillon grófja uralkodott helyette (a ma Franciaországban fekvő Aragonban), amíg lemondásra nem kényszerítette az uralmát ellenző aragóniai és katalán nemesek egy csoportja. A rákövetkező lázadások során Jakab sok veszélyes helyzetet átélt, és e kemény iskola is döntően hozzájárult jelleme kialakulásához. A már igen fiatalon is vakmerő ifjú kézitusában győzött le egy aragóniai nemest, 1222-ben részt vett Castejón kikötőváros ostromában, és három évvel később egy másik kikötő ellen szintén támadást indított.

Jakab 1227-ben vette át országa tényleges kormányzását, és nyomban meg is kezdte első nagy hódító hadjáratát a Baleári-szigetek visszaszerzéséért. Mallorcát 1229 decemberében foglalta el, és a bekebelezés végső lépéseként, 1235-ben Zaragoza püspöke meghódította Ibizát is. Ettől kezdve a szigetcsoport bástyaként védte a katalán partvidéket, és bázisul szolgált a keleti kereskedelmi és politikai terjeszkedéshez is.

Jakab 1233-ban újabb hadjáratot indított, hogy visszahódítsa Valencia királyságát a móroktól. A hadjárat három hosszú évig tartott, és többször is megszakadt, mielőtt 1238-ban sikerült elfoglalnia a fővárost. Az egész királyságot csak később, más városok bevételével tudta meghódítani, az Aragónia és Kasztília új határait rögzítő szerződést pedig 1244-ben kötötték meg.

Jakab kétszer nősült; 1221-ben feleségül vette VIII. Alfonz kasztíliai király lányát, Leonórát, de később elvált tőle, és 1235-ben elvette II. András magyar király lányát, Jolánt, aki sok gyermeket szült neki. Jakab 1248-ban, majd 1262-ben is felosztotta királyságát a fiai között, de ezzel csak szította köztük a viszályt. A második osztozkodáskor idősebb fia, Péter kapta Aragóniát, Valenciát és Katalóniát, a fiatalabbik Jakab pedig a Baleári-szigeteket, Roussillont és más pireneusi tartományokat, amelyeket Péter hűbérbirtokaiként kellett igazgatnia. Jakabnak nem az volt az egyetlen politikai ballépése, hogy felosztotta királyságát az örökösei között. A corbeili békében (1258) lemondott a dél-franciaországi területi követeléseiről, holott ez a katalán uralkodók külpolitikájának hagyományos része volt. Sikerült viszont politikai és kereskedelmi kapcsolatokat teremtenie az észak-afrikai államokkal, és jövőbe látó lépésnek bizonyult az is, hogy a trónörökös Péternek a szicíliai Konstanciát választotta feleségül, megkönnyítve, hogy Szicília később egyesüljön Aragóniával. Jakab, a lovagias katona segített vejének, X. Alfonz kasztíliai királynak a murciai mór lázadás leverésében (1266), 1269-ben pedig keresztes hadjáratot vezetett a Szentföldre, amely azonban nem járt sikerrel.

A rendkívül bátran harcoló és a hadvezetésben járatos Jakab nagy erejű, jó kiállású férfi volt, akit sokat bíráltak szerelmi kalandjai miatt. Uralkodása végeredményben sok kedvező fordulatot hozott. Ebben az időszakban készült el a ‘Llibre del consolat del mar’ címet viselő fontos tengerjogi kódex. Valencia királyság önálló jogrendet alakított ki, sok város kapott közigazgatási önállóságot, köztük Barcelona is, valamint ekkor alakult meg a képviseleti országgyűlés, a Cortes. A király támogatta az írókat, ő kezdeményezte a nevét viselő krónika megírását, és az uralma alatt egyesített népeket politikai és kulturális értelemben is kiemelte a provincializmusból.

Jakab 1208. február 2-án, Montpellier-ben született, II. Péter aragóniai király és Montpellier-i Mária grófnő egyetlen fiaként. Apai nagyszülei: II. Alfonz aragóniai király és Kasztíliai Sancha királyi hercegnő. Anyai nagyszülei: VIII. Vilmos, Montpellier ura és Komnéne Eudokia bizánci hercegnő.

Kasztíliai Eleonórával kötött házasságából 1229-ben fiúgyermek született, Alfonz herceg, ám kapcsolatuk egy év múlva válással végződött. Eleonóra többé nem ment férjhez, Jakab viszont 1235-ben újraházasodott, ezúttal II. (Árpád-házi) András magyar király leányát, a 16 éves Jolánt vette feleségül.
Tíz gyermekük született:
– Jolán (1236-1301), 1246-tól 1284-ig X. Alfonz kasztíliai király felesége
– Konstanca (1239-1269), 1260-tól 1269-ig János Mánuel (Lord Villena) hitvese
– Péter (1240-1285), 1276-tól 1285-ig III. Péter néven Aragónia következő uralkodója
– Jakab (1243-1311), 1276-tól 1311-ig II. Jakab néven Mallorca királya
– Ferdinánd (1245-1250)
– Sancho (1246-1251)
– Izabella (1247-1271), 1262-től 1271-ig III. Fülöp francia király neje
– Mária (1248-1267), belőle apáca lett
– Sancho (1250-1279), Toledo érseke
– Eleonóra (1251-ben született, de valószínű, hogy még csecsemőként meghalt)

1251-ben Jakab megözvegyült és ismét megnősült. Harmadik hitvese Teresa Gil de Vidaure lett, aki két fiút szült férjének, Jakabot és Pétert. Mint annyi uralkodónak világszerte, Jakabnak is számos szeretője volt, akik több házasságon kívüli gyermekkel is megajándékozták a királyt.
– Blanca d’Antillón-tól született Ferran Sanchis, Castro bárója
– Berenguela Fernández-től született Pedro Fernández, Híjar bárója
– Elvira Sarroca-tól született Jaume Sarroca, Huesca érseke

Jakab 1276. július 27-én, Valenciában, 68 éves korában távozott az élők sorából. A Poblet monostorban helyezték őt végső nyugalomra.

