Folytassuk hát az FC Barcelona dicsőséges történetének a bemutatását. Az 1899. november 29. óta íródó história bővelkedik fantasztikus sikerekben, nagy eredményekben, trófeákban, korszakalkotó legendákban. Voltak azonban olyan pillanatai is a Klubnak, amikor a sikerek elkerülték, pedig az elkötelezettség, a befektetett edzésmunka nem csökkent, nem lankadt. Az alábbi öt év története viszont bővelkedik sikerekben, győzelmekben, trófeákban, legendás labdarúgókban, kiváló emberekben. Mondhatni: a szerencsés csillagzat alatt született kimagasló jellemek egyszerre értek el pályafutásuk csúcsára Pep Guardiola és Tito Vilanova szakmai-mentális-emberi vezérletével. 2008 és 2013 között olyan töményen ért minket, Barça-szurkolókat az örömbomba, hogy külön fejezetet érdemelnek ennek hősei ezen oldalakon. Kellemes szórakozást!

2008. MÁJUS 8. Az új éra kezdete. Egy meglepő döntés bejelentése. Hitetlenkedő reakciók. Részemről is. Aztán megnyugvás, elfogadás, a döntés ízlelgetése. Josep Guardiola i Sala váltja az elfáradó Frank Rijkaardot az FC Barcelona felnőttcsapatának élén. 10 hónappal és 17 nappal azt követően, hogy kinevezte Laporta a Barça ‘B’-csapatának trénerévé. Gyors karrier – túl gyors, gondolhatták a „fanyalgók”, mint én is. Na, de mit tehettünk volna, elfogadtuk, hiszen mégiscsak szeretett Klubunkról van szó, az Elnök így döntött, Pep egy élő legenda. Mert volna valaki is szembemenni a döntéssel.
Igaz, a még véget nem érő idény folyományaként, a bizalmatlansági indítványhoz összegyűltek a megfelelő számú aláírások, így a Laporta-elnökségnek nem volt mit tennie, kénytelen volt alkalmazni az FC Barcelona alapszabályának ide vonatkozó passzusát, és bizalmi szavazást kérni maga ellen. Ezt jóval Pep hivatalos bemutatása után tartották meg (2008. július 6.), ami aztán végül sikertelennek bizonyult, még ha „rezgett is a léc”, ahogy atlétikában mondani szokták. Laporta maradt, Pep pedig elkezdhette a munkát.
A szerződés aláírására 2008. június 5-én, a hivatalos bemutatására június 17-én került sor, azt követően, hogy a negyedosztályból (Tercera División), ligaelsőként feljuttatta a „kicsiket” a harmadik vonalba (Segunda División ‘B’). Ennek a csapatnak tagja volt Oier Olozábal, Marc Valiente, Abraham, Sergio Busquets, Iago Falqué, Thiago Alcántara, Victor Sánchez, Victor Vázquez, Gai Assulin, Giovani dos Santos, Jeffrén és Pedro Ledesma – csak hogy a legismertebbeket említsük meg. A szakmai munkát pedig Doménec Torrent és ‘Tito’ Vilanova segítették – s az utóbbi szakembert magával vitte a felnőtt csapathoz Pep. S milyen jól tette, hatalmas páros lett az ővék, a sikerek letéteményesei, a győzelmek zálogai.

Pep Guardiola – és Tito Vilanova – hivatalos bemutatására, a sajtó előtti „tűzkeresztségére” 2008. június 17-én került sor a Camp Nou-ban. A leendő tréner szavai meggyőzőek és egyértelműek voltak: egy olyan ember gondolatai voltak ezek, aki tisztában volt a „pad” súlyával és az azzal járó kötelezettségekkel. Egy felelős edző markáns antréját láthattuk-hallhattuk ezen a napon (f.: eurobarca.hu):

Köszönöm a bizalmat, amit megszavaztak nekem, nem csak azt, amit most kaptam, hanem már azt is, amit tavaly, hogy átvehettem a ‘B’-csapatot. Ez nem akármilyen dolog egy olyan nagy klubnál, mint ez, bárki is legyen a klub élén. Úgy érzem, hogy nem fogok elbukni, készen állok a feladatra. Hiszek a munkában, az elszántságban, a tehetségben, abban, hogy olyan kerettel dolgozhatok majd, amire nem panaszkodhatok. Nem lesz könnyű feladat, de kitartó leszek, sok nehézséggel meg kell majd küzdeni, de ennek meglesz a gyümölcse.

 

Nem azért vagyok itt, hogy időt kérjek, pontosan tudom, hogy milyen helyzetben vagyunk. Erősnek kell lennünk az első pillanattól kezdve. Nagyon szívesen ígérnék most különböző címeket a jövőre nézve, hogy mennyi mindent fogunk nyerni, de ez nagy hiba lenne. Abban viszont biztos vagyok, hogy az emberek büszkék lesznek majd ránk. Nekem az a célom, hogy azokat a gondolatokat, melyeket én képviselek, át tudjam adni az öltözőben a játékosoknak. Meg vagyok róla győződve, hogy mindenkivel jól tudunk majd együtt dolgozni. Nagyon köszönöm, és köszöntök mindenkit.

 

Megértem a kétségeket, melyeket az emberekben ébresztek a kevés tapasztalatommal. Tudom, hogy a múltam miatt vagyok itt, a játékos-pályafutásom miatt, amit ennél a klubnál töltöttem. Úgy érzem, hogy ezek a kétségek néhány hónap múlva majd elülnek, mert bízok a képességeimben.

 

A csapat futni fog, harcolni fog. Hiszek a szavak erejében, de azzal is tisztában vagyok, hogy csak ez nem elég. Az emberek büszkék lesznek, mert látni fogják, hogy a játékosok mindent bele fognak adni a pályán. A játékosok magas képzettsége nagyon fontos, de minden az egyes emberek elhatározásán, erőfeszítésén múlik. El fogom nézni, ha jól vagy rosszul játszunk, de azt nem, ha nincs meg a szükséges erőfeszítés a játékosokban.

Miután Pep Guardiola – és Tito – átvették a ‘marsallbotot’, nem haboztak a tettek mezejére lépni. Komoly vérátömlesztésen esett át a keret, így amikor elindult a 2008/09-es szezon, arra rá sem lehetett ismerni. Már az első sajtótájékoztatón elmondottak szerint állt munkába a katalán szakember, aminek az azt megelőző évek meghatározó játékosai estek „áldozatul”. Így került átadólistára Deco, Juliano Belletti, José Edmilson, Ronaldinho Gaucho, Gianluca Zambrotta, Lilian Thuram, hogy a legismertebb távozókat említsem meg. Ugyancsak a „fekete bárányok” közé sorolta Pep a kameruni gólvágót is, azonban 2008 nyarán – még – nem akadt olyan európai topcsapat, amely képes és hajlandó lett volna kifizetni Samuel Eto’o árát, ill. biztosítani tudta volna azokat a fizetési igényeket, amelyeket ‘Samu’ kért. Így – bármennyire is szerette volna ezt Pep – Eto’o maradt, aminek ugyan a katalán tréner annyira nem örült, viszont az idény sikerei szempontjából kulcsfontosságú momentumnak bizonyult.
A távozók mellett érkezők is voltak, akik közül ki kell emelni a saját nevelésű katalán középhátvédet, aki a Manchester Unitedből tért vissza a Barçához, Gerard Piquét. Ugyancsak ekkor lett a csapat tagja Dani Alves, akit a Sevillától igazoltak, ill. Seydou Keita, Caceres és a belarusz Alexander Hleb is. Emellett a ‘B’-csapat meghatározó spílerei közül ekkor került fel a felnőtt csapathoz Sergi Busquets, Pedro Ledesma, akik aztán bizonyítva tudásukat, számtalan emlékezetes pillanattal ajándékoztak meg bennünket.

A ‘vérfrissítést’ követően indulhatott a szezon: a felkészülés során skóciai és USA-beli túrára került sor, amelyeken nagyon meggyőzően szerepelt a gárda: a lejátszott hat meccs mindegyikét megnyerte, és a gólok számában sem volt hiány – összesen 28 gólt rúgtak Eto’o-ék ezen a hat találkozón. A Gamper Kupát a Boca Juniors ellen 2-1-re megnyerték, de előtte már megvolt a Barça számára az első igazi főpróba, ez pedig a Bajnokok Ligája selejtezőkörének 3. fordulója, amelyen a lengyel Wisla Krakkó volt az ellenfél. A barcelonai ‘odavágón’ Xavi, Henry és Eto’o (2) góljaival magabiztos, 4-0-s sikert aratott a csapat, így a visszavágón elszenvedett 1-0 arányú vereség is belefért – a Barça ott volt a BL csoportkörében. Minden adva volt a pozitív gondolatokhoz, a szurkolók bizakodva tekintettek a jövőbe, minden téren jó volt a hangulat. Aztán, ahogy ilyenkor lenni szokott, a bajnoki rajtnál „beragadt” a Barça gépezete: egy gólos vereség Numanciában, majd 1-1-es döntetlen a Santander ellen a Camp Nou-ban. Máris tovaszállt a szurkolók bizodalma, reménykedése, a Santander elleni meccs végén a szurkolók egy része már Pep távozását követelte, s hangot adott elégedetlenkedésének. Szó, ami szó: senki sem erre számított. Volt azonban egy hang, egy mutatóujj, ami nyugalomra intett: ez nem volt más, mint Johan Cruyff, aki 2008. szeptember 15-én az ‘El Periodico’ hasábjain intett mindenkit nyugalomra, bizalomra, türelemre („Az árral szemben”). Ezt pedig tovább überelte az a tény, amiről később szerezhettünk csak tudomást a főszereplők visszaemlékezéseiből, miszerint a santanderi iksz után Andrés Iniesta nyitotta rá a Pepre Camp Nou-beli dolgozószobájának ajtaját, hogy közölje az ifjú edzővel, hogy „mester, minden rendben, hiszünk benned, megyünk tovább, jó úton haladunk, vezess minket”. Aztán a mindig csendes, és visszafogott Don Andrés becsukta az ajtót, Pep pedig a döbbenettől szóhoz sem jutott. Aztán elgondolkodott azon, hogyha a mindig visszafogott Iniesta vette a fáradtságot, hogy ezt közölje a trénerrel, akkor itt nincsenek komoly gondok.

Az árral szemben. Így lehet jellemezni Johan Cruyff vízióját a Barcelona játékával kapcsolatosan, és általánosságban a gránátvörös-kék szurkolók érzéseit a Racing ellen bezsebelt döntetlen után. A gránátvörös-kék csapat két bajnoki forduló után mindösszesen 1 pontot gyűjtött, és egyetlen gólt sem szerzett 180 játékpercet követően. Olyan adatok, amelyek hozzájárultak az Pep Guardiola által irányított projekttel szembeni első kritikákhoz. Az edző a kantábriaiak ellen egy meglepetésekkel teli kezdőcsapatot küldött a pályára, amelyben azonban a számos saját nevelésű játékos jelenléte sem hozta meg a várt lökést. Mindezek ellenére Cruyff az ’El Periódico de Catalunya’ hasábjain dícséri a katalán mester bátor döntéseit. Mi több, a holland szerint „a Barça évek óta a legjobb mérkőzését játszotta szombaton”.

 

Mint hétről-hétre, Cruyff ismét értékeli a gránátvörös-kékek teljesítményét. Szerinte a csapat „kiválóan szerepelt a pozíciós játékban és szintén jó volt a labdajáratás ritmusa. Rendben volt az ellenfélre való nyomásgyakorlás a védekezésben, és jó eladott/szerzett labda arányt sikerült hozni. Lehet-e javítani a teljesítményen? Biztosan. Nyolc kapuralövés nagyon kevés ilyen mértékű dominancia mellett. Még finomítani kell az utolsó passzon – ami a legnehezebb – és a mindent eldöntő kapuralövésen. De bennem nincsenek kételyek. A gólok és a végső sikerek mindig megérkeznek, ha jól megy a játék. És ez a Barça készen áll arra, hogy jól, nagyon jól játsszon.” Mindezek miatt a holland védelmébe veszi Guardiola munkáját. „Az első, ami ezt támogatja, az Guardiola munkássága. Nem tapasztalatlan, de nem is öngyilkos. Lát, elemez és döntést hoz. És a második bajnoki mérkőzésen sok döntést hozott. És mindegyik döntés elősegítette a javulást a Soriában játszott mérkőzéshez képest. Azok kerülnek a kezdőcsapatba, akik a legjobb formában vannak. Legyen olyan koruk, amilyen; és legyen az a nevük, ami. Túl rövid lenne a keret? Inkább a végletekig kiélezett keret.”

 

A Racing ellen Guardiola kivett a kezdőcsapatból néhány kulcsjátékost, és a helyükre olyan alternatívákat talált, mint Pedro vagy Busquets. Cruyff számára ez telitalálat volt. „A fél csapat lecserélése egyik bajnoki mérkőzésről a másikra? Igen. És mind ésszerű változtatás. Henry, Messi, Iniesta, Márquez, Touré… a Soriában kezdő öt játékos ott lehetett volna a Racing ellen is. Többről van szó, mert a menetrend miatt ma még nem kellene, hogy kifacsartak legyenek. Ma nem, de egy szezonkezdet után mindig jön a szezon vége. Erre az apró részletre is odafigyelve, Guardiola egy másik megoldás mellett tette le a voksát: jól fogom megválasztani a pilléreket, hogy határozottan jobb legyen a játék, mint a Los Pajaritos-ban”. A gránátvörös-kékek korábbi játékosa és edzője különösen kiemelte a fiatal Sergi Busquets szereplését. „Technikailag képzettebb, mint Touré és Keita. A helyezkedése egy veterán játékoséhoz mérhető. Labdával és labda nélkül is. A labdával a legnehezebbet is könnyen csinálja: egy-két érintésből kivinni a labdát. Labda nélkül pedig újabb leckét ad: hogyan kell a megfelelő helyen lenni a beavatkozáshoz és hogyan kell a megfelelő mennyiséget futni a labdaszerzéshez. És mindezt fiatalon és tapasztalatlanul. Ugyanazok a vonások, mint az edzője esetében”.

 

Végül pedig Cruyff a szélső játékon keresztül mutatja be, hogyan javult a Barcelona játéka. Konkrétan kiemeli Dani Alves teljesítményét, akit sok kritika ért a Numancia elleni, első bajnoki mérkőzést követően. „Igazságtalanság lenne figyelmen kivül hagyni a brazil játékos fejlődését egyik mérkőzésről a másikra. Kevesebbszer tűnt fel, de akkor meghatározóbban: a megítélt büntető az ő beívelése után jött. Kisebb mennyiség és nagyobb minőség. Mert Alves tisztán látta, hogy a helyes út a szélek megnyitása, nem pedig mindenáron a beívelések keresése. Különösképp, mert a csapattársai (Busquets, Xavi, Messi) szintén látták ezt, és megvárták, hogy felérjen melléjük, ezáltal pedig garantálva a nagyszámú beíveléseket szinte már az alapvonaltól. Hogy ezek a labdák megérkeznek-e középre vagy sem, az már más történet. Úgy, mint tegnap. Bajnokok Ligája és Nou Camp. Én, látva, amit láttam, nem hagynám ki. És ezt azért mondom, mert élvezni fogom, nem azért, mert gyomorgörcsöm lesz. Aki ragaszkodik a számokhoz, hogy elrontsa a hangulatát (egy pont a hatból, két mérkőzésen két bekapott gól, horribilis bajnoki rajt…), az ragaszkodjon. Ahogy viszont én látom, ez a Barça nagyon-nagyon jó előjeleket fest.”

S milyen jól tette Cruyff is, Pep is, a játékosok is, de legfőképpen a szurkolók is, hogy türelmesek voltak: 2008. szeptember 16. és december 6. között lejátszott meccseken két döntetlen mellett 17 győzelem állt a Csapat neve mellett. Mindez azt jelentette, hogy a BL-csoportot megnyerve kvalifikálta magát a nyolcaddöntőben, míg a bajnokságban – leszámítva a Getafe elleni 1-1-et – győzelmek sorozatát mutatta be. A 9. fordulót követően az élre állt a tabellán a gárda, és a szezon végéig ezt a pozíciót ki se engedte a kezéből. A szurkolók nem csak a győzelmek számának, hanem azok minőségének is örülhettek: a ‘tiiki-taka’ korszaka elkezdődött, amely eredményekkel, gólokkal és látványos játékkal párosult.

Tanulságos elolvasni azt is, ahogyan Andrés Iniesta visszaemlékezett arra a bizonyos beszélgetésre. Igazán emberi, igazán fantasztikus, teljesen emberi:

Guardiola a hogyan továbbon töprengett, amikor egyszer kopogtak az ajtaján.
– Bújj be!
– Helló, mester!
Egy alacsony fickó dugta be a fejét az ajtón. Halkan, megfontoltan beszélt.
– Ne aggódj, mester. Mindent meg fogunk nyerni. Jó úton járunk. Csak így tovább, rendben? Remekül játszunk, élvezzük az edzéseket. Kérlek, ne változtass semmin! – mondta Andrés Iniesta.
Nem akart hinni a fülének. Egyszerű, de szívből jövő kérés volt. Teljesen váratlanul érte Guardiolát, alig tudott megszólalni. Már az meglepte, hogy valaki megkeresi ilyesmivel, de az még meglepőbb volt, hogy éppen Iniesta, a csapat legcsendesebb tagja. Megdöbbent, főleg amikor Iniesta ezzel zárta mondandóját:
– Vamos de puta madre!
A ‘de puta madre’ körülbelül annyit tesz, hogy „kurva jó formában vagyunk, rohadt jól játszunk’.
– Idén mindenkit legázolunk – tette hozza Iniesta, azzal becsukta az ajtót, és távozott. /Iniesta: Életem játéka, p.127./

A bajnokságban – mint úgy a Barçánál rendszeresen – a 2009. februári hónap sikerült kicsit „gyengébbre”, amikor egy-két döntetlen és vereség is becsúszott, azonban a formaidőzítés tökéletesre sikeredett. Pedig április végén – május elején egymásután következett a Chelsea elleni BL-elődöntő, ill. egy ‘El Clásíco’ a Bernabéu-stadionban. S itt és most, álljunk meg egy pillanatra, és a 2009. május 2-i „klasszikust” elevenítsük fel, hiszen egy feledhetetlen délután, szürreális előadásában gyönyörködhettünk – a Chelsea előtt és után.

A Katalán Óriás a Victor Valdés – Dani Alves, Puyol, Piqué Abidal, Yaya Touré, Iniesta, Xavi, Henry, Messi, Eto’o kezdőcsapattal futott ki a fővárosi csapat stadionjának a gyepére. A hazaiak padján Juande Ramos ült, s a csapatban olyan legendák szerepeltek, mint Casillas, Raúl, Robben, vagy a világbajnok Cannavaro. S a mérkőzés jól is indult a „királyiak” szempontjából, hiszen a 14. percben Gonzalo Higuaín fejesével meg is szerezték a vezetést. Ettől kezdve viszont csak egy csapat volt a pályán: az FC Barcelona. A gólokat – sorrendben – Henry, Puyol (a felejthetetlen és kulcsfontosságú fejesgólok mestere), Messi, Henry, Messi és Piqué szerezték. Gerard gólja is élményszámba ment, mindenki által emlékezetes találat volt, igazi örömjátékkal és világra szóló győzelemmel a végén. A 2-6-os siker a Bernabéuban azt jelentette, hogy a bajnoki címért folytatott versenyben komoly, már-már behozhatatlan előnyre tett szert a Pep-legénység. Ezt mutatta az a tény is, hogy a maradék négy bajnokiból csupán a Bilbao ellenit „kellett” megnyerni, mellette két döntetlen és egy vereség is belefért. A Madridban elért sikerre azonban nem lehetett ráülni, hiszen a csapat utazhatott a Stamford Bridge-re, hogy kivívja a BL-fináléba kerülést. Nem volt egyszerű este – de, hogy felejthetetlen lett, az egyszer biztos.
Ebben a helyzetben jött el a Bajnokok Ligája elődöntőjének a visszavágója Londonban: Chelsea – Barça. Az első meccs 0-0 lett, a visszavágón pedig az angolok szereznek vezetést, s beállnak védekezni. Foggal-körömmel védik az egy gólos előnyt. Abidal a kiállítás sorsára jut, még nehezebb helyzetbe kerül a Blaugrana. Már minden remény eloszlóban van, sokan lemondanak, de szerencsénkre, a Csapat nem…és a 91. percben lendül Iniesta jobb lába, és a labda a Chelsea kapujában köt ki. 1-1. BL-döntős a Barcelona. Elszabadulnak az érzelmek, a játékosok, edzők, segítők egy kupacban, a szurkolók ugyancsak. BL-siker küszöbén a Csapat úgy, hogy a bajnoki cím már zsebben. Az első a Pep-érában, amit még kettő követ majd, s 2018. májusáig – a lehetséges tízből – összesen hét bajnoki elsőség kerekedik ki.

Na, de vissza 2009. május végéhez. A bajnokság már zsebben, a Spanyol Kupa is, jöhet a Bajnokok Ligája-finálé. Rómában, a Colosseum tövében, a Manchester United legjobbjai ellen. Pep Guardiola a futball egyik legendás edzője, Sir Alex Ferguson ellen. Nem kezdünk jól, az angolok magabiztosak, helyzeteik vannak. Izgalom a köbön, de egy valaki nyugodt. Nagyon nyugodt. Igaz, Ő mindig nyugodt. Igen, Andrés Iniestáról van szó. Meglódul. Tökéletes kiugratás Eto’o-nak, s a labda máris van der Saar hálójában. Vezet a Blaugrana. És innentől kezdve a kérdések eldőlnek. Ettől a pillanattól kezdve az FC Barcelona játékosai megállíthatatlanok. Uralják a pálya minden szegletét. Victor Valdés, Puyol, Piqué, Xavi, Iniesta, Busquets, Leo Messi – a saját nevelések brillíroznak. A második félidőben pedig a 169 cm-es Lionel Messi gólt fejel az angol védők ölelésében, amivel a kupa sorsát eldönti. 2009. május. Három serleg a zsebben. A történelem során az első spanyol csapat, amely egy szezonon belül megnyeri a hazai bajnokságot, legrangosabb hazai kupát, és a legrangosabb nemzetközi kiírást, a Bajnokok Ligáját is. Történelmi tripla, hatalmas örömmámor. Mindenki boldog. Tricampeones!
2009 nyarának legizgalmasabb történése az Eto’o – Ibrahimovics csapatváltás volt: a kameruni az Internazionale játékosa lett, míg a svéd csatár áttette székhelyét a katalán fővárosba. A döntés előzményeiről, miértjéről Pep Guardiola a 2010. július 20-i sajtótájékoztatón (F: eurobarca.hu) adott magyarázatot, s igyekezett szakmailag alátámasztani a döntését:

Megértem, hogy az emberek okokat keresnek a ’miért-re’. Samuel egy fantasztikus játékos, és többek közt neki is köszönhetjük a tavalyi, szenzációs idényt, ezért nagyon hálás vagyok neki. Nincsenek sportszakmai, és magatartásbeli indokok a távozása mögött, én döntöttem így, mert az edzői szakma egy olyan pozíció, ahol az adott személynek meg kell hoznia egy döntést. Mivel én vagyok a Barcelona vezetőedzője, az én felelősségem határozni az ilyen esetekről. Eto’ó-nak megvan a saját karaktere, a személyisége, amitől ő az, aki. Én nem azért vagyok a Barcelona edzője, hogy megváltoztassam a játékosaim személyiségét, hanem azért, hogy a klub a lehető legsikeresebben szerepeljen. Meg vagyok győződve róla, hogy a Barcának az a jobb, ha Eto’o elmegy. Hogy tévedhetek-e? Nos természetesen igen. De én vagyok itt, hogy meghozzam a döntéseket.

 

Akkor mégis miért kell mennie? Benyomások, érzések. Mert nekem kell megmondanom, hogy ki fog játszani jövőre, és kik lesznek a csapat tagjai. És én úgy gondolom, hogy azok után, hogy mindent megnyertünk, szükségünk van változtatásokra a játékoskeretben. Ezt a döntést olyan élmények alapján hoztam meg, amiket még játékoskoromban átéltem, tapasztaltam.

 

Még egyszer hangsúlyozom: nincs sportszakmai indok, nagyon hálás vagyok neki, amit tett a klubért. Samu egy példa, hogyan viselkedjünk a pályán és azon kívül egyaránt.

 

Nem beszéltem Samuellel, ám nagyon remélem, hogy nem neheztel rám. Jelenleg csakis arra koncentrálok, hogy a csapatommal felkészüljek a következő idényre. Soha nem tudnék úgy döntéseket hozni, hogy nem vagyok egyenes.

S ami még az év második felében vár a csapatra, azt a szurkolók még a legszebb álmaikban sem gondolták volna. Ugyan Samuel Eto’o-t elcseréli Pep Zlatan Ibrahimovicsra, Henry is távozik a klubtól, de a sikerek maradnak. A Barça ott folytatja, ahol 2009. május végén abbahagyta. Az új idényt máris két kupával kezdi: a Spanyol Szuperkupa mellé bezsebelik az Európai Szuperkupát is – 5/5. A bajnokságban, a Bajnokok Ligájában nincs ellenfél. Továbbra is magabiztos a Pep Team. Aztán a 2009-es év megkoronázásaként megnyerik a Klub-világbajnokságot is, ezzel pedig történelmet írnak. Hat kupa – ennél többet egy Csapat nem nyerhet egy évben. Emellé Lionel Messi is besöpri első Aranylabdáját, amit majd még négy követ – eddig.
Minden szép, minden tökéletes. A Spanyol Kupából ugyan kiesik a Csapat, s a BL-elődöntőben sem sikerül túljutni az olasz Internazionale együttesén, de a spanyol bajnokságot gond nélkül bezsebelik Xaviék. A játék továbbra is lenyűgöző, a régi idők fociját idézik. Támadás, támadás, támadás. Ez a jelszó. Gólokat lőni, szórakoztatni. S ennek a Csapat maximálisan eleget is tesz.