1276-1285: III. (Nagy) Pere (Péter, Pere III. d’Aragó, Valencia, 1243 júliusa vagy augusztusa – Vilafranca del Penedès, Katalónia, 1285. november 11.), Aragónia, Szicília és Valencia királya, valamint Barcelona grófja. A Barcelonai-ház tagja. Anyja révén II. András magyar király unokája és I. (Hohenstaufen) Manfrédnak, Szicília királyának a veje.

Apja I. Jakab aragón király, édesanyja Árpád-házi Jolán magyar királyi hercegnő, II. András magyar király és Courtenay Jolán konstantinápolyi latin császári hercegnő egyetlen gyermeke.

Felesége 1262-től Hohenstaufen Konstancia szicíliai királyi hercegnő, I. (Hohenstaufen) Manfréd (1232–1266) szicíliai királynak és első feleségének, Savoyai Beatrix királynénak volt a leánya.

Capet Károly, Anjou grófja, VIII. Lajos francia király fia a bátyja, IX. (Szent) Lajos és IV. Kelemen pápa támogatásával a beneventói csatában 1266. február 26-án legyőzte Manfrédot, aki a csatában életét vesztette. Manfréd családját, feleségét, kiskorú gyermekeit a győztes fogságba vetette, fiait megvakíttatta, akik halálukig nápolyi fogságban maradtak, míg lányai később visszanyerhették a szabadságukat. Legidősebb lánya, Konstancia ekkor már aragóniai királynéként távol élt apjától, de családja veszte mély nyomot hagyott a lelkében, és csak az alkalomra várt, hogy visszavágjon az Anjouknak.

Anjou Károly elfoglalta az egész Szicíliai Királyságot, és székhelyét Nápolyba tette. Manfréd unokaöccse, Konradin megpróbálta visszaszerezni a Hohenstaufenek királyságát 1268-ban, de Anjou Károly őt is legyőzte, fogságba ejtette, és lefejeztette.
Felesége révén 1282-ben Manfréd veje, III. Péter a Szicíliai vecsernye néven elhíresült felkelés révén visszafoglalt

 Szicília szigetét az Anjouktól és I. Péter néven 1282. szeptember 4-én szicíliai királlyá választották. Ugyan az egész Szicíliai Királyságot nem sikerült elfoglalnia, de a két Szicília megosztottsága 1816-ig fennmaradt, mikor újra hivatalosan is egyesítették a két független országrészt. A két Szicíliai Királyság hivatalosan csak 1302-ben ismerte el egymást.

Gyermekei:
Feleségétől, Hohenstaufen Konstancia (1249–1302) szicíliai királyi hercegnőtől, 6 gyermek:
– Alfonz (1265–1291), III. (Liberális) Alfonz néven aragón király, felesége Plantagenêt Eleonóra (1264–1297) angol királyi hercegnő, I. Eduárd angol király lánya, elváltak, gyermekei nem születtek. Egy természetes fia született.
– Jakab (1267–1327), II. (Igazságos) Jakab néven aragón király, I. Jakab néven szicíliai király. 1. felesége Izabella (1283–1328) kasztíliai királyi hercegnő, elváltak, gyermekei nem születtek. 2. felesége Anjou Blanka (1280–1310) nápolyi királyi hercegnő, 10 gyermek. 3. felesége Lusignan Mária (1273–1322) ciprusi királyi hercegnő, nem születtek gyermekei. 4. felesége Montcadai Elisenda (1292 körül–1364), nem születtek gyermekei. 10 gyermek a 2. házasságából és 3 természetes gyermek.
– Frigyes (1271/72–1337), II. Frigyes néven szicíliai (trinacriai) király, felesége Anjou Eleonóra szicíliai (nápolyi) hercegnő.
– Erzsébet (Izabella) (1271–1336), Szent, férje I. Dénes (1261–1325) portugál király, 2 gyermek.
– Jolán (1273–1302), férje Anjou Róbert (1277/78–1343) nápolyi királyi herceg és trónörökös, 1309-től I. Róbert néven szicíliai (nápolyi) király
– Péter (1275 körül–1296), felesége Montcadai Vilma (1245/55–1306/09).
Házasságon kívül 11 törvénytelen gyermeke született még.

1285-1291: III. (Pártatlan) Alfonz (1265. november 4. – 1291. június 18.) aragóniai király 1285-től haláláig, a Barcelonai-ház tagja.

III. Péter fiaként született, és édesapja halála után lépett a trónra. Jó szándékú, de gyenge királyként sikertelen alkotányjogi vitákba keveredett az aragóniai nemesekkel. 1287-ben arra kényszerítették, hogy megadja az ún. „Privilegio de la Unión”-t, amelynek alapján számos fontos királyi előjog a bárók kezébe került. Alfonz fiatalon halt meg, és utóda az 1285 óta már szicíliai királyként uralkodó fivére, II. Jakab lett.