2010 nyarán az elnöki székben változás következik be: Joan Laportát egykori alelnöke, Sandro Rosell követi, aki – érezhetően – másabb irányvonalat képvisel a Klub vezetése terén. A szakmai munka élén azonban nem akar, vagy nem mer változást eszközölni. Pep vezetésével indul a Csapat újra harcba. Az előző nyáron érkezett svéd csatártól elköszönt, helyette érkezett David Villa, a friss világbajnok csatár.
Az egész Csapat kiváló lelkiállapotban kezdte a szezont, hiszen egy sikeres világbajnokság van a hátuk mögött: hét Barcelona-játékos aktív és elévülhetetlen segítségével Spanyolország világbajnoki címet nyert. A sikerszéria pedig folytatódik, és 2011. májusára megint csak ott tartunk, mintha 2009 lenne: spanyol bajnokság és a Bajnokok Ligája is zsebben. A BL-t ezúttal a londoni Wembley-stadionban vívja a Csapat, az ellenfél megint az United és Sir Alex. Ezúttal azonban az első másodperctől kezdve egyértelmű a helyzet: ezen az estén sem lehet megállítani a Barçát: Pedro kezdi a gólgyártást, Leo Messi folytatja, majd Villa fejezi be. 3-1 ide. Újabb történelmi dupla. A spanyol Kupát ezúttal, a Real Madrid elnyeri a Blaugrana elől.
A következő idény is tökéletesen indul: a spanyol szuperkupa mellett, a csapat megnyeri az Európai Szuperkupát. A bajnokságban azonban nem várt pontvesztések csúsznak be, s a Real Madrid fokozatosan előnyre tesz szert velünk szemben. A csapat kevésbé kiegyensúlyozott, nem várt vereségek csúsznak be, de 2011. decemberben a Klub-VB-n ennek nincs nyoma: a brazil Santos-t 4-0-val küldjük haza Dél-Amerikába. A 2011/12-es szezon második fele azonban nem sikerül tökéletesre: a BL-ben a Chelsea ellen kiesik a csapat az elődöntőben, a bajnokságot a Real nyeri. Vigaszként marad a Spanyol Kupa-elsőség – ami egyben Pep Guardiola búcsúmeccsét is jelenti. Négy sikeres, eredményes szezon után Pep távozik, helyét pedig addigi segítője, Tito Vilanova veszi át.

Pep Guardiola játékosként felfoghatatlant alkotott. Edzőként felülmúlhatatlant. Hadd idézzem itt egy katalán sporttörténész, Martín Perarnau szavait: „Laureano Ruíz volt a nagypapa, aki elültette a magot. Johan Cruyff volt az apa, aki segítette a növekedését a ’magnak’. Pep Guardiola pedig az aratás jutalmában részesült.” Azaz: Laureano Ruíz reformálta meg az utánpótlás-nevelést, Cruyff tökéletesítette az 1990-es években, Pep pedig a tökélyre fejlesztve a „tiki-takát” sikert-sikerre halmozott.
A Pep helyébe lépő Tito Vilanova (1968-2014) pedig ott folytatta, ahol elődje abbahagyta. Ha lehet, még tökéletesebben művelte a „totális futballt”. A Barcelona olyan őszi idényt produkált, amire se előtte, se azóta nem volt példa. A 2012/13-as idény első 19 meccse után 55 ponttal, 64-20-as gólkülönbséggel állt a tabella élén a csapat. A 19 bajnoki meccsen csupán egyetlen döntetlent ért el, a többi meccsét megnyerte az együttes Vilanova vezetésével. Azonban a sors, az Isten, a „legnagyobb rendező”, nevezzük bárminek, közbeszólt. Kiújult Tito Vilanova fültőmirigy-daganata, és 10 mérkőzésre „száműzte” a csapat közeléből. A tehetséges edző, a fantasztikus tudósa a taktikának, megtört. Egészsége legyengült, így nem tudott maximálisan a futballra, a Barçára koncentrálni. A Bajnokok Ligájában a negyeddöntő jelentette a végállomást, a spanyol bajnoki címet azonban, 100 ponttal – történelmi rekorddal – magabiztosan zsebelte be a Barça. Öt év alatt a negyedik Liga-elsőség.
S amikor úgy tűnt, hogy Tito legyőzi a kórt, s újult erővel vághat neki a 2013/14-es szezonnak, a sors megint csak közbeszólt: egy 2013. július végi rutinvizsgálaton jött a szörnyű hír – a kór kiújult. Tito Vilanova pedig távozni kényszerült szeretett Klubja éléről, hogy élete csatájába induljon: 45 évesen küzdelmet folytatott az életéért. Hiszen még oly fiatal, a fiát és a lányát szeretné felnevelni, a feleségét szeretni. Sajnos, a sors másképp gondolta: 2014. április 25-én jött a letaglózó hír. Tito Vilanova az égbe költözött.

„Siscampeones” – a „Hatkupás Barça”

Érdemes és jó érzést keltő megemlékezni külön a 2009-es naptári évről, amikor mind a hat, klubcsapatok számára elnyerhető, kupát sikerült a Barça Múzeumba vinnie a Pep Teamnek. Pontos időrendben haladva, elsőként a Spanyol Kupát nyerte meg a Csapat, majd a bajnoki címet, ezt követte 2009. május 27-én a BL-siker. 2009. augusztusban előbb a spanyol szuperkupát hódították el Xaviék, majd 28-án az Európai Szuperkupát, s decemberben pedig következhetett a Klub-VB-elsőség az argentin Estudiantes ellen.

Copa del Rey

Hosszú idő után – 1997/98 – sikerült újra eljutni a spanyol kupa fináléjáig, amely úton a harmadosztályú Benidorm, majd az Atlético Madrid (3-1, 2-1), az Espanyol (0-0, 3-2) és a Real Mallorca (2-0, 1-1) testén keresztül vezetett el az út. A legmelegebb pillanatokat az elődöntő mallorcai visszavágóján érte el a Barça, amikor a hazaiak 1-0-s vezetésénél Pinto – máig emlékezetes módon – hárította Martí büntetőjét az 52. percben: a 11-es előtt Pinto mutatta Martínak, hogy ő bizony balra fog vetődni. Arra is vetődött, Martí pedig arra lőtte – így a párbajt a Barcelona kapusa nyerte. Ezt követően a 81. percben Messi egyenlített, s ezzel eldőlt a döntőbe jutás kérdése.
A döntőre május 13-án került sor a Mestallában, ahol az Athletic Bilbao várt a Katalán Óriásra. A kiváló hangulatú és magas színvonalú döntőt a Blaugrana nyerte 4-1-re, de a vezetést a baszkok szerezték meg, amit Yaya Touré egyenlített ki egy távoli bombával. Ezt követően indult el a Barça-henger: Messi, Bojan és Xavi vették be a Bilbao kapuját, majd a hármas sípszót követően emelhették magasba a Király Kupát.

Primera División

Matematikailag a 36. fordulót követően, 2009. május 17-én nyerte meg az FC Barcelona a spanyol bajnokságot. Az alapvető kérdés azonban már a május 2-i ‘El Clásíco’ után eldőlt, amikor a Bernabéuban 6-2 arányban legyőzték Henry-ék a Real Madridot. A siker biztossá a 36. körben vált, amikor a Barça és a Real is kikapott ugyan, de két fordulóval a vége előtt nyolc pontos előnyre tett szert Pep Guardiola együttese. A bajnokságot végül 87 ponttal a neve mellett nyerték meg a katalánok: a szezonban 27 győzelmet arattak, hat döntetlen és 5 verség mellett; a gólarány pedig 105-35 volt, ami nemcsak a csapat kiegyensúlyozottságát, eredményességét mutatta, hanem azt is, hogy mindezt látványos játékkal, gólokban gazdag meccseken érték el. A bajnokságban a házi góllövő-lista élén Eto’o végzett 30 góllal, mögötte Messi (23), Henry (19), Xavi (6) és Dani Alves (5) voltak a legeredményesebbek.

Bajnokok Ligája

2008. augusztus 13-án kezdte a BL-menetelést Guardiola csapata, a Wisla Krakkó elleni selejtezőmeccsel, amit 4-0 arányban nyert meg, Samuel Eto’o vezérletével. Aztán 2009. május 27-én a római Colosseum tövében megint csak a kameruni csatár szemfüles találata kellett ahhoz, hogy a finálét jobban kezdő MU ellen diadalmaskodni tudjon a Pep Team. A két időpont között eltelt időben egy közepesen nehéz csoportban – Sporting, Sahtar, FC Basel – végzett az élen a csapat, amit aztán egy varázslatos „tavaszi hadjárat” követett. A nyolcaddöntőben a francia Lyon csapata volt a szenvedő alanya a „gálának”, hiszen hazai pályán 5-2-re sikerült legyőzni őket, a negyeddöntőben pedig a Bayern München távozott 4-0-s vereséggel a Camp Nou-ból: a bajorokat bő fél óra alatt „takarítottuk el” a BL-ből. Az elődöntő aztán minden volt, csak „fáklyás menet” nem: a Chelsea ellen megszenvedtek rendesen a katalánok, mígnem a 181. percben, azaz a visszavágón, érkezett Don Andrés, és a mennybe, akarom mondani, Rómába reptetett minket.
A római arénában következhetett a két gigász, a válogatott erősségű ‘gladiátorok’ harca: a SAF által trenírozott Manchester United legjobbjaival kellett megküzdenie a Xavi-Iniesta-Messi-Eto’o-Henry által vezérelt „Katalán Óriás”-nak. A „Vörös Ördögök” kezdték jobban a meccset, komoly fölényben játszottak, gólhelyzeteik voltak, amikor a 14. percben, egy fantasztikus Iniesta-kiugratás után Samu talált van der Saar hálójába. Ezzel az angolok lendülete megtört, a katalánoké pedig szárnyakat kapott. A finálét a második félidőben Leo Messi fejes gólja döntötte el, amelyet Xavi Hernández beadásából bólintott a holland portás kapujába. A Barça pedig belépett az Elysiumba.

Spanyol Szuperkupa

Miután 2009. májusban minden lehetséges címet megnyert a csapat, így ősszel következhetett a „Hatkupás év” második felvonása. A sorban az első a spanyol szuperkupa fináléja volt, amiről bővebben is szólunk.
Az első mérkőzésre a San Mamés – stadionban került sor, 2009. augusztus 16-án este. A mérkőzés esélyesének az FC Barcelona számított, amely fáradságos amerikai túra után utazott el a baszk fővárosba.
A Szuperkupa – döntő odavágója nem hozott valami magas színvonalú játékot. Látszott mindkét csapaton, hogy az alapozás, a felkészülés végén vannak. Ahogy mondani szokták: idény eleji formát mutatott a két gárda. A Bilbao a Gorka Iraizoz – Iraola, Ustaritz, Ocio, Koikili – Susaeta, Orbaiz, Gurpegui, Gabilondo (Castillo), De Marcos (Toquero) – Llorente (Etxeberria) felállásban játszotta le a meccset, míg a Barcelona a Victor Valdés – Dani Alvés, Piqué, Puyol, Abidal – Touré, Xavi (Sergi Busquets), Keita – Pedro, Bojan, Henry (Jeffrén) összeállításban lépett a pályára.
A Blaugrana próbálta játszani a jól megismert rövidpasszos, kényszerítőzésen és labdatartáson alapuló játékát, a Bilbao pedig küzdött, hajtott, nem ismert elveszett labdát. A középpálya motorja ezúttal is Xavi volt, azonban hiányzott mellőle a sérüléséből felépülő Iniesta. Ennek ellenére a csapat több helyzetet is kidolgozott. Adódott lehetőség Henry előtt, volt egy életerős lökete Dani Alvés-nek, és Xavi egy hatalmas ziccert a lelátóra küldött. A helyzetek azonban nem szültek vezetést, sőt!, ahogy ilyenkor lenni szokott: megszerezte a vezetést a Bilbao. Egy a középpályán elvesztett labda után a „bőrgolyó” De Marcos-hoz került, aki Dani Alvés kíséretében begyalogolt a 16-oson belülre, lőtt, a labda megpattant Puyolon, s az a hálóban kötött ki – 1-0.
A szünetre tehát egy gólos hazai előnnyel vonulhattak a mérkőző felek. A szünetet Pep felhasználta a frissítésre, a sorok rendezésére. Így a második félidőre egy még elszántabb Barça futott ki, aminek rövidesen meglett az eredménye is. Az 58. percben az erősödő nyomás góllá érett: Keita baloldali beadása után Pedro lekészítette le a labdát Xavinak, a katalán irányító pedig ezúttal már nem hibázott, és a kapuba továbbította a játékszert: 1-1, egy remekül helyezett lövéssel egalizált a Barca. Az egyenlítő gólt követően is támadásban maradt a Barcelona csapata, amely tíz perc elteltével a vezetést is megszerezte, s mint utóbb kiderült, ez egyben a győzelmet is jelentette. Egy Alves-Xavi összjáték után Pedróhoz került a labda, az addig a percig a gólpasszán kívül sok mindent nem mutató szélső tolt egyet a bőrgolyón, majd fantasztikusan kilőtte a rövid sarkot: 1-2. Pedrito egy gólpassza és egy gólja révén fordított a gránátvörös-kék egyesület.
A hátralevő időben említésre méltó esemény már nem történt, így maradt a 2-1 arányú katalán győzelem. Így a visszavágót viszonylagos nyugalomban a Barcelona csapata várhatta.
A visszavágóra augusztus 23-án este 10 órakor került sor a Camp Nou-ban. A Velasco Carballo vezette mérkőzésre a helyszínen 61 ezer katalán szurkoló volt kíváncsi. A katalán egylet az alábbi összeállításban vívta meg a mérkőzést: Victor Valdés – Dani Alvés, Puyol, Piqué (Pedrito), Maxwell; Xavi, Yaya Touré, Keita – Messi, Ibrahimovics (Bojan), Henry (Sergi Busquets). Az Athletic csapatában a következő játékosok léptek pályára: Gorka Iraizoz – Andoni Iraola, Ustaritz, X. Etxebarria, Koikili – David López (Iturraspe), Orbaiz, Gurpegui, Gabilondo – Etxeberria (Toquero), Díaz de Cerio (Ion Vélez). Az első mérkőzésen megszerzett katalán előny tudatában a visszavágó puszta formalitásnak tűnt. Azt gondolom, nem lövöm le a poént, ha azt mondom: az is lett.
A Barça nagyon magabiztos játékot mutatott be ezen a vasárnap estén. A játékosok nagyon éltek, nagyon szép pillanatokkal ajándékozták meg a kilátogató szurkolókat. A Blaugrana minden támadásában benne volt a gólveszély: számtalan lövés, fejes érkezett Gorka Iraizoz kapujára. Hol a kapus mentette meg csapatát a góltól, hol egy becsúszó védő lépett közbe, hol pedig centikkel suhant el a labda a baszkok kapuja mellett. A félidő egyik legszebb jelenete Ibrahimovics félollója volt, amely méltán érdemelt volna gólt: a 38. percben Messi beadása után a svéd mellre vette a labdát, és félollóval a kapura húzta a labdát. Iraizoz hatalmasat védve mentette meg kapuját a góltól.
A félidő során a védelemnek szinte nem is akadt feladata: a középpályán és a Barça támadószekciójában zajlott a játék nagyrészt. Élmény volt nézni középen Xavi játékát, Touré pedig szilárdan szervezte a középpályás védekezést. A pálya jobb oldalán újfent megcsodálhattuk a brazil-argentin páros díszelőadását! Dani Alvés és Lio Messi nagyszerűen érezték egymást, és számtalan alkalommal megbolondították a baszk csapat védelmét.
A nyomasztó Barça fölény ellenére gólnélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok. Az nyilvánvaló volt, hogy Joaquím Caparros mesternek volt több mondanivalója, Pep Guardiola nyugodtan konstatálhatta csapata precíz, látványos játékát.
A második félidőben minden ott folytatódott, ahol az elsőben abbamaradt. A Blaugrana maradt támadásban, a Bilbao pedig „nyomozta” a labdát, védekezett, és megpróbálta elkerülni az elkerülhetetlent. A remény hamar szertefoszlott. Az 50. percben ugyanis megszerezte a vezetést az FC Barcelona: Xavi – Ibrahimovics – Messi volt a labda útja, az argentin megnyert egy párharcot, majd kiszorított helyzetből szépen emelt át a kifutó Iraizoz fölött. 1-0, megérdemelt Barça előny.
A gólt követően is támadásban maradt a katalán óriás, viszont a vezetés tudatában még felszabadultabban, még látványosabban szórakoztathatta a Nou Camp nézőközönségét. A támadásban maradt katalánok újabb és újabb támadásokat vezettek; elöl Henry és Ibrahimovics rendszeresen változtatták pozíciójukat, ezzel teremtve újabb gólszerzési lehetőségeket. Szinte minden támadásban benne rejlett a következő gól eshetősége, ami aztán el is következett. A 68. percben Messi indult meg a jobb oldalról, kicselezte a fél bilbaói védelmet, de a kaputól 6 méterre buktatták – tizenegyes! A megítélt büntető mögé maga a sértett állt, és hatalmas erővel a kapu bal felső sarkába vágott. 2-0! Ezzel minden kérdés eldőlt, már ha valakiben a kétely egy szikrája is felmerült volna a végső kupagyőzelmet illetően.
A 71. percben Ibrahimovics, a nézők hatalmas tapsvihara között elhagyta a pályát, s helyére Bojan Krkics érkezett. A saját nevelésű ifjú titán első labdaérintésére gólt ért el. A bilbaói védelem hatalmas hibáját kihasználva szerezte meg a csapat harmadik találatát: a védők a kaputól 25 méterre elvesztették a labdát, egyedül vezette Iraizoz kapusra, akit elfektetve az üres kapuba helyezte a labdát – 3-0!

A harmadik gólt követően a Barça visszavett a tempóból, a Bilbao pedig teljesen hitevesztetten, az eredménybe beletörődve várta a megváltást jelentő hármas sípszót. Így amikor Velsco Carballo játékvezető lefújta a meccset mindkét csapat örült. A Blaugrana a győzelemnek, a baszkok pedig szenvedésük befejezésének.
Az idegenbeli 2-1 arányú győzelmet hazai pályán egy 3-0-s diadal követte, így összesítésben 5-1 arányban hódította el a Barcelona a spanyol szuperkupát. A Klub történetének ez a nyolcadik Spanyol Szuperkupa-győzelme volt.
A csapat kettős győzelemmel hangolhatott a következő pénteken megrendezésre kerülő Európai Szuperkupa-döntőre, és a 2009/2010-es bajnoki idény rajtjára.

Európai Szuperkupa-döntő

Az ötödik elnyerhető trófea, az Európai Szuperkupa-döntő győzelemmel való abszolválása által kerülhetett a Barcelona múzeumába. A 2009. augusztus 28-án lejátszott fináléban az ukrán UEFA Kupa-győztes együttes, a Sahtar Donyeck volt a Pep Team ellenfele.
Az első félidő mindenképpen alulmúlta a várakozásokat, mivel a teljes arzenáljával fölálló Barcelona játékából nagyon hiányzott az átütőerő, a lendület és az ötlet is, míg a Donyeck megelégedett a stabil védekezésének fenntartásával, az alapvetően kevés támadásvezetéssel. A Barca hozzávetőlegesen 70 százalékban birtokolta a labdát, próbált folyamatosan támadni, de helyzetet alig dolgozott ki. A legveszélyesebb kapura lövést Leo Messi mérte Pjatov kapujára a 31. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgást követően, illetve voltak olyan akciók, ahol a támadás előkészítése még veszélyt ígért, de az utolsó passzok rendre pontatlanok voltak.
A második félidő sem hozott azonban sokkal jobb játékot, mint az első negyvenöt perc, a Donyeck még határozottabban visszaállt, a Barcelona még jobban föltolta a védekezését, de gólhelyzetet nem alakított ki sokáig.
A 74. percben aztán megsokasodtak az események, előbb Leo Messi lőtt a tizenhatosról egy gyors csel után, majd fél perccel később már Henry csavart a léc alá az oldalvonal közeléből, de Pjatov résen volt. A 76. percben Ibrahimovics tiszta ziccerbe hozhatta volna Henryt, ha egy kicsit is önzetlenebb. Ezek után cserélt először Pep Guardiola, a svéd csatár helyére érkezett Pedro, ezzel a húzással pedig a Barcelona játékrendszere is változott némileg, mert Leo Messi ezt követően már a pálya közepén próbálkozott a továbbiakban, több sikerrel mint addig a szélen.
Az utolsó tíz percből még illik kiemelni Messi gyönyörű szólóját, mert az argentin a ráadás pillanataiban több védőn is áthámozva magát egészen a tizenegyes pontig jutott, ott azonban már nem tudott pontosan lőni.
Maradt a 0-0, következhetett tehát a hosszabbítás, ami már csak azt ígérte, amit a rendes játékidő is azt megelőzően. Guardiola cserélt is, érkezett a pályára előbb Henry helyett Bojan Krkics, majd Touré helyett Sergi Busquets. Esemény azért néhány így is akadt, a 98. percben egy Sahtar kontratámadást fejezhetett volna be Aghahowa a 98. percben, de Valdés nagyot védett. 102. percben a csereként beállt Bojan Krkicset nem vették elég komolyan az ukrán védők, így jutott el az apró termetű támadó egészen az ötös sarkáig, de Pyatov védeni tudta a rövid sarokra tartó lövést. A hosszabbítás második félidejében főként Leo Messi távoli lövéseire lehetett fölfigyelni barcelonai oldalon, de a Sahtarnak is megvolt a maga helyzete, mert Kobin a 114. percben óriási ziccerben nem vállalkozott, és Puyol ki is kergette hamar a jó pozíciójából.
A mindent eldöntő pillanatra a 116. percig kellett várni, ekkor Pedro passzolt a tizenhatoson helyezkedő Messihez, aki egy csel után csodálatosan játszott vissza a társához, aki egy kis igazítást követően estében, 11 méterről a hosszú alsó sarokba helyezett. Ezzel a góllal meg is tudta nyerni a döntőt óriási nehézségek árán a Barcelona, mert az utolsó percekre már meg tudta tartani a játékszert a maga módján.
Ezzel 2006 után most nem engedte ki a kezéből az Európai Szuperkupát a Barcelona, és az elmúlt hónapokban már az ötödik trófeáját nyerte.

JEGYZŐKÖNYV:
Sahtar Donyeck – FC Barcelona: 0-1 (0-0, 0-0)
Monaco, II. Lajos Stadion, 16.000 néző
Vezette: Franck De Bleeckere (belga)
Barcelona: Valdés – Alves, Piqué, Puyol, Abidal, Yaya Touré (Sergio Busquets, 101’), Xavi, Keita, Messi, Henry (Bojan, 97’), Ibrahimovic (Pedro, 79’).
Sahtar Donyeck: Pjatov – Srna, Kucher, Csihrinszkij, Rat; Gai (Kobin, 78’), Hübschman, Ilsinho, Willian (Aghahowa, 93’); Fernandinho (Jadson, 77’), Luiz Adriano.
Gól: Pedro (116’)

A döntőt követően ekképp értékelt a katalán mester (f. eurobarca.hu):

A gyep és a hőmérséklet jelentős gondokat okozott, és nem tett jót a meccsnek természetesen. És csak azért panaszkodom a pálya talajára, mert nyertünk. Ha vesztettünk volna, nem tenném, mert csak ki-fogásnak tűnne. De ez valóban elfogadhatatlan, és őszintén megvallva botrányos. Idejössz, hogy a szuperkupáért játssz, és ezt a pályát találod. Aztán pedig beszélnek arról, hogy óvni kell a futballistákat, a játékot, de körül kellene nézni és utána cselekedni.

 

Olyan érzésem van, hogy valami igazán nagy sikert értünk el, köszönhetően csakis ezeknek a csodálatos játékosoknak, az önfeláldozásuknak, erőfeszítéseiknek.

 

Szeretném kifejezni elismerésemet azoknak, akik egykoron felfedezték Pedrót, és egyengették az útját annak érdekében, hogy eljusson idáig. Bojan szintén jó volt, és mindenki más is sokat hozzátett a sikerhez.

A hatodik kupa elnyerésének igaz története – Klub-VB

A döntő előtt Pep Guardiola azt mondta: „Sötét jövő előtt állunk!”. Abban igaza volt, hogyha megnyerjük a Klub – világbajnokságot is, mindent létező címet elnyerünk, amit klubszinten be lehet zsebelni. Ettől a pillanattól kezdve az edző feladatai, főként motivációs téren, erőteljesen körülhatároltak lesznek. A játékosok, de maga az edző is megnyert mindent, amit csak lehetett. Persze, mi szurkolók ezzel nem nagyon foglalkozunk, csak azzal, hogy a Blaugrana újabb történelmi tettet hajthat végre: a Tricampeones gárdájából – a világon egyedüliként – Siscampeones gárdájává emelkedhet.
Amint azt beharangozónkban már leírtuk a Klub – VB-t az Egyesült Arab Emirátusok fővárosának, Abu-Dzabinak két stadionjában rendezték. Az FC Barcelona együttese az elődöntők során kapcsolódott be a küzdelmekbe. Lássuk milyen eredménnyel tette.
Elődöntő: FC Barcelona – Atlante Cancún FC (mexikói) 3-1 (1-1)
Abu-Dzabi, 50,000 néző, vezette: Carlos Eugénio Simon (brazil)
Gólok: Sergi (35.), Messi (55.), Pedro (67.) / Rojas (5.)