1291-1327: II. (Igazságos) Jakab (Valencia, 1267. augusztus 10. – Barcelona, Katalónia, 1327. november 2.), katalánul: Jaume II el Just d’Aragó, Aragónia, Szicília, Valencia, Mallorca és Szardínia királya, valamint Barcelona grófja. A Barcelonai-ház tagja. Apja révén II. András magyar király dédunokája és I. (Hohenstaufen) Manfrédnak, Szicília királyának az unokája.
Édesapja III. Péter aragón király, I. Péter néven szicíliai király, I. Jakab aragón királynak és Árpád-házi Jolán magyar királyi hercegnőnek, II. András magyar király és Courtenay Jolán konstantinápolyi latin császári hercegnő egyetlen gyermekének a legidősebb fia.

Édesanyja, Hohenstaufen Konstancia szicíliai királyi hercegnő I. (Hohenstaufen) Manfréd (1232–1266) szicíliai királynak és első feleségének, Savoyai Beatrix királynénak volt az egyetlen gyermeke.

Másodszülöttként az apjának a halála (1285) után I. Jakab néven szicíliai király lett. 1286. februárjában Palermóban koronázták Szicília királyává. A bátyjának, III. (Liberális) Alfonz aragón királynak törvényes utódok nélküli halála (1291) után örökölte meg az Aragóniai Királyságot II. Jakab néven, és így az eddig egymástól független uralkodók által kormányzott két önálló királyság egy kézbe került. Jakab 1291. július 12-én kinevezte öccsét, Frigyest Szicília helytartójává.

Jakab az első házasságát 1291. december 1-jén Burgos-ban kötötte Izabella (1283–1328) kasztíliai királyi hercegnővel, de házasságuk gyermektelen maradt, és 1295-ben felbontották.

Jakab az 1295. június 20-án megkötött Anagni Szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy lemond a szicíliai királyi címéről, a Szicíliai Királyság pedig VIII. Bonifác pápára átszáll, majd pedig az visszaszáll az Anjou-házra. Viszonzásul a szerződés értelmében a pápa Szardínia királyává fogja kinevezni Jakabot, melyre 1297. április 4-én Rómában került sor, és II. Károly nápolyi király lányát, Anjou Blankát feleségül adják Jakabhoz, ami 1295. november 1-jén történt meg. A szicíliai rendek tiltakoztak e szerződés ellen, és erre válaszul az eddigi helytartót, Frigyest 1295. december 11-én Palermóban előbb Szicília urává, majd 1296. január 15-én Cataniában már királlyá választották, és 1296. március 25-én Palermóban megkoronázták.

Jakab második házasságát a két vetélkedő Szicíliai Királyság: az Itália déli részén fekvő nápolyi központú és a Szicília szigetén elterülő palermói székhelyű, kiegyezése hozta meg. 1295. november 1-jén feleségül vette Anjou Blanka nápolyi-szicíliai hercegnőt, húga, Jolán hercegnő (1273–1302) (1280–1310) pedig 1297. március 23-án Anjou Róbert (1278–1343) nápolyi trónörököshöz ment feleségül, aki 1309-től, már az aragón-szicíliai felesége halála után I. Róbert néven szicíliai (nápolyi) király lett.

1302. augusztus 19-én a castronovói előzetes békében először ismerték el a két Szicília külön állami létét.

Gyermekei:
1. feleségétől, Izabella (1283–1328) kasztíliai királyi hercegnőtől, elváltak, gyermekei nem születtek
2. feleségétől, Anjou Blanka (1280–1310) nápolyi királyi hercegnőtől, 10 gyermek:
– Jakab (1296. szeptember 29. – 1334. július), Szerzetes, aragón trónörökös, aki 1319-ben lemondott a jogairól és szerzetes lett
– Alfonz (1299 – 1336. január 24.) aragón trónörökös a bátyja lemondása után, majd IV (Jó) Alfonz néven aragón király
– Mária (1299 – 1316), férje Kasztíliai Péter, los Cameros ura
– Konstancia (Valencia, 1300. április 1. – 1327. szeptember 19.), férje János Mánuel kasztíliai királyi herceg
– János (1304 – Zaragoza, 1334. augusztus 19.), Toledó érseke, alexandriai pátriárka
– Izabella (1305 – 1330. július 12.), férje III. (Szép) Frigyes osztrák herceg és német király, 3 leány
– Péter (1305 – Pisa, 1381. november 4.), Ribagorça és Prades grófja, felesége Foix Johanna (–1357/58), 3 gyermek, többek között:
– Aragóniai Eleonóra (1333–1417), férje I. Péter (1328–1369) ciprusi király, 3 gyermek
– Blanka (1307 – Barcelona, 1348) apátnő Sijenában
– Ramón Berengár (1308. augusztus – Barcelona, 1366), Empúries grófja, később pap lett
– Jolán (1310. október – 1353. július 19.), első férje Fülöp tarantói herceg, 2. férje Lope, Luna grófja (Luna Mária aragóniai királyné apja), 1 leány
3. feleségétől, Lusignan Mária (1273–1322) ciprusi királyi hercegnőtől, nem születtek gyermekei
4. feleségétől, Montcadai Elisenda (1292 körül–1364) úrnőtől, nem születtek gyermekei. 1326-ban ő alapította a Pedralbes-i kolostort, ahova férje halála után visszavonult, és szerzetesi életet élt 1364-es haláláig.