FC Barcelona	Atlante Cancún FC
Victor Valdés	Federico Vilar
Dani Alvés	Miguel Martínez
Rafael Márquez (’54.)	Fernando Navarro
Carles Puyol	Guillermo Rojas
Eric Abidal	Luis Velázquez (’63.)
Xavi Hernández	Daniel Arreola
Yaya Touré (’53.)	José González
Sergi Busquets	José Guerrero
Pedro	Christian Bermúdez
Ibrahimovics	Santiago Solari (’56.)
Iniesta (’76.)	Rafael Márquez
Csere:	Csere:
Gerard Piqué (’54.)	Andrés Carevic (56.)
Messi (’53.)	Gabriel Pereyra (’63.)
Bojan (’76.)
Josep Guardiola i Sala	José Guadalupe Cruz

Az elődöntő a brazil Simon sípjelére indult, s a Barça kezdhette a játékot. S a kezdet eléggé lehangolóra sikeredett. A középpályán elvesztett labda után egy előreívelésnek Rafa Márquez aláfutott, az keresztülpattant rajta, s a róla leforduló Rojas egyedül törhetett kapura. AZ Atlante játékosa átemelte a labdát a kifutó Valdés kapuson, így az üresen maradt kapuval szemben nem volt nehéz dolga – 0-1. Hidegzuhany a javából! A Barça, alighogy elkezdődött a mérkőzés, futhatott az eredmény után.
A bekapott gólt követően a katalánok nehezen ocsúdtak fel a bekapott gól okozta traumából, kellett egy 5-6 perc, mire rendezni tudták a soraikat. Ezt követően azonban beindult a Barcelona gépezete, sorra vezették a támadásaikat, amelyek végén előbb Sergi, majd Zlatan maradt le centikkel az egyenlítésről. A katalánok játszották jól megszokott játékukat: sokpasszos, labdatartáson alapuló támadásvezetésüket. A mexikói csapat azonban kiválóan megszervezte a védekezését, így nehéz dolguk volt Pep fiainak. A Barça azonban nem azért nyert már eddig öt címet, hogy megadja magát. Az egyre erősödő nyomásnak aztán a 35. percben meglett az eredménye. Egy baloldalról elvégzett szögletet Yaya Touré a rövid oldalon megcsúsztatott, s a középen, a kaputól 6 méterre helyezkedő Sergi Busquets kapásból Vilar hálójába továbbított – 1-1. Így még az első félidőben sikerült az egyenlítés, sőt! Ha jobban összpontosítanak Xaviék, már a félidőben megfordíthatták volna a meccset, azonban Dani Alves az oldalhálóba lőtte a ziccert.
A szünetre tehát 1-1-es döntetlennel vonultak be a csapatok. A második játékrészt az Atlante játékosai kezdték. A szünetben egyik csapat sem cserélt, de Pep nem sokáig várt a változtatás lehetőségével. Előbb Messi váltotta az elefántcsontparti középpályást, majd Piqué a mexikói védőtársát. Aztán, ahogy megszokhattuk a friss Aranylabdástól: Messi jött, cselezett és vezetést szerzett. Az 54. percben Ibrahimovics kiváló mélységi passzát a tizenhatoson belül kapta Messi, aki a védőket és a kapust is kicselezve a félig üresen álló kapuba lőtt. Szenzációs góllal a maga javára fordította az elődöntőt a Barcelona – 2-1.
A vezetést követően is támadásban maradt a Katalán Óriás, és újabb helyzeteket dolgozott ki. A két cserének köszönhetően hatalmas fordulatot hozott a Barcelona játéka. A védelem magabiztosabb lett, Messi pedig újfent megmutatta, miért is Ő a legjobb a jelen labdarúgásában. Zsenialitásával, egyetlen mozdulatával mérkőzéseket képes eldönteni – ezt tette a szerdai estén is. A lendületben maradt Barça a 67. percben kétgólosra hízlalta előnyét mexikói ellenfelével szemben. A 67. percben egy baloldali támadás során Ibrahimovics hagyta ott elegánsan a labdát Iniestának, aki betört a tizenhatoson belülre, majd rendkívül jó ütemben passzolt középre Pedróhoz. A balszélső higgadtan helyezte a labdát Vilar kapujának jobb sarkába – 3-1. A Barcelona harmadik gólja megpecsételte az elődöntő végkimenetelét, és az Atlante sorsát. Mindenki tisztában volt vele, hogy ezen az estén a katalán gárdát már nem lehet megverni. Innentől kezdve az volt a kérdés, hogy erőltetik-e még a góllövést, vagy Pep tanítványai megelégszenek a 3-1 arányú győzelemmel.
A helyzetek megvoltak, főleg a beállt Bojan Krkics előtt, azonban újabb gólt nem sikerült elérni, így maradt a 3-1-es végeredmény. A győzelemmel a Blaugrana bejutott a Klub – VB döntőjébe, ahol az argentin Estudiantes csapata várt rá.
A mérkőzés negatív fejleménye volt Andrés Iniesta combizom-sérülése, ami miatt a fuentealbillai születésű középpályásnak ki kellett hagynia a döntőt. A pozitív oldalon ott állt a győzelem, és a tenerifei balszélső világraszóló teljesítménye: „Pedrito” az első olyan labdarúgó a világon, aki egy idényen belül, mind a hat sorozatban – melyet klubcsapatok számára rendeznek meg – képes volt az ellenfelek hálójába találni.
Döntő: FC Barcelona – Estudiantes La Plata (argentin) 2-1 (0-1, 1-1, 1-1)
Abu-Dzabi, 50,000 néző, vezette: Benito Armando Archundia Téllez (mexikói)
Gólok: Pedro (89.), Messi (110.) / Boselli (37.)
Sárga lap: Messi (23.), Henry (81.), V. Valdés (118.) / Díaz (45.), Rodríguez (57.), Pérez (64.), Desabato (94), Rojo (111.)

FC Barcelona	Estudiantes LP
Victor Valdés	Damián Albil
Dani Alvés	Clemente Rodríguez
Gerard Piqué	Leandro Desabato
Carles Puyol	Cristian Cellay
Eric Abidal	Germán Ré (’90)
Xavi Hernández	Juan Sebastián Verón
Sergi Busquets (’79.)	Rodrigo Braña
Seydou Keita (’46)	Leandro Benítez (’76.)
Thierry Henry (’82)	Enzo Pérez (’78)
Ibrahimovics	Mauro Boselli
Lionel Messi	Juan Manuel Díaz
Csere:	Csere:
Pedro (’46)	Mátías Sánchez (’76.)
Yaya Touré (’79.)	Maximiliano Núñez (’78.)
Jeffrén (82.)	Marcos Rojo (’90.)
Josep Guardiola i Sala	Alejandro Sabella

A döntő mérkőzést hatalmas várakozás előzte meg mind Katalóniában, mind Argentínában. A különböző sajtóorgánumok Messi – Verón párharcaként harangozták be az összecsapást. A latinos futballkultúra két prominensének találkozója látványos mérkőzést ígért. A lelátón a két nemzet és a helyi szurkolók mellett helyet foglaltak a labdarúgó élet prominens személyiségei. A döntőt a helyszínen tekintette meg Sepp Blatter, a FIFA svájci elnöke, Julio Grondona az Argentin Labdarúgó-szövetség teljhatalmú ura, egyben a FIFA első alelnöke. Az Európai Labdarúgó-szövetséget a francia Michel Platini képviselte, de feltűnt a díszpáholyban Angel María Villar, a spanyol szövetség elnöke, az UEFA első alelnöke is.

A két csapat Verón és Puyol vezetésével sétált ki a gyepre, középen a mérkőzés vezetőbírójával, a mexikói Benito Armando Archundiával. Archundia jelölése ambivalens érzéseket kelthetett: egyrészt latin-amerikai, másrészt mexikói. Ugyanakkor mellette szólt karizmatikus egyénisége, kiemelkedő szakmai tudása, melyeket számtalan alkalommal bizonyított. Előre leszögezhetjük azonban, hogy nem ez volt élete mérkőzése…
A döntőt a Barcelona csapata kezdte, akinek játékosai az idegenben szokásos mezben léptek pályára. A mérkőzés kezdetén a két csapat nem esett egymásnak, jól láthatóan tartott egymástól a két gárda. Az argentin bajnok felállása azonban sokatmondó volt: öt védő, és két védekező jellegű középpályás mellett Verón irányította a két előretolt éket, Bosellit és Pérezt. Az rövid időn belül kiderült, hogy a 34 éves válogatott játékos a csapat „esze”, irányítója. A védők minden labdával Verónt keresték, aki nagyon agilisan, attraktívan is játszott – amíg bírta tüdővel.
A Barça nem nagyon találta a fogást ellenfelén. Hiába járatták a labdát, az Estudiantes játékosai mindig közbe tudtak lépni. Emellett nagyon sok hibával is játszottak Pep fiai: eladott labdák, pontatlan passzok, kapkodó játék jellemezte Messiéket. A katalánokon a tanácstalanság érződött, nem tudtak kibontakozni. Sabella tanítványai tudatosan „ölték” a Barça játékát, de ezért nem lehet őket kárhoztatni; az egyetlen fegyvert alkalmazták, ami eredményre vezethet. Az első katalán helyzetre a 32. percig kellett várni, amikor Xavi ugrott ki egyedül, ahelyett azonban, hogy kapura lőtt volna, bepasszolt középre, ahol a védők könnyedén tisztáztak.
A 37. perc aztán fordulópontot hozott a mérkőzés menetében. Egy baloldali beadást követően a leshatáron helyezkedő, de két katalán védő szorításában felugró Boselli életerős fejessel Valdés kapujának jobb alsó sarkába juttatta a labdát – 0-1. Csakúgy, mint az elődöntőben, most is hátrányba került a gránátvörös-kék alakulat. Pep és a játékosok előtt fel volt adva a lecke. Az pedig látható volt, hogy ezen az estén sokkal nehezebb feladat előtt állnak, mint az Atlante ellen. Az argentin csapat sokkal szervezettebb volt a mexikóiaknál, a katalánok pedig továbbra sem találták a ritmust.
A szünetre egy gólos argentin előnnyel vonultak a csapatok, s nem volt kérdéses: Pepnek volt több mondanivalója az öltözőben. Az edzői utasítások mellett cserére is elhatározta magát a Mester. Az első félidőben semmit sem mutató, és kisebb sérülést is összeszedő Keita helyett az első meccs egyik nyerőembere, Pedro Ledesma érkezett.

A második félidőt az Estudiantes gárdája kezdte. Pedro beállításával látványosan javult a csapat játéka: gyorsabbak, gördülékenyebbek lettek a támadások. Az ifjú tenerifei csatár lendületet adott a csapatnak, és egyre-másra dolgozták ki a helyzeteket. Azonban a lehetőségek végén mindig becsúszott egy kis pontatlanság: előbb Ibrahimovics maradt le egy árnyalatnyival egy beadásról, majd Pedro hibázott, ügyetlenkedett két alkalommal is. Most már megvoltak a helyzetek, de az egyenlítés elmaradt, és állandó nyomás alatt sem tudtuk tartani Verónék kapuját. Pedig az már jól látható volt a mérkőzés utolsó negyedének kezdetén, hogy az argentinok levegője elfogyott, játékosaik egyre fáradtabbak voltak, gyorsaságuk elveszett. Ezt nagyon eklatánsan mutatta Verón látványos visszaesése. A 90. perchez közeledve Pep újabb cseréket hajtott végre: beállt Yaya Touré és Jeffrén is. A 79. percben Ibrahimovics előtt hatalmas helyzet adódott, a svéd azonban 6 méterről, tiszta ziccerben nem tudott a kapuba fejelni.
Amikor már mindenki belenyugodni látszott az újabb döntőbeli vereségbe, akkor jött Pedro. Egy magasra felpörgő labdát a tizenhatoson belül Piqué fejelt le Pedrónak, aki szintén bólintott, a lehető legjobb ütemben, Albil feje fölött a hálóba – 1-1. A fejes góllal a Barça visszajött a meccsbe, és lehetőséget kapott a győzelem megszerzésére is a 90 percet követő hosszabbításban. Mindezt köszönhetjük a csapat nem lankadó küzdeni akarásának, és a fiatal balszélső jó helyezkedésének. Ennek az írásnak nem „Pedrito” az elsődleges témája, de annyit el kell mondanunk: a tenerifei csatár tapasztalt játékosokat megszégyenítő magabiztossággal teszi a dolgát. A kapu elé mértani pontossággal érkezik, s az adódó lehetőségeket könyörtelenül váltja gólra, gólokra. A La Masía legújabb felfedezettje előtt Pazar pályafutás állhat, ha megőrzi azt az alázatot, amivel eddig elkápráztatta a Barça szurkolóit.
A rendes játékidőt követően következhetett a 2*15 perces hosszabbítás, s ha nem lenne döntés, akkor a tizenegyesek.
A ráadás első félidejét is a Barça gárdája kezdte a rövid pihenőt követően. Ekkor azonban már egyértelműen látszott: csak idő kérdése az újabb katalán találat. Az argentinok teljesen elkészültek erejükkel, a támadások lehetőségét teljesen feladták. Nem volt már elég erejük ahhoz, hogy a védekezés mellett a gólszerzésre is súlyt helyezzenek. Hiába cserét Sabella mester, az erő elfogyott. Ennek megfelelően a katalán gárda maradt támadásban, uralta a pálya egészét. Helyzetek sorát dolgozta ki, amelyek mindegyikében benne rejlett a gólveszély. A hosszabbítás első félidejében Messi előtt adódott gólszerzési lehetőség, azonban a baloldali beadást követő lapos lövése centiméterekkel elkerülte Albil kapujának jobb alsó sarkát. A következő lehetőség a 102. minutumban Ibra előtt adódott, aki azonban újfent nem tudott élni a lehetőséggel. Pedro méltatása mellett meg kell jegyezni, hogy Ibra nem azt hozta, ami tőle elvárható lett volna. Az átlagánál halványabb teljesítménnyel rukkolt elő.