1327-1336: IV. (Jóságos) Alfonz (1299. november 2. – 1336. január 24.) aragóniai király 1327-től haláláig, a Barcelonai-ház tagja.

II. Jakab fiaként született, és édesapja halála után örökölte a trónt. Népszerű, de gyengekezű uralkodóként tartják számon. Uralkodása alatt nagyszabású felkelés tört ki Szardinián, ennek nyomán Aragónia háborúba keveredett a Genovai Köztársasággal. Alfonz uralkodásának érdekessége, hogy a király diplomáciai viszonyt létesített az észak-afrikai mór királyságokkal. Alfonz nem tudta megakadályozni, hogy második felesége saját fiai jövőjét egyengesse a király korábbi házasságából származó Péter fia trónörökössel szemben. A konfliktus politikai viszályokhoz vezetett, bár a trónt Alfonz fiatalon bekövetkezett halála után végül mégis Péter örökölte.

1336-1387: IV. (Szertartásos) Péter (Balaguer, 1319. szeptember 5. – Barcelona, 1387. január 5.), ‘Szertartásos’ Péter, katalánul: Pere el Cerimoniós, szárdul: Piero su Cerimoniosu. Aragónia, Valencia, Mallorca és Szardínia királya, Barcelona grófja. A Barcelonai-ház aragón királyi ágának a tagja. Ragadványnevét, a ‘Szertartásos’ jelzőt azért kapta, mert mániákusan vonzódott az udvari ceremóniákhoz, amelyek közé többek között a királyi és királynéi koronázások, házasságkötések, uralkodói évfordulók tartoztak, és legfőképp az 50 éves uralkodásának jubileuma, amellyel az uralma egyedülállóan hosszú időszakot ölelt át e korban. Négyéves volt, mikor magyar dédnagyanyja, Árpád-házi Mária nápolyi királyné elhunyt.

IV. (Jó) Alfonz aragón királynak és első feleségének, Entençai Teréz urgelli grófnőnek a legidősebb fia. Nyolcéves volt, mikor édesanyja meghalt, és kilencéves, mikor apja újra megnősült. Életét előbb apjával, majd pedig a gyerekeivel, elsősorban a fiaival való konfliktusa határozta, illetőleg keserítette meg. A szertartások iránti rajongása: koronázás, házasság, évfordulók, különösen az uralkodása 50. évfordulójának megünneplése miatt kapta a szertartásos melléknevet. Angolbarát magatartást tanúsított a Százéves háborúban, míg elsőszülött fia, Vadász János franciabarát érzelmeiről volt ismert.

Apja halála után, 1336. január 24-én 16 évesen lépett trónra, és húsvétkor, 1336. április 13-án koronázták aragón királlyá Aragónia fővárosában, Zaragozában.

IV. Péter 1347-ben fiúörökös hiányában az akkor hároméves legidősebb lányát, Konstancia hercegnőt az aragón trón örökösévé nevezte ki, mellyel mind az öccse, I. Jakab urgelli gróf, mind pedig az Aragón Gyűlés, a Corts ellenállását kiváltotta. A Barcelonai-ház miután házasság révén megszerezte az Aragón Királyságot 1137-ben, amikor I. Petronilla (1136–1174) aragón királynő feleségül ment IV. Ramón Berengárhoz (1113–1162), Barcelona grófjához, a Katalóniában érvényes száli törvény értelmében megtiltották a nők trónöröklési jogát, amely 1502-ig volt érvényben. Ekkor az Aragón Gyűlés, a Corts, II. Ferdinánd aragóniai király másodszülött lányát, (Őrült) Johannát, annak jelenlétében trónörökösnek nyilvánította, aki apja halála (1516) után valóban Aragónia királynője lett, annak ellenére is, hogy „betegsége miatt” hivatalosan sohasem iktatták be, és helyette elsőszülött fia, Habsburg Károly uralkodott.

Konstancia trónöröklési jogának kinyilvánítására azért szánta el magát IV. Péter, mert ugyan 1347. április 28-án megszületett az első fia, Péter herceg, de még ugyanaznap meg is halt, mely az édesanyja, Navarrai Mária életébe került. Ezért az első fiának a születése nem oldotta meg a trónöröklési válságot Aragóniában, hanem még inkább elmélyítette a királyné halálával, egészen 1350-ig, második fiának, a későbbi aragón királynak, Jánosnak a megszületéséig, aki 1350. december 27-én látta meg a napvilágot.

IV. Péter vitatta 1377-ben anyai unokájának, Máriának, aki legidősebb lányának, Konstanciának és harmadik felesége, Szicíliai Eleonóra révén sógorának, III. Frigyes szicíliai királynak volt a gyermeke, a szicíliai örökségét. Mária dédapja, II. Frigyes szicíliai király végrendeletére hivatkozott, amelyet ő úgy értelmezett, hogy a Barcelonai-ház szicíliai ágának magszakadása esetén a lányutódok ellenében az aragóniai ágat illeti az öröklés. XI. Gergely pápa, majd 1378-tól utóda VI. Orbán nem ezt az értelmezést követte, és nyíltan Mária mellé állt, akinek a trónra kerülését még nagyapja sem akadályozhatta meg, aki viszont az avignoni ellenpápa, VII. Kelemen oldalára állt 1378-tól, így a másodszülött fiának, Idősebb Mártonnak a kijelölése a szicíliai trónra csak jelképes aktus maradt a részéről.

IV. Péter csak akkor avatkozott be a szicíliai belpolitikai viszonyokba, amikor az unokája házasságkötése került szóba. IV. Péter sógora és veje, III. Frigyes szicíliai király a végrendeletében úgy rendelkezett, hogy lánya kiskorúsága esetén négy királyi helytartó (vikárius) kormányozza a szigetországot: Artale Alagona, Manfredi Chiaromonte, Guglielmo Peralta és Francesco Ventimiglia. Mária Artale Alagona befolyása alá került, aki a Visconti-házból választott vőlegényt a királynő számára. IV. Péter aragón király azt már végképp nem tűrhette, hogy Szicília egy idegen uralkodóház befolyása alá kerüljön, ezért az idősebb fiával, Jánossal szerette volna összeházasítani az ifjú királynőt, de az apjával rossz viszonyt ápoló trónörökös erre nem volt hajlandó. 1380-ban aztán nagy hajóhaddal megtámadta a szigetországot, ellenállás nélkül partra szállt, és az unokáját, az ország királynőjét Szardínia érintésével (1382) magával vitte Aragóniába, ahova 1384-ben érkezett meg. Máriát végül az unokatestvéréhez, Ifjú Martin herceghez, az apja által szicíliai királynak névlegesen kinevezett Idősebb Márton aragón infáns fiához adták feleségül 1389. június 24-én, már nagyapja halála után.

IV. Péter négyszer nősült, de csak a harmadik házasságából születtek életképes fiai, az idősebb János, aki követte a trónon, és a fiatalabb, Emberséges Márton. Negyedik házassága Fortià Szibillával, aki házasságkötésekor még írni-olvasni sem tudott, ami alapvető elvárás volt egy aragón királyné esetében, mélyítette el a konfliktust a fiaival, akik 1386-ban az uralkodásának 50. évfordulóján tartott ünnepségek alól is kivonták magukat. Elsőszülött fia nem volt hajlandó megjelenni a halálos ágyánál, annyira gyűlölte az új asszonyt, akit apja halála után száműzött az udvartól.

Négyszer nősült:
1. Évreux Mária (1330–1347) navarrai királyi hercegnő
2. Eleonóra portugál infánsnő (1328–1348)
3. Aragóniai Eleonóra (1325 (körül)–1375) szicíliai királyi hercegnő
4. Fortià Szibilla bárónő (1350 (körül)–1406)
Gyermekei:
1. feleségétől: Konstancia (1344–1363), Johanna (1344–1385), Mária (1345/46–1348), Péter (1347–1347).
3. feleségétől: János (1350–1396), Márton (1356–1410), Eleonóra (1358–1382), Alfonz (1362–1364).
4. feleségétől: Alfonz (1376–1377 után), Péter (1379–1379), Izabella (Erzsébet) (1380–1424).

1387-1396: I. János (Perpignan, Katalónia (ma Franciaország) 1350. december 27. – Foixà, Katalónia, 1396. május 19.), ragadványneve: Vadász János, katalánul: Joan I d’Aragó, Aragónia, Valencia, Mallorca, Szardínia királya, Barcelona grófja. A Barcelonai-ház aragón királyi ágának a tagja.

1387. január 5-én lépett trónra, és 1388. április 25-én vagy szeptember 28-án koronázták királlyá Aragónia fővárosában, Zaragozában.

János a szicíliai kaotikus belpolitikai rendszer felszámolására 1392-ben hatalmas hadiflottát küldött a szigetországba. Máriával együtt ment a férje és az apósa, János aragón király öccse is, aki János király fiainak halála miatt az aragón trón első számú örökösének számított.

Kétszer nősült meg. Első felesége Mattea, armagnac-i grófnő, míg második neje Jolán, Bar hercegnője volt.

A sok világra jött gyermeke (12) közül csak két lánya élte túl Jánost, az első házasságából született, Johanna, akit apja 1392. június 4-én Barcelonában feleségül adott I. Mátyáshoz, Foix grófjához, és egy második, Jolánnal, Bar hercegnőjével kötött házasságából származó lánya, Jolán infánsnő. János király egyetlen csecsemőkort túlélt fia, Jakab infáns (1382–1388), aki apja trónra lépése (1387) után trónörökös lett, egy évvel később hatévesen meghalt.

1396. május 19-én váratlanul, fiúgyermekek hátrahagyása nélkül 45 évesen halt meg a katalóniai Foixà városában. Utóda öccse, Idős Márton lett, és bár a trónátadás nem indult zökkenőmentesen, Márton király uralkodása mégis simának és békésnek mondható, akinek a halála csak a fiúutódlás megoldatlansága miatt torkollott véres polgárháborúba. Ekkor öt trónkövetelő jelentkezett, köztük János király unokája is, kisebbik lányának, Jolán infánsnőnek a legidősebb fia, Anjou Lajos herceg. A trónöröklési harcból végül János és Márton unokaöccse, Antequerai Ferdinánd került ki győztesen 1412-ben.
János kedvenc időtöltése a vadászat volt, ezért kapta a Vadász jelzőt. A Poblet-kolostorban nyugszik.