A hosszabbítás első fele nem hozott találatot, így 1-1-gyel fordultak a küzdő felek. És a 110. perc meghozta az akarat diadalát, a győzelmet jelentő gólt, ami a mennybe repítette a katalán csapat szurkolóit. És ki volt ennek az előidézője? Természetesen a „kis Bolha”, az Aranylabdás zseni, a jelenkor legképzettebb, legjobb futballistája, aki már annyi, de annyi örömet okozott nekünk. Az argentin sztár érkezett Albin kapujának közepénél Alvés beívelésére, és merőben szokatlan mozdulattal, mellel továbbította a bőrgolyót a kapu bal alsó sarkába – 1-2!!! Ezzel 2-1 arányban a maga javára fordította a mérkőzést a Barcelona együttese.
A hátralevő 10 percben az Estudiantes megpróbált egyenlíteni, a végén volt egy veszélyes szabadrúgása, de az eredmény már nem változott. A döntőt, hosszabbítás után 2-1 arányban nyerte meg a Katalán Óriás, ezzel története során először hódította el a Klub-világbajnokság trófeáját. Ami 1992-ben Cruyff vezetésével, és 2006-ban Frank Rijkaarddal nem sikerült, azt Pep Guardiolával a padon megnyerte az FC Barcelona.
A mérkőzést követően sor került a torna egyéni elismeréseinek kiosztására is. A Klub – VB Aranylabdáját Lionel Messi, Ezüstlabdáját Juan Sebastián Verón, Bronzlabdáját az ugyancsak barcelonai, Xavi Hernández kapta. A csapat sikere mellé tehát az egyéni babérokat is learatta a Katalán Óriás.

2009. december 19-én este a „Tricampeones gárdájából „Siscampeones” csapata lett. Történelmet írtak Iniestáék: egy év alatt minden létező klubtrófeát megnyertek, s ezzel örökre beírták nevüket a történelembe. Felülmúlták az 1952-es „Ötkupás Barça” sikereit, eredményeit. Mostantól kezdve a 2009-es csapatot „Hatkupás Barça”-ként fogják emlegetni: „El Barça de las Sis Copas”. Ezt érezhette Pep is, amikor a szünetben így buzdította övéit:

„Uraim, amennyiben ma veszítetek, akkor továbbra is a világ legjobb csapataként lesznek számon tartva – de ha nyernek, a nevük örökre fent marad.”

A hatodik trófea megnyerése után Pep nemcsak a Klub-VB-elsőséget, hanem az egész 2009-es esztendő sikerszériáját értékelte (F.: eurobarca.hu):

Nagyon fontos és nagyon nehéz volt az egyesület számára, hogy megnyerjük ezt a sorozatot, szóval nagyon boldog vagyok…és nagyon fáradt.

 

A munka, a munka és a munka mellett a játékosoknak jár mindenféle gratuláció, hiszen ők játszottak nagyon jól, az ő teljesítményüket látva érezték jól magukat az emberek. Soha nem fogom elfelejteni nekik, hogy ilyen jó edzővé tettek engem.

 

Nagyszerű érzés és teljesítmény, hogy elértük azt, amit akartunk. Szeretnék tehát gratulálni a játékosaimnak a mai győzelemért, illetve az elmúlt hét hónapért. Az egyesületnél dolgozó összes ember nagyon jól végezte a munkáját, a siker a klub érdeme, azé a klubé, amely különbözik az összes többitől, hiszen például a mezén lévő ’Unicefért’ nem pénzt kap, hanem fizet érte.

 

Sorozatban hat címet elhódítani egészen hihetetlen, egy olyan dolog, amiről nem gondoltam volna, hogy sikerülhet. Persze sok tényezőnek kellett jól alakulnia, hogy így legyen, például kevés sérültünk volt vagy éppen a nagy mentális erő segített minket sokat, de ennek ellenére minden jogunk megvan arra, hogy boldogok legyünk. Még egyszer gratulálok a klubnak, és a szurkolóknak, mert ez értük van.

 

Bizonyára csak egy idő után fogjuk felfogni, mi is történt velünk ebben az egy esztendőben. Viszont boldog vagyok, mivel az emberek, a szurkolók megérdemeltek minden győzelmet, amit elértünk, és itt szeretném megragadni a lehetőséget arra, hogy megköszönjem azoknak is a munkáját, akik már nincsenek velünk, így Guddinak (Gudjohnsen), Silviónak (Sylvinho), Samuelnek (Eto’o) és Alexnek (Hleb).

 

És hogy most mi fog következni? Edzés és még keményebb edzés. Folytatnunk kell a munkát, mivel csak így maradhatunk az elitben. A tehetségünk már adott, ehhez kell párosítani az alázatot és az erőfeszítést.

 

Pedro egy óriási küzdő, egy rendkívül szorgalmas játékos, aki megadta nekünk azt a mélységet a második játékrészben, amire szükségünk volt. Jeffrén pedig szenzációs volt. Ismerem őt nagyon jól, tudom, hogy mennyi alázattal és akarattal játszik, mennyire gyors és hogy mennyire jól teljesít a széleken.

 

Egyértelműen a játékosoknak ajánlom ezt a mai sikert. Azonban szeretném még egy személynek, egy olyasvalakinek, aki nagy szerepet játszott a kinevezésemben, és aki mindig jó tanácsokkal látott el. Ő Evarist Murtra, és tudom, hogy örülni fog, ha ezt meghallja, és azt is tudom, hogy meg is érdemli.

2011 – az „Ötkupás Barça”

Az FC Barcelona történelme során már egyszer volt egy csapat, amelyet ezzel a jelzővel illettek, mégpedig 1952-ben, amikor a fiúk Ferdinand Daucík vezetésével, Kubala Lászlóval az élen öt serleget nyertek egyetlen naptári évben. Ezt ismételte meg a ‘Pep Team’ 2011-ben is. „A kakukktojást” a Copa del Rey jelentette, amelyben ugyan eljutottak a döntőig, ott azonban vereséget szenvedtek a Real Madrid együttesétől. A Mestallában lejátszott finálét a hosszabbításban nyerték a fővárosiak, miután Cristiano Ronaldo a 103. percben bevette Pinto kapuját. A többi öt trófea azonban újfent csak a Barça Múzeumba került.
2010 nyara mozgalmas volt, és komoly változást hozott a Klub életében, hiszen letelt Joan Laporta második elnöki mandátuma is, így új Presidentét választottak a sociók. Az elnökváltás előtt még a Laporta-elnökség, eleget téve Pep kérésének, 40 millió euróért szerződtette a Valencia és a spanyol válogatott csatárát, David Villát. Az elnökválasztás nem hozott különösebb izgalmakat és meglepetést se, hiszen Sandro Rosell – Laporta egykori barátja, a Klub korábbi alelnöke (2003-05) – a papírformának megfelelően egyértelmű győzelmet aratott. Így kezdetét vette a Rosell által irányított éra, ami aztán majd 2014. január 23-án csúfos lemondással ért véget, a Neymar-ügy okán, de ez majd a következő rész témája lesz.
A másik alapvető történés, ami a futballal van szoros összefüggésben, és a 2010/11-es idény sikereit is megalapozta, az a 2010. évi labdarúgó-VB-n elért spanyol aranyérem volt. A 2010/11-es idényre való felkészülést úgy kezdte meg a Csapat, hogy a soraiban hét aktuális világbajnokot tudhatott, akik meglehetősen jó mentális és fizikai állapotban érkeztek vissza az aranymámorból, ill. az azt követő megérdemelt pihenésből. Egyedül Andrés Iniesta küzdött komolyabb nehézségekkel: izomsérülések és lelki nehézségek gyötörték a VB-döntőn győztes találatot elérő fuentealbillai mágust. A társak, a szakvezetés lelki támogatása, az orvosi stáb kiváló szakmai munkája azonban átsegítette a mindenki által imádott La Masía-gyémántot a nehézségeken, hogy aztán egy fantasztikus évet produkáljon a csapattal 2011-ben.

Primera División

Az idény felvezetéseként, a Sevilla elleni páros meccsel (5-3-as összesítéssel), egy spanyol Szuperkupa-sikerrel indította a csapat. Különösen a visszavágón volt elemében a csapat, amit 4-0 arányban nyertek meg Messiék. Azonban a bajnokság, ennek ellenére, döcögősen indult. Ebben szerepe volt Ibrahimovics távozásának, ill. Mascherano és Adriano Correia érkezésének is. A Liga első harmadában a játék döcögött, még ha az eredmények jöttek is: ugyan a Herculestől a 2. fordulóban, hazai pályán elszenvedett vereség figyelmeztető erejű volt, az első tíz fordulóban nem sikerült összerakni a csapatjátékot. Ez csupán a szezon első harmadának végén sikerült – mondhatni a legjobbkor. A 12. fordulóban a Barcelona idegenben 80-ra verte az Almería együttesét, így fantasztikus győzelemmel készült a 13. etap rangadójára, a barcelonai ‘klasszikusra’, amelyen aztán fényes, világraszóló győzelmet arattak Pep fiai, az ellenfél padján megtörten, megalázottan, leforrázva gubbasztó Mourinho által irányított Real ellen. A fantasztikus este góljait Xavi, Pedro, Villa /2/ és Jeffrén Suárez szerezték: a Blau-grana játékosai csillogtak, amihez nyúltak, az arannyá vált, míg a másik oldalon a totális csőd, a teljes nihil volt kézzel fogható, amit aztán a portugál tréner által feltüzelt madridiak nem is bírtak idegekkel: a meccs végén a madridiak teljesen elvesztették a fejüket, amiben Ramos járt az élen. Előbb brutális módon szétrúgta Messit, majd belemászott Puyol arcába, végül a jogos piros lap begyűjtése után, lefele menet, még fellökte Xavit. Méltatlan jelenetek voltak ezek, egy nemes párharc végén, amelyen a jobbik csapat győzött – azaz: az FC Barcelona. Elégedetten csettinthetett minden Barcelona-drukker, és Piqué is diadalmasan emelhette magasba a jobb kezét, s jelezve mindenkinek, hogy „adj egy ötöst”.

A Real elleni győzelmet követően az FC Barcelona a tabella élére állt, és azt a 38. forduló végéig ki sem engedte a kezéből. A szezon végén a bajnoki aranyérem egyértelmű volt: 96 pontot szerzett a csapat: 30 győzelem mellett hat döntetlen és két vereség (Hercules ellen a 2. fordulóban, ill. a Sociedad otthonában a 34. etapon); a gólkülönbség pedig 95-21 volt. A bajnoki cím mellé Victor Valdés begyűjtötte az újabb Zamora-díját, a góllövő-listán Messi a második lett 31 góllal, David Villa 18 találattal az 5. helyet szerezte meg; Pedro pedig 13 góllal zárta a bajnoki küzdelmeket.

A Real elleni 5-0-ra megnyert ‘Clásícót’ így értékelte Xavi Hernández (2010. 11. 30. eurobarca.hu):

Egészen csodálatos érzés ilyen pillanatokban ott lenni a pályán. Egy ilyen meccset belülről átélni olyan érték, és olyan élmény, amit nem lehet pénzzel megfizetni. Ez egyike volt az eddigi legjobb meccseinknek, és jobb volt még a Bernabéuban elért 2-6-nál is. Briliáns játékkal múltuk felül őket úgy, hogy mindenben jobbak voltunk. A 2-6 tökéletes meccs volt, de ez a mostani felülmúlja azt is a játék színvonalában. Elképesztő volt átérezni, hogy milyen fölényben voltunk.

 

Bármi, amit mi mondunk, visszatetszést kelthet. Hogy sok dolgot nyertünk már? Igaz. Hogy szépen játszunk? Szintén. De az borzasztóan korai, hogy innét összehasonlítsuk magunkat a korábbi nagyokkal.

 

Én mindent a csapat fejével gondolkozva teszek, és nem jutnak eszembe az egyéni díjak. Azt persze nem tagadom, hogy nagyon örülnék, ha végül nyernék. De akár én, akár Andrés nyer, ez a díj egy közös díj lenne, egy díj a csapatjátéknak, a Barça stílusának, annak a filozófiának, amit már 20-30 éve gyakorol a klub.

 

Ma már érettebbek vagyunk, mint voltunk a triplázás évében. Jobban játszunk, mint az első évben tettük, és jobban át tudjuk adni a csapatnak azt, amire éppen a legnagyobb szüksége van.