1396-1410. I. Márton (Girona, Katalónia, 1356 – Barcelona, 1410. május 31.) vagy más néven Idős/Idősebb Márton vagy Emberséges Márton (Martin), katalánul: Martí l’Humà. 1396-tól Aragónia, Valencia, Mallorca, Szardínia királya, Barcelona grófja, 1409-től II. Márton néven Szicília királya. A Barcelonai-ház utolsó királya. Eugénia francia császárné (1826–1920) Idős Márton 15. (generációs) leszármazottja annak házasságon kívül született unokája, Aragóniai Jolán révén. I. (Pfalzi) Rupert (1352–1410) német király elsőfokú unokatestvére.

IV. (Szertartásos) Péter aragón király és Aragóniai Eleonóra szicíliai királyi hercegnő másodszülött fia. Másodszülöttként normális körülmények között nem volt sok reménye a trónra kerülésre, és kezdetben nem is sikerültek a királyi cím megszerzésére tett kísérletek sem. Apja 1378-ban névlegesen Szicília királyává nevezte ki anyai unokája, I. Mária szicíliai királynő ellenében, akinek az édesanyja, Aragóniai Konstancia szicíliai királyné IV. Péter elsőszülött gyermeke, és így Idős Márton mostohanénje volt, de a törvényes római pápa, VI. Orbán Mária királynő mellé állt. A királyi cím helyett a királynő apósa és Szicília kormányzója lett 1392-ben, miután egyetlen, nagykorúságot megért fia, Ifjú Márton feleségül vette a szicíliai királynőt. 1396-ban bátyja, I. János halála után távollétében őt kiáltották ki Aragónia királyává. Aragóniába visszatéréséig felesége, Luna Mária aragón királyné, Lope lunai gróf és Brianda d’Agoult lánya látta el a régensi teendőket férje nevében. 1397-ben hajózott vissza Szicíliából Aragóniába, és foglalta el a trónját. 1399. április 13-án koronázták aragón királlyá Zaragozában. 1406-ban meghalt a felesége, Mária királyné, 1409-ben pedig egyetlen nagykorúságot megért fia, Ifjú Márton is elhunyt törvényes utódok hátrahagyása nélkül.

A rendezetlen trónöröklés okán a családi tragédiáktól egészségileg is összeroppant királyt tanácsadói újabb házasság megkötésére vették rá, hogy egy törvényes trónörökös születésével elejét vegyék egy esetleges örökösödési háborúnak. A király házasságon kívül született unokáját, Aragóniai Frigyest szerette volna örököséül jelölni, ezért törvényesíttette, de csak a száli törvény megkerülésével vagy eltörlésével lehetett volna ezt megvalósítani, viszont Márton király korai halála megakadályozta ennek a tervnek a végrehajtását. Aragóniai Margittal, aki a Barcelonai-ház Prades grófi ágából származott, 1409. szeptember 17-én megkötött házasságából nem született gyermeke, így 1410. május 31-én bekövetkezett halálakor a trónöröklést rendezetlenül hagyta.

Idős Márton törvényesített unokáját egyik meghatározó szerepű özvegy királyné: sem özvegye, Margit királyné, sem menye, Navarrai Blanka özvegy szicíliai királyné sem támogatta, mint ahogy a másik özvegy aragón királyné, Bar Jolán unokáját, lányának, Jolán aragón infánsnőnek a fiát, Anjou Lajos herceget sem. Ezért végül két jelölt maradt csak állva az aragón trónörökösödési harcban: egyrészről az aragón királyi ház feje, II. Jakab urgell-i gróf, aki Idős Márton király sógora is volt egyben, aki hamar kiejtette az öt jelölt közül a még esélyest, a Barcelonai-ház másik jelöltjét, Alfonz gandiai herceget, másrészről Ferdinánd kasztíliai infáns, Kasztília régense, és az elhunyt király unokaöccse. Kétéves küzdelemben Ferdinánd infáns kerekedett felül, és ő foglalta el az aragón és a szicíliai trónt a Caspei megegyezés értelmében 1412-ben I. Ferdinánd néven. Ezzel véget ért a katalán eredetű Barcelonai-ház uralma Aragóniában, és a katalánokkal szemben a spanyolok kerültek túlsúlyba Aragónia kormányzásában, amely előrevetítette a két királyság perszonálunióját, majd teljes egyesülését.

A házasságon kívül született unokáját, Frigyest bár törvényesítették, nem sikerült utódául jelölnie sem a fiának, Ifjú Mártonnak, akit apja túlélt, sem neki, így Idős Márton is úgy halt meg, hogy az utódlás kérdését nyitva és megoldatlanul hagyta. Fiúunokája révén nem maradtak utódai, viszont lányunokája, Jolán révén számos leszármazottja maradt, akik viszont nem vitték tovább az Aragón Korona országainak és Szicíliának a királyi címeit. Utódai között szerepel Eugénia francia császárné (1826–1920), aki Idős Márton 15. (generációs) leszármazottja.

Az Aragón Királysággal perszonálunióban (1410-1516)

1412-1416. I. Ferdinánd (Medina del Campo, Kasztília, 1380. november 27. – Igualada, Barcelona mellett, 1416. április 22.), ragadványneve: Antequerai Ferdinánd, katalánul: Ferran d’Antequera. Kasztíliai királyi herceg (infáns) a születése jogán. Aragónia, Valencia, Szicília és Szardínia királya 1412-től, Kasztília régense az unokaöccse, II. János kiskorúsága idején. A Trastámara-ház tagja. A perszonálunió jelentése: kettő vagy – ritkán – több független állam olyan szövetsége, amelyet csupán a közös uralkodó személye kapcsol össze.

I. János kasztíliai király és Eleonóra aragón királyi hercegnő (infánsnő) másodszülött fia volt. Anyja révén IV. Péter aragóniai király unokája volt, és ennek a jogán tartott igényt az aragón trónra 1410-ben nagybátyja, I. (Emberséges) Márton aragón király halála után. Kétéves küzdelem után végül megnyerte az aragón örökösödési háborút, és a ‘Caspei megegyezés’ értelmében az aragón, a valenciai és a katalán rendek együttesen őt választották királlyá. A megválasztásában jelentős szerepet játszott az avignoni ellenpápa, XIII. Benedek, aki végül I. Ferdinánd trónjelöltségét támogatta. 1414. február 10-én koronázták aragón királlyá Zaragozában. Miután a törvényes római pápával szemben az ellenpápát támogatta, ezért Zsigmond magyar király 1415-ben személyesen látogatta meg Aragóniában a már nagy beteg királyt, hogy a nagy nyugati egyházszakadást megszüntesse. Zsigmondot a ma már Franciaországhoz, de akkor még Katalóniához tartozó Perpignanban, és betegsége miatt ágyban fogadta az aragón király, aki mind Kasztíliára, mind pedig Navarrára befolyást tudott gyakorolni az egyházi irányvonal tekintetében. A két király közötti első találkozó 1415. szeptember 21-én szombaton délután zajlott le, miután Zsigmond délelőtt XIII. Benedekkel folytatott tárgyalásokat. XIII. Benedeket végül nem sikerült lemondatni, de I. Ferdinánd elkötelezte magát az egyházszakadás megszüntetése mellett. Ennek eredményeit már nem érhette meg, mert a következő év áprilisában, 35 évesen meghalt. Utóda elsőszülött fia, Alfonz lett.

1416-1458: V. (Nagylelkű) Alfonz (Medina del Campo mellett, Kasztília, 1394/96 – Nápoly, 1458. június 27.), uralkodói mellékneve katalánul: Alfons el Magnànim, V. d’Aragó. Kasztíliai és aragón királyi herceg, V. Alfonz néven Aragónia királya, IV. Alfonz néven Barcelona grófja, III. Alfonz néven Valencia, II. Alfonz néven Szardínia, valamint Mallorca, I. Alfonz néven Szicília és Nápoly királya. A Trastámara-ház aragóniai ágának a tagja. A nápolyi Anjouk örököseként címei között szerepelt a Magyarország királya titulus is.

V. Alfonznak feleségétől Trastamara Mária kasztíliai királyi hercegnőtől, aki elsőfokú unokatestvére volt, nem születtek gyermekei. Csak házasságon kívül született gyermekek maradtak utána. Vajay Szabolcs kutatásai megerősítik, hogy Alfonznak két Ferdinánd nevű fia volt. Az idősebb Ferdinánd Aragóniai Margittól, Híjar (katalánul: Híxar) bárónőjétől született, de mind a kisfiút, mind pedig az édesanyját a féltékeny, gyermektelen aragón királyné, Kasztíliai Mária vízbe fojtatta. V. Alfonz ugyancsak Ferdinánd nevű másodszülött fiának pedig Giraldona Carlino volt az anyja. A történeti források és irodalmak sokszor egybemosták őket, és bizonytalanság volt az anya személye körül. A tévedést éppen az okozta, hogy mindkét gyermeket Ferdinándnak hívták.

V. Alfonz örökösének a származása már életében nagyon sok pletyka forrása volt, és egyesek szerint egészen a királyi családig értek a szálak, mégpedig az aragón királyné húgát, Kasztíliai Katalin villenai hercegnőt, III. Henrik kasztíliai király kisebbik lányát nevezték meg a gyermek anyjának, de ez az újabb kutatások fényében nem állja meg a helyét. Kasztíliai Katalin, aki V. Alfonz kisebb öccsének, Aragóniai Henrik villenai hercegnek volt az első felesége, és ugyanúgy V. Alfonz elsőfokú unokatestére volt, mint a felesége, Mária királyné, egy gyermeket biztosan világra hozott, amely szülés az ő és gyermeke életébe került 1439-ben, de ismereteink szerint ez volt az egyetlen szülése.

V. Alfonz a másodszülött fiára már sokkal jobban vigyázott, és Giraldona Carlinótól még két lánya született, és a feleségétől távol neveltette őket. Törvényes fiúörökös hiányában, mikor 1442-ben I. (Jó) Renátusz nápolyi királytól elhódította a Nápolyi Királyságot, természetes fiát szerette volna az örököséül jelöltetni az újonnan szerzett országában, hiszen örökölt királyságaiban a száli törvény értelmében csak törvényes házasságból született fiúk örökölhettek, így ott az idősebb öccse, II. János navarrai király volt a törvényes örököse.

1458-1479: II. János (Medina del Campo, Kasztília, 1398. június 29. – Barcelona, 1479. január 19.), ragadványnevei: Hitetlen/Bitorló/Nagy János, katalánul: Joan II d’Aragó, kasztíliai királyi herceg (infáns) a születésétől és aragón királyi herceg (infáns) 1412-től. 1425-től Navarra királya a felesége jogán, 1458-tól Aragónia, Szicília, Szardínia, Mallorca, Valencia királya és Barcelona grófja. A Trastámara-ház tagja. Candale-i Anna magyar királyné dédapja.