Bajnokok Ligája

Könnyed csoportkör, kemény kieséses szakasz, a végén álomjáték – így lehetne összefoglalni egy mondatban a BL 2010/11-es idényének eseményeit. A csoportmeccsek során a dán Köbenhawn, az orosz Kazány és a görög Panathinaikosz Athén voltak a katalánok ellenfelei. A görögöket oda-vissza verte a Pep-legénység (5-1 otthon, 3-0 idegenben), míg a tatárok ellen egy győzelem/egy döntetlen volt (1-1, 2-0) az eredmény, csakúgy mint a dánok ellen (2-0, 1-1). A csoportkört így 14 ponttal, és 14-3-as gólkülönbséggel zárták Xaviék.
A nyolcaddöntőben következett az Arsenal elleni páros meccs, amely viszont nem várt izgalmakat hozott: a londoni találkozót 2-1-re nyerték Wenger fiai, s a visszavágón is meleg volt a ‘pite’, hiszen a 3-1-es sikerhez kellett van Persie „butasága” is 1-1-es meccsállásnál. A negyeddöntőben következhetett az ukrán bajnok: a Sahtar Donyeck együttesét iskolajátékkal, magabiztosan verték a Katalán Óriás legjobbjai, s így következhetett az elődöntő. Az ellenfél pedig a Mourinho edzette Real Madrid volt, akik futballozni nem, csak a futballt „ölni” és a „Barçát bármi áron megállítani” jelszóval mentek fel a pályára. Ennek meg is volt az eredménye, hiszen Pepe brutális belépője után mehetett zuhanyozni, és az emberelőnybe kerülő, addig is kiválóan futballozó katalánok – Messi duplájának köszönhetően – 2-0-ra nyerték a madridi odavágót. A barcelonai visszavágón 1-1-es eredmény született, így Iniestáék készülhettek a Wembley-beli fináléra, ahol megint csak Sir Alex fiai vártak a Barçára.
A londoni döntőre május 28-án került sor, amelyen ugyan megismétlődött a 2009-es párosítás, de a mutatott játék alapján a Barça meggyőző fölénnyel, a játékot végig uralva, a labdát nagy mennyiségben birtokolva győzte le ellenfelét. A gólokat az ‘MVP’ tagjai lőtték: Pedro kezdte a gólgyártást, Messi folytatta, majd a 68. percben David Villa zárta le. Egy álommeccsen, álomszerű játékkal jutott ismét Európa csúcsára a Barça, ill. a La Masía-neveltjeiből álló Katalán Óriás. Ez az idény – is – nem csupán egy Csapat, hanem a Klubot meghatározó Filozófia győzelme is volt egyben.

A döntőt követően Pep Guardiola ekként értékelte a látottakat (F. eurobarca.hu)

Megtisztelve érzem magam, hogy ezt a különleges csapatot irányíthatom, tele ilyen játékosokkal. Megszereztük a klub negyedik BL-címét, most már közel vagyunk a Liverpoolhoz, melynek öt van. Nagyon boldogok vagyunk.

 

Egészen kivételes meccset játszottunk. A Manchester United is megérdemelte, hogy a döntőben legyen, nagyon nehéz megszerezni ezt a címet. Nekünk most megvolt a szükséges időnk, hogy fölkészüljünk a döntőre, és nagyon jó meccset játszottunk. Nem csupán nyertünk, hanem csodálatosan is futballoztunk. Ahhoz, hogy a meccs kicsit megnyugodjon, szükségünk volt a harmadik gólra is, de a Manchester is minden tiszteletet megérdemel.

 

Sokkal jobbak és agresszívebbek is voltunk, mint Rómában. Büszke vagyok a teljesítményünkre, végig tartottuk magunkat a stílusunkhoz. Gratulálok a Manchesternek is, mert egy nagy csapat egy nagy edzővel, a játékvezetőnek is, mert kiválóan vezette a meccset, a két szurkolótábornak a magatartásuk miatt és az UEFA-nak is, mert a pálya talaja kivételesen jó volt.

 

Leo a legjobb játékos, akit valaha láttam, és a legjobb azok között is, akit még láthatok. Nagyon jó játékosaink vannak, fel tudjuk venni a harcot mindenkivel, de ő egy minőségi pluszt ad. Messi különleges és megismételhetetlen. Reméljük, hogy nem fogja megunni mindezt, és hogy a klub a számára megfelelő játékosokkal veszi majd körbe, és továbbra is kiegyensúlyozott magánélete lesz.

A kupaátadás kapcsán Pep külön kiemelte, hogy milyen emberi gesztust gyakoroltak a csapatkapitányok Abidallal szemben, aki átvehette a serleget.

Ez bizonyítja, hogy milyen jó emberek alkotják a csapatot, és hogy milyen szellemiségűek a csapatkapitányok. Elsősorban Puyol, aki ma elfogadta, hogy ne legyen kezdő. Szeretném kifejezni mindannyiuknak a köszönetemet, és gratulálok Carlesnek a gesztusához.

Európai Szuperkupa-döntő

Két éven belül újra az Európai Szuperkupa-döntő résztvevője lehetett a Barça, miután megnyerte a BL 2010/11-es kiírását. Az ellenfél ezúttal az FC Porto gárdája volt, amely az UEFA-Kupát hódította el a nemzettárs Sporting Bragával szemben. A fináléra augusztus 26-án került sor Monacóban: a II. Lajos-stadionban 18 ezer néző tekintette meg a katalán-portugál összecsapást. A mérkőzés esélyesének a Barça számított, amit aztán a mérkőzés folyamán sikerült is számszerűsíteni. A döntő egészében a katalánok akarata érvényesült, akik a kezdő sípszótól kezdve magukhoz ragadták a kezdeményezést. A labdabirtoklásban is hatalmas fölény mutatkozott – 70-30% a katalánok javára -, s a kaput eltaláló lövésekben is Barça-fölény volt (5-2).
A vezetés megszerzésére azonban az első félidő hajrájáig kellett várni, ami felettébb szerencsés körülmények közepette esett: a saját térfelének közepén felesleges cselekbe bocsátkozó Fredy Guarín megpróbálta hazaadni a labdát, azonban a 16-on belül ólálkodó Messi lecsapott arra, kicselezte Heltont, s az üres kapuba gurított.
A második félidőben a Porto kicsit magához tért a sokkból, több helyzete is volt, azonban vagy a védők mentettek, vagy Victor Valdés volt a helyén. A katalánok is számtalan gólszerzési lehetőséget alakítottak ki, Iniestának volt egy ordító helyzete, amit a Porto kapusa bravúrral hárított. A kegyelemdöfést a 88. percben kapta meg a Porto: Messi ugratta ki hatalmas passzal Cesc Fábregas-t, aki mellel maga elé vette a labdát, s Helton kapujának jobb felső sarkába helyezte azt. A döntő ezzel eldőlt, újfent a katalánok és Pep Guardiola örülhettek. A meccs krónikájához tartozik, hogy a döntő utolsó fázisára a Porto játékosai elvesztették a fejüket, s előbb Rolando, majd Fredy Guarín is piros lapot kapott a holland Kuipers-től.
FC Barcelona – FC Porto 2-0 (1-0)
FC Barcelona: Victor Valdés – Dani Alvés, Javier Mascherano, Éric Abidal, Adriano (Sergi Busquets), Xavi, Keita, Iniesta, Messi, David Villa (Alexis Sánchez), Pedro (Cesc Fábregas). Edző: Pep Guardiola
FC Porto: Helton – Sapunaru, Rolando, Nicolás Otamendi, Fucile, Souza (Fernando, ’77), Guarín, Joao Moutinho, Hulk, Cristian Rodríguez (Varela, ’69), Kléber (Belluschi, ’77). Edző: Vítor Pereira
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)
Gólok: Messi (’39), Cesc Fábregas (’88)
Kiállítva: Rolando (’86), Guarín (’90)

Klub-világbajnokság, Japán

2011 telén újra világ körüli útra kellett indulnia a BL-győztes katalánoknak, hogy megküzdjenek a Klub-VB-elsőségért, hiszen újfent Yokohamában rendezték meg az eseményt. Az elődöntőben ezúttal Ázsia bajnokával, a katari Al-Sadd együttesével kellett megküzdeniük Pep fiainak, akik a ’negyeddöntőben’ a tunéziai Espérence együttesét múlták felül 2-1 arányban. Ez a mérkőzés egy könnyed ujjgyakorlat volt a Katalán Óriás számára, hisz – nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk – a két csapat nem volt egy súlycsoportban.
Az erősen tartalékos és takaréklángon ’égő’ Barça egy könnyed négyest gurított az Ázsia-bajnoknak. A meccs örömfoci volt a javából, aminek főszereplője a brazil balhátvéd, Adriano Correia volt: az első félidőben kétszer is betalált a katariak hálójába, eldöntve ezzel a döntőbe jutás kérdését. A második félidőben sem sok energiát pazaroltak el Messiék, mégis újabb két gólt értek el. Előbb Keita, majd a másik brazil balhátvéd, Maxwell Scherrer Cabelino Andrade volt eredményes. Tökéletes bemelegítés volt ez a Santos elleni fináléra.
Elődöntő:
FC Barcelona – Al-Sadd (katari) 4-0 (2-0)
FC Barcelona: Victor Valdés – Puyol, Mascherano, Abidal (Maxwell, ’66), Iniesta, Keita, Thiago, Adriano, Pedro, Messi, David Villa (Alexis Sánchez, ’39 [Cuenca, ’71]). Edző: Pep Guardiola
Al-Sadd: Saqr – Abdulmajed, Lee Jung Soo, Koni, Nadir Belhadj, Abdulmajid, Mohammed, Albloushi (Al-Yazidi, ’65); Al-Khalfan, Keita (Al Haydos, ’82), Niang (Ali, ’77). Edző: Jorge Fossati (uruguayi)
Játékvezető: Joel Antonio Aguilar (salvadori)
Gólok: Adriano (’25, ’43), Keita (’64), Maxwell (’81)
A fináléra december 18-án került sor a yokohamai Nemzetközi-stadionban, 68 ezer néző előtt. Az ellenfél a brazil bajnok és Libertadores Kupa-győztes Santos FC volt, amely az elődöntőben a japán Kashiwa Reysol együttesét gyűrte le 3-1 arányban; a gólokat Neymar, Borges és Danilo szerezték. Létrejött tehát az álomdöntő, ahol mindenki jó játékot, kiegyenlített küzdelmet és sok gólt várt.
Jó játékot, sok gólt láthattak a nézők – kiegyenlített küzdelmet közel sem. Az első pillanattól kezdve egy csapat volt a pályán: az FC Barcelona. A Santos fiataljai, tehetséges labdarúgói nem voltak egy súlycsoportban a Katalán Óriással. Ha nagyon „keményen” akarunk fogalmazni: semmivel sem okozott nagyobb nehézséget a brazilok legyőzése, mint az elődöntős ellenfelük. Az első félidőben minden nyitott kérdés eldőlt: Messi, Xavi és Cesc góljai után 3-0 arányú előny tudatában vonultak az öltözőbe a küzdő felek. A katalánok sorozatban vezették a szebbnél-szebb támadásokat, a nézők egyik ámulatból a másikba estek. Neymar és Ganso képtelenek voltak kibontakozni a Barça-védők között, egy-egy villanásra futotta az erejükből.
A második játékrész nyugalomban telt el, hisz a katalánoknak nem volt célja a brazilok földbe döngölése, így csak egy gól esett: a 81. percben Messi duplázott, s állította be a 4-0-s végeredményt. A trófea megint Barcelonába került; a torna Aranylabdáját Messi, ezüstlabdáját pedig Xavi kapta. Neymarnak meg kellett elégednie a bronzlabdával. A dobogón a két Barçás között állva érezhette a tudást és a nagyságot, aminek majd két esztendő múltán ő is részese lett.
Döntő:
FC Barcelona – FC Santos (brazil) 4-0 (3-0)
FC Barcelona: Victor Valdés – Puyol (Andreu Fontás, ’85), Piqué (Mascherano, ’56), Abidal, Dani Alvés, Sergi Busquets, Xavi, Thiago (Pedro, ’78), Iniesta, Cesc, Messi. Edző: Pep Guardiola
FC Santos: Rafael – Danilo (Elano, ’30), Edu Drácena, Bruno Rodrigo, Severino Durval, Léo, Henrique Pacheco, Marcos Arouca, Ganso (Ibson, ’83); Borges (Kardec, ’78), Neymar. Edző: Muricy Ramalho
Játékvezető: Ravsan Irmatov (üzbég)
Gólok: Messi (’17, ’82), Xavi (’24), Cesc Fábregas (’45)

Az utolsó idényben, amelyben Pep Guardiola volt az FC Barcelona edzője, némi fáradtság, kiegyensúlyozatlanság volt tapasztalható a játékosokon, a kereten, és magán a katalán tréneren is. Ezzel együtt is, az őszi szezonfélben sikerült az „Ötkupás Barça” három serlegét begyűjteni, azonban a 2011/12-es idény három sorozatában nem sikerült állandósítani a jó formát. 2011 nyarán hiába érkezett a csapathoz Alexis Sánchez, és tért vissza Cesc Fábregas az „otthonába”, a félig-meddig „jól lakott” gárdát nem tudták felrázni.

A bajnokságban pedig komoly ellenféllé erősödött a Mourinho által irányított Real, ahol azonban nem csak a futball, hanem a véget nem érő „háborús hangulat” vált uralkodóvá. A hadiállapothoz nem szokott Pep Team játékába néhol hiba csúszott, és nem várt döntetlenek jöttek, amelyek okán mindvégig csak a „blancók” hátát nézte a Katalán Óriás. Így volt ez annak ellenére is, hogy Madridban tükörsíma, 3-1-es győzelmet aratott a Blau-grana – Cesc, Alexis és Xavi találataival, de addigra becsúszott egy vereség a Getafe otthonában, ill. a felesleges döntetlenek. A Real kiegyensúlyozottabb volt, „éhesebb” volt a bajnoki címre, ami érthető is, hiszen három éve a közelébe se kerültek. Tavaszra sem sikerült a formát jól időzíteni: döntetlen a Villarreal vendégeként, vereség az Osasunától, és ami fájó, hogy a barcelonai ‘klasszikuson’ Real-győzelem született, ami el is döntötte a bajnokság sorsát. A szépségtapaszt a Spanyol Kupa megnyerése jelentette, amit az Osasuna, a Real Madrid és a Valencia ‘testén’ keresztül nyert meg a Csapat a Vicente Calderónban: a Bilbao együttesét 3-0-ra múlta felül a gárda, ezzel egy trófeával búcsúztatva a szezon végén távozó, és egy éves pihenőre vonuló Pep Guardiolát. A bajnokság két egyéni díját is sikerült elnyerni: Victor Valdés újfent Zamora-díjas lett, míg Leo Messi a Pichichi-díj boldog tulajdonosa lett, 50 lőtt góllal.
A Bajnokok Ligája-sorozat sem úgy sikerült, ahogy „kellett” volna, pedig igazán kevésen múlt az előző évben megszerzett cím megvédése. A csoportkörben a Milan, a Plzen és a BATE Boriszov gárdája nem okozott nehézséget: 16 ponttal és 20-4-es gólkülönbséggel végzett a csoport élén az együttes. A nyolcaddöntőben a Leverkusen két meccsen, tíz gólt kapott: a visszavágó 7-1-es sikere alkalmával Messi mesterötöst ért el. A negyeddöntőben következett a Milan, akiket az idegenbeli 0-0 után, hazai pályán 3-1-re intéztek el Messiék. Az elődöntőben a Chelsea azonban már kemény diónak bizonyult, amit – nagyrészt – saját magunknak köszönhettünk. Az idegenbeli 1-0-s vereség után Busquets és Iniesta góljával 2-0-ra vezetett a Barça, majd 2-1-nél Messi büntetőt hibázott, s a végén 2-2 állt a Camp Nou eredményjelzőjén. Egy elődöntő, amelyen nem a jobbik csapat diadalmaskodott – de a futball már csak ilyen, néha igazságtalan.

A BL-elődöntő sikertelen megvívása után pedig elérkezett a pillanat, amit ekkor már a legtöbb Barça-szurkoló sejtett: 2012. április 27-én tartott sajtótájékoztatóján Pep bejelentette, hogy a szezon végén lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, és átadja a stafétabotot addigi helyettesének, jó barátjának, Tito Vilanovának (f. eurobarca.hu).

Jó napot kívánok! Szeretném, ha megértenétek, hogy ez nem egy könnyű szituáció számomra. Elsőként azt szeretném elmondani, hogy sajnálom azt a bizonytalanságot, amit generáltam. Belátom, ez hiba volt, és úgy tűnhetett, mintha ezzel azt akarnám elérni, hogy könyörögjenek a maradásomért. Ezzel szemben viszont tudom, hogy a Barça edzőjének lenni óriási felelősség és kihívás minden értelemben, ezért hosszabbítottam évről évre.

 

Négy év ezen a kispadon egy örökkévalóság. Már december elején közöltem az Elnök Úrral és Zubival, hogy az én korszakom a vége felé közeledik. Ezt viszont nem mondhattam még el a játékosoknak, hiszen az edző az öltöző egyik legfontosabb pillére. Az idő mindent és mindenkit megvisel, és ez alól én sem vagyok kivétel. Ez a fő ok.

 

Muszáj kipihennem magam és feltöltődnöm. El akarok egy kissé szabadulni, nyugodtan gondolkozni, mert úgy érzem, ártottam volna, ha maradok még egy évet csak azért, hogy én legyek az FC Barcelona edzője. Ezért döntöttem úgy, hogy távozom, méghozzá az eredményeken felül is elégedetten.

 

Köszönöm a játékosaimnak, az összesnek, aki itt volt velem a négy év alatt. Ők azok, akik lehetővé tették ezt az egészet, és azt, hogy élvezzem a hivatásomat, mindegyikőjüknek köszönöm. Én elterveztem a meccseket, ők azonban napról napra megvalósították az elképzeléseimet. Most azonban pihennem kell.

 

Amikor elvállaltam a B csapat irányítását, majd’ meghaltam az örömtől. Amikor egy évre rá az első keret edzője lettem, ugyanez történt. Elfáradtam, ezt ki kell pihennem. Folytathattam volna, de akkor egy olyan személy ült volna a Barça kispadján, akinél a klub jobbat érdemel.

 

Úgy gondolom, a klub nagyon jól döntött Tito kinevezésével. A játékosok tudják, milyen ő és mit tud, és azzal is tisztában vannak, hogy nem fog sokat hozzányúlni ahhoz, amit eddig a napig csináltunk együtt. Mi több, olyat is ad majd az együttesnek, amit én nem tudtam.

 

A játékosok reakciója? Úgy dolgoztak az edzésen, mint az állatok, és ez egy jó jel. Titóval az élen nagyon jó kezekben lesz ez az együttes és meggyőződésem, hogy előre fog lépni.

 

A legfontosabb dolog, amikor kérték a véleményemet a döntésről, az volt, hogy Tito érez-e magában elég erőt, s az, hogy ha hisz magában, akkor szemernyi kétsége se legyen a képességei felől. Én azt mondtam neki, hogy ez egy egyszeri lehetőség az életben. Zubi döntése volt, amit a vezetőség támogatott. Nincs semmi kétségem Tito képességeit illetően.

Messi szavai Pep búcsúját követően:

Teljes szívemből szeretném megköszönni Pepnek amit adott nekem szakmailag, a profi pályafutásomnak, és adott személyesen is. A meghatódottságtól, amit most érzek, úgy éreztem, jobb döntés, ha nem leszek ott a sajtótájékoztatóján, szerettem volna távol maradni a kameráktól, elsősorban azért, mert tudom, az újságírók keresnék a játékosok meghatódott, szomorú arcát, ezt pedig szerettem volna nem megmutatni.

Tito Vilanova – „egy befejezetlen opera”

Amikor Pep Guardiola bejelentette távozását a Barça padjáról, izgultunk. Amikor Guardiola elmondta a sajtótájékoztatón, hogy a csapat a lehető legjobb kezekbe került, akkor megnyugodtunk. A kontinuitás biztosított volt, Tito szellemisége, felkészültsége, taktikai repertoárja nyugalommal tölthetett el bennünket. Bizakodva tekinthettünk a közeljövőbe, mert éreztük: a lehető legjobb kezekbe került a Csapat – és nem kellett csalódnunk. Francesc Vilanova i Bayó (1958. szeptember 17. Bellcaire d’Empordá, Katalónia – 2014. április 25. Barcelona) pedig teljes erővel vetette bele magát a munkába.
Ugyan volt némi félsz is bennünk, hiszen 2011. november végén fültőmirigy-daganatot diagnosztizáltak nála, műtétre majd kemoterápiára is sor került, de az orvosok gyógyultnak minősítették, és fizikailag is tökéletes állapotban tért vissza Pep mellé másodedzőnek, majd 2012. július 1-től vezetőedzőként. Minden adott volt tehát ahhoz, hogy az elmúlt négy év sikerei folytatódjanak: tökéletes szakmai munka, kiváló játékosállomány, sikeréhség, fantasztikus közeg.
Így nem csoda, hogy az ősz valami fergeteges menetelést hozott el a szurkolók, a játékosok és Tito számára is. 2008 és 2012 között is jó pár csodás pillanatot átélhettünk, de amit a 2012/13-as bajnokság első felében produkált a csapat, annak leírására nincsenek szavak: az őszi 19 bajnoki meccsen – a lehetséges 57 egységből – 55 pontot (!!!) szerzett a Blaugrana, csupán a Camp Nou-ban megvívott ‘Clásícón’ csúszott be egy 2-2-es döntetlen. Ezenkívül az összes bajnoki meccsét megnyerte a Tito-alakulat, fergeteges támadójátékot, mondhatni „totális futballt” bemutatva: 18 győzelem, egy döntetlen, 64-20-as gólkülönbség. Minden szép volt, minden klappolt, minden csodálatosan működött.
A Bajnokok Ligája csoportkörében sem volt akadály a Barça előtt: a Benfica, a Celtic és a Szpartak Moszkva sem okozott különösebb nehézséget, így 13 ponttal, könnyedén végeztünk a kvartett élén. 2012. december 16-án a Camp Nou-ban 4-1-re verték a fiúk az Atlético Madridot, egy csodás karácsonyi ajándékkal kedveskedve a szurkolóknak. Minden olyan tökéletesnek tűnt, amikor aztán 2012. december 19-én beütött a krach: a Klub hivatalos kommünikében tájékoztatta a szurkolókat, hogy Tito Vilanova daganatos megbetegedése kiújult, ezért újabb kemoterápiás kezelésekre van szükség. 2013. január közepéig folytatni tudta a munkát, azonban a kezelések nem segítettek, így New Yorkba utazott a műtéti beavatkozás elvégzésére. A következő 10 meccsen a másodedző, Jordi Roura irányította a csapatot, amely mentálisan-lelkileg megtört: a játékosok képtelenek voltak csak a ‘munkára’ koncentrálni, s lélekben, gondolataikban Tito Vilanovával voltak.
A bajnokságban az előny elég meggyőző volt, így egy-két megingás is belefért ebben a két hónapban. Tito az AC Milan elleni BL-nyolcaddöntő visszavágója előtt tért vissza, amit 0-2-es hátrányból fordított meg a Csapat, és jutott tovább 4-2-es összesítéssel. A visszavágó után még pár meccset pihent Tito, de jól láthatóan a hiányát megérezte az egész Csapat. A negyeddöntők során már újra ő vezette a munkát, az edzéseket, és a negyeddöntőben a PSG kiverése nem okozott komolyabb nehézséget. Az elődöntőben viszont a Bayern oda-vissza verve, hét gólt lőve verte ki a Katalán Óriást, amely képtelen volt visszatérni a 2012. decemberi időszak magabiztos játékához. Tito Vilanova betegsége, küzdelme megtörte a Csapat lendületét. A bajnoki cím elnyerése azonban így sem forgott veszélyben: Xaviék rajt-cél győzelmet arattak, a végén rekordot jelentő, 100 pontot szereztek, és 115-40-es gólkülönbséget produkáltak. Leo Messi újabb Pichichi-trófeával gazdagodott.
Tito Vilanova betegsége, a rák kiújulása viszont a nyár közepén szomorú és nehéz pillanatokat eredményezett a Csapatnak. A felkészülés kellős közepén, az újabb vizsgálatok, újabb rossz híreket hoztak: a daganat nemhogy nem tűnt el, hanem átterjedt a gégéjére is, ami újabb műtéteket és kezeléseket vont maga után. Így 2013. július 17-én Sandro Rosell klubelnök, sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy a kezelések összeegyeztethetetlenek az edzői munka felelősségteljes ellátásával, ezért Tito Vilanova lemondott az FC Barcelona vezetőedzői megbízatásáról. Helyét – átmeneti jelleggel – az argentin Gerardo ‘Tata’ Martino vette át, ami az egyik fél számára sem volt egy könnyen megoldható feladat.

Sandro Rosell 2013. július 19-i sajtótájékoztatójának lényeges mondatait az alábbiakban olvashatjátok (F. eurobarca.hu):

Azért jelentünk meg előttetek, hogy bejelentsünk egy olyan hírt, amit soha nem szerettünk volna megtenni.

 

Azt követően, hogy kiértékelték a Tito Vilanován a héten elvégzett rutinvizsgálatok eredményét, egyértelművé vált, hogy a betegségének a további kezelése összeegyeztethetetlen azzal a felelősséggel, amivel a Barça első csapatának edzői posztja jár.

 

Innentől kezdve arra szeretnélek kérni Titeket, elsősorban a sajtó képviselőit Tito és a családja nevében, hogy adjátok meg neki a maximális tiszteletet és intimitást ebben az időszakban, a mai naptól kezdve.

 

Szintén szeretném bejelenteni, hogy a Josep María Bartomeu sportszakmai alelnök és Andoni Zubizarreta sportigazgató a következő napokban, feltételezhetően a jövő hét elején fogják megnevezni az első csapat új edzőjét.

 

Az elmúlt percekben együtt voltunk a csapat játékosaival az öltözőben, beleértve a csapatkapitányokat, a legtapasztaltabb játékosokat, illetve a legfiatalabbakat, a Barça B játékosait is. Szeretném megköszönni nekik, hogy most itt vannak. Beszéltünk az edzőkkel is, és közösen azt a döntést hoztuk meg, hogy nem játsszuk le a holnapra tervezett mérkőzésünket Lengyelországban, miután a pillanatnyi lelkiállapotunk, hangulatunk ezt nem teszi lehetővé.

Tudom, kicsit hosszú lett ennek az öt esztendőnek a bemutatása, de még így is hiányoznak belőle fontos momentumok. S különben is, ebben az öt idényben több minden történt, mint máskor egy évtized alatt. Élmény volt nézni mindazt, amit a két katalán tréner irányításával elért a Csapat. Nem csupán győzelmeket arattak Xaviék, nem csupán trófeákat emelhettek magasba Puyolék, nem csupán történelmet írtak Messiék, hanem eközben szórakoztattak, felejthetetlen pillanatokat szereztek nekünk. A Szurkoló alig várta a következő meccset: nem számított, hogy nyert a Barça, vagy esetleg kikapott, éhezett a látványra, amit a Katalán Óriás mezében futballozó fő- és mellékszereplők a futball színpadán, a zöld gyepen előadtak meccsről-meccsre, hétről-hétre.

„Ne légy szomorú, hogy vége van. Annak örülj, hogy részese lehettél!”