Kasztíliai infánsként látta meg a napvilágot, de a kasztíliai trón elnyerésére nagyon kis esélye volt, hiszen apja csak a másodszülött herceg volt Kasztíliában, és ő is apja másodszülött gyermeke volt. Ennek ellenére egész életét a kasztíliai királyi cím megszerzésének a vágya hajtotta, amely sosem teljesedett be számára, de fia, II. Ferdinánd aragóniai király még az ő életében mint I. Izabella kasztíliai királynő férje 1475-ben a Cortestől elnyerte a kasztíliai királyi címet. Gyermekként arra is csak csekély esélye lehetett, hogy valaha király lehet belőle, de első házassága révén, melyet Blanka navarrai trónörökössel kötött 1420-ban, felesége trónra léptekor ő is elnyerte a királyi címet. Apja, I. Ferdinánd aragóniai király 1412-ben megnyerte az aragón örökösödési háborút, és ezzel ő is aragón infáns lett. Anyja Kasztíliai Eleonóra, Alburquerque grófnője volt.

Apja 1414-ben, aragón királlyá koronázásakor a Peñafiel grófja címet adományozza neki. 1415. január 4-én eljegyezték a nála 25 évvel idősebb II. Johanna nápolyi királynővel, majd apja kinevezte a Szicíliai Királyság kormányzójává (alkirályává), és 1415. április 15-én Palermóban át is vette a hivatalát. Ekkor ismerkedett meg jövendőbelijével, a nála 11 évvel idősebb Navarrai Blankával, Szicília özvegy királynéjával, aki addig a régensi teendőket látta el a szigetországban. A nápolyi királynővel, II. Johannával való eljegyzése hamarosan felbomlott, és a nővére gyermektelen halálával navarrai trónörökössé előlépett Blankával jegyezték el. 1420. június 18-án Pamplonában megtartották az esküvőt, és így ő is a királyi cím várományosa lett. 1421. május 29-én megszületik a trónörökös pár fia, Károly herceg, aki nagyapjától, III. Károly navarrai királytól a Viana hercege címet kapja, és a navarrai trónöröklési rendben a második helyre kerül, háttérbe szorítva apját, aki csak felesége életében jogosult a királyi címre apósa végrendelete szerint.

1425. szeptember 8-án meghalt III. Károly navarrai király, és trónra lépett lánya, I. Blanka, így János is Navarra királya lesz felesége jogán II. János néven. Számára a navarrai királyi cím csak egy ugródeszkát és pénzügyi forrást jelent a kasztíliai királyi cím elnyeréséhez, mely küzdelemben mind unokatestvére és sógora, II. János kasztíliai király, mind pedig öccse, Henrik, Villena hercege, aki a kasztíliai király egyik nővérét vette feleségül, az útjában állt. 1429. május 15-én koronázták meg a királyi párt Pamplonában navarrai királlyá. Uralkodása sok érdekességet nem jelentett, a trónon a második feleségétől, Juana Enríqueztől született fia, Ferdinánd (1452-1516) követte, aki – még apja életében, annak tudta és beleegyezése nélkül, feleségül vette Kasztíliai Izabellát, a kasztíliai trón egyetlen örökösnőjét.

1479-1516: II. Ferdinánd (Sos, Aragónia, 1452. március 10. – Madrigalejo, Kasztília, 1516. január 25.), ragadványneve: Katolikus Ferdinánd, Szicília és Nápoly, Mallorca, Valencia, Szardínia és (Felső-)Navarra királya. V. Ferdinánd néven Kasztília királya iure uxoris, majd régense. Kasztíliai Izabellával kötött házasságából született fia nem maradt életben, ezért a lánya, I. Johanna és az ő nevében az unokája Károly lett az utódja. Másik Habsburg-házi fiúunokája, Ferdinánd vele egy napon, március 10-én született.

1469-ben II. Ferdinánd aragóniai király és Izabella kasztíliai királynő házasságával megszületett az egységes spanyol állam, amelyben azonban mindkét korábbi királyság, így Katalónia is megőrizte politikai intézményrendszerét, parlamentjét és törvényeit.

II. János aragóniai király és Johanna Enríquez fia. Az ő és Izabella támogatásával megkezdődtek a felfedező utak, melynek köszönhetően Spanyolország világbirodalommá vált. A gazdaság prosperálása mellett a művészetek is virágzásnak indultak. Az egyház és a királyi pár adományai elősegítették a kultúra és a tudomány fejlődését, ráadásul a nagyvárosokban hatalmas építkezésekbe fogtak. Az aranykor azonban nem tartott sokáig. Az Izabellával kötött házasságából született fiuk, Aragóniai János asztúriai herceg meghalt még a szülei életében, és a király második házasságából született fiúgyermeke is a születését követő órában meghalt. Utódként ezért nem jöhetett más szóba, mint az első házasságából származó lányának, Johannának valamelyik fia. Törvény szerint Johannának kellett volna elfoglalnia a trónt, de az asszony férjére való féltékenykedéseibe beleőrült.

1516. január 25-én 64 éves korában meghalt Aragóniai Ferdinánd. Az 1512-ben készített végrendelete szerint nem a kasztíliai földön nevelkedett Ferdinánd örökölte a trónt anyja, Őrült Johanna nevében, hanem annak bátyja, a még spanyolul sem beszélő Károly. Ferdinánd második felesége Germaine de Foix volt.

Visca Catalunya!
Som i serem!